Csanna
Szilveszter. Nem sok kedvem volt most beülni egy füstös, részeg emberekkel teli bárba, de nem mondhattam vissza. És még mindig jobb, mint itthon ülni. Nagy sóhajjal kezdtem el készülődni.
A hangulatom a három nappal ezelőtti énemhez képest jelentősen javult, de még mindig távol álltam a régi formámtól. Amit csak Sara közelében kaphattam vissza. A kérdés nem hagyott nyugodni: Mikor láthatom újra?
Nem zavart, hogy már rég elmúlt tíz óra, nem törtem magam túlzottan, hogy pontos legyek. Miután összekapartam egy kis életkedvet, beültem a kocsiba és elindultam.
Csak mikor kiszálltam a bár előtt jöttem rá, hogy a kocsi miatt kizártam minden alkohol lehetőségét. Taxival kellett volna jönni, Sergio tuti, hogy belém erőszakol egy kis pezsgőt... Sóhajomat elfojtva fordultam a klub felé. Hát, Cristiano nem hazudtolta meg önmagát. Valószínűleg Madrid egyik legdrágább szórakozóhelyét sikerült kibérelnie. De mi mást várhattam volna tőle? Mikor beléptem az ajtón, meglepődtem. Kicsivel háromnegyed 11 előtt érkeztem, de már most rengetegen voltak. Igen, ez a hátránya, ha bárki hívhat bárkit. Viszont kellemesen csalódtam. A bár akkora volt, hogy az emberek eloszlottak, nem kellett szorongani. És ami még jobb volt, se füst, se részeg emberek. Talán a tulaj csak így adta ki...
- Iker! - ordítottak egyszerre három oldalról is.
Sergio vadul integetett egy asztaltól, mellette Lara ült. Cristiano Marceloval és Pepével üldögélt, érdekes, még egyikükön sem látszott az alkohol. Mondjuk Gép elvből nem iszik, a két jómadár pedig még tartotta magát. És, legnagyobb meglepetésemre, gyerekkori barátom, Bici is felém intett.
Először Cristianoékhoz mentem oda, majd Seséhez.
- Szia, Lara - adtam neki két puszit. - Milyen volt a wellness?
- Nagyszerű. De biztos többet is megtudsz még róla - mosolygott rám, majd Sergiora kacsintott.
- Te hívtad meg Bicit - fordultam barátom felé.
- Igen. Tudom, hogy nem szeretsz gyertyatartó lenni.
- Köszönöm!
Kettesben hagyva őket régen látott ismerősömhöz fordultam.
 |
| Bici |
- Ezer éve nem láttalak, Iker! - ölelt meg.
- Hogy kerülsz ide? Nem a családoddal vagy?
- Elküldtem őket Párizsba, rájuk fér egy kis pihenés. És Sergio is mondta, hogy fel kéne rázni téged.
Miután megbeszéltük, ki hogy van, vagyis túljutottunk a formaságokon, mesélni kezdtem. Az Evával történtekkel kezdtem, nem hagytam ki semmit. Jó félóráig tartott, míg mindent elmondtam, de jó volt valakinek beszélni róla.
- Hát, öcsém, te aztán jól kifogtad! De ennek a Sergio gyereknek igaza van, hallgatnod kéne rá.
Egy ideig összeráncolt szemöldökkel meredt a hátam mögé, mire én is megfordultam. Mi az?
- Semmi, csak egy pillanatra azt hittem, látok valakit. Mindegy. Figyelj, tanácsot nem tudok adni, vagy legalábbis jobban jársz, ha nem hallgatsz rám, ismersz.
Na igen. Bici tipikus agglegény, soha nem volt még tartós kapcsolata.
Felnevettem.
- Igen, tudom. De most már látom a fényt az alagút végén. Elmondom neki, aztán úgyis kiderül minden - vontam meg a vállam.
Fürkészve méregetett.
- Próbálj meg mást becsapni! Látom, hogy nagyon is foglalkoztat a dolog.
Feltartottam a kezem, jelezve, hogy megadom magam.
- Kérsz inni? - álltam fel.
Bólintott, mire a bárpult felé indultam. Túlságosan elgondolkoztam, nem figyeltem és nekiütköztem valakinek.
- Elnézést! - kaptam az illető után.
Válaszul csak egy kuncogást kaptam. Megmerevedtem. Ezt a hangot ezer közül is felismerném. Ugyanebben a pillanatban csapott meg az illata. Lepillantottam a karjaimban tartott lányra. Sara. Elég volt csak egy pillantást vetni rá, máris éreztem, hogy visszatér az életkedvem. Viszonoztam a mosolyát, szemem csak úgy falta az arcát, próbáltam bepótolni az elmúlt napokat.
- Ez az első találkozásunkra emlékeztet - nevetett, majd mikor rájöttem, miről beszél, én is csatlakoztam hozzá.
Váratlanul megölelt és a fülembe súgta:
- Jó, hogy újra találkoztunk.
Kellemes borzongás futott végig a gerincemen szavait hallva és viszonoztam ölelését.
- Milyen volt a vacsora? - kérdezte, mikor - nagy sokára - elengedtem.
- Isteni. Unai feltétlenül találkozni akar veled, mert szerinte aki ilyen jól főz, az csakis szép lehet. Mondjuk, neki barátnője van...
Sara vidáman felnevetett szavaimat hallva. Ezúttal jobban szemügyre vettem, csak ekkor döbbentem rá, hogy milyen vonzó. Egyszerű farmert viselt és egy ujjatlan felsőt, de mégis... Teljesen elvarázsolt.
- Igaza volt - mondtam hirtelen, mire abbahagyta a nevetést.
- Hogy érted?
- Nagyon... Jól nézel ki - mondtam. És ez még enyhe kifejezés - tettem hozzá magamban.
Zavartan lehajtotta a fejét, mire haja előrehullott, de még így is láttam, hogy elpirult. Kissé bizonytalanul az álla alá nyúltam és felemeltem a fejét, hogy a szemébe nézhessek.
- Köszönöm - suttogta.
Mosolyogva végigsimítottam ujjammal arca vonalát, majd egy sóhajjal elhúzódtam.
- Meghívlak valamire - intettem a pult felé.
Óvatosan visszafordultam, tekintetemmel megkerestem barátomat. Ő már figyelt minket és rám vigyorgott. Bocsánatkérő grimaszt vágtam, de ő csak intett, hogy menjek, ő ellesz. Így hát mosolyogva Sara után siettem. Sejtettem, hogy elég idiótán nézhetek ki egy száz wattos vigyorral a fejemen, de nem tudott érdekelni. Csak az számított, hogy újra láthatom.
- Mit kérsz? - ültem le mellé.
- Hmmm. Egy sangriát.
- Sangriát? - néztem rá. - Az nyári ital.
- Nem baj, én szeretem.
- Akkor egy sangriát és valami alkoholmentes sört kérek - fordultam a pincér felé.
Egy ideig csendben iszogattunk, egyszerűen csak élveztük, hogy újra egymás közelében lehettünk. Legalábbis én.
- Kivel jöttél? - néztem rá.
- Larával. Tudta, hogy nem lesz most más programon, meg hogy te is jössz... - félbe hagyta a mondatot, mikor rájött, hogy elszólta magát.
Mosolyogva elfordultam. Szóval akkor részben miattam van itt. Kétségkívül ez jót tett az önérzetemnek, de aztán rájöttem, hogy ő csupán mint baráttal szeretett volna találkozni velem. Nem baj, ez is jobb mint a semmi. Miután megittuk, amit rendeltünk észrevettem, hogy Sara a tánctér felé néz sóvárogva. Elmosolyodtam és leugrottam a bárszékről.
- Jössz? - nyújtottam felé a kezem, mire felcsillantak szemei.
Megragadta kinyújtott kezem és engedte, hogy a tánctérre vezessem. Szembe fordítottam magammal és mélyen a szemébe néztem, próbáltam megfejteni az ott látott érzelmeket. Aztán finoman átfogtam a derekát és magamhoz húztam. Ezúttal nem voltam olyan bizonytalan, mint az előző alkalommal. Nem tudom, honnan szedtem össze ennyi magabiztosságot, de ő is érezhette rajtam. Karjait a nyakam köré fonta, fejét pedig a vállamra hajtotta. Haja lágyan simogatta az államat, miközben szorosan összeölelkezve táncoltunk.
Nem törődtem senkivel, teljesen kizártam a környezetet. Mintha egy burok vett volna minket körül, minden más megszűnt számomra. Csak az illata létezett, a teste, ahogy az enyémhez simul, tekintete, ami most az én szememet fürkészte és mosolyra húzódó telt ajkai.
Tudtam hogy ez az éjszaka sorsdöntő lesz a kapcsolatunk szempontjából. Nem volt semmi különleges okom, hogy ezt gondoljam, de van, amikor az ember érzi, mi fog következni. Én is így voltam most ezzel.
Nem tudom, hány számot táncolhattunk át, tényleg, fogalmam sincs. Egyszer csak elhúzódott, mire kérdőn néztem rá. Hirtelen újra élesen érzékeltem mindent. Magamon éreztem a csapattársaim pillantását, szinte már hallottam is a pletykákat. Mégsem érdekelt. Egyedül Sara volt az, aki a jelen pillanatban számított.
- Ne haragudj, most mennem kell! Biztos találkozunk még - mondta zavartan, majd lábujjhegyre állt, hogy rendesen megölelhessen.
Automatikusan viszonoztam, de nem értettem, mi történt. Mit csináltam? Túl sok lett volna? Rájött, hogy mit érzek iránta?
Értetlenül néztem távolodó alakja iránt. Mikor eltűnt a szemem elől, egy sóhajjal Bicihez fordultam. Nem gondoltam, hogy ő többet tud, mint én, de hátha...
- Te teljesen belezúgtál - fogadott, mikor leültem az asztalhoz.
- Igen, ezzel én is tisztában vagyok.
- Iker, ne kezd megint! Ne hibáztasd magad, ez tényleg nem a te hibád volt. Figyeltelek titeket és Sara meglátott valakit a tömegben. Ezért tűnt el olyan hirtelen, szóval ne emészd magad. Sőt, ha engem kérdezel, azt hiszem, hogy ő is hasonlóképpen érez irántad. Legalábbis innen ez jött le.
Megkönnyebbülten felsóhajtottam. Szóval nem haragszik rám.
A következő pár óra hamar eltelt, viszont Sarával nem találkoztam. Így oda-vissza ingáztam Sergioék és a többi csapattársam között. Bici időközben elment, még beugrott egy másik barátjához is. Az éjfél hamar eljött, természetesen nem maradhatott ki a visszaszámolás és a pezsgő sem. Mint azt jó előre láttam, a többiek nem hagytak nyugtot, míg nem ittam egy kis pezsgőt, miszerint "Jól kezdd az évet!". Egy ideig sikerült elfelejtenem Sarát - már nem az elfogyasztott alkohol miatt - és jól éreztem magam. Összefoglalva semmi érdekes nem történt, miután egyedül maradtam. Nem sokkal kettő előtt Sergio és Lara elmentek, megkapták az ilyenkor elmaradhatatlan beszólást: Ti is jól kezditek ezt az évet! Úgy tűnt, csak nekem jutott eszembe, hogy ők hozták Sarát... Hamarosan egyre többen indultak haza, majd egy sóhajjal én is szedelőzködni kezdtem. Odamentem Cristianohoz, hogy elköszönjek tőle, aztán kiléptem az utcára. Már a kocsimnál álltam, mikor meghallottam, hogy a nevemet kiáltják.
- Iker!
Hátrafordultam.
- Te még itt vagy? - kérdeztem.
- Nem tudod, hol vannak Laráék? Velük jöttem és sehol nem találom őket.
- Hazamentek. Nem szóltak?
Sara döbbenten meredt rám.
- Nem hiszem el! Csak úgy, minden szó nélkül?
- Hidd el, el voltak foglalva - céloztam, hátha megérti.
Úgy tűnt leesett neki és elmosolyodott.
- Ohh. Jó, értem. De ez még nem segít rajtam.
Fürkészve néztem rá. Tudtam, mi fog következni. Szó nélkül az autó másik oldalához léptem és kinyitottam az ajtót. Először nem értette, mit akarok, de mikor rájött, tiltakozni kezdett.
- Nem, Iker, szó sem lehet róla! Nem akarlak kihasználni. Majd hazasétálok.
Kérdőn felvontam a szemöldököm.
- Innen? Elég messze laksz...
- Pontosan ezért nem fogsz hazavinni. Nem is esik útba neked.
- Nem baj, nem engedem, hogy egyedül menj haza, a sötétben.
- Meg tudom védeni magam - mondta mosolyogva.
- Persze - motyogtam.
Lehet, hogy feleslegesen aggódtam, de nem tudnék aludni, ha nem tudom, hogy biztonságban hazaért.
- Na, szállj be!
Láttam rajta, hogy tiltakozni akar, ezért szó nélkül a kocsi felé kezdtem tolni, mire felnevetett.
- Jól van, jól van - egyezett bele. - Köszönöm! - mondta, mikor már bent ültünk.
- Semmiség.
- Ugye, nem haragszol rám? - kérdezte csöndesen.
- Miért haragudnék?
- Hát, szó nélkül eltűntem. Nem csináltál semmit, nem azért. Csak... Mostanában nem minden megy úgy a családban, ahogy szeretnénk. A húgom itt volt Madridban és hozott néhány hírt otthonról. Ezért kellett elmennem. Tudom, hogy nem volt szép tőlem, de...
- Hééé... Nem haragszom rád. Tudom, hogy a család a legfontosabb. Nem kell elmondanod, mi történt, tudom, hogy magánügy.
- Köszönöm!
Az út további részét csendben tettük meg. Mikor megálltam a háza előtt, keresgélni kezdett a táskájában. Egy idő után összevonta a szemöldökét, kezdett kétségbe esni.
- Baj van?
- Ki fogsz nyírni - sóhajtott, mire felnevettem.
- Nem hiszem.
- De. Nincs meg a kulcsom - túrt a hajába kétségbeesetten.
- Biztos, hogy nincs a táskádban?
- Szeretnéd megnézni? - kérdezte.
- Nem, elhiszem.
Az órára pillantottam. Már elmúlt három óra. A bár már valószínűleg bezárt és mire visszaérnénk, biztos, hogy nem találnánk ott senkit.
- Kabát, farmer...?
- Sehol. Nem hiszem el! Biztos elhagytam valahol. Most mit csináljak? - kérdezte, egyre jobban kétségbeesett.
A fejem a háttámlának döntöttem és lehunytam a szemem. A bárhoz nem mehetünk vissza, itt hagyni biztos, hogy nem fogom.
- Nincs itt a húgod?
- Nem, hazament, miután beszélt velem - ingatta a fejét szomorúan. - Egy rokonom sem él Madridban.
Egy ideig mindketten a lehetséges megoldásokon gondolkoztunk. De én már tudtam, hogy csak egy lehetőség van. Szó nélkül indítottam, mire rám nézett.
- Hova megyünk?
Nem néztem rá, úgy válaszoltam.
- Hozzám...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése