22. fejezet

Hmm... Elég húzós hetem volt, pedig még egy hónapja sem tart a suli. Mindegy, végül csak sikerült összeraknom ezt a részt, igaz, hogy nem annyira vagyok vele elégedett és elég rövidke lett. Igyekszem sietni a következővel és az ígérem, hosszabb lesz, hogy kicsit ellensúlyozza ezt :)
Csanna

- Iker, mi a francnak van telefonod, ha nem veszed fel? - kérdezte Sergio hétfő reggel.

- Bocs, ki voltam kapcsolva - intettem.

- Tényleg? Nem is vettem észre... - gúnyolódott.

- Sajnálom Serg, de dolgom volt a hétvégén. Komolyan - néztem rá.

- Oké, oké. Van valami köze ahhoz, hogy Sarát sem lehetett elérni?

- Miért hívtad te Sarát? - hagytam figyelmen kívül a kérdését.

- Nem én, Lara. El akartunk hívni titeket vacsorázni, mert valamelyik idióta jó ötletnek tartotta, hogy 10 pizzát rendel a nevemben - nézett célzatosan Crisre, aki feltűnően el volt foglalva a cipője befűzésével.

Felnevettem, ez jellemző volt Gépre. Unatkozik a hétvégén, ezért megszívat valakit.

- Szóval, mit műveltetek? - tért vissza az eredeti témára Sergio.

- Segítettem pakolni Sarának? - vontam vállat.

- Elköltözik? - kérdezte döbbenten.

- Hmm... - egyelőre én sem fogtam fel teljesen a tényt, hogy együtt fogunk élni.

Sergio azonban nem érte be ennyivel, tudni akarta, miért nem voltunk elérhetőek.

- Iker tudod, hogy úgyis kiszedem belőled...

- Jó, jó - sóhajtottam. - Összeköltözünk.

A többiek erre a szóra felkapták a fejüket, mindenki döbbenten nézett rám.

- Máris? - törte meg a csendet Sese. - Hiszen még csak most jöttetek össze. Jól meggondoltad? Nővel egy házban...

Mosolyogva hallgattam a srácok érveit. Sese és Cris, a két nőcsábász, láthatóan teljesen megbotránkozott.

- Miért, előbb-utóbb nálatok is fel fog vetődni ez a kérdés- szólt közbe Xabi, Sergionak címezve szavait.

- Lara tudja, hogy független típus vagyok - vágta rá, mire felröhögtünk.

Tekintetem összeakadt a Rickyével, aki mosolyogva bólintott. Ő tudta, mit érzek csakúgy, mint Marcelo, aki megveregette a vállam, mikor elment mellettem.

- Különben is, tudom, mire számítsak. Éltem már együtt Evával is...

- Na, ez aztán tényleg jó példa - szólt közbe Pipa cinikusan.

- Hallod, azért az eljegyzéssel még várj egy kicsit - röhögött Cris, mire megforgattam a szemeimet, jelezve, hogy nem normális.

- Te hogy állsz Irinával? - kérdeztem vissza.

Bejött a tervem, a srácok azonnal rászálltak a témára, békén hagyva engem.

Edzés után Sese bevárt, így együtt hagytuk el a stadiont.

- Örülök nektek, de tényleg. Sara imád téged, úgyhogy ha te nem szúrod el, nem lesz semmi baj.

- Nem tervezem - válaszoltam komolyan.

Sara nálam volt, mikor hazaértem, a gardróbban pakolta a cipőit.

- Te jó ég! - mondtam döbbenten, mikor megláttam a rengeteg magassarkút. - Ez pontosan mennyi?

- Ne akard tudni - nevetett Sara, majd üdvözlésképpen egy puszit nyomott az arcomra.

Hitetlenül csóváltam a fejem. Nem sokszor látok ennyi cipőt egy helyen.

- Jól van na, én is nőből vagyok - magyarázkodott.

- Ó, de még mennyire! - mosolyogtam, majd kezem a fenekére csúsztattam.

- Hékás! - tiltakozott nevetve, majd hirtelen abbahagyta, mikor a kezem a farmerja hátsó zsebébe csúsztattam.

A szemembe nézve lassan ő is belenyúlt a zsebbe, lassan kivette belőle az ajándékomat. Arcára kiült a meglepettség, mikor rájött, hogy a ház kulcsát tartja a kezében.

- Istenem! - hunyta le szemeit egy pillanatra, majd szorosan átölelt. - Köszönöm!

- Én köszönöm, hogy beleegyeztél - hajtottam le a fejem és a nyakába csókoltam. - Még jó, hogy nem mentél ma dolgozni - húzódtam el nevetve.

- Miért? - kérdezte értetlenül.

- Elég sok alapozót kellett volna elhasználni a nyakadra... - vigyorogtam rá.

A szemöldökét ráncolva léptett el tőlem, a tükör elé állt, hogy megnézze, mire gondoltam. A következő pillanatban csípőre tette a kezét és szemrehányóan pillantott rám a tükörből.

- Ezt még visszakapod! - mutatott a lilás foltra, amit az éjszaka "alkottam".

- Alig várom - léptem mögé és hátulról átöleltem.

Megfordult a karjaimban, a mellkasomba boxolt, de gyorsan lefogtam a kezeit.

- Te viszont nem fogod tudni eltakarni a hajaddal - kuncogott.

Nevetve csókoltam meg, amit nem késlekedett viszonozni. Ilyenkor minden bajomat elfelejtettem és átadtam magam ennek a pár percnek.

- Amúgy - kezdte sejtelmesen, miután elszakadtunk egymástól. - Megyek Afrikába.

- Micsoda? Mikor? - kérdeztem döbbenten.

- Hát a világbajnokságra - forgatta meg a szemeit játékosan.

Egy pillanat alatt felfogtam, miről beszél és szorosan magamhoz vontam, minden levegőt kipréselve kettőnk közül.

- Már féltem, hogy hetekig nem láthatlak, de ez... tökéletes - mormoltam a hajába.

- Hacsak a szövetség közbe nem szól - fintorgott.

- Hogy érted? - néztem mélyen a szemébe.

- Hát... Mondhatják, hogy elvonnám a figyelmedet vagy valami és akkor mást küldhetnek ki helyettem.

- Ez hülyeség! - mondtam egyszerűen, mire Sara felnevetett. - Most ne foglalkozzunk ezzel - tettem hozzá lágyan. - Te is jössz és kész, nem foglak itthon hagyni.

- Nagyon biztos vagy abban, hogy bekerülsz a keretbe - ugratott mosolyogva, mire finoman oldalba böktem.

- Ez gonosz volt - közöltem vele, de ő csak nyomott egy puszit az arcomra és folytatta a pakolást.

- Lehiggadt már Mourinho? - kérdezte mellékesen.

- Hát, most már nem idegbeteg...

Na igen... A következő meccsünk a Barcelona ellen lesz és aki azt megnyeri, annak nagyon nagy esélye van a bajnoki címre is. Szóval Míster az elmúlt egy hétben olyan volt, mint egy bika, aki meglátta a vörös színt. Az edzések még a szokásosnál is kimerítőbbek voltak, a végkimerülésig hajszolt minket. Mi azonban minden további nélkül teljesítettük a kéréseit, mivel mi is nagyon szerettünk már bizonyítani a Barca ellen.

- Ideje volt már - fintorgott Sara. - Mostanában olyan fáradt vagy.

- Hé, hé, nem kell miattam aggódni - guggoltam le mellé.

A szeme sarkából rám nézett, aztán lassan mosolyra húzta a száját. Odahajoltam hozzá, hosszasan megcsókoltam, aztán felálltam és őt is felhúztam.

- Megleszel ezzel egyedül? El kell mennem vásárolni - túrtam a hajamba.

- Ó, várj már meg, kérlek! 

- Nem ruha- és cipőboltokra gondoltam - vigyorogtam rá.

- Iker! - lökött meg. - Ez nem vicces! - mondta, de azért nevetett.

- Akkor megvárjalak? - húztam magamhoz.

- Légyszi - nézett rám könyörgő szemekkel, mire felsóhajtottam.

- Neked nem lehet nemet mondani - tettettem felháborodást.

- Segíts egy kicsit és hamarabb készen leszek - pillantott rám a szempillái alól, bevetve legújabb fegyverét.

A fejemet csóválva kezdtem el rendszerezni a millió cipőt, Sara pedig nevetve csatlakozott hozzám. Végül természetesen neki lett igaza, nagyon gyorsan végeztünk.
Sara gyorsan beült mellém a kocsiba, szemmel láthatóan alig várta, hogy induljunk.
- Mi ez a nagy lelkesedés? - kérdeztem tőle.
- Semmi, hagyjuk - legyintett Sara.
Kitolattam a garázsból, aztán a fékre léptem és felvont szemöldökkel néztem rá.
- Na, most mi történt? Az előbb teljesen fel voltál pörögve, most meg...
- Nincs semmi baj. Csak ki fogsz nevetni...
- Nem foglak - ígértem neki, mire felsóhajtott.
- Na jó. Tudod, ez olyan női dolog... Az első közös bevásárlás az összeköltözés előtt... Mindenkinél eljön ez a pillanat.
- Azt akarod mondani, hogy te még nem éltél együtt senkivel? - kérdeztem meglepetten.
- Nem - rázta meg a fejét.
A hajába túrtam, magamhoz húztam és megcsókoltam. Nyelve utat tört a számba, miközben finoman harapdáltam ajkait. Eredetileg lágy csóknak szántam, de Sara lelkesedését nem tudtam nem viszonozni. Mikor már nem volt több oxigénem, elhúzódtam tőle és homlok az övének döntöttem.
- Nem is tudod, mennyire boldoggá tettél - suttogtam.
Sara végigsimított arcomon, aztán visszadőlt az ülésére és rám mosolygott. Nem mondott semmit, de az a mosoly mindent elárult.
Igen, én éltem már együtt Evával, de tudtam, hogy ez más lesz. El tudtam képzelni, hogy együtt éljük le az egész életünket. Sarának sikerült előhoznia belőlem az igazi Ikert, sikerült újra megnevettetnie. Ennyi az egész. Nem csinált semmi különöset, egyszerűen csak önmaga volt és ez által én is megtaláltam az igazi énemet. Végre megértettem, hogy a szerelem egész mást jelent valójában, mint ahogy azt a filmekben látni. Nem kellenek hozzá teátrális dolgok. Ha Sara boldog, én is az vagyok. Ha szomorú, azon vagyok, hogy újra nevetni lássam.
- Szeretlek! - hajoltam oda hozzá és egy puszit nyomtam a halántékára.
- Én is szeretlek! 

21. fejezet

Itt is van az új rész, remélem elnyeri a tetszéseteket. Köszönöm azoknak, akik ráklikeltek a rendszeres olvasás gombra, nagyon sokat jelent nekem :)
Csanna

Idegesen néztem újra az órára, de gyorsan le is hurrogtam magam. Nyugi! Biztos dolga van. Nincs semmi baj. A valóság viszont az, hogy nagyon is aggódtam. Már egy órája itt kéne lennie és nem hívott, nem írt. Máskor is előfordult már, hogy késett, de mindig szólt, hogy ne várjam.

Mikor végül befutott, meglepődtem. Ki volt öltözve, mintha találkozója lett volna valakivel.

- Ne haragudj! - kérte. - Nem figyeltem az időt.

- Semmi gond - mosolyogtam rá és egy csókkal üdvözöltem. - Kivel találkoztál?

Talán fel se tűnt volna a pillanatnyi habozása, ha nem ismerem már annyira.

- Egy... barátommal - mondta lassan.

Nem tulajdonítottam nagy figyelmet a habozásának, inkább újra megcsókoltam.

Azonnal tudtam, hogy valami tényleg nincs rendben. Visszacsókolt ugyan, de nem úgy, ahogy szokott. Nem volt benne lelkesedés, feszült volt, hiába is próbálta nem mutatni. Elhúzódtam és kérdőn néztem rá.

- Jól vagy?

- Persze. Csak kicsit fáradt vagyok - mondta.

Nem tudtam, hogy hihetek-e neki, de nem forszíroztam tovább.

- Hát jó - húztam magamhoz közelebb a derekánál fogva. - Akkor ma ne menjünk vacsorázni, inkább rendelek pizzát.

Egy hosszú pillanatig a hajába temettem az arcom, aztán elhúzódtam tőle.

Folyamatosan éreztem, hogy valami nem stimmel. Mikor megkérdeztem, hogy telt a napja, gondosan kerülte az ebéd témáját, a beszélgetésünk felszínes maradt.

Próbáltam rájönni, hogy vajon mi lehet a baj. Előtört a régi énem és egyből önmagamban próbáltam keresni a hibát, holott tudtam, hogy ez felesleges.

Aztán rájöttem. A pizzákat rendeltem, mikor Sarának SMS-e jött. A szemem sarkából felé pillantottam, ő is pont akkor nézett rám. Úgy viselkedett, mint akinek bűntudata van. Egy pillanatig én sem hittem el, de ahogy visszapörgettem magamban a délután eseményeit, egyértelművé vált. Igen, valamit titkol. Összeszorult a gyomrom, hirtelen már nem is voltam olyan éhes. Mi történhetett abban a pár órában, amíg nem találkoztunk? Hiszen reggel még tökéletesen boldogan váltunk el, semmi baj nem volt.

Csendben eszegettük a pizza maradékát, egyikünk sem volt beszédes kedvében. Magamon éreztem Sara tekintetét, de nem néztem rá. Az arcom biztos elárulta volna, hogy min járnak a gondolataim. Hallottam, ahogy felsóhajt, majd hátratolta a székét, berakta a gépbe a tányérját és megállt előttem.

- Figyelj... sajnálom. Tudom, hogy tudod, hogy valami nincs rendben velem. Nem a te hibád.

Én is felálltam, anélkül, hogy ránéztem volna, elpakoltam az asztalról, majd nekidőltem a konyhapultnak és kérdőn felvontam a szemöldököm.

- Szóval, mi történt? - kérdeztem.

Idegesen a hajába túrt, aztán egy sóhajjal elkezdte.

- Utálok hazudni. Főleg neked.

Megmerevedtem a szó hallatára. Hazudott? Sara nem engedte, hogy túlságosan belelovaljam magam a témába, gyorsan folytatta.

- Most fordult elő először és nem is fog többször. Igen, ebédelni voltam valakivel. Egy barátommal... vagyis most már annak mondhatom. Matias Prats Juniornak hívják, ő az exem. David előtt vele jártam.

Egy ideig tekintetem mélyen az övébe fúrtam, aztán ellöktem magam a pulttól és a nappaliba mentem.

- Iker, hallgass végig! - kapta el a karom.

Lehunytam a szemem, vettem egy mély levegőt, hogy megnyugodjak, majd szembefordultam vele.

- Az egyetemen ismertem meg, csoporttársak voltunk. Hónapokig próbálkozott, míg végül beleegyeztem, hogy elmegyek vele randizni. Utána összejöttünk. De... hamar beláttam, hogy életem egyik legnagyobb tévedése volt. Mikor már mindenki tudta, hogy együtt vagyunk, megváltozott. Már csak egy tárgy voltam neki, akit mutogathat. Addig csak a jó oldalát mutatta, de gyorsan megismertem a legrosszabb felét is. Kihasznált, csak társaságban volt kedves velem, mikor kettesben voltunk... - hadarta Sara, hogy ne szakíthassam félbe.

Tovább is mondta, de már nem figyeltem rá. Valami megragadta a figyelmemet, amitől elöntötte az agyam a vörös köd.

Sara hirtelen abbahagyta, valószínűleg rájött, hogy nem figyelek rá. Kihasználtam a szünetet és megkérdeztem a legfontosabbat.

- Bántott?

Nem érdekelt, hogy ki ez a srác pontosan, nem érdekelt, hogy az apja híres, csak egyetlen dolog érdekelt, de az nagyon. Ha egy ujjal is hozzáért Sarához...

- Nem, nem dehogy! Odáig azért nem merészkedett. Ha tovább maradtam volna vele, lehet, hogy odáig is eljut, de nem bántott.

Az orrnyergemet masszíroztam, hogy megnyugodjak. Már csak a gondolata is, hogy Sarát esetleg bánthatta valaki, teljesen kiborított.

- Szóval - folytatta - egy hónapig voltunk együtt. Nagyon gyorsan szakítottam vele, bár nem volt éppen kellemes élmény. És pár nappal ezelőtt kiderült, hogy ő is a Tele5-nál fog dolgozni. Úgyhogy... megszerezte a számomat, felhívott és elmentünk ebédelni, hogy megbeszéljük a dolgokat. Bocsánatot kért, bár soha nem leszünk igazán barátok, jobb ez így. Elég nekem, hogy Maria folyton versenyezni akar, nem kell még másik rosszakaró. Nem is akartam elmondani, hogy találkoztunk, mert tényleg nem történt semmi. De mikor kijöttünk az étteremből, lesifotósok vártak. Holnap minden a címlapon lesz, ezért voltam olyan ideges. Hogy mit fogsz szólni hozzá...

Közelebb léptem hozzá és egyik tenyerem a szájára tapasztottam, míg a másikkal szorosan átfogtam a derekát.

- Nem érdekel, mit írnak az újságok. A valóság számít és az nem abban van.

Elengedte a karomat, de csak azért, hogy át tudja ölelni a nyakamat.

Mikor megcsókoltam, rögtön tudtam, hogy minden rendben van. Nyelve kutakodva tört utat a számba, elfelejtetve velem az előbbi idegességemet. Egy hirtelen ötlettől vezérelve még szorosabban öleltem a csípőjét és felemeltem, hogy megszüntessem a kettőnk között lévő szintkülönbséget. Elégedetten az ajkaim közé sóhajtott és még hevesebben csókolni kezdett. Lábait körém fonta, így már teljes mértékben én tartottam, de nem zavart. Mikor elszakadtunk egymástól, hogy levegőhöz jussunk, gyorsan körbenéztem. A legközelebbi vízszintes bútordarab a kanapé volt, így a felé vettem az irányt. Sarát a támlájára raktam, én pedig szorosan elé álltam. Lehajoltam, a nyakát kezdtem el finoman szívogatni, elégedetten hallgattam, ahogy sóhajai egyre gyorsabban követik egymást. Kezei végigsimogatták a mellkasomat, gyorsan eltüntette rólam a pólót, majd a nadrágom övével kezdett el bíbelődni. A mellkasomra hajolt és szájával kezdett kényeztetni, izmaim összerándultak érintései során. Rajtam már csak egy alsónadrág volt, ő azonban még teljesen fel volt öltözve, megpróbáltam gyorsan orvosolni a problémát. Lehúztam a ruhája cipzárját, mire az leomlott a vállain, felfedve gyönyörű testét. Egy pillanatra megemeltem, a ruha a földre csúszott, de közben ajkaim már a melleit kényeztették. Időközben egyik kezem elindult lefelé,  végigsimogattam hasát, majd elértem a bugyija széléhez. Mielőtt azonban becsúsztathattam volna alá a kezem, Sara megragadta a csuklómat és elhúzta.

- Ne! Érezni akarlak! Most! - suttogta a fülembe.

Szavai teljesen beindítottak, eltávolítottam magunkról az utolsó ruhadarabokat is, mélyen Sara szemébe néztem és összeillesztettem a testünket.

Arcát a nyakamba temette, miközben gyors lökésekkel űztem mindkettőnket a gyönyör felé. Kezei a hátamon kalandoztak, éreztem, hogy körmei karcolásokat ejtenek a bőrömön. Felemelte a fejét, összeillesztette ajkainkat, még tovább fokozva ezzel a vágyamat.

Elképesztően gyorsan értük el a csúcsot, szorosan átöleltük egymást és így próbáltuk összeszedni magunkat. Eddig mindig próbáltam lágy és finom lenni, de ez a vadság is kifejezetten tetszett. Kis idő után elhúzódtam tőle, magamra kaptam a bokszeremet, közben ő is felvette a fehérneműjét.

- Szeretlek! - bújt a karjaimba.

- Én is szeretlek, Sara! - viszonoztam a vallomását, majd hosszasan megcsókoltam.

Miközben elmerültem gyönyörű arcának tanulmányozásában, egy ötlet kezdett körvonalazódni a fejemben. Mielőtt észbe kaptam volna, már ki is mondtam.

- Költözz hozzám!

Megmerevedett a karjaimban, amit rossz jelnek vettem és mentegetőzni kezdtem.

- Csak egy ötlet volt. Tudom, hogy még csak négy hónapja vagyunk együtt, de... Nem muszáj most rögtön, én ráérek. Csak szeretném, hogy tudd: én komolyan gondolom.

Sara felemelte a kezét, mire elhallgattam.

- Most sikerült meglepned - mosolyodott el lassan. - Nem arról van szó, hogy nem szeretném. De ez egy nagy változás lenne. Mindenkinek vannak rossz tulajdonságai, amik csak akkor derülnek ki, ha összeköltözünk. Ettől függetlenül... nem szeretnék túl sokat várni.

Hitetlenkedve néztem rá. Nem számítottam arra, hogy belemegy, legalábbis nem ilyen gyorsan. Nevetve felkaptam és megpörgettem, ő pedig velem kacagott.

- Szóval, együtt fogunk élni? - kérdeztem, még mindig nem fogtam fel teljesen.

- Nagyon úgy tűnik - nyomott a számra egy gyors puszit, aztán elszakadt tőlem.

- Hova mégy? - kérdeztem értetlenül.

- Megyek, csinálok helyet a gardróbodban. Elég sok ruhám van...

Mosolyogva mentem utána. Közös életünk elérkezett az első nagy fordulóponthoz.

20. fejezet

Nos... Mivel ez a 20. fejezet, úgy döntöttem, megleplek valamivel titeket. Régóta terveztem már, és pont kapóra jött, hogy ilyen kerek fejezet következik. Miről van szó? :) Úgy döntöttem, kaptok egy részt Sara szemszögéből. Nem megy tovább a történet, leírom, hogy Sara mit érzett meg ilyenek, remélem tetszeni fog.
Csanna

Reggel, mikor felébredtem, már javában sütött a nap. Innen tudtam, hogy kicsit később keltem a szokásosnál. Mosolyogva megfordultam, hogy felkeltsem a másik álomszuszékot, de nem volt mellettem. Egy papír feküdt az ágyon, felismertem rajta a kézírását.

Jó reggelt! Nem keltettelek fel, gondoltam, szükséged van arra, hogy kipihend a tegnap éjszakát... 

Elfelejtettem szólni, hogy ma utazik el Unai Franciaországba. Kikísérem őket a reptérre. Sietek vissza.

Iker

A levél mellett egy szál rózsa feküdt, mire boldog mosollyal dőltem vissza az ágyba. Egyszerűen imádom, nincs jobb szó rá. A gondolataim visszarepültek egészen múlt év novemberéig, mikor először találkoztunk.

×××

Azt hittem, már végeztem aznapra, szóval mindent beraktam a táskámba és az ajtó felé indultam. 

- Sara, gyere ide egy kicsit! - szólt ki José az irodából.

- Valami baj van? - léptem be a főnökhöz.

- Most nem leszel boldog, de maradnod kéne még egy kicsit. Ma még fel kell vennünk egy interjút és már csak hárman vagytok bent. Davidot most küldtem ki külső helyszínre, Maria még nem végzett, úgyhogy...

- Oké, oké - tettem fel a kezeimet.

- Köszönöm - mosolygott rám és keresgélni kezdett a papírjai között. - Már összeírták a kérdéssort, nézd át gyorsan - adott át egy lapot.

- Mikor kezdünk? - kérdeztem.

- Fél óra - pillantott az órára. - Remélem addig befut az interjúalany is - nevetett fel.

- Ki az?

- Iker Casillas.

Szuper - füstölögtem magamban. - Egy újabb beképzelt focista.

- Nézz be addig a stúdióba, hogy mindenki itt van-e még.

Egy intéssel jeleztem, hogy értettem és kiléptem a szobából. A stúdió felé tartva a kérdéseket tanulmányoztam, így összeütköztem valakivel. Simán elestem volna, ha az illető nem kap el. Felnéztem rá, hogy mégis kivel sikerült "koccannom". A szemébe nézve semmi mást nem érzékeltem. Az idő, a tér... minden semmivé foszlott, csak azok a barna szemek léteztek. 

Nem értettem, mi történik velem, zavartan lesütöttem a szemem és éreztem, ahogy a forróság elönti az arcomat. Elpirultam volna?

Iker Casillas - merthogy ő volt az, aki a karjaiban tartott - sűrű bocsánatkérések közepette elengedett és egy utolsó pillantás után mindketten mentünk a magunk dolgára. Akkor még fel se fogtam, hogy vele fogok interjút készíteni. 

A stúdióban minden rendben volt, visszafele azonban összefutottam Mariával, aki fintorogva a sminkszobába küldött.

Nevetve léptem be Nellyhez, ahol újra találkoztam Ikerrel. Egyszerűen nem értettem magam. Büszke voltam arra, hogy az összes interjúalannyal közvetlenül, barátságosan tudok viselkedni, nála viszont... Mint egy dadogó kezdő, úgy viselkedtem.

Hozzátartozik a dologhoz, hogy megvolt a véleményem a focistákról. Eddig szinte az összes, akivel találkoztam, úgy gondolta, hogy a posztján ő a legjobb és csak körülötte forog a világ. És Iker nem ilyen volt. Éppen ezért nem tudtam, hogyan is kéne viselkednem vele. 

Viszonylag gyorsan végeztünk az interjúval és vegyes érzésekkel búcsúztam el. Egy részem örült, hogy nem hozom magam újabb kínos szituációba, másik felem viszont reménykedett, hogy talán még újra találkozhatunk.

Napokig sőt, hetekig őrlődtem az érzéseim között. Néha el akartam felejteni, máskor viszont jobban meg akartam ismerni. Tudni akartam, mit rejtenek azok a mély, titokzatos, barna szemek. 

A belső vívódásom persze a viselkedésemen is meglátszott, hiába is próbáltam úgy tenni, mintha minden rendben lenne. Így aztán, mikor egyik nap összefutottam Larával, nem titkolóztam tovább.

- Valami baj van, Sara? - tette fel a kérdést, én pedig megnyíltam neki.

- Nem tudom. Nincs semmi baj - nyomtam meg az utolsó szót. 

Lara nem szólt semmit, csak felvonta a szemöldökét.

- Na jó. Pár hete interjút kellett csinálnom Iker Casillasszal. Tudod, mi a véleményem a focistákról. De ő... más volt. Én meg úgy viselkedtem, mint egy újonc, nem tudom, mi történt velem. Azóta nem megy ki a fejemből. 

- Sara, ezen ne stresszelj már! Egyszerűen csak érdekel a pasas, nem? 

- Igen... végül is érdekel. 

- Nem akarod te elfelejteni - mosolygott rám mindentudóan. 

- Lara! - böktem oldalba játékosan. - Semmi olyasmiről nincs szó, amire gondolsz.

- Ugyan már! 25 éves vagy, ez természetes. Iker helyes, meg ahogy hallottam, vicces és éppenséggel szingli...

- Lara, összesen egyszer találkoztunk. Még barátok se vagyunk és különben is, tudod nagyon jó, hogy nem akarok focistával járni.

- De ha nem kapus lenne... - fűzte tovább a szavaimat Lara.

- Hát te hihetetlen vagy! - nevettem rá a barátnőmre.

Jól elszórakoztunk, de este, a szobámban fekve akaratlanul is visszatértem a beszélgetésünkre. Nem, én nem az a típus vagyok, aki meglát valakit és már bele is szeret. Nekem idő kell. Különben is, mit gondolkozok ezen annyit? Csak meg akarom ismerni, abban meg nincs semmi rossz.

A következő héten végül megkaptam az esélyt, hogy jobban kiismerjem. Interjút kellett csinálni a Real Madriddal, én pedig önként elvállaltam. Otthon aztán nekiültem és megírtam a kérdéseket. Pár óra múlva elégedetten dőltem hátra, aztán egy sóhajjal elővettem a telefonom és felhívtam Larát, aki persze teljesen bezsongott.

- Tegyél fel neki valami személyes kérdést is!

- Nem fog rá válaszolni.

- Naaa, kérdezd meg, hogy tényleg szakított-e a barátnőjével. A reakciójából úgyis rájössz, hogy igazat mond-e. 

- És miért pont ezt kérdezzem meg? - nevettem fel hitetlenül.

- Sara, legalább magadnak ne hazudj - mondta Lara megfontoltan.

Egy pillanatra megmerevedtem, mikor leesett, hogy értette. Lara hallgatott a vonal végén, amiért külön hálás voltam. Hagyta, hogy megemésszem a hirtelen jött információt.

- Még valami? - kérdeztem végül mosolyogva.

- Ha már így rákérdeztél, igen, lenne valami. Ha hallasz valami megjegyzést Sergiotól, hogy mit gondol rólam, vagy ha úgy jön ki, kérdezd meg Ikertől vagy valami. 

- Miért nem kérdezed meg te? 

- Sara... kérlek. Nem akarom leégetni magam, ha ő esetleg csak szórakozni akar. 

- Jó, jó, majd igyekszem.

Miután elbúcsúztunk, újra kézbe vettem a tollam és az Ikernek szánt kérdésekhez lapoztam a noteszemben. Kezem megállt egy pillanatra a papír fölött, mielőtt leírtam volna az utolsó kérdést.

Igaza volt Larának. Felesleges azt bizonygatnom, hogy nem érdekel.

×××

A meccs estéjén a szokásosnál jóval többet álltam a gardróbom előtt. Aztán megelégeltem és kivettem egy szokásos farmer-blúz kombinációt. Kezdőként még foghattam volna arra, hogy ez az első interjúm egy nagy csapattal, de ezúttal ez nem volt igaz. Nagyon is jól tudtam, hogy miért vagyok ilyen ideges. Mert ma újra találkozunk. 

A stadionban felmutattam a belépőkártyámat és elfoglaltam a helyemet a többi újságíró között. Alig vártam, hogy végre bevonuljanak a csapatok. 

Ott volt, legelöl jött, csapatkapitányként. Izgatottan előredőltem, hátha meglátom az arcát. Feszültnek tűnt, de ezt betudtam a meccs előtti izgalomnak.

A mérkőzés elsöprő Madrid sikert hozott, én pedig szorgalmasan írogattam a füzetembe a megjegyzéseimet, amik szintén a cikkhez kellenek majd. Miután levonultak a játékosok, hagytam nekik egy kis időt, hogy kiörüljék magukat, lezuhanyozzanak és megcsinálják a sajtótájékoztatót. 

Mikor beléptem az öltözőbe, egyedül Iker volt bent.

- Szia! - mosolygott rám kedvesen.

Mindenre számítottam, csak a saját reakciómra nem. A mosolyát látva szívem majd kiugrott a mellkasomból, a lélegzetem felgyorsult, éreztem, ahogy a vér az arcomba szökik. Próbáltam figyelmen kívül hagyni a testem reagálást egy egyszerű mosolyjal és leültem mellé. Hirtelen felindulásból odaadtam neki a füzetem, hogy nézze át a kérdéseket. Ilyet még nem csináltam máskor, elvégre ezek az én kérdéseim, nekik csak válaszolni kell rájuk. A kezünk egy pillanatra összeért, mire éreztem, hogy újra elpirulok. Egyszerűen nem értettem, miért reagálok így mindenre.

Mivel a többiek annyira nem igyekeztek, úgy döntöttünk, megcsináljuk az ő részét, hogy haladjunk. A válaszait hallva újra rádöbbentem, hogy az előítéletem a focisták felé helytelen volt. Régen hallottam valakit ennyi alázattal beszélni. Egyértelmű volt, hogy neki ez az élete. Mikor túl voltunk a testvérével való kapcsolatán, egy pillanatig tétováztam. Megkérdezzem vagy ne? Végül a kevésbé józan felem győzött, úgyhogy feltettem az utolsó kérdést is.

- Az újságok mostanában sokat írnak a magánéletedről. Máris felreppent néhány pletyka, de tényleg van valaki?

Egy pillanatra félrenézett, aztán tekintetét mélyen az enyémbe fúrta. Képtelen voltam elszakadni szemeitől, nem mintha annyira törtem volna magam. Legszívesebben megérintettem volna, de mielőtt bármit is tehettem volna, megszólalt.

- Igen, van - mondta még mindig a szemembe nézve.

Egy hosszú pillanatig egyikünk sem szólalt meg, majd nyitottam a számat, hogy feltegyem azt a bizonyos kérdést. Ekkor azonban berobbant Sergio és ezzel együtt elszállt az összes esélyem, hogy megtudjam, ki az a lány.

Egy sóhajjal az érkező csapattagok felé fordultam, de Iker tekintetét folyamatosan magamon éreztem. Igyekeztem gyorsan megcsinálni az interjúkat, közben pedig szótlanul, egy-egy mosollyal tűrtem a folyamatos beszólásokat. Régebben ez még zavart, de mostanra rájöttem, hogy jobb nem is törődni vele.

- Na, kész is vagyok - csuktam be a füzetemet. - Köszönöm, hogy szántatok rám időt.

- Ha másban is tudok segíteni, szólj nyugodtan - vigyorgott rám Cristiano eléggé félreérthetően.

Csak megcsóváltam a fejem, miközben tekintetem összeakadt az Ikerével. Meglepődtem, mivel egy szépnek korántsem mondható pillantást küldött Ronaldo felé, de utána gyorsan rám mosolygott. Intettem egy utolsót és kiléptem a folyosóra. Sietős léptekkel távoztam, egyenesen a kocsimhoz mentem. Nem akartam gondolkodni, mert tudtam, hogy az mihez vezetne. 

Otthon ahogy becsuktam az ajtót, már neki is dőltem és lecsúsztam a földre. Arcom a kezeimbe temettem és próbáltam elfogadni az elfogadhatatlant. Hogy mindez velem történt meg. Nem maradhattam így sokáig, hamarosan megcsörrent a telefonom.

- Igen? - szóltam bele.

- Jézusom, Sara, jól vagy? - kérdezte Lara döbbenten.

- Persze. Miért?

- Olyan furcsa a hangod. Minden rendben?

- Persze. Jól vagyok - mondtam halkan.

Először magamban kell feldolgozni bizonyos információkat, utána képes leszek megosztani másokkal is.

- Hát, te tudod. Csak azért hívlak, hogy sikerült-e megtudnod valamit Sergioról...

- Sajnálom Lara, de nem jött össze. Nem volt rá alkalom. Talán majd máskor.

Ez így nem volt teljesen igaz. Volt rá alkalom, hiszen sokáig csak ketten voltunk bent az öltözőben Ikerrel. De akkor másra voltam kíváncsi, amire nem kaptam végül választ.

×××

A karácsonyi láz végül engem is utolért, azon kaptam magam, hogy szerelmes, karácsonyi dalokat dúdolva dolgozom. Megráztam a fejem, hogy kitisztuljon egy kicsit, aztán a naptárra néztem. Egy hét múlva karácsony és még semmit sem vettem. Úgy döntöttem, délután nekikezdek, hátha tudok legalább a családomnak vásárolni valamit. 

Hatalmas tömeg, zsúfolt bevásárlóközpontok és kilométeres sorok fogadtak mindenhol, úgyhogy sietősre fogtam. Bármennyire is szeretem a vásárlást, ez azért már nekem is sok volt. Hazafelé beugrottam egy kávézóba, hogy vegyek magamnak egy sütit. Azzal viszont nem számoltam, hogy mekkora lesz a tömeg. Sorbaállás közben megpillantottam egy ismerős arcot. Az eredeti tervem az volt, hogy csak veszek egy sütit és majd otthon megeszem, de ez egy pillanat alatt megváltozott. Utat törtem magamnak az asztalához és megszólítottam. 

- Szia, Iker! - köszöntem neki, mire felpattant és rám mosolygott. 

Helyet foglaltam vele szemben, miközben próbáltam figyelmen kívül hagyni ezerrel lüktető szívemet. Mivel féltem, hogy majd beáll köztünk a csend, gyorsan feldobtam egy átlagos témát, megkérdeztem, hogy mit tud Laráékról. 

És aztán jött a meglepetés. Úgy éreztem, teljesen egymásra vagyunk hangolva, egyszerűen bármiről tudtunk beszélgetni. Soha, egyetlen férfival sem éreztem még ilyen jól magam. 

Véglegesen is tudatosult bennem, hogy az a bizonyos első benyomás nem volt igaz. Nagyon nem.

- Iker! - kezdtem meggondolatlanul. - Nekem... bocsánatot kell kérnem tőled. Amikor először találkoztunk, azt hittem, hogy te is olyan nagyképű, bunkó, beképzelt vagy, mint a focisták egy része. De... rájöttem, hogy te nagyon... jó vagy, ami manapság olyan ritka és hatalmas érték. Szóval, sajnálom, ha megbántottalak a viselkedésemmel, nem volt igazam. Sajnálom, és örülök, hogy megismerhettelek.

Mikor rájöttem, hogy tulajdonképpen mit is mondtam, szörnyen zavarba jöttem. Iker sokáig nem szólt semmit, én pedig nem mertem ránézni. Nem tudtam mit gondol. Megijesztettem? Aztán megéreztem, hogy keze az állam alá csúszik és felemelte a fejemet. Érintésétől libabőrös lettem, de szerencsére ez nem látszott a blúzomnak köszönhetően. Mikor a szemembe nézett, minden más megszűnt körülöttem. Fogalmam sem volt, hogy hol vagyok, hány óra van, vagy egyáltalán milyen nap. Csak a tekintete számított, amely most lágyabb volt, mint eddig bármikor, de a benne lévő érzelmek még mindig rejtettek maradtak. Kinyitotta a száját, hogy megszólaljon, de nem tudtam meg, mit akart mondani. 

Berontott egy ember és minden megváltozott. Valaki összetörte a kocsimat. Idegbeteg módjára álltam fel és úgy ahogy voltam, egy szál felsőben kirohantam a parkolóba. Az autóm jobb oldala összetört, a tettes meg persze nem volt sehol. Idegesen telefonáltam az autómentőknek, majd megéreztem, hogy valaki ráteríti a kabátomat a vállamra. Hálásan néztem Ikerre, de ennél többre pillanatnyilag nem telt tőlem, de úgy tűnt, teljesen megérti. 

Ha azt hittem, ennél több meglepetés már nem érhet, tévedtem. Iker egyszer csak egy papírt nyújtott felém, rajta a telefonszámával. Hívjam fel, ha segítségre van szükségem. Abban a pillanatban legszívesebben a nyakába ugrottam volna, de szerencsére visszafogtam magam. 

×××

Miután nagy nehezen hazakerültem, a kis papírt szorongatva leültem a kanapéra. Ezidáig menekültem az érzéseim elől, nem mertem szembefordulni velük. Magamnak sem akartam beismerni dolgokat. De most feladtam, nem küzdök tovább az ellen, ami igazából nagyon is a kedvemre való. 

Nem kerestem a szerelmet. Saját magamnak akartam bebizonyítani, hogy egyedül is képes vagyok megállni a lábamon. Mostanáig tökéletesen működött, de mióta megismertem Ikert, megváltoztam. Igen, az akaratomon kívül történt, de beleszerettem Iker Casillasba. Egy focistába. 

Tudom, hogy azt ígértem, két rész lesz, de mivel nagyon sokáig tartott ezt megírni úgy döntöttem, hogy csak ennyi lesz. Ez az első fejezet tartalma, kicsit lehetett volna több is, de tényleg csak ennyi telt tőlem. Szóval a következő fejezet újra Iker szemszöges lesz, és a történet is megy tovább. 

First day at school - avagy mikor lesz friss?

Nem, ez még nem az újabb fejezet, azt még írom. Nagyjából a fele van kész, de úgy döntöttem, két részre szedem, szóval kaptok majd két 20. fejezetet. Hogy mikor? Nos, még nem tudom.
Ma megkaptuk az órarendet. Nem tetszik. Ez az év amúgy is húzós lesz (nyelvvizsga, érettségi, osztályozóvizsga, záróvizsga...), de ettől függetlenül továbbra is írom a történetet, eszembe sincs abbahagyni :)
Eddig próbáltam szerda-csütörtök környékén hozni az új rész, nos ez nem jött össze. Most úgy néz ki, hogy szerdán ötig suliban vagyok, aztán onnan megyek edzésre, hét után érek csak haza. Szinte minden hétvégén meccsünk lesz, szóval ez a lehetőség is kifújt. Próbálom hétfőre vagy keddre átrakni az új részeket, így tűnik a legkönnyebbnek.
Mindenesetre, ez még elég képlékeny, csak ezért írom le, hogy tudjátok, mire lehet majd számítani. Szóval előre is bocsánat, ha kések vagy nem lesz olyan gyakran új rész.
Csanna

19. fejezet

Ez egy kicsit mozgalmas, vidám fejezet lett, remélem tetszeni fog. Nincs időm átnézni, hogy maradt-e benne hiba, már így is el fogok késni a fodrásztól. Szóval előre is bocsi, ha hazaérek átnézem és kijavítom :)

Kellett bő egy hét, mire az első nagy felhajtás lement. Mi, Sarával igazából nem sokat érzékeltünk az egészből. Egyedül az első újságot vettük meg és együtt nevettünk a sok hülyeségen, amit leközöltek. Igaz, én láttam a többit is, mert a drága csapattársaim előszeretettel szórakoztak úgy, hogy a létező összes pletykalapot megvették, amiben szó volt rólunk... Ettől függetlenül nem zavartattuk magunkat, boldogan mozdultunk ki bárhová, minden adandó alkalommal. 

Aztán egy nap már nem várt új újság az öltözőben és innen tudtam, hogy az első hullám lecsengett. Arra nem is gondoltam, hogy ennyi, kész, vége. Ennél azért több tapasztalatom volt a sajtóval. 

Ezzel együtt valahogy a kapcsolatunk is megváltozott Sarával. Talán az, hogy ezt is kibírtuk együtt, még komolyabbra fordította a dolgokat. A legfeltűnőbb az volt, hogy most már nem mondtuk minden nap egymásnak, hogy "Szeretlek". Az első két hónapban még talán szükségünk volt a megerősítésre, most viszont már elértük azt a pontot, hogy tényleg bízunk egymásban. Így a szónak sokkal mélyebb jelentése lett számunkra, amit mindketten elraktároztunk az agyunk egy részébe, hogy majd a megfelelő alkalmakkor elővegyük. 

A mai nap ritka alkalomnak számított, nekem nem volt edzés, Sara pedig nem dolgozott. Vagyis most éppen dolgozott, a hetente megjelenő cikkét írta. Sebesen gépelt a laptopján, míg én a tévében próbáltam valami elfogadható műsort keresni. Ritkán volt alkalmunk az egész napot együtt tölteni, így kiélveztük ezt a másnak átlagosnak számító reggelt. Fél óra múlva Sara elégedetten dőlt hátra.
- Kész van - mosolygott rám.
- Ügyes vagy - ajándékoztam meg egy gyors csókkal, majd végigdőltem a kanapén és fejem az ölébe hajtottam.
- Szóval, mit csinálunk ma?
- Arra gondoltam, hogy elviszlek vásárolni.
Sara ujjai eddig a hajamat birizgálták, de most lefagytak.
- Micsoda? - nézett rám döbbenten.
- Úgy tudtam, szeretsz vásárolni.
- Igen, ez így van, de...
- Akkor mi a probléma? - szakítottam félbe.
- Ha én elszabadulok, akkor semmi nem tud megállítani. Biztos, hogy van elég türelmed hozzám?
Nevetve ültem fel és válasz helyett inkább megcsókoltam. Sara egy idő után elszakadt tőlem és puszikat nyomott az arcomra.
- Köszönöm! - mondta boldogan, csillogó szemekkel.
- Ha tudtam volna, hogy így feldob, hamarabb is felajánlottam volna.
Fél órával később leparkoltam a Gran Via közelében. Az utca tele volt butikokkal, valamint itt magasodott egy kilenc emeletes bevásárlóközpont.
- Na jó, mennyi időm van? - kérdezte Sara szélesen mosolyogva.
- Amíg be nem zárnak a boltok.
- Nem, nem, ez így nem lesz jó. Halálra fogod unni magad.
- Sara, addig maradunk, ameddig szeretnél.
Mosolyogva megcsóválta a fejét, én pedig összekulcsoltam ujjainkat, így indultunk el az első üzlet felé.
Nem vagyok nagy vásárlásmániás, de ezt most kifejezetten élveztem. Sara olyan volt, mint egy gyerek, aki beszabadult a játékboltba. Néhány boltban csak perceket töltöttünk, míg más helyeken szinte beköltözött a próbafülkébe. Kisebb divatbemutatót tartott és a volt benne a legjobb, hogy mindez csak és kizárólag nekem szólt.
- Iker, tudnál segíteni egy kicsit? - szólt ki hirtelen a fülkéből.
- Mi a baj? - álltam fel. - Hozzak másik méretet?
- Nem. Gyere be!
Egy pillanatra lefagytam, aztán vettem egy mély levegőt és kissé arrább húztam a függönyt, hogy beléphessek. Sara egy apró virágmintás ruhát próbált éppen, aminek a hátulján végig cipzár futott felfelé. Mögé léptem, ám mielőtt megtettem volna, amit kért, leheletfinoman végighúztam az ujjam háta selymes bőrén, borzongást váltva ki belőle. A tükörbe néztem, tekintetünk összekapcsolódott, szemeiben szikrák gyúltak. Egyik kezem a derekára vándorolt, miközben nyakához hajoltam és ajkam puha bőréhez érintettem. Sara lélegzete gyorsabbá vált, mire önelégülten elmosolyodtam. Egy gyors mozdulattal felhúztam a cipzárt, majd hátulról átöleltem.
- Gyönyörű vagy - súgtam a fülébe.
Pár perccel később egy újabb szatyorral léptünk ki az utcára és célba vettük a bevásárlóközpontot. Már legalább három órája vásároltunk, de egyetlen pillanatra sem jutott eszembe, hogy sürgetnem kéne. Egymást átölelve mászkáltunk az épületben, ez előtt el sem tudtam képzelni, hogy mi lehet olyan érdekes a vásárlásban.
Sara hirtelen megállt egy fehérnemű üzlet előtt, mire én is megtorpantam.
- Azt hiszem, én megvárlak itt.
- Miért? - kérdezte értetlenül.
- Nem lenne szerencsés, ha a boltban veszíteném el a fejem. Hidd el, jobb lesz, ha én csak akkor látom ezeket, mikor leveszem rólad.
Sara felnevetett, majd egy gyors csók után elszakadt tőlem. Kényelembe helyeztem magam az egyik padon és csak a szememmel követtem Sarát a boltban.

×××

Már sötétedett, mire mindent bejártunk.

- Köszönöm! - ölelt át Sara sokadjára.
- Máskor is - nevettem el magamat.
- Komolyan eljönnél velem máskor is vásárolni? - nézett döbbenten.
- Persze. Nem volt olyan szörnyű, mint gondolod.
- Te vagy a kedvenc barátom - mosolygott.
- Ez megtisztelő - böktem finoman oldalba. - És hányan várnak arra, hogy letaszítsanak a trónról?
- Ne akard tudni - kacagott fel és megpuszilt.
- Ha ez megnyugtat, nekem is te vagy a kedvenc barátnőm - cukkoltam és szorosabban fontam dereka köré a karom.
- Ez a minimum, amit elvárok - nézett rám félrehajtott fejjel.
- Olyan bolond vagy - nevettem a hajába.
Az együtt töltött idő minden másodpercét imádtam. Volt, mikor komolyan tudtunk beszélgetni, máskor pedig - mint most - újraéltük a kamaszkorunkat és folyamatosan hülyéskedtünk, nevettünk.
Segítettem neki bevinni a vásárolt cuccokat a házba és indulni készültem, mikor lábujjhegyre állt és átfonta a nyakam.
- Nem maradsz itt?
- Szeretnéd? - kérdeztem vissza.
- Tudod, te azt - motyogta a mellkasomba.
- Tudom, de szeretném hallani.
A szemét forgatva nézett fel rám, aztán elnevette magát és hosszasan megcsókolt.
- Elégedett vagy a válasszal?
- Tökéletesen - villantottam rá egy féloldalas mosolyt.
Este az ágyban fekve vártam, hogy Sara bebújjon mellém, de ő nem feküdt le, hanem nekidőlt az ágykeretnek.
- Baj van? - kérdeztem tőle, mivel szokatlanul komoly volt az arca.
- Nem, nem, csak gondolkoztam.
Megfogtam a kezét és biztatóan rámosolyogtam.
- Holnap elmegyek meglátogatni a családomat. Irenenek születésnapja lesz, meg amúgy is régen találkoztunk.
- Hogy van apukád?
Ekkor végre rám nézett.
- Eljönnél velem? - kérdezte váratlanul.
- Nagyon örülnék, ha megismerhetném a szüleidet - simítottam végig az arcán.
- Köszönöm - mondta egyszerűen és végre kisimult az arca.

×××

Reggel Sara elképesztően ideges volt, fel-alá rohangált az egész házban, egyszerűen képtelenség volt beszélni vele, ezért más megoldást választottam. Elkaptam a karját, magamhoz húztam és szorosan átöleltem.
- Nyugodj meg!
- Jó, jó - mondta automatikusan, de teste még mindig feszült volt a karjaimban.
Más módszerez folyamodtam. Lehajtottam a fejem és orromat lassan végighúztam nyaka vonalán.
- Pontosan miért is aggódsz? - kérdeztem halkan.
- Hogy a családom talán nem fog örülni a kapcsolatunknak. Apa talán még nincs olyan jól, hogy bemutassalak neki.
Lassan végigpusziltam álla vonalát, majd egy csókot leheltem a füle mögötti területre.
- És elvinnél a szüleidhez, ha nem bíznál teljesen apukádban?
- Nem - suttogta halkan.
Éreztem, ahogy megremeg a karjaimban és lassan leomlik az ellenállása. Ajkam lassan végighúztam járomcsontján, majd mindkét szemhéjára nyomtam egy puszit. Összeérintettem orrunkat és újra megszólaltam.
- Beleszóltak valaha is a kapcsolataidba?
- Nem.
Megálltam pontosan a szája sarkánál és feltettem az utolsó kérdést.
- Akkor miért aggódsz?
- Nem tudom - adta meg magát.
- Na ugye - mosolyodtam el és ajkam az övére csúszott.
Úgy kapott utánam, mint a fuldokló, akinek ez az utolsó lehetősége. Lábujjhegyre állt, így testünk szorosan összepréselődött. Kezével a tarkómat simogatta, sikeresen elérve ezzel, hogy az összes idegsejtem lezsibbadjon. Finoman beszívtam alsó ajkát, majd nyelvemmel végigsimítottam rajta. Telt ajkai lassan szétnyíltak, így nyelveink is egymásra találtak. Szívem őrült sebességgel vert, tudtam, hogy ő is érzi. Lágy csók volt, mégis szenvedélyes, az a fajta, amit nagyon nehéz abbahagyni. Percekkel később, mikor már mindketten kifogytunk az oxigénből, elhúzódtam. Sara szorosan átölelt, arcát a nyakamba fúrta.
- Már nem is emlékszem, mit csináltam, mielőtt találkoztunk - suttogta.
Halkan felnevettem és mélyen beszívtam illatát.
- Lassan indulnunk kellene - mondtam.
Tíz perccel később Sara kocsijában ültünk. Kicsit még mindig ideges volt, ezért biztatóan rámosolyogtam. Kicsivel több, mint 100 km volt az út, így nyugodtan tudtunk beszélgetni közben. Sara láthatóan megnyugodott, és boldogan csillogott a szeme, mikor leparkolt a házuk előtt. Beütötte a kapu kódját, mire halk berregéssel kinyílt és beléptünk. Hirtelen megéreztem, ahogy Sara kezét az enyémbe csúsztatta, mire elmosolyodtam.
- Megjöttem! - mondta hangosan.
A következő pillanatban Irene szinte berobbant az előszobába és Sara nyakába vetette magát. Udvariasan hagytam, hogy üdvözöljék egymást és csak utána csatlakoztam hozzájuk.
- Szia, Irene - mosolyogtam rá. - Boldog születésnapot!
Kissé megilletődve, de viszonozta az ölelésem. Sara és Irene egymás szavába vágva magyaráztak, miközben beléptünk a nappaliba. Az édesanyjuk a kanapén ült, de érkezésünkre felállt és elénk lépett. Már tudtam, honnan örökölte Sara a vonásait. Megölelte a lányát, aztán kérdőn felém pillantott.
- Iker Casillas vagyok. Örülök, hogy megismerhetem - nyújtottam kezet.
Szeme Sarára villant, majd összekulcsolódó kezünkre és végül elmosolyodott.
- Goya vagyok. Nagyon vártam már, hogy találkozzunk - rázta meg a kezem. - Tegeződjünk - tette hozzá.
Hallottam, hogy Sara megkönnyebbülten felsóhajt, mire Goya felvonta a szemöldökét.
- Csak nem izgultál?
Sara felnevetett, aztán el is komolyodott és szétnénézett.
- Apa? - kérdezte halkan.
- Itt vagyok - hallottunk meg egy hangot a hátunk mögül, mire mindannyian megfordultunk.
Sara apja magas, jóképű férfi volt, szeme ugyanolyan színű, mint a lányáé. Tekintete tiszta volt, arca pedig egészséges, egyáltalán nem látszottak a problémái. Sara elengedte a kezemet és a férfi nyakába vetette magát. Ezek szerint ő inkább "apás" lány volt kiskorában.
- Szóval te vagy az a srác, aki elcsavarta a lányom fejét - nézett rám és kibontakozott Sara karjaiból. - Luís vagyok - mutatkozott be.
- Iker Casillas - fogadtam el a felém nyújtott kezet.
- Tudom - mondta mosolyogva, mire felnevettünk.
Sara visszajött mellém és az oldalamnak dőlt. Arca ragyogott a boldogságtól, ami még gyönyörűbbé tette. Felnézett rám, szeméből pedig mindent ki tudtam olvasni.
A szülei kapcsolata kezd helyrejönni, az apja szinte teljesen egészséges és engem is elfogadtak. Félelmei alaptalannak bizonyultak.
Egy gyors puszit nyomtam a homlokára, majd derekát átölelve indultunk el a konyha felé.

18. fejezet

Már itt is van a következő :) Remélem elnyeri a tetszéseteket. A következőt is próbálom hamar hozni, de ha minden igaz holnap vagy holnapután jelenik meg a kedvenc könyvem új része, szóval először azon rágom át magam (egy, max. két nap) és utána sietek.

Még ki sem nyitottam a szemem, de már tudtam hogy valami nem stimmel. Kezeimmel Sara után tapogatóztam, de csak a lepedőt markoltam. Kipattantak a szemeim. Nem volt a szobában, de hallottam a hangját felszűrődni a földszintről. Gyorsan magamra kaptam az ágy mellett heverő farmeremet, majd a pólóval nem törődve a keresésére indultam. A konyhában találtam rá, egy széken ült és valakivel telefonált. Azt a törülközőt tekerte magára, amit tegnap villámgyorsan távolítottam el róla. Egy pillanatra magammal ragadtak az emlékek, de aztán Sara egyre indulatosabban kezdett magyarázni, így figyelmem akaratlanul is a beszélgetésre terelődött.

- Felipe, hidd el, most egyszerűen nem tudunk találkozni... Nem dehogy! Nem rázlak le, de most egyetlen napra sem tudok elszabadulni Madridból.

A férfi a vonal másik végén mondott valamit, mire Sara felnevetett. 

- Nem, egy fél napra se. Tudom, hogy hihetetlenül hangzik, de be vagyok táblázva... Igen, te is hiányzol nekem - lágyult el a hangja.

Na itt kezdtem el ideges lenni. Ki ez a Felipe?

- Dehogy akarlak lerázni, én is szeretnélek már látni...

Élesen beszívtam a levegőt, mire Sara hátrafordult és észrevett.

- Mennem kell. Hívlak, ha el tudok szabadulni... Üdvözlöm a többieket... Én is, hidd el! - búcsúzott, aztán lerakta.

Lassan felállt és elindult felém, én pedig nekidőltem az ajtófélfának és kérdőn felvontam az egyik szemöldököm. 

- Nem is vettem észre, hogy lejöttél - mondta.

- El voltál foglalva.

Még egy lépést tett felém, aztán átölelte a nyakamat és megcsókolt. Viszonoztam, de nem a szokásos lelkesedéssel, amit persze megérzett és sóhajtva elhúzódott. Fürkészve néztem a szemébe.

- Ki volt az? - kérdeztem végül.

- Féltékeny vagy? - kérdezett vissza, figyelmen kívül hagyva, hogy várom a választ.

- Neked kell tudnod, hogy van-e rá okom - feleltem.

Ez így nem volt igaz. Pokolian féltékeny voltam, jobban, mint eddig bármikor. Logikus felem azzal győzködött, hogy rengeteg mindenre lehet "Én is, hidd el!" választ adni. Másik részemnek viszont csak egy lehetőség jutott az eszébe. 

Sara arcán látszott a csalódottság, majd lassan felemelte a fejét és mélyen a szemembe nézett. Tekintete ezúttal nem lágy volt és szerelmes, mint általában. Most hidegen, érzelmeit elrejtve pillantott rám.

- Felipe az unokatestvérem -  mondta, majd hátat fordított és felment a szobájába.

Tehetetlenül néztem utána, aztán dühösen rávágtam a székre és utána indultam. Utáltam veszekedni vele, de ezúttal nekem volt igazam. Nem sokszor mutatom ki a féltékenységemet, pedig lenne rá okom. Ő viszont minden apróságon felkapja a vizet. Ezen most változtatni fogunk. Utána indultam, hallottam, amint vizet enged a fürdőszobában. Egy pillanatra megálltam az ajtó előtt. Nem éppen a legjobb helyszín, mivel Sara testét valószínűleg semmi nem fogja takarni, de ez van. Mikor beléptem, már a kádban ült, a víz egészen a válláig ért és vékony habréteg borította a tetejét. Így sem lesz egyszerű, de valamivel könnyebb dolgom lesz. Egy pillanatra kinyitotta szemeit, de újra be is csukta. Szó nélkül a tükör elé léptem, fogtam a borotvát, amit még régebben hagytam itt nála, és hozzáláttam, hogy eltávolítsam a több napos borostát az arcomról. Pár percig egyikünk sem szólalt meg, de mindketten érezhetően feszengtünk a kínos csendben. A borotvát a vízsugár alá tartottam, lemostam róla a habot és megszólaltam.

- Tudod, fura dolog ez a féltékenység. Van, aki hajlamos rá, más meg szinte érdektelen. Nehéz megtalálni a középutat. A nők elolvassák az SMS-eket, belépnek a barátjuk közösségi oldalaira, mindenféle elméleteket gyártanak. A férfiak ennél egyszerűbben oldják meg. Ők nem tépelődnek rajta napokig. Jobban szeretik... fizikailag, ököllel megoldani a dolgokat - egy pillanatra elmosolyodtam, láttam hogy Sara arcán is átfut egy gyors mosoly, de olyan rövid volt, hogy mire megfordultam, már el is tűnt. - Soha nem tartottam magam különösen féltékenynek. De aztán találkoztam veled. Hihetetlen gyorsan tört rám ez az érzés, egyik napról a másikra. Minden egyes férfira féltékeny vagyok, aki csak rád néz. De jobbára el tudom rejteni. Néha azonban... Tudom, hogy felesleges, tudom, hogy bízhatok benned. Szóval ne haragudj, de néha nem tudom kordában tartani az érzéseimet.

Végeztem a borotválkozással és leguggoltam a kád mellé. Szemei még mindig csukva voltak, ennek ellenére végigsimítottam puha bőrén. Gyönyörű szemei lassan kinyíltak és átható pillantást vetett rám, aztán lassan elmosolyodott.

- Kettőnk közül én vagyok a féltékenyebb és mégis te kérsz bocsánatot? Nem, azt hiszem, én tartozom neked bocsánatkéréssel. A te helyedben én is megkérdeztem volna, de te ne kaptad volna fel a vizet egy egyszerű kérdés miatt. 

Kezét az enyémre csúsztatta, hogy ne húzhassam el, arcát pedig a tenyerembe hajtotta. 

- Tudom, hogy maximálisan bízhatok benned, de az adott pillanatban ezt mindig elfelejtem. 

Még mondta volna tovább, de én egy csókkal belé fojtottam a szót. 

Imádtam, mikor így csókolt, ennyi lelkesedéssel, játékosan, ugyanakkor vészes komolysággal. Ajka édes íze keveredett bőre semmihez sem fogható aromájával, a kettő együtt egészen megszédített, elgyengített. Felültem a kád peremére, így mindkettőnknek kényelmesebb volt. Sara egyik karját szorosan a nyakam köré fonta, a másikkal pedig a hátamat simogatta. Aztán egy váratlan mozdulattal magára rántott. A meglepetéstől egy pillanatig szóhoz sem jutottam, de gyorsan összeszedtem magam és szemrehányóan néztem rá. Sara azonban halkan és imádnivalóan felkuncogott, nem lehetett haragudni rá. A nadrágom egy szempillantás alatt átázott, de jelenleg ez volt a legkisebb gondom. Ahogy mellei meztelen mellkasomhoz nyomódtak minden épeszű gondolat kiszállt a fejemből.

- Mit művelsz? - kérdeztem.

- Kell  valaki, aki megmossa a hátamat - nevetett az ajkaim közé, majd megcsókolt.

×××

/Egy hónappal később/
Sara testét csak egy törülköző takarta, mikor kilépett a fürdőszobából.
- Öltözz fel, vacsorázni megyünk - mondtam neki gyorsan.
Ledöbbent. Az elmaradt Valentin nap óta nem került szóba igazán a vacsora ötlete, így arcán jól látszott a meglepettség. Aztán szélesen elmosolyodott és a nyakamba vetette magát. Lelkesedése láttán felnevettem és magamhoz szorítottam karcsú testét.
- Na menj, mielőtt elcsábítasz és itthon maradunk - mormoltam a hajába, mikor puszit nyomott a nyakamra.
Boldogan kacagva szakadt el tőlem és csípőjét ringatva indult el a gardróbja felé. Az ajtóból még visszanézett, de tekintetemet látva inkább gyorsan becsukta maga mögött. A fejemet csóválva ültem le az ágyra. Ha az eredeti dátumot nézzük, már több, mint két hónapja együtt vagyunk. Ha az általunk kitűzött időpontot, akkor még kellett pár nap a harmadik hónapig. Teljesen mindegy, melyiket vesszük alapul, de tény, hogy életem legboldogabb hónapjai vannak mögöttem. Soha nem voltam még ilyen kiegyensúlyozott és ezt nem csak én láttam így. A családom, a barátaim, a játékostársaim is egyöntetűen állítják, hogy Sara jó hatással van rám.
Pár perc múlva kilépett a gardróbból és vidáman mosolyogva ült az ölembe.
- Köszönöm - suttogta és hálásan megcsókolt.
Fogalmam sincs, hányszor csókolt már meg. Több százszor, esetleg több ezerszer? De mindig ugyanolyan hatást váltott ki belőlem. Közelebb akartam húzni magamhoz, de a testünk már így is szorosan összepréselődött. Két kezem közé fogtam arcát, ujjhegyeimmel cirógattam selymes bőrét. Csókunk eleinte lelkes volt, mindkettőnk vágya keveredett benne, aztán egyre inkább lassúvá, érzékivé vált. Olyan csók volt ez, amiből sose elég, már-már függőséget okozott. Rövid, apró puszikkal váltunk el egymástól, kellett pár perc, míg megnyugodtunk.
- Gyere! - fogtam meg a kezét és felállítottam.
- Hova megyünk? - kérdezte kíváncsian.
- Egy csendes helyre, ahol nincsenek sokan, de nagyon jól főznek.
- Tökéletes - mormolta a nyakamba, majd kissé értetlenül elhúzódott. - Miért hozol kabátot?
- Hogy ha fázol, akkor legyen mit odaadnom - válaszoltam, mire felnevetett.
Megvártam, míg bezárja maga mögött az ajtót, aztán összekulcsoltam ujjainkat, így sétáltunk el a kocsimig. Végre eljutottam arra a pontra, mikor már nem érdekelt, hogy hányan látnak minket, csak neki akartam örömet szerezni. Egy hálás pillantással köszönte meg, hogy kinyitottam neki az ajtót.
Mikor megérkeztünk az étteremhez, mindketten vettünk egy mély levegőt és egymásra mosolyogtunk. Alig csuktuk be magunk mögött az ajtót, már jött is a pincér. Rám nézett, egy pillanatra ledöbbent és tekintete Sarára siklott. Hát, eddig tartott a magánéletünk, de abban a pillanatban csak az számított, hogy Sara keze szorosan az enyémbe simul. Túl voltunk a nehezén, az első megdöbbenésen. Magunkon éreztük a vendégek pillantását, miközben egy szabad asztalhoz sétáltunk.
- Ez egész sima volt - suttogta Sara somolyogva, miután leadtuk a rendelést.
Rámosolyogtam és az asztal felett megfogtam a kezét.
Viszonylag gyorsan kihozták a vacsorát és a bort, amit kértem. Sara vállalta, hogy hazavezet. A kaja finom volt és bár éppen vacsoraidőben mentünk, nem volt teltház. Egy pillanatra láttam, hogy a főszakács feje is megjelent az ajtóban, ezek szerint gyorsan terjedt a hír.
- Isteni volt, köszönöm - ölelt át Sara, mikor kiléptünk az ajtón.
- Nincs mit - nyomtam egy puszit a hajába.
- Hova megyünk? - kérdezte értetlenül, mikor a kocsival ellentétes irányba indultam el.
- Sétálni - válaszoltam egyszerűen.
Sara boldog mosollyal ölelt át.
- Merre menjünk? - kérdeztem.
- Arra - mutatott találomra az egyik irányba.
Végül az El Retiro Parkban kötöttünk ki, órákon át sétáltunk, beszélgettünk, jól éreztük magunkat.
Mikor megálltam a háza előtt, Sara szorosan átölelt és a vállamba fúrta a fejét.
- Csodás este volt. Köszönöm - suttogta a bőrömbe.
- Máskor is - nevettem fel halkan. - Jó éjszakát, Sara - csókoltam meg búcsúzóul.

×××

Másnap reggelre pedig kijött az újságcikk, "Spanyolország új álompárjáról". 

17. fejezet

És már itt is az új fejezet. Kicsit rövidke lett, de most ennyi telt tőlem, remélem tetszeni fog. Sietek a következővel :)

- Hé, Pepinho, ébredj! Most szállunk le! - rázta meg Cristiano a mellette ülő Pepe vállát.

Visszafojtott nevetéssel néztük az eseményeket. Pepe nem bírta a repülést, különösen a fel-, és leszállással nem volt kibékülve. Csapkodva, ijedten ült fel, majd mikor eljutott az agyáig, hogy mit mondott Cris, dühösen megszólalt.

- Te sem vagy normális! Tudod, hogy utálom a leszállást, mi a francnak keltettél fel? - kérdezte mérgesen, de hangja elcsuklott, mikor a gép érezhetősen süllyedni kezdett.

- Nyugi, no para. Több százszor repültél már és még most is élsz. Mi történhetne? Ha meg lezuhansz, úgyis meghalsz, feleslegesen görcsölsz...

- Nyugtass még... - sziszegte.

Végül sikeresen túléltük a leszállást és elindultunk a szállodánk felé. Ott Mourinho elmondta, hogy van fél óránk kipakolni, utána kezdődik az edzés. A szobánk tipikus szállodai szoba volt, semmi extra. Éppen a bőröndömből pakoltam ki a szépen összehajtogatott ruhákat, mikor Sergio felháborodottan robbant be az ajtón.

- Hát hallod, milyen szálloda ez? Csak francia csatornákat lehet fogni - bökött a TV felé.

Pislogás nélkül meredtem rá.

- Mivel Franciaországban vagyunk, ez szerintem nem olyan meglepő - mondtam végül.

- De máshol lehet fogni legalább néhány angol vagy spanyol csatornát. De itt... - rázta a fejét értetlenül.

- Jól van, Sese - veregettem meg a vállát. - Menj át Karimhoz, majd ő fordít neked.

- Lángész vagy - vigyorgott rám és már rohant is.

Nevetve folytattam a pakolást. Évek óta ismerem már, de egyszerűen nem tudok hozzászokni a hülyeségeihez.

Húsz perccel később mindannyian a szálloda bejárata előtt várakoztunk, ahonnan általam csak "golfkocsinak" nevezett járművekkel szállítottak el minket a pályára. Néhány őrültebb társunk - Pepe, Marcelo, Sergio - azonnal bekérezkedett a kormány mögé. Csendben letelepedtem az egyik hátsó lésre és felhívtam Sarát.

- Szia! - hallottam a hangján, hogy mosolyog.

- Szia. Nem zavarlak?

- Te nem tudsz rosszkor hívni.

- Ennek örülök - mosolyodtam el önelégülten.

- Mit csinálsz? - kérdezte.

- Most megyünk edzeni.

- Máris? De hát pár órája indultatok el - értetlenkedett.

- Ez itt a kiképzőtábor - mondtam, mire felnevetett.

A jármű hirtelen élesen jobbra indult, letért az útról és a kordon felé tartott, ami elzárta az utat a rengeteg szurkoló elől. Egy pillanat műve volt az egész, utána újra egyenesbe álltunk.

- Sergio! - kiáltottam előre. - Az utat nézd!

Röhögve felemelte a mutatóujját, jelezve, hogy értette, majd összepacsizott Samival.

Gyorsan összeállt, mi okozta a kitérőt. Az út mellett rengeteg rajongó állt, különböző táblákat tartva. Az egyiken ez állt: Sergio, te vagy a legjobb! Ráadásul egy igen dekoratív lány tartotta.

- Iker? - szólt bele Sara a telefonba. - Minden rendben?

- Persze, csak Sergio nem tud egyszerre vezetni és bámulni a lányokat.

- Hmm...

Csak ennyit mondott, de tudtam, mire gondol.

- Sara - kezdtem nagyon lágyan. - Emlékszel, mit mondtam neked, ugye?

- Igen.

- Akkor bízz bennem!

- Jó, oké, tudom. Bocsi.

Időközben megérkeztünk, a többiek leugrottak a golfkocsiról és indultak az öltözőbe.

- Mennem kell - sóhajtottam. - Hiányzol.

- Te is nekem. 

Szomorúan nyomtam ki a telefont. Muszáj lesz hozzászoknom, hogy nem láthatom minden nap. 

Szerencsére Mourinho elintézte, hogy zártkörű edzéseket tarthassunk. Nem mintha bajom lenne a rajongókkal, de nem volt autogram osztogatós kedvem. Ezúttal már különféle felállásokat próbáltunk ki, amik sikerre vihetik a csapatot a Lyon ellen. 

×××

A Lyon stadionjának, a Stade Gerlandnak a folyosóján álltunk, vártuk a bevonulást. Sergio megölelt és megkaptam tőle az ilyenkor elmaradhatatlan szerencsepuszit, ahogy ő hívja. Évek óta játszom már, de egy egészséges izgalom mindig van bennem, főleg a nagyobb mérkőzések előtt. Felmentünk a pályára, majd a hivatalos rész után elkocogtam a kapuig. Szokás szerint megérintettem a felső keresztlécet, aztán vártam a kezdő sípszót. Bár előzetesen a sajtó minket látott esélyesnek, hamar rá kellett jönnünk, hogy igencsak meg kell szenvednünk. Talán a hazai pálya is őket segítette, hiszen érezni lehetett rajtuk az elszántságot, ahogy egyre többet és többet vették célba a kapumat. Néha csak a kapufa segített, bár ha jobban ki tudták volna használni a helyzeteket, még nehezebb dolgom lett volna. Az első félidő gól nélkül telt el, de sajnos a Lyon közelebb állt a vezetés megszerzéséhez, mint mi. A szünetben Mourinho kicsit összerázott minket, de a másik csapattal is ez történhetett, mivel még elszántabbak lettek. A 47. percben aztán lőttek egy gólt, még én is hallottam, ahogy Mourinho a pálya másik oldalán lévő játékosokkal ordít. 

Nincs mit tenni, jobb volt a másik csapat, de a Bernabéuban mi leszünk otthon, a tét is nagyobb lesz és ki fogjuk harcolni a továbbjutást.

Az öltözőben a vereség ellenére egész jó volt a hangulat, majd a csapat egy része elment sajtótájékoztatót adni. Sokáig álltam a zuhany alatt, a meccs eléggé leszívta az energiámat. Miután mindenki visszaért, még elmentünk a szállodába a cuccainkért és indultunk a reptérre. A gép csak ránk várt, ahogy elfoglaltuk a helyünket, már indultunk is haza. Így is hajnali kettő volt, mire megérkeztünk a barajasi reptérre. A csapat busza szerencsére hazaszállított minket, így nem kellett a taxival bajlódni. Egyetlen vágyam az volt, hogy végre bedőlhessek az ágyba és aludhassak. 

Otthon ahhoz is fáradt voltam, hogy felmenjek a fürdőszobába, így inkább a lentiben fürödtem le még egyszer. A zuhany felfrissített, kicsivel éberebben mentem föl a lépcsőn a hálószobába. Ahogy benyitottam, földbe gyökerezett a lábam. Valaki volt az ágyamban. Ijedtségem csak egy másodpercig tartott, utána rájöttem, ki az és széles mosoly ömlött szét az arcomon. Halkan mellé léptem, nem akartam felébreszteni, majd óvatosan bebújtam mellé. Álmában is megérezhette közelségemet, mivel a Hold fénye mellett láttam, hogy halványan elmosolyodik és szorosan hozzám simult. Teljesen váratlanul ért, azt hittem, csak este láthatom újra. Békés arcát tanulmányozva lassan elnyomott az álom.

Pár óra múlva mocorgásra keltem fel. Mikor kinyitottam a szemem, láttam, hogy még sötét van kint. Eleinte nem tudtam, mi az a zaj, amit hallok, de aztán rájöttem, hogy az eső veri az ablakot, majd nem sokkal később megdörrent az ég. Sara az ablak előtt állt, de mikor halkan felsóhajtottam, megfordult. 

- Ne haragudj! Felébresztettelek?

- Nem, a vihar volt - mondtam, majd kinyújtottam a karom, jelezve, hogy jöjjön vissza mellém. Boldogan bújt az ölelésembe.

- Szia - suttogtam a hajába, mire felkuncogott.
Szorosan átkarolta a nyakamat, szemeit lehunyta, telt ajkai résnyire elnyíltak. Ha akartam, se tudtam volna ellenállni neki. Lassan közelebb hajoltam hozzá és egy puszit leheltem az ajkaira. Aztán még egyet, de ez már kissé hosszabb volt. Mikor harmadjára is összeillesztettem ajkainkat, már én sem bírtam tovább és engedtem, hogy nyelve utat törjön a számba. Végigsimítottam az arcán, majd hajába túrva próbáltam még közelebb vonni magamhoz. Amikor Sara az ajkaim közé sóhajtott, kellemes borzongás futott végig a gerincem mentén. Sajnos egy idő után el kellett szakadnom tőle, mivel elfogyott a levegőm. Homlokom az övének döntöttem és elmerültem gyönyörű szemeiben. Volt azonban egy kérdés, ami nagyon fúrta az oldalamat.
- Hogy jöttél be? - kérdeztem végül.
Titokzatosan elmosolyodott, mint aki számított a kérdésre.
- Anyukád segített.
Csak ennyit mondott, de nem kérdeztem többet. Sara a ablak felé pillantott, ahol még javában tombolt a vihar.
- Nem szeretem az esőt. Ilyenkor nem tudok aludni - magyarázta.
Hatalmasat villámlott, majd pár másodperc múlva érkezett a mennydörgés. Hatalmasat csattant, nagyon közel volt hozzánk. Sara összerándult a karjaimban, mire még szorosabban öleltem és finoman simogatni kezdtem a karját. Hogy eltereljem a figyelmét, beszélni kezdtem Lyonról, leírtam neki a szállodát, elmondtam a legjobb poénokat, amiket a srácok sütöttek el, majd rátértem a meccsre. Mire feleszméltünk, már hajnali öt volt, a vihar pedig lassan elcsendesedett. Sara hálásan nézett rám.
- Köszönöm! - suttogta.
- Nincs mit - mosolyogtam rá.
Végigsimított a szemem alatti karikákon és kissé bűntudatosan megszólalt.
- Kilencven percet játszottál, hajnalban értél haza, én meg nem hagytalak aludni...
- De itt vártál az ágyamban, és ez mindent kárpótol.
- Aludjunk - ásított.
Fejét a mellkasomra fektette és kényelembe helyezte magát. Amint leraktam a fejem a párnára, már aludtam is...

16. fejezet

Hú, végre kész lettem vele, remélem tetszeni fog. A videó a fejezet végéhez tartozik, de erre rá fogtok jönni :)

A következő napok nyugodtan teltek, Sarával újra a lehető legnagyobb összhangban voltunk, a csapattal pedig gőzerővel készültünk a Lyon elleni BL mérkőzésre.

- Mikor utazunk? - kérdezte Xabi.

- Február 14-én - válaszolt Mourinho.

- Ne mááár! - hördültek fel egyszerre többen is.

- Baj van? - vonta fel a szemöldökét Míster.

- Az Valentin nap - mondta Kaká.

- És? - kérdezte Mourinho olyan hangsúllyal, ami egyértelművé tette, hogy nincs helye vitának.

Csendben morogva vettük tudomásul, hogy törölnünk kell a romantikus vacsorákat, ajándékokat, utazásokat... Mourinho ezek szerint nem ünnepli a Valentin napot.

Ami engem illet, vacsorázni akartam vinni Sarát, de ezek szerint muszáj leszek elhalasztani.

- De már mindent megszerveztem - akadékoskodott tovább Sergio.

- Majd odaadod Crisnek a repülőn - tanácsolta Pepe, mire mindenki elröhögte magát.

- Nem vagy vicces - grimaszolt Sese.

Kissé meglepett, hogy Cristiano is húzza a száját a dátum miatt. Ő aztán nem egy romantikus alkat. Nem csak én vettem észre.

- Mi van, Gép? Neked is programod van? - kérdezte Marcelo.

- Ha tudni akarod, igen - vágta rá.

Erre mindenki nézett egyet. A legutóbbi infóink szerint még mindig Irina a célpont.

- Az orosszal? - kérdezte Pipa.

- Ja, de így már mindegy...

- Képzeljétek el, milyen lehet egy Valentin nap Crisszel - vihogott Sergio. - Fogadjunk, hogy valahogy így hívtad meg: Hé, lenne egy jó kis Valentin napi program, nem jössz velem? Vagyis inkább éjszakai. Találkozzunk este kilenckor ebben a szállodában ebben a szobában. Nem kell kiöltöznöd - nevetett.

A többiek is jó poénnak tartották, úgyhogy az öltöző csak úgy visszhangzott. Cristiano egy káromkodás kíséretében hozzávágta a lábszárvédőjét Seséhez, de ő elhajolt, így az ártatlan Xabi lett az áldozat.

- Nem vagy vicces, hallod! Igenis elhívtam vacsorázni és igent mondott - kezdte volna, de Sergio nagyon elemében volt és közbevágott.

- Vacsora után meg hazavitted volna mi? Az ágyadba....

- Befejezni! - szólt köbe Mourinho, aki idő közben visszatért és kiparancsolt minket edzeni.

Komolyan megdolgoztatott, hullafáradtan hagytuk el a pályát, én pedig egy gyors zuhany után indultam Sarához.

Már nem kellett csengetnem, kölcsönösen tudtuk egymás kapunyitó kódját.

- Hamarabb jöttél - ölelt meg mosolyogva, miután beléptem.

- Siettem - válaszoltam, majd kapott tőlem egy üdvözlő csókot.

Kényelmesen elhelyezkedtünk a nappaliban, de Sara aggódva fürkészett.

- Baj van? Feszültnek tűnsz - simított végig az arcomon.

Érintésétől elmosolyodtam, de hamar újra elkomolyodtam.

- Azt hiszem, le kell mondani a Valentin napi vacsoránkat - mondtam.

- Miért? - szaladt fel a szemöldöke.

- Aznap utazunk Lyonba.

Sara mosolyogva összefűzte ujjainkat.

- E miatt nem kell szomorúnak lenned. Majd megyünk máskor. A meccs fontosabb.

- Jó lett volna elmenni...

- Iker, tényleg ne fájjon miatta a fejed - mondta, majd fejemet maga felé fordította és lágyan összeillesztette ajkainkat.
Sara halkan felnevetett, mikor megszakítottam a csókot levegőhiány miatt. Kérdőn néztem rá.
- Azt hiszem, nekem is be kéne téged mutatni a szüleimnek. Mióta Irene itt járt, Anya folyton azt kérdezgeti, hogy mikor ismerhet meg.
- Nagyon szívesen találkoznék a szüleiddel - mosolyogtam rá, de ő szomorúan csóválta a fejét.
- Csak ha Apa is jól lesz - szögezte le.
Szorosan megöleltem, így tudatva vele, hogy teljesen megértem és tudok várni.

×××

Két nappal később a bőröndömbe pakoltam, Sara pedig az ágyamon ülve figyelt és értetlenül rázta a fejét.

- Iker, nem hiszem el, hogy bele fogsz férni a bőröndbe. Hogy lehet így pakolni? - kérdezte nevetve.

- Csak figyelj és tanulj! - mosolyogtam rá.

Tény, hogy az utazásnak ezt a részét nem szívleltem túlzottan, ezért inkább csak beleszórtam a ruhákat a bőröndömbe. De az elmúlt években elég tapasztalatot szereztem ahhoz, hogy így is be tudjak pakolni. 

Öt perccel később simán elhúztam a cipzárt és diadalittasan mosolyogtam Sarára.

- Mit is mondtál? - kérdeztem tőle egy szemtelen mosoly kíséretében.

- Legalább engedd meg, hogy összehajtogassam a ruháidat - könyörgött.
- Miért? Jó lesz az úgy. Nekem jobb ötletem van - léptem közelebb hozzá.
Szorosan elé álltam, ő pedig átkarolta a derekamat.
- És mi lenne az? - kérdezte értetlenséget színlelve.
Lehajoltam hozzá és megcsókoltam, miközben a feneke alá nyúlva megemeltem és az ágy közepére helyeztem. Egy pillanatra elszakadtam tőle, de ő az ingem gallérjánál fogva magára rántott. Ajkaink újra összeforrtak, ezúttal lassan csókoltuk egymást, miközben kezem bejárta Sara egész testét. Nyelve táncba hívta az enyémet, én pedig mosolyogva adtam meg neki, amit szeretett volna. Kezeit befúrta az ingem alá, a mellkasomat simogatta, érintésétől egyszerre volt melegem, mégis fáztam, bőröm kellemesen zsibbadt ujjai nyomán.
Zihálva szakadtunk el egymástól és mélyen a másik szemébe néztünk. Tekintetében ugyanazt láttam, amit én is éreztem: végtelen szerelmet.
- Szeretlek - mondtam neki.
- Én is téged, Iker. Nem is tudod, mennyire - suttogta.

Mosolyogva megsimogattam az arcát és megpusziltam a homlokát. Egy pillanatra felegyenesedtem és levettem az ingemet. Sara az ajkát harapdálva nézett végig rajtam, mire kissé önelégülten elmosolyodtam. Végigcsókoltam a nyakát, majd rátértem a kulcscsontjára. Teste minden porcikáját imádtam, de a kulcscsontjának mindig külön figyelmet szenteltem. Sara halkan pihegett alattam, innen tudtam, hogy ő is élvezi. Szép lassan haladtam végig a testén, miközben sorra tüntettem el róla az egyes ruhadarabokat. Pár perccel később már meztelenül feküdt előttem. Nem számít, hányszor láttam már így. Minden alkalommal ugyanolyan hatással volt rám, ugyanúgy elvarázsolt. Újra és újra végigcsókoltam teste minden porcikáját, egyszerűen képtelen voltam betelni vele. Végül lentebb csúsztam és a lábai közé helyezkedve próbáltam a lehető legnagyobb örömet szerezni neki. Sara a hajamba túrva húzott még közelebb magához, teste remegett az élvezettől. Ám mielőtt elérte volna a végső gyönyört, elszakadtam tőle. Értetlenül nézett rám, de én gyorsan megszabadultam a maradék ruhadarabjaimtól és belé temetkeztem. Mindkettőnk száját egy jóleső sóhaj hagyta el, amint testünk egyesült. Egy ideig egyikünk sem mozdult, de végül nem bírtam tovább és lassan mozgatni kezdtem a csípőm. Arcunkat alig fél centi választotta el egymástól, így minden egyes lökésnél ajkam a Saráét súrolta. Ezúttal lágyan, finoman szeretkeztünk, minden vadság nélkül. Egyikünk sem hajszolta a kielégülést, csupán élveztünk, ahogy teljesen eggyé olvadunk. Ujjainkat összefűztem fejének két oldalán, miközben arcának tökéletességében gyönyörködtem. Szemeit lehunyta, halk sóhajai keveredtek az enyéimmel. 

Hamarosan egyszerre ért utol minket a beteljesülés, szorosan átöleltem Sara remegő testét és megfordultam, így ő került felülre. Szótlanul ziháltunk, miközben lágyan simogattuk egymást. Aztán Sara fentebb mászott rajtam és megcsókolt. Végtelennek tűnő ideig becézgettük egymást, képtelen voltam elszakadni tőle. Akárhányszor megcsókolt, a tér, az idő és a hely összeolvadt, semmi nem számított, csak az ajka, amint az enyémhez ér. 

Hosszú idő után húzódtunk el, Sara pedig mosolyogva felkelt és magára kapta a ruháit. Értetlenül néztem rá, személy szerint még sokáig tudtam volna feküdni az ágyban. De ő másképp gondolta, letérdelt a bőröndöm elé, kicipzározta és elkezdte kipakolni a ruháimat. 

- Mit művelsz? - kérdeztem mosolyogva.

- Bocsi, de képtelen vagyok tovább elviselni, hogy bánsz a ruháiddal - csóválta a fejét.

Úgy nézett rám, mint ha valami hatalmas bűnt követtem volna el, de láttam rajta, hogy a felszín alatt nagyszerűen szórakozik. Miután mindent kipakolt, elkezdte összehajtogatni és szép rendben visszarakni a ruháimat. Szinte érezhető volt a gondoskodás a mozdulataiban. 

Egy sóhajjal felkeltem, gyorsan felhúztam a nadrágomat és mellé léptem.

- Köszönöm! - nyomtam egy puszit a hajába.

Magára hagytam és lementem a konyhába, hogy összeüssek valami vacsorát. Meglepően hamar Sara is csatlakozott hozzám, így együtt készítettük a kaját, folyamatosan flörtölve a másikkal. A vacsorát egy közös fürdés követte, ami kissé hosszúra sikerült, így csak jóval éjfél után aludtunk el, szorosan ölelve egymást.

Reggel kissé késve ébredtünk, ezért egy gyors reggeli után már útban voltunk a reptér felé. Sara feltűnően csendes volt, de nekem se volt ragyogó kedvem. Nem akartam magára hagyni, akkor sem, ha csak pár napról van szó. Egyik kezem levettem a kormányról és rákulcsoltam Sara ujjaira, halvány mosolyt váltva ki belőle. Miután leállítottam a kocsit a parkolóban, egy pillanatig egyikünk sem mozdult. Aztán egy nagy sóhajjal kinyitottam az ajtót és kiszálltam. Meg akartam kerülni az autót és kinyitni Sara ajtaját, de megelőzött, így a kocsi orránál találkoztunk. Szorosan átöleltem, elsimítottam néhány tincset az arcából és megcsókoltam. Nem volt hosszú csók, csak meg akartam nyugtatni. Arcom a nyakába fúrtam, mélyen beszívtam az illatát, próbáltam az eszembe vésni egyedülálló aromáját. Sara újra összeillesztette ajkát az enyémmel, én pedig karjaimmal szorosan öleltem és hátradöntöttem. Sara nevetve elszakadt tőlem.

- Mit művelsz? - kérdezte halkan.

- Csak hallani akartam a nevetésed - suttogtam.

Ajkammal lágyan érintettem nyaka finom bőrét, nyelvemen éreztem artériája lüktetését. Egy hosszú pillanatig még a karjaimban tartottam, de aztán elszakadtam tőle.

- Mennem kell - sóhajtottam.

De Sara nem akart ilyen könnyen elengedni, úgy bújt hozzám, mint egy kismacska. Vállát a fejemre hajtotta és egy utolsó csókért nyújtózott, amit nem voltam rest megadni neki. Keze lecsúszott a hátamon, egészen a fenekemig, mire halkan felkuncogtam.

- Ezt vehetem ígéretnek? Ezzel fogsz várni? - kérdeztem.

- Biztos lehetsz benne - mosolygott.

Újra átölelte a derekamat, mire államat a vállára támasztottam.

- Nagyon fogsz hiányozni - suttogta a fülembe.

- Te is nekem, Sara. De gondolj arra, hogy csak négy nap az egész. Észbe se kapsz és már itthon is leszek. 

Szomorúan elmosolyodott, aztán egy utolsó csókot követően elhúzódott és hagyta, hogy kivegyem a cuccomat a csomagtartóból.

- Bejössz? - kérdeztem.

Az ajkába harapott, majd végül megrázta a fejét. Megértettem, miért döntött így.

- Vigyázz magadra! - öleltem meg utoljára.

- Siess haza! - kérte.

Mosolyogva intettem neki egy utolsót, majd egy sóhajjal a reptér felé fordultam. Sara előtt próbáltam erősnek mutatni magam, de valójában egem is nagyon megviselt az elválás.

- Ikeeer! - ordított felém Sese. - Hát boldog Valentin napot! - kiabált továbbra is és elém ugrott, hogy üdvözöljön.

Fél perc múlva már az új közös képünket posztolta Twitterre. A fejemet csóválva üdvözöltem a többieket is, majd miután befutott Toni is, elindultunk a gépünk felé. Viszonylag hamar túljutottunk az ellenőrző kapukon és felszálltunk a gépre. Sergio lehuppant mellém és a többiek is elfoglalták a helyüket. Pepe nem nagyon bírja a repülést, megint ideges volt. Szokás szerint előhúzta az iPodját, fejét a támlának döntve hallgatta kedvenc zenéit a felszállás során. Én az ablakon bámultam kifelé és csak arra gondoltam, hogy minden egyes méterrel, amit a gép meg tesz, távolabb kerülök Sarától.