2013. április 24., szerda

44. fejezet

Sziasztok! Először is, sajnálom, hogy ennyit kellett várnotok. Másodszor is, köszönöm. A nagy hajtásban és stresszben vannak apró örömök, ilyen volt például a múlt hét csütörtök és péntek, amikor a látogatottsági adatokból látszott, hogy várjátok a frisst, hiszen sokan voltatok. Köszönöm, hogy már 21 rendszeres olvasóm van, és pont most nőtt meg ez a szám, mikor kiszámíthatatlan az új rész időpontja. Köszönöm, hogy érdeklődtök az új rész után a chatben. Köszönöm a pipákat és a kommenteket. Talán nem is tudjátok, de ezek az apró kis visszajelzések hihetetlen sokat számítanak. Hálás vagyok értük, komolyan.
Erről a részről most nem mondanék sokat, nem lett a legjobb, de ennyi telt tőlem két topográfiai feladat között.
Sietek a frissel, bármit is jelent ez most :)
Csanna


Már rögtön másnap elárasztotta a médiát a hír, miszerint Sara "elárulta" a Real Madridot. Én nehezebben viseltem az egészet, mint ő, ha tehettem volna, ki sem engedtem volna a házból. Ő nyugodtabb volt, nem igazán foglalkozott semmivel, de néha, mikor akaratlanul is belebotlott egy-egy cikkbe, neki is megrándult az arca. Legszívesebben bepereltem volna az összes lapot. Hogy lehet, hogy képtelenek megérteni a helyzetet? Sara nem az okozója, hanem a szenvedő alanya a szituációnak.
- Iker, semmi bajom nem lesz. Túlreagálod - próbált nyugtatni.
- Sara, nem érted. Még soha nem találkoztál fanatikus rajongókkal, akik bármire képesek. Tizenkét éve vagyok az első csapatnál, tudom, mivel jár egy ilyen pletyka. Nem mész ma egyedül dolgozni - néztem rá komolyan.
- Miért, mit csinálhatnak? Kirángatnak a kocsiból? - mosolyodott el, de mikor ugyanolyan rezzenéstelen arccal néztem rá, felsóhajtott. - Iker, ez még csak az első nap. Legjobb esetben is kell egy hét, mire lecseng. Neked holnap már edzésed van, nem furikázhatsz át az egész városon minden nap, csakhogy ne legyek egyedül. Te is tudod, hogy ez lehetetlen.
- Csak féltelek - tártam szét a karom.
- Tudom és köszönöm. Tényleg jól esik. De semmi bajom nem lesz, te is tudnád, ha hajlandó lennél használni a reális eszed - kopogtatta meg a fejemet játékosan.
Elkaptam a kezét és a két tenyerem közé fogtam.
- Kérlek, Sara. Úgyis tudod, hogy nem hagylak békén, amíg bele nem egyezel - mosolyogtam rá féloldalasan.
Sóhajtva felemelte a slusszkulcsot, mire elengedtem a kezét, ő pedig a tenyerembe ejtette. Győzedelmesen elvigyorodtam, ő pedig nevetve megforgatta a szemeit.
- Elviszel, kiraksz a bejáratnál. Nem jössz be velem, nem beszélsz Joséval - szögezte le.
Elhúztam a számat. Túlságosan is jól ismer már. Szerettem volna elbeszélgetni egy kicsit a főnökével, tisztázni vele, hogy pontosan mekkora terhet is rakott Sarára és hogy többé nem tesz ilyet.
- Rendben - feleltem némi tétovázás után.
- Pont elég lesz neked tisztázni a dolgokat a fiúkkal holnap, nem hiányzok még én is a nyakadra.
- Nem vagy teher - húztam magamhoz. - A srácok meg tudják, hogy mi az igazság.
- Én ebben nem vagyok olyan biztos - motyogta, mire összeráncoltam a szemöldököm. - Ők csak azt tudják, hogy öltözői titkokat mondtam el. Amiket csak tőled tudhatok - nézett rám sokat mondóan.
- Nem, tudniuk kell, hogy ez nem miattunk van - ráztam a fejem, de az agyam hátsó felében motoszkálni kezdett egy gondolat.
Igaza volt Sarának. Hiszen ők csak annyit láttak, ami az újságokban benne van. Jogosan gondolhatják azt, hogy csak elmondta, amit tőlem tudott. Nagyon reméltem, hogy használják az eszüket és végiggondolják, mielőtt cselekednének. A pletykák ellenére nem volt baj az öltözőben, de ez most mindent megkeverhet.
- Menjünk - ráztam meg a fejem, remélve, hogy a baljós gondolatot is kiűzhetem egy időre.

Csendben lépkedtem a Bernabéu folyosóján az öltöző felé. Nem tudtam, hogy fognak reagálni a többiek, ha meglátnak, de abban biztos voltam, hogy meg fogom védeni Sarát. 
Nyitva volt az ajtó, így a hangjukat már hamarabb meghallottam.
- ... de ez mióta jelenti azt, hogy egyből híresztelni kell az egészet? - hallatszott ki Fábio hangja.
- Riporter vér - mondta savanyúan Cris, majd hirtelen mindenki elhallgatott, mert észrevettek.
Összeszorított szájjal bólintottam köszönés képen. Sarának igaza volt, minket hibáztattak.
Kínos, feszült csendben kezdtem el öltözni, elhatároztam, hogy nem én fogom kezdeni. Érzékeltem, ahogy néma pillantásokat váltanak felettem, de próbáltam nem foglalkozni velük. Rekordgyorsasággal készültem el, felkaptam a kulacsomat és a pálya felé vettem az irányt, mikor Sese utánam szólt.
- Nem gondolod, hogy azért mondanod kéne valamit? - kérdezte kissé gúnyosan.
Nem gondoltam volna, hogy pont ő lesz az, a legjobb barátom, aki elkezdi. Bár lehet, hogy pont ezért szólalt meg először ő.
- Mit akartok, mit mondjak? - tártam szét a karom. - Nem fogok bocsánatot kérni, semmiről nem tehetünk.
- Mondjuk add át Sarának, hogy kicsit fogja vissza magát. Igazán megtanulhatná, hogy kell szétválasztani a magánéletet és a munkát - fonta össze a kezét Cris.
Szikrázó szemekkel fordultam felé.
- Nem érdekel, ha engem szidtok. De róla szálljatok le, semmiről sem tehet - fordultam körbe nyomatékosan. - Odaadták neki a papírt, hogy mondja be a híreket, az egyik rólunk szólt. De nem az ő ötlete volt, nem tőle származott egyik infó sem. Most őszintén, hallottatok valami újat? Nem. Már előtte megírta a Marca meg az AS. Ha nem a barátnőm lenne, elsiklottak volna az egész felett. De így mindenki azt hiszi, hogy tőlem tudta meg a dolgokat és továbbadta. 
- Ebben van valami - motyogta Sese halkan.
- Tényleg azt hittétek, hogy elárulná a csapat titkait? - fogtam a fejem.
- Nem t'om. Csak minden összejátszott és ez volt a legésszerűbb.
- Elhinni, amit a média állít?
- Ja - bólintott Sergio, mire elröhögtem magam. - Bocs. Át kellett volna gondolnunk.
Szépen lassan mindenki belátta, hogy nem minket kell okolni, kivéve Cristianot. A többiek már elindultak edzésre, de ő még mindig ott állt a fal mellett, a semmibe meredve. Mikor kettesben maradtunk, végre rám nézett.
- Sarita... - kezdte halkan. - Szerinte is önző vagyok?
- Most mondtam el, hogy nem ő akarta.
- Tudom - legyintett. - Nem arra gondoltam. Mit mondott neked? Beszéltetek róla?
Mélyen a szemébe néztem és egy egészen más kérdés fogalmazódott meg bennem.
- Miért érdekel ennyire? - kérdeztem élesen.
Kihallott valamit a hangomból, mert mentegetőzni kezdett.
- Ne aggódj, én már nem vagyok belé szerelmes. Örülök, hogy megtalált téged. De ettől függetlenül még mindig sokat számít a véleménye.
- Nem tudom, erről nem beszéltünk - sóhajtottam végül.
- Jó, mindegy, hagyjuk - húzta el a száját és kilépett a folyosóra.
- Cris! - szóltam utána, mire megfordult. - Emlékszel, mit mondtam tegnap?
- Aha - vonta meg a vállát.
- Akkor légy szíves ahhoz tartsd magad! - mondtam kissé nyersen, bevetve minden csapatkapitányi tekintélyemet.
Nem sokszor csináltam ilyet, de a legkevésbé egy duzzogó Gépre volt most szükségünk. Az arcán látszott, hogy elszégyellte magát és az edzés alatt keményen dolgozott.
Tudtam, hogy felesleges aggódnom a Sara iránti érzelmei miatt, mégis alig vártam, hogy hazaérjek. Majdnem nekiütköztem a lépcsőn, akkora hévvel rohantam. Nem hagytam rá időt, hogy megszólaljon, ajkam az övéhez nyomtam, szorosan átfogtam a derekát és a falhoz szorítottam. Hevesen csókoltam, birtoklóan és kissé kétségbeesetten. Ő is megérezte, mert eltolt magától és kérdőn nézett rám.
- Az enyém vagy! - suttogtam szenvedélyesen és újból ostrom alá vontam telt ajkait.
Nyelvem az övét kutatta, kezeim bejárták teste minden porcikáját, meggyűrve rajta a ruhát. Én sem értettem teljesen a kitörésemet, ezért nem csodálkoztam, mikor finoman elhúzta a fejét.
- Minden rendben? - fúrta tekintetét az enyémbe.
- Ne haragudj - döntöttem homlokom az övének, miközben próbáltam kontrollálni őrült szívverésem és hullámzó mellkasom.
- Mi történt? - kérdezte lágyan. - Összevesztetek?
- Nem, megértették. Csak Cris... - elhallgattam és elfordítottam a fejem.
- Igen?
- Nem tudom. Még mindig nem vagyok biztos benne, hogy Cristianot már nem érdekled... mint nő.
Mikor szavaimat összekapcsolta előbbi tetteimmel, ellágyult.
- Jaj, Iker! - ölelte át a nyakam. - Ő már nem szerelmes belém.
- De nem is úgy néz rád, mint egy egyszerű barátra.
- A férfi-nő barátság örök rejtély, nem?
- Nem tetszik ez nekem - morogtam.
- Nyugi - körözött ujjaival a tarkómon. - Én már a tied vagyok - utalt korábbi mondatomra mosolyogva. - Cris miatt ne aggódj! A kapcsolatunk mély nyomott hagyott mindkettőnkben, de nem kezdenénk újra. Nem tudom elmondani, pontosan mi van köztünk, bármennyire is szeretném. Csak bízz bennem!
- Sajnálom - fúrtam fejem a nyakába.
- Nem is olyan rossz érzés, mikor féltékeny vagy, sőt! - nevetett, mire elfintorodtam.
- Örülök, hogy élvezed.
Hajamba túrva húzott magához, ezúttal sokkal lágyabban csókoltam, mint pár perccel ezelőtt. Szorosan átfogtam a derekát és megemeltem, hogy ne kelljen lábujjhegyre állnia. Nyelvével körberajzolta szám vonalát, mire finoman beszívtam alsó ajkát. Ujjaim alatt éreztem arca minden négyzetcentiméterét, orromban bőre utánozhatatlan illatát.
- Szeretlek - suttogta, mikor elváltunk egymástól egy pillanatra.
- Tudom.
- Erre nem ezt szokták válaszolni - kuncogott.
- Én is szeretlek - suttogtam végül. - Így már megfelel?
- Tökéletesen - mosolygott rám édesen.
Ellöktem magam a faltól, összekulcsoltam kezeinket és lehúztam a konyhába. A rádió halkan szólt a háttérben, miközben közösen próbáltunk összehozni valami vacsoraféleséget. A főzési tudományom ugrásszerű fejlődést mutatott, mióta Sarával élek, de még így is inkább a lába alatt voltam ilyenkor, mint a segítségére.
- Iker, menj már innen! - tolt ki a konyhából nevetve. - Majd én megcsinálom. Sokkal gyorsabban kész leszek, ha nem akarsz segíteni - célozgatott finoman, mire megadtam magam.
Nyitotta a száját, hogy mondjon valamit, de végül nem jött ki hang a torkán. Kissé félrehajtott fejjel fülelt, arcán egészen különös kifejezés ült, amit nem tudtam azonnal megfejteni.
- Mi az? - kérdeztem.
- Szeretem ezt a dalt - suttogta, legnagyobb meglepetésemre szeme párás volt a könnyektől.
Kellett pár pillanat, míg felismertem az Aerosmith dalát.
- Miről szól? - kérdeztem, mert tényleg érdekelt, hogy mi vált ki belőle ilyen erős érzelmeket.
Sara megvárta, míg Steven Tyler elkezdi a dalszöveget és fordítani kezdett. Egy ideig a konyhapultot bámulta maga előtt, de váratlanul rám pillantott, és attól kezdve tekintetünk összekapcsolódott, végig a dal alatt. Olyan volt ez, mint egy szerelmi vallomás, a megszokottól kissé eltérő formában ugyan.
Egy pillanat alatt szeltem át a köztünk lévő távolságot, a karjaimba zártam és puszikkal leptem be arca minden részét. Elsuttogta az utolsó sort, mire még közelebb hajoltam hozzá, éreztem arcomon éreztem meleg leheletét.
- Tényleg szép szám - súgtam, letöröltem a kicsorduló könnyeit és megcsókoltam,
Ezúttal közel sem voltam olyan szenvedélyes. Minden érintésemmel próbáltam viszonozni a vallomását. Mert mindketten tudtuk, hogy nem csupán lefordította a dalszöveget. Éreztem, láttam a tekintetében, hogy ezt nekem szánta. Tudtam, hogy valamikor sort akart keríteni erre, de így, hogy a véletlenen műve volt, talán még tökéletesebbé vált.
Ajka puhán érintette az enyémet, nyelveink lágy táncot jártak, miközben keze a mellkasomról elindult felfelé, végül ujjait a hajamba fűzte, ezernyi érzőideget keltve életre.
- Köszönöm! - suttogtam végül, mire lágyan elmosolyodott.
- Most már tudod, hogy felesleges Cris miatt aggódnod.
- Csak ezért csináltad? - kérdeztem nevetve, mire megrázta a fejét.
- Tényleg így gondolom - nyomott egy puszit a számra, aztán ellépett tőlem. - Azt hiszem, túlfőtt a tészta.
Követtem a konyhába és szórakozottan figyeltem, ahogy a vacsorát próbálja megmenteni.
- Próbálom nem magamat okolni érte, de... - vigyorogtam.
- Ne szállj el a csókolási tudományodtól - fordult hátra.
- Panaszkodsz? - öleltem át a derekát és a nyakát kezdtem kényeztetni.
- Éppen ellenkezőleg. Na menj, mert így tényleg nem lesz értékelhető kaja - tolt el magától.
Magyar dalszöveg
×××
Három héttel később, négy El Clásicoval a hátunk mögött elgondolkozva forgattam a telefont a kezemben. A Ligában egy gólos döntetlent játszottunk, mindkét találat büntetőből született. A Kupát hosszú, kemény és felfokozott idegállapotú csatában elhódítottuk, de a magabiztosság és az öröm csupán a Bajnokok Ligája első fordulójáig tartott, amikor hazai pályán kaptunk ki 0-2-re. Bár a Camp Nouban újra 1-1-es eredményt értünk el, ez nem segített rajtunk. A Liga első helye nagy valószínűséggel elúszott, a BL-ből kiestünk, a Kupa az egyetlen felmutatható eredmény, amely valamelyest enyhítette a csalódást. Mindkét csapatot megviselte a folyamatos harc. A négy mérkőzés alatt a két csapat 25 sárga és 4 piros lapot szedett össze, de ennél talán sokkal fontosabb, hogy a meccsek után mindig rohannom kellett szétválasztani a feleket. Az egy szűk évvel ezelőtt még egységes spanyol válogatott emléke kezdett elhalványulni, soha nem látott ellentétek alakultak ki. Féltem, hogy mennyi munkába és időbe fog telni ezt helyrehozni a válogatott meccsek előtt. 
Végül döntöttem és megnyomtam a hívás gombot. 
- Igen? - szólt bele Xavi.
- Xavi... Találkoznunk kell. 
- Ez most nem feltétlenül jó ötlet - hallottam a hangján, hogy nincs teljesen elragadtatva.
- Miért? - kérdeztem kertelés nélkül.
- Nem veled van bajom. De ez a pár hét elég durva volt és...
- Hát nem érted? - szakítottam félbe. - Pont e miatt kell beszélnünk. Felelősek vagyunk a csapatért, nem mehetünk el válogatott meccsre ilyen állapotban, annak borzasztó vége lenne. Tennünk kell valamit és mi vagyunk a kapitányok. Xavi, a barátom vagy, nem érdekel, hogy a Barcelonában játszol. Beszélj a srácokkal, én is megteszem. Aztán találkozzunk. Ez nem mehet így tovább, nem harcolhatunk egymás ellen.
- Tudom. Nem is nekem van bajom, ugyanez a véleményem. Inkább a többiek lázonganak. De megpróbálok beszélni a fejükkel, aztán visszahívlak.
- Köszönöm! - mondtam őszintén.
Ahogy letettük, már hívtam is Carlest. Először azt hittem, nem veszi fel, de aztán az ütemes csörgésnek vége lett, túl hamar. Kinyomta. 
Ha Carles, az a srác, akit szinte azóta ismerek, mint Xavit, akivel barátok vagyunk, kinyomja a hívásomat, talán nagyobb a baj, mint gondoltam. Sóhajtva döntöttem fejem az ágytámlának.
- Minden rendben? - hallottam meg Sarát, aki végzett a fürdéssel és csatlakozott hozzám az ágyban.
- Fogjuk rá - fintorogtam.
Nem akartam most ezzel foglalkozni, csak szorosan magamhoz öleltem és ajkam a homlokára szorítottam. Mosolyogva néztem lassan ellazuló testét, majd engem is elnyomott az álom, kiűzve a baljós gondolatokat a fejemből.

2013. április 14., vasárnap

Harmadik díj :)

Nagyon szépen köszönöm a díjat Dorcsa-nak :)


a) Köszönd meg a díjat annak, akitől kaptad (ez alap)!

b) Tedd ki a díj képét az oldaladra, bármilyen formában, majd másold át a kérdéseket a díj adójának oldaláról!

c) Válaszolj az eredeti kérdésekre! (szám szerint öt darab)

d) Küldd tovább maximum öt blogírónak!

Kérdések:
1. Volt valami (valaki), ami nagy szerepet játszott a történeted megalkotásában?
Az után a bizonyos világbajnoki csók után "beleszerettem" - nem tudom, mi a jó kifejezés rá - Iker és Sara kapcsolatába. Eleinte csak minél több dolgot akartam megtudni róluk, de egy idő után egy történet kezdett kirajzolódni a fejemben, úgyhogy belekezdtem.

2. Melyik szereplővel tudsz azonosulni leginkább?
Úgy érzem, Iker és Sara is hasonlít rám bizonyos szempontokból. Sara azért, mert ő is önálló, aki szeret egyedül döntéseket hozni, de szüksége van a szeretetre. Iker pedig azért, mert én is nyugodt vagyok általában, és a barátaim mindig számíthatnak rám.

3. Számodra mit jelent az írás?
Kiadhatom magamból az érzelmeimet, gondolataimat úgy, hogy ezzel örömet okozok másoknak (remélhetőleg :)). Ilyenkor elvonulok az én saját, kicsit és titkos világomba és tényleg önmagam vagyok.

4. Mi volt az első történet, amit írtál?
Nem tudom pontosan, mikor volt, 10-12 éves lehettem, a lovas korszakom közepén. Mindössze egy vagy két fejezetet írtam egy lányról (Sarah-nak hívták...) és a lováról, de fogalmam sincs, hol lehet az a füzet. Pedig szívesen elolvasnám :)

5. Mit szoktál csinálni, ha nincs ihleted.
Arra nagyon hamar rájöttem, hogy ha úgy ülök le írni, hogy semmi ihletem nincs, de úgy érzem, muszáj, akkor annak nem lesz jó vége. Általában zenét hallgatok, elolvasom a többi írásomat, az előző fejezeteket, képeket vagy videókat nézek Ikerékről, vagy éppen egy Real meccset. 

Akiknek továbbadom:

2013. április 13., szombat

43. fejezet

Sziasztok! Először is, szeretnék bocsánatot kérni, hogy ilyen sokat késtem. Ahogy azt az előző fejezethez is írtam egy kommentben, nem akarok mindig a sulival jönni, de ez az igazság. Egy hónap múlva érettségizek angolból és földrajzból. Ebből következik a második dolog. Nem ígérek semmi rendszerességet a következő két hónapra, mivel június végén lesz a szóbelim. Ha lesz időm, energiám és már nem fér több topográfiai név a fejembe, lesz friss, de nagyon szépen kérlek Titeket, hogy értsétek meg, most nem ez a blog a legfontosabb. Abban a pillanatban, amikor június végén kilépek a teremből a szóbelim után, minden visszatér a normális kerékvágásba. Most csak egy kis türelmet és megértést kérek.
Köszönöm!



Nem sokszor játszunk délben, de a soron következő Bajnokok Ligája meccs miatt Mourinho elintézte, hogy minél hamarabb játszunk, így többet tudunk pihenni. Részben hálásak voltunk az edzőnknek, amiért mindent próbált megtenni értünk, másrészt azonban kicsit húztuk a szánkat. Nem szerettünk délben játszani a fényviszonyok miatt.
Némán figyeltem, ahogy a pénzérme forog a levegőben, majd leesik. Fej. Calatayud, a Hércules kapitánya szétnézett, majd arra a térfélre mutatott, ami háttal volt a tűző napnak. Én is ezt választottam volna, hiszen így könnyebb támadni és a kapusnak sokkal nehezebb dolga van a szemébe sütő nap miatt.
Feleslegesen aggódtam, a Lyon előtti főpróba tökéletesre sikerült. Két gólt lőttünk, egyet sem kaptunk, uraltuk a játékteret, az ellenfélnek alig voltak lehetőségei.
- Jól van srácok, ez kell ide a BL-ben is és akkor sima lesz - gratulálta Karanka.
Bármennyire is könnyű volt számunkra a mérkőzés, a szokásos fáradtság erőtt vett rajtam, amint kiléptem a zuhany alól. Hazaérve alig vártam, hogy bedőljek az ágyba és aludjak. Sara mosolyogva lépett elém és átölelt.
- Ügyes voltál - kulcsolta kezét az enyém köré. - Fáradt vagy?
- Hmm... - sóhajtottam, miközben beszívtam nőies illatát.
- Gyere! - nevetett és maga után húzott a nappaliba.
Finoman lelökött a kanapéra, aztán végigdöntött rajta és rám feküdt. Kezeimet automatikusan kulcsoltam derekára, amit felgyűrődő pólója meztelenül hagyott. Bőre forró volt.
- Szeretem az illatod meccs után - motyogta a nyakamba, miközben mély levegőt vett.
- Csak ilyenkor? - nyitottam ki a szemem és féloldalasan rámosolyogtam.
- Ilyenkor különösen - simított végig arccsontomon. - Na, aludj egy kicsit - nyomott egy puszit a torkomra.
Lecsúszott rólam és befészkelte magát a kanapé belső felére, kezeink és lábaink összekeveredtek, miközben lassan lecsukódott a szemem.
Úgy éreztem, csak pár perc telt el, mikor hirtelen valami nedveset éreztem az arcomnak nyomódni. Hunyorogva fordítottam oldalra a fejem, így a látókörömben feltűnt Doce, egészen közelről. Újra megnyalt, mire halkan felnyögve próbáltam eltolni magamtól. Egyre gyorsabb ütemben csóválta a farkát, szinte láttam rajta, mit akar csinálni.
- Meg ne próbáld! - mondtam halkan, de már késő volt.
A következő pillanatban felugrott rám, nyelve támadást indított arcom ellen, aztán megtalálta mellettem Sarát és neki sem kegyelmezett. Sara ijedten rezzent meg, de mikor rájött, ki ébresztette fel, elnevette magát.
- Mi van, rosszaság? - fogta Doce fejét két keze közé. - Unatkozol?
Egy hónap alatt rengeteget nőtt, most élte a "kamaszkorát", mindent szétszedett, amit véletlenül nem pakoltunk el.
- Na, tűnés lefele - kaptam fel nevetve és visszaraktam a földre. - Mindjárt elviszlek sétálni.
- Hagyd csak, majd én elmegyek vele - ásított Sara. - Rád fér a pihenés.
Átmászott rajtam, miközben egy futó csókot nyomott az ajkaimra. Miközben hallottam, ahogy Docehez duruzsol öltözés közben, lustán elővettem a telefonomat beléptem a Facebook oldalamra és kiírtam az első dolgot ami az eszembe jutott: "Az első akit, meglátok ébredés után, te vagy. Nem írok nevet, de tudod, hogy te vagy az." és belinkeltem egy számot. Nem tudom, honnan jött az ötlet, hiszen soha nem utaltam eddig Sarára az oldalon.
Nem gondoltam volna, hogy megtudja, hiszen ő nem használja a közösségi oldalakat.
Mikor fél óra múlva hazaért, még mindig félálomban voltam. Befészkelte magát mellém, mire jólesően morogva fontam át karommal derekát. 
- Szóval én vagyok az első, akit meglátsz ébredés után? - susogta és oldalra fordította a fejét, hogy legalább arcom egy kis részét láthassa.
- Honnan...?
- Nagore felhívott, hogy milyen romantikus barátom van - adta meg a választ. - Köszönöm - simította kezét az arcomra és megcsókolt.
Azoknak, akik látták, ez csak egy aranyos bejegyzés volt, Sara azonban tudta, mit jelent igazából, olvasott a szavak mögött. Ő az enyém, mindig mellettem van és számíthatok rá. A csók eleinte lágy volt, de egyre inkább kezdte átjárni a vágy. Elszakadtam ajkaitól, eltűrtem haját az útból és nyakát kezdem el kényeztetni. Halk, jóleső sóhajai biztosítottak afelől, hogy élvezi, amit csinálok. Kezem bevezettem pólója alá, ujjaim hegyével éppen csak hozzáérve a bőréhez kezdtem el simogatni. Volt egy rész a hasfala jobb részén, ami különösen érzékeny volt: akárhányszor hozzáértem, izmai megfeszültek, libabőrös lett és megborzongott. Most is gyorsan megtaláltam ezt a pontot, mire ajkába harapott, hogy elfojtsa nyögését. Lassan továbbhaladtam, végigsimítottam melltartóba bugyolált domborulatain, végül lehúztam fejéről a pólót. Finoman végigsimítottam oldalán, csípőjétől egészen a válláig, mire egész testét beborította a libabőr. Kezeimet a melleire vezettem, megéreztem, milyen őrülten ver a szíve és önelégülten elmosolyodtam. Gyorsan eltávolítottam róla a zavaró anyagot, hogy szabadon kényeztethessem. Csípője akarva-akaratlanul is mozogni kezdett, mivel testünk szorosan összesimult, hamar meglett az eredménye. Arcom a hajába temettem, mélyen beszívtam összetéveszthetetlen illatát, hogy féken tartsam mély, rekedt sóhajaimat. Bár karommal szorosan átfogtam csípőjét, így nem tudott megfordulni, mégis sikerült leügyeskednie rólam a boxeremet és lassan simogatni kezdett. Gyorsan megszabadítottam magam a pólómtól, majd egy mozdulattal gomboltam ki a nadrágját és húztam le róla a bugyijával együtt. Kezem elszakítottam telt idomaitól, végigsimítottam lapos hasát, csupán egy pillanatig időztem vágyai középpontján, majd összeillesztettem remegő testünket. Hátranyúlt, a hajamba markolt, miközben combjait szorosan összezárta. Felnyögtem az élvezettől, majd egyre fokozódó iramban mozgatni kezdtem csípőmet.
Halk sóhajai és az én rekedt morgásaim betöltötték a levegőt. Mikor a fejét oldalra fordította, tekintetünk összekapcsolódott, ragyogó szeme égette az enyémet. Ajkaival pont elérte állam vonalát, gyengéden végigcsókolta kissé borostás bőrömet, jóleső sóhajokat csalva ki belőlem. Minden egyes lökésnél újabb forrósághullám öntött el, az alhasamban lévő csomó egyre nagyobb lett, Sara arcára nézve pedig tudtam, hogy ő is közel jár már.
Teste megremegett, éreztem, ahogy elgyengül, így még szorosabban öleltem, csípőjét leszorítottam, én is átléptem a gyönyör kapuját. Pár pillanatig csendben ziháltunk mindketten, majd kihúzódtam belőle és hagytam, hogy rám másszon. Lassan cirógattam az arcát, figyeltem minden egyes rezdülését. Hirtelen elpirult, mire mosolyogva húztam fel a szemöldököm.
- Min gondolkozol, hogy ilyen szép színed lett?
Szavaim hallatán ha lehetséges, még pirosabb lett.
- Csak azon, hogy... Ki tudja, hanyadik alkalom volt már ez? És még mindig nem volt két ugyanolyan, képtelen vagyok azt mondani, hogy oké, ennyi elég volt.
- Ajánlom is, hogy ne - szélesedett ki a mosolyom.
- Annyira... soha nem volt még ilyen, senki mással. Minden pillanatát, minden mozdulatodat élvezem. Nem, képtelen vagyok elmondani - sóhajtott.
- Nem is kell - fordultam az oldalamra, még mindig a karjaimban tartva. - Tudom, mire gondolsz.
Vannak olyan érzelmek, pillanatok vagy tettek, amelyeket képtelenek vagyunk kifejezni szavakkal. Ebben a pillanatban értettem meg, hogy nem is kell próbálkozni. Elég volt csak belenéznem Sara szemeibe, ahonnan mindent ki tudtam olvasni. Ha két ember igazán szereti egymást, akkor nincs szükség szavakra, amik talán elrontanák a pillanat varázsát. Most először adtam igazat annak a közhelynek, hogy néha a csend többet mond minden szónál.
×××
Március végéhez közeledve egyre több teher nehezedett ránk. Sikerrel vettük az akadályt a Bajnokok Ligájában és a Spanyol Kupában is, aminek az lett az eredménye, hogy két és fél héten belül négy El Clásicoban lesz részünk. A feszültséget már most érezni lehetett a levegőben, mindannyiunkban fájó nyomként ott égett az 5-0-ás eredmény.
Éles sípszó hasított a levegőbe.
- Cristiano, szedd össze magad! - ordított át a stadionon Mou. - Passzold már le azt az istenverte labdát! Lehetsz akármilyen jó játékos, néha kételkedem az agyi szinteden. Öt ember között akarod átcselezni magad, miközben Pipita három méteres körzetében senki nincs - jött egyre közelebb, de a hangerőn nem vett lentebb. - Ha már itt tartunk, ki fogja Gonzalot? Sergio! Miért vagy te is Cristiano oldalán?
Az edzőmeccsünk nem éppen úgy alakult, ahogy azt Mourinho szerette volna. És ez így ment már napok óta. Cris mélyponton volt, nem úgy ment neki, ahogy azt elvárta volna magától, ráadásul a média nagyon rászállt az önző játéka miatt. Mou is egyre idegesebb lett, ami miatt néha olyan arcát mutatta, amivel nagyon nem értettem egyet. Elkaptam néhány szót a Ruival lefojtatott beszélgetéséből, a Barcelona elleni játékról volt szó. Soha nem voltam híve az erőszaknak a pályán, az edzőm szájából azt hallani hogy "Nem érdekel, kit rúgnak le, csak nyerjünk!" különösen fájó volt.
Az öltözőben sem olyan volt már a hangulat, mint pár hete. Néha valaki elsütött egy-egy poént, de a nevetés gyorsan elhalt és nem követte újabb.
- Tényleg önző vagyok? - motyogta Cris, de a csendben meghallottuk.
Mindenki felé fordult, mire kérdőn nézett végig rajtunk, majd tekintete megállapodott rajtam, láthatóan tőlem, a csapatkapitánytól várta a választ.
- Nem, nem hiszem. Inkább úgy mondanám, hogy nagyon nyerni akarsz, mindig te akarsz a legjobb lenni. Szereted, ha figyelnek rád, ha rólad beszélnek, de ez érthető, hiszen ismerjük a gyerekkorodat. Minden meccsen gólt akarsz lőni, ami normális, hiszen ez a dolgod, de néha már túlzásba viszed. Ezért vagy most ilyen - a szemem sarkából láttam, hogy a többiek is bólintanak. - Cris, ez nem egy kényszer. Lehet, hogy te lövöd a Liga legtöbb gólját, lehet hogy Leo. Tényleg olyan nagyon számít ez? Szerinted öt év múlva emlékezni fognak rá? Adj egy gólpasszt, ha látod, hogy biztos gól lesz belőle, ne akarj csinálni még egy cselt, csak hogy látványos legyen az esetleges gól. Játssz azért mert élvezed, mert ott van benned a tűz és ne azért, hogy miattad rezdüljön meg a háló!. Játssz a csapatért, érted?
Nem sokszor szorult rá egyikünk sem, hogy buzdítani kelljen, ráadásul nem szerettem, ha a figyelem középpontjában vagyok. Annak a fajta kapitánynak tartottam magam, aki inkább a nyugodt jelenlétével segít a csapatnak. Most mégis láttam a fiúk szemében felcsillanó tiszteletet és elismerést, ami részben meglepett, részben pedig jólesett.
Látszott Cristianon, hogy elgondolkodott, úgyhogy békén hagytuk és folytattuk az öltözést. Mikor felálltam, hogy távozzak, ő is csatlakozott hozzám. Egy ideig némán sétáltunk a parkoló felé, nem szóltam semmit, tudtam, hogy úgyis elmondja, amit akar.
- Tudod Iker, mikor idejöttem, nem csíptelek igazán. Nem értettem, hogy miért te vagy a cséká, mivel csendes vagy meg minden. Pepe azt mondta, itt az a szokás, hogy az hordja a kapitányi szalagot, aki a legrégebb ideje van a csapatnál. Lehet, hogy ez is benne van, de te nem csak ezért vagy kapitány. Szerinted Sese vagy Marcelo tudott volna ilyet mondani nekem, amitől rájövök, hogy barom voltam? Azért vagy a kapitányunk, mert rád hallgatunk. Köszönöm - nézett a szemembe, aztán elmosolyodott. - Nem mindenben értünk egyet, sokszor veszekszünk, más a vérmérsékletünk, de örülök, hogy van egy ilyen barátom.
Féloldalas mosolyra húztam a számat. Valahol mélyen már éreztem, hogy érik ez a beszélgetés, mivel tényleg voltak kisebb-nagyobb vitáink. De soha nem vártam tőle ezeket a szavakat. Egyszerűen kezet nyújtottam neki, ő pedig vigyorogva megrázta.
- Holnap találkozunk - csapott a vállamra, aztán beszállt a kocsijába.

- Milyen napod volt? - kérdezte Sara, miközben öltözött.
- Hosszú. Mourinho végigordította az edzést, Cris depressziós lett, aztán beszéltem a fejével. Tele vannak az újságok vele meg az öltöző állítólagos vitáival. Nem mondom, hogy minden rendben van, de közel sem olyan vészes a helyzet, mint ahogy azt állítják. Ráadásul most te is elmész és mire hazaérsz, már nem foglak ezzel terhelni - mosolyogtam rá.
Csak széttárta a karjait, mire megöleltem. Nyugtatóan simogatni kezdte a hátamat, míg végül feloldódott bennem az egész napos feszültség.
- Kicsit összecsaptak feletted a hullámok, nem? - simította kezét az arcomra.
- Talán - értettem egyet vele, miközben a tenyerébe csókoltam.
Egy gyors pillantást vetett a karórájára, aztán úgy ahogy volt, kabátban és csizmában a nappaliba húzott.
- Még van tíz percem.
- El fogsz késni - tiltakoztam.
- Iker, szükséged van rám, a munka most a legutolsó - mondta lágyan, mire sóhajtottam és beszélni kezdtem.
- Túl sok ez most nekem. Félek. Négy meccs a Barca ellen kevesebb, mint három hét alatt? Ismerem a srácokat, szét kellett választani őket legutóbb is, nincs szükségünk több verekedésre, így is elég nehéz lesz, hogy újra minden rendben legyen a két csapat között. Aztán itt van José. Sok edzővel dolgoztam már, mindenkinek más a személyisége. Fantasztikus menedzser, nagyon jó pszichológus, tényleg érti a dolgát. Hálásak vagyunk neki, hogy leveszi a terhet a vállunkról, hogy magára vállalja a sajtót, csak hogy nekünk ne kelljen ezzel foglalkozni. Mindig azt mondja, hogy inkább őt bántsák, neki már nem számít. De mostanában...   - ráztam meg a fejem. - Nem tetszenek a módszerei. Ez már nem az a Real Madrid, amiben én felnőttem. Nincs több fehér balett, del Bosque. Nézd meg az újságokat, a TV-t! Mindben mi vagyunk, és nem a meccseink miatt. Kiforgatják a szavainkat, pletykákat kreálnak. Mindezt még el is tudnám viselni, de az, amit elvár tőlünk... Én nem ez vagyok, Sara. Én képtelen vagyok ellenségként nézni az ellenfeleimre, de ő ezt várja tőlünk - magyaráztam.
Pár pillanatig mindketten csendben ültünk, valószínűleg nem számított rá, hogy kissé kiakadok. Eddig nem mondtam neki semmit az öltözői hangulatról, de rájöttem, hogy sokkal könnyebben érzem magam most, hogy kiadtam magamból mindent.
- Figyelj, a Barcelona miatt ne aggódj. Ismeritek egymást a fiúkkal, meg fogjátok tudni beszélni, bármi fog is történni, ebben biztos vagyok. Neked, Xavinak és Carlesnek elég nagy szava van az öltözőben, higgadtak vagytok, hallgatni fognak rátok a többiek. Mourinho - húzta el a száját. - Ha jobban belegondolok, akkor most rám is haragszol, mivel a Marca előszeretettel ír a témáról.
- Nem, te normális cikkeket írsz - tiltakoztam hevesen.
- Tudom, hogy értetted. Hidd el, ő is ugyanolyan feszült, mint te vagy. Várj egy kicsit, hátha ez csak az év végi hajrá miatt jött ki belőle. Ha nem, majd beszélj vele erről. Elvégre te vagy a kapitány, jogod van véleményt formálni. A médiával meg ne foglalkozz, nemsokára úgyis kevesebbet leszünk az újságokban, ha hazajön Javier költözhetünk - nyomott egy lágy puszit az ajkaimra.
- Most olyan egyszerűnek tűnik az egész. Tényleg ennyire felfújom a dolgokat? - túrtam a hajamba.
- Nem, csak aggódsz a csapatért. Nem is várok mást tőled.
- Köszönöm - simítottam végig az arcán. - Menj, ne késs még többet és fogd rám az egészet - húztam magamhoz egy gyors csókra.

Egy órával később már a vacsora maradékát szedtem le az asztalról, mikor SMS-t jelzett a telefonom. Lustán nyúltam érte, de mikor végigfutottam a pár sort, összeráncolt szemöldökkel meredtem a kijelzőre.
"Kapcsold be a TV-t és hallgasd végig a sportot. Otthon mindent elmagyarázok. Nagyon sajnálom."
Nem értettem túl sokat belőle, de automatikusan benyomtam a TV-t és a Telecinco csatornára vittem. Már lement a híradó, a sporthírek következtek. Egyből láttam, hogy valami nincs rendben. Másnak talán fel sem tűnt volna, de az arcára kiülő, alig észrevehető bosszúság és feszültség egyből feltűnt. Kezdtem én is ideges lenni, karomat összefonva a mellkasom előtt hallgattam végig a különböző híreket, de egyikre sem illet rá a kétségbeesett SMS.
- Nem állnak túl fényesen a dolgok a Real Madrid háza táján. A csapat a második helyen áll a Barcelona mögött a bajnokságban, de José Mourinho vezetőedzőnek nem csak a rá váró El Clasicókkal, hanem a saját csapatával is meg kell küzdenie. A 96 millió euróért megvásárolt Cristiano Ronaldo úgy tűnik, nem teljesen váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a sztárfocista továbbra is önző énjét mutatja, góloktól fosztva meg csapatát. Emellett egy új probléma ütötte fel a fejét: a csapat kapitánya, Iker Casillas és helyettese, Sergio Ramos nem ért egyet Mourinho olykor erőszakos módszereivel, aminek köszönhetően az öltöző már nem egységes többé....
Döbbenten léptem hátra, míg lábam a kanapénak ütközött. Ekkor lerogytam rá, Sara hangja összefolyt a fejemben, már nem akartam hallani, mit mond. Ebből botrány lesz, óriási botrány.
Arra eszméltem, hogy nyílik a bejárati ajtó, majd meghallottam csizmája kopogását a kövön. Nem néztem fel, mikor megállt előttem, de érzékeltem, hogy leguggol elém. Hirtelen megéreztem kezeit az enyémen, amint finoman lefejtik azokat az arcomról.
- Iker - suttogta. - Annyira sajnálom. Ne haragudj rám, kérlek! Elém rakták azt a hülye papírt, hogy olvassam fel. Én nem akartam. Nem fogom kiadni a csapat dolgaid, bízhatsz bennem. Nem az én ötletem volt, csak egy szerencsétlen véletlen, hogy pont enyém a sport...
Megráztam a fejem, mire szóáradata abbamaradt.
- Sara, eszembe se jutott téged hibáztatni. Tudom, hogy mennek a dolgok - amint ezeket a szavakat kimondtam, arcán megkönnyebbülés ömlött végig.
Tényleg azt hitte, hogy mérges leszek rá? Hát nem érti, hogy milyen lavinát indítottak el a minél nagyobb nézettséget akaró vezetők?
- Sara, felfogtad, hogy ez mivel jár? Legszívesebben felpofoznám, aki kitalálta, hogy te olvasd fel. Hogy lehet egy felnőtt ember ennyire felelőtlen? Nem gondolta végig, hogy minek tesz ki téged ezzel? Te sem érted? - fogtam kezeim közé az arcát. - Mindenki azt fogja hinni, hogy elárulod a csapat titkait, hogy továbbadod, amit tőlem hallasz. Minden rajongó az ellenségének fog tekinteni, ezzel lesz tele minden. Nem akarlak kitenni ennek. Csak azért, mert a barátnőm vagy, mindenki támadni fog. Annyira el akartam kerülni ezt az egészet - mondtam kétségbeesetten.
- Nyugodj meg! - kérlelt. - Nem lesz semmi baj. Nekem az számít, hogy te tudod az igazságot. A többi nem érdekel.
Elkeseredett sóhajt hallattam. Ő sem értette, mi indult el abban a percben, mikor bemondta a hírt. A következő hetek nem lesznek könnyűek.