Nézzétek el nekem, hogy nem lett túl hosszú, holnap nyelv vizsgázok. Mégis megírtam, mert egyrészt nem akartam sokat késni vele, másrészt ez kikapcsol és nem izgulok folyton, harmadrészt meg így egy kicsit sikerült "jegelni" agyam azt a részét, amelyik folyton Iker miatt aggódik...
Remélem elnyeri a tetszéseteket :)
Csanna
Csupán a TV fénye szűrődött ki a nappaliból, mikor beléptem a házba, amúgy teljes volt a sötétség. Sara nem jött ki elém, mint ahogy általában szokott, ahogy bentebb mentem, azonnal rájöttem, miért. A kanapén végigdőlve aludt, valószínűleg engem várt. Finoman a háta mögé nyúltam és felemeltem, mire önkéntelenül is a mellkasomba fúrta a fejét. Bevittem a szobánkba, letettem az ágyra, ő pedig ugyanúgy aludt tovább. Az utóbbi napokban nagyon fáradt volt, folyamatosan későn ért haza, úgyhogy nem lepődtem meg, amiért elaludt.
Csendben becsuktam az ajtót, aztán lementem a földszintre, hogy összedobjak magamnak valami vacsorát. Mosolyogva néztem körbe, Sara jelenléte észrevétlenül átalakította kissé a házat. Soha nem voltam igazán agglegény, tudtam mosni, takarítani és főzni, de mióta együtt éltünk, reggelente nem kellett keresgélni a ruháimat, kaja után mindig tele volt pakolva a mosogatógép, a párnák szép sorban álltak a kanapén... Csupa apró dolog, mégis harmonikusabb hatást keltett az egész.
Vacsora után gyorsan lezuhanyoztam, aztán én is a háló felé indultam. Mourinho mostanában nagyon kemény edzéseket tartott, vezettük a bajnokságot, egy pillanatra sem engedett pihenni minket, úgyhogy a nap végére mindannyian hullák voltunk.
Próbáltam a lehető leghalkabban mellé feküdni, nem akartam felkelteni, mégis sikerült. Kissé összeráncolta a homlokát, nyújtózott és lassan kinyitotta a szemét. Mikor meglátott, elmosolyodott és közelebb kúszott hozzám, hogy a mellkasomhoz bújhasson.
- Hány óra van? - motyogta álmosan.
- Mindjárt tizenegy - pillantottam az órára, mire felnyögött.
Ajkam a hajához érintettem, mire egyik karjával átfonta a nyakamat.
- Meg akartalak várni... - mentegetőzött, de leintettem.
- Most aludj, fáradt vagy - húztam magunkra a takarót.
Másnap reggel még csukva volt a szemem, mikor megéreztem bőrömön puha ajkait. Próbáltam rezdületlen arccal úgy tenni, mintha még aludnék, aztán egy hirtelen mozdulattal magam alá fordítottam.
- Hé! - nevetett fel tiltakozva. - Azt hittem, alszol.
Megpróbált fölém kerülni, de nem tudott átfordítani, mire finoman a hátamra csapott.
- Leszállnál rólam? - kérdezte végül tehetetlenül.
Elvigyorodtam, aztán legördültem róla, mire gyorsan felült. Arca egy pillanat alatt fájdalmas grimaszba rándult.
- Azt hiszem, nem kellett volna elaludnom a kanapén - húzta el a száját.
- Megmasszírozzalak? - ajánlottam fel, mire kérdőn felhúzta a szemöldökét.
- Tudsz?
- Eddig még nem volt rám panasz - tártam szét a karom.
- Azt hiszem, nem akarom tudni, kiket masszíroztál már - motyogta, mire elnevettem magam.
- Csupa tisztességes embert - hajoltam közelebb hozzá és egy puszit nyomtam a homlokára. - Nyugi.
- Na jó, mutasd meg, mit tudsz - ment bele végül és a hasára fordult.
- Nem lesz jó. Vedd le a mezemet - mondtam kicsit rekedtesen.
Mostanában rászokott, hogy valamelyik mezemben alszik, alatta pedig semmit nem viselt. Lassan húzta le magáról a ruhadarabot, mintha direkt kínozna, a tekintete megőrjített. Végigdőlt az ágyon, a fejét oldalra fordította, hogy a szemembe nézhessen, amolyan "Nyűgözz le!" pillantással.
Kezembe vettem a testápolóját, majd finoman a csípőjére ültem. Bekentem krémmel a hátát, aztán masszírozni kezdtem először a nyakát, vállát, folyamatosan haladtam egyre lentebb. Az arcára kiülő kétkedés gyorsan eltűnt, mosolyogva lehunyta a szemeit. Amikor elértem a lapockáját, felszisszent, innen tudtam, hogy elértem a fájó területet, ennek külön figyelmet szenteltem.
Élveztem, ahogy izmai ellazulnak érintéseim nyomán, képtelen voltam abbahagyni, elszakadni selymes bőrétől. Ujjam hegyét végighúztam gerince mentén, mire egész teste libabőrös lett.
- Na? - hajoltam előre, hogy a fülébe suttoghassak.
Válasz helyett hátranyúlt, majd a tarkómnál fogva magához húzott és megcsókolt.
- Ezek szerint máskor is igényt tartasz a szolgáltatásaimra - vontam le a következtetést, mikor elszakadtunk egymástól.
- Köszönöm - mosolygott rám.
Leszálltam róla, mire kimászott az ágyból, magára kapta a fehérneműjét és megállt a tükör előtt.
- Iker, azt hiszem, beszélnünk kell - túrt a hajába.
Felültem, mivel éreztem a hangjából, hogy valami nincs rendben. Tekintetünk a tükrön keresztül összekapcsolódott, de ő pár másodperc múlva elfordította a fejét, megszakítva ezzel a szemkontaktust.
- Valami baj van? - álltam mögé, fél kézzel átkaroltam a derekát és egy puszit nyomtam a vállára.
Hosszasan hallgatott, végül kinyitotta a száját, hogy megszólaljon, aztán újra becsukta.
- Sara, kezdek megijedni...
- Oké, figyelj. Tudom, hogy mostanában sokat fogytam és azt is tudom, hogy meglátszik - mutatott végig magán. - Nem drasztikus, de észrevehető és kezd zavarni. Próbálom visszaszedni és tudom, hogy akkor a testem újra olyan lesz, mint régen.
- Sara, ha erre gondolsz, nekem így is tökéletes vagy. Azért zavar, hogy fogytál, mert nem egészséges, nem azért, mert változott a tested - szakítottam félbe, de megrázta a fejét.
- Várj egy kicsit! Szóval mindent megteszek, hogy újra formába jöjjek, de van egy testrészem, ami teljesen mindegy, hogy hízok-e vagy sem, már nem lesz olyan, mint volt.
Kérdőn felhúztam a szemöldököm, fogalmam sem volt, hogy mire utal.
- Nem vetted észre? Fogalmam sem volt, hogy innen is lehet fogyni, de a melleim már nem olyanok, mint régen és ez zavar. Kisebbek lettek, ugyanakkor olyan, mintha már gyerekem lenne. Iker, nekem ez így nem tetszik. Beszéltem egy orvossal... az orvosommal, ő mondta, hogy csak egyféle megoldás van. Dr Antonio Purcunának hívják, ő egy plasztikai sebész... - hadarta, majd az utolsó mondatnál a szemembe nézett. - Fogalmam sincs, te mit gondolsz erről...
Sokáig hallgattam, ő pedig egyre idegesebbé vált.
- Figyelj, nem fogok hazudni. Én a természetes dolgokat szeretem, mint például te - húztam közelebb magamhoz. - Őszintén mondom, én nem vettem észre, hogy bármi is megváltozott volna, de ha így is van, nem érdekel, ettől még ugyanúgy az a lány vagy, akit szeretek. De ha te ezt szeretnéd, ha ettől jobban éreznéd magad, én nem fogom ellenezni.
Megfordult a karjaimban és szorosan átölelt.
- Miért vagy mindig ilyen megértő? - suttogta a nyakamba, mire felnevettem.
- Csak annyit kérek, hogy gondold át, mielőtt tényleg döntesz, oké?
- Akkor nem haragszol érte? Tényleg nem baj? - húzódott el kissé, hogy a szemembe nézzen.
Megráztam a fejem, ő pedig válaszul lágyan megcsókolt. Kezem lassan végighúztam oldalán, aztán tenyerem a mellére simult. Éreztem, ahogy elmosolyodik, mire finoman elhúzódtam.
- Azért szeretnék beszélni azzal az orvossal - morogtam.
- Nyugi, ő az egyik legjobb a szakmában. Ráadásul a kórházban előre láthatod, milyen lesz a végeredmény.
- Nem baj, szeretném megismerni. Nem bízom csak úgy bárkire a barátnőmet.
- Szeretem, mikor ilyen vagy - somolygott.
×××
Pár nap múlva a Pardo de Aravaca Nisa kórházban ültünk, Sara egyeztetni jött az orvosával, én pedig elkísértem.
Kézen fogva léptünk be a vizsgálóterembe, majd kezet fogtam az elsőre szimpatikus, ötvenes évei végén járó orvossal. Sara láthatóan teljesen megbízott benne, mikor egyeztettek a műtéttel kapcsolatban.
- Megnézhetnénk esetleg, hogy fog kinézni? - tette fel a kérdést.
Az orvos bólintott, majd bevezetett minket egy másik szobába.
- Egy 250 grammos implantátumot fogunk behelyezni az izmok alá, ezzel a melle visszanyeri az eredeti alakját és egy kicsit nagyobb lesz. A legnagyobb előnye ennek a típusú műtétnek, hogy természetes hatást fog kelteni, valamint nem gátolja a szoptatást szülés után.
Egy pillanatra magamon éreztem Sara pillantását, de mire ránéztem, már újra az orvosra figyelt, aki arra kérte, hogy öltözzön le. Próbáltam rezzenéstelen arccal figyelni, ahogy az orvos Sara melleit vizsgálta. Tudtam, hogy csupán szakmai a dolog, de mégis csak nehezen tudtam legyőzni magamban az erős késztetést, hogy félrelökjem az orvost. Sara valószínűleg tudta, mi jár a fejemben, mert ajkába harapott, hogy visszafojtsa mosolyát és nyugtató pillantást vetett rám. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel, mikor újra ruha takarta a testét. Az orvos a következő pillanatban odahívott minket a számítógépéhez, ahol Sara teste volt látható, egy "előtte" és egy "utána" képen.
Sara elégedettnek tűnt, aztán felém fordult, tekintetéből kérdések ezreit tudtam kiolvasni. Egy gyors pillantást vetettem mindkét képre, majd magamhoz húztam és egy puszit nyomtam a szájára.
- És mikor kerülne sor a műtétre? - tette fel Sara az utolsó kérdést.
- Nézzék, októberben semmiképpen sem, minden napra be vagyok táblázva. Mivel Ön egészséges, nincs szükség semmilyen más beavatkozásra, a leghamarabbi időpont.. - lapozgatott a naptárjában. - Mit szólna november 19-hez? - pillantott fel.
Egymásra néztünk Sarával, mindkettőnknek ugyanaz járt a fejében. Az az évfordulónk napja.
- Nem jó az időpont? - pillantott hol Sarára, hol rám.
- Nincs másik esetleg? - kérdezte Sara.
- Csak jövőre - rázta meg a fejét. - Tudom, hogy hihetetlennek hangzik, de tényleg nincs más időpont. Bizonyos esetek prioritást élveznek.
- Tudna várni pár percet? - szólaltam meg, mire bólintott, így Sarával kiléptünk a folyosóra.
- Figyelj, miattam ne várj még hónapokat. Csúsztatjuk egy kicsit az ünneplést, nem katasztrófa - fordultam szembe vele.
- De... Most olyan gonosznak érzem magam.
Magamhoz húztam, ő pedig fejét a mellkasomba temette.
- Ne érezd magad rosszul e miatt. Minél hamarabb túl leszel rajta, annál jobb.
- Tényleg nem baj?
- Gyere! - fogtam meg a kezét és visszamentünk a rendelőbe. - Jó lesz a novemberi időpont - mondtam az orvosnak. - És minden költséget én állok.
Sara döbbenten kapta rám a tekintetét és tiltakozni akart, de ujjamat a szájára raktam, hogy elhallgattassam.
A kocsiba ülve Sara szokatlanul csendes volt, de nem kérdeztem rá. Tudtam, hogy el fogja mondani. Mikor megálltunk a ház előtt, kezét az enyémre rakta, hogy ne tudjak kiszállni.
- Miért csinálod ezt? - suttogta, mire összeráncoltam a homlokom.
- Hogy érted?
- Miért vagy ennyire jó hozzám? - kérdezte.
Két kezem közé fogtam az arcát és válasz helyett megcsókoltam. Próbáltam a lehető legszerelmesebben csókolni, de ő viszonylag hamar elhúzódott.
- Komolyan kérdeztem. Elfogadtad a plasztikát, szó nélkül belementél, hogy az évfordulónkon műtsenek meg és azt mondtad, minden te fizetsz. Nem vártam el tőled, nem ezért vittelek el. Miért csinálod? A szüleim is mindig, mindenben támogattak, segítettek, de sokkal többet kaptam tőled ez alatt az egy év alatt, mint eddig bárkitől az életem során.
- Szeretlek. Ez nem elég válasz? - simítottam haját a füle mögé.
- Én nem tudom neked ezeket visszaadni.
- Dehogynem - mosolyogtam rá. - Hányszor mondjam még, hogy teljesen rosszul látod magad? Vedd úgy, hogy ez az én ajándékom az évfordulóra, oké?
- Nem tudok mást mondani, köszönöm - sóhajtott, mire elmosolyodtam.
- Hányszor kell még visszamenned? - kérdeztem, miközben kiszálltunk.
- Egyszer-kétszer. Miért?
- És minden alkalommal le kell vetkőznöd?
- Jaj de bolond vagy! - nevette el magát. - Ez csak orvosi vizsgálat.
- Tudom, de attól még nem volt éppen kellemes élmény - húztam el a szám.
- Ha ez megnyugtat, a te kezelési módszeredet sokkal jobban szeretem - állt lábujjhegyre, hogy puszit nyomjon az arcomra.
- Remélem is - öleltem át mosolyogva, miközben kinyitottam az ajtót.
- Várj! - húzott vissza, mielőtt beléphettünk volna. - Mielőtt elfelejtem... Én is szeretlek - ölelt át és lágyan megcsókolt.
- Majd emlékeztetlek rá - suttogtam az ajkai közé, aztán viszonoztam a csókját.
- Megnézhetnénk esetleg, hogy fog kinézni? - tette fel a kérdést.
Az orvos bólintott, majd bevezetett minket egy másik szobába.
- Egy 250 grammos implantátumot fogunk behelyezni az izmok alá, ezzel a melle visszanyeri az eredeti alakját és egy kicsit nagyobb lesz. A legnagyobb előnye ennek a típusú műtétnek, hogy természetes hatást fog kelteni, valamint nem gátolja a szoptatást szülés után.
Egy pillanatra magamon éreztem Sara pillantását, de mire ránéztem, már újra az orvosra figyelt, aki arra kérte, hogy öltözzön le. Próbáltam rezzenéstelen arccal figyelni, ahogy az orvos Sara melleit vizsgálta. Tudtam, hogy csupán szakmai a dolog, de mégis csak nehezen tudtam legyőzni magamban az erős késztetést, hogy félrelökjem az orvost. Sara valószínűleg tudta, mi jár a fejemben, mert ajkába harapott, hogy visszafojtsa mosolyát és nyugtató pillantást vetett rám. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel, mikor újra ruha takarta a testét. Az orvos a következő pillanatban odahívott minket a számítógépéhez, ahol Sara teste volt látható, egy "előtte" és egy "utána" képen.
Sara elégedettnek tűnt, aztán felém fordult, tekintetéből kérdések ezreit tudtam kiolvasni. Egy gyors pillantást vetettem mindkét képre, majd magamhoz húztam és egy puszit nyomtam a szájára.
- És mikor kerülne sor a műtétre? - tette fel Sara az utolsó kérdést.
- Nézzék, októberben semmiképpen sem, minden napra be vagyok táblázva. Mivel Ön egészséges, nincs szükség semmilyen más beavatkozásra, a leghamarabbi időpont.. - lapozgatott a naptárjában. - Mit szólna november 19-hez? - pillantott fel.
Egymásra néztünk Sarával, mindkettőnknek ugyanaz járt a fejében. Az az évfordulónk napja.
- Nem jó az időpont? - pillantott hol Sarára, hol rám.
- Nincs másik esetleg? - kérdezte Sara.
- Csak jövőre - rázta meg a fejét. - Tudom, hogy hihetetlennek hangzik, de tényleg nincs más időpont. Bizonyos esetek prioritást élveznek.
- Tudna várni pár percet? - szólaltam meg, mire bólintott, így Sarával kiléptünk a folyosóra.
- Figyelj, miattam ne várj még hónapokat. Csúsztatjuk egy kicsit az ünneplést, nem katasztrófa - fordultam szembe vele.
- De... Most olyan gonosznak érzem magam.
Magamhoz húztam, ő pedig fejét a mellkasomba temette.
- Ne érezd magad rosszul e miatt. Minél hamarabb túl leszel rajta, annál jobb.
- Tényleg nem baj?
- Gyere! - fogtam meg a kezét és visszamentünk a rendelőbe. - Jó lesz a novemberi időpont - mondtam az orvosnak. - És minden költséget én állok.
Sara döbbenten kapta rám a tekintetét és tiltakozni akart, de ujjamat a szájára raktam, hogy elhallgattassam.
A kocsiba ülve Sara szokatlanul csendes volt, de nem kérdeztem rá. Tudtam, hogy el fogja mondani. Mikor megálltunk a ház előtt, kezét az enyémre rakta, hogy ne tudjak kiszállni.
- Miért csinálod ezt? - suttogta, mire összeráncoltam a homlokom.
- Hogy érted?
- Miért vagy ennyire jó hozzám? - kérdezte.
Két kezem közé fogtam az arcát és válasz helyett megcsókoltam. Próbáltam a lehető legszerelmesebben csókolni, de ő viszonylag hamar elhúzódott.
- Komolyan kérdeztem. Elfogadtad a plasztikát, szó nélkül belementél, hogy az évfordulónkon műtsenek meg és azt mondtad, minden te fizetsz. Nem vártam el tőled, nem ezért vittelek el. Miért csinálod? A szüleim is mindig, mindenben támogattak, segítettek, de sokkal többet kaptam tőled ez alatt az egy év alatt, mint eddig bárkitől az életem során.
- Szeretlek. Ez nem elég válasz? - simítottam haját a füle mögé.
- Én nem tudom neked ezeket visszaadni.
- Dehogynem - mosolyogtam rá. - Hányszor mondjam még, hogy teljesen rosszul látod magad? Vedd úgy, hogy ez az én ajándékom az évfordulóra, oké?
- Nem tudok mást mondani, köszönöm - sóhajtott, mire elmosolyodtam.
- Hányszor kell még visszamenned? - kérdeztem, miközben kiszálltunk.
- Egyszer-kétszer. Miért?
- És minden alkalommal le kell vetkőznöd?
- Jaj de bolond vagy! - nevette el magát. - Ez csak orvosi vizsgálat.
- Tudom, de attól még nem volt éppen kellemes élmény - húztam el a szám.
- Ha ez megnyugtat, a te kezelési módszeredet sokkal jobban szeretem - állt lábujjhegyre, hogy puszit nyomjon az arcomra.
- Remélem is - öleltem át mosolyogva, miközben kinyitottam az ajtót.
- Várj! - húzott vissza, mielőtt beléphettünk volna. - Mielőtt elfelejtem... Én is szeretlek - ölelt át és lágyan megcsókolt.
- Majd emlékeztetlek rá - suttogtam az ajkai közé, aztán viszonoztam a csókját.
