18. fejezet

Már itt is van a következő :) Remélem elnyeri a tetszéseteket. A következőt is próbálom hamar hozni, de ha minden igaz holnap vagy holnapután jelenik meg a kedvenc könyvem új része, szóval először azon rágom át magam (egy, max. két nap) és utána sietek.

Még ki sem nyitottam a szemem, de már tudtam hogy valami nem stimmel. Kezeimmel Sara után tapogatóztam, de csak a lepedőt markoltam. Kipattantak a szemeim. Nem volt a szobában, de hallottam a hangját felszűrődni a földszintről. Gyorsan magamra kaptam az ágy mellett heverő farmeremet, majd a pólóval nem törődve a keresésére indultam. A konyhában találtam rá, egy széken ült és valakivel telefonált. Azt a törülközőt tekerte magára, amit tegnap villámgyorsan távolítottam el róla. Egy pillanatra magammal ragadtak az emlékek, de aztán Sara egyre indulatosabban kezdett magyarázni, így figyelmem akaratlanul is a beszélgetésre terelődött.

- Felipe, hidd el, most egyszerűen nem tudunk találkozni... Nem dehogy! Nem rázlak le, de most egyetlen napra sem tudok elszabadulni Madridból.

A férfi a vonal másik végén mondott valamit, mire Sara felnevetett. 

- Nem, egy fél napra se. Tudom, hogy hihetetlenül hangzik, de be vagyok táblázva... Igen, te is hiányzol nekem - lágyult el a hangja.

Na itt kezdtem el ideges lenni. Ki ez a Felipe?

- Dehogy akarlak lerázni, én is szeretnélek már látni...

Élesen beszívtam a levegőt, mire Sara hátrafordult és észrevett.

- Mennem kell. Hívlak, ha el tudok szabadulni... Üdvözlöm a többieket... Én is, hidd el! - búcsúzott, aztán lerakta.

Lassan felállt és elindult felém, én pedig nekidőltem az ajtófélfának és kérdőn felvontam az egyik szemöldököm. 

- Nem is vettem észre, hogy lejöttél - mondta.

- El voltál foglalva.

Még egy lépést tett felém, aztán átölelte a nyakamat és megcsókolt. Viszonoztam, de nem a szokásos lelkesedéssel, amit persze megérzett és sóhajtva elhúzódott. Fürkészve néztem a szemébe.

- Ki volt az? - kérdeztem végül.

- Féltékeny vagy? - kérdezett vissza, figyelmen kívül hagyva, hogy várom a választ.

- Neked kell tudnod, hogy van-e rá okom - feleltem.

Ez így nem volt igaz. Pokolian féltékeny voltam, jobban, mint eddig bármikor. Logikus felem azzal győzködött, hogy rengeteg mindenre lehet "Én is, hidd el!" választ adni. Másik részemnek viszont csak egy lehetőség jutott az eszébe. 

Sara arcán látszott a csalódottság, majd lassan felemelte a fejét és mélyen a szemembe nézett. Tekintete ezúttal nem lágy volt és szerelmes, mint általában. Most hidegen, érzelmeit elrejtve pillantott rám.

- Felipe az unokatestvérem -  mondta, majd hátat fordított és felment a szobájába.

Tehetetlenül néztem utána, aztán dühösen rávágtam a székre és utána indultam. Utáltam veszekedni vele, de ezúttal nekem volt igazam. Nem sokszor mutatom ki a féltékenységemet, pedig lenne rá okom. Ő viszont minden apróságon felkapja a vizet. Ezen most változtatni fogunk. Utána indultam, hallottam, amint vizet enged a fürdőszobában. Egy pillanatra megálltam az ajtó előtt. Nem éppen a legjobb helyszín, mivel Sara testét valószínűleg semmi nem fogja takarni, de ez van. Mikor beléptem, már a kádban ült, a víz egészen a válláig ért és vékony habréteg borította a tetejét. Így sem lesz egyszerű, de valamivel könnyebb dolgom lesz. Egy pillanatra kinyitotta szemeit, de újra be is csukta. Szó nélkül a tükör elé léptem, fogtam a borotvát, amit még régebben hagytam itt nála, és hozzáláttam, hogy eltávolítsam a több napos borostát az arcomról. Pár percig egyikünk sem szólalt meg, de mindketten érezhetően feszengtünk a kínos csendben. A borotvát a vízsugár alá tartottam, lemostam róla a habot és megszólaltam.

- Tudod, fura dolog ez a féltékenység. Van, aki hajlamos rá, más meg szinte érdektelen. Nehéz megtalálni a középutat. A nők elolvassák az SMS-eket, belépnek a barátjuk közösségi oldalaira, mindenféle elméleteket gyártanak. A férfiak ennél egyszerűbben oldják meg. Ők nem tépelődnek rajta napokig. Jobban szeretik... fizikailag, ököllel megoldani a dolgokat - egy pillanatra elmosolyodtam, láttam hogy Sara arcán is átfut egy gyors mosoly, de olyan rövid volt, hogy mire megfordultam, már el is tűnt. - Soha nem tartottam magam különösen féltékenynek. De aztán találkoztam veled. Hihetetlen gyorsan tört rám ez az érzés, egyik napról a másikra. Minden egyes férfira féltékeny vagyok, aki csak rád néz. De jobbára el tudom rejteni. Néha azonban... Tudom, hogy felesleges, tudom, hogy bízhatok benned. Szóval ne haragudj, de néha nem tudom kordában tartani az érzéseimet.

Végeztem a borotválkozással és leguggoltam a kád mellé. Szemei még mindig csukva voltak, ennek ellenére végigsimítottam puha bőrén. Gyönyörű szemei lassan kinyíltak és átható pillantást vetett rám, aztán lassan elmosolyodott.

- Kettőnk közül én vagyok a féltékenyebb és mégis te kérsz bocsánatot? Nem, azt hiszem, én tartozom neked bocsánatkéréssel. A te helyedben én is megkérdeztem volna, de te ne kaptad volna fel a vizet egy egyszerű kérdés miatt. 

Kezét az enyémre csúsztatta, hogy ne húzhassam el, arcát pedig a tenyerembe hajtotta. 

- Tudom, hogy maximálisan bízhatok benned, de az adott pillanatban ezt mindig elfelejtem. 

Még mondta volna tovább, de én egy csókkal belé fojtottam a szót. 

Imádtam, mikor így csókolt, ennyi lelkesedéssel, játékosan, ugyanakkor vészes komolysággal. Ajka édes íze keveredett bőre semmihez sem fogható aromájával, a kettő együtt egészen megszédített, elgyengített. Felültem a kád peremére, így mindkettőnknek kényelmesebb volt. Sara egyik karját szorosan a nyakam köré fonta, a másikkal pedig a hátamat simogatta. Aztán egy váratlan mozdulattal magára rántott. A meglepetéstől egy pillanatig szóhoz sem jutottam, de gyorsan összeszedtem magam és szemrehányóan néztem rá. Sara azonban halkan és imádnivalóan felkuncogott, nem lehetett haragudni rá. A nadrágom egy szempillantás alatt átázott, de jelenleg ez volt a legkisebb gondom. Ahogy mellei meztelen mellkasomhoz nyomódtak minden épeszű gondolat kiszállt a fejemből.

- Mit művelsz? - kérdeztem.

- Kell  valaki, aki megmossa a hátamat - nevetett az ajkaim közé, majd megcsókolt.

×××

/Egy hónappal később/
Sara testét csak egy törülköző takarta, mikor kilépett a fürdőszobából.
- Öltözz fel, vacsorázni megyünk - mondtam neki gyorsan.
Ledöbbent. Az elmaradt Valentin nap óta nem került szóba igazán a vacsora ötlete, így arcán jól látszott a meglepettség. Aztán szélesen elmosolyodott és a nyakamba vetette magát. Lelkesedése láttán felnevettem és magamhoz szorítottam karcsú testét.
- Na menj, mielőtt elcsábítasz és itthon maradunk - mormoltam a hajába, mikor puszit nyomott a nyakamra.
Boldogan kacagva szakadt el tőlem és csípőjét ringatva indult el a gardróbja felé. Az ajtóból még visszanézett, de tekintetemet látva inkább gyorsan becsukta maga mögött. A fejemet csóválva ültem le az ágyra. Ha az eredeti dátumot nézzük, már több, mint két hónapja együtt vagyunk. Ha az általunk kitűzött időpontot, akkor még kellett pár nap a harmadik hónapig. Teljesen mindegy, melyiket vesszük alapul, de tény, hogy életem legboldogabb hónapjai vannak mögöttem. Soha nem voltam még ilyen kiegyensúlyozott és ezt nem csak én láttam így. A családom, a barátaim, a játékostársaim is egyöntetűen állítják, hogy Sara jó hatással van rám.
Pár perc múlva kilépett a gardróbból és vidáman mosolyogva ült az ölembe.
- Köszönöm - suttogta és hálásan megcsókolt.
Fogalmam sincs, hányszor csókolt már meg. Több százszor, esetleg több ezerszer? De mindig ugyanolyan hatást váltott ki belőlem. Közelebb akartam húzni magamhoz, de a testünk már így is szorosan összepréselődött. Két kezem közé fogtam arcát, ujjhegyeimmel cirógattam selymes bőrét. Csókunk eleinte lelkes volt, mindkettőnk vágya keveredett benne, aztán egyre inkább lassúvá, érzékivé vált. Olyan csók volt ez, amiből sose elég, már-már függőséget okozott. Rövid, apró puszikkal váltunk el egymástól, kellett pár perc, míg megnyugodtunk.
- Gyere! - fogtam meg a kezét és felállítottam.
- Hova megyünk? - kérdezte kíváncsian.
- Egy csendes helyre, ahol nincsenek sokan, de nagyon jól főznek.
- Tökéletes - mormolta a nyakamba, majd kissé értetlenül elhúzódott. - Miért hozol kabátot?
- Hogy ha fázol, akkor legyen mit odaadnom - válaszoltam, mire felnevetett.
Megvártam, míg bezárja maga mögött az ajtót, aztán összekulcsoltam ujjainkat, így sétáltunk el a kocsimig. Végre eljutottam arra a pontra, mikor már nem érdekelt, hogy hányan látnak minket, csak neki akartam örömet szerezni. Egy hálás pillantással köszönte meg, hogy kinyitottam neki az ajtót.
Mikor megérkeztünk az étteremhez, mindketten vettünk egy mély levegőt és egymásra mosolyogtunk. Alig csuktuk be magunk mögött az ajtót, már jött is a pincér. Rám nézett, egy pillanatra ledöbbent és tekintete Sarára siklott. Hát, eddig tartott a magánéletünk, de abban a pillanatban csak az számított, hogy Sara keze szorosan az enyémbe simul. Túl voltunk a nehezén, az első megdöbbenésen. Magunkon éreztük a vendégek pillantását, miközben egy szabad asztalhoz sétáltunk.
- Ez egész sima volt - suttogta Sara somolyogva, miután leadtuk a rendelést.
Rámosolyogtam és az asztal felett megfogtam a kezét.
Viszonylag gyorsan kihozták a vacsorát és a bort, amit kértem. Sara vállalta, hogy hazavezet. A kaja finom volt és bár éppen vacsoraidőben mentünk, nem volt teltház. Egy pillanatra láttam, hogy a főszakács feje is megjelent az ajtóban, ezek szerint gyorsan terjedt a hír.
- Isteni volt, köszönöm - ölelt át Sara, mikor kiléptünk az ajtón.
- Nincs mit - nyomtam egy puszit a hajába.
- Hova megyünk? - kérdezte értetlenül, mikor a kocsival ellentétes irányba indultam el.
- Sétálni - válaszoltam egyszerűen.
Sara boldog mosollyal ölelt át.
- Merre menjünk? - kérdeztem.
- Arra - mutatott találomra az egyik irányba.
Végül az El Retiro Parkban kötöttünk ki, órákon át sétáltunk, beszélgettünk, jól éreztük magunkat.
Mikor megálltam a háza előtt, Sara szorosan átölelt és a vállamba fúrta a fejét.
- Csodás este volt. Köszönöm - suttogta a bőrömbe.
- Máskor is - nevettem fel halkan. - Jó éjszakát, Sara - csókoltam meg búcsúzóul.

×××

Másnap reggelre pedig kijött az újságcikk, "Spanyolország új álompárjáról".