33. fejezet

Soha nem írtam még meg ilyen könnyen egy fejezetet, konkrétan csak vacsorázni álltam fel. Nem lett hosszú, de nem akartam semmilyen körítést hozzá. Remélem tetszeni fog.
Csanna

/1 hónappal később/

Az augusztus hihetetlen sebességgel eltelt, a közös nyaralásunk után még volt pár szabad napunk együtt, de nekem beindult az edzőtábor, a felkészülési mérkőzések miatt rengeteget utaztunk, így kicsit kevesebbet tudtunk együtt lenni, mint azt megszoktuk. Egyikőnk sem viselte túl jól a távolságot, a kapcsolatunkban talán most először fordult elő, hogy többet veszekedtünk, mint máskor. 

Sóhajtva elővettem a telefonom és tárcsáztam Sarát. A gépünk most szállt le Argentínában, egy barátságos válogatott meccs miatt utaztunk el ide. Indulás előtt is volt egy kisebb vitánk, konkrétan a semmin vesztünk össze. Utáltam, ha veszekszünk és tudni akartam, hogy megbékélt-e már.

Másnap este az öltözőben hallgattuk a taktikát, de az agyam máshol járt. Del Bosque ezúttal nem engem rakott kezdőnek, adott lehetőséget Pepének  és Victornak is. Hiába is próbáltam a mérkőzésre koncentrálni, gondolataim folyton visszakalandoztak Sarához. Tudtam, hogy a mostani helyzetünk nem maradhat így, valamit tennünk kell ellene. 

A kispadon leültem Sese mellé, ő sem játszott ma és együtt figyeltük a csapatot. Eleinte nem fordítottam túl nagy figyelmet a gyenge kezdésünkre, úgy voltam vele, hogy majd később összekapjuk magunkat. De mikor már két gólt kaptunk és még mindig nem mutattunk semmit, már előredőltem és összeráncoltam a szemöldököm.

- Mi a franc van velünk? - morgott mellettem Sergio. 

Nem csak mi, az egész kispad értetlenül meredt maga elé, mikor 4:1-es végeredménnyel vonultak le a pályáról a csapatok. Az öltözőben érthető módon nem volt túl feldobott a hangulat, hiszen friss világbajnokként egy ilyen vereséget szenvedni kissé megalázó volt. 

- Na emberek, ma este felejteni akarok - jött ki Gerard a zuhanyzóból.

- Ha kapunk kimenőt, engem ti visztek vissza hotelbe - csatlakozott Pepe is.

Már ekkor tudtam, hogy én ma nem fogok inni, kell egy józan ember a csapatba, aki visszaszállítja a többieket. Legnagyobb meglepetésünkre tényleg kaptunk kimenőt éjjel egyig, amit ki is használtunk. Buenos Aires amúgy is híres az éjszakai életéről, mi pedig valószínűleg megtaláltuk a város legnagyobb szórakozóhelyét. Csupán tíz perce voltunk még ott, de a srácok már a második kör töményet itták. Összenéztünk Xabival, az ő kezében is egy sör volt. Kimondatlan egyezség volt a csapatban, hogy mindig kell egy-két józan ember, aki vigyáz a többiekre.

- Iker, hozol nekünk még egy kört? - emelte fel a fejét Sese, aki bár nem játszott, mégis úgy érezte, hogy neki is feltétlenül el kell felejtenie a meccset. 

Sóhajtva megráztam a fejem, aztán elindultam a bárpult felé. Tapasztalatból tudtam, hogy ilyenkor nem érdemes ellenkezni. Már visszafelé tartottam, mikor valaki nekem jött. Automatikusan elkaptam az illetőt, aki kissé már nehezen állt a lábán.

- Jól van? - kérdeztem hangosan, hogy a zene ellenére is meghallja.

A nő felemelte a fejét, végigmért és elmosolyodott. 

- Tökéletesen - kacsintott rám félreérthetetlenül, mire hátraléptem.

- Akkor megyek is - mondtam gyorsan, mielőtt bármit is tehetett volna.

Nagyon jól ismertem az ilyen lányokat, tudtam, hogy a focistákat külön "figyelemben" részesítik, de mindenre vágytam, csak erre nem.

Mivel del Bosque nagyon szigorúan vette, hogy csak addig maradjunk, amíg ő engedi, fél egykor hívtunk néhány taxit és beraktuk a fiúkat a hátsó ülésre. Meglepően jó állapotban voltak, hiszen annyira nem volt még késő, nem tudtak sokat inni.

Én is beültem egy taxiba Sese és Gerard közé, természetesen ők ketten voltak a "legjobb" állapotban. A szálloda előtt kifizettem a fuvart, miközben a két jómadár megindult a szobájuk felé. Tudtam, hogy most már nem lesz baj, úgyhogy megnyomtam a lift hívógombját és a falnak dőlve várakoztam. 

- Megint találkozunk - hallottam meg magam mellett egy hangot, mire oldalra kaptam a fejem. Ugyanaz a lány volt, akivel a bárban összeütköztem. Ahogy végignéztem rajta, rá kellett jönnöm, hogy sikerült kifognom egy igazi szilikoncicát. Nehéz volt olyan testrészt találni rajta, ami igazi volt. A következő pillanatban kinyílt a lift ajtaja, beléptem, ő pedig követett...

×××

Másnap reggel arra ébredtem, hogy valaki elképesztően hangosan veri a szobaajtót. Összeráncolt homlokkal nyitottam ki az ajtót, mire Sese szinte beesett.

- Mi bajod van? - túrtam a hajamba.

- Iker, mi a francot műveltél?

- Miről beszélsz? - tártam szét a karom értetlenül. - Sese, nyolc óra van, tegnap egy rakás részeg emberre vigyáztam, ajánlom, hogy valami jó okod legyen, amiért felkeltettél.

- Mit tudsz mondani Luciana Salazarról? - szegezte nekem a kérdést.

- Kiről? Életemben nem hallottam még róla. Sergio, most nincs türelmem a hülyeségeidhez.

- Akkor ha azt mondom, hogy a tegnapi szőkeség, akivel összemelegedtél? 

- Na jó, fogalmam sincs, miről beszélsz - mondtam, mire felém nyújtott egy újságot.

Kérdőn vettem el tőle, de mikor megpillantottam a szalagcímet, elkáromkodtam magam. Idegesen lapoztam az adott oldalra és gyorsan átfutottam a cikket.

"Iker Casillas Messi volt barátnőjével vigasztalódott! A friss világbajnok spanyol válogatott 4:1-es vereséget szenvedett Argentína válogatottjától, amit egyesek nehezen viseltek. A csapat egy jó hírű bárban vezette le a feszültséget, ahol Luciana Salazar is megfordult. Egyes források szerint a modell és Iker Casillas remekül megértették egymást, együtt távoztak a szórakozóhelyről, majd egy hotelben töltöttek el egy szenvedélyes éjszakát. A kapusnak néhány órára bizonyára sikerült elfelejtenie a fájó vereséget, de vajon Sara Carbonero, az újdonsült menyasszony el fogja tudni felejteni a félrelépést és megbocsájt a barátjának?"

- Add ide a telefonom - mondtam lassan.

Sergio a kezembe nyomta, mire azonnal tárcsáztam.

- Benito? Iker vagyok. Nem tudom, láttad-e már a Paparazzi legújabb példányát.

- Nem, miért? - kérdezte a menedzserem.

- Be akarom perelni őket - mondtam idegesen, mire Sese felkapta a fejét. 

- Mi történt?

Röviden vázoltam neki a helyzetet, ő pedig megígérte, hogy intézkedni fog. Idegbetegen tettem le a telefont, nem is reméltem, hogy ennyi. Tudtam, hogy a legnehezebb része még most jön - ha hazaértünk, beszélnem kell Sarával. Fogalmam sem volt, hogy ez az újság kapható-e nálunk, de az interneten már biztos, hogy megírták. Egyszerűen képtelenség, hogy ne tudjon róla.

- Szóval nem történt meg? - kérdezte Sergio.

- Természetesen nem! - csattantam fel - Sara a menyasszonyom, eszembe sincs megcsalni, nem vagyok hülye! 

- Jó, figyelj, Sara szeret téged... 

- Ja, ez nagyon sokat számít... - morogtam.

- Igenis számít! Szeret téged és pont ezért fog hinni neked. Mert veled akar maradni - győzködött.

Szerettem volna, ha tényleg ilyen egyszerűen menne minden. De ismertem már Sarát, tudtam, hogy ha van gyenge pontja, akkor az a féltékenység. Muszáj volt találnom valamit, amivel bizonyíthatom, hogy nem feküdtem le ezzel a nővel, mert egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy Sara hinni fog nekem.

A hír gyorsan terjedt a csapatban, szerencsére a srácok tolerálták az idegességemet és inkább nem szóltak hozzám. Miután kiléptünk a repülőtérről, Sese megállt mellettem.

- Hazaviszlek - mondta.

Mikor kiszálltam a házunk előtt, nagy levegőt vettem, majd lenyomtam a bejárati ajtó kilincsét. A nappaliból fény szűrődött ki, de amúgy teljes csend volt. Ledobtam a cuccaimat és bentebb léptem. Sara a kanapén ült, de érkezésemre felpattant. Nem szólt semmit, csak a szemembe nézett. Tekintetéből sugárzott a fájdalom és a csalódás.

- Sara - suttogtam, de ő megrázta a fejét és lehunyta szemét.

- Ne! - mondta halkan. - Nem akarom hallani, hogy miért tetted - remegett meg a hangja, majd ezzel egy időben legördült az első könnycsepp az arcán.
Erre nem számítottam. Azt hittem, kiabálni fog és felelősségre von, de ehelyett teljesen össze volt törve. Láttam a szemében, hogy tényleg elhitte, amit írtak. 

Közelebb léptem hozzá, át akartam ölelni, elmondani neki, hogy nem igaz, amit olvasott, de ő hátrálni kezdett. Jobban fájt, hogy nem akarja, hogy megérintsem, mint bármi más. Mégsem torpantam meg, míg végül ő elérte a falat és nem tudott tovább menni. Ekkor odaléptem elé és felemeltem a kezem, hogy végigsimítsak az arcán. Elrántotta a fejét, mire öklömet dühösen a falba vágtam közvetlenül a feje mellett. Összerázkódott, mire rádöbbentem: megijedt. Tőlem. 

Közelebb hajoltam hozzá, arcunk szinte összeért.

- Ugye nem gondolod komolyan, hogy bántanálak? - kérdeztem.- Sara, nem történt semmi, hinned kell nekem. 

Lehajtotta a fejét, de így sem tudta elrejteni a könnyeit. Álla alá nyúlva felemeltem a fejét, ezúttal már nem húzódott el az érintésemtől. Lassan a derekára vezettem a kezem és közelebb húztam magamhoz, de mielőtt átölelhettem volna, kitépte magát a karjaim közül és ellépett tőlem. Az ajtó felé vette az irányt, de én utána kaptam.
- Hova mész? - kérdeztem ijedten.
- El - mondta röviden, mire az útjába álltam.
- Nem mehetsz el!
- Ezt nem te döntöd el - sziszegte és meg akart kerülni, de nem engedtem.
- Szükségem van rád - suttogtam. - És neked is rám - tettem hozzá.
Vártam, hogy tiltakozzon, de nem ellenkezett, ő is tudta, hogy igazam van.

- Sara, kicsim... Nem volt köztünk semmi, fogalmam sem volt, hogy ki ő, amíg Sergio reggel be nem hozta az újságot.

- Iker, ne nézz hülyének! Láttam a képeket róla, tudom, hogy mi fogja meg a férfiakat. 

- Tudod, mire gondoltam, mikor megláttam? Arra, de jó, hogy te természetes vagy - léptem újra felé. 

- Kérlek, ne próbáld meg velem elhitetni, hogy nem a melleit nézted - fintorgott.

Fel akart menni az emeletre, de én gyorsabb voltam nála, elkaptam a karját és magamhoz rántottam. Arcunk mindössze pár centire volt egymástól, tekintete könnyben úszott, szinte égette az enyémet. Aztán észrevettem, hogy a jegygyűrűjével babrál és meghűlt a vér az ereimben.

- Sara, szeretlek! Nem feküdtem le azzal a nővel, semmi nem történt köztünk. Gondolom, nem érdekel, mi történt az este, de én azért elmondom - hadartam, hogy ne tudjon félbeszakítani.

Gyorsan vázoltam neki, mi történt az éjszaka, ügyelve arra, hogy ne hagyjak ki semmit. Láttam a szemében, hogy még mindig nem hisz nekem.

- Mit mondjak még, hogy elhidd végre? - kérdeztem kétségbeesetten. 

- Szeretnék hinni neked, de... - ingatta a fejét.

- De mi? Sosem hazudtam neked, Sara. Miért nem hiszel nekem? 

- Mert az össze pasi, akivel eddig jártam, tudom, hogy megcsalt volna. Nem értem, hogy te miért nem tetted.

Döbbenten néztem rám. Tényleg nem fogja fel, hogy milyen fontos nekem?

- Na jó, ide figyelj! - fogtam a kezeim közé az arcát. - Egyszer mondom el. Sokkal többet jelentesz nekem, mint te azt valaha is gondolnád. Eszembe se jutott, hogy lefeküdjek bárki mással, itt vagy te nekem. Sara a menyasszonyom vagy, miért akarnálak megcsalni? Azért kértem meg a kezed, mert szeretlek, és nem azért, hogy az első adandó alkalommal félrelépjek.

- Tudom - rázta meg a fejét. 

Mikor ezt kimondta, felcsillant bennem a remény, hogy talán megbocsájtott. Kissé félve átöleltem, mire ő karjait a nyakam köré fonva hozzám bújt, arcát a nyakamba temette. Karcsú testét rázta a zokogás, éreztem, ahogy könnyei átnedvesítik a pólómat, de abban a pillanatban ez érdekelt a legkevésbé. Hagytam, hadd sírja ki magát, csendben simogattam a haját, apró puszikat nyomtam az arcára. 

Hirtelen megrezzent a telefon a zsebemben, így jelezve, hogy SMS-em érkezett. Kíváncsian vettem elő, majd  összeráncolt homlokkal nyitottam meg Sergio üzenetét. 

"Ezt elfelejtettem. Mutasd meg neki, hogy mikor készült."

Nevetve néztem meg a képet, amit küldött. Rólam csinálta, az időpont szerint közvetlenül azután, hogy visszaértünk a bárból. Fogalmam sincs, hogy talált fel hozzám, vagy hogy miért csinálta a képet, de értékeltem a segítő szándékát. Mivel Sara átölelt, természetesen ő is el tudta olvasni és a képet is látta. Nevetve törölte le a könnyeit, majd a szemembe nézett.

- Nagyon hülye tudok lenni időnként, ugye? - mosolygott rám.

- Igen - vallottam be megkönnyebbülten, mire megcsókolt. 

Hatalmas kő esett le a szívemről, hogy hitt nekem. Egyszerűen képtelen voltam nem mosolyogni, ahogy viszonoztam a csókját.

- Nem is tudom, miért érdemellek meg - suttogta az ajkaim közé, mire még szorosabban öleltem. 

- Igazán lehetne több önbizalmad. Nehogy azt hidd, hogy nem tudom, ki lett a legszexibb riporter az évben - hajtottam le a fejem és megpusziltam a kulcscsontját.

Sara elpirult, de nem mondott semmit. Helyette a hajamba túrt, orrát az enyémhez érintette.

- Szeretlek! - susogta végül. - És sajnálom, csak nagyon megijedtem. Most már nem is tudom elképzelni, mit csinálnék nélküled.
- Hát, én se voltam túl nyugodt - vallottam be mosolyogva, mire ajkába harapott.
- Ne haragudj, hogy nem bíztam benned. Mármint... olyan nehéz ezt megmagyarázni... Mikor itt vagy mellettem, átölelsz, a fülembe suttogsz szavakat, ilyenkor biztos vagyok magunkban. De minden egyes alkalommal, mikor külön vagyunk, rettegek, hogy találsz valakit, valaki jobbat, aki jobban illik hozzád. Ilyenkor elborul az agyam és olyanokra gondolok, amik tudom, hogy hülyeségek és mégis... - magyarázta, de én ujjam az szájára raktam, hogy elcsitítsam.
- Hidd el, Sara, én is sokszor érzek így. De hinned kell bennem, tudnod kell, hogy nem lennék képes fájdalmat okozni neked.
- Tudom. De azért majd emlékeztess erre, mielőtt legközelebb elmész - mosolygott rám.
Tudtam, hogy egyelőre ennyi, ma már nem beszélünk róla többet. Azt nem is mertem remélni, hogy ennyi és kész, nem lesz több vitánk a féltékenység miatt, de úgy éreztem, most egy időre sikerült meggyőznöm.