Sziasztok! Először is, sajnálom, hogy ennyit kellett várnotok. Másodszor is, köszönöm. A nagy hajtásban és stresszben vannak apró örömök, ilyen volt például a múlt hét csütörtök és péntek, amikor a látogatottsági adatokból látszott, hogy várjátok a frisst, hiszen sokan voltatok. Köszönöm, hogy már 21 rendszeres olvasóm van, és pont most nőtt meg ez a szám, mikor kiszámíthatatlan az új rész időpontja. Köszönöm, hogy érdeklődtök az új rész után a chatben. Köszönöm a pipákat és a kommenteket. Talán nem is tudjátok, de ezek az apró kis visszajelzések hihetetlen sokat számítanak. Hálás vagyok értük, komolyan.
Erről a részről most nem mondanék sokat, nem lett a legjobb, de ennyi telt tőlem két topográfiai feladat között.
Sietek a frissel, bármit is jelent ez most :)
Csanna
Már rögtön másnap elárasztotta a médiát a hír, miszerint Sara "elárulta" a Real Madridot. Én nehezebben viseltem az egészet, mint ő, ha tehettem volna, ki sem engedtem volna a házból. Ő nyugodtabb volt, nem igazán foglalkozott semmivel, de néha, mikor akaratlanul is belebotlott egy-egy cikkbe, neki is megrándult az arca. Legszívesebben bepereltem volna az összes lapot. Hogy lehet, hogy képtelenek megérteni a helyzetet? Sara nem az okozója, hanem a szenvedő alanya a szituációnak.
- Iker, semmi bajom nem lesz. Túlreagálod - próbált nyugtatni.
- Sara, nem érted. Még soha nem találkoztál fanatikus rajongókkal, akik bármire képesek. Tizenkét éve vagyok az első csapatnál, tudom, mivel jár egy ilyen pletyka. Nem mész ma egyedül dolgozni - néztem rá komolyan.
- Miért, mit csinálhatnak? Kirángatnak a kocsiból? - mosolyodott el, de mikor ugyanolyan rezzenéstelen arccal néztem rá, felsóhajtott. - Iker, ez még csak az első nap. Legjobb esetben is kell egy hét, mire lecseng. Neked holnap már edzésed van, nem furikázhatsz át az egész városon minden nap, csakhogy ne legyek egyedül. Te is tudod, hogy ez lehetetlen.
- Csak féltelek - tártam szét a karom.
- Tudom és köszönöm. Tényleg jól esik. De semmi bajom nem lesz, te is tudnád, ha hajlandó lennél használni a reális eszed - kopogtatta meg a fejemet játékosan.
Elkaptam a kezét és a két tenyerem közé fogtam.
- Kérlek, Sara. Úgyis tudod, hogy nem hagylak békén, amíg bele nem egyezel - mosolyogtam rá féloldalasan.
Sóhajtva felemelte a slusszkulcsot, mire elengedtem a kezét, ő pedig a tenyerembe ejtette. Győzedelmesen elvigyorodtam, ő pedig nevetve megforgatta a szemeit.
- Elviszel, kiraksz a bejáratnál. Nem jössz be velem, nem beszélsz Joséval - szögezte le.
Elhúztam a számat. Túlságosan is jól ismer már. Szerettem volna elbeszélgetni egy kicsit a főnökével, tisztázni vele, hogy pontosan mekkora terhet is rakott Sarára és hogy többé nem tesz ilyet.
- Rendben - feleltem némi tétovázás után.
- Pont elég lesz neked tisztázni a dolgokat a fiúkkal holnap, nem hiányzok még én is a nyakadra.
- Nem vagy teher - húztam magamhoz. - A srácok meg tudják, hogy mi az igazság.
- Én ebben nem vagyok olyan biztos - motyogta, mire összeráncoltam a szemöldököm. - Ők csak azt tudják, hogy öltözői titkokat mondtam el. Amiket csak tőled tudhatok - nézett rám sokat mondóan.
- Nem, tudniuk kell, hogy ez nem miattunk van - ráztam a fejem, de az agyam hátsó felében motoszkálni kezdett egy gondolat.
Igaza volt Sarának. Hiszen ők csak annyit láttak, ami az újságokban benne van. Jogosan gondolhatják azt, hogy csak elmondta, amit tőlem tudott. Nagyon reméltem, hogy használják az eszüket és végiggondolják, mielőtt cselekednének. A pletykák ellenére nem volt baj az öltözőben, de ez most mindent megkeverhet.
- Menjünk - ráztam meg a fejem, remélve, hogy a baljós gondolatot is kiűzhetem egy időre.
Csendben lépkedtem a Bernabéu folyosóján az öltöző felé. Nem tudtam, hogy fognak reagálni a többiek, ha meglátnak, de abban biztos voltam, hogy meg fogom védeni Sarát.
Nyitva volt az ajtó, így a hangjukat már hamarabb meghallottam.
- ... de ez mióta jelenti azt, hogy egyből híresztelni kell az egészet? - hallatszott ki Fábio hangja.
- Riporter vér - mondta savanyúan Cris, majd hirtelen mindenki elhallgatott, mert észrevettek.
Összeszorított szájjal bólintottam köszönés képen. Sarának igaza volt, minket hibáztattak.
Kínos, feszült csendben kezdtem el öltözni, elhatároztam, hogy nem én fogom kezdeni. Érzékeltem, ahogy néma pillantásokat váltanak felettem, de próbáltam nem foglalkozni velük. Rekordgyorsasággal készültem el, felkaptam a kulacsomat és a pálya felé vettem az irányt, mikor Sese utánam szólt.
- Nem gondolod, hogy azért mondanod kéne valamit? - kérdezte kissé gúnyosan.
Nem gondoltam volna, hogy pont ő lesz az, a legjobb barátom, aki elkezdi. Bár lehet, hogy pont ezért szólalt meg először ő.
- Mit akartok, mit mondjak? - tártam szét a karom. - Nem fogok bocsánatot kérni, semmiről nem tehetünk.
- Mondjuk add át Sarának, hogy kicsit fogja vissza magát. Igazán megtanulhatná, hogy kell szétválasztani a magánéletet és a munkát - fonta össze a kezét Cris.
Szikrázó szemekkel fordultam felé.
- Nem érdekel, ha engem szidtok. De róla szálljatok le, semmiről sem tehet - fordultam körbe nyomatékosan. - Odaadták neki a papírt, hogy mondja be a híreket, az egyik rólunk szólt. De nem az ő ötlete volt, nem tőle származott egyik infó sem. Most őszintén, hallottatok valami újat? Nem. Már előtte megírta a Marca meg az AS. Ha nem a barátnőm lenne, elsiklottak volna az egész felett. De így mindenki azt hiszi, hogy tőlem tudta meg a dolgokat és továbbadta.
- Ebben van valami - motyogta Sese halkan.
- Tényleg azt hittétek, hogy elárulná a csapat titkait? - fogtam a fejem.
- Nem t'om. Csak minden összejátszott és ez volt a legésszerűbb.
- Elhinni, amit a média állít?
- Ja - bólintott Sergio, mire elröhögtem magam. - Bocs. Át kellett volna gondolnunk.
Szépen lassan mindenki belátta, hogy nem minket kell okolni, kivéve Cristianot. A többiek már elindultak edzésre, de ő még mindig ott állt a fal mellett, a semmibe meredve. Mikor kettesben maradtunk, végre rám nézett.
- Sarita... - kezdte halkan. - Szerinte is önző vagyok?
- Most mondtam el, hogy nem ő akarta.
- Tudom - legyintett. - Nem arra gondoltam. Mit mondott neked? Beszéltetek róla?
Mélyen a szemébe néztem és egy egészen más kérdés fogalmazódott meg bennem.
- Miért érdekel ennyire? - kérdeztem élesen.
Kihallott valamit a hangomból, mert mentegetőzni kezdett.
- Ne aggódj, én már nem vagyok belé szerelmes. Örülök, hogy megtalált téged. De ettől függetlenül még mindig sokat számít a véleménye.
- Nem tudom, erről nem beszéltünk - sóhajtottam végül.
- Jó, mindegy, hagyjuk - húzta el a száját és kilépett a folyosóra.
- Cris! - szóltam utána, mire megfordult. - Emlékszel, mit mondtam tegnap?
- Aha - vonta meg a vállát.
- Akkor légy szíves ahhoz tartsd magad! - mondtam kissé nyersen, bevetve minden csapatkapitányi tekintélyemet.
Nem sokszor csináltam ilyet, de a legkevésbé egy duzzogó Gépre volt most szükségünk. Az arcán látszott, hogy elszégyellte magát és az edzés alatt keményen dolgozott.
Tudtam, hogy felesleges aggódnom a Sara iránti érzelmei miatt, mégis alig vártam, hogy hazaérjek. Majdnem nekiütköztem a lépcsőn, akkora hévvel rohantam. Nem hagytam rá időt, hogy megszólaljon, ajkam az övéhez nyomtam, szorosan átfogtam a derekát és a falhoz szorítottam. Hevesen csókoltam, birtoklóan és kissé kétségbeesetten. Ő is megérezte, mert eltolt magától és kérdőn nézett rám.
- Az enyém vagy! - suttogtam szenvedélyesen és újból ostrom alá vontam telt ajkait.
Nyelvem az övét kutatta, kezeim bejárták teste minden porcikáját, meggyűrve rajta a ruhát. Én sem értettem teljesen a kitörésemet, ezért nem csodálkoztam, mikor finoman elhúzta a fejét.
- Minden rendben? - fúrta tekintetét az enyémbe.
- Ne haragudj - döntöttem homlokom az övének, miközben próbáltam kontrollálni őrült szívverésem és hullámzó mellkasom.
- Mi történt? - kérdezte lágyan. - Összevesztetek?
- Nem, megértették. Csak Cris... - elhallgattam és elfordítottam a fejem.
- Igen?
- Nem tudom. Még mindig nem vagyok biztos benne, hogy Cristianot már nem érdekled... mint nő.
Mikor szavaimat összekapcsolta előbbi tetteimmel, ellágyult.
- Jaj, Iker! - ölelte át a nyakam. - Ő már nem szerelmes belém.
- De nem is úgy néz rád, mint egy egyszerű barátra.
- A férfi-nő barátság örök rejtély, nem?
- Nem tetszik ez nekem - morogtam.
- Nyugi - körözött ujjaival a tarkómon. - Én már a tied vagyok - utalt korábbi mondatomra mosolyogva. - Cris miatt ne aggódj! A kapcsolatunk mély nyomott hagyott mindkettőnkben, de nem kezdenénk újra. Nem tudom elmondani, pontosan mi van köztünk, bármennyire is szeretném. Csak bízz bennem!
- Sajnálom - fúrtam fejem a nyakába.
- Nem is olyan rossz érzés, mikor féltékeny vagy, sőt! - nevetett, mire elfintorodtam.
- Örülök, hogy élvezed.
Hajamba túrva húzott magához, ezúttal sokkal lágyabban csókoltam, mint pár perccel ezelőtt. Szorosan átfogtam a derekát és megemeltem, hogy ne kelljen lábujjhegyre állnia. Nyelvével körberajzolta szám vonalát, mire finoman beszívtam alsó ajkát. Ujjaim alatt éreztem arca minden négyzetcentiméterét, orromban bőre utánozhatatlan illatát.
- Szeretlek - suttogta, mikor elváltunk egymástól egy pillanatra.
- Tudom.
- Erre nem ezt szokták válaszolni - kuncogott.
- Én is szeretlek - suttogtam végül. - Így már megfelel?
- Tökéletesen - mosolygott rám édesen.
Ellöktem magam a faltól, összekulcsoltam kezeinket és lehúztam a konyhába. A rádió halkan szólt a háttérben, miközben közösen próbáltunk összehozni valami vacsoraféleséget. A főzési tudományom ugrásszerű fejlődést mutatott, mióta Sarával élek, de még így is inkább a lába alatt voltam ilyenkor, mint a segítségére.
- Iker, menj már innen! - tolt ki a konyhából nevetve. - Majd én megcsinálom. Sokkal gyorsabban kész leszek, ha nem akarsz segíteni - célozgatott finoman, mire megadtam magam.
Nyitotta a száját, hogy mondjon valamit, de végül nem jött ki hang a torkán. Kissé félrehajtott fejjel fülelt, arcán egészen különös kifejezés ült, amit nem tudtam azonnal megfejteni.
- Mi az? - kérdeztem.
- Szeretem ezt a dalt - suttogta, legnagyobb meglepetésemre szeme párás volt a könnyektől.
Kellett pár pillanat, míg felismertem az Aerosmith dalát.
- Miről szól? - kérdeztem, mert tényleg érdekelt, hogy mi vált ki belőle ilyen erős érzelmeket.
Sara megvárta, míg Steven Tyler elkezdi a dalszöveget és fordítani kezdett. Egy ideig a konyhapultot bámulta maga előtt, de váratlanul rám pillantott, és attól kezdve tekintetünk összekapcsolódott, végig a dal alatt. Olyan volt ez, mint egy szerelmi vallomás, a megszokottól kissé eltérő formában ugyan.
Egy pillanat alatt szeltem át a köztünk lévő távolságot, a karjaimba zártam és puszikkal leptem be arca minden részét. Elsuttogta az utolsó sort, mire még közelebb hajoltam hozzá, éreztem arcomon éreztem meleg leheletét.
- Tényleg szép szám - súgtam, letöröltem a kicsorduló könnyeit és megcsókoltam,
Ezúttal közel sem voltam olyan szenvedélyes. Minden érintésemmel próbáltam viszonozni a vallomását. Mert mindketten tudtuk, hogy nem csupán lefordította a dalszöveget. Éreztem, láttam a tekintetében, hogy ezt nekem szánta. Tudtam, hogy valamikor sort akart keríteni erre, de így, hogy a véletlenen műve volt, talán még tökéletesebbé vált.
Ajka puhán érintette az enyémet, nyelveink lágy táncot jártak, miközben keze a mellkasomról elindult felfelé, végül ujjait a hajamba fűzte, ezernyi érzőideget keltve életre.
- Köszönöm! - suttogtam végül, mire lágyan elmosolyodott.
- Most már tudod, hogy felesleges Cris miatt aggódnod.
- Csak ezért csináltad? - kérdeztem nevetve, mire megrázta a fejét.
- Tényleg így gondolom - nyomott egy puszit a számra, aztán ellépett tőlem. - Azt hiszem, túlfőtt a tészta.
Követtem a konyhába és szórakozottan figyeltem, ahogy a vacsorát próbálja megmenteni.
- Próbálom nem magamat okolni érte, de... - vigyorogtam.
- Ne szállj el a csókolási tudományodtól - fordult hátra.
- Panaszkodsz? - öleltem át a derekát és a nyakát kezdtem kényeztetni.
- Éppen ellenkezőleg. Na menj, mert így tényleg nem lesz értékelhető kaja - tolt el magától.
Magyar dalszöveg
- Nem t'om. Csak minden összejátszott és ez volt a legésszerűbb.
- Elhinni, amit a média állít?
- Ja - bólintott Sergio, mire elröhögtem magam. - Bocs. Át kellett volna gondolnunk.
Szépen lassan mindenki belátta, hogy nem minket kell okolni, kivéve Cristianot. A többiek már elindultak edzésre, de ő még mindig ott állt a fal mellett, a semmibe meredve. Mikor kettesben maradtunk, végre rám nézett.
- Sarita... - kezdte halkan. - Szerinte is önző vagyok?
- Most mondtam el, hogy nem ő akarta.
- Tudom - legyintett. - Nem arra gondoltam. Mit mondott neked? Beszéltetek róla?
Mélyen a szemébe néztem és egy egészen más kérdés fogalmazódott meg bennem.
- Miért érdekel ennyire? - kérdeztem élesen.
Kihallott valamit a hangomból, mert mentegetőzni kezdett.
- Ne aggódj, én már nem vagyok belé szerelmes. Örülök, hogy megtalált téged. De ettől függetlenül még mindig sokat számít a véleménye.
- Nem tudom, erről nem beszéltünk - sóhajtottam végül.
- Jó, mindegy, hagyjuk - húzta el a száját és kilépett a folyosóra.
- Cris! - szóltam utána, mire megfordult. - Emlékszel, mit mondtam tegnap?
- Aha - vonta meg a vállát.
- Akkor légy szíves ahhoz tartsd magad! - mondtam kissé nyersen, bevetve minden csapatkapitányi tekintélyemet.
Nem sokszor csináltam ilyet, de a legkevésbé egy duzzogó Gépre volt most szükségünk. Az arcán látszott, hogy elszégyellte magát és az edzés alatt keményen dolgozott.
Tudtam, hogy felesleges aggódnom a Sara iránti érzelmei miatt, mégis alig vártam, hogy hazaérjek. Majdnem nekiütköztem a lépcsőn, akkora hévvel rohantam. Nem hagytam rá időt, hogy megszólaljon, ajkam az övéhez nyomtam, szorosan átfogtam a derekát és a falhoz szorítottam. Hevesen csókoltam, birtoklóan és kissé kétségbeesetten. Ő is megérezte, mert eltolt magától és kérdőn nézett rám.
- Az enyém vagy! - suttogtam szenvedélyesen és újból ostrom alá vontam telt ajkait.
Nyelvem az övét kutatta, kezeim bejárták teste minden porcikáját, meggyűrve rajta a ruhát. Én sem értettem teljesen a kitörésemet, ezért nem csodálkoztam, mikor finoman elhúzta a fejét.
- Minden rendben? - fúrta tekintetét az enyémbe.
- Ne haragudj - döntöttem homlokom az övének, miközben próbáltam kontrollálni őrült szívverésem és hullámzó mellkasom.
- Mi történt? - kérdezte lágyan. - Összevesztetek?
- Nem, megértették. Csak Cris... - elhallgattam és elfordítottam a fejem.
- Igen?
- Nem tudom. Még mindig nem vagyok biztos benne, hogy Cristianot már nem érdekled... mint nő.
Mikor szavaimat összekapcsolta előbbi tetteimmel, ellágyult.
- Jaj, Iker! - ölelte át a nyakam. - Ő már nem szerelmes belém.
- De nem is úgy néz rád, mint egy egyszerű barátra.
- A férfi-nő barátság örök rejtély, nem?
- Nem tetszik ez nekem - morogtam.
- Nyugi - körözött ujjaival a tarkómon. - Én már a tied vagyok - utalt korábbi mondatomra mosolyogva. - Cris miatt ne aggódj! A kapcsolatunk mély nyomott hagyott mindkettőnkben, de nem kezdenénk újra. Nem tudom elmondani, pontosan mi van köztünk, bármennyire is szeretném. Csak bízz bennem!
- Sajnálom - fúrtam fejem a nyakába.
- Nem is olyan rossz érzés, mikor féltékeny vagy, sőt! - nevetett, mire elfintorodtam.
- Örülök, hogy élvezed.
Hajamba túrva húzott magához, ezúttal sokkal lágyabban csókoltam, mint pár perccel ezelőtt. Szorosan átfogtam a derekát és megemeltem, hogy ne kelljen lábujjhegyre állnia. Nyelvével körberajzolta szám vonalát, mire finoman beszívtam alsó ajkát. Ujjaim alatt éreztem arca minden négyzetcentiméterét, orromban bőre utánozhatatlan illatát.
- Szeretlek - suttogta, mikor elváltunk egymástól egy pillanatra.
- Tudom.
- Erre nem ezt szokták válaszolni - kuncogott.
- Én is szeretlek - suttogtam végül. - Így már megfelel?
- Tökéletesen - mosolygott rám édesen.
Ellöktem magam a faltól, összekulcsoltam kezeinket és lehúztam a konyhába. A rádió halkan szólt a háttérben, miközben közösen próbáltunk összehozni valami vacsoraféleséget. A főzési tudományom ugrásszerű fejlődést mutatott, mióta Sarával élek, de még így is inkább a lába alatt voltam ilyenkor, mint a segítségére.
- Iker, menj már innen! - tolt ki a konyhából nevetve. - Majd én megcsinálom. Sokkal gyorsabban kész leszek, ha nem akarsz segíteni - célozgatott finoman, mire megadtam magam.
Nyitotta a száját, hogy mondjon valamit, de végül nem jött ki hang a torkán. Kissé félrehajtott fejjel fülelt, arcán egészen különös kifejezés ült, amit nem tudtam azonnal megfejteni.
- Mi az? - kérdeztem.
- Szeretem ezt a dalt - suttogta, legnagyobb meglepetésemre szeme párás volt a könnyektől.
Kellett pár pillanat, míg felismertem az Aerosmith dalát.
- Miről szól? - kérdeztem, mert tényleg érdekelt, hogy mi vált ki belőle ilyen erős érzelmeket.
Sara megvárta, míg Steven Tyler elkezdi a dalszöveget és fordítani kezdett. Egy ideig a konyhapultot bámulta maga előtt, de váratlanul rám pillantott, és attól kezdve tekintetünk összekapcsolódott, végig a dal alatt. Olyan volt ez, mint egy szerelmi vallomás, a megszokottól kissé eltérő formában ugyan.
Egy pillanat alatt szeltem át a köztünk lévő távolságot, a karjaimba zártam és puszikkal leptem be arca minden részét. Elsuttogta az utolsó sort, mire még közelebb hajoltam hozzá, éreztem arcomon éreztem meleg leheletét.
- Tényleg szép szám - súgtam, letöröltem a kicsorduló könnyeit és megcsókoltam,
Ezúttal közel sem voltam olyan szenvedélyes. Minden érintésemmel próbáltam viszonozni a vallomását. Mert mindketten tudtuk, hogy nem csupán lefordította a dalszöveget. Éreztem, láttam a tekintetében, hogy ezt nekem szánta. Tudtam, hogy valamikor sort akart keríteni erre, de így, hogy a véletlenen műve volt, talán még tökéletesebbé vált.
Ajka puhán érintette az enyémet, nyelveink lágy táncot jártak, miközben keze a mellkasomról elindult felfelé, végül ujjait a hajamba fűzte, ezernyi érzőideget keltve életre.
- Köszönöm! - suttogtam végül, mire lágyan elmosolyodott.
- Most már tudod, hogy felesleges Cris miatt aggódnod.
- Csak ezért csináltad? - kérdeztem nevetve, mire megrázta a fejét.
- Tényleg így gondolom - nyomott egy puszit a számra, aztán ellépett tőlem. - Azt hiszem, túlfőtt a tészta.
Követtem a konyhába és szórakozottan figyeltem, ahogy a vacsorát próbálja megmenteni.
- Próbálom nem magamat okolni érte, de... - vigyorogtam.
- Ne szállj el a csókolási tudományodtól - fordult hátra.
- Panaszkodsz? - öleltem át a derekát és a nyakát kezdtem kényeztetni.
- Éppen ellenkezőleg. Na menj, mert így tényleg nem lesz értékelhető kaja - tolt el magától.
Magyar dalszöveg
×××
Három héttel később, négy El Clásicoval a hátunk mögött elgondolkozva forgattam a telefont a kezemben. A Ligában egy gólos döntetlent játszottunk, mindkét találat büntetőből született. A Kupát hosszú, kemény és felfokozott idegállapotú csatában elhódítottuk, de a magabiztosság és az öröm csupán a Bajnokok Ligája első fordulójáig tartott, amikor hazai pályán kaptunk ki 0-2-re. Bár a Camp Nouban újra 1-1-es eredményt értünk el, ez nem segített rajtunk. A Liga első helye nagy valószínűséggel elúszott, a BL-ből kiestünk, a Kupa az egyetlen felmutatható eredmény, amely valamelyest enyhítette a csalódást. Mindkét csapatot megviselte a folyamatos harc. A négy mérkőzés alatt a két csapat 25 sárga és 4 piros lapot szedett össze, de ennél talán sokkal fontosabb, hogy a meccsek után mindig rohannom kellett szétválasztani a feleket. Az egy szűk évvel ezelőtt még egységes spanyol válogatott emléke kezdett elhalványulni, soha nem látott ellentétek alakultak ki. Féltem, hogy mennyi munkába és időbe fog telni ezt helyrehozni a válogatott meccsek előtt.
Végül döntöttem és megnyomtam a hívás gombot.
- Igen? - szólt bele Xavi.
- Xavi... Találkoznunk kell.
- Ez most nem feltétlenül jó ötlet - hallottam a hangján, hogy nincs teljesen elragadtatva.
- Miért? - kérdeztem kertelés nélkül.
- Nem veled van bajom. De ez a pár hét elég durva volt és...
- Hát nem érted? - szakítottam félbe. - Pont e miatt kell beszélnünk. Felelősek vagyunk a csapatért, nem mehetünk el válogatott meccsre ilyen állapotban, annak borzasztó vége lenne. Tennünk kell valamit és mi vagyunk a kapitányok. Xavi, a barátom vagy, nem érdekel, hogy a Barcelonában játszol. Beszélj a srácokkal, én is megteszem. Aztán találkozzunk. Ez nem mehet így tovább, nem harcolhatunk egymás ellen.
- Tudom. Nem is nekem van bajom, ugyanez a véleményem. Inkább a többiek lázonganak. De megpróbálok beszélni a fejükkel, aztán visszahívlak.
- Köszönöm! - mondtam őszintén.
Ahogy letettük, már hívtam is Carlest. Először azt hittem, nem veszi fel, de aztán az ütemes csörgésnek vége lett, túl hamar. Kinyomta.
Ha Carles, az a srác, akit szinte azóta ismerek, mint Xavit, akivel barátok vagyunk, kinyomja a hívásomat, talán nagyobb a baj, mint gondoltam. Sóhajtva döntöttem fejem az ágytámlának.
- Minden rendben? - hallottam meg Sarát, aki végzett a fürdéssel és csatlakozott hozzám az ágyban.
- Fogjuk rá - fintorogtam.
Nem akartam most ezzel foglalkozni, csak szorosan magamhoz öleltem és ajkam a homlokára szorítottam. Mosolyogva néztem lassan ellazuló testét, majd engem is elnyomott az álom, kiűzve a baljós gondolatokat a fejemből.
Sziaa :D.
VálaszTörlésTetszet ez a rész is .Remélem hamarosan folytatod a történetet
XOXO.