22. fejezet

Hmm... Elég húzós hetem volt, pedig még egy hónapja sem tart a suli. Mindegy, végül csak sikerült összeraknom ezt a részt, igaz, hogy nem annyira vagyok vele elégedett és elég rövidke lett. Igyekszem sietni a következővel és az ígérem, hosszabb lesz, hogy kicsit ellensúlyozza ezt :)
Csanna

- Iker, mi a francnak van telefonod, ha nem veszed fel? - kérdezte Sergio hétfő reggel.

- Bocs, ki voltam kapcsolva - intettem.

- Tényleg? Nem is vettem észre... - gúnyolódott.

- Sajnálom Serg, de dolgom volt a hétvégén. Komolyan - néztem rá.

- Oké, oké. Van valami köze ahhoz, hogy Sarát sem lehetett elérni?

- Miért hívtad te Sarát? - hagytam figyelmen kívül a kérdését.

- Nem én, Lara. El akartunk hívni titeket vacsorázni, mert valamelyik idióta jó ötletnek tartotta, hogy 10 pizzát rendel a nevemben - nézett célzatosan Crisre, aki feltűnően el volt foglalva a cipője befűzésével.

Felnevettem, ez jellemző volt Gépre. Unatkozik a hétvégén, ezért megszívat valakit.

- Szóval, mit műveltetek? - tért vissza az eredeti témára Sergio.

- Segítettem pakolni Sarának? - vontam vállat.

- Elköltözik? - kérdezte döbbenten.

- Hmm... - egyelőre én sem fogtam fel teljesen a tényt, hogy együtt fogunk élni.

Sergio azonban nem érte be ennyivel, tudni akarta, miért nem voltunk elérhetőek.

- Iker tudod, hogy úgyis kiszedem belőled...

- Jó, jó - sóhajtottam. - Összeköltözünk.

A többiek erre a szóra felkapták a fejüket, mindenki döbbenten nézett rám.

- Máris? - törte meg a csendet Sese. - Hiszen még csak most jöttetek össze. Jól meggondoltad? Nővel egy házban...

Mosolyogva hallgattam a srácok érveit. Sese és Cris, a két nőcsábász, láthatóan teljesen megbotránkozott.

- Miért, előbb-utóbb nálatok is fel fog vetődni ez a kérdés- szólt közbe Xabi, Sergionak címezve szavait.

- Lara tudja, hogy független típus vagyok - vágta rá, mire felröhögtünk.

Tekintetem összeakadt a Rickyével, aki mosolyogva bólintott. Ő tudta, mit érzek csakúgy, mint Marcelo, aki megveregette a vállam, mikor elment mellettem.

- Különben is, tudom, mire számítsak. Éltem már együtt Evával is...

- Na, ez aztán tényleg jó példa - szólt közbe Pipa cinikusan.

- Hallod, azért az eljegyzéssel még várj egy kicsit - röhögött Cris, mire megforgattam a szemeimet, jelezve, hogy nem normális.

- Te hogy állsz Irinával? - kérdeztem vissza.

Bejött a tervem, a srácok azonnal rászálltak a témára, békén hagyva engem.

Edzés után Sese bevárt, így együtt hagytuk el a stadiont.

- Örülök nektek, de tényleg. Sara imád téged, úgyhogy ha te nem szúrod el, nem lesz semmi baj.

- Nem tervezem - válaszoltam komolyan.

Sara nálam volt, mikor hazaértem, a gardróbban pakolta a cipőit.

- Te jó ég! - mondtam döbbenten, mikor megláttam a rengeteg magassarkút. - Ez pontosan mennyi?

- Ne akard tudni - nevetett Sara, majd üdvözlésképpen egy puszit nyomott az arcomra.

Hitetlenül csóváltam a fejem. Nem sokszor látok ennyi cipőt egy helyen.

- Jól van na, én is nőből vagyok - magyarázkodott.

- Ó, de még mennyire! - mosolyogtam, majd kezem a fenekére csúsztattam.

- Hékás! - tiltakozott nevetve, majd hirtelen abbahagyta, mikor a kezem a farmerja hátsó zsebébe csúsztattam.

A szemembe nézve lassan ő is belenyúlt a zsebbe, lassan kivette belőle az ajándékomat. Arcára kiült a meglepettség, mikor rájött, hogy a ház kulcsát tartja a kezében.

- Istenem! - hunyta le szemeit egy pillanatra, majd szorosan átölelt. - Köszönöm!

- Én köszönöm, hogy beleegyeztél - hajtottam le a fejem és a nyakába csókoltam. - Még jó, hogy nem mentél ma dolgozni - húzódtam el nevetve.

- Miért? - kérdezte értetlenül.

- Elég sok alapozót kellett volna elhasználni a nyakadra... - vigyorogtam rá.

A szemöldökét ráncolva léptett el tőlem, a tükör elé állt, hogy megnézze, mire gondoltam. A következő pillanatban csípőre tette a kezét és szemrehányóan pillantott rám a tükörből.

- Ezt még visszakapod! - mutatott a lilás foltra, amit az éjszaka "alkottam".

- Alig várom - léptem mögé és hátulról átöleltem.

Megfordult a karjaimban, a mellkasomba boxolt, de gyorsan lefogtam a kezeit.

- Te viszont nem fogod tudni eltakarni a hajaddal - kuncogott.

Nevetve csókoltam meg, amit nem késlekedett viszonozni. Ilyenkor minden bajomat elfelejtettem és átadtam magam ennek a pár percnek.

- Amúgy - kezdte sejtelmesen, miután elszakadtunk egymástól. - Megyek Afrikába.

- Micsoda? Mikor? - kérdeztem döbbenten.

- Hát a világbajnokságra - forgatta meg a szemeit játékosan.

Egy pillanat alatt felfogtam, miről beszél és szorosan magamhoz vontam, minden levegőt kipréselve kettőnk közül.

- Már féltem, hogy hetekig nem láthatlak, de ez... tökéletes - mormoltam a hajába.

- Hacsak a szövetség közbe nem szól - fintorgott.

- Hogy érted? - néztem mélyen a szemébe.

- Hát... Mondhatják, hogy elvonnám a figyelmedet vagy valami és akkor mást küldhetnek ki helyettem.

- Ez hülyeség! - mondtam egyszerűen, mire Sara felnevetett. - Most ne foglalkozzunk ezzel - tettem hozzá lágyan. - Te is jössz és kész, nem foglak itthon hagyni.

- Nagyon biztos vagy abban, hogy bekerülsz a keretbe - ugratott mosolyogva, mire finoman oldalba böktem.

- Ez gonosz volt - közöltem vele, de ő csak nyomott egy puszit az arcomra és folytatta a pakolást.

- Lehiggadt már Mourinho? - kérdezte mellékesen.

- Hát, most már nem idegbeteg...

Na igen... A következő meccsünk a Barcelona ellen lesz és aki azt megnyeri, annak nagyon nagy esélye van a bajnoki címre is. Szóval Míster az elmúlt egy hétben olyan volt, mint egy bika, aki meglátta a vörös színt. Az edzések még a szokásosnál is kimerítőbbek voltak, a végkimerülésig hajszolt minket. Mi azonban minden további nélkül teljesítettük a kéréseit, mivel mi is nagyon szerettünk már bizonyítani a Barca ellen.

- Ideje volt már - fintorgott Sara. - Mostanában olyan fáradt vagy.

- Hé, hé, nem kell miattam aggódni - guggoltam le mellé.

A szeme sarkából rám nézett, aztán lassan mosolyra húzta a száját. Odahajoltam hozzá, hosszasan megcsókoltam, aztán felálltam és őt is felhúztam.

- Megleszel ezzel egyedül? El kell mennem vásárolni - túrtam a hajamba.

- Ó, várj már meg, kérlek! 

- Nem ruha- és cipőboltokra gondoltam - vigyorogtam rá.

- Iker! - lökött meg. - Ez nem vicces! - mondta, de azért nevetett.

- Akkor megvárjalak? - húztam magamhoz.

- Légyszi - nézett rám könyörgő szemekkel, mire felsóhajtottam.

- Neked nem lehet nemet mondani - tettettem felháborodást.

- Segíts egy kicsit és hamarabb készen leszek - pillantott rám a szempillái alól, bevetve legújabb fegyverét.

A fejemet csóválva kezdtem el rendszerezni a millió cipőt, Sara pedig nevetve csatlakozott hozzám. Végül természetesen neki lett igaza, nagyon gyorsan végeztünk.
Sara gyorsan beült mellém a kocsiba, szemmel láthatóan alig várta, hogy induljunk.
- Mi ez a nagy lelkesedés? - kérdeztem tőle.
- Semmi, hagyjuk - legyintett Sara.
Kitolattam a garázsból, aztán a fékre léptem és felvont szemöldökkel néztem rá.
- Na, most mi történt? Az előbb teljesen fel voltál pörögve, most meg...
- Nincs semmi baj. Csak ki fogsz nevetni...
- Nem foglak - ígértem neki, mire felsóhajtott.
- Na jó. Tudod, ez olyan női dolog... Az első közös bevásárlás az összeköltözés előtt... Mindenkinél eljön ez a pillanat.
- Azt akarod mondani, hogy te még nem éltél együtt senkivel? - kérdeztem meglepetten.
- Nem - rázta meg a fejét.
A hajába túrtam, magamhoz húztam és megcsókoltam. Nyelve utat tört a számba, miközben finoman harapdáltam ajkait. Eredetileg lágy csóknak szántam, de Sara lelkesedését nem tudtam nem viszonozni. Mikor már nem volt több oxigénem, elhúzódtam tőle és homlok az övének döntöttem.
- Nem is tudod, mennyire boldoggá tettél - suttogtam.
Sara végigsimított arcomon, aztán visszadőlt az ülésére és rám mosolygott. Nem mondott semmit, de az a mosoly mindent elárult.
Igen, én éltem már együtt Evával, de tudtam, hogy ez más lesz. El tudtam képzelni, hogy együtt éljük le az egész életünket. Sarának sikerült előhoznia belőlem az igazi Ikert, sikerült újra megnevettetnie. Ennyi az egész. Nem csinált semmi különöset, egyszerűen csak önmaga volt és ez által én is megtaláltam az igazi énemet. Végre megértettem, hogy a szerelem egész mást jelent valójában, mint ahogy azt a filmekben látni. Nem kellenek hozzá teátrális dolgok. Ha Sara boldog, én is az vagyok. Ha szomorú, azon vagyok, hogy újra nevetni lássam.
- Szeretlek! - hajoltam oda hozzá és egy puszit nyomtam a halántékára.
- Én is szeretlek!