19. fejezet

Ez egy kicsit mozgalmas, vidám fejezet lett, remélem tetszeni fog. Nincs időm átnézni, hogy maradt-e benne hiba, már így is el fogok késni a fodrásztól. Szóval előre is bocsi, ha hazaérek átnézem és kijavítom :)

Kellett bő egy hét, mire az első nagy felhajtás lement. Mi, Sarával igazából nem sokat érzékeltünk az egészből. Egyedül az első újságot vettük meg és együtt nevettünk a sok hülyeségen, amit leközöltek. Igaz, én láttam a többit is, mert a drága csapattársaim előszeretettel szórakoztak úgy, hogy a létező összes pletykalapot megvették, amiben szó volt rólunk... Ettől függetlenül nem zavartattuk magunkat, boldogan mozdultunk ki bárhová, minden adandó alkalommal. 

Aztán egy nap már nem várt új újság az öltözőben és innen tudtam, hogy az első hullám lecsengett. Arra nem is gondoltam, hogy ennyi, kész, vége. Ennél azért több tapasztalatom volt a sajtóval. 

Ezzel együtt valahogy a kapcsolatunk is megváltozott Sarával. Talán az, hogy ezt is kibírtuk együtt, még komolyabbra fordította a dolgokat. A legfeltűnőbb az volt, hogy most már nem mondtuk minden nap egymásnak, hogy "Szeretlek". Az első két hónapban még talán szükségünk volt a megerősítésre, most viszont már elértük azt a pontot, hogy tényleg bízunk egymásban. Így a szónak sokkal mélyebb jelentése lett számunkra, amit mindketten elraktároztunk az agyunk egy részébe, hogy majd a megfelelő alkalmakkor elővegyük. 

A mai nap ritka alkalomnak számított, nekem nem volt edzés, Sara pedig nem dolgozott. Vagyis most éppen dolgozott, a hetente megjelenő cikkét írta. Sebesen gépelt a laptopján, míg én a tévében próbáltam valami elfogadható műsort keresni. Ritkán volt alkalmunk az egész napot együtt tölteni, így kiélveztük ezt a másnak átlagosnak számító reggelt. Fél óra múlva Sara elégedetten dőlt hátra.
- Kész van - mosolygott rám.
- Ügyes vagy - ajándékoztam meg egy gyors csókkal, majd végigdőltem a kanapén és fejem az ölébe hajtottam.
- Szóval, mit csinálunk ma?
- Arra gondoltam, hogy elviszlek vásárolni.
Sara ujjai eddig a hajamat birizgálták, de most lefagytak.
- Micsoda? - nézett rám döbbenten.
- Úgy tudtam, szeretsz vásárolni.
- Igen, ez így van, de...
- Akkor mi a probléma? - szakítottam félbe.
- Ha én elszabadulok, akkor semmi nem tud megállítani. Biztos, hogy van elég türelmed hozzám?
Nevetve ültem fel és válasz helyett inkább megcsókoltam. Sara egy idő után elszakadt tőlem és puszikat nyomott az arcomra.
- Köszönöm! - mondta boldogan, csillogó szemekkel.
- Ha tudtam volna, hogy így feldob, hamarabb is felajánlottam volna.
Fél órával később leparkoltam a Gran Via közelében. Az utca tele volt butikokkal, valamint itt magasodott egy kilenc emeletes bevásárlóközpont.
- Na jó, mennyi időm van? - kérdezte Sara szélesen mosolyogva.
- Amíg be nem zárnak a boltok.
- Nem, nem, ez így nem lesz jó. Halálra fogod unni magad.
- Sara, addig maradunk, ameddig szeretnél.
Mosolyogva megcsóválta a fejét, én pedig összekulcsoltam ujjainkat, így indultunk el az első üzlet felé.
Nem vagyok nagy vásárlásmániás, de ezt most kifejezetten élveztem. Sara olyan volt, mint egy gyerek, aki beszabadult a játékboltba. Néhány boltban csak perceket töltöttünk, míg más helyeken szinte beköltözött a próbafülkébe. Kisebb divatbemutatót tartott és a volt benne a legjobb, hogy mindez csak és kizárólag nekem szólt.
- Iker, tudnál segíteni egy kicsit? - szólt ki hirtelen a fülkéből.
- Mi a baj? - álltam fel. - Hozzak másik méretet?
- Nem. Gyere be!
Egy pillanatra lefagytam, aztán vettem egy mély levegőt és kissé arrább húztam a függönyt, hogy beléphessek. Sara egy apró virágmintás ruhát próbált éppen, aminek a hátulján végig cipzár futott felfelé. Mögé léptem, ám mielőtt megtettem volna, amit kért, leheletfinoman végighúztam az ujjam háta selymes bőrén, borzongást váltva ki belőle. A tükörbe néztem, tekintetünk összekapcsolódott, szemeiben szikrák gyúltak. Egyik kezem a derekára vándorolt, miközben nyakához hajoltam és ajkam puha bőréhez érintettem. Sara lélegzete gyorsabbá vált, mire önelégülten elmosolyodtam. Egy gyors mozdulattal felhúztam a cipzárt, majd hátulról átöleltem.
- Gyönyörű vagy - súgtam a fülébe.
Pár perccel később egy újabb szatyorral léptünk ki az utcára és célba vettük a bevásárlóközpontot. Már legalább három órája vásároltunk, de egyetlen pillanatra sem jutott eszembe, hogy sürgetnem kéne. Egymást átölelve mászkáltunk az épületben, ez előtt el sem tudtam képzelni, hogy mi lehet olyan érdekes a vásárlásban.
Sara hirtelen megállt egy fehérnemű üzlet előtt, mire én is megtorpantam.
- Azt hiszem, én megvárlak itt.
- Miért? - kérdezte értetlenül.
- Nem lenne szerencsés, ha a boltban veszíteném el a fejem. Hidd el, jobb lesz, ha én csak akkor látom ezeket, mikor leveszem rólad.
Sara felnevetett, majd egy gyors csók után elszakadt tőlem. Kényelembe helyeztem magam az egyik padon és csak a szememmel követtem Sarát a boltban.

×××

Már sötétedett, mire mindent bejártunk.

- Köszönöm! - ölelt át Sara sokadjára.
- Máskor is - nevettem el magamat.
- Komolyan eljönnél velem máskor is vásárolni? - nézett döbbenten.
- Persze. Nem volt olyan szörnyű, mint gondolod.
- Te vagy a kedvenc barátom - mosolygott.
- Ez megtisztelő - böktem finoman oldalba. - És hányan várnak arra, hogy letaszítsanak a trónról?
- Ne akard tudni - kacagott fel és megpuszilt.
- Ha ez megnyugtat, nekem is te vagy a kedvenc barátnőm - cukkoltam és szorosabban fontam dereka köré a karom.
- Ez a minimum, amit elvárok - nézett rám félrehajtott fejjel.
- Olyan bolond vagy - nevettem a hajába.
Az együtt töltött idő minden másodpercét imádtam. Volt, mikor komolyan tudtunk beszélgetni, máskor pedig - mint most - újraéltük a kamaszkorunkat és folyamatosan hülyéskedtünk, nevettünk.
Segítettem neki bevinni a vásárolt cuccokat a házba és indulni készültem, mikor lábujjhegyre állt és átfonta a nyakam.
- Nem maradsz itt?
- Szeretnéd? - kérdeztem vissza.
- Tudod, te azt - motyogta a mellkasomba.
- Tudom, de szeretném hallani.
A szemét forgatva nézett fel rám, aztán elnevette magát és hosszasan megcsókolt.
- Elégedett vagy a válasszal?
- Tökéletesen - villantottam rá egy féloldalas mosolyt.
Este az ágyban fekve vártam, hogy Sara bebújjon mellém, de ő nem feküdt le, hanem nekidőlt az ágykeretnek.
- Baj van? - kérdeztem tőle, mivel szokatlanul komoly volt az arca.
- Nem, nem, csak gondolkoztam.
Megfogtam a kezét és biztatóan rámosolyogtam.
- Holnap elmegyek meglátogatni a családomat. Irenenek születésnapja lesz, meg amúgy is régen találkoztunk.
- Hogy van apukád?
Ekkor végre rám nézett.
- Eljönnél velem? - kérdezte váratlanul.
- Nagyon örülnék, ha megismerhetném a szüleidet - simítottam végig az arcán.
- Köszönöm - mondta egyszerűen és végre kisimult az arca.

×××

Reggel Sara elképesztően ideges volt, fel-alá rohangált az egész házban, egyszerűen képtelenség volt beszélni vele, ezért más megoldást választottam. Elkaptam a karját, magamhoz húztam és szorosan átöleltem.
- Nyugodj meg!
- Jó, jó - mondta automatikusan, de teste még mindig feszült volt a karjaimban.
Más módszerez folyamodtam. Lehajtottam a fejem és orromat lassan végighúztam nyaka vonalán.
- Pontosan miért is aggódsz? - kérdeztem halkan.
- Hogy a családom talán nem fog örülni a kapcsolatunknak. Apa talán még nincs olyan jól, hogy bemutassalak neki.
Lassan végigpusziltam álla vonalát, majd egy csókot leheltem a füle mögötti területre.
- És elvinnél a szüleidhez, ha nem bíznál teljesen apukádban?
- Nem - suttogta halkan.
Éreztem, ahogy megremeg a karjaimban és lassan leomlik az ellenállása. Ajkam lassan végighúztam járomcsontján, majd mindkét szemhéjára nyomtam egy puszit. Összeérintettem orrunkat és újra megszólaltam.
- Beleszóltak valaha is a kapcsolataidba?
- Nem.
Megálltam pontosan a szája sarkánál és feltettem az utolsó kérdést.
- Akkor miért aggódsz?
- Nem tudom - adta meg magát.
- Na ugye - mosolyodtam el és ajkam az övére csúszott.
Úgy kapott utánam, mint a fuldokló, akinek ez az utolsó lehetősége. Lábujjhegyre állt, így testünk szorosan összepréselődött. Kezével a tarkómat simogatta, sikeresen elérve ezzel, hogy az összes idegsejtem lezsibbadjon. Finoman beszívtam alsó ajkát, majd nyelvemmel végigsimítottam rajta. Telt ajkai lassan szétnyíltak, így nyelveink is egymásra találtak. Szívem őrült sebességgel vert, tudtam, hogy ő is érzi. Lágy csók volt, mégis szenvedélyes, az a fajta, amit nagyon nehéz abbahagyni. Percekkel később, mikor már mindketten kifogytunk az oxigénből, elhúzódtam. Sara szorosan átölelt, arcát a nyakamba fúrta.
- Már nem is emlékszem, mit csináltam, mielőtt találkoztunk - suttogta.
Halkan felnevettem és mélyen beszívtam illatát.
- Lassan indulnunk kellene - mondtam.
Tíz perccel később Sara kocsijában ültünk. Kicsit még mindig ideges volt, ezért biztatóan rámosolyogtam. Kicsivel több, mint 100 km volt az út, így nyugodtan tudtunk beszélgetni közben. Sara láthatóan megnyugodott, és boldogan csillogott a szeme, mikor leparkolt a házuk előtt. Beütötte a kapu kódját, mire halk berregéssel kinyílt és beléptünk. Hirtelen megéreztem, ahogy Sara kezét az enyémbe csúsztatta, mire elmosolyodtam.
- Megjöttem! - mondta hangosan.
A következő pillanatban Irene szinte berobbant az előszobába és Sara nyakába vetette magát. Udvariasan hagytam, hogy üdvözöljék egymást és csak utána csatlakoztam hozzájuk.
- Szia, Irene - mosolyogtam rá. - Boldog születésnapot!
Kissé megilletődve, de viszonozta az ölelésem. Sara és Irene egymás szavába vágva magyaráztak, miközben beléptünk a nappaliba. Az édesanyjuk a kanapén ült, de érkezésünkre felállt és elénk lépett. Már tudtam, honnan örökölte Sara a vonásait. Megölelte a lányát, aztán kérdőn felém pillantott.
- Iker Casillas vagyok. Örülök, hogy megismerhetem - nyújtottam kezet.
Szeme Sarára villant, majd összekulcsolódó kezünkre és végül elmosolyodott.
- Goya vagyok. Nagyon vártam már, hogy találkozzunk - rázta meg a kezem. - Tegeződjünk - tette hozzá.
Hallottam, hogy Sara megkönnyebbülten felsóhajt, mire Goya felvonta a szemöldökét.
- Csak nem izgultál?
Sara felnevetett, aztán el is komolyodott és szétnénézett.
- Apa? - kérdezte halkan.
- Itt vagyok - hallottunk meg egy hangot a hátunk mögül, mire mindannyian megfordultunk.
Sara apja magas, jóképű férfi volt, szeme ugyanolyan színű, mint a lányáé. Tekintete tiszta volt, arca pedig egészséges, egyáltalán nem látszottak a problémái. Sara elengedte a kezemet és a férfi nyakába vetette magát. Ezek szerint ő inkább "apás" lány volt kiskorában.
- Szóval te vagy az a srác, aki elcsavarta a lányom fejét - nézett rám és kibontakozott Sara karjaiból. - Luís vagyok - mutatkozott be.
- Iker Casillas - fogadtam el a felém nyújtott kezet.
- Tudom - mondta mosolyogva, mire felnevettünk.
Sara visszajött mellém és az oldalamnak dőlt. Arca ragyogott a boldogságtól, ami még gyönyörűbbé tette. Felnézett rám, szeméből pedig mindent ki tudtam olvasni.
A szülei kapcsolata kezd helyrejönni, az apja szinte teljesen egészséges és engem is elfogadtak. Félelmei alaptalannak bizonyultak.
Egy gyors puszit nyomtam a homlokára, majd derekát átölelve indultunk el a konyha felé.

18. fejezet

Már itt is van a következő :) Remélem elnyeri a tetszéseteket. A következőt is próbálom hamar hozni, de ha minden igaz holnap vagy holnapután jelenik meg a kedvenc könyvem új része, szóval először azon rágom át magam (egy, max. két nap) és utána sietek.

Még ki sem nyitottam a szemem, de már tudtam hogy valami nem stimmel. Kezeimmel Sara után tapogatóztam, de csak a lepedőt markoltam. Kipattantak a szemeim. Nem volt a szobában, de hallottam a hangját felszűrődni a földszintről. Gyorsan magamra kaptam az ágy mellett heverő farmeremet, majd a pólóval nem törődve a keresésére indultam. A konyhában találtam rá, egy széken ült és valakivel telefonált. Azt a törülközőt tekerte magára, amit tegnap villámgyorsan távolítottam el róla. Egy pillanatra magammal ragadtak az emlékek, de aztán Sara egyre indulatosabban kezdett magyarázni, így figyelmem akaratlanul is a beszélgetésre terelődött.

- Felipe, hidd el, most egyszerűen nem tudunk találkozni... Nem dehogy! Nem rázlak le, de most egyetlen napra sem tudok elszabadulni Madridból.

A férfi a vonal másik végén mondott valamit, mire Sara felnevetett. 

- Nem, egy fél napra se. Tudom, hogy hihetetlenül hangzik, de be vagyok táblázva... Igen, te is hiányzol nekem - lágyult el a hangja.

Na itt kezdtem el ideges lenni. Ki ez a Felipe?

- Dehogy akarlak lerázni, én is szeretnélek már látni...

Élesen beszívtam a levegőt, mire Sara hátrafordult és észrevett.

- Mennem kell. Hívlak, ha el tudok szabadulni... Üdvözlöm a többieket... Én is, hidd el! - búcsúzott, aztán lerakta.

Lassan felállt és elindult felém, én pedig nekidőltem az ajtófélfának és kérdőn felvontam az egyik szemöldököm. 

- Nem is vettem észre, hogy lejöttél - mondta.

- El voltál foglalva.

Még egy lépést tett felém, aztán átölelte a nyakamat és megcsókolt. Viszonoztam, de nem a szokásos lelkesedéssel, amit persze megérzett és sóhajtva elhúzódott. Fürkészve néztem a szemébe.

- Ki volt az? - kérdeztem végül.

- Féltékeny vagy? - kérdezett vissza, figyelmen kívül hagyva, hogy várom a választ.

- Neked kell tudnod, hogy van-e rá okom - feleltem.

Ez így nem volt igaz. Pokolian féltékeny voltam, jobban, mint eddig bármikor. Logikus felem azzal győzködött, hogy rengeteg mindenre lehet "Én is, hidd el!" választ adni. Másik részemnek viszont csak egy lehetőség jutott az eszébe. 

Sara arcán látszott a csalódottság, majd lassan felemelte a fejét és mélyen a szemembe nézett. Tekintete ezúttal nem lágy volt és szerelmes, mint általában. Most hidegen, érzelmeit elrejtve pillantott rám.

- Felipe az unokatestvérem -  mondta, majd hátat fordított és felment a szobájába.

Tehetetlenül néztem utána, aztán dühösen rávágtam a székre és utána indultam. Utáltam veszekedni vele, de ezúttal nekem volt igazam. Nem sokszor mutatom ki a féltékenységemet, pedig lenne rá okom. Ő viszont minden apróságon felkapja a vizet. Ezen most változtatni fogunk. Utána indultam, hallottam, amint vizet enged a fürdőszobában. Egy pillanatra megálltam az ajtó előtt. Nem éppen a legjobb helyszín, mivel Sara testét valószínűleg semmi nem fogja takarni, de ez van. Mikor beléptem, már a kádban ült, a víz egészen a válláig ért és vékony habréteg borította a tetejét. Így sem lesz egyszerű, de valamivel könnyebb dolgom lesz. Egy pillanatra kinyitotta szemeit, de újra be is csukta. Szó nélkül a tükör elé léptem, fogtam a borotvát, amit még régebben hagytam itt nála, és hozzáláttam, hogy eltávolítsam a több napos borostát az arcomról. Pár percig egyikünk sem szólalt meg, de mindketten érezhetően feszengtünk a kínos csendben. A borotvát a vízsugár alá tartottam, lemostam róla a habot és megszólaltam.

- Tudod, fura dolog ez a féltékenység. Van, aki hajlamos rá, más meg szinte érdektelen. Nehéz megtalálni a középutat. A nők elolvassák az SMS-eket, belépnek a barátjuk közösségi oldalaira, mindenféle elméleteket gyártanak. A férfiak ennél egyszerűbben oldják meg. Ők nem tépelődnek rajta napokig. Jobban szeretik... fizikailag, ököllel megoldani a dolgokat - egy pillanatra elmosolyodtam, láttam hogy Sara arcán is átfut egy gyors mosoly, de olyan rövid volt, hogy mire megfordultam, már el is tűnt. - Soha nem tartottam magam különösen féltékenynek. De aztán találkoztam veled. Hihetetlen gyorsan tört rám ez az érzés, egyik napról a másikra. Minden egyes férfira féltékeny vagyok, aki csak rád néz. De jobbára el tudom rejteni. Néha azonban... Tudom, hogy felesleges, tudom, hogy bízhatok benned. Szóval ne haragudj, de néha nem tudom kordában tartani az érzéseimet.

Végeztem a borotválkozással és leguggoltam a kád mellé. Szemei még mindig csukva voltak, ennek ellenére végigsimítottam puha bőrén. Gyönyörű szemei lassan kinyíltak és átható pillantást vetett rám, aztán lassan elmosolyodott.

- Kettőnk közül én vagyok a féltékenyebb és mégis te kérsz bocsánatot? Nem, azt hiszem, én tartozom neked bocsánatkéréssel. A te helyedben én is megkérdeztem volna, de te ne kaptad volna fel a vizet egy egyszerű kérdés miatt. 

Kezét az enyémre csúsztatta, hogy ne húzhassam el, arcát pedig a tenyerembe hajtotta. 

- Tudom, hogy maximálisan bízhatok benned, de az adott pillanatban ezt mindig elfelejtem. 

Még mondta volna tovább, de én egy csókkal belé fojtottam a szót. 

Imádtam, mikor így csókolt, ennyi lelkesedéssel, játékosan, ugyanakkor vészes komolysággal. Ajka édes íze keveredett bőre semmihez sem fogható aromájával, a kettő együtt egészen megszédített, elgyengített. Felültem a kád peremére, így mindkettőnknek kényelmesebb volt. Sara egyik karját szorosan a nyakam köré fonta, a másikkal pedig a hátamat simogatta. Aztán egy váratlan mozdulattal magára rántott. A meglepetéstől egy pillanatig szóhoz sem jutottam, de gyorsan összeszedtem magam és szemrehányóan néztem rá. Sara azonban halkan és imádnivalóan felkuncogott, nem lehetett haragudni rá. A nadrágom egy szempillantás alatt átázott, de jelenleg ez volt a legkisebb gondom. Ahogy mellei meztelen mellkasomhoz nyomódtak minden épeszű gondolat kiszállt a fejemből.

- Mit művelsz? - kérdeztem.

- Kell  valaki, aki megmossa a hátamat - nevetett az ajkaim közé, majd megcsókolt.

×××

/Egy hónappal később/
Sara testét csak egy törülköző takarta, mikor kilépett a fürdőszobából.
- Öltözz fel, vacsorázni megyünk - mondtam neki gyorsan.
Ledöbbent. Az elmaradt Valentin nap óta nem került szóba igazán a vacsora ötlete, így arcán jól látszott a meglepettség. Aztán szélesen elmosolyodott és a nyakamba vetette magát. Lelkesedése láttán felnevettem és magamhoz szorítottam karcsú testét.
- Na menj, mielőtt elcsábítasz és itthon maradunk - mormoltam a hajába, mikor puszit nyomott a nyakamra.
Boldogan kacagva szakadt el tőlem és csípőjét ringatva indult el a gardróbja felé. Az ajtóból még visszanézett, de tekintetemet látva inkább gyorsan becsukta maga mögött. A fejemet csóválva ültem le az ágyra. Ha az eredeti dátumot nézzük, már több, mint két hónapja együtt vagyunk. Ha az általunk kitűzött időpontot, akkor még kellett pár nap a harmadik hónapig. Teljesen mindegy, melyiket vesszük alapul, de tény, hogy életem legboldogabb hónapjai vannak mögöttem. Soha nem voltam még ilyen kiegyensúlyozott és ezt nem csak én láttam így. A családom, a barátaim, a játékostársaim is egyöntetűen állítják, hogy Sara jó hatással van rám.
Pár perc múlva kilépett a gardróbból és vidáman mosolyogva ült az ölembe.
- Köszönöm - suttogta és hálásan megcsókolt.
Fogalmam sincs, hányszor csókolt már meg. Több százszor, esetleg több ezerszer? De mindig ugyanolyan hatást váltott ki belőlem. Közelebb akartam húzni magamhoz, de a testünk már így is szorosan összepréselődött. Két kezem közé fogtam arcát, ujjhegyeimmel cirógattam selymes bőrét. Csókunk eleinte lelkes volt, mindkettőnk vágya keveredett benne, aztán egyre inkább lassúvá, érzékivé vált. Olyan csók volt ez, amiből sose elég, már-már függőséget okozott. Rövid, apró puszikkal váltunk el egymástól, kellett pár perc, míg megnyugodtunk.
- Gyere! - fogtam meg a kezét és felállítottam.
- Hova megyünk? - kérdezte kíváncsian.
- Egy csendes helyre, ahol nincsenek sokan, de nagyon jól főznek.
- Tökéletes - mormolta a nyakamba, majd kissé értetlenül elhúzódott. - Miért hozol kabátot?
- Hogy ha fázol, akkor legyen mit odaadnom - válaszoltam, mire felnevetett.
Megvártam, míg bezárja maga mögött az ajtót, aztán összekulcsoltam ujjainkat, így sétáltunk el a kocsimig. Végre eljutottam arra a pontra, mikor már nem érdekelt, hogy hányan látnak minket, csak neki akartam örömet szerezni. Egy hálás pillantással köszönte meg, hogy kinyitottam neki az ajtót.
Mikor megérkeztünk az étteremhez, mindketten vettünk egy mély levegőt és egymásra mosolyogtunk. Alig csuktuk be magunk mögött az ajtót, már jött is a pincér. Rám nézett, egy pillanatra ledöbbent és tekintete Sarára siklott. Hát, eddig tartott a magánéletünk, de abban a pillanatban csak az számított, hogy Sara keze szorosan az enyémbe simul. Túl voltunk a nehezén, az első megdöbbenésen. Magunkon éreztük a vendégek pillantását, miközben egy szabad asztalhoz sétáltunk.
- Ez egész sima volt - suttogta Sara somolyogva, miután leadtuk a rendelést.
Rámosolyogtam és az asztal felett megfogtam a kezét.
Viszonylag gyorsan kihozták a vacsorát és a bort, amit kértem. Sara vállalta, hogy hazavezet. A kaja finom volt és bár éppen vacsoraidőben mentünk, nem volt teltház. Egy pillanatra láttam, hogy a főszakács feje is megjelent az ajtóban, ezek szerint gyorsan terjedt a hír.
- Isteni volt, köszönöm - ölelt át Sara, mikor kiléptünk az ajtón.
- Nincs mit - nyomtam egy puszit a hajába.
- Hova megyünk? - kérdezte értetlenül, mikor a kocsival ellentétes irányba indultam el.
- Sétálni - válaszoltam egyszerűen.
Sara boldog mosollyal ölelt át.
- Merre menjünk? - kérdeztem.
- Arra - mutatott találomra az egyik irányba.
Végül az El Retiro Parkban kötöttünk ki, órákon át sétáltunk, beszélgettünk, jól éreztük magunkat.
Mikor megálltam a háza előtt, Sara szorosan átölelt és a vállamba fúrta a fejét.
- Csodás este volt. Köszönöm - suttogta a bőrömbe.
- Máskor is - nevettem fel halkan. - Jó éjszakát, Sara - csókoltam meg búcsúzóul.

×××

Másnap reggelre pedig kijött az újságcikk, "Spanyolország új álompárjáról". 

17. fejezet

És már itt is az új fejezet. Kicsit rövidke lett, de most ennyi telt tőlem, remélem tetszeni fog. Sietek a következővel :)

- Hé, Pepinho, ébredj! Most szállunk le! - rázta meg Cristiano a mellette ülő Pepe vállát.

Visszafojtott nevetéssel néztük az eseményeket. Pepe nem bírta a repülést, különösen a fel-, és leszállással nem volt kibékülve. Csapkodva, ijedten ült fel, majd mikor eljutott az agyáig, hogy mit mondott Cris, dühösen megszólalt.

- Te sem vagy normális! Tudod, hogy utálom a leszállást, mi a francnak keltettél fel? - kérdezte mérgesen, de hangja elcsuklott, mikor a gép érezhetősen süllyedni kezdett.

- Nyugi, no para. Több százszor repültél már és még most is élsz. Mi történhetne? Ha meg lezuhansz, úgyis meghalsz, feleslegesen görcsölsz...

- Nyugtass még... - sziszegte.

Végül sikeresen túléltük a leszállást és elindultunk a szállodánk felé. Ott Mourinho elmondta, hogy van fél óránk kipakolni, utána kezdődik az edzés. A szobánk tipikus szállodai szoba volt, semmi extra. Éppen a bőröndömből pakoltam ki a szépen összehajtogatott ruhákat, mikor Sergio felháborodottan robbant be az ajtón.

- Hát hallod, milyen szálloda ez? Csak francia csatornákat lehet fogni - bökött a TV felé.

Pislogás nélkül meredtem rá.

- Mivel Franciaországban vagyunk, ez szerintem nem olyan meglepő - mondtam végül.

- De máshol lehet fogni legalább néhány angol vagy spanyol csatornát. De itt... - rázta a fejét értetlenül.

- Jól van, Sese - veregettem meg a vállát. - Menj át Karimhoz, majd ő fordít neked.

- Lángész vagy - vigyorgott rám és már rohant is.

Nevetve folytattam a pakolást. Évek óta ismerem már, de egyszerűen nem tudok hozzászokni a hülyeségeihez.

Húsz perccel később mindannyian a szálloda bejárata előtt várakoztunk, ahonnan általam csak "golfkocsinak" nevezett járművekkel szállítottak el minket a pályára. Néhány őrültebb társunk - Pepe, Marcelo, Sergio - azonnal bekérezkedett a kormány mögé. Csendben letelepedtem az egyik hátsó lésre és felhívtam Sarát.

- Szia! - hallottam a hangján, hogy mosolyog.

- Szia. Nem zavarlak?

- Te nem tudsz rosszkor hívni.

- Ennek örülök - mosolyodtam el önelégülten.

- Mit csinálsz? - kérdezte.

- Most megyünk edzeni.

- Máris? De hát pár órája indultatok el - értetlenkedett.

- Ez itt a kiképzőtábor - mondtam, mire felnevetett.

A jármű hirtelen élesen jobbra indult, letért az útról és a kordon felé tartott, ami elzárta az utat a rengeteg szurkoló elől. Egy pillanat műve volt az egész, utána újra egyenesbe álltunk.

- Sergio! - kiáltottam előre. - Az utat nézd!

Röhögve felemelte a mutatóujját, jelezve, hogy értette, majd összepacsizott Samival.

Gyorsan összeállt, mi okozta a kitérőt. Az út mellett rengeteg rajongó állt, különböző táblákat tartva. Az egyiken ez állt: Sergio, te vagy a legjobb! Ráadásul egy igen dekoratív lány tartotta.

- Iker? - szólt bele Sara a telefonba. - Minden rendben?

- Persze, csak Sergio nem tud egyszerre vezetni és bámulni a lányokat.

- Hmm...

Csak ennyit mondott, de tudtam, mire gondol.

- Sara - kezdtem nagyon lágyan. - Emlékszel, mit mondtam neked, ugye?

- Igen.

- Akkor bízz bennem!

- Jó, oké, tudom. Bocsi.

Időközben megérkeztünk, a többiek leugrottak a golfkocsiról és indultak az öltözőbe.

- Mennem kell - sóhajtottam. - Hiányzol.

- Te is nekem. 

Szomorúan nyomtam ki a telefont. Muszáj lesz hozzászoknom, hogy nem láthatom minden nap. 

Szerencsére Mourinho elintézte, hogy zártkörű edzéseket tarthassunk. Nem mintha bajom lenne a rajongókkal, de nem volt autogram osztogatós kedvem. Ezúttal már különféle felállásokat próbáltunk ki, amik sikerre vihetik a csapatot a Lyon ellen. 

×××

A Lyon stadionjának, a Stade Gerlandnak a folyosóján álltunk, vártuk a bevonulást. Sergio megölelt és megkaptam tőle az ilyenkor elmaradhatatlan szerencsepuszit, ahogy ő hívja. Évek óta játszom már, de egy egészséges izgalom mindig van bennem, főleg a nagyobb mérkőzések előtt. Felmentünk a pályára, majd a hivatalos rész után elkocogtam a kapuig. Szokás szerint megérintettem a felső keresztlécet, aztán vártam a kezdő sípszót. Bár előzetesen a sajtó minket látott esélyesnek, hamar rá kellett jönnünk, hogy igencsak meg kell szenvednünk. Talán a hazai pálya is őket segítette, hiszen érezni lehetett rajtuk az elszántságot, ahogy egyre többet és többet vették célba a kapumat. Néha csak a kapufa segített, bár ha jobban ki tudták volna használni a helyzeteket, még nehezebb dolgom lett volna. Az első félidő gól nélkül telt el, de sajnos a Lyon közelebb állt a vezetés megszerzéséhez, mint mi. A szünetben Mourinho kicsit összerázott minket, de a másik csapattal is ez történhetett, mivel még elszántabbak lettek. A 47. percben aztán lőttek egy gólt, még én is hallottam, ahogy Mourinho a pálya másik oldalán lévő játékosokkal ordít. 

Nincs mit tenni, jobb volt a másik csapat, de a Bernabéuban mi leszünk otthon, a tét is nagyobb lesz és ki fogjuk harcolni a továbbjutást.

Az öltözőben a vereség ellenére egész jó volt a hangulat, majd a csapat egy része elment sajtótájékoztatót adni. Sokáig álltam a zuhany alatt, a meccs eléggé leszívta az energiámat. Miután mindenki visszaért, még elmentünk a szállodába a cuccainkért és indultunk a reptérre. A gép csak ránk várt, ahogy elfoglaltuk a helyünket, már indultunk is haza. Így is hajnali kettő volt, mire megérkeztünk a barajasi reptérre. A csapat busza szerencsére hazaszállított minket, így nem kellett a taxival bajlódni. Egyetlen vágyam az volt, hogy végre bedőlhessek az ágyba és aludhassak. 

Otthon ahhoz is fáradt voltam, hogy felmenjek a fürdőszobába, így inkább a lentiben fürödtem le még egyszer. A zuhany felfrissített, kicsivel éberebben mentem föl a lépcsőn a hálószobába. Ahogy benyitottam, földbe gyökerezett a lábam. Valaki volt az ágyamban. Ijedtségem csak egy másodpercig tartott, utána rájöttem, ki az és széles mosoly ömlött szét az arcomon. Halkan mellé léptem, nem akartam felébreszteni, majd óvatosan bebújtam mellé. Álmában is megérezhette közelségemet, mivel a Hold fénye mellett láttam, hogy halványan elmosolyodik és szorosan hozzám simult. Teljesen váratlanul ért, azt hittem, csak este láthatom újra. Békés arcát tanulmányozva lassan elnyomott az álom.

Pár óra múlva mocorgásra keltem fel. Mikor kinyitottam a szemem, láttam, hogy még sötét van kint. Eleinte nem tudtam, mi az a zaj, amit hallok, de aztán rájöttem, hogy az eső veri az ablakot, majd nem sokkal később megdörrent az ég. Sara az ablak előtt állt, de mikor halkan felsóhajtottam, megfordult. 

- Ne haragudj! Felébresztettelek?

- Nem, a vihar volt - mondtam, majd kinyújtottam a karom, jelezve, hogy jöjjön vissza mellém. Boldogan bújt az ölelésembe.

- Szia - suttogtam a hajába, mire felkuncogott.
Szorosan átkarolta a nyakamat, szemeit lehunyta, telt ajkai résnyire elnyíltak. Ha akartam, se tudtam volna ellenállni neki. Lassan közelebb hajoltam hozzá és egy puszit leheltem az ajkaira. Aztán még egyet, de ez már kissé hosszabb volt. Mikor harmadjára is összeillesztettem ajkainkat, már én sem bírtam tovább és engedtem, hogy nyelve utat törjön a számba. Végigsimítottam az arcán, majd hajába túrva próbáltam még közelebb vonni magamhoz. Amikor Sara az ajkaim közé sóhajtott, kellemes borzongás futott végig a gerincem mentén. Sajnos egy idő után el kellett szakadnom tőle, mivel elfogyott a levegőm. Homlokom az övének döntöttem és elmerültem gyönyörű szemeiben. Volt azonban egy kérdés, ami nagyon fúrta az oldalamat.
- Hogy jöttél be? - kérdeztem végül.
Titokzatosan elmosolyodott, mint aki számított a kérdésre.
- Anyukád segített.
Csak ennyit mondott, de nem kérdeztem többet. Sara a ablak felé pillantott, ahol még javában tombolt a vihar.
- Nem szeretem az esőt. Ilyenkor nem tudok aludni - magyarázta.
Hatalmasat villámlott, majd pár másodperc múlva érkezett a mennydörgés. Hatalmasat csattant, nagyon közel volt hozzánk. Sara összerándult a karjaimban, mire még szorosabban öleltem és finoman simogatni kezdtem a karját. Hogy eltereljem a figyelmét, beszélni kezdtem Lyonról, leírtam neki a szállodát, elmondtam a legjobb poénokat, amiket a srácok sütöttek el, majd rátértem a meccsre. Mire feleszméltünk, már hajnali öt volt, a vihar pedig lassan elcsendesedett. Sara hálásan nézett rám.
- Köszönöm! - suttogta.
- Nincs mit - mosolyogtam rá.
Végigsimított a szemem alatti karikákon és kissé bűntudatosan megszólalt.
- Kilencven percet játszottál, hajnalban értél haza, én meg nem hagytalak aludni...
- De itt vártál az ágyamban, és ez mindent kárpótol.
- Aludjunk - ásított.
Fejét a mellkasomra fektette és kényelembe helyezte magát. Amint leraktam a fejem a párnára, már aludtam is...

16. fejezet

Hú, végre kész lettem vele, remélem tetszeni fog. A videó a fejezet végéhez tartozik, de erre rá fogtok jönni :)

A következő napok nyugodtan teltek, Sarával újra a lehető legnagyobb összhangban voltunk, a csapattal pedig gőzerővel készültünk a Lyon elleni BL mérkőzésre.

- Mikor utazunk? - kérdezte Xabi.

- Február 14-én - válaszolt Mourinho.

- Ne mááár! - hördültek fel egyszerre többen is.

- Baj van? - vonta fel a szemöldökét Míster.

- Az Valentin nap - mondta Kaká.

- És? - kérdezte Mourinho olyan hangsúllyal, ami egyértelművé tette, hogy nincs helye vitának.

Csendben morogva vettük tudomásul, hogy törölnünk kell a romantikus vacsorákat, ajándékokat, utazásokat... Mourinho ezek szerint nem ünnepli a Valentin napot.

Ami engem illet, vacsorázni akartam vinni Sarát, de ezek szerint muszáj leszek elhalasztani.

- De már mindent megszerveztem - akadékoskodott tovább Sergio.

- Majd odaadod Crisnek a repülőn - tanácsolta Pepe, mire mindenki elröhögte magát.

- Nem vagy vicces - grimaszolt Sese.

Kissé meglepett, hogy Cristiano is húzza a száját a dátum miatt. Ő aztán nem egy romantikus alkat. Nem csak én vettem észre.

- Mi van, Gép? Neked is programod van? - kérdezte Marcelo.

- Ha tudni akarod, igen - vágta rá.

Erre mindenki nézett egyet. A legutóbbi infóink szerint még mindig Irina a célpont.

- Az orosszal? - kérdezte Pipa.

- Ja, de így már mindegy...

- Képzeljétek el, milyen lehet egy Valentin nap Crisszel - vihogott Sergio. - Fogadjunk, hogy valahogy így hívtad meg: Hé, lenne egy jó kis Valentin napi program, nem jössz velem? Vagyis inkább éjszakai. Találkozzunk este kilenckor ebben a szállodában ebben a szobában. Nem kell kiöltöznöd - nevetett.

A többiek is jó poénnak tartották, úgyhogy az öltöző csak úgy visszhangzott. Cristiano egy káromkodás kíséretében hozzávágta a lábszárvédőjét Seséhez, de ő elhajolt, így az ártatlan Xabi lett az áldozat.

- Nem vagy vicces, hallod! Igenis elhívtam vacsorázni és igent mondott - kezdte volna, de Sergio nagyon elemében volt és közbevágott.

- Vacsora után meg hazavitted volna mi? Az ágyadba....

- Befejezni! - szólt köbe Mourinho, aki idő közben visszatért és kiparancsolt minket edzeni.

Komolyan megdolgoztatott, hullafáradtan hagytuk el a pályát, én pedig egy gyors zuhany után indultam Sarához.

Már nem kellett csengetnem, kölcsönösen tudtuk egymás kapunyitó kódját.

- Hamarabb jöttél - ölelt meg mosolyogva, miután beléptem.

- Siettem - válaszoltam, majd kapott tőlem egy üdvözlő csókot.

Kényelmesen elhelyezkedtünk a nappaliban, de Sara aggódva fürkészett.

- Baj van? Feszültnek tűnsz - simított végig az arcomon.

Érintésétől elmosolyodtam, de hamar újra elkomolyodtam.

- Azt hiszem, le kell mondani a Valentin napi vacsoránkat - mondtam.

- Miért? - szaladt fel a szemöldöke.

- Aznap utazunk Lyonba.

Sara mosolyogva összefűzte ujjainkat.

- E miatt nem kell szomorúnak lenned. Majd megyünk máskor. A meccs fontosabb.

- Jó lett volna elmenni...

- Iker, tényleg ne fájjon miatta a fejed - mondta, majd fejemet maga felé fordította és lágyan összeillesztette ajkainkat.
Sara halkan felnevetett, mikor megszakítottam a csókot levegőhiány miatt. Kérdőn néztem rá.
- Azt hiszem, nekem is be kéne téged mutatni a szüleimnek. Mióta Irene itt járt, Anya folyton azt kérdezgeti, hogy mikor ismerhet meg.
- Nagyon szívesen találkoznék a szüleiddel - mosolyogtam rá, de ő szomorúan csóválta a fejét.
- Csak ha Apa is jól lesz - szögezte le.
Szorosan megöleltem, így tudatva vele, hogy teljesen megértem és tudok várni.

×××

Két nappal később a bőröndömbe pakoltam, Sara pedig az ágyamon ülve figyelt és értetlenül rázta a fejét.

- Iker, nem hiszem el, hogy bele fogsz férni a bőröndbe. Hogy lehet így pakolni? - kérdezte nevetve.

- Csak figyelj és tanulj! - mosolyogtam rá.

Tény, hogy az utazásnak ezt a részét nem szívleltem túlzottan, ezért inkább csak beleszórtam a ruhákat a bőröndömbe. De az elmúlt években elég tapasztalatot szereztem ahhoz, hogy így is be tudjak pakolni. 

Öt perccel később simán elhúztam a cipzárt és diadalittasan mosolyogtam Sarára.

- Mit is mondtál? - kérdeztem tőle egy szemtelen mosoly kíséretében.

- Legalább engedd meg, hogy összehajtogassam a ruháidat - könyörgött.
- Miért? Jó lesz az úgy. Nekem jobb ötletem van - léptem közelebb hozzá.
Szorosan elé álltam, ő pedig átkarolta a derekamat.
- És mi lenne az? - kérdezte értetlenséget színlelve.
Lehajoltam hozzá és megcsókoltam, miközben a feneke alá nyúlva megemeltem és az ágy közepére helyeztem. Egy pillanatra elszakadtam tőle, de ő az ingem gallérjánál fogva magára rántott. Ajkaink újra összeforrtak, ezúttal lassan csókoltuk egymást, miközben kezem bejárta Sara egész testét. Nyelve táncba hívta az enyémet, én pedig mosolyogva adtam meg neki, amit szeretett volna. Kezeit befúrta az ingem alá, a mellkasomat simogatta, érintésétől egyszerre volt melegem, mégis fáztam, bőröm kellemesen zsibbadt ujjai nyomán.
Zihálva szakadtunk el egymástól és mélyen a másik szemébe néztünk. Tekintetében ugyanazt láttam, amit én is éreztem: végtelen szerelmet.
- Szeretlek - mondtam neki.
- Én is téged, Iker. Nem is tudod, mennyire - suttogta.

Mosolyogva megsimogattam az arcát és megpusziltam a homlokát. Egy pillanatra felegyenesedtem és levettem az ingemet. Sara az ajkát harapdálva nézett végig rajtam, mire kissé önelégülten elmosolyodtam. Végigcsókoltam a nyakát, majd rátértem a kulcscsontjára. Teste minden porcikáját imádtam, de a kulcscsontjának mindig külön figyelmet szenteltem. Sara halkan pihegett alattam, innen tudtam, hogy ő is élvezi. Szép lassan haladtam végig a testén, miközben sorra tüntettem el róla az egyes ruhadarabokat. Pár perccel később már meztelenül feküdt előttem. Nem számít, hányszor láttam már így. Minden alkalommal ugyanolyan hatással volt rám, ugyanúgy elvarázsolt. Újra és újra végigcsókoltam teste minden porcikáját, egyszerűen képtelen voltam betelni vele. Végül lentebb csúsztam és a lábai közé helyezkedve próbáltam a lehető legnagyobb örömet szerezni neki. Sara a hajamba túrva húzott még közelebb magához, teste remegett az élvezettől. Ám mielőtt elérte volna a végső gyönyört, elszakadtam tőle. Értetlenül nézett rám, de én gyorsan megszabadultam a maradék ruhadarabjaimtól és belé temetkeztem. Mindkettőnk száját egy jóleső sóhaj hagyta el, amint testünk egyesült. Egy ideig egyikünk sem mozdult, de végül nem bírtam tovább és lassan mozgatni kezdtem a csípőm. Arcunkat alig fél centi választotta el egymástól, így minden egyes lökésnél ajkam a Saráét súrolta. Ezúttal lágyan, finoman szeretkeztünk, minden vadság nélkül. Egyikünk sem hajszolta a kielégülést, csupán élveztünk, ahogy teljesen eggyé olvadunk. Ujjainkat összefűztem fejének két oldalán, miközben arcának tökéletességében gyönyörködtem. Szemeit lehunyta, halk sóhajai keveredtek az enyéimmel. 

Hamarosan egyszerre ért utol minket a beteljesülés, szorosan átöleltem Sara remegő testét és megfordultam, így ő került felülre. Szótlanul ziháltunk, miközben lágyan simogattuk egymást. Aztán Sara fentebb mászott rajtam és megcsókolt. Végtelennek tűnő ideig becézgettük egymást, képtelen voltam elszakadni tőle. Akárhányszor megcsókolt, a tér, az idő és a hely összeolvadt, semmi nem számított, csak az ajka, amint az enyémhez ér. 

Hosszú idő után húzódtunk el, Sara pedig mosolyogva felkelt és magára kapta a ruháit. Értetlenül néztem rá, személy szerint még sokáig tudtam volna feküdni az ágyban. De ő másképp gondolta, letérdelt a bőröndöm elé, kicipzározta és elkezdte kipakolni a ruháimat. 

- Mit művelsz? - kérdeztem mosolyogva.

- Bocsi, de képtelen vagyok tovább elviselni, hogy bánsz a ruháiddal - csóválta a fejét.

Úgy nézett rám, mint ha valami hatalmas bűnt követtem volna el, de láttam rajta, hogy a felszín alatt nagyszerűen szórakozik. Miután mindent kipakolt, elkezdte összehajtogatni és szép rendben visszarakni a ruháimat. Szinte érezhető volt a gondoskodás a mozdulataiban. 

Egy sóhajjal felkeltem, gyorsan felhúztam a nadrágomat és mellé léptem.

- Köszönöm! - nyomtam egy puszit a hajába.

Magára hagytam és lementem a konyhába, hogy összeüssek valami vacsorát. Meglepően hamar Sara is csatlakozott hozzám, így együtt készítettük a kaját, folyamatosan flörtölve a másikkal. A vacsorát egy közös fürdés követte, ami kissé hosszúra sikerült, így csak jóval éjfél után aludtunk el, szorosan ölelve egymást.

Reggel kissé késve ébredtünk, ezért egy gyors reggeli után már útban voltunk a reptér felé. Sara feltűnően csendes volt, de nekem se volt ragyogó kedvem. Nem akartam magára hagyni, akkor sem, ha csak pár napról van szó. Egyik kezem levettem a kormányról és rákulcsoltam Sara ujjaira, halvány mosolyt váltva ki belőle. Miután leállítottam a kocsit a parkolóban, egy pillanatig egyikünk sem mozdult. Aztán egy nagy sóhajjal kinyitottam az ajtót és kiszálltam. Meg akartam kerülni az autót és kinyitni Sara ajtaját, de megelőzött, így a kocsi orránál találkoztunk. Szorosan átöleltem, elsimítottam néhány tincset az arcából és megcsókoltam. Nem volt hosszú csók, csak meg akartam nyugtatni. Arcom a nyakába fúrtam, mélyen beszívtam az illatát, próbáltam az eszembe vésni egyedülálló aromáját. Sara újra összeillesztette ajkát az enyémmel, én pedig karjaimmal szorosan öleltem és hátradöntöttem. Sara nevetve elszakadt tőlem.

- Mit művelsz? - kérdezte halkan.

- Csak hallani akartam a nevetésed - suttogtam.

Ajkammal lágyan érintettem nyaka finom bőrét, nyelvemen éreztem artériája lüktetését. Egy hosszú pillanatig még a karjaimban tartottam, de aztán elszakadtam tőle.

- Mennem kell - sóhajtottam.

De Sara nem akart ilyen könnyen elengedni, úgy bújt hozzám, mint egy kismacska. Vállát a fejemre hajtotta és egy utolsó csókért nyújtózott, amit nem voltam rest megadni neki. Keze lecsúszott a hátamon, egészen a fenekemig, mire halkan felkuncogtam.

- Ezt vehetem ígéretnek? Ezzel fogsz várni? - kérdeztem.

- Biztos lehetsz benne - mosolygott.

Újra átölelte a derekamat, mire államat a vállára támasztottam.

- Nagyon fogsz hiányozni - suttogta a fülembe.

- Te is nekem, Sara. De gondolj arra, hogy csak négy nap az egész. Észbe se kapsz és már itthon is leszek. 

Szomorúan elmosolyodott, aztán egy utolsó csókot követően elhúzódott és hagyta, hogy kivegyem a cuccomat a csomagtartóból.

- Bejössz? - kérdeztem.

Az ajkába harapott, majd végül megrázta a fejét. Megértettem, miért döntött így.

- Vigyázz magadra! - öleltem meg utoljára.

- Siess haza! - kérte.

Mosolyogva intettem neki egy utolsót, majd egy sóhajjal a reptér felé fordultam. Sara előtt próbáltam erősnek mutatni magam, de valójában egem is nagyon megviselt az elválás.

- Ikeeer! - ordított felém Sese. - Hát boldog Valentin napot! - kiabált továbbra is és elém ugrott, hogy üdvözöljön.

Fél perc múlva már az új közös képünket posztolta Twitterre. A fejemet csóválva üdvözöltem a többieket is, majd miután befutott Toni is, elindultunk a gépünk felé. Viszonylag hamar túljutottunk az ellenőrző kapukon és felszálltunk a gépre. Sergio lehuppant mellém és a többiek is elfoglalták a helyüket. Pepe nem nagyon bírja a repülést, megint ideges volt. Szokás szerint előhúzta az iPodját, fejét a támlának döntve hallgatta kedvenc zenéit a felszállás során. Én az ablakon bámultam kifelé és csak arra gondoltam, hogy minden egyes méterrel, amit a gép meg tesz, távolabb kerülök Sarától.

://

Az a helyzet, hogy közbejött pár dolog és már holnap el kell utaznunk, a net meg nem éppen a legjobb, elég gyakran elmegy. Most is mobilról vagyok. Úgyhogy nem valószínű, hogy lesz friss a héten. Jövőhét csütörtökön jövök. Tényleg sajnálom :/
Csanna

15. fejezet

A végén kedveztem a romantika kedvelőinek, az eleje meg legyen meglepetés. Nem tudom megmondani, mikor lesz a következő rész, mert kedden megyünk nyaralni és ezer felé áll a fejem. 28-án jövünk haza, utána lesz egy hét itthon és megyünk kajakozni, szóval tényleg fogalmam sincs, mikor tudok jönni a frissel, de igyekszem.
Csanna

Az öltözőben Gép legújabb csajozási trükkjeit hallgattam, mikor berontott Sergio és egy pletykalapot dobott a földre.

- Ne már, Serg! Te tényleg ilyen szennyet olvasol? - kérdezte Xabi.

- Nem, de most kíváncsi voltam, mit írnak Ikerről.

- Mi van? - néztem fel nevetve. - Mit csináltam már megint?

Sese elém lökte az újságot. Csak egy pillantást akartam vetni rá, de megmerevedtem, mikor megláttam a képet.

- Na ne... - nyögtem.

- Mi írnak? - kérdezte Ángel.

Sergio felvette az újságot és olvasni kezdte a címlapot.

"Iker Casillas két tűz közé került. Vagy két nő közé? Pár nappal ezelőtt Eva Gonzálezzel kapták lencsevégre. Köztudott, hogy a pár 2008-ban szakított egy három éves együttlét után. Egyes hírek szerint a szépségkirálynő félrelépett, Casillas pedig megelégelte az állandó veszekedéseket és véget vetett a kapcsolatnak. A kapus ezután több lánnyal is összeállt, de ezek inkább csak futó kalandok voltak - hosszúságukat tekintve legalábbis. Mostanában egyre több olyan hír lát napvilágot, miszerint a hálóőr egy sportriporterrel, bizonyos Sara Carboneroval ápol szorosabb viszonyt, de ez egyik fél oldaláról sem lett megerősítve - állítólag csak barátok.

Múlt héten Casillas egy igencsak drága és jó hírű ékszerüzletben tette tiszteletét, később pedig González is csatlakozott hozzá. Együtt hagyták el az üzletet, majd a világklasszis kapus egy sikátorba húzta exét. Pár perccel később Casillas egyedül távozott, meglehetősen feldúlt állapotban.

A kérdés adott: kinek vásárolt? Evának vagy Sarának? Esetleg egy harmadik személynek? Mit keresett ott Eva? Újra fellobbant közöttük az a bizonyos láng, vagy egy új szerelem van kialakulóban Carbonero kisasszonnyal? Egyelőre csak ők tudják a válaszokat..."

A cikk alatt egy kép volt rólam és Eváról, ahogy elhagyjuk az ékszerboltot, valamint Saráról is közöltek egy képet.

Dühösen elkáromkodtam magam, Karim pedig füttyentett egyet.

- Hát hallod, ebben jól benne vagy! - csapott a vállamra Kaká.

- Sara tudja? - nézett rám komolyan Sergio.

- Fogalmam sincs. Én nem mondtam neki, de biztos látta már - böktem az újság felé. - Honnan tudnak ennyi baromságot összeszedni? Még hogy újra összejöttünk Evával... Éppenséggel pont azt mondtam neki, hogy szálljon le rólam.

- Jelentsd fel őket - mondta Mesut.

- Semmit nem érek vele - vontam vállat. - Annyit biztosan sikerült elérniük vele, hogy Sara dühös legyen.

- Hallod, mi az a rész, hogy több lánnyal is összeálltál? Én csak kettőre emlékszem... - nézett rám Pipa.

- Egy kezemen meg tudnám számolni, hogy hány barátnőm volt összesen... - sziszegtem.

- Na... számolom - mondta Sese.

- Te nem tudsz ötig számolni - húzta Pepe, mire Sergio hozzávágta a stopliját.

- Az első Laura volt, aztán jött Eva, Ana Isabel, Ariadne és most Sara...  ez öt, de úgy állítanak be, mintha valami nőfaló lennék.

- Lehet Cristianoról akartak cikket írni - vihogott Marcelo.

- Várj, még volt egy csaj... tudod Abellán lánya... hogy is hívták? Tudod, volt az a kép rólatok, mikor a hátadon viszed...

- Saray? Nem, nem jártunk. Nagy a korkülönbség, csak barátok vagyunk.

- Figyelj, mondd el Sarának az igazat, tuti nem lesz baj - mondta Sese.

Vágtam egy grimaszt. Szerintem azért nem lesz ilyen egyszerű.

×××

Valamiért éreztem, hogy ma nekem kell Sarához mennem, mert ő nem fog jönni. Ahogy végeztünk az edzésen, azonnal indultam, tudtam, hogy ma nem dolgozik. 

Nem tudtam, hogy viselkedjek. Tegyek úgy, mintha semmiről sem tudnék? Vagy azonnal magyarázzam meg? Végül úgy döntöttem, hogy az ő viselkedésétől teszem függővé.

Mikor hallottam, hogy berreg az ajtózár, kicsit megkönnyebbültem. Szóval nem haragszik annyira, hiszen beenged. Legalább hajlandó meghallgatni. Beléptem az ajtón, de Sara nem ezúttal nem várt. Máskor szinte még be se csuktam magam mögött az ajtót, máris a nyakamba borult, de ezúttal nem láttam. A nappaliban volt, TV-t nézett. 

- Szia - köszöntem lágyan.

Csak egy pillanatra nézett rám, de így is láttam rajta, hogy tudja. Elfojtottam magamban egy sóhajt és leültem mellé. Szerettem volna megcsókolni, de elhúzódott. 

- Sara... - kezdtem. - Meghallgatsz?

Egy pillanatig maga elé meredt, aztán kinyomta a TV-t. Felém fordult és végre megszólalt.

- Mi ez az egész, Iker? Miért az újságból kell megtudnom? Azt hittem, végeztél Evával - fakadt ki.

Eredetileg nem akartam felemelni a hangom, de most dühített, hogy elhiszi mindazt, amit olvasott.

- Azt hittem, te olyan lány vagy, aki nem hiszel minden hülyeséget, amit ezek a magazinok írnak... Komolyan képes voltál hinni nekik? Azt gondoltam, ismersz, de ezek szerint tévedtem...

Hitetlenkedve nézett rám

- Na álljunk meg egy percre! Én olvastam, hogy te találkoztál Evával, aztán bementetek valami kis szűk utcába. Persze, hogy kiakadtam. És ezek után még képes vagy ilyen hangnemben beszélni velem?

- Talán ha nem kezdesz el azonnal vádaskodni, amint bejöttem és engednél szóhoz jutni, elmondanám - emeltem fel a hangomat.

Dühített, hogy nem akarja hallani a magyarázatomat, egyúttal kétségbeestem. Nem akartam veszekedni vele.

A fejét rázva elfordult, de nem érdekelt. Beszélni kezdtem.

- Napokon át jártam az üzleteket, hogy megfelelő ajándékot találjak neked. Nem szerveztem meg semmilyen találkozót Evával, egyszerűen besétált az üzletbe. Nem akartam beszélni vele, de nem hagyott békén, utánam jött. Nekem meg elegem lett ezért behúztam egy sikátorba. És nem azért, mert meg akartam csókolni vagy bármi ilyesmi. Nem. Megmondtam neki, hogy elegem van belőle és legyen szíves békén hagyni, és nem akartam, hogy esetleg valaki meghallja, ha kiabálnék. Ennyi történt. Csalódott vagy? Mert az igazat mondtam... - tudtam, hogy a kelleténél durvább vagyok, de nagyon felzaklatott, hogy esetleg nem hisz nekem.

Meg sem vártam a válaszát, felálltam, kiléptem a hátsó teraszra és nekidőltem a korlátnak. Kis idő múlva hallottam, ahogy Sara utánam jön, de nem fordultam hátra. Hirtelen két kar fonódott a derekamra, ahogy hátulról átölelt. Lehunytam a szemem és próbáltam elfojtani egy mosolyt.

- Sajnálom - suttogta. - Csak annyira félek, hogy elveszítelek.

Összeráncoltam a szemöldököm, miközben megfordultam, hogy a szemébe nézessek.

- Ezt hogy érted? - kérdeztem.

Sara lehajtotta a fejét, de én az álla alá nyúlva felemeltem, hogy láthassam az arcát.

- Tudom, hogy ez hülyeség, de valahol mélyen bennem van, hogy te bárkit megkaphatsz. Csak egy csettintés és máris köréd ugranak a nők... Tudom, tudom, te nem ilyen típus vagy. De félek, hogy egy nap majd többet akarsz nálam, hogy már nem leszek elég jó neked. És akkor majd hosszú sorban fognak állni, hogy kitúrhassanak a helyemről. Nem tudhatom, mikor találsz valakit, aki szebb nálam, vagy aki jobban érdekel. És igazából ez borított ki. Nem tudtam, miért találkoztál Evával és azt sem, hogy hány lányt takar az a "több lánnyal is összeállt" kifejezés...

Hallottam mit mond, de nem akartam elhinni. Tényleg nem tudja, mit érzek iránta. Tenyerem a szájára raktam, mielőtt folytatta volna.

- Sara - mondtam lágyan. - Úgy látszik, te még mindig nem érted, hogy soha, senkit nem szerettem még ennyire. Figyelj rám egy kicsit! Mielőtt találkoztunk, összesen négy barátnőm volt. Szerintem ez nem olyan sok ahhoz képest, hogy focista vagyok - mosolyogtam rá féloldalasan. - Nem tudom, hogy fogalmazzam meg. Mindig kerestem a szerelmet és mikor megismerkedtem valakivel, mindig reménykedtem, hogy "Na majd most...". De igazából nem is tudtam, mit keresek. Először egy Laura nevű lány volt a barátnőm. Hat évig jártunk, de a végén már nem éreztünk többet egymás iránt, mint barátságot. Aztán találkoztam Evával, és rájöttem, hogy igazából nem Laura volt az, akit kerestem. Ismered a történetet. Tavaly év elején találkoztam Ana Isabellel és ugyanaz játszódott le, mint mikor megláttam Evát. Később megint ezt éreztem Ariadnénél. Szóval kezdtem azt hinni, hogy az igaz szerelem nem is létezik. De találkoztam veled - mosolyogtam rá. - És egyből tudtam, hogy végre megtaláltam, akit kerestem - megfogtam a kezét és a szívemre helyeztem. - Érzed? Akkor is ugyanilyen gyorsan vert. Minden egyes alkalommal alkalommal, mikor meglátlak, de elég, ha csak rád gondolok. Nem tudtam, hogy létezik ilyen szerelem. Eddig csak azokban a nyálas, romantikus filmekben láttam. És félek, hogy nem tudom neked ezt visszaadni. Nem tudok neked olyan örömet okozni, olyan élményeket adni, amivel ki tudnám elégíteni azt, amit irántad érzek. Nem elég, hogy megfoghatom a kezed, vagy hogy megölelhetlek, megcsókolhatlak. Bármit is teszek, úgy érzem, hogy még mindig nem tudtam eléggé kimutatni az érzelmeimet. Nem csak megölelni akarlak, hanem valahogy beléd akarok bújni... Nem tudom megfogalmazni... Ezt nem lehet szavakkal kifejezni.

Sara szemeiben könnycseppek csillantak meg és szorosan átölelt. Próbáltam a lehető legközelebb húzni magamhoz, de még ez is kevés volt.

- Köszönöm! - suttogta a fülembe. - Hidd el, én is ezt érzem, csak én nem tudtam volna így megfogalmazni. Csak azt tudom mondani, hogy szeretlek.

- Ez is bőven elég - mosolyogtam rá és megcsókoltam.

Megnyugodtam. Abban a pillanatban, mikor ajkaink találkoztak, nem létezett senki más, csak mi ketten. Csókjai hatására egyszerre fáztam és volt melegem, miközben nyelveink lassú táncot jártak. Puha bőre vonzotta ajkaimat, így elszakadtam tőle. Orrom hegyét végighúztam nyaka finom ívén, mélyen beszívtam csodás illatát. Mikor elértem a kulcscsontját, apró puszikat leheltem rá. Éreztem, ahogy megremeg a karjaimban, így még szorosabban tartottam. Kezei apró köröket írtak le a tarlómon, aminek hatására gerincem mentén jóleső borzongás futott végig.

Ezúttal egyikünk sem akart tovább menni, tökéletesen megelégedtünk annyival, hogy csókokkal kényeztethetjük a másikat. Újra az ajkaira hajoltam, de mielőtt rendesen megcsókolhattam volna, megszólalt a csengő. Kérdőn néztem Sarára, de ő is csak megvonta a vállát és egy sóhajjal elszakadt tőlem, hogy ajtót nyisson.

- Mindjárt jövök vissza - súgta az ajkaim közé.

Mosolyogva néztem utána. Hallottam, hogy kinyitja az ajtót és beengedi a vendéget. Egy női hangot hallottam, de nem ismertem fel. Úgy voltam vele, hogy inkább maradok a teraszon, hacsak Sara be nem hív.

- Mit csinálsz Madridban? - kérdezte Sara.

- Egy barátomat jöttem meglátogatni és ha már itt vagyok, gondoltam beugrok. Nem zavarok, ugye?

- Nem, dehogy!

- Ki van még itt? Láttam egy kocsit a ház előtt.

Sara egy ideig nem válaszolt, én pedig fel tudtam volna pofozni magam. Miért nem tudok egy utcával arrébb megállni? Mielőtt megtaláltam volna a választ a kérdésre, Sara megszólalt.

- A barátom van itt.

Hallottam, ahogy az ismeretlen levegő után kapkod.

- Sara! Barátod van és nem is tudtam róla? Meg vagyok sértve... Ki az?

- Gyere, bemutatlak neki - mondta Sara és hallottam, ahogy elindul az terasz felé.

Kíváncsian fordultam meg. Mikor Sara megjelent az ajtóban, akaratlanul is elmosolyodtam. A fény hátulról világította meg, sziluettje élesen kirajzolódott a naplementében. Arcán kissé bizonytalan kifejezés ült, mint aki nem teljesen biztos magában. Gyönyörű volt. Nagy nehezen elszaladtam tőle és ránéztem a mögötte tátott szájjal álldogáló lányra. Nagyon hasonlított Sarára, ugyanolyan finom vonásai voltak. Rájöttem, hogy valószínűleg ő Irene, Sara húga.

Sara mellém lépett, ahogy dereka elérhető közelségbe került, azonnal átkaroltam, már-már ösztönös, automatikus mozdulattal.

- Iker, ő itt a húgom, Irene. Irene, ő a barátom Iker Casillas - mutatott be minket egymásnak.

Odamentem hozzá és mosolyogva adtam neki két puszit.

- Örülök, hogy megismerhetlek.

Szegény lány azt se tudta, mit csináljon. Megértettem. Nem minden nap találkozik az ember focistával, aki ráadásul a nővére barátja. Mikor nagyjából összeszedte magát, szemrehányóan nézett Sarára.

- Nem hiszem el, hogy eddig nem mondtad el! 

Sara nevetve megvonta a vállát és egy lágy puszit nyomott az arcomra. Bőröm felforrósodott ajka nyomán és szerettem volna megcsókolni, de nem akartam még kellemetlenebb helyzetbe hozni a húgát.

- Azt hiszem, most megyek - mondtam.

- Ne! Maradj még! - könyörgött Sara, ami kétségkívül jólesett. 

- Sara, holnap is találkozunk, a húgodat viszont nem láthatod minden nap. Látom rajtad, hogy hiányzik a családod. Beszélgessetek csak nyugodtan, nem akarok zavarni - simogattam meg az arcát.

Egy sóhaj kíséretében megadta magát és az ajtóig kísért. Irene nem jött utánunk, hagyta, hogy nyugodtan elköszönhessek Sarától, ezért külön hálás voltam.

Finoman megcsókoltam, ajka édes íze egészen mámorítóan hatott rám.

- Holnap találkozunk - búcsúztam el tőle és kiléptem az ajtón.

14. fejezet

Nagyobb fejtörést okozott kitalálni, hogy mit vegyek Sarának, mint gondoltam. Napokon keresztül jártam a különbözőbb üzleteket, de valahogy semmi nem nyerte el a tetszésemet. Az sem könnyített a dolgomon, hogy Sara előtt az egészet próbáltam titokban tartani. Ugyanis én nem kérdeztem rá, mikor van szülinapja, ő pedig nem mondta.

Február harmadika egyre csak közeledett, mikor beugrott, miért olyan ismerős a dátum. Január harmadikán mondtam el Sarának, mit érzek iránta. A hónapfordulónk. Dupla ünnep.

Aztán mikor már csak három nap volt hátra, kezdtem pánikba esni. Nem akartam segítséget kérni senkitől, ez az én feladatom, Sara az én barátnőm. Este az ágyamban fekve aztán beugrott: hát persze, ékszer! Hogy nem jutott eddig eszembe? Végiggondoltam, mi mindent láttam eddig rajta. Sara nem kifejezetten nyakláncos lány, inkább karkötőket hord.

Másnap reggel első utam egy Cartier üzletbe vezetett és kis nézelődés után sikerült kiválasztanom egy karkötőt. Az eladó fürkészve méregetett, természetesen felismert, de nem kérdezett semmit. Hallottam, ahogy nyílik az üzlet ajtaja mögöttem, de nem fordultam hátra.

- Nocsak, Iker! Régen találkoztunk - hallottam meg a hangját.

Hosszan kifújtam a levegőt és lehunytam a szemem. Ez nem lehet igaz! Miért pont most kellett találkoznunk? Lassan oldalra néztem és szembetaláltam magam Evával.

- Nos, most találkoztunk, de már mennem is kell - nyomtam az eladó kezébe a pénzt. - Bele tudná rakni valamibe? - fordítottam hátat Evának.

- Természetesen - mondta a nő.

A szemem sarkából láttam, amint Eva egy pillantást vet a karkötőre és elmosolyodik.

- Szép. Kinek lesz? - kérdezte tettetett ártatlansággal.

- Az unokatestvéremnek - hazudtam szemrebbenés nélkül.

Eván látszott, hogy nem hisz nekem. Pontosan tudta, kinek vettem. Az eladó időközben elém rakta a szatyrot, én pedig megköszöntem és távozni készültem. Pechemre Eva jött utánam.

- Nem akarsz venni valamit? - céloztam arra, hogy simán kijött a boltból anélkül, hogy egyáltalán szétnézett volna.

- Majd visszamegyek.

- Eva, most nincs erre időm. Mit akarsz még tőlem? - fakadtam ki.

- Mi bajod van velem Iker? Mondtam már, hogy sajnálom, de te nem akarod megérteni.

Megragadtam a könyökét és egy mellékutcába húztam. Nem tudtam, mennyire fogok vele kiabálni és nem akartam, hogy esetleg mások is fültanúi legyenek a jelenetnek.

- Még egyszer elmondom, mert úgy tűnik, lassú a felfogásod. Nem érdekelsz. Melyik szó olyan bonyolult, hogy megértsd? Nem akarok tőled semmit. Miért nem érted meg, hogy olyat tettél, ami után nem elég egy "bocs, majd legközelebb nem fekszek össze az első férfival, akivel találkozok"? Eljátszottad a bizalmamat, érted? Ezek után csinálhatnál bármit, nem hinnék neked, nem tudnék bízni benned. Csak ennyit kéne felfognod és továbblépned. Ami kettőnk között volt, már rég elmúlt. Nem emlékszel, hányszor veszekedtünk? Már akkor éreztük, hogy nem működik, de mindketten görcsösen ragaszkodtunk egy álomképhez, amit végül sikerült összetörnöd. És így utólag már örülök neki. Fogadd el, hogy nem érzek irántad semmit, amit kapcsolatba lehetne hozni a szeretettel. Éld a saját életed és hagyj békén! - minden indulat kiszakadt belőlem, Eva döbbenten pislogott.

Meg se vártam a válaszát, hátat fordítottam neki és visszamentem a kocsimhoz. Lehet, hogy kicsit későn, de végre sikerült megértetnem vele, hogy nem szeretem. Remélem, tényleg felfogta. Miután kiadtam magamból a dühömet, teljesen megnyugodtam. Eva a múltam része, ezt el kell fogadnom. De most a jelenre koncentrálok, aminek Sara áll a középpontjában.

×××

Sara születésnapja. Ő nem mondta, hogy ma van, én meg azt nem, hogy tudom. Szóval sikerült tökéletesen titokban tartani. Napközben nem találkoztunk, ő dolgozott, én pedig vacsorát főztem. Az elmúlt hónapban annyit láttam Sarát a konyhában tevékenykedni, hogy rám is átragadt valami a tudományából, úgyhogy a vacsora jól sikerült. 

Sara hétre ígérte magát, addig elkészültem mindennel. Pont akkor csengetett, mikor meggyújtottam egy gyertyát az asztalon. Kinyitottam neki az ajtót, aztán visszasiettem a konyhába. 

- Iker? - lépett be az előszobába.

- A konyhában vagyok - kiáltottam ki.

- Hmmm... jó illat... - nem fejezte be, belépett a konyhába és elámult.

Mosolyogva fordultam felé. 

- Ez... gyönyörű. De miért? - kérdezte még mindig döbbenten.

Odaléptem hozzá és szorosan átöleltem. 

- Boldog szülinapot! - suttogtam a fülébe.

Éreztem, ahogy egy pillanatra megmerevedik, aztán még jobban hozzám bújt. 

- Honnan tudtad? - kérdezte.

Válasz helyett inkább felemeltem a fejét és megcsókoltam. Nyelvemmel végigrajzoltam ajka körvonalát, ő pedig engedte, hogy utat törjek a szájába. Egyik kezemet végighúztam a gerince vonalán, mire érezhetően megborzongott. Belemosolyogtam a csókba, élveztem, hogy ilyen hatást tudok kiváltani belőle. Nagyon lágy csók volt, egyikünk sem akart többet, mint kifejezni az egymás iránti érzelmeinket.

Sajnos az oxigénünk véges volt, így kénytelenek voltunk elszakadni egymástól. Kezemet kihúztam selymes hajából és megfogtam a csuklóját, hogy rácsatolhassam a karkötőt. Viszonylag hamar sikerült, ő pedig a szája elé kapta kezét, mikor meglátta, mit kapott.

- Istenem, Iker! Ez gyönyörű! - vette szemügyre jobban az ajándékát. - Köszönöm! - karolta át a nyakamat, hogy minél közelebb kerülhessen hozzám.

Lábujjhegyre állt és finoman csókolni kezdett. Ujjaival a hajamba túrt, minden egyes érintése villámcsapásként hatott a szívemre.

Egy hónap után is ugyanolyan hatást tud kiváltani belőlem, mint az első alkalommal, sőt! A "ki bírja tovább a másik nélkül?" fogadásunk túl jól sikerült, egyikünk sem hagyja magát, így már két hete nem voltunk együtt. Ráadásul Sara nem kímél. Elszántan próbál elcsábítani kisebb-nagyobb sikerekkel. Esténként például kihívóbbnál kihívóbb fehérneműkben parádézik. Nem mintha bánnám, nagyon is élvezem a látványt, de ha így folytatja, nem sokáig bírom már.

Mikor elszakadtunk egymástól, finoman beszívta alsó ajkát, ami még csábítóbbá tette. Szorosan átöleltem a derekát és arcom a hajába temettem.

- Megőrjítesz, ugye tudod?

Ördögien felnevetett.

- És a java még csak most jön... - ígérte.

- Már alig várom! - nyomtam egy puszit az arcára.

Kézen fogtam és az asztalhoz húztam. Engedelmesen leült és várta, hogy mit teszek az asztalra. Arcára kiült a döbbenet, mikor meglátta a csirkés paellát.

- Ezt te csináltad?

- Igen.

- Teljesen egyedül?

- Igen - nevettem fel döbbent arcát nézve. - Jó tanárom volt - kacsintottam rá, mire elmosolyodott.

- Finom - állapította meg, miután megkóstolta.

- Tudod, meg kéne sértődnöm, amiért ennyire lebecsülöd a képességeimet.

- Jól van na... - tette fel a kezeit megadóan.

Miután megvacsoráztunk, elpakoltam a tányérokat, Sara pedig elégedetten dőlt hátra a széken. Miután végeztem, leültem vele szembe és megfogtam a kezét.

- Figyelj... Tudod, milyen nap van ma?

- Február 3. - vágta rá.

- Nem úgy értettem.

- Akkor a szülinapom - mondta értetlenül.

- Igen, de most nem erre gondoltam.

Elgondolkozott és néhány másodperc múlva láttam az arcán, hogy leesett neki.

- Ohhh... Egy hónapja... Sokkal hosszabb időnek tűnik - merengett mosolyogva.

- Nem említettem külön, mert nem tudom, hogy te mit szeretnél. Tartsuk vagy ne? Mert tudom, hogy sok lánynak ez nagyon fontos, viszont mások nem ünneplik.

Ajkát harapdálta, miközben hüvelykujjával a kézfejemen körözött.

- Nem akarok egy konkrét dátumot hozzád kötni. Annyi minden történt már velünk előtte is. A szilveszter, mikor elvittél abba a bárba, mikor a kávézóban találkoztunk... Érted, mire gondolok?

- Persze - bólintottam.

- Másrészt pedig minden évben egyszer egybeesne a szülinapommal.

- Akkor mit szeretnél?

- Mi lenne, ha csak elmennénk vacsorázni minden hónapban egyszer? Nem kérek semmilyen ajándékot, csak legyünk együtt.

- De le fogunk bukni... - húztam el a szám.

- Nem érdekel! - fakadt ki Sara. - Elegem van abból, hogy nem mutatkozhatok veled az utcán! Nem mehetünk sehova együtt, minden lépésünkre vigyázni kell a sajtó miatt. De én igenis szeretnék veled kézen fogva sétálni, elmenni egy étterembe vagy vásárolni... Már így is rebesgetik, hogy együtt vagyunk, előbb-utóbb rá fognak jönni.

Kitártam felé a karom, ő pedig felállt a helyéről, megkerülte az asztalt és az ölembe ült.

- Miért nem mondtad korábban, hogy téged nem zavar? - néztem a szemébe. - Csak azért nem vittelek még el sehova, mert téged féltettelek, hogy mekkora felhajtás lesz körülötted, ha kiderül.

- Azt hittem, te nem akarod - mondta halkan.

Egy ideig szótlanul néztük egymást, majd kitört belőlünk a nevetés. Mindketten a másiknak akartunk jót, miközben ugyanarra vágytunk.

- Akkor étterem? - kérdeztem, miután abbahagytuk a nevetést.

- Igen. De... Nem lehetne máskor? Nem akarom, hogy a szülinapommal ütközzön...

- Más dátum? Mikor? - ráncoltam össze a szemöldököm.

- Az első találkozás? Azt hiszem, én már akkor beléd szerettem, csak nem jöttem rá.

- Ahogy én is - mondtam lágyan és kisimítottam egy tincset az arcából.

- November 19. - mondtuk egyszerre, aztán elmosolyodtunk.

- Akkor ezt megbeszéltük. Ha már itt tartunk... Valentin-nap? - kérdeztem.

- Ha van valakim, akkor szeretem, ha nincs, akkor nem - nevette el magát Sara. - Ne legyen nagy felhajtás. Majd kitaláljuk - mondta.

Bólintottam, mire nyújtózkodni kezdett, hogy megcsókolhasson. Karjait a nyakam köré fonta, miközben nyelve bebocsájtást kért a számba, amit készségesen adtam meg neki. Ujjaim alatt éreztem selymes haját, puha bőrét, ami libabőrös lett érintéseim nyomán. Teljesen szembe fordult velem, lovaglóülésben ült. Előbújt belőle a kisördög, csípőjét finoman mozgatni kezdte, teljesen megőrjített vele. Halkan belenyögtem a csókba, éreztem, hogy válaszul elmosolyodik.

- Nem játszol tisztességesen - szakadtam el tőle.

- Soha nem ígértem, hogy az leszek - súgta és újra megcsókolt.

Hát jó! Ha ő is, én is. Kezeimet kihúztam a hajából és lassan végigsimítottam a testén. Gondosan ügyeltem, hogy melleit csak egy pillanatra érintsem, aztán továbbhaladtam a combjaira, majd végül megállapodtam a fenekén. Még közelebb húztam magamhoz, hogy érezhesse, milyen hatással van rám. Belenyögött a csókba és elhúzódott tőlem.

- Iker... - nyögte halkan, de nem tudta befejezni, mert ajkaim a nyakára vándoroltak.

- Igen? - kérdeztem pimaszul.

- Nem... nem érdekel a fogadás... - zihálta.

Egy hosszú pillanatig a szemébe néztem, aztán szenvedélyesen megcsókoltam.

- Az jó, mert engem se.

Ezúttal nem voltunk olyan finomak, mint az első alkalommal. Sara hihetetlen gyorsasággal gombolta ki az ingemet, miközben én is azon ügyködtem, hogy eltávolítsam róla a felsőjét. Nekem már nehezebben ment, mert Sara időközben a mellkasomra hajolt és csókokkal hintette be. Végre sikerült levennem róla a blúzt és tétovázás nélkül a melltartója kapcsához nyúltam, de ő megállított.

- Várj! - mondta.

Félve néztem rá, hogy talán túl gyors voltam, de ő kézen fogott és a kanapéhoz vezetett. Lenyomott rá, aztán visszaült az ölembe.

- Itt mégis csak kényelmesebb... - mosolygott.

Amint megszabadítottam a zavaró anyagtól, azonnal szívogatni kezdtem melleit. Nyögései egyre hangosabbak és hangosabbak lettek, miközben hajamba túrva próbált még közelebb kerülni hozzám. Egyik kezével végigsimított a hasamon, majd elérte a nadrágom szélét. Fél kézzel nem sikerült kicsatolnia az övemet, ezért a másik kezét is kihúzta a hajamból. Nem tudom, hogy oldotta meg, de anélkül távolította el rólam a nadrágot, hogy kiszállt volna az ölemből. A boxeremen keresztül végigsimított a már igencsak éledező vágyamon, mire elszakadtam a domborulataitól és fejem a kanapé támlájának vetve élveztem a kényeztetését. Egy kis idő múlva levette rólam az utolsó ruhadarabot és immár zavartalanul élvezhettem ténykedését. Hamarosan már nem tudtam visszafogni magam és nyögéseim betöltötték a levegőt. Mikor Sara egy csókért hajolt hozzám, nem voltam rest megadni neki. Finoman harapdálta az ajkaimat, ez viszont betette nálam a kaput és elértem a gyönyör kapuját.

Vissza akartam adni neki azt az érzést, amit ő nyújtott nekem, de Sara másképp gondolta. Gyorsan levette magáról az utolsó ruhadarabot is és belém temetkezett. Mindketten megkönnyebbülten sóhajtottunk fel, hogy újra egyesülhettünk. Arcát a nyakamba temetve próbálta elfojtani nyögéseit, de én elhúzódtam.

- Hallani akarlak! - ziháltam.

Sara elpirult, de nem fogta vissza magát. Feneke alá nyúlva segítettem a mozgásban, miközben azt a pontot néztem, ahol testünk összekapcsolódott. Eleinte gyorsan, vadul mozgatta a csípőjét, de hirtelen leállt, éreztem, ahogy teljesen magába fogad.

- Mi... mit csinálsz? - kérdeztem.

Ő nem válaszolt, helyette megcsókolt, de ezúttal lágyan. Csípőjét körkörösen kezdte mozgatni, a végletekig feltüzelve ezzel. Aztán lassan - nagyon lassan - újra mozogni kezdett. Szorosan megragadtam a csípőjét, így próbáltam gyorsabb mozgásra ösztökélni, de ő szemlátomást eltökélte, hogy ma nem kímél. Hamar "beletörődtem" a sorsomba, így kezeimet csípőjéről a melleire vezettem és masszírozni kezdtem. Lassú tempója teljesen megőrjített, ugyanakkor éreztem, amint egyre közelebb érek a végső kielégüléshez. Sara nyelvét végighúzta a nyakamon, majd harapdálni kezdte: tudta, hogy ezt imádom. Pár másodperccel később utolért a gyönyör, arcomat Sara hajába temettem és vadul ziháltam. Éreztem, hogy ő is nagyon közel jár, így nem hagytam abba a mozgást és finoman szívogatni kezdtem mellbimbóit. Nem sokkal később, éreztem, ahogy megmerevedik és remegve omlott a karjaimba.
Percekig próbáltuk összeszedni magunkat. Lassan simogattam selymes bőrét, magamba szívtam az illatát. Egy idő után felnézett rám, szemei boldogan csillogtak.
- Szerintem ezt elkönyvelhetjük egy döntetlennek - mondta, majd egy lágy puszit nyomott az arcomra.
- Legközelebb nem fogadok veled. Túl sokáig bírtuk... Nem akarom megfosztani magunkat ettől az élménytől.
- Mi lenne, ha bepótolnánk az elmúlt két hetet? - túrt bele a hajamba.
- Támogatom az ötletet - vigyorogtam rá.
A karjaimba kaptam, hogy fölvigyem a hálóba, miközben ajkai már az enyémet ostromolták...

Sara ajándéka

Viva Espana!!!

Huhúú micsoda este volt! Amíg tartott az EB tudatosan nem írtam semmi ezzel kapcsolatos dolgot. Részben, mert inkább a történetre koncentráltam, részben pedig mert nem akartam, hogy az érzelmeim elvigyék a bejegyzést esetleg rossz irányba. De most jöhet egy boldogságtól kicsattanó pár sor...
Rengetegen támadták a válogatottat az unalmas játék miatt. Megölik a focit, sehol sincsenek a két évi formájukhoz képest, del Bosque megőrült... hogy ne is folytassam. Igen, részben igazuk volt. Néhány meccs nem az izgalomról szólt, de könyörgöm! Hol van az megírva, hogy az összes meccsen le kell rágnunk mind a tíz körmünket? Sehol. Na ugye. Nem voltak mindig a topon. De így is eljutottak a döntőig, és ezt nem lehet a szerencsének betudni. Mert tudatosan játszottak úgy ahogy, ha nem volt rá szükség, nem adták ki magukból a maximumot, tartalékoltak. És meg is lett az eredmény... :)
A del Bosque-t ért kritikákat igazságtalannak tartom. Jó, nem rakott fel csatárt. De egyetlen meccsen sem kaptak ki. Néha volt egy-két rossz húzása, de ki tud mondani egyetlen olyan edzőt is, aki nem követ el hibákat pályafutása során?
Torres dettó. Az olaszok ellen még én is szívtam a fogam, hogy két hatalmas lehetőséget puskázott el. De látszott, mennyi akarás van benne, és próbált élni az edző bizalmával. Azért valljuk be, teljesen mindegy, hány percet játszott, mindig volt legalább egy nagy helyzete.
És akkor most a döntő... Már reggel gyomorgörccsel ébredtem, el sem tudtam képzelni, hogy fogom kibírni a meccs 90 percét. A 120-ba bele sem mertem gondolni. A tizenegyesekbe meg pláne. Délelőtt még csak-csak neteztem, de aztán rájöttem, hogy az idegrendszeremnek sokkal jobbat teszek azzal, ha kikapcsolom a gépet és nem olvasok se statisztikákat, se semmilyen találgatásokat. És tényleg jobb lett, egészen hét óráig. Utána már le se lehetett lőni.
Nyolc órakor talpig harci díszben ültem le a kanapéra. Természetesen nem csak úgy egy tetszőleges helyre. Pont a sarokba. Mert mikor megnyerték a VB-t, ott ültem, csakúgy, mint az EB meccseiken. Kivéve az első csoportmérkőzést, ami ugye döntetlen lett. Jó, tudom, hülye szokás, de mindenkinek lehet valami őrültsége.
Spanyol mez pipa, spanyol karkötők pipa, spanyol háttérkép a telefonban pipa (az egész EB alatt az volt, már csak kabalából sem állítottam át...:)), sangria a hűtőben pipa. Kezdődhetett a meccs.
Izgulás, ezres pulzus, remegő ujjak.... Így jellemezném a lelki állapotomat.
Az első gólnál akkorát vágtam a térdemre, hogy mára belilult. Nem baj. A másodiknál inkább már csak tapsoltam és ujjongtam. A harmadiknál már előkerült a sangria, de még bele sem ittam, mikor jött a negyedik. Közben folyamatosan vigyorogtam, Casillas védéseinél pedig mindig egy hangos "huhh" hagyta el a számat.
Mikor lefújták a meccset Torrest mutatták. Lehajtott fejjel sétált és halványan elmosolyodott. Eddig is kedveltem, de ez után még inkább. Megtehette volna, hogy belövi a második lehetőségét is, és akkor 4 góllal tuti gólkirály. Így is az, de ez most lényegtelen. 10-ből 8 focista tuti előtte volna, és ebből 6 szinte biztosan a kapusba. De Torres nem. Ő inkább önzetlenül odaadta Matának.
Ezután jött a meccs legcukibb része, mikor az össze gyereket beadták a pályára. Istenem, Torres gyerekei.... :) Annyira megható volt, mindenki azonnal ment a családjához, nem éltették magukat külön-külön, együtt akarták átélni, hogy ők most történelmet írtak.
Délben biztosra vettem, hogy sírni fogok, mondjuk én egy szorosabb meccsre számítottam. Hát, nem jött össze, de közel voltam hozzá.

És akkor most néhány szót külön Ikerről. Észrevettem, hogy ezekre a világversenyekre mindig felszívja magát és a legjobb formájában véd. Most is egy gólt kapott csak, ráadásul a legelső meccsen. 137-szeres válogatott, megvan a 100. győzelme, ezzel ő a világ legjobbja. Kilenc meccsen keresztül nem találtak a kapujába, ez nem tudom, hány perc, de rekord. Nem kellett sokat védenie, de mikor igen, akkor ő ott volt. Maximálisan olyan kapus, akiben lehet bízni. És lassan Apa is kezdi elhinni, hogy nem azért szeretem, mert jól néz ki, hanem azért, mert hihetetlen kapus. És elfogultság nélkül (na jó, talán van egy kicsi), hogy igenis megérdemelné azt az Aranylabdát. Csak hát ugye, ez a kapussors...
Azért sajnáltam, hogy nem csókolta meg Sarát, két éve hihetetlenül édesek voltak. Két puszi és egy ölelés még belefért, Sara így is zavarba jött... :)
Egyébként csak én éreztem úgy, hogy szívesen nézném az ő gyerekeiket is a pályán? Ez nem volt célzás... :P

Összességében egy jó Európa-bajnokság volt, a spanyolok történelmet írtak, ez így még jobban tetszik. Ráadásul a szemünk láttára. Szerintem hálásak lehetünk, hogy láthatjuk őket játszani, hiszen ki tudja, mi jön ez után. És most nem a világvégére gondolok xD

13. fejezet

Kifejezetten hasznos ez a nyári szünet, sokkal több időm van írni, lehetne hosszabb is :) Ebben a fejezetben nincs igazán fontos esemény, de legalább hosszú lett. Jó olvasást hozzá!

Ébredés után még ki sem nyitottam a szemem, de már éreztem, ahogy Sara puha ajkai a nyakamra kúsznak. Elmosolyodtam, mert ez a tette eszembe juttatta a tegnap éjszakát. Soha, egyik barátnőmmel sem éreztem még, hogy ennyire összetartoznánk.

- Min mosolyogsz ennyire? - suttogta a fülembe.

Kinyitottam a szemem és megláttam Sara vidám arcát.

- Máskor is ilyen ébresztőt szeretnék kérni.

- Rajtam nem fog múlni - válaszolt mosolyogva.

Jólesően hümmögtem válaszul és továbbra is élveztem ajkai kényeztetését.

- Tudod, tegnap este... - kezdte Sara, mire kissé ijedten néztem rá.

Talán valamit rosszul csináltam? Mégsem volt olyan jó? Gondolataim valószínűleg kiültek az arcomra is, mert felkuncogott.

- Nyugi... Szóval azt akartam mondani, hogy jólesett, amiért eszedbe jutott a védekezés.

Értetlenül meredtem rá.

- De hát ez természetes! Ez kettőnk felelőssége.

- Igen, te így gondolod. A volt pasijaim viszont nem... - sóhajtott.

- Szóval a pasidnak tartasz? - vigyorogtam rá és visszadőltem az ágyra, Sarát pedig magamra húztam.

- Nem ez a helyes kifejezés szerintem. Valahogy sokkal többet jelentesz nekem - motyogta és nyomott egy puszit a mellkasomra.

Kellemes zsibbadtságot éreztem ott, ahol szája a bőrömhöz ért. Szívem szavai hallatán gyorsabban kezdett dobogni.

- Örülök, hogy így gondolod - mosolyogtam.

Kicsusszantam alóla, így ő hason feküdt az ágyon. Kérdőn rám pillantott, hogy most pontosan mire is készülök. Széles vigyorral az arcomon lentebb csúsztam, hogy tüzetesebben megvizsgáljam a tegnap éjszaka észrevett tetoválását.

- Hééé, mit csinálsz? - kérdezte nevetve, mikor puszit nyomtam az apró virágmintára.

- Mikor csináltattad? - néztem fel rá.

- Még amikor egyetemre jártam. A legjobb barátnőmmel mentem el, ő is csináltatott, tudod, ez olyan "barátság tetoválás".

- Tetszik - jelentettem ki, mosolyt váltva ki belőle.

- Nem feledkeztél meg valamiről? - kérdezte egy csábos pillantás kíséretében.

Felvontam a szemöldökön, jelezve, hogy nem pontosan értem, miről beszél. Ujjait kívánatos ajkaihoz emelte, mire megvilágosodtam. Egy gyors puszit nyomtam a szájára, aztán elvigyorodtam durcás arcára nézve.

- Erre gondoltál? - cukkoltam.

- Vicces vagy - morogta, majd magához rántott és úgy istenigazából csókolni kezdett. Nyelve beférkőzött a számba, fogaival finoman harapdálta ajkaimat. Teljesen megőrjített. Kezem az arcára kúszott és simogatni kezdtem puha bőrét, mindene egyes négyzetcentiméterét az ujjaim alatt akartam érezni. Vadul zihált, mikor elszakadt tőlem, hogy levegőt vegyen. Közben ajkaim továbbcsúsztak a nyakára, nyelvem hegyét finoman végighúztam artériáján. Éreztem, milyen sebesen ver a szíve. Testünk szinte mindenhol összeért, felkorbácsolva vágyaimat. Kezem elindult lefelé, végigsimítottam nyakát, vállait, míg elértem a melléhez. Azonnal kényeztetni kezdtem, de mielőtt ajkaimmal is elértem volna célom, megszólalt a telefonom. Halkan káromkodva toltam el magamtól Sarát, majd idegesen felkaptam a telefonom.

- Igen?

- Iker, vészhelyzet van! Tegnap kicsit gyorsan mentem, nem vezethetek, míg ki nem fizetem a bírságot. Egy óra múlva ott kell lennünk az edzésen.

Ma van edzés? Hány óra van? És egyáltalán, milyen nap?

- Fél óra - sóhajtottam és kinyomtam.

Grimaszolva fordultam vissza Sarához, aki - legnagyobb sajnálatomra - már felöltözött.

- Ne haragudj, totál elfelejtettem, hogy nekem ma edzés van. Ráadásul vasárnap játszunk, szóval nem szabadulok egykönnyen - öleltem át.

- Hmm... Próbálom elhitetni magammal, hogy ez nem az én hibám, de nem megy - nevetett a nyakamba.

- Igen, te kétségkívül csábítóbb vagy, mint egy három órás edzés... De este folytatjuk - nyomtam egy puszit a hajába, és hogy még nagyobb nyomatékot adjak szavaimnak, kezeimet a fenekére csúsztattam.

- Na, menj, még a végén tényleg elkésel miattam.

Mielőtt kiléptünk volna a házból, gondosan ellenőriztük, hogy nincsenek-e paparazzók a környéken. Tuti címlap lett volna belőlünk, de mostanában szerencsére kevesebbet látni őket.

Pontosan fél óra múlva lefékeztem Sese háza - vagy inkább palotája - előtt és dudáltam egyet.

- Na halljam, hova száguldottál ennyire? - kérdeztem, mikor beült a kocsiba.

- Randim volt Larával csak késésben voltam. Hülye rendőrök. És még volt képe autogramot kérni a fiának - mondta, mire felnevettem.

- Komolyan, örülök, hogy nincs kocsid. Simán elfelejtettem volna, hogy ma edzés van.

Sergio úgy nézett rám, mintha megőrültem volna.

- Mi? Te elfelejted az edzést? - nevetett fel. - Mit műveltél?

- Egyszerűen kiment a fejemből. Meg nem figyeltem az órát.

Ha elmondom neki az igazat, tuti, hogy évekig hallgatni fogom.

Éppen hogy, de odaértünk az edzésre. Rekordidő alatt öltöztünk át és rohantunk a többiek után. Mourinho szúrós szemekkel méregetett minket.

- Elnézést, Míster! - mondtuk egyszerre.

A többiek persze jót röhögtek rajtunk, őket szórakoztatta a dolog. Minket annyira nem.

- Na, emberek! Málaga. Hátul van, de már régóta nem kapott ki. A Barcelona valószínűleg győz, amiből következik, hogy nekünk kötelező! Nem érdekelnek a kifogások, tegyétek oda magatokat és nyerjétek meg!

Mourinho lelkesítő beszédnek szánta, de mivel Marcelo mögötte állt és folyamatosan kifigurázta, nem nagyon tudtunk figyelni és komolyan bólogatni. Persze rájött, hogy miért nem és fél szemöldökét felvonva nézett hátra. Marcelo vigyorogva intett neki, aztán jobbnak látta, ha odaáll hozzánk.

Aztán jött az edzés. Nem kímélt minket, az biztos. De végigcsináltuk, szó nélkül, hiszen nyerni akartunk.

Edzés után Cristianot hallgattam az öltözőben. most éppen valami modellt szédített. A többiek viszont kételkedtek a sikerében.

- Na, akkor fogadjunk! Egy hét alatt meglesz - mondta vigyorogva.

- Nem ez a kérdés - vihogott Pepe. - Hanem hogy hány nap múlva dobod - pacsizott össze Marceloval.

Elmosolyodtam. Igen, Cristiano nem szereti a hosszú kapcsolatokat.

Levettem magamról a pólót és ezzel egy időben Sese hangosan nevetni kezdett. Kérdőn néztem rá, hogy pontosan mi a baja.

- Hallod, Iker! Elhiszem, hogy nem az órát nézted - vigyorgott rám. - Amit te tanulmányoztál, az sokkal izgalmasabb... - ezzel odajött hozzám és megfordított, hogy a többieknek háttal álljak.

- Mi van? - néztem rá értetlenül.

- Nem néztem volna ki a csajból. Igazi kis vadmacska lehet - kacsintott Pipita.

Összevont szemöldökkel bementem a fürdőbe és megálltam a tükör előtt, hogy rájöjjek, min nevetnek a többiek. Mikor megláttam, én is elmosolyodtam. Eszembe jutott a tegnap éjszaka és a hajamba túrtam. Sara sikeresen megjelölt. A lapockámtól egészen a hátam aljáig öt karcolás futott végig. Sara körmeinek a nyoma. Már előre élveztem, milyen arcot fog vágni, ha ezt megtudja. A srácok vigyorogva vártak kint.

- Na, jó volt a tegnap éjszakád? - kérdezte Karim.

Egy legyintéssel elintéztem őket és várakozóan néztem Sergiora, miszerint ideje indulni.

- El tudnál dobni a rendőrségre? - kérdezte Sese, miután becsapta a kocsi ajtaját.

A szemem sarkából rápillantottam.

- Hát, nem is tudom. Az van pár kilométer ide. Igazán megtisztelő, hogy ilyen sokra tartod a képességeimet, de szerintem ez még nekem sem menne... Még akkor sem, ha a kirúgással próbálkoznék.

- Nem vagy vicces - mondta, de azért elröhögte magát. - De komolyan...

- Megéri az nekem? - húztam tovább az agyát.

- Nekem biztosan - vágta rá kapásból. - És neked is, mivel ma kifizetem a büntetést, holnap jövök a saját kocsimmal és nem kell az értelmes beszólásaimat hallgatnod.

Ráadtam a gyújtást és elmosolyodtam.

- Ha ezzel kezded, már rég ott lennénk.

- Milyen volt a tegnap éjszaka? - váltott témát vigyorogva.

- Sergio! Lehet, hogy te bárkinek elmondod, hogyan éled a szexuális életed, de én nem!

- Jó, oké. Úgyis tudom. Mármint elég szenvedélyesre sikerülhetett...

- Alig várom, hogy Gép összejöjjön a csajjal, akiről beszélt. Akkor legalább őt fogod piszkálni és leszállsz rólam.

- Dögös a csajszi - csillant fel a szeme. - Csekkoltam a neten, valami orosz modell, de eszméletlenül jól néz ki.

- Barátnőd van - néztem rá összevont szemöldökkel.

- Attól még mondhatom másra is, hogy jól néz ki - vont vállat.

Megálltam a rendőrség előtt. Sergio kotorászni kezdett a táskájában, majd előhúzta a napszemüvegét.

- Január van - néztem rá értetlenül.

- De jól áll - nevetett fel.

Igen, vannak dolgok, amiket soha nem fogok megérteni Sesével kapcsolatban, Őrült és kész.

- Na megyek, kiosztok még néhány aláírást. Kösz a fuvart, Iker! - veregetett vállon.

Nevetve indultam haza. Ez a gyerek nem százas, de mindig sikerül feldobnia. Otthon pakolásztam egy kicsit, beraktam egy adag ruhát a mosógépbe, aztán valami ebéd után néztem - volna. De az utóbbi időben minden gondolatomat Sara töltötte ki, így teljesen megfeledkeztem az olyan alapvető dolgokról, mint a mosás, takarítás vagy éppen a teli hűtőszekrény. Saját hülyeségemen szitkozódva fogtam a kocsikulcsot és elindultam vásárolni. Jó másfél órát bolyongtam a szupermarketben, míg sikerült mindent beszereznem. Hazafele elhajtottam egy virágárus mellett. Végül is, miért ne? Lefékeztem az üzlet előtt és csak reménykedni tudtam, hogy egy lesifotós sincs a környéken. Tíz perccel később egy csokor rózsával léptem ki a boltból. Szerencsém volt, az eladó nem ismert fel.

Gyorsan megebédeltem, utána pedig nem volt más dolgom, mint várni Sarát. Három órakor a telefonom jelezte, hogy SMS-em érkezett.

"Otthon vagy? Reggel ígértél valamit és nem akar kimenni a fejemből... :)" - mosolyogva olvastam Sara üzenetét.

"Milyen kis nimfomán lettél... Nyitva lesz az ajtó ;)" - pötyögtem vissza.

"Aha, te beszélsz... Fogadjunk, hogy én tovább bírom!"

Felnevettem, mikor megláttam, mit írt. Szinte hallottam a hangját, ahogy mondja.

"Drága, ezt a fogadást már akkor elvesztetted, mikor elküldted. Nem is tudom, ki állított le kit a múlt héten."

"Azt hiszed, én nem tettem volna meg?"

"Tudom :) Na gyere!"

"Nyertem!" - írta, mire felvontam a szemöldököm.

"Az, hogy áthívlak, miért jelenti azt, hogy te nyertél? Mást is lehet itt csinálni..."

"Lehet, de nem fogsz tudni ellenállni a kísértésnek. De kipróbálhatjuk. Fél óra múlva nálad."

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem élveztem ezt az SMS flörtölésünket. Kinéztem az ablakon és a következő pillanatban elkáromkodtam magam. Legalább öt lesifotós álldogált a ház előtt. Tényleg, tökre érdekes. Iker Casillas bent van a házában... Dühösen tárcsáztam Sarát. A második csöngésre felvette.

- Szia, Vesztes! Ennyit nem bírsz ki nélkülem?

Nevetését hallva egy pillanatra elfeledkeztem minden dühömről. De csak egy pillanatra.

- Nem jöhetsz hozzám. Tele van paparazzóval az utca.

- Ohh... Akkor gyere te! Mindegy, hol nyerek...

- Ne legyél te olyan biztos a sikeredben, nem ismered a módszereimet. Egyébként, mibe fogadtunk?

- Majd meglátod - válaszolta titokzatosan.

Öt perc múlva már a kocsiban ültem. Beraktam a rózsát a csomagtartóba és kiálltam a garázsból, azon igyekezve, hogy ne üssek el egyetlen fotóst se. Próbáltam figyelmen kívül hagyni, hogy minden oldalról legalább két fényképezőgép meredt rám. Ez volt az egyik olyan dolog, amit nagyon utáltam a hírnévben. Bármit csinálok, másnap az újságban találom magam.

A biztonság kedvéért nem pont Sara háza előtt álltam meg, nem akartam okot adni a pletykáknak.

Sara mosolyogva nyitott ajtót, aztán a szája elé kapta a kezét, mivel meglátta a rózsákat.

- Istenem, Iker, ezek gyönyörűek! - fonta karjait a nyakam köré. - Köszönöm!

Hálásan megcsókolt, majd átvette a virágokat és vízbe rakta őket. Vidáman huppant le mellém a kanapéra.

- Így akarsz lefizetni? Mert én fogok nyerni - somolygott, miközben lábait átrakta az enyémeken és az oldalamnak dőlt.

Megforgattam a szemeimet.

- Sara, ezeket még azelőtt vettem, hogy egyáltalán eszedbe jutott volna a fogadás. És akkor miben is fogadtunk? - érdeklődtem.

- Hát, nem tudom. Csak kíváncsi vagyok, mennyi időre van szükségem, hogy elcsábítsalak.

- Túlságosan magabiztos vagy - pusziltam meg a homlokát.

Megvonta a vállát, de szemeiben láttam, hogy nagyon biztos magában.

- Mit csináltál ma? - kérdezte.

Gonoszul elvigyorodtam, már előre élveztem milyen arcot fog vágni.

- Hát, Sesével majdnem elkéstünk edzésről, aztán végigcsináltam három órát, utána pedig meghallgattam mindenkitől, hogy milyen vadmacska barátnőm van.

Döbbenet futott végig az arcán.

- Micsoda? Te elmondtad nekik, mi történt az este? - kérdezte elkerekedett szemekkel.

- Nem - nevettem fel, de nem mondtam többet.

- Iker, ne izélj már! Honnan tudják?

- Hát, kicsit szenvedélyes voltál az este, aminek nyoma maradt rajtam.

Mivel továbbra is értetlen arcot vágott, megfordultam és levettem a pólómat, hogy láthassa a hátamat. Felnyögött és tenyerébe temette az arcát.

- Ne már! Mindenki látta?

- Ööö... Az igazat akarod vagy a szépített változatot?

Felemelte a fejét és rám nézett, amolyan "ne húzd tovább az agyam" arckifejezéssel.

- Igen, mindenki. És jót szórakoztak rajta. Főleg Cris, Pepe, Sergio, Marcelo meg Pipita. A többiek inkább csak röhögtek.

- Istenem, ez nagyon ciki. Ne haragudj! Nagyon fáj?

Nevetve húztam vissza a pólóm és szorosan átöleltem.

- Ugyan már, észre se veszem, ha nem mondják. Sőt, nekem kifejezetten tetszik.

Halvány mosollyal az arcán megrázta a fejét. Úgy tűnt, túltette magát az első sokkon.

- Legalább sokáig emlékezni fogsz az elsőre  - temette arcát a mellkasomba.

- Hidd el, e nélkül is felejthetetlen marad - simítottam végig a haján.

Hirtelen megszólalt a csengő, mire mindketten kérdőn néztünk fel. Sara egy sóhajjal kikászálódott az ölemből és ajtót nyitott. Lara lépett be és utána - legnagyobb meglepetésemre - Sergio.

- Sziasztok! Hát ti? - kérdezte Sara.

- Jöttünk megnézni, hogy van-e újabb karmolás Ikeren - vihogott Sese.

Sara arca tűzpirosra gyúlt és zavartan piszkálni kezdte a haját. Lara tarkón vágta barátját, én pedig az első kezembe kerülő párnát hozzávágtam.

- Jól van na, ezt nem hagyhattam ki! - röhögött és nem úgy nézett ki, mint aki olyan nagyon megbánta volna, amit mondott.

- Ne is figyelj rá, hülye - mondta Lara. - Szóval tudom, hogy a szülinapodig még van egy kis idő és normális esetben nem adok ajándékot előre. De tudom, hogy a múltkor kinézted magadnak ezt a ruhát, csak akkor nem vetted meg. Gondoltam, hogy vissza fogsz menni érte, de gondoltam, megelőzlek... - magyarázta.

Sara mosolyogva megölelte és megköszönte az ajándékot, én meg összevont szemöldökkel figyeltem őket. Sergio észrevehette, hogy nem értem a dolgot, mivel odajött hozzám és halkan magyarázni kezdett.

- Ejnye, hát milyen barát vagy te, hogy nem tudod, mikor van Sara szülinapja! Február 3., nagyjából két hét múlva. Csak Lara hamarabb adta oda neki.

- Mi megyünk is, nem zavarunk tovább - búcsúzott sietve Lara, úgyhogy Sese is ellépett tőlem.

Te jó ég! Sara szülinapja mindjárt itt van, nekem meg fogalmam sincs, mit szeretne... Azt hiszem, megvan a programom a következő napokra.