Csanna
Reggel, mikor felébredtem, már javában sütött a nap. Innen tudtam, hogy kicsit később keltem a szokásosnál. Mosolyogva megfordultam, hogy felkeltsem a másik álomszuszékot, de nem volt mellettem. Egy papír feküdt az ágyon, felismertem rajta a kézírását.
Jó reggelt! Nem keltettelek fel, gondoltam, szükséged van arra, hogy kipihend a tegnap éjszakát...
Elfelejtettem szólni, hogy ma utazik el Unai Franciaországba. Kikísérem őket a reptérre. Sietek vissza.
Iker
A levél mellett egy szál rózsa feküdt, mire boldog mosollyal dőltem vissza az ágyba. Egyszerűen imádom, nincs jobb szó rá. A gondolataim visszarepültek egészen múlt év novemberéig, mikor először találkoztunk.
×××
Azt hittem, már végeztem aznapra, szóval mindent beraktam a táskámba és az ajtó felé indultam.
- Sara, gyere ide egy kicsit! - szólt ki José az irodából.
- Valami baj van? - léptem be a főnökhöz.
- Most nem leszel boldog, de maradnod kéne még egy kicsit. Ma még fel kell vennünk egy interjút és már csak hárman vagytok bent. Davidot most küldtem ki külső helyszínre, Maria még nem végzett, úgyhogy...
- Oké, oké - tettem fel a kezeimet.
- Köszönöm - mosolygott rám és keresgélni kezdett a papírjai között. - Már összeírták a kérdéssort, nézd át gyorsan - adott át egy lapot.
- Mikor kezdünk? - kérdeztem.
- Fél óra - pillantott az órára. - Remélem addig befut az interjúalany is - nevetett fel.
- Ki az?
- Iker Casillas.
Szuper - füstölögtem magamban. - Egy újabb beképzelt focista.
- Nézz be addig a stúdióba, hogy mindenki itt van-e még.
Egy intéssel jeleztem, hogy értettem és kiléptem a szobából. A stúdió felé tartva a kérdéseket tanulmányoztam, így összeütköztem valakivel. Simán elestem volna, ha az illető nem kap el. Felnéztem rá, hogy mégis kivel sikerült "koccannom". A szemébe nézve semmi mást nem érzékeltem. Az idő, a tér... minden semmivé foszlott, csak azok a barna szemek léteztek.
Nem értettem, mi történik velem, zavartan lesütöttem a szemem és éreztem, ahogy a forróság elönti az arcomat. Elpirultam volna?
Iker Casillas - merthogy ő volt az, aki a karjaiban tartott - sűrű bocsánatkérések közepette elengedett és egy utolsó pillantás után mindketten mentünk a magunk dolgára. Akkor még fel se fogtam, hogy vele fogok interjút készíteni.
A stúdióban minden rendben volt, visszafele azonban összefutottam Mariával, aki fintorogva a sminkszobába küldött.
Nevetve léptem be Nellyhez, ahol újra találkoztam Ikerrel. Egyszerűen nem értettem magam. Büszke voltam arra, hogy az összes interjúalannyal közvetlenül, barátságosan tudok viselkedni, nála viszont... Mint egy dadogó kezdő, úgy viselkedtem.
Hozzátartozik a dologhoz, hogy megvolt a véleményem a focistákról. Eddig szinte az összes, akivel találkoztam, úgy gondolta, hogy a posztján ő a legjobb és csak körülötte forog a világ. És Iker nem ilyen volt. Éppen ezért nem tudtam, hogyan is kéne viselkednem vele.
Viszonylag gyorsan végeztünk az interjúval és vegyes érzésekkel búcsúztam el. Egy részem örült, hogy nem hozom magam újabb kínos szituációba, másik felem viszont reménykedett, hogy talán még újra találkozhatunk.
Napokig sőt, hetekig őrlődtem az érzéseim között. Néha el akartam felejteni, máskor viszont jobban meg akartam ismerni. Tudni akartam, mit rejtenek azok a mély, titokzatos, barna szemek.
A belső vívódásom persze a viselkedésemen is meglátszott, hiába is próbáltam úgy tenni, mintha minden rendben lenne. Így aztán, mikor egyik nap összefutottam Larával, nem titkolóztam tovább.
- Valami baj van, Sara? - tette fel a kérdést, én pedig megnyíltam neki.
- Nem tudom. Nincs semmi baj - nyomtam meg az utolsó szót.
Lara nem szólt semmit, csak felvonta a szemöldökét.
- Na jó. Pár hete interjút kellett csinálnom Iker Casillasszal. Tudod, mi a véleményem a focistákról. De ő... más volt. Én meg úgy viselkedtem, mint egy újonc, nem tudom, mi történt velem. Azóta nem megy ki a fejemből.
- Sara, ezen ne stresszelj már! Egyszerűen csak érdekel a pasas, nem?
- Igen... végül is érdekel.
- Nem akarod te elfelejteni - mosolygott rám mindentudóan.
- Lara! - böktem oldalba játékosan. - Semmi olyasmiről nincs szó, amire gondolsz.
- Ugyan már! 25 éves vagy, ez természetes. Iker helyes, meg ahogy hallottam, vicces és éppenséggel szingli...
- Lara, összesen egyszer találkoztunk. Még barátok se vagyunk és különben is, tudod nagyon jó, hogy nem akarok focistával járni.
- De ha nem kapus lenne... - fűzte tovább a szavaimat Lara.
- Hát te hihetetlen vagy! - nevettem rá a barátnőmre.
Jól elszórakoztunk, de este, a szobámban fekve akaratlanul is visszatértem a beszélgetésünkre. Nem, én nem az a típus vagyok, aki meglát valakit és már bele is szeret. Nekem idő kell. Különben is, mit gondolkozok ezen annyit? Csak meg akarom ismerni, abban meg nincs semmi rossz.
A következő héten végül megkaptam az esélyt, hogy jobban kiismerjem. Interjút kellett csinálni a Real Madriddal, én pedig önként elvállaltam. Otthon aztán nekiültem és megírtam a kérdéseket. Pár óra múlva elégedetten dőltem hátra, aztán egy sóhajjal elővettem a telefonom és felhívtam Larát, aki persze teljesen bezsongott.
- Tegyél fel neki valami személyes kérdést is!
- Nem fog rá válaszolni.
- Naaa, kérdezd meg, hogy tényleg szakított-e a barátnőjével. A reakciójából úgyis rájössz, hogy igazat mond-e.
- És miért pont ezt kérdezzem meg? - nevettem fel hitetlenül.
- Sara, legalább magadnak ne hazudj - mondta Lara megfontoltan.
Egy pillanatra megmerevedtem, mikor leesett, hogy értette. Lara hallgatott a vonal végén, amiért külön hálás voltam. Hagyta, hogy megemésszem a hirtelen jött információt.
- Még valami? - kérdeztem végül mosolyogva.
- Ha már így rákérdeztél, igen, lenne valami. Ha hallasz valami megjegyzést Sergiotól, hogy mit gondol rólam, vagy ha úgy jön ki, kérdezd meg Ikertől vagy valami.
- Miért nem kérdezed meg te?
- Sara... kérlek. Nem akarom leégetni magam, ha ő esetleg csak szórakozni akar.
- Jó, jó, majd igyekszem.
Miután elbúcsúztunk, újra kézbe vettem a tollam és az Ikernek szánt kérdésekhez lapoztam a noteszemben. Kezem megállt egy pillanatra a papír fölött, mielőtt leírtam volna az utolsó kérdést.
Igaza volt Larának. Felesleges azt bizonygatnom, hogy nem érdekel.
×××
A meccs estéjén a szokásosnál jóval többet álltam a gardróbom előtt. Aztán megelégeltem és kivettem egy szokásos farmer-blúz kombinációt. Kezdőként még foghattam volna arra, hogy ez az első interjúm egy nagy csapattal, de ezúttal ez nem volt igaz. Nagyon is jól tudtam, hogy miért vagyok ilyen ideges. Mert ma újra találkozunk.
A stadionban felmutattam a belépőkártyámat és elfoglaltam a helyemet a többi újságíró között. Alig vártam, hogy végre bevonuljanak a csapatok.
Ott volt, legelöl jött, csapatkapitányként. Izgatottan előredőltem, hátha meglátom az arcát. Feszültnek tűnt, de ezt betudtam a meccs előtti izgalomnak.
A mérkőzés elsöprő Madrid sikert hozott, én pedig szorgalmasan írogattam a füzetembe a megjegyzéseimet, amik szintén a cikkhez kellenek majd. Miután levonultak a játékosok, hagytam nekik egy kis időt, hogy kiörüljék magukat, lezuhanyozzanak és megcsinálják a sajtótájékoztatót.
Mikor beléptem az öltözőbe, egyedül Iker volt bent.
- Szia! - mosolygott rám kedvesen.
Mindenre számítottam, csak a saját reakciómra nem. A mosolyát látva szívem majd kiugrott a mellkasomból, a lélegzetem felgyorsult, éreztem, ahogy a vér az arcomba szökik. Próbáltam figyelmen kívül hagyni a testem reagálást egy egyszerű mosolyjal és leültem mellé. Hirtelen felindulásból odaadtam neki a füzetem, hogy nézze át a kérdéseket. Ilyet még nem csináltam máskor, elvégre ezek az én kérdéseim, nekik csak válaszolni kell rájuk. A kezünk egy pillanatra összeért, mire éreztem, hogy újra elpirulok. Egyszerűen nem értettem, miért reagálok így mindenre.
Mivel a többiek annyira nem igyekeztek, úgy döntöttünk, megcsináljuk az ő részét, hogy haladjunk. A válaszait hallva újra rádöbbentem, hogy az előítéletem a focisták felé helytelen volt. Régen hallottam valakit ennyi alázattal beszélni. Egyértelmű volt, hogy neki ez az élete. Mikor túl voltunk a testvérével való kapcsolatán, egy pillanatig tétováztam. Megkérdezzem vagy ne? Végül a kevésbé józan felem győzött, úgyhogy feltettem az utolsó kérdést is.
- Az újságok mostanában sokat írnak a magánéletedről. Máris felreppent néhány pletyka, de tényleg van valaki?
Egy pillanatra félrenézett, aztán tekintetét mélyen az enyémbe fúrta. Képtelen voltam elszakadni szemeitől, nem mintha annyira törtem volna magam. Legszívesebben megérintettem volna, de mielőtt bármit is tehettem volna, megszólalt.
- Igen, van - mondta még mindig a szemembe nézve.
Egy hosszú pillanatig egyikünk sem szólalt meg, majd nyitottam a számat, hogy feltegyem azt a bizonyos kérdést. Ekkor azonban berobbant Sergio és ezzel együtt elszállt az összes esélyem, hogy megtudjam, ki az a lány.
Egy sóhajjal az érkező csapattagok felé fordultam, de Iker tekintetét folyamatosan magamon éreztem. Igyekeztem gyorsan megcsinálni az interjúkat, közben pedig szótlanul, egy-egy mosollyal tűrtem a folyamatos beszólásokat. Régebben ez még zavart, de mostanra rájöttem, hogy jobb nem is törődni vele.
- Na, kész is vagyok - csuktam be a füzetemet. - Köszönöm, hogy szántatok rám időt.
- Ha másban is tudok segíteni, szólj nyugodtan - vigyorgott rám Cristiano eléggé félreérthetően.
Csak megcsóváltam a fejem, miközben tekintetem összeakadt az Ikerével. Meglepődtem, mivel egy szépnek korántsem mondható pillantást küldött Ronaldo felé, de utána gyorsan rám mosolygott. Intettem egy utolsót és kiléptem a folyosóra. Sietős léptekkel távoztam, egyenesen a kocsimhoz mentem. Nem akartam gondolkodni, mert tudtam, hogy az mihez vezetne.
Otthon ahogy becsuktam az ajtót, már neki is dőltem és lecsúsztam a földre. Arcom a kezeimbe temettem és próbáltam elfogadni az elfogadhatatlant. Hogy mindez velem történt meg. Nem maradhattam így sokáig, hamarosan megcsörrent a telefonom.
- Igen? - szóltam bele.
- Jézusom, Sara, jól vagy? - kérdezte Lara döbbenten.
- Persze. Miért?
- Olyan furcsa a hangod. Minden rendben?
- Persze. Jól vagyok - mondtam halkan.
Először magamban kell feldolgozni bizonyos információkat, utána képes leszek megosztani másokkal is.
- Hát, te tudod. Csak azért hívlak, hogy sikerült-e megtudnod valamit Sergioról...
- Sajnálom Lara, de nem jött össze. Nem volt rá alkalom. Talán majd máskor.
Ez így nem volt teljesen igaz. Volt rá alkalom, hiszen sokáig csak ketten voltunk bent az öltözőben Ikerrel. De akkor másra voltam kíváncsi, amire nem kaptam végül választ.
×××
A karácsonyi láz végül engem is utolért, azon kaptam magam, hogy szerelmes, karácsonyi dalokat dúdolva dolgozom. Megráztam a fejem, hogy kitisztuljon egy kicsit, aztán a naptárra néztem. Egy hét múlva karácsony és még semmit sem vettem. Úgy döntöttem, délután nekikezdek, hátha tudok legalább a családomnak vásárolni valamit.
Hatalmas tömeg, zsúfolt bevásárlóközpontok és kilométeres sorok fogadtak mindenhol, úgyhogy sietősre fogtam. Bármennyire is szeretem a vásárlást, ez azért már nekem is sok volt. Hazafelé beugrottam egy kávézóba, hogy vegyek magamnak egy sütit. Azzal viszont nem számoltam, hogy mekkora lesz a tömeg. Sorbaállás közben megpillantottam egy ismerős arcot. Az eredeti tervem az volt, hogy csak veszek egy sütit és majd otthon megeszem, de ez egy pillanat alatt megváltozott. Utat törtem magamnak az asztalához és megszólítottam.
- Szia, Iker! - köszöntem neki, mire felpattant és rám mosolygott.
Helyet foglaltam vele szemben, miközben próbáltam figyelmen kívül hagyni ezerrel lüktető szívemet. Mivel féltem, hogy majd beáll köztünk a csend, gyorsan feldobtam egy átlagos témát, megkérdeztem, hogy mit tud Laráékról.
És aztán jött a meglepetés. Úgy éreztem, teljesen egymásra vagyunk hangolva, egyszerűen bármiről tudtunk beszélgetni. Soha, egyetlen férfival sem éreztem még ilyen jól magam.
Véglegesen is tudatosult bennem, hogy az a bizonyos első benyomás nem volt igaz. Nagyon nem.
- Iker! - kezdtem meggondolatlanul. - Nekem... bocsánatot kell kérnem tőled. Amikor először találkoztunk, azt hittem, hogy te is olyan nagyképű, bunkó, beképzelt vagy, mint a focisták egy része. De... rájöttem, hogy te nagyon... jó vagy, ami manapság olyan ritka és hatalmas érték. Szóval, sajnálom, ha megbántottalak a viselkedésemmel, nem volt igazam. Sajnálom, és örülök, hogy megismerhettelek.
Mikor rájöttem, hogy tulajdonképpen mit is mondtam, szörnyen zavarba jöttem. Iker sokáig nem szólt semmit, én pedig nem mertem ránézni. Nem tudtam mit gondol. Megijesztettem? Aztán megéreztem, hogy keze az állam alá csúszik és felemelte a fejemet. Érintésétől libabőrös lettem, de szerencsére ez nem látszott a blúzomnak köszönhetően. Mikor a szemembe nézett, minden más megszűnt körülöttem. Fogalmam sem volt, hogy hol vagyok, hány óra van, vagy egyáltalán milyen nap. Csak a tekintete számított, amely most lágyabb volt, mint eddig bármikor, de a benne lévő érzelmek még mindig rejtettek maradtak. Kinyitotta a száját, hogy megszólaljon, de nem tudtam meg, mit akart mondani.
Berontott egy ember és minden megváltozott. Valaki összetörte a kocsimat. Idegbeteg módjára álltam fel és úgy ahogy voltam, egy szál felsőben kirohantam a parkolóba. Az autóm jobb oldala összetört, a tettes meg persze nem volt sehol. Idegesen telefonáltam az autómentőknek, majd megéreztem, hogy valaki ráteríti a kabátomat a vállamra. Hálásan néztem Ikerre, de ennél többre pillanatnyilag nem telt tőlem, de úgy tűnt, teljesen megérti.
Ha azt hittem, ennél több meglepetés már nem érhet, tévedtem. Iker egyszer csak egy papírt nyújtott felém, rajta a telefonszámával. Hívjam fel, ha segítségre van szükségem. Abban a pillanatban legszívesebben a nyakába ugrottam volna, de szerencsére visszafogtam magam.
×××
Miután nagy nehezen hazakerültem, a kis papírt szorongatva leültem a kanapéra. Ezidáig menekültem az érzéseim elől, nem mertem szembefordulni velük. Magamnak sem akartam beismerni dolgokat. De most feladtam, nem küzdök tovább az ellen, ami igazából nagyon is a kedvemre való.
Nem kerestem a szerelmet. Saját magamnak akartam bebizonyítani, hogy egyedül is képes vagyok megállni a lábamon. Mostanáig tökéletesen működött, de mióta megismertem Ikert, megváltoztam. Igen, az akaratomon kívül történt, de beleszerettem Iker Casillasba. Egy focistába.
Tudom, hogy azt ígértem, két rész lesz, de mivel nagyon sokáig tartott ezt megírni úgy döntöttem, hogy csak ennyi lesz. Ez az első fejezet tartalma, kicsit lehetett volna több is, de tényleg csak ennyi telt tőlem. Szóval a következő fejezet újra Iker szemszöges lesz, és a történet is megy tovább.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése