7. fejezet

Hát, szerintem ritka rossz fejezet lett, de ennyi telt tőlem, ne haragudjatok... Most már kicsit helyrejöttem, legalábbis ami a családi problémát illeti és ígérem, hogy a következő fejezet normálisabb lesz.
Csanna

Döbbenten, tágra nyílt szemekkel nézett rám. Én viszont kerültem a pillantását. Nem mondhatni, hogy megbántam a döntésem, ez így nem volt igaz. Viszont nem gondoltam végig. Az addig rendben van, hogy nem hagyhatom ott az utcán, csak velem jöhet. De nem bíztam eléggé magamban. Nem voltam biztos benne, hogy tartani tudom magam, anélkül, hogy elárulnám az érzéseimet.

- Micsoda? - törte meg a csendet.

- Sara, nézd... Nincs más megoldás. Nem tudsz hazamenni, és nem foglak kirakni. Ha tudsz másik lehetőséget, szólj nyugodtan - mondtam élesen.

Tudtam, hogy nem haragudhatok rá, hangomból mégis kicsengett az idegesség. Szemem sarkából láttam, hogy lehajtja a fejét és a kezét tünteti ki figyelmével. Felsóhajtottam.

- Ne haragudj!

Megrázta a fejét, de nem válaszolt. Ezek után csak még jobban dühös lettem magamra, amiért sikerült megbántanom. Ismeretségünk alatt másodjára éreztem, hogy a köztünk beállt csönd kínosnak nevezhető.

Megkönnyebbültem, mikor megálltam a házam előtt. Szótlanul szálltunk ki és sétáltunk asz ajtóhoz. Nem tudtam, mit mondhatnék. Kinyitottam az ajtót, majd előre mentem. Mikor beléptünk a házba, végre megszólalt.

- Ugye tudod, hogy nem vártam el tőled? - kérdezte csöndesen.

- Igen. De ne érezd úgy, hogy ez teher nekem.

A konyhába sétáltam, hogy keressek valami kaját.

- Kérsz valamit? - fordultam felé, mire elmosolyodott.

- Hajnali négy óra van.

- És? - kérdeztem mosolyogva. - Éhes vagyok.

- Én is - ismerte be.

Összeütöttem neki egy egyszerű, spanyol omlettet és meglepődve láttam, hogy ízlik neki. Feltűnt, hogy egyre többször próbált meg elnyomni egy-egy ásítást, míg végül mosolyogva felálltam.

- Gyere, megmutatom, hol a fürdőszoba.
Felmentünk az emeletre, itt volt az én szobám, egy fürdőszoba és Unai átmeneti szobája. Bevezettem a sajátomba, majd egyenesen a gardróbba mentem. Tudtam, hogy női ruhát nem fogok tudni adni neki, Anya nem hagyott itt semmit. A ruha, amit most viselt, nem volt éppen megfelelő az alváshoz. Így hát próbáltam valami megfelelő darabot találni számára. Végül beláttam, hogy nincs olyan nadrágom, ami jó lenne rá. Maradt a póló. Itt viszont szerencsém volt, mivel ami énrám jó volt, az neki nagy. Végül találomra kihúztam egyet, és visszasétáltam.

- Nadrágot nem találtam, de remélem, ez elég nagy lesz rád...

Próbáltam nem elképzelni, milyen hatással lesz rám, ha meglátom pólóban rohangálni a házamban.

- Köszönöm! - vette el. - Gyönyörű - mutatott körbe a szobán.

Valami ilyesmi, sötétebb kiadásban. És a csillárral ne is törődjetek :)

Csak egy mosollyal reagáltam a dícséretre.
- Gyere, a fürdőszoba itt van a szobám mellett. 

Hallottam, hogy követ, de nem néztem hátra. Meglepődtem, hogy mennyire nincs akaraterőm, már ami Sarát illeti. Nem akartam olyan hangnemben beszélni vele, mint ahogy tettem, de túlságosan elragadtak az érzelmeim. 

Kinyitottam a fürdőszoba ajtaját és beengedtem Sarát. 

- Ott van törülköző - mutattam egy polcra, majd magára hagytam.

Lementem a földszintre, lerogytam a kanapéra és arcom a kezeimbe temettem. Szedd össze magad! Ha Sara lejön és így talál... Egy sóhajjal bementem a vendégszobába, hogy megágyazzak. Hallottam, ahogy Sara megnyitja a csapot, mire képzeletem azonnal beindult. Tudtam, mi történne, ha most felmennék. Az egyik felem vadul bólogatott a lehetőséget mérlegelve, míg a másik, realistább részem undorodott az ötlettől. Mégis mit képzelek magamról? Bementem a lenti fürdőbe, hideg vízzel megmostam az arcom, lehűtve ezzel élénk fantáziámat. Meredtem bámultam tükörképem, mikor meghallottam magam mögül Sara hangját.

- Iker?

Megfordultam. Mikor megláttam, majdnem elvesztettem minden maradék önuralmam. Egyszerűen gyönyörű volt. A póló a combja közepéig ért, szabadon hagyva formás, hosszú lábait. Nem sokon múlott, hogy nem árultam el magam. Teljesen levett a lábamról természetességével, ahogy kissé félénken a falnak dőlve állt. Hosszú percekig elmerültünk a másik tekintetében, majd végül erőt vettem magamon és elfordítottam a fejem.

- Valami baj van? Megbántottalak? - jött közelebb.

Szomorúan elmosolyodtam.

- Nem, te nem csináltál semmit - mondtam halkan.

Visszamentünk a szobámba, mire meglepve nézett rám.

- Itt te alszol, nem?

- Én majd a lenti szobában...

- Nem, Iker, eszedbe se jusson! Nem foglak kitúrni a szobádból! - kezdett tiltakozni.

- Figyelj, Sara! Fáradt vagy és a vendégszobában még hideg van. Ne zavarjon, hogy itt én szoktam aludni.

Egy ideig kétkedve nézett aztán, aztán felsóhajtott, megadta magát.

- Mivel érdemlem ki, hogy ilyen jó vagy hozzám? - kérdezte hirtelen.

Rámosolyogtam, de nem válaszoltam. Ha te azt tudnád! - gondoltam magamban.

- Jó éjt, Sara - mondtam, majd magára hagytam.

Lassan leballagtam a földszintre, egy gyors zuhany után pedig szó szerint belezuhantam az ágyba.

Délelőtt fél 10 körül keltem, szinte kiugrottam az ágyból. Igaz, ez alig öt óra alvás után nem nézhetett ki túl jó, de a tegnap - ma - történései miatt nem tudtam továbbaludni. Ciki is lett volna, ha Sara hamarabb felkel, mint én.

Felmentem az emeletre és halkan benyitottam a szobámba. Sara még mélyen aludt, a lepedő rátekeredett a lábára, a haja szétterült a párnán. Lágyan elmosolyodtam, öntudatlanul is gyönyörű volt. A konyhában nekiálltam reggelit készíteni. Mikor kész volt a tükörtojás - a kedvencem -, egy pillanatra elbizonytalanodtam. Felkeltsem vagy ne? A kérdés persze magától megoldódott, mikor megfordultam. Sara ott állt a lépcsőn, haja kissé kócosan meredezett szerteszét és csak a pólóm volt rajta. Arcán mosoly játszott. Na, ez nem tett jót a kialvatlan lelkiállapotomnak. Nem voltam még felkészülve.

- Jó reggelt! - ásított egy nagyot.

- Szia! Átöltözöl előbb, vagy reggelizzünk?

- Hát... ha nem bánod, inkább ebben a pólóban maradnék, csak felkapok egy farmert. Az én felsőm lehet, hogy jól néz ki, de egy idő után kezd kényelmetlen lenni. Majd visszahozom.

- Nyugodtan.

Pár perc múlva már reggelinket fogyasztottuk.

- Mikor lesz a következő meccsetek?

- Vasárnap, az Osasuna ellen.

- Ma már edzetek, igaz?

- Igen...

Szomorkásan elmosolyodott.

- Akkor nem zavarlak tovább.

- Nem, ráérsz! - mondtam, talán kicsit hevesebben is, mint kellett volna.

Erre már rendesen is elmosolyodott.

- Ugyan, nem szeretnék felelősséget vállalni, ha a fáradságtól összeesel a pályán. Gondolom, szeretnél még pihenni. És különben is, már így is sokkal többet kaptam tőled, mint reméltem. Nem tudom, mit csináltam volna tegnap, ha te nem vagy ott...

- Nem volt az olyan nagy dolog, csak elmondva tűnik annak - ellenkeztem.

- Mindegy, úgy se tudlak meggyőzni - hagyta rám.

Csendben ettük meg a reggelit, majd Sara felállt, láthatólag tényleg eltökélte, hogy elmegy.

- Ne vigyelek el valahova?

- Nem kell, egy barátnőmmel találkozom, itt lakik nem messze. Majd vele elmegyek a bárba, hátha ott van a kulcsom, aztán meg a kocsimat is hazahozom.

- Rendben - sóhajtottam kissé csalódottan.

- Köszönöm, Iker, tényleg! Majd visszahozom a pólót - mondta, mielőtt kilépett az ajtón.

Szórakozottan pakoltam el a reggelink maradványait. Tudtam, hogy valami megváltozott, éreztem. Sara most másképp viszonyult hozzám, mint eddig. Csak remélhettem, hogy nem bántottam meg túlzottan a viselkedésemmel. A tegnap esti - ma hajnali - dühöm nem ellene irányult, észre kellett vennie. Magamra voltam mérges, amiért nem tudtam megtenni, amit ígértem magamnak. Nem vallottam be neki az érzéseimet és talán már nem is lesz esélyem rá ezután. 

Életjel

Tudom, hogy már nagyon rég nem volt friss, sajnálom. Nem hagytam abba a történetet, írom, de jelenleg ezer felé áll a fejem, szóval nem tudom biztosra mondani, mikor hozom a 7. fejezetet. A következő három hét elég húzós lesz (vizsga, portfólió, tz-k...), minden osztálytársam hozzám jön segítségért, de igyekszem.
Ezek mellett van még egy családi, magánjellegű probléma... Nem akarom, hogy a hangulatom hatással legyen a történetre, szóval nem lesz olyan gyakran friss, mint szeretném.
De előbb-utóbb minden visszaáll a régi kerékvágásba, és akkor a frissek is gyakrabban jönnek. Jelenleg nagyjából a fele van meg a 7. résznek, nem mondom tutira, mert nagyon kéne földrajzot tanulni, de igyekszem a hét végére, vagy a jövőhét elejére hozni.
Egyelőre ennyi.
Csanna

6. fejezet

Nem kinyírni :)
Csanna

Szilveszter. Nem sok kedvem volt most beülni egy füstös, részeg emberekkel teli bárba, de nem mondhattam vissza. És még mindig jobb, mint itthon ülni. Nagy sóhajjal kezdtem el készülődni.

A hangulatom a három nappal ezelőtti énemhez képest jelentősen javult, de még mindig távol álltam a régi formámtól. Amit csak Sara közelében kaphattam vissza. A kérdés nem hagyott nyugodni: Mikor láthatom újra?

Nem zavart, hogy már rég elmúlt tíz óra, nem törtem magam túlzottan, hogy pontos legyek. Miután összekapartam egy kis életkedvet, beültem a kocsiba és elindultam.

Csak mikor kiszálltam a bár előtt jöttem rá, hogy a kocsi miatt kizártam minden alkohol lehetőségét. Taxival kellett volna jönni, Sergio tuti, hogy belém erőszakol egy kis pezsgőt... Sóhajomat elfojtva fordultam a klub felé. Hát, Cristiano nem hazudtolta meg önmagát. Valószínűleg Madrid egyik legdrágább szórakozóhelyét sikerült kibérelnie. De mi mást várhattam volna tőle? Mikor beléptem az ajtón, meglepődtem. Kicsivel háromnegyed 11 előtt érkeztem, de már most rengetegen voltak. Igen, ez a hátránya, ha bárki hívhat bárkit. Viszont kellemesen csalódtam. A bár akkora volt, hogy az emberek eloszlottak, nem kellett szorongani. És ami még jobb volt, se füst, se részeg emberek. Talán a tulaj csak így adta ki...

- Iker! - ordítottak egyszerre három oldalról is.

Sergio vadul integetett egy asztaltól, mellette Lara ült. Cristiano Marceloval és Pepével üldögélt, érdekes, még egyikükön sem látszott az alkohol. Mondjuk Gép elvből nem iszik, a két jómadár pedig még tartotta magát. És, legnagyobb meglepetésemre, gyerekkori barátom, Bici is felém intett.

Először Cristianoékhoz mentem oda, majd Seséhez.

- Szia, Lara - adtam neki két puszit. - Milyen volt a wellness?

- Nagyszerű. De biztos többet is megtudsz még róla - mosolygott rám, majd Sergiora kacsintott.

- Te hívtad meg Bicit - fordultam barátom felé.

- Igen. Tudom, hogy nem szeretsz gyertyatartó lenni.

- Köszönöm!

Kettesben hagyva őket régen látott ismerősömhöz fordultam.

Bici

- Ezer éve nem láttalak, Iker! - ölelt meg.

- Hogy kerülsz ide? Nem a családoddal vagy?

- Elküldtem őket Párizsba, rájuk fér egy kis pihenés. És Sergio is mondta, hogy fel kéne rázni téged.

Miután megbeszéltük, ki hogy van, vagyis túljutottunk a formaságokon, mesélni kezdtem. Az Evával történtekkel kezdtem, nem hagytam ki semmit. Jó félóráig tartott, míg mindent elmondtam, de jó volt valakinek beszélni róla.

- Hát, öcsém, te aztán jól kifogtad! De ennek a Sergio gyereknek igaza van, hallgatnod kéne rá.

Egy ideig összeráncolt szemöldökkel meredt a hátam mögé, mire én is megfordultam. Mi az?

- Semmi, csak egy pillanatra azt hittem, látok valakit. Mindegy. Figyelj, tanácsot nem tudok adni, vagy legalábbis jobban jársz, ha nem hallgatsz rám, ismersz.

Na igen. Bici tipikus agglegény, soha nem volt még tartós kapcsolata.

Felnevettem.

- Igen, tudom. De most már látom a fényt az alagút végén. Elmondom neki, aztán úgyis kiderül minden - vontam meg a vállam.

Fürkészve méregetett.

- Próbálj meg mást becsapni! Látom, hogy nagyon is foglalkoztat a dolog.

Feltartottam a kezem, jelezve, hogy megadom magam.

- Kérsz inni? - álltam fel.

Bólintott, mire a bárpult felé indultam. Túlságosan elgondolkoztam, nem figyeltem és nekiütköztem valakinek.

- Elnézést! - kaptam az illető után.

Válaszul csak egy kuncogást kaptam. Megmerevedtem. Ezt a hangot ezer közül is felismerném. Ugyanebben a pillanatban csapott meg az illata. Lepillantottam a karjaimban tartott lányra. Sara. Elég volt csak egy pillantást vetni rá, máris éreztem, hogy visszatér az életkedvem. Viszonoztam a mosolyát, szemem csak úgy falta az arcát, próbáltam bepótolni az elmúlt napokat.

- Ez az első találkozásunkra emlékeztet - nevetett, majd mikor rájöttem, miről beszél, én is csatlakoztam hozzá.

Váratlanul megölelt és a fülembe súgta:

- Jó, hogy újra találkoztunk.

Kellemes borzongás futott végig a gerincemen szavait hallva és viszonoztam ölelését.

- Milyen volt a vacsora? - kérdezte, mikor - nagy sokára - elengedtem.

- Isteni. Unai feltétlenül találkozni akar veled, mert szerinte aki ilyen jól főz, az csakis szép lehet. Mondjuk, neki barátnője van...

Sara vidáman felnevetett szavaimat hallva. Ezúttal jobban szemügyre vettem, csak ekkor döbbentem rá, hogy milyen vonzó. Egyszerű farmert viselt és egy ujjatlan felsőt, de mégis... Teljesen elvarázsolt.

- Igaza volt - mondtam hirtelen, mire abbahagyta a nevetést.

- Hogy érted?

- Nagyon... Jól nézel ki - mondtam. És ez még enyhe kifejezés - tettem hozzá magamban.

Zavartan lehajtotta a fejét, mire haja előrehullott, de még így is láttam, hogy elpirult. Kissé bizonytalanul az álla alá nyúltam és felemeltem a fejét, hogy a szemébe nézhessek.

- Köszönöm - suttogta.

Mosolyogva végigsimítottam ujjammal arca vonalát, majd egy sóhajjal elhúzódtam.

- Meghívlak valamire - intettem a pult felé.

Óvatosan visszafordultam, tekintetemmel megkerestem barátomat. Ő már figyelt minket és rám vigyorgott. Bocsánatkérő grimaszt vágtam, de ő csak intett, hogy menjek, ő ellesz. Így hát mosolyogva Sara után siettem. Sejtettem, hogy elég idiótán nézhetek ki egy száz wattos vigyorral a fejemen, de nem tudott érdekelni. Csak az számított, hogy újra láthatom.

- Mit kérsz? - ültem le mellé.

- Hmmm. Egy sangriát.

- Sangriát? - néztem rá. - Az nyári ital.

- Nem baj, én szeretem.

- Akkor egy sangriát és valami alkoholmentes sört kérek - fordultam a pincér felé.

Egy ideig csendben iszogattunk, egyszerűen csak élveztük, hogy újra egymás közelében lehettünk. Legalábbis én.

- Kivel jöttél? - néztem rá.

- Larával. Tudta, hogy nem lesz most más programon, meg hogy te is jössz... - félbe hagyta a mondatot, mikor rájött, hogy elszólta magát.

Mosolyogva elfordultam. Szóval akkor részben miattam van itt. Kétségkívül ez jót tett az önérzetemnek, de aztán rájöttem, hogy ő csupán mint baráttal szeretett volna találkozni velem. Nem baj, ez is jobb mint a semmi. Miután megittuk, amit rendeltünk észrevettem, hogy Sara a tánctér felé néz sóvárogva. Elmosolyodtam és leugrottam a bárszékről.

- Jössz? - nyújtottam felé a kezem, mire felcsillantak szemei.

Megragadta kinyújtott kezem és engedte, hogy a tánctérre vezessem. Szembe fordítottam magammal és mélyen a szemébe néztem, próbáltam megfejteni az ott látott érzelmeket. Aztán finoman átfogtam a derekát és magamhoz húztam. Ezúttal nem voltam olyan bizonytalan, mint az előző alkalommal. Nem tudom, honnan szedtem össze ennyi magabiztosságot, de ő is érezhette rajtam. Karjait a nyakam köré fonta, fejét pedig a vállamra hajtotta. Haja lágyan simogatta az államat, miközben szorosan összeölelkezve táncoltunk.

Nem törődtem senkivel, teljesen kizártam a környezetet. Mintha egy burok vett volna minket körül, minden más megszűnt számomra. Csak az illata létezett, a teste, ahogy az enyémhez simul, tekintete, ami most az én szememet fürkészte és mosolyra húzódó telt ajkai.

Tudtam hogy ez az éjszaka sorsdöntő lesz a kapcsolatunk szempontjából. Nem volt semmi különleges okom, hogy ezt gondoljam, de van, amikor az ember érzi, mi fog következni. Én is így voltam most ezzel.

Nem tudom, hány számot táncolhattunk át, tényleg, fogalmam sincs. Egyszer csak elhúzódott, mire kérdőn néztem rá. Hirtelen újra élesen érzékeltem mindent. Magamon éreztem a csapattársaim pillantását, szinte már hallottam is a pletykákat. Mégsem érdekelt. Egyedül Sara volt az, aki a jelen pillanatban számított.

- Ne haragudj, most mennem kell! Biztos találkozunk még - mondta zavartan, majd lábujjhegyre állt, hogy rendesen megölelhessen.

Automatikusan viszonoztam, de nem értettem, mi történt. Mit csináltam? Túl sok lett volna? Rájött, hogy mit érzek iránta?

Értetlenül néztem távolodó alakja iránt. Mikor eltűnt a szemem elől, egy sóhajjal Bicihez fordultam. Nem gondoltam, hogy ő többet tud, mint én, de hátha...

- Te teljesen belezúgtál - fogadott, mikor leültem az asztalhoz.

- Igen, ezzel én is tisztában vagyok.

- Iker, ne kezd megint! Ne hibáztasd magad, ez tényleg nem a te hibád volt. Figyeltelek titeket és Sara meglátott valakit a tömegben. Ezért tűnt el olyan hirtelen, szóval ne emészd magad. Sőt, ha engem kérdezel, azt hiszem, hogy ő is hasonlóképpen érez irántad. Legalábbis innen ez jött le.

Megkönnyebbülten felsóhajtottam. Szóval nem haragszik rám.

A következő pár óra hamar eltelt, viszont Sarával nem találkoztam. Így oda-vissza ingáztam Sergioék és a többi csapattársam között. Bici időközben elment, még beugrott egy másik barátjához is. Az éjfél hamar eljött, természetesen nem maradhatott ki a visszaszámolás és a pezsgő sem. Mint azt jó előre láttam, a többiek nem hagytak nyugtot, míg nem ittam egy kis pezsgőt, miszerint "Jól kezdd az évet!". Egy ideig sikerült elfelejtenem Sarát - már nem az elfogyasztott alkohol miatt - és jól éreztem magam. Összefoglalva semmi érdekes nem történt, miután egyedül maradtam. Nem sokkal kettő előtt Sergio és Lara elmentek, megkapták az ilyenkor elmaradhatatlan beszólást: Ti is jól kezditek ezt az évet! Úgy tűnt, csak nekem jutott eszembe, hogy ők hozták Sarát... Hamarosan egyre többen indultak haza, majd egy sóhajjal én is szedelőzködni kezdtem. Odamentem Cristianohoz, hogy elköszönjek tőle, aztán kiléptem az utcára. Már a kocsimnál álltam, mikor meghallottam, hogy a nevemet kiáltják.

- Iker!

Hátrafordultam.

- Te még itt vagy? - kérdeztem.

- Nem tudod, hol vannak Laráék? Velük jöttem és sehol nem találom őket.

- Hazamentek. Nem szóltak?

Sara döbbenten meredt rám.

- Nem hiszem el! Csak úgy, minden szó nélkül?

- Hidd el, el voltak foglalva - céloztam, hátha megérti.

Úgy tűnt leesett neki és elmosolyodott.

- Ohh. Jó, értem. De ez még nem segít rajtam.

Fürkészve néztem rá. Tudtam, mi fog következni. Szó nélkül az autó másik oldalához léptem és kinyitottam az ajtót. Először nem értette, mit akarok, de mikor rájött, tiltakozni kezdett.

- Nem, Iker, szó sem lehet róla! Nem akarlak kihasználni. Majd hazasétálok.

Kérdőn felvontam a szemöldököm.

- Innen? Elég messze laksz...

- Pontosan ezért nem fogsz hazavinni. Nem is esik útba neked.

- Nem baj, nem engedem, hogy egyedül menj haza, a sötétben.

- Meg tudom védeni magam - mondta mosolyogva.

- Persze - motyogtam.

Lehet, hogy feleslegesen aggódtam, de nem tudnék aludni, ha nem tudom, hogy biztonságban hazaért.

- Na, szállj be!

Láttam rajta, hogy tiltakozni akar, ezért szó nélkül a kocsi felé kezdtem tolni, mire felnevetett.

- Jól van, jól van - egyezett bele. - Köszönöm! - mondta, mikor már bent ültünk.

- Semmiség.

- Ugye, nem haragszol rám? - kérdezte csöndesen.

- Miért haragudnék?

- Hát, szó nélkül eltűntem. Nem csináltál semmit, nem azért. Csak... Mostanában nem minden megy úgy a családban, ahogy szeretnénk. A húgom itt volt Madridban és hozott néhány hírt otthonról. Ezért kellett elmennem. Tudom, hogy nem volt szép tőlem, de...

- Hééé... Nem haragszom rád. Tudom, hogy a család a legfontosabb. Nem kell elmondanod, mi történt, tudom, hogy magánügy.

- Köszönöm!

Az út további részét csendben tettük meg. Mikor megálltam a háza előtt, keresgélni kezdett a táskájában. Egy idő után összevonta a szemöldökét, kezdett kétségbe esni.

- Baj van?

- Ki fogsz nyírni - sóhajtott, mire felnevettem.

- Nem hiszem.

- De. Nincs meg a kulcsom - túrt a hajába kétségbeesetten.

- Biztos, hogy nincs a táskádban?

- Szeretnéd megnézni? - kérdezte.

- Nem, elhiszem.

Az órára pillantottam. Már elmúlt három óra. A bár már valószínűleg bezárt és mire visszaérnénk, biztos, hogy nem találnánk ott senkit.

- Kabát, farmer...?

- Sehol. Nem hiszem el! Biztos elhagytam valahol. Most mit csináljak? - kérdezte, egyre jobban kétségbeesett.

A fejem a háttámlának döntöttem és lehunytam a szemem. A bárhoz nem mehetünk vissza, itt hagyni biztos, hogy nem fogom.

- Nincs itt a húgod?

- Nem, hazament, miután beszélt velem - ingatta a fejét szomorúan. - Egy rokonom sem él Madridban.

Egy ideig mindketten a lehetséges megoldásokon gondolkoztunk. De én már tudtam, hogy csak egy lehetőség van. Szó nélkül indítottam, mire rám nézett.

- Hova megyünk?

Nem néztem rá, úgy válaszoltam.

- Hozzám...

Részlet a 6. fejezetből

Egy kis részlet :)

Bólintott, mire a bárpult felé indultam. Túlságosan elgondolkoztam, nem figyeltem, és nekiütköztem valakinek.
- Elnézést! - kaptam az illető után.
Válaszul csak egy kuncogást kaptam. Megmerevedtem. Ezt a hangot ezer közül is felismerném. Ugyanebben a pillanatban csapott meg az illata. Lepillantottam a karjaimban tartott lányra. Sara. Elég volt csak egy pillantást vetni rá, máris éreztem, hogy visszatér az életkedvem. Viszonoztam a mosolyát, szemem csak úgy falta az arcát, próbáltam bepótolni az elmúlt napokat.
- Ez az első találkozásunkra emlékeztet - nevetett, majd mikor rájöttem, miről beszél, én is csatlakoztam hozzá.
Váratlanul megölelt, és a fülembe súgta:
- Jó, hogy újra találkoztunk.
Kellemes borzongás futott végig a gerincemen szavait hallva, és viszonoztam ölelését.
- Milyen volt a vacsora? - kérdezte, mikor - nagy sokára - elengedtem.
- Isteni. Unai feltétlenül találkozni akar veled, mert szerinte aki ilyen jól főz, az csakis szép lehet. Mondjuk, neki barátnője van...
Sara vidáman felnevetett szavaimat hallva. Ezúttal jobban szemügyre vettem, csak ekkor döbbentem rá, hogy milyen vonzó. Egyszerű farmert viselt és egy ujjatlan felsőt, de mégis... Teljesen elvarázsolt.
- Igaza volt - mondtam hirtelen, mire abbahagyta a nevetést.

- Hogy érted?

- Nagyon... Jól nézel ki - mondtam. És ez még enyhe kifejezés - tettem hozzá magamban.

Zavartan lehajtotta a fejét, mire haja előrehullott, de még így is láttam, hogy elpirult. Kissé bizonytalanul az álla alá nyúltam és felemeltem a fejét, hogy a szemébe nézhessek.

- Köszönöm - suttogta.

Mosolyogva végigsimítottam ujjammal arca vonalát, majd egy sóhajjal elhúzódtam.

5. fejezet

Hát, ez ilyen rövidke lett, de most ennyi telt tőlem. Annyit elárulok, hogy ez amolyan átvezető, "semmi sem történik benne" részecske lett, de a következőben már beindulnak a dolgok :D
Csanna

A karácsony elrepült, alig érzékeltem belőle valamit. A szentesete nálam, aztán a két nagyszülő és a többi rokon meglátogatása szinte összefolyt. Arra eszméltem, hogy a szüleimet kísérem ki a kapun. Még utoljára megöleltem Anyát, aztán hagytam, hogy beszálljon a kocsiba. Láttam, hogy még vet rám egy utolsó, aggódó pillantást. Na igen... Anya mindenképpen ki akarta deríteni, hogy ki az a Sara, aki segített nekem a vacsorában. Burkolt célzásokat tett a legváratlanabb pillanatokban, de sikeresen kikerültem a "buktatókat". Az idő nagy részében gondolataim egy személy körül forogtak, próbáltam kitalálni, mit csinálhat. Ettől azonban elég szétszórt lettem, amit a családom is észrevett. Mielőtt Unai beszállt volna a kocsiba, odajött hozzám.

- Figyelj, Iker! Nem tudom, mi van veled, de szedd össze magad! Bár Anyu próbálja nem mutatni, aggódik érted. Nem kell elmondanod, mi történt, a te dolgod. De így nem fogsz tudni játszani, kitesznek a kezdőből. Letagadlak! - vigyorgott rám.

Mosolyogva bólintottam, majd vállon veregettem

- Igyekszem.

- Akkor jó.

Miután elmentek, bementek a házba és egy sóhajjal lerogytam a kanapéra. Arcom a kezeimbe temettem, próbáltam összeszedni magam. Bár az öcsém jó pár évvel fiatalabb, mégis bölcsebb nálam. Ő tudná, mit kéne tennem. Be kellett ismernem, hogy Sergionak igaza volt. Túlságosan természetesnek vettem, hogy majd' minden nap látom Sarát. Most, hogy három napja nem láttam, teljesen kivetkőztem magamból. És ki tudja, mikor láthatom újra? Ha visszakapja a kocsiját, már nem lesz rám szüksége. Dühösen az asztalra csaptam. Ezt az elején rontottam el. Akaratlanul is reménykedtem benne, hogy ő is többet érez irántam barátságnál. Kiélveztem, hogy nap mint nap látom, hogy közelebb kerülünk egymáshoz. És tessék! Sara lett az én drogom, most pedig olyan voltam, mint egy függő, aki nem kapja meg a napi adagját. Hagytam, hogy az életem része legyen és közben nem hallgattam a többiekre. Hiányzott, jobban, mint kellett volna. Láttam, hol rontottam el, de ahogy visszagondoltam az együtt töltött perceinkre, rájöttem, hogy nem tudtam volna máshogy csinálni. Képtelen voltam ellenállni a vonzerejének.

Egy dologban biztos voltam: ez így nem mehet tovább. Két lehetőséget láttam, de az egyikbe már belegondolni is túl fájdalmas volt, így hát maradt a második. Ha legközelebb találkozunk, el fogom neki mondani az igazat, bárhogy fog reagálni, bármi lesz is utána a kapcsolatunkkal. Miután rájöttem, mit kell tennem, lehiggadtam.

Két nappal később - immár tiszta fejjel - egy hotelben ültem és vártam a csapattársaimat, akik lassanként kezdtek szállingózni. Mára volt megbeszélve a La Roja találkozója. Gondoltam, hogy ez elsősorban azért szükséges, mert Del Bosque fel akarja mérni, mekkora ellentét van köztünk és a Barcások között.

- Iker, rossz rád nézni! Szedd össze magad, mire a többiek megérkeznek! - huppant le mellém Sergio.

- Láttál volna két napja...

- Ismerd el, hogy igazam volt!

- Jól van na... De már döntöttem: elmondom neki.

- Na! - vágott hátba Sergio. - Megjött az eszed!

Mielőtt visszavághattam volna, nagy nevetés közepette bevonult Carles, Xavi és Gerard.

- Jól hallottuk? Ikernek elment az esze? Hát mi lesz velünk, ha egy normális ember sem marad a csapatban? - baromkodott Gerard.

- Hé, szerelmi bánata van - védett meg Sese.

- Jól van, mond még hangosabban - sziszegtem.

- Cupido megfertőzött? - ült le a másik oldalamra Gerard. - Na, mesélj!

Felhúztam a szemöldököm, hogy megtudjam, tényleg komolyan gondolja-e. Nem egy lelkizős típusnak ismertem meg. Értette a célzást és felnevetett.

- Jó, akkor nem ma tartjuk a mesedélutánt.

Időközben befutottak a többiek. A mostani keret még 30 fős volt, Del Bosque még nem döntött, hogy közülünk ki utazhat Dél-Afrikába. Ez mindig így megy, egy esetleges sérülés vagy rossz forma miatt eleinte mindig többen vagyunk. Így elnézve kicsit megértettem az edző aggodalmát, a keret legtöbb tagját a Barcelona és a Real Madrid adta. A másik oldalról nézve viszont a két klub játékosai teljesen jól elbeszélgettek egymással, most éppen Sergio "ölte" Busquetset.

Aztán hirtelen mindenki "jógyerek" lett, megjelent Del Bosque.

- Örülök, hogy mind eljöttetek. Két ok miatt hívtam össze a találkozót, gondolom sejtitek. Mint látjátok, ez még nem a végleges keret. Szeretném, ha a következő hónapokban a legjobb formátokat hoznátok, nehéz döntés elé állítva ezzel engem - mosolyodott el. - A lehető legerősebb 23 fős keretet szeretném összeállítani, és kérek mindenkit, hogy hanyagoljuk a sérüléseket. A második az esélyesség. Az Európa bajnokság után egyértelműen számon tartanak minket az első három hely egyikére, erre csak rátett a Konföderációs Kupa harmadik helye. De! Nem akarom, hogy a túlzott magabiztosság állítson meg minket. A mostani formánkkal elérthető a győzelem, ha elég alázatosak vagyunk. És még valami - nézett ránk. - Nem akarok ellentétet a csapaton belül. Tudom, hogy az El Clásicók fontosak mindkét csapat számára, de próbáljatok meg higgadtan viselkedni.

- Értettük, főnök. Akkor majd a többiek - vigyorodott el Gerard, mire egyik oldalról én, a másikról Xavi vágta tarkón. - Most is Iker verekszik.

- Te kezdted... - néztem rá ártatlanul.

- Most mondtam el, hogy ne csináljátok. Legalább azt vártátok volna meg, míg kimegyek - sóhajtott fel kétségbeesetten Del Bosque. - Iker! - intett magához.

Felálltam és odamentem hozzá, majd együtt kimentünk a szobából.

- Úgy tűnik, te vagy köztük a legmegfontoltabb. Figyelj rájuk egy kicsit, tényleg nem kéne összekapniuk a meccsen.

- Én mindig megteszek mindent...

- Tudom. És próbáld tartani ezt a formád, szükségünk lesz rá. Ha továbbra is így teljesítesz, szeretném, ha ismét te lennél a csapatkapitány.

- Köszönöm!

Intett, hogy visszamehetek. Mikor beléptem, már nyoma sem volt a komolyságnak, amit az edző jelenlétében mutattak. Vigyorogva fordultak felém, majd Sese megszólalt:

- Na, ki lett adva, hogy vigyázz ránk? - vihogott össze Reinával.

Nevetve elismertem, hogy igen, ezt kaptam feladatul.

Egy ideig még maradtunk, majd ahogy sötétedni kezdett, együtt hagytuk el a hotelt. Sergio mellettem Larával beszélt, amitől óhatatlanul is elkomorodtam. Igen, ő felhívhatja, elmondhatja neki, hogy alig várja, hogy lássa. Én ezt nem tehetem meg Sarával. Ekkor jöttem rá, hogy még csak nem is kívántam neki jó pihenést. Valószínűleg látszott rajtam, hogy valami megint nincs rendben a fejemben, mert Sese a hátamra csapott és kérdőn nézett rám. Közben persze Larával beszélt, és ördögien rám vigyorgott.

-Iker is üdvözöl titeket.

Döbbenten meredtem rá, de ő csak felmutatta a hüvelykujját. Még beszélgettek egy kicsit, majd elégedett vigyorral letette a telefont és rám nézett.

- Na. Sara üdvözöl. Ennyi. Gondod van? Bízd Sergiora!

- Kerítőnek kellett volna menned - motyogtam.

- Másodállás... Na mindegy. Azt akartam kérdezni, hogy mit csinálsz szilveszterkor?

- Passz.

- Igen, én is így gondoltam. Otthon ülsz és bámulod a TVt. Felejtsd el! Cristiano kibérelt egy klubbot, mehetünk mi is, azt hívunk, akit akarunk. Tíztől csak a miénk, egészen háromig. Lesz kaja, pia, zene, de hát ismered Gépet. Jössz?

Vacilláltam egy ideig, de beláttam, hogy igaza van. A családomhoz most nem tudok menni, a gyerekkori, civil barátaim viszont a családjuk körében ünnepelnek, hozzájuk nem fogok befurakodni. És még mindig jobb egy bárban ülni, mint otthon egyedül kuksolni. Sóhajtottam.

- Igen, megyek.

- Őszintén remélem, hogy a következő év nem lesz ilyen szerencsétlen számodra. Én a vidám Ikert szeretem - mondta és jólesett, hogy tényleg együtt érez velem.

- De legalább neked jól zárul az éved.

Egy ideig csendben sétáltunk egymás mellett, egy kérdés kimondatlanul ott lebegett köztünk. Sese a szeme sarkából rám pillantott, láthatóan megszánt.

- Lara jön. Sarát nem tudom.

- Nem fogom meghívni - mondtam, mielőtt szóba hozta volna. - Elmondom neki az igazat, amikor találkozunk, de nem egy zsúfolt szórakozóhelyen fogom megtenni. Az nem én vagyok.

Összeszedtem magam, és megkérdeztem:

- Lara nem mondott semmit...?

Sergio mélyen a szemembe nézett, mintha nem tudná eldönteni, mit osszon meg velem.

- Iker, te vagy az egyik legjobb barátom. Nem jó látni, hogy hogy ilyen rossz passzban vagy és próbálok tanácsot adni. Még ha megfogadnád... Hülye helyzetben vagyunk, mármint ami Lara meg Sara barátságát illeti. Te nekem mondod, Sara meg Larának, ő elmondja nekem. Igen, elmondta, hogy jól érzi magát veled, kedvel meg ilyenek. És lehet, hogy most haragudni fogsz rám, de nem mondok többet. Próbálunk segíteni, de nem akarunk teljesen belefolyni, ezt a kettőtök ügye, nektek kell elintézni.

Elmosolyodtam.

- Igen, valószínűleg én is ezt tenném a te helyedben.

Megveregettem a hátát.

- Kösz, Sergio.

- Más téma: megvettem a jegyedet a koncertre, mondjuk úgy, hogy megkésett karácsonyi ajándék - mosolygott, majd előhalászta a táskájából. - Nem volt már az én közelemben hely, de én amúgy is Larával leszek. Próbáltam Sara közelébe venni, Pipita mellé sikerült, de a szívszerelmed is ott lesz az előtted levő sorban.

Elvettem a jegyet és búcsúzóul kezet fogtunk. Otthon aztán elgondolkodtam. Pontosan miért is szenvedek? A családommal minden rendben, a foci is jól megy, még bőven látótávolságon belül a Barca, és Sara is a barátjának tekint. Igen, én többet érzek iránta, de ettől még nem kéne ennyire összezuhanni. Inkább tennem kéne valamit, hogy megtudjam, ő mit gondol rólam pontosan, mert ugye Sergio nem fog mindent elmondani. Keserűen elmosolyodtam. Hányszor fogalmaztam már meg ezt az elmúlt héten? Legalább tízszer.

Nem baj, már csak addig kell várnom, míg újra találkozunk. Akkor minden megváltozik.

4. fejezet

Huhh, bocsi a késés miatt, de az elmúlt héten élni sem volt időm, disputára készültem. De most már újra itt vagyok és próbálom összeszedni magam.
Csanna

Reggel kicsit elaludtam, kiélveztem a szünetet, végül is máskor nem adatik meg, hogy sokáig az ágyban maradhassak. Még a reggelimet készítettem, mikor csengettek. Mikor megláttam Sergio vigyorgó arcát a kaputelefonban, csak megnyomtam a gombot és beengedtem. Pár másodperc múlva nyílt az ajtó és belépett.

- Korán jöttem? - kérdezte, mikor látta, hogy leülök enni.

- Nem, dehogy.

Egy pillanatig csendben figyelt, majd levágta magát mellém a kanapéra.

- Alapból nem vagyok ilyen, de most érdekel, hogy mit műveltetek tegnap este.

- Beszélgettünk. Táncoltunk.

- Na nem mondod - gúnyolódott. - Láttam én azt a táncot... Mit akart a pasas? - váltott hirtelen.

- Még a gimiből ismeri Sarát, azt akarta, hogy vele menjen haza.

- Szétüssem a fejét?

- Nem kell - nevettem fel.

- Figyel, Iker! - mondta komolyan. - Ismerlek már mióta, a barátom vagy. Látszik rajtad, hogy tényleg szereted. Ugye jól látom?

Bólintottam.

- Akkor mégis mi a francot tökölsz? Szedd már össze magad és mondd el neki, mit érzel!

- Sese ez... bonyolult. Én nem vagyok olyan, mint te, mármint nem az a típus vagyok, aki pár nap alatt összejön valakivel. Nekem ez nem megy. Valahol még bennem van, ami Evával történt, nem akarom még egyszer ugyanazt. Tudom, hogy Sara nem az a típus, de... Olyan, mintha mindig is ismertem volna, mégis félek megtenni.

- Nálad bonyolultabb emberrel rég találkoztam. Mondok neked valamit: a két ünnep között Sara elutazik Larával meg a barátnőivel wellnessezni. Nem fogtok találkozni. A szilvesztert ki tudja, hol tölti. Aztán visszakapja a kocsiját. Örülj neki, hogy most rád van szorulva, próbálj meg minél közelebb kerülni hozzá.

- Jó, jó.

- Komolyan, hihetetlen vagy. Néha eszembe jut, hogy odaállok Sara elé és mindent elmondok neki.

- Meg ne próbáld! - tudtam, hogy elfehéredtem.

- Nyugi. Na, ígérd meg, hogy összeszeded magad.

- Rendben - sóhajtottam.

- Helyes. Mennem kell, Larával találkozok.

- Te hogy csinálod? - kérdeztem hirtelen.

Felvette a napszemüvegét és rám vigyorgott.

- Nekem lehetetlen ellenállni.

- Na menj, te nőcsábász!. És kösz!

- Mondanám, hogy szívesen, ha hallgatnál rám...

Kinyitotta az ajtót, de aztán eszébe juthatott valami, mert visszafordult.

- Januárban jön Alicia Keys Madridba. Vegyek neked jegyet?

- Alicia... Ja, megvan.

- Na, gyere már! Jön Kaká, meg Pipita, Cristiano... Meg ugye jön Lara... Várjál, még van valaki... - színpadiasan a fejéhez kapott, mintha nagy nehézséget okozna kitalálnia. - Ja, megvan! Szívszerelmed is ott lesz.

Mielőtt megszólalhattam volna, már mondta is:

- Megyek, megveszem a jegyed - nevetett, majd intett egyet és elment.

Miután befejeztem a reggelit, kezdtem ideges lenni. Nem tudtam elképzelni, ahogy Sara a konyhámban főz. Túlságosan tetszett a kép ahhoz, hogy elhiggyem. Nem mehetnek a dolgok ennyire egyszerűen.... Elmélkedésemből a telefon csörgése riasztott fel.

- Szia, Anya!

- Iker! - hallottam a hangján, ahogy mosolyog. - Nem akarlak zavarni, biztos sok dolgod van, de eszembe jutott valami.

- Ráérek, mondhatod.

- Tudom, hogy azt beszéltük meg, hogy ötre megyünk hozzád, de ha nem bánnád, én hamarabb elindulnék és segítenék elkészíteni a vacsorát.

Valahogy éreztem, hogy ezért hív és nagyon finoman akartam fogalmazni, hogy nem gondoljon túl sokat a dolgokba.

- Miért, nem bízol a főzési tudományomban?

- Nem, Iker, te jól főzöl, csak még soha nem csináltál paellát és...

- Ne fáradj, Anya. Megbeszéltem Sarával, hogy átjön és segít.

A vonal túlsó végén csönd volt, túl mély, hogy megnyugtasson.

- Sara? - kérdezte Anya.

- Igen, ő egy... barátom, akivel nemrég ismerkedtem meg.

- Értem - újabb hallgatás. - Nos, rendben. Akkor ötkor találkozunk.

Tudtam, hogy este nem elégszik meg ennyivel, többet akar majd megtudni Saráról. De én nem álltam készen, hogy elmondjam nekik.

Ebéd után már le se lehetett volna lőni. Izgultam. Eszembe jutott, hogy talán takarítanom kéne még egy kicsit, de végül nem tettem. Sara előtt nem fogom megjátszani magam. Az idő úgy telt el, hogy észre se vettem. Mikor megszólalt a csengő, egy pillanatra megmerevedtem, majd mély levegőt vettem. Nyugi, Iker! Kiléptem a kertbe, de a bejárati ajtó előtt újra megtorpantam. Nem lehetek ilyen gyáva! Sikerült összeszednem magam és kinyitottam az ajtót. Sara széles mosollyal fogadott, ami megremegtette a gyomromat. Jó, tudom, ez nagyon nyálasan hangzik, de akkor is.

- Szia! Gyere be!

Sara kíváncsian lépett be a házamba. Lesegítettem róla a kabátot, majd bentebb vezettem. Hallottam, ahogy elakad a lélegzete, mikor körülnézett a nappaliban.

- Iker, ez gyönyörű! - sóhajtott fel.

- Tetszik? - kérdeztem mosolyogva.

- Nagyon.

- Talán másra számítottál? - kérdeztem nevetve, mire belebokszolt a karomba.

- Őszintén szólva, igen. Ne érts félre, nem amolyan legénylakásra. Tudom, hogy te annál... igényesebb vagy.  De ez csodálatos. Annyira jó, hogy nincs benne semmi túlzás, egyszerű, de mégis gyönyörű.

- Nem szeretem a csicsás dolgokat - válaszoltam egyszerűen.

Rám nézett, majd közelebb lépett hozzám, már-már összeért a mellkasunk. Illata most is ugyanolyan hatást váltott ki belőlem, mint eddig. Felnézett rám és elmosolyodott.

- Megnézhetem a konyhát?

- Nem figyelsz eléggé, Sara. Innen nyílik - cukkoltam.

- Csak udvarias voltam - játszotta a sértődöttet.

- Értem - vigyorogtam rá. - Na gyere!

A konyha ugyanúgy lenyűgözte Sarát, mint a nappali. Titokban sikernek könyveltem el, hogy tetszik neki az ízlésem.

- Úgy látom, megnyugodtál, hogy rendes konyhában kell főznöd - ugrattam.

Tettetett felháborodással fordult felém, ezúttal a mellkasomba bokszolt. Elkaptam a csuklóját, finoman, nehogy fájdalmat okozzak neki. A mozdulat hatására közelebb került hozzám, szinte teljesen összesimultunk. Akaratlanul is a tegnap este jutott eszembe, mikor következmények nélkül ölelhettem át. Hogy elrejtsem érzelmeimet, megszólaltam.

- Nagyon harcias lettél mostanában - nevettem halkan.

- Rossz hatással vagy rám - felelte, mire felhúztam a szemöldököm.

- Hogy én? De hát nem is szoktam verekedni...

Nem hagyta hogy befejezzem, kiszabadította csuklóját és nevetve ellépett tőlem.

- Na, kezdjük el, különben megjönnek a szüleid és mi még nem leszünk kész.

- Értettem!

- Ugye, azt  mondtad, hogy még soha nem csináltál ilyet?

- Jó a memóriád - vigyorogtam rá.

Tudtam, hogy nevetségesen viselkedek, de nem tudtam komoly lenni. Teljesen feldobott, ahogy Sarát a konyhámban láttam. Meg tudtam volna szokni a látványt.

- Figyelsz rám? - kérdezte.

- Persze, bocsi. Mit csináljak?

- Tisztítsd meg a kagylót és a rákot. A csirke a hűtőben van?

- Igen...

Tudtam, mi fog következni. Sara kinyitotta a hűtőajtót és végigpásztázta a polcokat. Átkoztam magam a hülyeségemért, amiért a legalsó polcra tettem. Lehajolt érte, én pedig ajkamba haraptam, hogy visszafojtsam kikívánkozó sóhajom. Egy szűk farmer volt rajta, ami kiemelte formás fenekét.

El kellett fordulnom, mielőtt rajtakap, hogy őt bámulom, vagy mielőtt olyat tennék, amit később tuti, hogy megbánnék. Nem tudom, mi ütött belém. Alapjában véve nem ilyen ember vagyok. Úgy tűnik, Sara bármit képes előhúzni belőlem. Vettem pár mély levegőt, és próbáltam a kagylóra koncentrálni.

Sara hamar feltalálta magát, nem nagyon kérdezgette, mi hol van, tudta. Ennyire kiszámítható lennék? Egy ideig szótlanul dolgoztunk, majd szemem sarkából láttam, ahogy tanácstalanul szétnéz.

- Segítsek? - kérdeztem mosolyogva.

- Hol vannak a fűszerek? 

Rámutattam egy szekrényre, majd folytattam a munkám. Közben fél szemmel őt figyeltem. A fűszerek az egyik felső polcon voltak, amit bárhogy nyújtózkodott nem ért el. Visszafojtottam nevetésem, és mögé álltam. 

- Vigyázz! - mondtam, és megfogtam a derekát, hogy arrébb toljam.

Nem volt jó ötlet. A nyújtózkodás miatt dereka szabadon maradt, kezem csupasz bőrére simult. Úgy éreztem, mintha ezer meg ezer szikra pattogott volna köztünk. Képtelen voltam elengedni, inkább még szorosabban magamhoz húztam. Hallottam, ahogy felsóhajt, majd mély levegőt vesz. Hirtelen ellépett előlem és zavartan lehajtotta a fejét. Összekaptam magam, gyorsan felnyúltam és levettem a polcról a fűszereket. Mikor átnyújtottam neki, kezünk összeért. Úgy tűnt, mintha kicsit elpirult volna, de nem voltam benne biztos. Szótlanul elkaptam a kezem, és visszaálltam a csaphoz. A köztünk beállt csend ezúttal kínos volt. Agyam vadul kattogott, hogy tudnám megtörni. 

- Sergio mondta, hogy elutazol a két ünnep között.

Rám kapta a szemét, az ajkába harapott - sikeresen elterelte a figyelmem mindenről - és bólintott.

- Igen, a lányokkal úgy döntöttünk, nem árt egy kis kikapcsolódás. Könnyebb volt eljönni a munkából most, hogy előrehelyeztek. Így nem kell annyit mentegetőzni meg ilyesmi.

- Hova mentek?

- Getafe-be. Lara ismerőse egy ottani hotel tulajdonosának, így nem kellett sokat keresgetni...

- Ott is szilvesztereztek?

- Nem, addigra hazajövünk. Még nem tudom, hova megyek. És te?

- Én se. Tavaly Unaival voltam, de ő most a barátnőjével megy valahova, anyáék rokonokat látogatnak... Sergio mondta, hogy lesz valami buli, de nem is tudom...

- Te nem vagy bulizós típus - kijelentés volt, nem kérdés.

- Honnan tudod? - néztem rá meglepetten.

- Ismerlek - mosolyodott el végre.

Miután sikerült megtörnöm a hallgatását, már nem kevertem magam több kínos helyzetbe. Elbeszélgettünk és az idő gyorsan eltelt.

- Na! Ugye, hogy nem is volt nehéz? - kérdezte, mikor kész lettünk. 

- Igazad volt. Köszönöm! - néztem mélyen a szemébe.

- Igazán nincs mit. Sőt, ez a legkevesebb, ha már annyit fuvarozol... Mikor jönnek a családod?

- Bármelyik percben itt lehetnek - pillantottam az órára.

- Akkor megyek, hogy tudj készülni. Boldog karácsonyt!

- Neked is, Sara - mondtam és nem érdekelt, hogy nem kéne, de lehajolta, és megpusziltam. - Köszönöm még egyszer!

Miután kiengedtem, sóhajtva néztem távolodó alakja után. Sikerült annyira elmerülni a gondolataimban, hogy arra eszméltem, a szüleim kocsija ráfordul a kapubejáróra.