Itt az új rész, remélem tetszeni fog. Vasárnapra szántam, de nem jött össze, a hétvége elég kaotikusra sikerült. Szombaton meccsem van, úgyhogy nem ígérek semmit, de nagyon próbálom összekapni magam. Már csak pár rész, és jön a világbajnokság :)
Csanna
Csanna
Sara bezárta a ház ajtaját maga mögött, majd széles mosollyal az arcán lépett mellém és megfogta felé nyújtott kezem. A kapuból még utoljára visszanézett,és sóhajtott egy nagyot.
- Szomorú vagy? - öleltem át a derekát.
- Nem, dehogy is. Sokkal jobb lesz nekem nálad.
- Mit fogsz csinálni vele? Eladod?
- Nem, még nem.
Nem mondott többet, de értettem a szavai mögött rejlő értelmezést. Ha mégsem jönne össze az együttélés, legyen hova visszajönnie.
- Inkább kiadom, ez a legegyszerűbb - folytatta gyorsan.
Az elmúlt pár napban gőzerővel pakoltunk, így gyorsan átvittük Sara szükséges cuccait az én házamba.
Leparkoltam a kocsifeljárón és kinyitottam a kaput. Mielőtt Sara beléphetett volna, mögé léptem és felkaptam a karjaiba.
- Mit művelsz? - kérdezte nevetve.
- Ez egyfajta előírás... - mosolyogtam rá.
- Az az esküvő után van, te - kapaszkodott szorosan a nyakamba.
- Egyéni értelmezésem van.
Mikor rájött, hogy így is, úgy is átviszem a küszöbön, feladta és a vállamra hajtotta a fejét.
- Bolond - susogta a nyakamba.
- A te bolondod - pusziltam meg a homlokát.
A nappaliban leraktam, szorosan átöleltem a derekát és megcsókoltam. Régóta vártam már, hogy eljöjjön ez a nap. Éreztem, hogy Sara szája mosolyra húzódik, ahogy együtt mozgott az enyémmel.
- Mondhatnám, hogy Isten hozott itthon, de az nagyon elcsépelt lenne - mosolyogtam rá.
- Nem mondj semmit! - lehelte, majd a tarkómnál fogva újra összeillesztette ajkainkat.
×××
Másnap reggel óvatosan kiszálltam az ágyból, ügyelve, hogy ne ébresszem fel a még alvó Sarát. Gyorsan összeütöttem magamnak egy reggelit, aztán az összes cuccomat belehajítottam egy táskába, majd indultam edzésre. Mivel holnap a Barcelona ellen játszunk, ráadásul hazai pályán, hosszú edzésre számíthattam. Mivel jelenleg fej-fej mellett állunk a tabellán, ez a mérkőzés a bajnokság végkimenetelre is hatalmas jelentőséggel lesz.
Az öltözőben is érezni lehetett a helyzet komolyságát, az átszellemült légkört Mourinho egy elégedett biccentéssel nyugtázta, ez nála természetes egy mérkőzés előtt.
Az edzés első felében még keményen dolgoztunk, hogy holnapra csúcsformában legyünk, másfél óra után azonban abbahagytuk, hogy ne fáradjunk el túlságosan.
Izzadtan vonultunk be a zuhanyzóba, mindenki igyekezett lemosni magáról a kimerültséget. Mondjuk tökéletesen meglettünk volna Sergio éneklése nélkül is, de ez már tényleg semmiség volt.
Lefékeztem a házunk előtt és kettőt dudáltam. Sara mosolyogva jött ki, egy gyors csókkal üdvözölt. Úgy döntöttünk, ma beülünk ebédelni valahova, ennyit megérdemlünk az elmúlt pakolós hét után.
- Kettőkor találkozok egy barátnőmmel, ugye nem baj? - kérdezte Sara.
- Katasztrófa, most azonnal mondd le - forgattam a szemeimet nevetve. - Miért lenne baj?
- Nem tudom - ismerte be mosolyogva.
- Sétálunk egyet? - nyújtottam felé a kezem, miután végeztünk, ő pedig bólintott.
- Készen álltok a holnapi meccsre? - kérdezte, mikor már a parkban jártunk.
- Nagyon remélem. A bajnoki cím is múlhat rajta, nagy a nyomás.
- Ügyes leszel - állt lábujjhegyre, hogy egy puszit nyomhasson az arcomra.
- Eljössz? - néztem rá kérdőn.
- Á, nem fog menni. Én mondom az esti sporthíreket, meg a Marcánál is lapzárta lesz - rázta meg a fejét szomorúan.
Egy órán át andalogtunk a parkban, semmiségekről beszélgetve, egyszerűen csak jól éreztük magunkat. Mindkettőnknek szüksége volt egy kis pihenésre, mikor a kevésbé fontos dolgokat is meg tudtuk beszélni.
Aztán megcsörrent Sara telefonja, véget vetve a tökéletes délutánnak. Befutott a barátnője, aki szokás szerint kissé megilletődve üdvözölt.
- Sietek! - suttogta Sara a nyakamba, mikor magamhoz húztam, hogy elbúcsúzzak tőle.
Tudtam, hogy csak pár óráról van szó, de attól még hiányozni fog.
- Ajánlom is - mondtam halkan, majd lágyan megcsókoltam.
Kezem lecsúszott a fenekére, mire felkuncogott és finoman eltolt magától.
- Ezt majd kettesben folytatjuk - mondta sokat sejtetően.
- Otthon várlak - leheltem a hajába.
- Gyerünk már, srácok, pár óráról van szó! Ennyit kibírtok egymás nélkül - nevetett fel Alicia.
Egy utolsó csók után elengedtem, ő pedig mosolyogva szállt be a kocsiba. Megvártam, míg teljesen eltűnnek a szemem elől, csak ezután indultam én is a kocsimhoz.
Fáradt voltam, az elmúlt napokban nem sok időm volt pihenni, úgyhogy otthon lefeküdtem, hogy aludjak egy kicsit. Úgy terveztem, hogy alszok egy órát, aztán csinálok valami vacsorát magunknak.
Úgy tűnt, csak pár percre hunytam le a szemem, mikor megéreztem, hogy valaki bebújik mellém. A szemhéjaim alól kilesve Sarát pillantottam meg, mire azonnal felültem.
- Hány óra van?
- Nyugi, még csak hat - simított végig az arcomon.
- Elaludtam, ne haragudj... - kezdtem mentegetőzni, de Sara leállított.
- Nehogy ezért bocsánatot kérj! Teljesen természetes, hogy fáradt vagy. Feküdj vissza, majd szólok, ha kész a vacsora.
- Segítek - ellenkeztem és kikászálódtam az ágyból.
A földön rengeteg táska és szatyor feküdt, mire mosolyogva fordultam Sara felé.
- Látom jól sikerült a vásárlás. Bár csak négy órát voltál oda, ez elég kevés hozzád képest - cukkoltam.
- Hahaha - nyújtotta ki a nyelvét. - Ne gonoszkodj!
- Eszemben sincs - öleltem át a nyakát és megcsókoltam. - Segítsek elpakolni? - kérdeztem utalva arra, hogy elég sok időbe fog kerülni.
- Majd én megcsinálom. Van néhány meglepetésem számodra - kacsintott rám, mire fantáziám azonnal beindult.
- Már alig várom, hogy lássam - csókoltam a nyakába, aztán mosolyogva hagytam magára.
Meglepően gyorsan csatlakozott hozzám a konyhában, aztán látva, hogy mit művelek, inkább a kezébe vette a vacsora elkészítését.
- Menj, feküdj le - intett a háló felé. - Pihend ki magad holnapra.
Nagyot sóhajtva felálltam, aztán egy hosszú csókkal köszöntem meg a gondoskodását.
Fáradt voltam, az elmúlt napokban nem sok időm volt pihenni, úgyhogy otthon lefeküdtem, hogy aludjak egy kicsit. Úgy terveztem, hogy alszok egy órát, aztán csinálok valami vacsorát magunknak.
Úgy tűnt, csak pár percre hunytam le a szemem, mikor megéreztem, hogy valaki bebújik mellém. A szemhéjaim alól kilesve Sarát pillantottam meg, mire azonnal felültem.
- Hány óra van?
- Nyugi, még csak hat - simított végig az arcomon.
- Elaludtam, ne haragudj... - kezdtem mentegetőzni, de Sara leállított.
- Nehogy ezért bocsánatot kérj! Teljesen természetes, hogy fáradt vagy. Feküdj vissza, majd szólok, ha kész a vacsora.
- Segítek - ellenkeztem és kikászálódtam az ágyból.
A földön rengeteg táska és szatyor feküdt, mire mosolyogva fordultam Sara felé.
- Látom jól sikerült a vásárlás. Bár csak négy órát voltál oda, ez elég kevés hozzád képest - cukkoltam.
- Hahaha - nyújtotta ki a nyelvét. - Ne gonoszkodj!
- Eszemben sincs - öleltem át a nyakát és megcsókoltam. - Segítsek elpakolni? - kérdeztem utalva arra, hogy elég sok időbe fog kerülni.
- Majd én megcsinálom. Van néhány meglepetésem számodra - kacsintott rám, mire fantáziám azonnal beindult.
- Már alig várom, hogy lássam - csókoltam a nyakába, aztán mosolyogva hagytam magára.
Meglepően gyorsan csatlakozott hozzám a konyhában, aztán látva, hogy mit művelek, inkább a kezébe vette a vacsora elkészítését.
- Menj, feküdj le - intett a háló felé. - Pihend ki magad holnapra.
Nagyot sóhajtva felálltam, aztán egy hosszú csókkal köszöntem meg a gondoskodását.
×××
A Bernabéuban teltház volt, a hangorkán, ami a pályára vonulásunkat kísérte, elképesztő volt. Számtalanszor átéltem már ezt, de még mindig libabőrös leszek tőle. Még csak a bemelegítésnél tartottunk, de a szurkolók már teli torokból énekeltek.
Mourinho kiadta az utolsó utasítást, ami nagyon egyszerű volt:
- Győzni kell!
A folyosón mér kint állt a Barcelona, gyorsan üdvözöltem néhány barátomat, aztán kiléptünk a stadion füvére. Nagyon szerettünk volna nyerni, nem csak a hazai pálya és a bajnoki cím miatt, hanem hogy egy kis elégtételt vegyünk a tavalyi 2-6 miatt.
- Sok sikert, El Capi! - nyújtott kezet Carles, miután eldőlt, hogy mi kezdjük a meccset.
- Neked is, Tarzan! - mosolyogtam rá és megveregettem a vállát.
Miután megálltam a kapu előtt, megérintettem a felső keresztlécet, aztán felharsant a kezdő sípszó és vele együtt a rengeteg madridi is énekelni kezdett. Az első fél órában nem volt sok dolgom, elég csendesen kezdődött a meccs. Aztán derült égből villámcsapásként Messi helyzetbe került, a védők teljesen lemaradtak, így kénytelen voltam kijönni a kapuból, ő viszont ellőtte mellettem a labdát. Dühömben a kapufába boxoltam, és próbáltam rendbe szedni a védelmet.
A gól kicsit felrázott minket, először Xabi 3 méterről, majd Pipa 7-ről lőtt mellé. Tudtam, hogy a pálya másik felén aligha hallják, de azért elordítottam néhány utasítást.
A félidőben Mourinho beszélt a fejünkkel, elszántan vonultunk ki az második játékrészre. Próbálkoztunk is, de vagy mellé ment a labda, vagy Víctor védett. Aztán eljött az 58. perc és Pedro megszerezte a második gólt. Simán lefutotta Arbeloát, én pedig nem értem le időben, így máris két gól volt a Barca előnye. Volt még két nagy lehetőségük, de mindkettőbe bele tudtam érni, így maradt a két gól. Az volt a legbosszantóbb az egészben, hogy ismét volt legalább két olyan helyzet, amikor simán behozhattuk volna két gólt, mégis kimaradt az összes lehetőség.
Csalódottan vonultunk le az öltözőbe, tudtuk, hogy innen már nagyon nehéz lesz megfordítani a bajnokságot. 3 ponttal vezetnek, ami ugyan nem sok, de már nem fér bele egy döntetlen se a mi oldalunkon.
Otthon Sara nem kérdezett semmit, szerintem mindent leolvashatott az arcomról. Csak szorosan megölelt, aztán hagyta, hogy felmenjek a szobánkba. Szomorúan dőltem be az ágyba, fáradt voltam testileg és lelkileg egyaránt. Sara pár perccel később csatlakozott hozzám, mire átöleltem. Szükségem volt a közelségére, ő pedig kérdése nélkül is tudta, hogy most semmi másra nincs szükségem, csak hogy mellettem legyen. Hosszú ideig feküdtünk szótlanul, aztán végül elmondtam neki az egészet. Tudtam, hogy segítséget nem várhatok tőle, de már csak a tudat is, hogy van valaki, aki meghallgat, elég volt.
Mourinho kiadta az utolsó utasítást, ami nagyon egyszerű volt:
- Győzni kell!
A folyosón mér kint állt a Barcelona, gyorsan üdvözöltem néhány barátomat, aztán kiléptünk a stadion füvére. Nagyon szerettünk volna nyerni, nem csak a hazai pálya és a bajnoki cím miatt, hanem hogy egy kis elégtételt vegyünk a tavalyi 2-6 miatt.
- Sok sikert, El Capi! - nyújtott kezet Carles, miután eldőlt, hogy mi kezdjük a meccset.
- Neked is, Tarzan! - mosolyogtam rá és megveregettem a vállát.
Miután megálltam a kapu előtt, megérintettem a felső keresztlécet, aztán felharsant a kezdő sípszó és vele együtt a rengeteg madridi is énekelni kezdett. Az első fél órában nem volt sok dolgom, elég csendesen kezdődött a meccs. Aztán derült égből villámcsapásként Messi helyzetbe került, a védők teljesen lemaradtak, így kénytelen voltam kijönni a kapuból, ő viszont ellőtte mellettem a labdát. Dühömben a kapufába boxoltam, és próbáltam rendbe szedni a védelmet.
A gól kicsit felrázott minket, először Xabi 3 méterről, majd Pipa 7-ről lőtt mellé. Tudtam, hogy a pálya másik felén aligha hallják, de azért elordítottam néhány utasítást.
A félidőben Mourinho beszélt a fejünkkel, elszántan vonultunk ki az második játékrészre. Próbálkoztunk is, de vagy mellé ment a labda, vagy Víctor védett. Aztán eljött az 58. perc és Pedro megszerezte a második gólt. Simán lefutotta Arbeloát, én pedig nem értem le időben, így máris két gól volt a Barca előnye. Volt még két nagy lehetőségük, de mindkettőbe bele tudtam érni, így maradt a két gól. Az volt a legbosszantóbb az egészben, hogy ismét volt legalább két olyan helyzet, amikor simán behozhattuk volna két gólt, mégis kimaradt az összes lehetőség.
Csalódottan vonultunk le az öltözőbe, tudtuk, hogy innen már nagyon nehéz lesz megfordítani a bajnokságot. 3 ponttal vezetnek, ami ugyan nem sok, de már nem fér bele egy döntetlen se a mi oldalunkon.
Otthon Sara nem kérdezett semmit, szerintem mindent leolvashatott az arcomról. Csak szorosan megölelt, aztán hagyta, hogy felmenjek a szobánkba. Szomorúan dőltem be az ágyba, fáradt voltam testileg és lelkileg egyaránt. Sara pár perccel később csatlakozott hozzám, mire átöleltem. Szükségem volt a közelségére, ő pedig kérdése nélkül is tudta, hogy most semmi másra nincs szükségem, csak hogy mellettem legyen. Hosszú ideig feküdtünk szótlanul, aztán végül elmondtam neki az egészet. Tudtam, hogy segítséget nem várhatok tőle, de már csak a tudat is, hogy van valaki, aki meghallgat, elég volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése