Már meg is hoztam az új fejezetet, nekem tetszik, remélem nektek is, kíváncsi vagyok a véleményetekre :) Romantikus lett, szerelmes, egy kis drámaisággal, pont illik ehhez az esős időhöz...
Csanna
Miután vége lett a bajnokságnak, kellett egy kis idő, hogy megszokjam a hirtelen kapott szabadidőt. Végül nem sikerült befogni a Barcelonát, két ponttal mögöttük végeztünk.
Sara ugyan dolgozott ilyenkor is, de nem kellett egész nap bent lennie, így több időt tudtunk együtt tölteni, mint kapcsolatunk alatt eddig bármikor.
- Csinálsz valamit holnap? - kérdeztem tőle, miközben a karjaimba bújt.
- Nem, nem terveztem. Miért?
- Lesz egy meglepetésem számodra - mosolyogtam rá, mire felcsillantak a szemei.
- Milyen meglepetés? - fonta kezeit a nyakam köré.
- Szerinted elmondom? - vontam fel a szemöldököm.
- Nem ismered még eléggé a meggyőzési módszereimet... - kacsintott rám, majd megcsókolt.
Mikor kezdtem volna beleélni magam felnevetett és kibontakozott az ölelésemből.
- Hékás, gyere csak vissza! - mondtam szemrehányóan.
Eszébe se volt hallgatni rám, helyette a nappaliba ment és leült a kanapéra. Terveim szerint el akartam menni mellette anélkül, hogy ránéznék, de magamon éreztem perzselő tekintetét, egyszerűen képtelen voltam nem figyelni rá. Győzelemittasan felnevetett.
- Te kis csábító boszorka - túrtam a hajába. - Akkor sem mondom el, mit tervezek.
- Hosszú lesz még a nap - nézett az órájára.
A tény, hogy reggel tíz óra volt, nem nyugtatott meg teljesen. Ismertem már eléggé ahhoz, hogy tudjam: ha akarja, egy pillanat alatt megtöri az ellenállásomat.
Nem volt könnyű napom, az biztos. A legváratlanabb pillanatokban próbált rávenni, hogy áruljam el, mit csinálunk holnap. A kedvencem kétségtelenül az esti akciója volt, mikor "véletlenül" kioldódott a törülközője fürdés után. Akkor álltam a legközelebb ahhoz, hogy feladjam az egészet, de végül kitartottam és lefekvéskor az én mosolyom volt diadalmas.
Reggel magamra kaptam egy egyszerű pólót és térdnadrágot, Sara azonban sokáig vesződött az öltözködéssel.
- Na jó, legalább annyit segíts, hogy mennyire öltözzek ki - nézett rám kérlelőn hosszú szempillái alól.
- Csak a szokásos, semmi extra - sóhajtottam megadóan.
Tíz perccel később egy igencsak rövid ruhában lépett elém.
- Ha ez a normális, el se tudom képzelni milyen az, ha kiöltözöl... - nyomtam egy gyors csókot az arcára.
Zavartan elmosolyodott, aztán átkarolta a derekamat és az ajtó felé húzott.
- De türelmetlen valaki - cukkoltam.
A kocsiba beülve már le se tagadhatta volna, hogy kíváncsi. Az út során végig halvány mosoly ült az arcomon, miközben magamon éreztem Sara tekintetét.
- Élvezed? - kérdezte felháborodást tettetve hirtelen.
- Ó, de még mennyire! - nevettem fel, mire az oldalamba könyökölt. - Nem zavarjuk a sofőrt út közben - pillantottam rá.
Mikor leparkoltam a Cuatro Vientos repülőtérre, arcára kiült a döbbenet. Valószínűleg mindenre számított, csak erre nem.
- Megyünk valahova? - kérdezte csodálkozva.
- Remélem bírod a repülést - adtam választ.
Mikor beléptünk az épületbe, minden fej felénk fordult, az arcokon tisztán látszott a meglepettség.
- Iker Casillas? - kérdezte mögülem valaki, mire megfordultam. - Velem beszélt telefonon. Marco Almodó vagyok. Jöjjenek, a gép hátul van.
Sara csendesen követett, valószínűleg próbálta kitalálni, hova megyünk. Mikor megpillantotta a helikoptert, megtorpant.
- Gyere! - fogtam meg nevetve a kezét és magam mellé húztam.
Kaptunk egy gyors leckét a helikopteres utazásról, aztán már be is szálltunk és elindultunk. Az út alatt nem sokat beszéltünk, a rotor hangja miatt amúgy is nagy volt a zaj. Kicsivel több, mit fél óra utazás után süllyedni kezdtünk.
- Nézd csak! - mutattam az ablakra.
Sara a szája elé kapta a kezét, mikor meglátta, mire célzok. Kétségkívül szép látvány volt a dombok között elterülő apró falu.
- Hol vagyunk? - hajolt a fülemhez.
- Ez itt Navalacruz.
Kérdőn nézett rám, de intettem, hogy majd elmondom, ha leszálltunk.
Pár perc múlva landoltunk, megköszöntem a pilótának az utat és megbeszéltük, hogy mikor jöjjön értünk.
- Kicsit sétálnunk kell...
- Nem baj, addig elmondod, miért pont ide jöttünk - mosolyodott el.
Kézen fogva indultunk el a dombon, aztán mesélni kezdtem.
- Navalacruz a gyerekkorom egyik legfontosabb része. A nagyszüleim itt élnek, anya itt nőtt fel. Azért költöztek Móstolesbe, mert az apai nagyszüleimnek szükségük volt a segítségre. Ettől függetlenül rengeteg időt töltöttem itt, mindenkit ismertem, hiszen 300-an se laknak a faluban. Szinte minden hétvégén itt voltam, ez a második otthonom. És most szeretném megmutatni neked.
Megszorította a kezem, innen tudtam, hogy átérzi, miért ilyen fontos nekem Navalacruz. Gyorsan beértünk a faluba, Sara pedig hamar megérezte a különleges hangulatot, ami belengte a települést. Megmutattam neki az összes olyan helyet, ami fontos volt számára, ő pedig már-már könyörgött, hogy mondjak neki gyerekkori történeteket.
A közelben volt egy kisebb tó, így oda is elsétáltunk, leültünk egy mólóra és beszélgettünk. A világbajnokságról, Sara családjáról, kettőnkről, mindenről. Szükségünk volt erre a napra, hogy a sajtó állandó jelenléte nélkül kimozdulhassunk. Egyikünk sem mondta ki, de mindkettőnket zavart, hogy állandóan az újságok címlapján találjuk magunkat. Megszoktuk már, hogy a hivatásunk ezzel jár, de a magánéletünket nem akartuk nyilvánosságra hozni.
Mikor visszasétáltunk a helikopterhez, Sara szorosan megölelt.
- Ez egy csodás nap volt, köszönöm! - suttogta a fülembe, én pedig egy hosszú csókkal válaszoltam.
×××
Két barátságos mérkőzést már letudtuk, már csak a lengyelek elleni meccs volt hátra. A másik két találkozót megnyertük, közben pedig sikerült összerázódnunk, egymásra hangolódnunk. Del Bosque láthatóan megnyugodott, a két rivális klub játékosai a lehető legnagyobb összhangban játszottak egymás mellett.
- Fiúk, maradjatok még egy kicsit, egy dolgot meg kell beszélnünk! - szólt utánunk az edzés után. - Nem hiszem, hogy tetszeni fog nektek, de a Spanyol Szövetség külön megkért, hogy beszéljek veletek erről. Esélyesek vagyunk, ezt nem tagadhatjuk le. A legjobb három közé várnak minket a legtöbb országban. Ha tényleg el akarjuk érni a kitűzött célt, nem lehet semmi zavaró tényező körülöttünk, ami akár minimálisan is, de kizökkenthet minket. Ezért a Szövetség külön kérése, hogy a barátnők, feleségek, élettársak ezúttal ne repüljenek el velünk Dél-Afrikába.
Mikor a többiek felfogták, hogy ez mit jelent, hangosan tiltakozni kezdtek. Del Bosque feltette a kezeit, jelezve, hogy ő csak közvetítette a kérést, nem tehet semmiről. Én pedig elgondolkoztam. Sara a közvetítő stáb része, ő mindenképpen jön. Nem rakhatják ki emiatt!
- Iker, veled külön szeretnék beszélni - intett az edző, hogy kövessem.
Kíváncsian léptem be utána az irodájába, fogalmam sem volt, hogy akarják megoldani a helyzetet.
- Jól tudom, hogy jelenleg együtt élsz Sara Carboneroval?
- Igen - bólintottam.
- És ő is jön Johannesburgba - jelentette ki. - Nem hiszem, hogy élvezni fogod, amit kitaláltak... A világbajnokság ideje alatt csak és kizárólag riporter-interjúalany kapcsolat lehet köztetek, nem érintkezhettek külön. Tudom, hogy nehéz lesz, de értsd meg kérlek a Szövetség nézőpontját is - tette kezét egy pillanatra a vállamra, aztán magamra hagyott.
Döbbenten próbáltam feldolgozni a hallottakat. Hogy micsoda? Láthatom őt nap mint nap, de nem érinthetem meg, mint a barátnőmet? Hát ezek nem normálisak!
Dühösen mentem vissza a többiekhez, akik szintén az "ítélet" jogosságát vitatták. Mikor megláttak, kíváncsian néztek rám, hogy mit mondott az edző.
- Sara jön. Én is - kezdtem, mire irigykedő pillantásokat kaptam.
- A mázlista - csettintett Álvaro.
- Jó neked, mi megszívtuk - húzta a száját Sese.
- Hadd fejezzem be - szóltam közbe. - Mindketten megyünk, de minden kapcsolat meg van tiltva kettőnk között, csak interjút csinálhat - fejeztem be.
A srácok egyből átértékelték a helyzetet és kaptam jó néhány sajnálkozó pillantást. Dühösen fortyogva hagytam el a stadiont. Ezzel a döntéssel nagyon mellé nyúlt a Szövetség. A barátnők jelenléte pont, hogy még jobb teljesítményre ösztönözne minket, ha ők ott vannak persze, hogy a legjobb oldalunkat mutatjuk. Aztán áttértem a saját problémámra. Naponta látom majd, de nem érinthetem meg. Ez egy kínzás lesz, de a legrosszabb fajtából.
Mérgemben a kormányra csaptam, mielőtt kiszálltam volna a kocsiból. Becsaptam magam mögött a bejárati ajtót, a táskámat ledobtam a földre és beviharzottam a nappaliba.
- Hé, hé, hé, Iker! - állt elém Sara kiárt karokkal. - Mi történt? Nyugodj meg! - ölelt át.
Szorosan magamhoz húztam és nem volt szándékomban elengedni nagyon-nagyon sokáig. Pár nap múlva elutazunk, ki tudja, mikor tarthatom újra a karjaimban.
- Mi a baj? - húzta végig ujja hegyét az arcomon.
- A Spanyol Szövetség eltiltott tőled - mondtam kertelés nélkül.
- Micsoda? - nevetett fel, láthatóan nem értette, mire gondolok.
- A VB ideje alatt csak interjúalany vagyok a számodra.
Mikor felfogta a szavaim jelentését, elkerekedett a szeme.
- Ne! Iker, mondd, hogy csak hülyéskedsz! Én nem fogom kibírni, szükségem van rád, napi 24 órában.
Lehunytam a szemem és még erősebben magamhoz szorítottam. Egyszerűen képtelen voltam a szemébe nézni, látni kétségbeesett tekintetét. Helyette arcom a hajába fúrtam, majd ajkam a nyakához érintettem.
- Ki fogjuk bírni, Sara! Muszáj lesz...
Elhúzódott, de csak annyira, hogy a szemembe tudjon nézni.
- Az a legabszurdabb, hogy legjobb esetben egy hónapig fog tartani nektek, nekem pedig biztosan. De akkor egy teljes hónapon keresztül bámulhatjuk egymást egyetlen csók nélkül - mondta.
Tehetetlenségemben felnevettem, aztán két kezem közé fogtam az arcát és lassan megcsókoltam. Eleinte lassan, lágyan becézgettük egymás ajkait, de aztán ujjaival a hajamba túrt, a csók pedig egyre intenzívebb lett. Testünk úgy tapadt össze, mint eddig soha, egy milliméternyi hely sem maradt köztünk. Annyi fájdalom, kétségbeesés és szerelem volt ebben a csókban, egészen beleborzongtam. A levegőm vészesen fogyott, de egyszerűen képtelen voltam elszakadni Sarától, nem akartam megtörni a pillanatot. Soha nem csókolt még így, ennyi érzelemmel, odaadással.
Nem húzódtunk el azonnal, még váltottunk pár rövid, édes csókot. Mikor kinyitotta a szemét, láttam hogy tekintete könnyben úszik. Hátrasimítottam arcába hulló tincseit, hüvelykujjaimmal letöröltem egy kicsordulni készülő könnycseppet.
- Sara... - kezdtem, de ő tenyerét a számra helyezte, hogy ne tudjam folytatni.
- Szeretlek - suttogta halvány mosollyal.
- Én is szeretlek - húztam magamhoz.
A következő napokban próbáltunk minden szabad percet együtt tölteni. Egy idő után sikerült elfogadnunk ezt az egészet és eltökéltük, hogy meg fogjuk csinálni. Egymásért.
