22. fejezet

Hmm... Elég húzós hetem volt, pedig még egy hónapja sem tart a suli. Mindegy, végül csak sikerült összeraknom ezt a részt, igaz, hogy nem annyira vagyok vele elégedett és elég rövidke lett. Igyekszem sietni a következővel és az ígérem, hosszabb lesz, hogy kicsit ellensúlyozza ezt :)
Csanna

- Iker, mi a francnak van telefonod, ha nem veszed fel? - kérdezte Sergio hétfő reggel.

- Bocs, ki voltam kapcsolva - intettem.

- Tényleg? Nem is vettem észre... - gúnyolódott.

- Sajnálom Serg, de dolgom volt a hétvégén. Komolyan - néztem rá.

- Oké, oké. Van valami köze ahhoz, hogy Sarát sem lehetett elérni?

- Miért hívtad te Sarát? - hagytam figyelmen kívül a kérdését.

- Nem én, Lara. El akartunk hívni titeket vacsorázni, mert valamelyik idióta jó ötletnek tartotta, hogy 10 pizzát rendel a nevemben - nézett célzatosan Crisre, aki feltűnően el volt foglalva a cipője befűzésével.

Felnevettem, ez jellemző volt Gépre. Unatkozik a hétvégén, ezért megszívat valakit.

- Szóval, mit műveltetek? - tért vissza az eredeti témára Sergio.

- Segítettem pakolni Sarának? - vontam vállat.

- Elköltözik? - kérdezte döbbenten.

- Hmm... - egyelőre én sem fogtam fel teljesen a tényt, hogy együtt fogunk élni.

Sergio azonban nem érte be ennyivel, tudni akarta, miért nem voltunk elérhetőek.

- Iker tudod, hogy úgyis kiszedem belőled...

- Jó, jó - sóhajtottam. - Összeköltözünk.

A többiek erre a szóra felkapták a fejüket, mindenki döbbenten nézett rám.

- Máris? - törte meg a csendet Sese. - Hiszen még csak most jöttetek össze. Jól meggondoltad? Nővel egy házban...

Mosolyogva hallgattam a srácok érveit. Sese és Cris, a két nőcsábász, láthatóan teljesen megbotránkozott.

- Miért, előbb-utóbb nálatok is fel fog vetődni ez a kérdés- szólt közbe Xabi, Sergionak címezve szavait.

- Lara tudja, hogy független típus vagyok - vágta rá, mire felröhögtünk.

Tekintetem összeakadt a Rickyével, aki mosolyogva bólintott. Ő tudta, mit érzek csakúgy, mint Marcelo, aki megveregette a vállam, mikor elment mellettem.

- Különben is, tudom, mire számítsak. Éltem már együtt Evával is...

- Na, ez aztán tényleg jó példa - szólt közbe Pipa cinikusan.

- Hallod, azért az eljegyzéssel még várj egy kicsit - röhögött Cris, mire megforgattam a szemeimet, jelezve, hogy nem normális.

- Te hogy állsz Irinával? - kérdeztem vissza.

Bejött a tervem, a srácok azonnal rászálltak a témára, békén hagyva engem.

Edzés után Sese bevárt, így együtt hagytuk el a stadiont.

- Örülök nektek, de tényleg. Sara imád téged, úgyhogy ha te nem szúrod el, nem lesz semmi baj.

- Nem tervezem - válaszoltam komolyan.

Sara nálam volt, mikor hazaértem, a gardróbban pakolta a cipőit.

- Te jó ég! - mondtam döbbenten, mikor megláttam a rengeteg magassarkút. - Ez pontosan mennyi?

- Ne akard tudni - nevetett Sara, majd üdvözlésképpen egy puszit nyomott az arcomra.

Hitetlenül csóváltam a fejem. Nem sokszor látok ennyi cipőt egy helyen.

- Jól van na, én is nőből vagyok - magyarázkodott.

- Ó, de még mennyire! - mosolyogtam, majd kezem a fenekére csúsztattam.

- Hékás! - tiltakozott nevetve, majd hirtelen abbahagyta, mikor a kezem a farmerja hátsó zsebébe csúsztattam.

A szemembe nézve lassan ő is belenyúlt a zsebbe, lassan kivette belőle az ajándékomat. Arcára kiült a meglepettség, mikor rájött, hogy a ház kulcsát tartja a kezében.

- Istenem! - hunyta le szemeit egy pillanatra, majd szorosan átölelt. - Köszönöm!

- Én köszönöm, hogy beleegyeztél - hajtottam le a fejem és a nyakába csókoltam. - Még jó, hogy nem mentél ma dolgozni - húzódtam el nevetve.

- Miért? - kérdezte értetlenül.

- Elég sok alapozót kellett volna elhasználni a nyakadra... - vigyorogtam rá.

A szemöldökét ráncolva léptett el tőlem, a tükör elé állt, hogy megnézze, mire gondoltam. A következő pillanatban csípőre tette a kezét és szemrehányóan pillantott rám a tükörből.

- Ezt még visszakapod! - mutatott a lilás foltra, amit az éjszaka "alkottam".

- Alig várom - léptem mögé és hátulról átöleltem.

Megfordult a karjaimban, a mellkasomba boxolt, de gyorsan lefogtam a kezeit.

- Te viszont nem fogod tudni eltakarni a hajaddal - kuncogott.

Nevetve csókoltam meg, amit nem késlekedett viszonozni. Ilyenkor minden bajomat elfelejtettem és átadtam magam ennek a pár percnek.

- Amúgy - kezdte sejtelmesen, miután elszakadtunk egymástól. - Megyek Afrikába.

- Micsoda? Mikor? - kérdeztem döbbenten.

- Hát a világbajnokságra - forgatta meg a szemeit játékosan.

Egy pillanat alatt felfogtam, miről beszél és szorosan magamhoz vontam, minden levegőt kipréselve kettőnk közül.

- Már féltem, hogy hetekig nem láthatlak, de ez... tökéletes - mormoltam a hajába.

- Hacsak a szövetség közbe nem szól - fintorgott.

- Hogy érted? - néztem mélyen a szemébe.

- Hát... Mondhatják, hogy elvonnám a figyelmedet vagy valami és akkor mást küldhetnek ki helyettem.

- Ez hülyeség! - mondtam egyszerűen, mire Sara felnevetett. - Most ne foglalkozzunk ezzel - tettem hozzá lágyan. - Te is jössz és kész, nem foglak itthon hagyni.

- Nagyon biztos vagy abban, hogy bekerülsz a keretbe - ugratott mosolyogva, mire finoman oldalba böktem.

- Ez gonosz volt - közöltem vele, de ő csak nyomott egy puszit az arcomra és folytatta a pakolást.

- Lehiggadt már Mourinho? - kérdezte mellékesen.

- Hát, most már nem idegbeteg...

Na igen... A következő meccsünk a Barcelona ellen lesz és aki azt megnyeri, annak nagyon nagy esélye van a bajnoki címre is. Szóval Míster az elmúlt egy hétben olyan volt, mint egy bika, aki meglátta a vörös színt. Az edzések még a szokásosnál is kimerítőbbek voltak, a végkimerülésig hajszolt minket. Mi azonban minden további nélkül teljesítettük a kéréseit, mivel mi is nagyon szerettünk már bizonyítani a Barca ellen.

- Ideje volt már - fintorgott Sara. - Mostanában olyan fáradt vagy.

- Hé, hé, nem kell miattam aggódni - guggoltam le mellé.

A szeme sarkából rám nézett, aztán lassan mosolyra húzta a száját. Odahajoltam hozzá, hosszasan megcsókoltam, aztán felálltam és őt is felhúztam.

- Megleszel ezzel egyedül? El kell mennem vásárolni - túrtam a hajamba.

- Ó, várj már meg, kérlek! 

- Nem ruha- és cipőboltokra gondoltam - vigyorogtam rá.

- Iker! - lökött meg. - Ez nem vicces! - mondta, de azért nevetett.

- Akkor megvárjalak? - húztam magamhoz.

- Légyszi - nézett rám könyörgő szemekkel, mire felsóhajtottam.

- Neked nem lehet nemet mondani - tettettem felháborodást.

- Segíts egy kicsit és hamarabb készen leszek - pillantott rám a szempillái alól, bevetve legújabb fegyverét.

A fejemet csóválva kezdtem el rendszerezni a millió cipőt, Sara pedig nevetve csatlakozott hozzám. Végül természetesen neki lett igaza, nagyon gyorsan végeztünk.
Sara gyorsan beült mellém a kocsiba, szemmel láthatóan alig várta, hogy induljunk.
- Mi ez a nagy lelkesedés? - kérdeztem tőle.
- Semmi, hagyjuk - legyintett Sara.
Kitolattam a garázsból, aztán a fékre léptem és felvont szemöldökkel néztem rá.
- Na, most mi történt? Az előbb teljesen fel voltál pörögve, most meg...
- Nincs semmi baj. Csak ki fogsz nevetni...
- Nem foglak - ígértem neki, mire felsóhajtott.
- Na jó. Tudod, ez olyan női dolog... Az első közös bevásárlás az összeköltözés előtt... Mindenkinél eljön ez a pillanat.
- Azt akarod mondani, hogy te még nem éltél együtt senkivel? - kérdeztem meglepetten.
- Nem - rázta meg a fejét.
A hajába túrtam, magamhoz húztam és megcsókoltam. Nyelve utat tört a számba, miközben finoman harapdáltam ajkait. Eredetileg lágy csóknak szántam, de Sara lelkesedését nem tudtam nem viszonozni. Mikor már nem volt több oxigénem, elhúzódtam tőle és homlok az övének döntöttem.
- Nem is tudod, mennyire boldoggá tettél - suttogtam.
Sara végigsimított arcomon, aztán visszadőlt az ülésére és rám mosolygott. Nem mondott semmit, de az a mosoly mindent elárult.
Igen, én éltem már együtt Evával, de tudtam, hogy ez más lesz. El tudtam képzelni, hogy együtt éljük le az egész életünket. Sarának sikerült előhoznia belőlem az igazi Ikert, sikerült újra megnevettetnie. Ennyi az egész. Nem csinált semmi különöset, egyszerűen csak önmaga volt és ez által én is megtaláltam az igazi énemet. Végre megértettem, hogy a szerelem egész mást jelent valójában, mint ahogy azt a filmekben látni. Nem kellenek hozzá teátrális dolgok. Ha Sara boldog, én is az vagyok. Ha szomorú, azon vagyok, hogy újra nevetni lássam.
- Szeretlek! - hajoltam oda hozzá és egy puszit nyomtam a halántékára.
- Én is szeretlek! 

21. fejezet

Itt is van az új rész, remélem elnyeri a tetszéseteket. Köszönöm azoknak, akik ráklikeltek a rendszeres olvasás gombra, nagyon sokat jelent nekem :)
Csanna

Idegesen néztem újra az órára, de gyorsan le is hurrogtam magam. Nyugi! Biztos dolga van. Nincs semmi baj. A valóság viszont az, hogy nagyon is aggódtam. Már egy órája itt kéne lennie és nem hívott, nem írt. Máskor is előfordult már, hogy késett, de mindig szólt, hogy ne várjam.

Mikor végül befutott, meglepődtem. Ki volt öltözve, mintha találkozója lett volna valakivel.

- Ne haragudj! - kérte. - Nem figyeltem az időt.

- Semmi gond - mosolyogtam rá és egy csókkal üdvözöltem. - Kivel találkoztál?

Talán fel se tűnt volna a pillanatnyi habozása, ha nem ismerem már annyira.

- Egy... barátommal - mondta lassan.

Nem tulajdonítottam nagy figyelmet a habozásának, inkább újra megcsókoltam.

Azonnal tudtam, hogy valami tényleg nincs rendben. Visszacsókolt ugyan, de nem úgy, ahogy szokott. Nem volt benne lelkesedés, feszült volt, hiába is próbálta nem mutatni. Elhúzódtam és kérdőn néztem rá.

- Jól vagy?

- Persze. Csak kicsit fáradt vagyok - mondta.

Nem tudtam, hogy hihetek-e neki, de nem forszíroztam tovább.

- Hát jó - húztam magamhoz közelebb a derekánál fogva. - Akkor ma ne menjünk vacsorázni, inkább rendelek pizzát.

Egy hosszú pillanatig a hajába temettem az arcom, aztán elhúzódtam tőle.

Folyamatosan éreztem, hogy valami nem stimmel. Mikor megkérdeztem, hogy telt a napja, gondosan kerülte az ebéd témáját, a beszélgetésünk felszínes maradt.

Próbáltam rájönni, hogy vajon mi lehet a baj. Előtört a régi énem és egyből önmagamban próbáltam keresni a hibát, holott tudtam, hogy ez felesleges.

Aztán rájöttem. A pizzákat rendeltem, mikor Sarának SMS-e jött. A szemem sarkából felé pillantottam, ő is pont akkor nézett rám. Úgy viselkedett, mint akinek bűntudata van. Egy pillanatig én sem hittem el, de ahogy visszapörgettem magamban a délután eseményeit, egyértelművé vált. Igen, valamit titkol. Összeszorult a gyomrom, hirtelen már nem is voltam olyan éhes. Mi történhetett abban a pár órában, amíg nem találkoztunk? Hiszen reggel még tökéletesen boldogan váltunk el, semmi baj nem volt.

Csendben eszegettük a pizza maradékát, egyikünk sem volt beszédes kedvében. Magamon éreztem Sara tekintetét, de nem néztem rá. Az arcom biztos elárulta volna, hogy min járnak a gondolataim. Hallottam, ahogy felsóhajt, majd hátratolta a székét, berakta a gépbe a tányérját és megállt előttem.

- Figyelj... sajnálom. Tudom, hogy tudod, hogy valami nincs rendben velem. Nem a te hibád.

Én is felálltam, anélkül, hogy ránéztem volna, elpakoltam az asztalról, majd nekidőltem a konyhapultnak és kérdőn felvontam a szemöldököm.

- Szóval, mi történt? - kérdeztem.

Idegesen a hajába túrt, aztán egy sóhajjal elkezdte.

- Utálok hazudni. Főleg neked.

Megmerevedtem a szó hallatára. Hazudott? Sara nem engedte, hogy túlságosan belelovaljam magam a témába, gyorsan folytatta.

- Most fordult elő először és nem is fog többször. Igen, ebédelni voltam valakivel. Egy barátommal... vagyis most már annak mondhatom. Matias Prats Juniornak hívják, ő az exem. David előtt vele jártam.

Egy ideig tekintetem mélyen az övébe fúrtam, aztán ellöktem magam a pulttól és a nappaliba mentem.

- Iker, hallgass végig! - kapta el a karom.

Lehunytam a szemem, vettem egy mély levegőt, hogy megnyugodjak, majd szembefordultam vele.

- Az egyetemen ismertem meg, csoporttársak voltunk. Hónapokig próbálkozott, míg végül beleegyeztem, hogy elmegyek vele randizni. Utána összejöttünk. De... hamar beláttam, hogy életem egyik legnagyobb tévedése volt. Mikor már mindenki tudta, hogy együtt vagyunk, megváltozott. Már csak egy tárgy voltam neki, akit mutogathat. Addig csak a jó oldalát mutatta, de gyorsan megismertem a legrosszabb felét is. Kihasznált, csak társaságban volt kedves velem, mikor kettesben voltunk... - hadarta Sara, hogy ne szakíthassam félbe.

Tovább is mondta, de már nem figyeltem rá. Valami megragadta a figyelmemet, amitől elöntötte az agyam a vörös köd.

Sara hirtelen abbahagyta, valószínűleg rájött, hogy nem figyelek rá. Kihasználtam a szünetet és megkérdeztem a legfontosabbat.

- Bántott?

Nem érdekelt, hogy ki ez a srác pontosan, nem érdekelt, hogy az apja híres, csak egyetlen dolog érdekelt, de az nagyon. Ha egy ujjal is hozzáért Sarához...

- Nem, nem dehogy! Odáig azért nem merészkedett. Ha tovább maradtam volna vele, lehet, hogy odáig is eljut, de nem bántott.

Az orrnyergemet masszíroztam, hogy megnyugodjak. Már csak a gondolata is, hogy Sarát esetleg bánthatta valaki, teljesen kiborított.

- Szóval - folytatta - egy hónapig voltunk együtt. Nagyon gyorsan szakítottam vele, bár nem volt éppen kellemes élmény. És pár nappal ezelőtt kiderült, hogy ő is a Tele5-nál fog dolgozni. Úgyhogy... megszerezte a számomat, felhívott és elmentünk ebédelni, hogy megbeszéljük a dolgokat. Bocsánatot kért, bár soha nem leszünk igazán barátok, jobb ez így. Elég nekem, hogy Maria folyton versenyezni akar, nem kell még másik rosszakaró. Nem is akartam elmondani, hogy találkoztunk, mert tényleg nem történt semmi. De mikor kijöttünk az étteremből, lesifotósok vártak. Holnap minden a címlapon lesz, ezért voltam olyan ideges. Hogy mit fogsz szólni hozzá...

Közelebb léptem hozzá és egyik tenyerem a szájára tapasztottam, míg a másikkal szorosan átfogtam a derekát.

- Nem érdekel, mit írnak az újságok. A valóság számít és az nem abban van.

Elengedte a karomat, de csak azért, hogy át tudja ölelni a nyakamat.

Mikor megcsókoltam, rögtön tudtam, hogy minden rendben van. Nyelve kutakodva tört utat a számba, elfelejtetve velem az előbbi idegességemet. Egy hirtelen ötlettől vezérelve még szorosabban öleltem a csípőjét és felemeltem, hogy megszüntessem a kettőnk között lévő szintkülönbséget. Elégedetten az ajkaim közé sóhajtott és még hevesebben csókolni kezdett. Lábait körém fonta, így már teljes mértékben én tartottam, de nem zavart. Mikor elszakadtunk egymástól, hogy levegőhöz jussunk, gyorsan körbenéztem. A legközelebbi vízszintes bútordarab a kanapé volt, így a felé vettem az irányt. Sarát a támlájára raktam, én pedig szorosan elé álltam. Lehajoltam, a nyakát kezdtem el finoman szívogatni, elégedetten hallgattam, ahogy sóhajai egyre gyorsabban követik egymást. Kezei végigsimogatták a mellkasomat, gyorsan eltüntette rólam a pólót, majd a nadrágom övével kezdett el bíbelődni. A mellkasomra hajolt és szájával kezdett kényeztetni, izmaim összerándultak érintései során. Rajtam már csak egy alsónadrág volt, ő azonban még teljesen fel volt öltözve, megpróbáltam gyorsan orvosolni a problémát. Lehúztam a ruhája cipzárját, mire az leomlott a vállain, felfedve gyönyörű testét. Egy pillanatra megemeltem, a ruha a földre csúszott, de közben ajkaim már a melleit kényeztették. Időközben egyik kezem elindult lefelé,  végigsimogattam hasát, majd elértem a bugyija széléhez. Mielőtt azonban becsúsztathattam volna alá a kezem, Sara megragadta a csuklómat és elhúzta.

- Ne! Érezni akarlak! Most! - suttogta a fülembe.

Szavai teljesen beindítottak, eltávolítottam magunkról az utolsó ruhadarabokat is, mélyen Sara szemébe néztem és összeillesztettem a testünket.

Arcát a nyakamba temette, miközben gyors lökésekkel űztem mindkettőnket a gyönyör felé. Kezei a hátamon kalandoztak, éreztem, hogy körmei karcolásokat ejtenek a bőrömön. Felemelte a fejét, összeillesztette ajkainkat, még tovább fokozva ezzel a vágyamat.

Elképesztően gyorsan értük el a csúcsot, szorosan átöleltük egymást és így próbáltuk összeszedni magunkat. Eddig mindig próbáltam lágy és finom lenni, de ez a vadság is kifejezetten tetszett. Kis idő után elhúzódtam tőle, magamra kaptam a bokszeremet, közben ő is felvette a fehérneműjét.

- Szeretlek! - bújt a karjaimba.

- Én is szeretlek, Sara! - viszonoztam a vallomását, majd hosszasan megcsókoltam.

Miközben elmerültem gyönyörű arcának tanulmányozásában, egy ötlet kezdett körvonalazódni a fejemben. Mielőtt észbe kaptam volna, már ki is mondtam.

- Költözz hozzám!

Megmerevedett a karjaimban, amit rossz jelnek vettem és mentegetőzni kezdtem.

- Csak egy ötlet volt. Tudom, hogy még csak négy hónapja vagyunk együtt, de... Nem muszáj most rögtön, én ráérek. Csak szeretném, hogy tudd: én komolyan gondolom.

Sara felemelte a kezét, mire elhallgattam.

- Most sikerült meglepned - mosolyodott el lassan. - Nem arról van szó, hogy nem szeretném. De ez egy nagy változás lenne. Mindenkinek vannak rossz tulajdonságai, amik csak akkor derülnek ki, ha összeköltözünk. Ettől függetlenül... nem szeretnék túl sokat várni.

Hitetlenkedve néztem rá. Nem számítottam arra, hogy belemegy, legalábbis nem ilyen gyorsan. Nevetve felkaptam és megpörgettem, ő pedig velem kacagott.

- Szóval, együtt fogunk élni? - kérdeztem, még mindig nem fogtam fel teljesen.

- Nagyon úgy tűnik - nyomott a számra egy gyors puszit, aztán elszakadt tőlem.

- Hova mégy? - kérdeztem értetlenül.

- Megyek, csinálok helyet a gardróbodban. Elég sok ruhám van...

Mosolyogva mentem utána. Közös életünk elérkezett az első nagy fordulóponthoz.

20. fejezet

Nos... Mivel ez a 20. fejezet, úgy döntöttem, megleplek valamivel titeket. Régóta terveztem már, és pont kapóra jött, hogy ilyen kerek fejezet következik. Miről van szó? :) Úgy döntöttem, kaptok egy részt Sara szemszögéből. Nem megy tovább a történet, leírom, hogy Sara mit érzett meg ilyenek, remélem tetszeni fog.
Csanna

Reggel, mikor felébredtem, már javában sütött a nap. Innen tudtam, hogy kicsit később keltem a szokásosnál. Mosolyogva megfordultam, hogy felkeltsem a másik álomszuszékot, de nem volt mellettem. Egy papír feküdt az ágyon, felismertem rajta a kézírását.

Jó reggelt! Nem keltettelek fel, gondoltam, szükséged van arra, hogy kipihend a tegnap éjszakát... 

Elfelejtettem szólni, hogy ma utazik el Unai Franciaországba. Kikísérem őket a reptérre. Sietek vissza.

Iker

A levél mellett egy szál rózsa feküdt, mire boldog mosollyal dőltem vissza az ágyba. Egyszerűen imádom, nincs jobb szó rá. A gondolataim visszarepültek egészen múlt év novemberéig, mikor először találkoztunk.

×××

Azt hittem, már végeztem aznapra, szóval mindent beraktam a táskámba és az ajtó felé indultam. 

- Sara, gyere ide egy kicsit! - szólt ki José az irodából.

- Valami baj van? - léptem be a főnökhöz.

- Most nem leszel boldog, de maradnod kéne még egy kicsit. Ma még fel kell vennünk egy interjút és már csak hárman vagytok bent. Davidot most küldtem ki külső helyszínre, Maria még nem végzett, úgyhogy...

- Oké, oké - tettem fel a kezeimet.

- Köszönöm - mosolygott rám és keresgélni kezdett a papírjai között. - Már összeírták a kérdéssort, nézd át gyorsan - adott át egy lapot.

- Mikor kezdünk? - kérdeztem.

- Fél óra - pillantott az órára. - Remélem addig befut az interjúalany is - nevetett fel.

- Ki az?

- Iker Casillas.

Szuper - füstölögtem magamban. - Egy újabb beképzelt focista.

- Nézz be addig a stúdióba, hogy mindenki itt van-e még.

Egy intéssel jeleztem, hogy értettem és kiléptem a szobából. A stúdió felé tartva a kérdéseket tanulmányoztam, így összeütköztem valakivel. Simán elestem volna, ha az illető nem kap el. Felnéztem rá, hogy mégis kivel sikerült "koccannom". A szemébe nézve semmi mást nem érzékeltem. Az idő, a tér... minden semmivé foszlott, csak azok a barna szemek léteztek. 

Nem értettem, mi történik velem, zavartan lesütöttem a szemem és éreztem, ahogy a forróság elönti az arcomat. Elpirultam volna?

Iker Casillas - merthogy ő volt az, aki a karjaiban tartott - sűrű bocsánatkérések közepette elengedett és egy utolsó pillantás után mindketten mentünk a magunk dolgára. Akkor még fel se fogtam, hogy vele fogok interjút készíteni. 

A stúdióban minden rendben volt, visszafele azonban összefutottam Mariával, aki fintorogva a sminkszobába küldött.

Nevetve léptem be Nellyhez, ahol újra találkoztam Ikerrel. Egyszerűen nem értettem magam. Büszke voltam arra, hogy az összes interjúalannyal közvetlenül, barátságosan tudok viselkedni, nála viszont... Mint egy dadogó kezdő, úgy viselkedtem.

Hozzátartozik a dologhoz, hogy megvolt a véleményem a focistákról. Eddig szinte az összes, akivel találkoztam, úgy gondolta, hogy a posztján ő a legjobb és csak körülötte forog a világ. És Iker nem ilyen volt. Éppen ezért nem tudtam, hogyan is kéne viselkednem vele. 

Viszonylag gyorsan végeztünk az interjúval és vegyes érzésekkel búcsúztam el. Egy részem örült, hogy nem hozom magam újabb kínos szituációba, másik felem viszont reménykedett, hogy talán még újra találkozhatunk.

Napokig sőt, hetekig őrlődtem az érzéseim között. Néha el akartam felejteni, máskor viszont jobban meg akartam ismerni. Tudni akartam, mit rejtenek azok a mély, titokzatos, barna szemek. 

A belső vívódásom persze a viselkedésemen is meglátszott, hiába is próbáltam úgy tenni, mintha minden rendben lenne. Így aztán, mikor egyik nap összefutottam Larával, nem titkolóztam tovább.

- Valami baj van, Sara? - tette fel a kérdést, én pedig megnyíltam neki.

- Nem tudom. Nincs semmi baj - nyomtam meg az utolsó szót. 

Lara nem szólt semmit, csak felvonta a szemöldökét.

- Na jó. Pár hete interjút kellett csinálnom Iker Casillasszal. Tudod, mi a véleményem a focistákról. De ő... más volt. Én meg úgy viselkedtem, mint egy újonc, nem tudom, mi történt velem. Azóta nem megy ki a fejemből. 

- Sara, ezen ne stresszelj már! Egyszerűen csak érdekel a pasas, nem? 

- Igen... végül is érdekel. 

- Nem akarod te elfelejteni - mosolygott rám mindentudóan. 

- Lara! - böktem oldalba játékosan. - Semmi olyasmiről nincs szó, amire gondolsz.

- Ugyan már! 25 éves vagy, ez természetes. Iker helyes, meg ahogy hallottam, vicces és éppenséggel szingli...

- Lara, összesen egyszer találkoztunk. Még barátok se vagyunk és különben is, tudod nagyon jó, hogy nem akarok focistával járni.

- De ha nem kapus lenne... - fűzte tovább a szavaimat Lara.

- Hát te hihetetlen vagy! - nevettem rá a barátnőmre.

Jól elszórakoztunk, de este, a szobámban fekve akaratlanul is visszatértem a beszélgetésünkre. Nem, én nem az a típus vagyok, aki meglát valakit és már bele is szeret. Nekem idő kell. Különben is, mit gondolkozok ezen annyit? Csak meg akarom ismerni, abban meg nincs semmi rossz.

A következő héten végül megkaptam az esélyt, hogy jobban kiismerjem. Interjút kellett csinálni a Real Madriddal, én pedig önként elvállaltam. Otthon aztán nekiültem és megírtam a kérdéseket. Pár óra múlva elégedetten dőltem hátra, aztán egy sóhajjal elővettem a telefonom és felhívtam Larát, aki persze teljesen bezsongott.

- Tegyél fel neki valami személyes kérdést is!

- Nem fog rá válaszolni.

- Naaa, kérdezd meg, hogy tényleg szakított-e a barátnőjével. A reakciójából úgyis rájössz, hogy igazat mond-e. 

- És miért pont ezt kérdezzem meg? - nevettem fel hitetlenül.

- Sara, legalább magadnak ne hazudj - mondta Lara megfontoltan.

Egy pillanatra megmerevedtem, mikor leesett, hogy értette. Lara hallgatott a vonal végén, amiért külön hálás voltam. Hagyta, hogy megemésszem a hirtelen jött információt.

- Még valami? - kérdeztem végül mosolyogva.

- Ha már így rákérdeztél, igen, lenne valami. Ha hallasz valami megjegyzést Sergiotól, hogy mit gondol rólam, vagy ha úgy jön ki, kérdezd meg Ikertől vagy valami. 

- Miért nem kérdezed meg te? 

- Sara... kérlek. Nem akarom leégetni magam, ha ő esetleg csak szórakozni akar. 

- Jó, jó, majd igyekszem.

Miután elbúcsúztunk, újra kézbe vettem a tollam és az Ikernek szánt kérdésekhez lapoztam a noteszemben. Kezem megállt egy pillanatra a papír fölött, mielőtt leírtam volna az utolsó kérdést.

Igaza volt Larának. Felesleges azt bizonygatnom, hogy nem érdekel.

×××

A meccs estéjén a szokásosnál jóval többet álltam a gardróbom előtt. Aztán megelégeltem és kivettem egy szokásos farmer-blúz kombinációt. Kezdőként még foghattam volna arra, hogy ez az első interjúm egy nagy csapattal, de ezúttal ez nem volt igaz. Nagyon is jól tudtam, hogy miért vagyok ilyen ideges. Mert ma újra találkozunk. 

A stadionban felmutattam a belépőkártyámat és elfoglaltam a helyemet a többi újságíró között. Alig vártam, hogy végre bevonuljanak a csapatok. 

Ott volt, legelöl jött, csapatkapitányként. Izgatottan előredőltem, hátha meglátom az arcát. Feszültnek tűnt, de ezt betudtam a meccs előtti izgalomnak.

A mérkőzés elsöprő Madrid sikert hozott, én pedig szorgalmasan írogattam a füzetembe a megjegyzéseimet, amik szintén a cikkhez kellenek majd. Miután levonultak a játékosok, hagytam nekik egy kis időt, hogy kiörüljék magukat, lezuhanyozzanak és megcsinálják a sajtótájékoztatót. 

Mikor beléptem az öltözőbe, egyedül Iker volt bent.

- Szia! - mosolygott rám kedvesen.

Mindenre számítottam, csak a saját reakciómra nem. A mosolyát látva szívem majd kiugrott a mellkasomból, a lélegzetem felgyorsult, éreztem, ahogy a vér az arcomba szökik. Próbáltam figyelmen kívül hagyni a testem reagálást egy egyszerű mosolyjal és leültem mellé. Hirtelen felindulásból odaadtam neki a füzetem, hogy nézze át a kérdéseket. Ilyet még nem csináltam máskor, elvégre ezek az én kérdéseim, nekik csak válaszolni kell rájuk. A kezünk egy pillanatra összeért, mire éreztem, hogy újra elpirulok. Egyszerűen nem értettem, miért reagálok így mindenre.

Mivel a többiek annyira nem igyekeztek, úgy döntöttünk, megcsináljuk az ő részét, hogy haladjunk. A válaszait hallva újra rádöbbentem, hogy az előítéletem a focisták felé helytelen volt. Régen hallottam valakit ennyi alázattal beszélni. Egyértelmű volt, hogy neki ez az élete. Mikor túl voltunk a testvérével való kapcsolatán, egy pillanatig tétováztam. Megkérdezzem vagy ne? Végül a kevésbé józan felem győzött, úgyhogy feltettem az utolsó kérdést is.

- Az újságok mostanában sokat írnak a magánéletedről. Máris felreppent néhány pletyka, de tényleg van valaki?

Egy pillanatra félrenézett, aztán tekintetét mélyen az enyémbe fúrta. Képtelen voltam elszakadni szemeitől, nem mintha annyira törtem volna magam. Legszívesebben megérintettem volna, de mielőtt bármit is tehettem volna, megszólalt.

- Igen, van - mondta még mindig a szemembe nézve.

Egy hosszú pillanatig egyikünk sem szólalt meg, majd nyitottam a számat, hogy feltegyem azt a bizonyos kérdést. Ekkor azonban berobbant Sergio és ezzel együtt elszállt az összes esélyem, hogy megtudjam, ki az a lány.

Egy sóhajjal az érkező csapattagok felé fordultam, de Iker tekintetét folyamatosan magamon éreztem. Igyekeztem gyorsan megcsinálni az interjúkat, közben pedig szótlanul, egy-egy mosollyal tűrtem a folyamatos beszólásokat. Régebben ez még zavart, de mostanra rájöttem, hogy jobb nem is törődni vele.

- Na, kész is vagyok - csuktam be a füzetemet. - Köszönöm, hogy szántatok rám időt.

- Ha másban is tudok segíteni, szólj nyugodtan - vigyorgott rám Cristiano eléggé félreérthetően.

Csak megcsóváltam a fejem, miközben tekintetem összeakadt az Ikerével. Meglepődtem, mivel egy szépnek korántsem mondható pillantást küldött Ronaldo felé, de utána gyorsan rám mosolygott. Intettem egy utolsót és kiléptem a folyosóra. Sietős léptekkel távoztam, egyenesen a kocsimhoz mentem. Nem akartam gondolkodni, mert tudtam, hogy az mihez vezetne. 

Otthon ahogy becsuktam az ajtót, már neki is dőltem és lecsúsztam a földre. Arcom a kezeimbe temettem és próbáltam elfogadni az elfogadhatatlant. Hogy mindez velem történt meg. Nem maradhattam így sokáig, hamarosan megcsörrent a telefonom.

- Igen? - szóltam bele.

- Jézusom, Sara, jól vagy? - kérdezte Lara döbbenten.

- Persze. Miért?

- Olyan furcsa a hangod. Minden rendben?

- Persze. Jól vagyok - mondtam halkan.

Először magamban kell feldolgozni bizonyos információkat, utána képes leszek megosztani másokkal is.

- Hát, te tudod. Csak azért hívlak, hogy sikerült-e megtudnod valamit Sergioról...

- Sajnálom Lara, de nem jött össze. Nem volt rá alkalom. Talán majd máskor.

Ez így nem volt teljesen igaz. Volt rá alkalom, hiszen sokáig csak ketten voltunk bent az öltözőben Ikerrel. De akkor másra voltam kíváncsi, amire nem kaptam végül választ.

×××

A karácsonyi láz végül engem is utolért, azon kaptam magam, hogy szerelmes, karácsonyi dalokat dúdolva dolgozom. Megráztam a fejem, hogy kitisztuljon egy kicsit, aztán a naptárra néztem. Egy hét múlva karácsony és még semmit sem vettem. Úgy döntöttem, délután nekikezdek, hátha tudok legalább a családomnak vásárolni valamit. 

Hatalmas tömeg, zsúfolt bevásárlóközpontok és kilométeres sorok fogadtak mindenhol, úgyhogy sietősre fogtam. Bármennyire is szeretem a vásárlást, ez azért már nekem is sok volt. Hazafelé beugrottam egy kávézóba, hogy vegyek magamnak egy sütit. Azzal viszont nem számoltam, hogy mekkora lesz a tömeg. Sorbaállás közben megpillantottam egy ismerős arcot. Az eredeti tervem az volt, hogy csak veszek egy sütit és majd otthon megeszem, de ez egy pillanat alatt megváltozott. Utat törtem magamnak az asztalához és megszólítottam. 

- Szia, Iker! - köszöntem neki, mire felpattant és rám mosolygott. 

Helyet foglaltam vele szemben, miközben próbáltam figyelmen kívül hagyni ezerrel lüktető szívemet. Mivel féltem, hogy majd beáll köztünk a csend, gyorsan feldobtam egy átlagos témát, megkérdeztem, hogy mit tud Laráékról. 

És aztán jött a meglepetés. Úgy éreztem, teljesen egymásra vagyunk hangolva, egyszerűen bármiről tudtunk beszélgetni. Soha, egyetlen férfival sem éreztem még ilyen jól magam. 

Véglegesen is tudatosult bennem, hogy az a bizonyos első benyomás nem volt igaz. Nagyon nem.

- Iker! - kezdtem meggondolatlanul. - Nekem... bocsánatot kell kérnem tőled. Amikor először találkoztunk, azt hittem, hogy te is olyan nagyképű, bunkó, beképzelt vagy, mint a focisták egy része. De... rájöttem, hogy te nagyon... jó vagy, ami manapság olyan ritka és hatalmas érték. Szóval, sajnálom, ha megbántottalak a viselkedésemmel, nem volt igazam. Sajnálom, és örülök, hogy megismerhettelek.

Mikor rájöttem, hogy tulajdonképpen mit is mondtam, szörnyen zavarba jöttem. Iker sokáig nem szólt semmit, én pedig nem mertem ránézni. Nem tudtam mit gondol. Megijesztettem? Aztán megéreztem, hogy keze az állam alá csúszik és felemelte a fejemet. Érintésétől libabőrös lettem, de szerencsére ez nem látszott a blúzomnak köszönhetően. Mikor a szemembe nézett, minden más megszűnt körülöttem. Fogalmam sem volt, hogy hol vagyok, hány óra van, vagy egyáltalán milyen nap. Csak a tekintete számított, amely most lágyabb volt, mint eddig bármikor, de a benne lévő érzelmek még mindig rejtettek maradtak. Kinyitotta a száját, hogy megszólaljon, de nem tudtam meg, mit akart mondani. 

Berontott egy ember és minden megváltozott. Valaki összetörte a kocsimat. Idegbeteg módjára álltam fel és úgy ahogy voltam, egy szál felsőben kirohantam a parkolóba. Az autóm jobb oldala összetört, a tettes meg persze nem volt sehol. Idegesen telefonáltam az autómentőknek, majd megéreztem, hogy valaki ráteríti a kabátomat a vállamra. Hálásan néztem Ikerre, de ennél többre pillanatnyilag nem telt tőlem, de úgy tűnt, teljesen megérti. 

Ha azt hittem, ennél több meglepetés már nem érhet, tévedtem. Iker egyszer csak egy papírt nyújtott felém, rajta a telefonszámával. Hívjam fel, ha segítségre van szükségem. Abban a pillanatban legszívesebben a nyakába ugrottam volna, de szerencsére visszafogtam magam. 

×××

Miután nagy nehezen hazakerültem, a kis papírt szorongatva leültem a kanapéra. Ezidáig menekültem az érzéseim elől, nem mertem szembefordulni velük. Magamnak sem akartam beismerni dolgokat. De most feladtam, nem küzdök tovább az ellen, ami igazából nagyon is a kedvemre való. 

Nem kerestem a szerelmet. Saját magamnak akartam bebizonyítani, hogy egyedül is képes vagyok megállni a lábamon. Mostanáig tökéletesen működött, de mióta megismertem Ikert, megváltoztam. Igen, az akaratomon kívül történt, de beleszerettem Iker Casillasba. Egy focistába. 

Tudom, hogy azt ígértem, két rész lesz, de mivel nagyon sokáig tartott ezt megírni úgy döntöttem, hogy csak ennyi lesz. Ez az első fejezet tartalma, kicsit lehetett volna több is, de tényleg csak ennyi telt tőlem. Szóval a következő fejezet újra Iker szemszöges lesz, és a történet is megy tovább. 

First day at school - avagy mikor lesz friss?

Nem, ez még nem az újabb fejezet, azt még írom. Nagyjából a fele van kész, de úgy döntöttem, két részre szedem, szóval kaptok majd két 20. fejezetet. Hogy mikor? Nos, még nem tudom.
Ma megkaptuk az órarendet. Nem tetszik. Ez az év amúgy is húzós lesz (nyelvvizsga, érettségi, osztályozóvizsga, záróvizsga...), de ettől függetlenül továbbra is írom a történetet, eszembe sincs abbahagyni :)
Eddig próbáltam szerda-csütörtök környékén hozni az új rész, nos ez nem jött össze. Most úgy néz ki, hogy szerdán ötig suliban vagyok, aztán onnan megyek edzésre, hét után érek csak haza. Szinte minden hétvégén meccsünk lesz, szóval ez a lehetőség is kifújt. Próbálom hétfőre vagy keddre átrakni az új részeket, így tűnik a legkönnyebbnek.
Mindenesetre, ez még elég képlékeny, csak ezért írom le, hogy tudjátok, mire lehet majd számítani. Szóval előre is bocsánat, ha kések vagy nem lesz olyan gyakran új rész.
Csanna