43. fejezet

Sziasztok! Először is, szeretnék bocsánatot kérni, hogy ilyen sokat késtem. Ahogy azt az előző fejezethez is írtam egy kommentben, nem akarok mindig a sulival jönni, de ez az igazság. Egy hónap múlva érettségizek angolból és földrajzból. Ebből következik a második dolog. Nem ígérek semmi rendszerességet a következő két hónapra, mivel június végén lesz a szóbelim. Ha lesz időm, energiám és már nem fér több topográfiai név a fejembe, lesz friss, de nagyon szépen kérlek Titeket, hogy értsétek meg, most nem ez a blog a legfontosabb. Abban a pillanatban, amikor június végén kilépek a teremből a szóbelim után, minden visszatér a normális kerékvágásba. Most csak egy kis türelmet és megértést kérek.
Köszönöm!

Nem sokszor játszunk délben, de a soron következő Bajnokok Ligája meccs miatt Mourinho elintézte, hogy minél hamarabb játszunk, így többet tudunk pihenni. Részben hálásak voltunk az edzőnknek, amiért mindent próbált megtenni értünk, másrészt azonban kicsit húztuk a szánkat. Nem szerettünk délben játszani a fényviszonyok miatt.

Némán figyeltem, ahogy a pénzérme forog a levegőben, majd leesik. Fej. Calatayud, a Hércules kapitánya szétnézett, majd arra a térfélre mutatott, ami háttal volt a tűző napnak. Én is ezt választottam volna, hiszen így könnyebb támadni és a kapusnak sokkal nehezebb dolga van a szemébe sütő nap miatt.

Feleslegesen aggódtam, a Lyon előtti főpróba tökéletesre sikerült. Két gólt lőttünk, egyet sem kaptunk, uraltuk a játékteret, az ellenfélnek alig voltak lehetőségei.

- Jól van srácok, ez kell ide a BL-ben is és akkor sima lesz - gratulálta Karanka.

Bármennyire is könnyű volt számunkra a mérkőzés, a szokásos fáradtság erőtt vett rajtam, amint kiléptem a zuhany alól. Hazaérve alig vártam, hogy bedőljek az ágyba és aludjak. Sara mosolyogva lépett elém és átölelt.

- Ügyes voltál - kulcsolta kezét az enyém köré. - Fáradt vagy?

- Hmm... - sóhajtottam, miközben beszívtam nőies illatát.

- Gyere! - nevetett és maga után húzott a nappaliba.

Finoman lelökött a kanapéra, aztán végigdöntött rajta és rám feküdt. Kezeimet automatikusan kulcsoltam derekára, amit felgyűrődő pólója meztelenül hagyott. Bőre forró volt.

- Szeretem az illatod meccs után - motyogta a nyakamba, miközben mély levegőt vett.

- Csak ilyenkor? - nyitottam ki a szemem és féloldalasan rámosolyogtam.

- Ilyenkor különösen - simított végig arccsontomon. - Na, aludj egy kicsit - nyomott egy puszit a torkomra.

Lecsúszott rólam és befészkelte magát a kanapé belső felére, kezeink és lábaink összekeveredtek, miközben lassan lecsukódott a szemem.

Úgy éreztem, csak pár perc telt el, mikor hirtelen valami nedveset éreztem az arcomnak nyomódni. Hunyorogva fordítottam oldalra a fejem, így a látókörömben feltűnt Doce, egészen közelről. Újra megnyalt, mire halkan felnyögve próbáltam eltolni magamtól. Egyre gyorsabb ütemben csóválta a farkát, szinte láttam rajta, mit akar csinálni.

- Meg ne próbáld! - mondtam halkan, de már késő volt.

A következő pillanatban felugrott rám, nyelve támadást indított arcom ellen, aztán megtalálta mellettem Sarát és neki sem kegyelmezett. Sara ijedten rezzent meg, de mikor rájött, ki ébresztette fel, elnevette magát.

- Mi van, rosszaság? - fogta Doce fejét két keze közé. - Unatkozol?

Egy hónap alatt rengeteget nőtt, most élte a "kamaszkorát", mindent szétszedett, amit véletlenül nem pakoltunk el.

- Na, tűnés lefele - kaptam fel nevetve és visszaraktam a földre. - Mindjárt elviszlek sétálni.

- Hagyd csak, majd én elmegyek vele - ásított Sara. - Rád fér a pihenés.

Átmászott rajtam, miközben egy futó csókot nyomott az ajkaimra. Miközben hallottam, ahogy Docehez duruzsol öltözés közben, lustán elővettem a telefonomat beléptem a Facebook oldalamra és kiírtam az első dolgot ami az eszembe jutott: "Az első akit, meglátok ébredés után, te vagy. Nem írok nevet, de tudod, hogy te vagy az." és belinkeltem egy számot. Nem tudom, honnan jött az ötlet, hiszen soha nem utaltam eddig Sarára az oldalon.

Nem gondoltam volna, hogy megtudja, hiszen ő nem használja a közösségi oldalakat.

Mikor fél óra múlva hazaért, még mindig félálomban voltam. Befészkelte magát mellém, mire jólesően morogva fontam át karommal derekát. 

- Szóval én vagyok az első, akit meglátsz ébredés után? - susogta és oldalra fordította a fejét, hogy legalább arcom egy kis részét láthassa.

- Honnan...?

- Nagore felhívott, hogy milyen romantikus barátom van - adta meg a választ. - Köszönöm - simította kezét az arcomra és megcsókolt.

Azoknak, akik látták, ez csak egy aranyos bejegyzés volt, Sara azonban tudta, mit jelent igazából, olvasott a szavak mögött. Ő az enyém, mindig mellettem van és számíthatok rá. A csók eleinte lágy volt, de egyre inkább kezdte átjárni a vágy. Elszakadtam ajkaitól, eltűrtem haját az útból és nyakát kezdem el kényeztetni. Halk, jóleső sóhajai biztosítottak afelől, hogy élvezi, amit csinálok. Kezem bevezettem pólója alá, ujjaim hegyével éppen csak hozzáérve a bőréhez kezdtem el simogatni. Volt egy rész a hasfala jobb részén, ami különösen érzékeny volt: akárhányszor hozzáértem, izmai megfeszültek, libabőrös lett és megborzongott. Most is gyorsan megtaláltam ezt a pontot, mire ajkába harapott, hogy elfojtsa nyögését. Lassan továbbhaladtam, végigsimítottam melltartóba bugyolált domborulatain, végül lehúztam fejéről a pólót. Finoman végigsimítottam oldalán, csípőjétől egészen a válláig, mire egész testét beborította a libabőr. Kezeimet a melleire vezettem, megéreztem, milyen őrülten ver a szíve és önelégülten elmosolyodtam. Gyorsan eltávolítottam róla a zavaró anyagot, hogy szabadon kényeztethessem. Csípője akarva-akaratlanul is mozogni kezdett, mivel testünk szorosan összesimult, hamar meglett az eredménye. Arcom a hajába temettem, mélyen beszívtam összetéveszthetetlen illatát, hogy féken tartsam mély, rekedt sóhajaimat. Bár karommal szorosan átfogtam csípőjét, így nem tudott megfordulni, mégis sikerült leügyeskednie rólam a boxeremet és lassan simogatni kezdett. Gyorsan megszabadítottam magam a pólómtól, majd egy mozdulattal gomboltam ki a nadrágját és húztam le róla a bugyijával együtt. Kezem elszakítottam telt idomaitól, végigsimítottam lapos hasát, csupán egy pillanatig időztem vágyai középpontján, majd összeillesztettem remegő testünket. Hátranyúlt, a hajamba markolt, miközben combjait szorosan összezárta. Felnyögtem az élvezettől, majd egyre fokozódó iramban mozgatni kezdtem csípőmet.
Halk sóhajai és az én rekedt morgásaim betöltötték a levegőt. Mikor a fejét oldalra fordította, tekintetünk összekapcsolódott, ragyogó szeme égette az enyémet. Ajkaival pont elérte állam vonalát, gyengéden végigcsókolta kissé borostás bőrömet, jóleső sóhajokat csalva ki belőlem. Minden egyes lökésnél újabb forrósághullám öntött el, az alhasamban lévő csomó egyre nagyobb lett, Sara arcára nézve pedig tudtam, hogy ő is közel jár már.
Teste megremegett, éreztem, ahogy elgyengül, így még szorosabban öleltem, csípőjét leszorítottam, én is átléptem a gyönyör kapuját. Pár pillanatig csendben ziháltunk mindketten, majd kihúzódtam belőle és hagytam, hogy rám másszon. Lassan cirógattam az arcát, figyeltem minden egyes rezdülését. Hirtelen elpirult, mire mosolyogva húztam fel a szemöldököm.
- Min gondolkozol, hogy ilyen szép színed lett?
Szavaim hallatán ha lehetséges, még pirosabb lett.
- Csak azon, hogy... Ki tudja, hanyadik alkalom volt már ez? És még mindig nem volt két ugyanolyan, képtelen vagyok azt mondani, hogy oké, ennyi elég volt.
- Ajánlom is, hogy ne - szélesedett ki a mosolyom.
- Annyira... soha nem volt még ilyen, senki mással. Minden pillanatát, minden mozdulatodat élvezem. Nem, képtelen vagyok elmondani - sóhajtott.
- Nem is kell - fordultam az oldalamra, még mindig a karjaimban tartva. - Tudom, mire gondolsz.
Vannak olyan érzelmek, pillanatok vagy tettek, amelyeket képtelenek vagyunk kifejezni szavakkal. Ebben a pillanatban értettem meg, hogy nem is kell próbálkozni. Elég volt csak belenéznem Sara szemeibe, ahonnan mindent ki tudtam olvasni. Ha két ember igazán szereti egymást, akkor nincs szükség szavakra, amik talán elrontanák a pillanat varázsát. Most először adtam igazat annak a közhelynek, hogy néha a csend többet mond minden szónál.

×××

Március végéhez közeledve egyre több teher nehezedett ránk. Sikerrel vettük az akadályt a Bajnokok Ligájában és a Spanyol Kupában is, aminek az lett az eredménye, hogy két és fél héten belül négy El Clásicoban lesz részünk. A feszültséget már most érezni lehetett a levegőben, mindannyiunkban fájó nyomként ott égett az 5-0-ás eredmény.
Éles sípszó hasított a levegőbe.
- Cristiano, szedd össze magad! - ordított át a stadionon Mou. - Passzold már le azt az istenverte labdát! Lehetsz akármilyen jó játékos, néha kételkedem az agyi szinteden. Öt ember között akarod átcselezni magad, miközben Pipita három méteres körzetében senki nincs - jött egyre közelebb, de a hangerőn nem vett lentebb. - Ha már itt tartunk, ki fogja Gonzalot? Sergio! Miért vagy te is Cristiano oldalán?
Az edzőmeccsünk nem éppen úgy alakult, ahogy azt Mourinho szerette volna. És ez így ment már napok óta. Cris mélyponton volt, nem úgy ment neki, ahogy azt elvárta volna magától, ráadásul a média nagyon rászállt az önző játéka miatt. Mou is egyre idegesebb lett, ami miatt néha olyan arcát mutatta, amivel nagyon nem értettem egyet. Elkaptam néhány szót a Ruival lefojtatott beszélgetéséből, a Barcelona elleni játékról volt szó. Soha nem voltam híve az erőszaknak a pályán, az edzőm szájából azt hallani hogy "Nem érdekel, kit rúgnak le, csak nyerjünk!" különösen fájó volt.
Az öltözőben sem olyan volt már a hangulat, mint pár hete. Néha valaki elsütött egy-egy poént, de a nevetés gyorsan elhalt és nem követte újabb.
- Tényleg önző vagyok? - motyogta Cris, de a csendben meghallottuk.
Mindenki felé fordult, mire kérdőn nézett végig rajtunk, majd tekintete megállapodott rajtam, láthatóan tőlem, a csapatkapitánytól várta a választ.
- Nem, nem hiszem. Inkább úgy mondanám, hogy nagyon nyerni akarsz, mindig te akarsz a legjobb lenni. Szereted, ha figyelnek rád, ha rólad beszélnek, de ez érthető, hiszen ismerjük a gyerekkorodat. Minden meccsen gólt akarsz lőni, ami normális, hiszen ez a dolgod, de néha már túlzásba viszed. Ezért vagy most ilyen - a szemem sarkából láttam, hogy a többiek is bólintanak. - Cris, ez nem egy kényszer. Lehet, hogy te lövöd a Liga legtöbb gólját, lehet hogy Leo. Tényleg olyan nagyon számít ez? Szerinted öt év múlva emlékezni fognak rá? Adj egy gólpasszt, ha látod, hogy biztos gól lesz belőle, ne akarj csinálni még egy cselt, csak hogy látványos legyen az esetleges gól. Játssz azért mert élvezed, mert ott van benned a tűz és ne azért, hogy miattad rezdüljön meg a háló!. Játssz a csapatért, érted?
Nem sokszor szorult rá egyikünk sem, hogy buzdítani kelljen, ráadásul nem szerettem, ha a figyelem középpontjában vagyok. Annak a fajta kapitánynak tartottam magam, aki inkább a nyugodt jelenlétével segít a csapatnak. Most mégis láttam a fiúk szemében felcsillanó tiszteletet és elismerést, ami részben meglepett, részben pedig jólesett.
Látszott Cristianon, hogy elgondolkodott, úgyhogy békén hagytuk és folytattuk az öltözést. Mikor felálltam, hogy távozzak, ő is csatlakozott hozzám. Egy ideig némán sétáltunk a parkoló felé, nem szóltam semmit, tudtam, hogy úgyis elmondja, amit akar.
- Tudod Iker, mikor idejöttem, nem csíptelek igazán. Nem értettem, hogy miért te vagy a cséká, mivel csendes vagy meg minden. Pepe azt mondta, itt az a szokás, hogy az hordja a kapitányi szalagot, aki a legrégebb ideje van a csapatnál. Lehet, hogy ez is benne van, de te nem csak ezért vagy kapitány. Szerinted Sese vagy Marcelo tudott volna ilyet mondani nekem, amitől rájövök, hogy barom voltam? Azért vagy a kapitányunk, mert rád hallgatunk. Köszönöm - nézett a szemembe, aztán elmosolyodott. - Nem mindenben értünk egyet, sokszor veszekszünk, más a vérmérsékletünk, de örülök, hogy van egy ilyen barátom.
Féloldalas mosolyra húztam a számat. Valahol mélyen már éreztem, hogy érik ez a beszélgetés, mivel tényleg voltak kisebb-nagyobb vitáink. De soha nem vártam tőle ezeket a szavakat. Egyszerűen kezet nyújtottam neki, ő pedig vigyorogva megrázta.
- Holnap találkozunk - csapott a vállamra, aztán beszállt a kocsijába.

- Milyen napod volt? - kérdezte Sara, miközben öltözött.
- Hosszú. Mourinho végigordította az edzést, Cris depressziós lett, aztán beszéltem a fejével. Tele vannak az újságok vele meg az öltöző állítólagos vitáival. Nem mondom, hogy minden rendben van, de közel sem olyan vészes a helyzet, mint ahogy azt állítják. Ráadásul most te is elmész és mire hazaérsz, már nem foglak ezzel terhelni - mosolyogtam rá.
Csak széttárta a karjait, mire megöleltem. Nyugtatóan simogatni kezdte a hátamat, míg végül feloldódott bennem az egész napos feszültség.
- Kicsit összecsaptak feletted a hullámok, nem? - simította kezét az arcomra.
- Talán - értettem egyet vele, miközben a tenyerébe csókoltam.
Egy gyors pillantást vetett a karórájára, aztán úgy ahogy volt, kabátban és csizmában a nappaliba húzott.
- Még van tíz percem.
- El fogsz késni - tiltakoztam.
- Iker, szükséged van rám, a munka most a legutolsó - mondta lágyan, mire sóhajtottam és beszélni kezdtem.
- Túl sok ez most nekem. Félek. Négy meccs a Barca ellen kevesebb, mint három hét alatt? Ismerem a srácokat, szét kellett választani őket legutóbb is, nincs szükségünk több verekedésre, így is elég nehéz lesz, hogy újra minden rendben legyen a két csapat között. Aztán itt van José. Sok edzővel dolgoztam már, mindenkinek más a személyisége. Fantasztikus menedzser, nagyon jó pszichológus, tényleg érti a dolgát. Hálásak vagyunk neki, hogy leveszi a terhet a vállunkról, hogy magára vállalja a sajtót, csak hogy nekünk ne kelljen ezzel foglalkozni. Mindig azt mondja, hogy inkább őt bántsák, neki már nem számít. De mostanában...   - ráztam meg a fejem. - Nem tetszenek a módszerei. Ez már nem az a Real Madrid, amiben én felnőttem. Nincs több fehér balett, del Bosque. Nézd meg az újságokat, a TV-t! Mindben mi vagyunk, és nem a meccseink miatt. Kiforgatják a szavainkat, pletykákat kreálnak. Mindezt még el is tudnám viselni, de az, amit elvár tőlünk... Én nem ez vagyok, Sara. Én képtelen vagyok ellenségként nézni az ellenfeleimre, de ő ezt várja tőlünk - magyaráztam.
Pár pillanatig mindketten csendben ültünk, valószínűleg nem számított rá, hogy kissé kiakadok. Eddig nem mondtam neki semmit az öltözői hangulatról, de rájöttem, hogy sokkal könnyebben érzem magam most, hogy kiadtam magamból mindent.
- Figyelj, a Barcelona miatt ne aggódj. Ismeritek egymást a fiúkkal, meg fogjátok tudni beszélni, bármi fog is történni, ebben biztos vagyok. Neked, Xavinak és Carlesnek elég nagy szava van az öltözőben, higgadtak vagytok, hallgatni fognak rátok a többiek. Mourinho - húzta el a száját. - Ha jobban belegondolok, akkor most rám is haragszol, mivel a Marca előszeretettel ír a témáról.
- Nem, te normális cikkeket írsz - tiltakoztam hevesen.
- Tudom, hogy értetted. Hidd el, ő is ugyanolyan feszült, mint te vagy. Várj egy kicsit, hátha ez csak az év végi hajrá miatt jött ki belőle. Ha nem, majd beszélj vele erről. Elvégre te vagy a kapitány, jogod van véleményt formálni. A médiával meg ne foglalkozz, nemsokára úgyis kevesebbet leszünk az újságokban, ha hazajön Javier költözhetünk - nyomott egy lágy puszit az ajkaimra.
- Most olyan egyszerűnek tűnik az egész. Tényleg ennyire felfújom a dolgokat? - túrtam a hajamba.
- Nem, csak aggódsz a csapatért. Nem is várok mást tőled.
- Köszönöm - simítottam végig az arcán. - Menj, ne késs még többet és fogd rám az egészet - húztam magamhoz egy gyors csókra.

Egy órával később már a vacsora maradékát szedtem le az asztalról, mikor SMS-t jelzett a telefonom. Lustán nyúltam érte, de mikor végigfutottam a pár sort, összeráncolt szemöldökkel meredtem a kijelzőre.
"Kapcsold be a TV-t és hallgasd végig a sportot. Otthon mindent elmagyarázok. Nagyon sajnálom."
Nem értettem túl sokat belőle, de automatikusan benyomtam a TV-t és a Telecinco csatornára vittem. Már lement a híradó, a sporthírek következtek. Egyből láttam, hogy valami nincs rendben. Másnak talán fel sem tűnt volna, de az arcára kiülő, alig észrevehető bosszúság és feszültség egyből feltűnt. Kezdtem én is ideges lenni, karomat összefonva a mellkasom előtt hallgattam végig a különböző híreket, de egyikre sem illet rá a kétségbeesett SMS.
- Nem állnak túl fényesen a dolgok a Real Madrid háza táján. A csapat a második helyen áll a Barcelona mögött a bajnokságban, de José Mourinho vezetőedzőnek nem csak a rá váró El Clasicókkal, hanem a saját csapatával is meg kell küzdenie. A 96 millió euróért megvásárolt Cristiano Ronaldo úgy tűnik, nem teljesen váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a sztárfocista továbbra is önző énjét mutatja, góloktól fosztva meg csapatát. Emellett egy új probléma ütötte fel a fejét: a csapat kapitánya, Iker Casillas és helyettese, Sergio Ramos nem ért egyet Mourinho olykor erőszakos módszereivel, aminek köszönhetően az öltöző már nem egységes többé....
Döbbenten léptem hátra, míg lábam a kanapénak ütközött. Ekkor lerogytam rá, Sara hangja összefolyt a fejemben, már nem akartam hallani, mit mond. Ebből botrány lesz, óriási botrány.
Arra eszméltem, hogy nyílik a bejárati ajtó, majd meghallottam csizmája kopogását a kövön. Nem néztem fel, mikor megállt előttem, de érzékeltem, hogy leguggol elém. Hirtelen megéreztem kezeit az enyémen, amint finoman lefejtik azokat az arcomról.
- Iker - suttogta. - Annyira sajnálom. Ne haragudj rám, kérlek! Elém rakták azt a hülye papírt, hogy olvassam fel. Én nem akartam. Nem fogom kiadni a csapat dolgaid, bízhatsz bennem. Nem az én ötletem volt, csak egy szerencsétlen véletlen, hogy pont enyém a sport...
Megráztam a fejem, mire szóáradata abbamaradt.
- Sara, eszembe se jutott téged hibáztatni. Tudom, hogy mennek a dolgok - amint ezeket a szavakat kimondtam, arcán megkönnyebbülés ömlött végig.
Tényleg azt hitte, hogy mérges leszek rá? Hát nem érti, hogy milyen lavinát indítottak el a minél nagyobb nézettséget akaró vezetők?
- Sara, felfogtad, hogy ez mivel jár? Legszívesebben felpofoznám, aki kitalálta, hogy te olvasd fel. Hogy lehet egy felnőtt ember ennyire felelőtlen? Nem gondolta végig, hogy minek tesz ki téged ezzel? Te sem érted? - fogtam kezeim közé az arcát. - Mindenki azt fogja hinni, hogy elárulod a csapat titkait, hogy továbbadod, amit tőlem hallasz. Minden rajongó az ellenségének fog tekinteni, ezzel lesz tele minden. Nem akarlak kitenni ennek. Csak azért, mert a barátnőm vagy, mindenki támadni fog. Annyira el akartam kerülni ezt az egészet - mondtam kétségbeesetten.
- Nyugodj meg! - kérlelt. - Nem lesz semmi baj. Nekem az számít, hogy te tudod az igazságot. A többi nem érdekel.
Elkeseredett sóhajt hallattam. Ő sem értette, mi indult el abban a percben, mikor bemondta a hírt. A következő hetek nem lesznek könnyűek.