7. fejezet

Hát, szerintem ritka rossz fejezet lett, de ennyi telt tőlem, ne haragudjatok... Most már kicsit helyrejöttem, legalábbis ami a családi problémát illeti és ígérem, hogy a következő fejezet normálisabb lesz.
Csanna

Döbbenten, tágra nyílt szemekkel nézett rám. Én viszont kerültem a pillantását. Nem mondhatni, hogy megbántam a döntésem, ez így nem volt igaz. Viszont nem gondoltam végig. Az addig rendben van, hogy nem hagyhatom ott az utcán, csak velem jöhet. De nem bíztam eléggé magamban. Nem voltam biztos benne, hogy tartani tudom magam, anélkül, hogy elárulnám az érzéseimet.

- Micsoda? - törte meg a csendet.

- Sara, nézd... Nincs más megoldás. Nem tudsz hazamenni, és nem foglak kirakni. Ha tudsz másik lehetőséget, szólj nyugodtan - mondtam élesen.

Tudtam, hogy nem haragudhatok rá, hangomból mégis kicsengett az idegesség. Szemem sarkából láttam, hogy lehajtja a fejét és a kezét tünteti ki figyelmével. Felsóhajtottam.

- Ne haragudj!

Megrázta a fejét, de nem válaszolt. Ezek után csak még jobban dühös lettem magamra, amiért sikerült megbántanom. Ismeretségünk alatt másodjára éreztem, hogy a köztünk beállt csönd kínosnak nevezhető.

Megkönnyebbültem, mikor megálltam a házam előtt. Szótlanul szálltunk ki és sétáltunk asz ajtóhoz. Nem tudtam, mit mondhatnék. Kinyitottam az ajtót, majd előre mentem. Mikor beléptünk a házba, végre megszólalt.

- Ugye tudod, hogy nem vártam el tőled? - kérdezte csöndesen.

- Igen. De ne érezd úgy, hogy ez teher nekem.

A konyhába sétáltam, hogy keressek valami kaját.

- Kérsz valamit? - fordultam felé, mire elmosolyodott.

- Hajnali négy óra van.

- És? - kérdeztem mosolyogva. - Éhes vagyok.

- Én is - ismerte be.

Összeütöttem neki egy egyszerű, spanyol omlettet és meglepődve láttam, hogy ízlik neki. Feltűnt, hogy egyre többször próbált meg elnyomni egy-egy ásítást, míg végül mosolyogva felálltam.

- Gyere, megmutatom, hol a fürdőszoba.
Felmentünk az emeletre, itt volt az én szobám, egy fürdőszoba és Unai átmeneti szobája. Bevezettem a sajátomba, majd egyenesen a gardróbba mentem. Tudtam, hogy női ruhát nem fogok tudni adni neki, Anya nem hagyott itt semmit. A ruha, amit most viselt, nem volt éppen megfelelő az alváshoz. Így hát próbáltam valami megfelelő darabot találni számára. Végül beláttam, hogy nincs olyan nadrágom, ami jó lenne rá. Maradt a póló. Itt viszont szerencsém volt, mivel ami énrám jó volt, az neki nagy. Végül találomra kihúztam egyet, és visszasétáltam.

- Nadrágot nem találtam, de remélem, ez elég nagy lesz rád...

Próbáltam nem elképzelni, milyen hatással lesz rám, ha meglátom pólóban rohangálni a házamban.

- Köszönöm! - vette el. - Gyönyörű - mutatott körbe a szobán.

Valami ilyesmi, sötétebb kiadásban. És a csillárral ne is törődjetek :)

Csak egy mosollyal reagáltam a dícséretre.
- Gyere, a fürdőszoba itt van a szobám mellett. 

Hallottam, hogy követ, de nem néztem hátra. Meglepődtem, hogy mennyire nincs akaraterőm, már ami Sarát illeti. Nem akartam olyan hangnemben beszélni vele, mint ahogy tettem, de túlságosan elragadtak az érzelmeim. 

Kinyitottam a fürdőszoba ajtaját és beengedtem Sarát. 

- Ott van törülköző - mutattam egy polcra, majd magára hagytam.

Lementem a földszintre, lerogytam a kanapéra és arcom a kezeimbe temettem. Szedd össze magad! Ha Sara lejön és így talál... Egy sóhajjal bementem a vendégszobába, hogy megágyazzak. Hallottam, ahogy Sara megnyitja a csapot, mire képzeletem azonnal beindult. Tudtam, mi történne, ha most felmennék. Az egyik felem vadul bólogatott a lehetőséget mérlegelve, míg a másik, realistább részem undorodott az ötlettől. Mégis mit képzelek magamról? Bementem a lenti fürdőbe, hideg vízzel megmostam az arcom, lehűtve ezzel élénk fantáziámat. Meredtem bámultam tükörképem, mikor meghallottam magam mögül Sara hangját.

- Iker?

Megfordultam. Mikor megláttam, majdnem elvesztettem minden maradék önuralmam. Egyszerűen gyönyörű volt. A póló a combja közepéig ért, szabadon hagyva formás, hosszú lábait. Nem sokon múlott, hogy nem árultam el magam. Teljesen levett a lábamról természetességével, ahogy kissé félénken a falnak dőlve állt. Hosszú percekig elmerültünk a másik tekintetében, majd végül erőt vettem magamon és elfordítottam a fejem.

- Valami baj van? Megbántottalak? - jött közelebb.

Szomorúan elmosolyodtam.

- Nem, te nem csináltál semmit - mondtam halkan.

Visszamentünk a szobámba, mire meglepve nézett rám.

- Itt te alszol, nem?

- Én majd a lenti szobában...

- Nem, Iker, eszedbe se jusson! Nem foglak kitúrni a szobádból! - kezdett tiltakozni.

- Figyelj, Sara! Fáradt vagy és a vendégszobában még hideg van. Ne zavarjon, hogy itt én szoktam aludni.

Egy ideig kétkedve nézett aztán, aztán felsóhajtott, megadta magát.

- Mivel érdemlem ki, hogy ilyen jó vagy hozzám? - kérdezte hirtelen.

Rámosolyogtam, de nem válaszoltam. Ha te azt tudnád! - gondoltam magamban.

- Jó éjt, Sara - mondtam, majd magára hagytam.

Lassan leballagtam a földszintre, egy gyors zuhany után pedig szó szerint belezuhantam az ágyba.

Délelőtt fél 10 körül keltem, szinte kiugrottam az ágyból. Igaz, ez alig öt óra alvás után nem nézhetett ki túl jó, de a tegnap - ma - történései miatt nem tudtam továbbaludni. Ciki is lett volna, ha Sara hamarabb felkel, mint én.

Felmentem az emeletre és halkan benyitottam a szobámba. Sara még mélyen aludt, a lepedő rátekeredett a lábára, a haja szétterült a párnán. Lágyan elmosolyodtam, öntudatlanul is gyönyörű volt. A konyhában nekiálltam reggelit készíteni. Mikor kész volt a tükörtojás - a kedvencem -, egy pillanatra elbizonytalanodtam. Felkeltsem vagy ne? A kérdés persze magától megoldódott, mikor megfordultam. Sara ott állt a lépcsőn, haja kissé kócosan meredezett szerteszét és csak a pólóm volt rajta. Arcán mosoly játszott. Na, ez nem tett jót a kialvatlan lelkiállapotomnak. Nem voltam még felkészülve.

- Jó reggelt! - ásított egy nagyot.

- Szia! Átöltözöl előbb, vagy reggelizzünk?

- Hát... ha nem bánod, inkább ebben a pólóban maradnék, csak felkapok egy farmert. Az én felsőm lehet, hogy jól néz ki, de egy idő után kezd kényelmetlen lenni. Majd visszahozom.

- Nyugodtan.

Pár perc múlva már reggelinket fogyasztottuk.

- Mikor lesz a következő meccsetek?

- Vasárnap, az Osasuna ellen.

- Ma már edzetek, igaz?

- Igen...

Szomorkásan elmosolyodott.

- Akkor nem zavarlak tovább.

- Nem, ráérsz! - mondtam, talán kicsit hevesebben is, mint kellett volna.

Erre már rendesen is elmosolyodott.

- Ugyan, nem szeretnék felelősséget vállalni, ha a fáradságtól összeesel a pályán. Gondolom, szeretnél még pihenni. És különben is, már így is sokkal többet kaptam tőled, mint reméltem. Nem tudom, mit csináltam volna tegnap, ha te nem vagy ott...

- Nem volt az olyan nagy dolog, csak elmondva tűnik annak - ellenkeztem.

- Mindegy, úgy se tudlak meggyőzni - hagyta rám.

Csendben ettük meg a reggelit, majd Sara felállt, láthatólag tényleg eltökélte, hogy elmegy.

- Ne vigyelek el valahova?

- Nem kell, egy barátnőmmel találkozom, itt lakik nem messze. Majd vele elmegyek a bárba, hátha ott van a kulcsom, aztán meg a kocsimat is hazahozom.

- Rendben - sóhajtottam kissé csalódottan.

- Köszönöm, Iker, tényleg! Majd visszahozom a pólót - mondta, mielőtt kilépett az ajtón.

Szórakozottan pakoltam el a reggelink maradványait. Tudtam, hogy valami megváltozott, éreztem. Sara most másképp viszonyult hozzám, mint eddig. Csak remélhettem, hogy nem bántottam meg túlzottan a viselkedésemmel. A tegnap esti - ma hajnali - dühöm nem ellene irányult, észre kellett vennie. Magamra voltam mérges, amiért nem tudtam megtenni, amit ígértem magamnak. Nem vallottam be neki az érzéseimet és talán már nem is lesz esélyem rá ezután.