Ez egy kicsit mozgalmas, vidám fejezet lett, remélem tetszeni fog. Nincs időm átnézni, hogy maradt-e benne hiba, már így is el fogok késni a fodrásztól. Szóval előre is bocsi, ha hazaérek átnézem és kijavítom :)
Kellett bő egy hét, mire az első nagy felhajtás lement. Mi, Sarával igazából nem sokat érzékeltünk az egészből. Egyedül az első újságot vettük meg és együtt nevettünk a sok hülyeségen, amit leközöltek. Igaz, én láttam a többit is, mert a drága csapattársaim előszeretettel szórakoztak úgy, hogy a létező összes pletykalapot megvették, amiben szó volt rólunk... Ettől függetlenül nem zavartattuk magunkat, boldogan mozdultunk ki bárhová, minden adandó alkalommal.
Aztán egy nap már nem várt új újság az öltözőben és innen tudtam, hogy az első hullám lecsengett. Arra nem is gondoltam, hogy ennyi, kész, vége. Ennél azért több tapasztalatom volt a sajtóval.
Ezzel együtt valahogy a kapcsolatunk is megváltozott Sarával. Talán az, hogy ezt is kibírtuk együtt, még komolyabbra fordította a dolgokat. A legfeltűnőbb az volt, hogy most már nem mondtuk minden nap egymásnak, hogy "Szeretlek". Az első két hónapban még talán szükségünk volt a megerősítésre, most viszont már elértük azt a pontot, hogy tényleg bízunk egymásban. Így a szónak sokkal mélyebb jelentése lett számunkra, amit mindketten elraktároztunk az agyunk egy részébe, hogy majd a megfelelő alkalmakkor elővegyük.
A mai nap ritka alkalomnak számított, nekem nem volt edzés, Sara pedig nem dolgozott. Vagyis most éppen dolgozott, a hetente megjelenő cikkét írta. Sebesen gépelt a laptopján, míg én a tévében próbáltam valami elfogadható műsort keresni. Ritkán volt alkalmunk az egész napot együtt tölteni, így kiélveztük ezt a másnak átlagosnak számító reggelt. Fél óra múlva Sara elégedetten dőlt hátra.
- Kész van - mosolygott rám.
- Ügyes vagy - ajándékoztam meg egy gyors csókkal, majd végigdőltem a kanapén és fejem az ölébe hajtottam.
- Szóval, mit csinálunk ma?
- Arra gondoltam, hogy elviszlek vásárolni.
Sara ujjai eddig a hajamat birizgálták, de most lefagytak.
- Micsoda? - nézett rám döbbenten.
- Úgy tudtam, szeretsz vásárolni.
- Igen, ez így van, de...
- Akkor mi a probléma? - szakítottam félbe.
- Ha én elszabadulok, akkor semmi nem tud megállítani. Biztos, hogy van elég türelmed hozzám?
Nevetve ültem fel és válasz helyett inkább megcsókoltam. Sara egy idő után elszakadt tőlem és puszikat nyomott az arcomra.
- Köszönöm! - mondta boldogan, csillogó szemekkel.
- Ha tudtam volna, hogy így feldob, hamarabb is felajánlottam volna.
Fél órával később leparkoltam a Gran Via közelében. Az utca tele volt butikokkal, valamint itt magasodott egy kilenc emeletes bevásárlóközpont.
- Na jó, mennyi időm van? - kérdezte Sara szélesen mosolyogva.
- Amíg be nem zárnak a boltok.
- Nem, nem, ez így nem lesz jó. Halálra fogod unni magad.
- Sara, addig maradunk, ameddig szeretnél.
Mosolyogva megcsóválta a fejét, én pedig összekulcsoltam ujjainkat, így indultunk el az első üzlet felé.
Nem vagyok nagy vásárlásmániás, de ezt most kifejezetten élveztem. Sara olyan volt, mint egy gyerek, aki beszabadult a játékboltba. Néhány boltban csak perceket töltöttünk, míg más helyeken szinte beköltözött a próbafülkébe. Kisebb divatbemutatót tartott és a volt benne a legjobb, hogy mindez csak és kizárólag nekem szólt.
- Iker, tudnál segíteni egy kicsit? - szólt ki hirtelen a fülkéből.
- Mi a baj? - álltam fel. - Hozzak másik méretet?
- Nem. Gyere be!
Egy pillanatra lefagytam, aztán vettem egy mély levegőt és kissé arrább húztam a függönyt, hogy beléphessek. Sara egy apró virágmintás ruhát próbált éppen, aminek a hátulján végig cipzár futott felfelé. Mögé léptem, ám mielőtt megtettem volna, amit kért, leheletfinoman végighúztam az ujjam háta selymes bőrén, borzongást váltva ki belőle. A tükörbe néztem, tekintetünk összekapcsolódott, szemeiben szikrák gyúltak. Egyik kezem a derekára vándorolt, miközben nyakához hajoltam és ajkam puha bőréhez érintettem. Sara lélegzete gyorsabbá vált, mire önelégülten elmosolyodtam. Egy gyors mozdulattal felhúztam a cipzárt, majd hátulról átöleltem.
- Gyönyörű vagy - súgtam a fülébe.
Pár perccel később egy újabb szatyorral léptünk ki az utcára és célba vettük a bevásárlóközpontot. Már legalább három órája vásároltunk, de egyetlen pillanatra sem jutott eszembe, hogy sürgetnem kéne. Egymást átölelve mászkáltunk az épületben, ez előtt el sem tudtam képzelni, hogy mi lehet olyan érdekes a vásárlásban.
Sara hirtelen megállt egy fehérnemű üzlet előtt, mire én is megtorpantam.
- Azt hiszem, én megvárlak itt.
- Miért? - kérdezte értetlenül.
- Nem lenne szerencsés, ha a boltban veszíteném el a fejem. Hidd el, jobb lesz, ha én csak akkor látom ezeket, mikor leveszem rólad.
Sara felnevetett, majd egy gyors csók után elszakadt tőlem. Kényelembe helyeztem magam az egyik padon és csak a szememmel követtem Sarát a boltban.
- Máskor is - nevettem el magamat.
- Komolyan eljönnél velem máskor is vásárolni? - nézett döbbenten.
- Persze. Nem volt olyan szörnyű, mint gondolod.
- Te vagy a kedvenc barátom - mosolygott.
- Ez megtisztelő - böktem finoman oldalba. - És hányan várnak arra, hogy letaszítsanak a trónról?
- Ne akard tudni - kacagott fel és megpuszilt.
- Ha ez megnyugtat, nekem is te vagy a kedvenc barátnőm - cukkoltam és szorosabban fontam dereka köré a karom.
- Ez a minimum, amit elvárok - nézett rám félrehajtott fejjel.
- Olyan bolond vagy - nevettem a hajába.
Az együtt töltött idő minden másodpercét imádtam. Volt, mikor komolyan tudtunk beszélgetni, máskor pedig - mint most - újraéltük a kamaszkorunkat és folyamatosan hülyéskedtünk, nevettünk.
Segítettem neki bevinni a vásárolt cuccokat a házba és indulni készültem, mikor lábujjhegyre állt és átfonta a nyakam.
- Nem maradsz itt?
- Szeretnéd? - kérdeztem vissza.
- Tudod, te azt - motyogta a mellkasomba.
- Tudom, de szeretném hallani.
A szemét forgatva nézett fel rám, aztán elnevette magát és hosszasan megcsókolt.
- Elégedett vagy a válasszal?
- Tökéletesen - villantottam rá egy féloldalas mosolyt.
Este az ágyban fekve vártam, hogy Sara bebújjon mellém, de ő nem feküdt le, hanem nekidőlt az ágykeretnek.
- Baj van? - kérdeztem tőle, mivel szokatlanul komoly volt az arca.
- Nem, nem, csak gondolkoztam.
Megfogtam a kezét és biztatóan rámosolyogtam.
- Holnap elmegyek meglátogatni a családomat. Irenenek születésnapja lesz, meg amúgy is régen találkoztunk.
- Hogy van apukád?
Ekkor végre rám nézett.
- Eljönnél velem? - kérdezte váratlanul.
- Nagyon örülnék, ha megismerhetném a szüleidet - simítottam végig az arcán.
- Köszönöm - mondta egyszerűen és végre kisimult az arca.
- Kész van - mosolygott rám.
- Ügyes vagy - ajándékoztam meg egy gyors csókkal, majd végigdőltem a kanapén és fejem az ölébe hajtottam.
- Szóval, mit csinálunk ma?
- Arra gondoltam, hogy elviszlek vásárolni.
Sara ujjai eddig a hajamat birizgálták, de most lefagytak.
- Micsoda? - nézett rám döbbenten.
- Úgy tudtam, szeretsz vásárolni.
- Igen, ez így van, de...
- Akkor mi a probléma? - szakítottam félbe.
- Ha én elszabadulok, akkor semmi nem tud megállítani. Biztos, hogy van elég türelmed hozzám?
Nevetve ültem fel és válasz helyett inkább megcsókoltam. Sara egy idő után elszakadt tőlem és puszikat nyomott az arcomra.
- Köszönöm! - mondta boldogan, csillogó szemekkel.
- Ha tudtam volna, hogy így feldob, hamarabb is felajánlottam volna.
Fél órával később leparkoltam a Gran Via közelében. Az utca tele volt butikokkal, valamint itt magasodott egy kilenc emeletes bevásárlóközpont.
- Na jó, mennyi időm van? - kérdezte Sara szélesen mosolyogva.
- Amíg be nem zárnak a boltok.
- Nem, nem, ez így nem lesz jó. Halálra fogod unni magad.
- Sara, addig maradunk, ameddig szeretnél.
Mosolyogva megcsóválta a fejét, én pedig összekulcsoltam ujjainkat, így indultunk el az első üzlet felé.
Nem vagyok nagy vásárlásmániás, de ezt most kifejezetten élveztem. Sara olyan volt, mint egy gyerek, aki beszabadult a játékboltba. Néhány boltban csak perceket töltöttünk, míg más helyeken szinte beköltözött a próbafülkébe. Kisebb divatbemutatót tartott és a volt benne a legjobb, hogy mindez csak és kizárólag nekem szólt.
- Iker, tudnál segíteni egy kicsit? - szólt ki hirtelen a fülkéből.
- Mi a baj? - álltam fel. - Hozzak másik méretet?
- Nem. Gyere be!
Egy pillanatra lefagytam, aztán vettem egy mély levegőt és kissé arrább húztam a függönyt, hogy beléphessek. Sara egy apró virágmintás ruhát próbált éppen, aminek a hátulján végig cipzár futott felfelé. Mögé léptem, ám mielőtt megtettem volna, amit kért, leheletfinoman végighúztam az ujjam háta selymes bőrén, borzongást váltva ki belőle. A tükörbe néztem, tekintetünk összekapcsolódott, szemeiben szikrák gyúltak. Egyik kezem a derekára vándorolt, miközben nyakához hajoltam és ajkam puha bőréhez érintettem. Sara lélegzete gyorsabbá vált, mire önelégülten elmosolyodtam. Egy gyors mozdulattal felhúztam a cipzárt, majd hátulról átöleltem.
- Gyönyörű vagy - súgtam a fülébe.
Pár perccel később egy újabb szatyorral léptünk ki az utcára és célba vettük a bevásárlóközpontot. Már legalább három órája vásároltunk, de egyetlen pillanatra sem jutott eszembe, hogy sürgetnem kéne. Egymást átölelve mászkáltunk az épületben, ez előtt el sem tudtam képzelni, hogy mi lehet olyan érdekes a vásárlásban.
Sara hirtelen megállt egy fehérnemű üzlet előtt, mire én is megtorpantam.
- Azt hiszem, én megvárlak itt.
- Miért? - kérdezte értetlenül.
- Nem lenne szerencsés, ha a boltban veszíteném el a fejem. Hidd el, jobb lesz, ha én csak akkor látom ezeket, mikor leveszem rólad.
Sara felnevetett, majd egy gyors csók után elszakadt tőlem. Kényelembe helyeztem magam az egyik padon és csak a szememmel követtem Sarát a boltban.
×××
Már sötétedett, mire mindent bejártunk.
- Köszönöm! - ölelt át Sara sokadjára.- Máskor is - nevettem el magamat.
- Komolyan eljönnél velem máskor is vásárolni? - nézett döbbenten.
- Persze. Nem volt olyan szörnyű, mint gondolod.
- Te vagy a kedvenc barátom - mosolygott.
- Ez megtisztelő - böktem finoman oldalba. - És hányan várnak arra, hogy letaszítsanak a trónról?
- Ne akard tudni - kacagott fel és megpuszilt.
- Ha ez megnyugtat, nekem is te vagy a kedvenc barátnőm - cukkoltam és szorosabban fontam dereka köré a karom.
- Ez a minimum, amit elvárok - nézett rám félrehajtott fejjel.
- Olyan bolond vagy - nevettem a hajába.
Az együtt töltött idő minden másodpercét imádtam. Volt, mikor komolyan tudtunk beszélgetni, máskor pedig - mint most - újraéltük a kamaszkorunkat és folyamatosan hülyéskedtünk, nevettünk.
Segítettem neki bevinni a vásárolt cuccokat a házba és indulni készültem, mikor lábujjhegyre állt és átfonta a nyakam.
- Nem maradsz itt?
- Szeretnéd? - kérdeztem vissza.
- Tudod, te azt - motyogta a mellkasomba.
- Tudom, de szeretném hallani.
A szemét forgatva nézett fel rám, aztán elnevette magát és hosszasan megcsókolt.
- Elégedett vagy a válasszal?
- Tökéletesen - villantottam rá egy féloldalas mosolyt.
Este az ágyban fekve vártam, hogy Sara bebújjon mellém, de ő nem feküdt le, hanem nekidőlt az ágykeretnek.
- Baj van? - kérdeztem tőle, mivel szokatlanul komoly volt az arca.
- Nem, nem, csak gondolkoztam.
Megfogtam a kezét és biztatóan rámosolyogtam.
- Holnap elmegyek meglátogatni a családomat. Irenenek születésnapja lesz, meg amúgy is régen találkoztunk.
- Hogy van apukád?
Ekkor végre rám nézett.
- Eljönnél velem? - kérdezte váratlanul.
- Nagyon örülnék, ha megismerhetném a szüleidet - simítottam végig az arcán.
- Köszönöm - mondta egyszerűen és végre kisimult az arca.
×××
Reggel Sara elképesztően ideges volt, fel-alá rohangált az egész házban, egyszerűen képtelenség volt beszélni vele, ezért más megoldást választottam. Elkaptam a karját, magamhoz húztam és szorosan átöleltem.
- Nyugodj meg!
- Jó, jó - mondta automatikusan, de teste még mindig feszült volt a karjaimban.
Más módszerez folyamodtam. Lehajtottam a fejem és orromat lassan végighúztam nyaka vonalán.
- Pontosan miért is aggódsz? - kérdeztem halkan.
- Hogy a családom talán nem fog örülni a kapcsolatunknak. Apa talán még nincs olyan jól, hogy bemutassalak neki.
Lassan végigpusziltam álla vonalát, majd egy csókot leheltem a füle mögötti területre.
- És elvinnél a szüleidhez, ha nem bíznál teljesen apukádban?
- Nem - suttogta halkan.
Éreztem, ahogy megremeg a karjaimban és lassan leomlik az ellenállása. Ajkam lassan végighúztam járomcsontján, majd mindkét szemhéjára nyomtam egy puszit. Összeérintettem orrunkat és újra megszólaltam.
- Beleszóltak valaha is a kapcsolataidba?
- Nem.
Megálltam pontosan a szája sarkánál és feltettem az utolsó kérdést.
- Akkor miért aggódsz?
- Nem tudom - adta meg magát.
- Na ugye - mosolyodtam el és ajkam az övére csúszott.
Úgy kapott utánam, mint a fuldokló, akinek ez az utolsó lehetősége. Lábujjhegyre állt, így testünk szorosan összepréselődött. Kezével a tarkómat simogatta, sikeresen elérve ezzel, hogy az összes idegsejtem lezsibbadjon. Finoman beszívtam alsó ajkát, majd nyelvemmel végigsimítottam rajta. Telt ajkai lassan szétnyíltak, így nyelveink is egymásra találtak. Szívem őrült sebességgel vert, tudtam, hogy ő is érzi. Lágy csók volt, mégis szenvedélyes, az a fajta, amit nagyon nehéz abbahagyni. Percekkel később, mikor már mindketten kifogytunk az oxigénből, elhúzódtam. Sara szorosan átölelt, arcát a nyakamba fúrta.
- Már nem is emlékszem, mit csináltam, mielőtt találkoztunk - suttogta.
Halkan felnevettem és mélyen beszívtam illatát.
- Lassan indulnunk kellene - mondtam.
Tíz perccel később Sara kocsijában ültünk. Kicsit még mindig ideges volt, ezért biztatóan rámosolyogtam. Kicsivel több, mint 100 km volt az út, így nyugodtan tudtunk beszélgetni közben. Sara láthatóan megnyugodott, és boldogan csillogott a szeme, mikor leparkolt a házuk előtt. Beütötte a kapu kódját, mire halk berregéssel kinyílt és beléptünk. Hirtelen megéreztem, ahogy Sara kezét az enyémbe csúsztatta, mire elmosolyodtam.
- Megjöttem! - mondta hangosan.
A következő pillanatban Irene szinte berobbant az előszobába és Sara nyakába vetette magát. Udvariasan hagytam, hogy üdvözöljék egymást és csak utána csatlakoztam hozzájuk.
- Szia, Irene - mosolyogtam rá. - Boldog születésnapot!
Kissé megilletődve, de viszonozta az ölelésem. Sara és Irene egymás szavába vágva magyaráztak, miközben beléptünk a nappaliba. Az édesanyjuk a kanapén ült, de érkezésünkre felállt és elénk lépett. Már tudtam, honnan örökölte Sara a vonásait. Megölelte a lányát, aztán kérdőn felém pillantott.
- Iker Casillas vagyok. Örülök, hogy megismerhetem - nyújtottam kezet.
Szeme Sarára villant, majd összekulcsolódó kezünkre és végül elmosolyodott.
- Goya vagyok. Nagyon vártam már, hogy találkozzunk - rázta meg a kezem. - Tegeződjünk - tette hozzá.
Hallottam, hogy Sara megkönnyebbülten felsóhajt, mire Goya felvonta a szemöldökét.
- Csak nem izgultál?
Sara felnevetett, aztán el is komolyodott és szétnénézett.
- Apa? - kérdezte halkan.
- Itt vagyok - hallottunk meg egy hangot a hátunk mögül, mire mindannyian megfordultunk.
Sara apja magas, jóképű férfi volt, szeme ugyanolyan színű, mint a lányáé. Tekintete tiszta volt, arca pedig egészséges, egyáltalán nem látszottak a problémái. Sara elengedte a kezemet és a férfi nyakába vetette magát. Ezek szerint ő inkább "apás" lány volt kiskorában.
- Szóval te vagy az a srác, aki elcsavarta a lányom fejét - nézett rám és kibontakozott Sara karjaiból. - Luís vagyok - mutatkozott be.
- Iker Casillas - fogadtam el a felém nyújtott kezet.
- Tudom - mondta mosolyogva, mire felnevettünk.
Sara visszajött mellém és az oldalamnak dőlt. Arca ragyogott a boldogságtól, ami még gyönyörűbbé tette. Felnézett rám, szeméből pedig mindent ki tudtam olvasni.
A szülei kapcsolata kezd helyrejönni, az apja szinte teljesen egészséges és engem is elfogadtak. Félelmei alaptalannak bizonyultak.
Egy gyors puszit nyomtam a homlokára, majd derekát átölelve indultunk el a konyha felé.
- Nyugodj meg!
- Jó, jó - mondta automatikusan, de teste még mindig feszült volt a karjaimban.
Más módszerez folyamodtam. Lehajtottam a fejem és orromat lassan végighúztam nyaka vonalán.
- Pontosan miért is aggódsz? - kérdeztem halkan.
- Hogy a családom talán nem fog örülni a kapcsolatunknak. Apa talán még nincs olyan jól, hogy bemutassalak neki.
Lassan végigpusziltam álla vonalát, majd egy csókot leheltem a füle mögötti területre.
- És elvinnél a szüleidhez, ha nem bíznál teljesen apukádban?
- Nem - suttogta halkan.
Éreztem, ahogy megremeg a karjaimban és lassan leomlik az ellenállása. Ajkam lassan végighúztam járomcsontján, majd mindkét szemhéjára nyomtam egy puszit. Összeérintettem orrunkat és újra megszólaltam.
- Beleszóltak valaha is a kapcsolataidba?
- Nem.
Megálltam pontosan a szája sarkánál és feltettem az utolsó kérdést.
- Akkor miért aggódsz?
- Nem tudom - adta meg magát.
- Na ugye - mosolyodtam el és ajkam az övére csúszott.
Úgy kapott utánam, mint a fuldokló, akinek ez az utolsó lehetősége. Lábujjhegyre állt, így testünk szorosan összepréselődött. Kezével a tarkómat simogatta, sikeresen elérve ezzel, hogy az összes idegsejtem lezsibbadjon. Finoman beszívtam alsó ajkát, majd nyelvemmel végigsimítottam rajta. Telt ajkai lassan szétnyíltak, így nyelveink is egymásra találtak. Szívem őrült sebességgel vert, tudtam, hogy ő is érzi. Lágy csók volt, mégis szenvedélyes, az a fajta, amit nagyon nehéz abbahagyni. Percekkel később, mikor már mindketten kifogytunk az oxigénből, elhúzódtam. Sara szorosan átölelt, arcát a nyakamba fúrta.
- Már nem is emlékszem, mit csináltam, mielőtt találkoztunk - suttogta.
Halkan felnevettem és mélyen beszívtam illatát.
- Lassan indulnunk kellene - mondtam.
Tíz perccel később Sara kocsijában ültünk. Kicsit még mindig ideges volt, ezért biztatóan rámosolyogtam. Kicsivel több, mint 100 km volt az út, így nyugodtan tudtunk beszélgetni közben. Sara láthatóan megnyugodott, és boldogan csillogott a szeme, mikor leparkolt a házuk előtt. Beütötte a kapu kódját, mire halk berregéssel kinyílt és beléptünk. Hirtelen megéreztem, ahogy Sara kezét az enyémbe csúsztatta, mire elmosolyodtam.
- Megjöttem! - mondta hangosan.
A következő pillanatban Irene szinte berobbant az előszobába és Sara nyakába vetette magát. Udvariasan hagytam, hogy üdvözöljék egymást és csak utána csatlakoztam hozzájuk.
- Szia, Irene - mosolyogtam rá. - Boldog születésnapot!
Kissé megilletődve, de viszonozta az ölelésem. Sara és Irene egymás szavába vágva magyaráztak, miközben beléptünk a nappaliba. Az édesanyjuk a kanapén ült, de érkezésünkre felállt és elénk lépett. Már tudtam, honnan örökölte Sara a vonásait. Megölelte a lányát, aztán kérdőn felém pillantott.
- Iker Casillas vagyok. Örülök, hogy megismerhetem - nyújtottam kezet.
Szeme Sarára villant, majd összekulcsolódó kezünkre és végül elmosolyodott.
- Goya vagyok. Nagyon vártam már, hogy találkozzunk - rázta meg a kezem. - Tegeződjünk - tette hozzá.
Hallottam, hogy Sara megkönnyebbülten felsóhajt, mire Goya felvonta a szemöldökét.
- Csak nem izgultál?
Sara felnevetett, aztán el is komolyodott és szétnénézett.
- Apa? - kérdezte halkan.
- Itt vagyok - hallottunk meg egy hangot a hátunk mögül, mire mindannyian megfordultunk.
Sara apja magas, jóképű férfi volt, szeme ugyanolyan színű, mint a lányáé. Tekintete tiszta volt, arca pedig egészséges, egyáltalán nem látszottak a problémái. Sara elengedte a kezemet és a férfi nyakába vetette magát. Ezek szerint ő inkább "apás" lány volt kiskorában.
- Szóval te vagy az a srác, aki elcsavarta a lányom fejét - nézett rám és kibontakozott Sara karjaiból. - Luís vagyok - mutatkozott be.
- Iker Casillas - fogadtam el a felém nyújtott kezet.
- Tudom - mondta mosolyogva, mire felnevettünk.
Sara visszajött mellém és az oldalamnak dőlt. Arca ragyogott a boldogságtól, ami még gyönyörűbbé tette. Felnézett rám, szeméből pedig mindent ki tudtam olvasni.
A szülei kapcsolata kezd helyrejönni, az apja szinte teljesen egészséges és engem is elfogadtak. Félelmei alaptalannak bizonyultak.
Egy gyors puszit nyomtam a homlokára, majd derekát átölelve indultunk el a konyha felé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése