15. fejezet

A végén kedveztem a romantika kedvelőinek, az eleje meg legyen meglepetés. Nem tudom megmondani, mikor lesz a következő rész, mert kedden megyünk nyaralni és ezer felé áll a fejem. 28-án jövünk haza, utána lesz egy hét itthon és megyünk kajakozni, szóval tényleg fogalmam sincs, mikor tudok jönni a frissel, de igyekszem.
Csanna

Az öltözőben Gép legújabb csajozási trükkjeit hallgattam, mikor berontott Sergio és egy pletykalapot dobott a földre.

- Ne már, Serg! Te tényleg ilyen szennyet olvasol? - kérdezte Xabi.

- Nem, de most kíváncsi voltam, mit írnak Ikerről.

- Mi van? - néztem fel nevetve. - Mit csináltam már megint?

Sese elém lökte az újságot. Csak egy pillantást akartam vetni rá, de megmerevedtem, mikor megláttam a képet.

- Na ne... - nyögtem.

- Mi írnak? - kérdezte Ángel.

Sergio felvette az újságot és olvasni kezdte a címlapot.

"Iker Casillas két tűz közé került. Vagy két nő közé? Pár nappal ezelőtt Eva Gonzálezzel kapták lencsevégre. Köztudott, hogy a pár 2008-ban szakított egy három éves együttlét után. Egyes hírek szerint a szépségkirálynő félrelépett, Casillas pedig megelégelte az állandó veszekedéseket és véget vetett a kapcsolatnak. A kapus ezután több lánnyal is összeállt, de ezek inkább csak futó kalandok voltak - hosszúságukat tekintve legalábbis. Mostanában egyre több olyan hír lát napvilágot, miszerint a hálóőr egy sportriporterrel, bizonyos Sara Carboneroval ápol szorosabb viszonyt, de ez egyik fél oldaláról sem lett megerősítve - állítólag csak barátok.

Múlt héten Casillas egy igencsak drága és jó hírű ékszerüzletben tette tiszteletét, később pedig González is csatlakozott hozzá. Együtt hagyták el az üzletet, majd a világklasszis kapus egy sikátorba húzta exét. Pár perccel később Casillas egyedül távozott, meglehetősen feldúlt állapotban.

A kérdés adott: kinek vásárolt? Evának vagy Sarának? Esetleg egy harmadik személynek? Mit keresett ott Eva? Újra fellobbant közöttük az a bizonyos láng, vagy egy új szerelem van kialakulóban Carbonero kisasszonnyal? Egyelőre csak ők tudják a válaszokat..."

A cikk alatt egy kép volt rólam és Eváról, ahogy elhagyjuk az ékszerboltot, valamint Saráról is közöltek egy képet.

Dühösen elkáromkodtam magam, Karim pedig füttyentett egyet.

- Hát hallod, ebben jól benne vagy! - csapott a vállamra Kaká.

- Sara tudja? - nézett rám komolyan Sergio.

- Fogalmam sincs. Én nem mondtam neki, de biztos látta már - böktem az újság felé. - Honnan tudnak ennyi baromságot összeszedni? Még hogy újra összejöttünk Evával... Éppenséggel pont azt mondtam neki, hogy szálljon le rólam.

- Jelentsd fel őket - mondta Mesut.

- Semmit nem érek vele - vontam vállat. - Annyit biztosan sikerült elérniük vele, hogy Sara dühös legyen.

- Hallod, mi az a rész, hogy több lánnyal is összeálltál? Én csak kettőre emlékszem... - nézett rám Pipa.

- Egy kezemen meg tudnám számolni, hogy hány barátnőm volt összesen... - sziszegtem.

- Na... számolom - mondta Sese.

- Te nem tudsz ötig számolni - húzta Pepe, mire Sergio hozzávágta a stopliját.

- Az első Laura volt, aztán jött Eva, Ana Isabel, Ariadne és most Sara...  ez öt, de úgy állítanak be, mintha valami nőfaló lennék.

- Lehet Cristianoról akartak cikket írni - vihogott Marcelo.

- Várj, még volt egy csaj... tudod Abellán lánya... hogy is hívták? Tudod, volt az a kép rólatok, mikor a hátadon viszed...

- Saray? Nem, nem jártunk. Nagy a korkülönbség, csak barátok vagyunk.

- Figyelj, mondd el Sarának az igazat, tuti nem lesz baj - mondta Sese.

Vágtam egy grimaszt. Szerintem azért nem lesz ilyen egyszerű.

×××

Valamiért éreztem, hogy ma nekem kell Sarához mennem, mert ő nem fog jönni. Ahogy végeztünk az edzésen, azonnal indultam, tudtam, hogy ma nem dolgozik. 

Nem tudtam, hogy viselkedjek. Tegyek úgy, mintha semmiről sem tudnék? Vagy azonnal magyarázzam meg? Végül úgy döntöttem, hogy az ő viselkedésétől teszem függővé.

Mikor hallottam, hogy berreg az ajtózár, kicsit megkönnyebbültem. Szóval nem haragszik annyira, hiszen beenged. Legalább hajlandó meghallgatni. Beléptem az ajtón, de Sara nem ezúttal nem várt. Máskor szinte még be se csuktam magam mögött az ajtót, máris a nyakamba borult, de ezúttal nem láttam. A nappaliban volt, TV-t nézett. 

- Szia - köszöntem lágyan.

Csak egy pillanatra nézett rám, de így is láttam rajta, hogy tudja. Elfojtottam magamban egy sóhajt és leültem mellé. Szerettem volna megcsókolni, de elhúzódott. 

- Sara... - kezdtem. - Meghallgatsz?

Egy pillanatig maga elé meredt, aztán kinyomta a TV-t. Felém fordult és végre megszólalt.

- Mi ez az egész, Iker? Miért az újságból kell megtudnom? Azt hittem, végeztél Evával - fakadt ki.

Eredetileg nem akartam felemelni a hangom, de most dühített, hogy elhiszi mindazt, amit olvasott.

- Azt hittem, te olyan lány vagy, aki nem hiszel minden hülyeséget, amit ezek a magazinok írnak... Komolyan képes voltál hinni nekik? Azt gondoltam, ismersz, de ezek szerint tévedtem...

Hitetlenkedve nézett rám

- Na álljunk meg egy percre! Én olvastam, hogy te találkoztál Evával, aztán bementetek valami kis szűk utcába. Persze, hogy kiakadtam. És ezek után még képes vagy ilyen hangnemben beszélni velem?

- Talán ha nem kezdesz el azonnal vádaskodni, amint bejöttem és engednél szóhoz jutni, elmondanám - emeltem fel a hangomat.

Dühített, hogy nem akarja hallani a magyarázatomat, egyúttal kétségbeestem. Nem akartam veszekedni vele.

A fejét rázva elfordult, de nem érdekelt. Beszélni kezdtem.

- Napokon át jártam az üzleteket, hogy megfelelő ajándékot találjak neked. Nem szerveztem meg semmilyen találkozót Evával, egyszerűen besétált az üzletbe. Nem akartam beszélni vele, de nem hagyott békén, utánam jött. Nekem meg elegem lett ezért behúztam egy sikátorba. És nem azért, mert meg akartam csókolni vagy bármi ilyesmi. Nem. Megmondtam neki, hogy elegem van belőle és legyen szíves békén hagyni, és nem akartam, hogy esetleg valaki meghallja, ha kiabálnék. Ennyi történt. Csalódott vagy? Mert az igazat mondtam... - tudtam, hogy a kelleténél durvább vagyok, de nagyon felzaklatott, hogy esetleg nem hisz nekem.

Meg sem vártam a válaszát, felálltam, kiléptem a hátsó teraszra és nekidőltem a korlátnak. Kis idő múlva hallottam, ahogy Sara utánam jön, de nem fordultam hátra. Hirtelen két kar fonódott a derekamra, ahogy hátulról átölelt. Lehunytam a szemem és próbáltam elfojtani egy mosolyt.

- Sajnálom - suttogta. - Csak annyira félek, hogy elveszítelek.

Összeráncoltam a szemöldököm, miközben megfordultam, hogy a szemébe nézessek.

- Ezt hogy érted? - kérdeztem.

Sara lehajtotta a fejét, de én az álla alá nyúlva felemeltem, hogy láthassam az arcát.

- Tudom, hogy ez hülyeség, de valahol mélyen bennem van, hogy te bárkit megkaphatsz. Csak egy csettintés és máris köréd ugranak a nők... Tudom, tudom, te nem ilyen típus vagy. De félek, hogy egy nap majd többet akarsz nálam, hogy már nem leszek elég jó neked. És akkor majd hosszú sorban fognak állni, hogy kitúrhassanak a helyemről. Nem tudhatom, mikor találsz valakit, aki szebb nálam, vagy aki jobban érdekel. És igazából ez borított ki. Nem tudtam, miért találkoztál Evával és azt sem, hogy hány lányt takar az a "több lánnyal is összeállt" kifejezés...

Hallottam mit mond, de nem akartam elhinni. Tényleg nem tudja, mit érzek iránta. Tenyerem a szájára raktam, mielőtt folytatta volna.

- Sara - mondtam lágyan. - Úgy látszik, te még mindig nem érted, hogy soha, senkit nem szerettem még ennyire. Figyelj rám egy kicsit! Mielőtt találkoztunk, összesen négy barátnőm volt. Szerintem ez nem olyan sok ahhoz képest, hogy focista vagyok - mosolyogtam rá féloldalasan. - Nem tudom, hogy fogalmazzam meg. Mindig kerestem a szerelmet és mikor megismerkedtem valakivel, mindig reménykedtem, hogy "Na majd most...". De igazából nem is tudtam, mit keresek. Először egy Laura nevű lány volt a barátnőm. Hat évig jártunk, de a végén már nem éreztünk többet egymás iránt, mint barátságot. Aztán találkoztam Evával, és rájöttem, hogy igazából nem Laura volt az, akit kerestem. Ismered a történetet. Tavaly év elején találkoztam Ana Isabellel és ugyanaz játszódott le, mint mikor megláttam Evát. Később megint ezt éreztem Ariadnénél. Szóval kezdtem azt hinni, hogy az igaz szerelem nem is létezik. De találkoztam veled - mosolyogtam rá. - És egyből tudtam, hogy végre megtaláltam, akit kerestem - megfogtam a kezét és a szívemre helyeztem. - Érzed? Akkor is ugyanilyen gyorsan vert. Minden egyes alkalommal alkalommal, mikor meglátlak, de elég, ha csak rád gondolok. Nem tudtam, hogy létezik ilyen szerelem. Eddig csak azokban a nyálas, romantikus filmekben láttam. És félek, hogy nem tudom neked ezt visszaadni. Nem tudok neked olyan örömet okozni, olyan élményeket adni, amivel ki tudnám elégíteni azt, amit irántad érzek. Nem elég, hogy megfoghatom a kezed, vagy hogy megölelhetlek, megcsókolhatlak. Bármit is teszek, úgy érzem, hogy még mindig nem tudtam eléggé kimutatni az érzelmeimet. Nem csak megölelni akarlak, hanem valahogy beléd akarok bújni... Nem tudom megfogalmazni... Ezt nem lehet szavakkal kifejezni.

Sara szemeiben könnycseppek csillantak meg és szorosan átölelt. Próbáltam a lehető legközelebb húzni magamhoz, de még ez is kevés volt.

- Köszönöm! - suttogta a fülembe. - Hidd el, én is ezt érzem, csak én nem tudtam volna így megfogalmazni. Csak azt tudom mondani, hogy szeretlek.

- Ez is bőven elég - mosolyogtam rá és megcsókoltam.

Megnyugodtam. Abban a pillanatban, mikor ajkaink találkoztak, nem létezett senki más, csak mi ketten. Csókjai hatására egyszerre fáztam és volt melegem, miközben nyelveink lassú táncot jártak. Puha bőre vonzotta ajkaimat, így elszakadtam tőle. Orrom hegyét végighúztam nyaka finom ívén, mélyen beszívtam csodás illatát. Mikor elértem a kulcscsontját, apró puszikat leheltem rá. Éreztem, ahogy megremeg a karjaimban, így még szorosabban tartottam. Kezei apró köröket írtak le a tarlómon, aminek hatására gerincem mentén jóleső borzongás futott végig.

Ezúttal egyikünk sem akart tovább menni, tökéletesen megelégedtünk annyival, hogy csókokkal kényeztethetjük a másikat. Újra az ajkaira hajoltam, de mielőtt rendesen megcsókolhattam volna, megszólalt a csengő. Kérdőn néztem Sarára, de ő is csak megvonta a vállát és egy sóhajjal elszakadt tőlem, hogy ajtót nyisson.

- Mindjárt jövök vissza - súgta az ajkaim közé.

Mosolyogva néztem utána. Hallottam, hogy kinyitja az ajtót és beengedi a vendéget. Egy női hangot hallottam, de nem ismertem fel. Úgy voltam vele, hogy inkább maradok a teraszon, hacsak Sara be nem hív.

- Mit csinálsz Madridban? - kérdezte Sara.

- Egy barátomat jöttem meglátogatni és ha már itt vagyok, gondoltam beugrok. Nem zavarok, ugye?

- Nem, dehogy!

- Ki van még itt? Láttam egy kocsit a ház előtt.

Sara egy ideig nem válaszolt, én pedig fel tudtam volna pofozni magam. Miért nem tudok egy utcával arrébb megállni? Mielőtt megtaláltam volna a választ a kérdésre, Sara megszólalt.

- A barátom van itt.

Hallottam, ahogy az ismeretlen levegő után kapkod.

- Sara! Barátod van és nem is tudtam róla? Meg vagyok sértve... Ki az?

- Gyere, bemutatlak neki - mondta Sara és hallottam, ahogy elindul az terasz felé.

Kíváncsian fordultam meg. Mikor Sara megjelent az ajtóban, akaratlanul is elmosolyodtam. A fény hátulról világította meg, sziluettje élesen kirajzolódott a naplementében. Arcán kissé bizonytalan kifejezés ült, mint aki nem teljesen biztos magában. Gyönyörű volt. Nagy nehezen elszaladtam tőle és ránéztem a mögötte tátott szájjal álldogáló lányra. Nagyon hasonlított Sarára, ugyanolyan finom vonásai voltak. Rájöttem, hogy valószínűleg ő Irene, Sara húga.

Sara mellém lépett, ahogy dereka elérhető közelségbe került, azonnal átkaroltam, már-már ösztönös, automatikus mozdulattal.

- Iker, ő itt a húgom, Irene. Irene, ő a barátom Iker Casillas - mutatott be minket egymásnak.

Odamentem hozzá és mosolyogva adtam neki két puszit.

- Örülök, hogy megismerhetlek.

Szegény lány azt se tudta, mit csináljon. Megértettem. Nem minden nap találkozik az ember focistával, aki ráadásul a nővére barátja. Mikor nagyjából összeszedte magát, szemrehányóan nézett Sarára.

- Nem hiszem el, hogy eddig nem mondtad el! 

Sara nevetve megvonta a vállát és egy lágy puszit nyomott az arcomra. Bőröm felforrósodott ajka nyomán és szerettem volna megcsókolni, de nem akartam még kellemetlenebb helyzetbe hozni a húgát.

- Azt hiszem, most megyek - mondtam.

- Ne! Maradj még! - könyörgött Sara, ami kétségkívül jólesett. 

- Sara, holnap is találkozunk, a húgodat viszont nem láthatod minden nap. Látom rajtad, hogy hiányzik a családod. Beszélgessetek csak nyugodtan, nem akarok zavarni - simogattam meg az arcát.

Egy sóhaj kíséretében megadta magát és az ajtóig kísért. Irene nem jött utánunk, hagyta, hogy nyugodtan elköszönhessek Sarától, ezért külön hálás voltam.

Finoman megcsókoltam, ajka édes íze egészen mámorítóan hatott rám.

- Holnap találkozunk - búcsúztam el tőle és kiléptem az ajtón.

14. fejezet

Nagyobb fejtörést okozott kitalálni, hogy mit vegyek Sarának, mint gondoltam. Napokon keresztül jártam a különbözőbb üzleteket, de valahogy semmi nem nyerte el a tetszésemet. Az sem könnyített a dolgomon, hogy Sara előtt az egészet próbáltam titokban tartani. Ugyanis én nem kérdeztem rá, mikor van szülinapja, ő pedig nem mondta.

Február harmadika egyre csak közeledett, mikor beugrott, miért olyan ismerős a dátum. Január harmadikán mondtam el Sarának, mit érzek iránta. A hónapfordulónk. Dupla ünnep.

Aztán mikor már csak három nap volt hátra, kezdtem pánikba esni. Nem akartam segítséget kérni senkitől, ez az én feladatom, Sara az én barátnőm. Este az ágyamban fekve aztán beugrott: hát persze, ékszer! Hogy nem jutott eddig eszembe? Végiggondoltam, mi mindent láttam eddig rajta. Sara nem kifejezetten nyakláncos lány, inkább karkötőket hord.

Másnap reggel első utam egy Cartier üzletbe vezetett és kis nézelődés után sikerült kiválasztanom egy karkötőt. Az eladó fürkészve méregetett, természetesen felismert, de nem kérdezett semmit. Hallottam, ahogy nyílik az üzlet ajtaja mögöttem, de nem fordultam hátra.

- Nocsak, Iker! Régen találkoztunk - hallottam meg a hangját.

Hosszan kifújtam a levegőt és lehunytam a szemem. Ez nem lehet igaz! Miért pont most kellett találkoznunk? Lassan oldalra néztem és szembetaláltam magam Evával.

- Nos, most találkoztunk, de már mennem is kell - nyomtam az eladó kezébe a pénzt. - Bele tudná rakni valamibe? - fordítottam hátat Evának.

- Természetesen - mondta a nő.

A szemem sarkából láttam, amint Eva egy pillantást vet a karkötőre és elmosolyodik.

- Szép. Kinek lesz? - kérdezte tettetett ártatlansággal.

- Az unokatestvéremnek - hazudtam szemrebbenés nélkül.

Eván látszott, hogy nem hisz nekem. Pontosan tudta, kinek vettem. Az eladó időközben elém rakta a szatyrot, én pedig megköszöntem és távozni készültem. Pechemre Eva jött utánam.

- Nem akarsz venni valamit? - céloztam arra, hogy simán kijött a boltból anélkül, hogy egyáltalán szétnézett volna.

- Majd visszamegyek.

- Eva, most nincs erre időm. Mit akarsz még tőlem? - fakadtam ki.

- Mi bajod van velem Iker? Mondtam már, hogy sajnálom, de te nem akarod megérteni.

Megragadtam a könyökét és egy mellékutcába húztam. Nem tudtam, mennyire fogok vele kiabálni és nem akartam, hogy esetleg mások is fültanúi legyenek a jelenetnek.

- Még egyszer elmondom, mert úgy tűnik, lassú a felfogásod. Nem érdekelsz. Melyik szó olyan bonyolult, hogy megértsd? Nem akarok tőled semmit. Miért nem érted meg, hogy olyat tettél, ami után nem elég egy "bocs, majd legközelebb nem fekszek össze az első férfival, akivel találkozok"? Eljátszottad a bizalmamat, érted? Ezek után csinálhatnál bármit, nem hinnék neked, nem tudnék bízni benned. Csak ennyit kéne felfognod és továbblépned. Ami kettőnk között volt, már rég elmúlt. Nem emlékszel, hányszor veszekedtünk? Már akkor éreztük, hogy nem működik, de mindketten görcsösen ragaszkodtunk egy álomképhez, amit végül sikerült összetörnöd. És így utólag már örülök neki. Fogadd el, hogy nem érzek irántad semmit, amit kapcsolatba lehetne hozni a szeretettel. Éld a saját életed és hagyj békén! - minden indulat kiszakadt belőlem, Eva döbbenten pislogott.

Meg se vártam a válaszát, hátat fordítottam neki és visszamentem a kocsimhoz. Lehet, hogy kicsit későn, de végre sikerült megértetnem vele, hogy nem szeretem. Remélem, tényleg felfogta. Miután kiadtam magamból a dühömet, teljesen megnyugodtam. Eva a múltam része, ezt el kell fogadnom. De most a jelenre koncentrálok, aminek Sara áll a középpontjában.

×××

Sara születésnapja. Ő nem mondta, hogy ma van, én meg azt nem, hogy tudom. Szóval sikerült tökéletesen titokban tartani. Napközben nem találkoztunk, ő dolgozott, én pedig vacsorát főztem. Az elmúlt hónapban annyit láttam Sarát a konyhában tevékenykedni, hogy rám is átragadt valami a tudományából, úgyhogy a vacsora jól sikerült. 

Sara hétre ígérte magát, addig elkészültem mindennel. Pont akkor csengetett, mikor meggyújtottam egy gyertyát az asztalon. Kinyitottam neki az ajtót, aztán visszasiettem a konyhába. 

- Iker? - lépett be az előszobába.

- A konyhában vagyok - kiáltottam ki.

- Hmmm... jó illat... - nem fejezte be, belépett a konyhába és elámult.

Mosolyogva fordultam felé. 

- Ez... gyönyörű. De miért? - kérdezte még mindig döbbenten.

Odaléptem hozzá és szorosan átöleltem. 

- Boldog szülinapot! - suttogtam a fülébe.

Éreztem, ahogy egy pillanatra megmerevedik, aztán még jobban hozzám bújt. 

- Honnan tudtad? - kérdezte.

Válasz helyett inkább felemeltem a fejét és megcsókoltam. Nyelvemmel végigrajzoltam ajka körvonalát, ő pedig engedte, hogy utat törjek a szájába. Egyik kezemet végighúztam a gerince vonalán, mire érezhetően megborzongott. Belemosolyogtam a csókba, élveztem, hogy ilyen hatást tudok kiváltani belőle. Nagyon lágy csók volt, egyikünk sem akart többet, mint kifejezni az egymás iránti érzelmeinket.

Sajnos az oxigénünk véges volt, így kénytelenek voltunk elszakadni egymástól. Kezemet kihúztam selymes hajából és megfogtam a csuklóját, hogy rácsatolhassam a karkötőt. Viszonylag hamar sikerült, ő pedig a szája elé kapta kezét, mikor meglátta, mit kapott.

- Istenem, Iker! Ez gyönyörű! - vette szemügyre jobban az ajándékát. - Köszönöm! - karolta át a nyakamat, hogy minél közelebb kerülhessen hozzám.

Lábujjhegyre állt és finoman csókolni kezdett. Ujjaival a hajamba túrt, minden egyes érintése villámcsapásként hatott a szívemre.

Egy hónap után is ugyanolyan hatást tud kiváltani belőlem, mint az első alkalommal, sőt! A "ki bírja tovább a másik nélkül?" fogadásunk túl jól sikerült, egyikünk sem hagyja magát, így már két hete nem voltunk együtt. Ráadásul Sara nem kímél. Elszántan próbál elcsábítani kisebb-nagyobb sikerekkel. Esténként például kihívóbbnál kihívóbb fehérneműkben parádézik. Nem mintha bánnám, nagyon is élvezem a látványt, de ha így folytatja, nem sokáig bírom már.

Mikor elszakadtunk egymástól, finoman beszívta alsó ajkát, ami még csábítóbbá tette. Szorosan átöleltem a derekát és arcom a hajába temettem.

- Megőrjítesz, ugye tudod?

Ördögien felnevetett.

- És a java még csak most jön... - ígérte.

- Már alig várom! - nyomtam egy puszit az arcára.

Kézen fogtam és az asztalhoz húztam. Engedelmesen leült és várta, hogy mit teszek az asztalra. Arcára kiült a döbbenet, mikor meglátta a csirkés paellát.

- Ezt te csináltad?

- Igen.

- Teljesen egyedül?

- Igen - nevettem fel döbbent arcát nézve. - Jó tanárom volt - kacsintottam rá, mire elmosolyodott.

- Finom - állapította meg, miután megkóstolta.

- Tudod, meg kéne sértődnöm, amiért ennyire lebecsülöd a képességeimet.

- Jól van na... - tette fel a kezeit megadóan.

Miután megvacsoráztunk, elpakoltam a tányérokat, Sara pedig elégedetten dőlt hátra a széken. Miután végeztem, leültem vele szembe és megfogtam a kezét.

- Figyelj... Tudod, milyen nap van ma?

- Február 3. - vágta rá.

- Nem úgy értettem.

- Akkor a szülinapom - mondta értetlenül.

- Igen, de most nem erre gondoltam.

Elgondolkozott és néhány másodperc múlva láttam az arcán, hogy leesett neki.

- Ohhh... Egy hónapja... Sokkal hosszabb időnek tűnik - merengett mosolyogva.

- Nem említettem külön, mert nem tudom, hogy te mit szeretnél. Tartsuk vagy ne? Mert tudom, hogy sok lánynak ez nagyon fontos, viszont mások nem ünneplik.

Ajkát harapdálta, miközben hüvelykujjával a kézfejemen körözött.

- Nem akarok egy konkrét dátumot hozzád kötni. Annyi minden történt már velünk előtte is. A szilveszter, mikor elvittél abba a bárba, mikor a kávézóban találkoztunk... Érted, mire gondolok?

- Persze - bólintottam.

- Másrészt pedig minden évben egyszer egybeesne a szülinapommal.

- Akkor mit szeretnél?

- Mi lenne, ha csak elmennénk vacsorázni minden hónapban egyszer? Nem kérek semmilyen ajándékot, csak legyünk együtt.

- De le fogunk bukni... - húztam el a szám.

- Nem érdekel! - fakadt ki Sara. - Elegem van abból, hogy nem mutatkozhatok veled az utcán! Nem mehetünk sehova együtt, minden lépésünkre vigyázni kell a sajtó miatt. De én igenis szeretnék veled kézen fogva sétálni, elmenni egy étterembe vagy vásárolni... Már így is rebesgetik, hogy együtt vagyunk, előbb-utóbb rá fognak jönni.

Kitártam felé a karom, ő pedig felállt a helyéről, megkerülte az asztalt és az ölembe ült.

- Miért nem mondtad korábban, hogy téged nem zavar? - néztem a szemébe. - Csak azért nem vittelek még el sehova, mert téged féltettelek, hogy mekkora felhajtás lesz körülötted, ha kiderül.

- Azt hittem, te nem akarod - mondta halkan.

Egy ideig szótlanul néztük egymást, majd kitört belőlünk a nevetés. Mindketten a másiknak akartunk jót, miközben ugyanarra vágytunk.

- Akkor étterem? - kérdeztem, miután abbahagytuk a nevetést.

- Igen. De... Nem lehetne máskor? Nem akarom, hogy a szülinapommal ütközzön...

- Más dátum? Mikor? - ráncoltam össze a szemöldököm.

- Az első találkozás? Azt hiszem, én már akkor beléd szerettem, csak nem jöttem rá.

- Ahogy én is - mondtam lágyan és kisimítottam egy tincset az arcából.

- November 19. - mondtuk egyszerre, aztán elmosolyodtunk.

- Akkor ezt megbeszéltük. Ha már itt tartunk... Valentin-nap? - kérdeztem.

- Ha van valakim, akkor szeretem, ha nincs, akkor nem - nevette el magát Sara. - Ne legyen nagy felhajtás. Majd kitaláljuk - mondta.

Bólintottam, mire nyújtózkodni kezdett, hogy megcsókolhasson. Karjait a nyakam köré fonta, miközben nyelve bebocsájtást kért a számba, amit készségesen adtam meg neki. Ujjaim alatt éreztem selymes haját, puha bőrét, ami libabőrös lett érintéseim nyomán. Teljesen szembe fordult velem, lovaglóülésben ült. Előbújt belőle a kisördög, csípőjét finoman mozgatni kezdte, teljesen megőrjített vele. Halkan belenyögtem a csókba, éreztem, hogy válaszul elmosolyodik.

- Nem játszol tisztességesen - szakadtam el tőle.

- Soha nem ígértem, hogy az leszek - súgta és újra megcsókolt.

Hát jó! Ha ő is, én is. Kezeimet kihúztam a hajából és lassan végigsimítottam a testén. Gondosan ügyeltem, hogy melleit csak egy pillanatra érintsem, aztán továbbhaladtam a combjaira, majd végül megállapodtam a fenekén. Még közelebb húztam magamhoz, hogy érezhesse, milyen hatással van rám. Belenyögött a csókba és elhúzódott tőlem.

- Iker... - nyögte halkan, de nem tudta befejezni, mert ajkaim a nyakára vándoroltak.

- Igen? - kérdeztem pimaszul.

- Nem... nem érdekel a fogadás... - zihálta.

Egy hosszú pillanatig a szemébe néztem, aztán szenvedélyesen megcsókoltam.

- Az jó, mert engem se.

Ezúttal nem voltunk olyan finomak, mint az első alkalommal. Sara hihetetlen gyorsasággal gombolta ki az ingemet, miközben én is azon ügyködtem, hogy eltávolítsam róla a felsőjét. Nekem már nehezebben ment, mert Sara időközben a mellkasomra hajolt és csókokkal hintette be. Végre sikerült levennem róla a blúzt és tétovázás nélkül a melltartója kapcsához nyúltam, de ő megállított.

- Várj! - mondta.

Félve néztem rá, hogy talán túl gyors voltam, de ő kézen fogott és a kanapéhoz vezetett. Lenyomott rá, aztán visszaült az ölembe.

- Itt mégis csak kényelmesebb... - mosolygott.

Amint megszabadítottam a zavaró anyagtól, azonnal szívogatni kezdtem melleit. Nyögései egyre hangosabbak és hangosabbak lettek, miközben hajamba túrva próbált még közelebb kerülni hozzám. Egyik kezével végigsimított a hasamon, majd elérte a nadrágom szélét. Fél kézzel nem sikerült kicsatolnia az övemet, ezért a másik kezét is kihúzta a hajamból. Nem tudom, hogy oldotta meg, de anélkül távolította el rólam a nadrágot, hogy kiszállt volna az ölemből. A boxeremen keresztül végigsimított a már igencsak éledező vágyamon, mire elszakadtam a domborulataitól és fejem a kanapé támlájának vetve élveztem a kényeztetését. Egy kis idő múlva levette rólam az utolsó ruhadarabot és immár zavartalanul élvezhettem ténykedését. Hamarosan már nem tudtam visszafogni magam és nyögéseim betöltötték a levegőt. Mikor Sara egy csókért hajolt hozzám, nem voltam rest megadni neki. Finoman harapdálta az ajkaimat, ez viszont betette nálam a kaput és elértem a gyönyör kapuját.

Vissza akartam adni neki azt az érzést, amit ő nyújtott nekem, de Sara másképp gondolta. Gyorsan levette magáról az utolsó ruhadarabot is és belém temetkezett. Mindketten megkönnyebbülten sóhajtottunk fel, hogy újra egyesülhettünk. Arcát a nyakamba temetve próbálta elfojtani nyögéseit, de én elhúzódtam.

- Hallani akarlak! - ziháltam.

Sara elpirult, de nem fogta vissza magát. Feneke alá nyúlva segítettem a mozgásban, miközben azt a pontot néztem, ahol testünk összekapcsolódott. Eleinte gyorsan, vadul mozgatta a csípőjét, de hirtelen leállt, éreztem, ahogy teljesen magába fogad.

- Mi... mit csinálsz? - kérdeztem.

Ő nem válaszolt, helyette megcsókolt, de ezúttal lágyan. Csípőjét körkörösen kezdte mozgatni, a végletekig feltüzelve ezzel. Aztán lassan - nagyon lassan - újra mozogni kezdett. Szorosan megragadtam a csípőjét, így próbáltam gyorsabb mozgásra ösztökélni, de ő szemlátomást eltökélte, hogy ma nem kímél. Hamar "beletörődtem" a sorsomba, így kezeimet csípőjéről a melleire vezettem és masszírozni kezdtem. Lassú tempója teljesen megőrjített, ugyanakkor éreztem, amint egyre közelebb érek a végső kielégüléshez. Sara nyelvét végighúzta a nyakamon, majd harapdálni kezdte: tudta, hogy ezt imádom. Pár másodperccel később utolért a gyönyör, arcomat Sara hajába temettem és vadul ziháltam. Éreztem, hogy ő is nagyon közel jár, így nem hagytam abba a mozgást és finoman szívogatni kezdtem mellbimbóit. Nem sokkal később, éreztem, ahogy megmerevedik és remegve omlott a karjaimba.
Percekig próbáltuk összeszedni magunkat. Lassan simogattam selymes bőrét, magamba szívtam az illatát. Egy idő után felnézett rám, szemei boldogan csillogtak.
- Szerintem ezt elkönyvelhetjük egy döntetlennek - mondta, majd egy lágy puszit nyomott az arcomra.
- Legközelebb nem fogadok veled. Túl sokáig bírtuk... Nem akarom megfosztani magunkat ettől az élménytől.
- Mi lenne, ha bepótolnánk az elmúlt két hetet? - túrt bele a hajamba.
- Támogatom az ötletet - vigyorogtam rá.
A karjaimba kaptam, hogy fölvigyem a hálóba, miközben ajkai már az enyémet ostromolták...

Sara ajándéka

Viva Espana!!!

Huhúú micsoda este volt! Amíg tartott az EB tudatosan nem írtam semmi ezzel kapcsolatos dolgot. Részben, mert inkább a történetre koncentráltam, részben pedig mert nem akartam, hogy az érzelmeim elvigyék a bejegyzést esetleg rossz irányba. De most jöhet egy boldogságtól kicsattanó pár sor...
Rengetegen támadták a válogatottat az unalmas játék miatt. Megölik a focit, sehol sincsenek a két évi formájukhoz képest, del Bosque megőrült... hogy ne is folytassam. Igen, részben igazuk volt. Néhány meccs nem az izgalomról szólt, de könyörgöm! Hol van az megírva, hogy az összes meccsen le kell rágnunk mind a tíz körmünket? Sehol. Na ugye. Nem voltak mindig a topon. De így is eljutottak a döntőig, és ezt nem lehet a szerencsének betudni. Mert tudatosan játszottak úgy ahogy, ha nem volt rá szükség, nem adták ki magukból a maximumot, tartalékoltak. És meg is lett az eredmény... :)
A del Bosque-t ért kritikákat igazságtalannak tartom. Jó, nem rakott fel csatárt. De egyetlen meccsen sem kaptak ki. Néha volt egy-két rossz húzása, de ki tud mondani egyetlen olyan edzőt is, aki nem követ el hibákat pályafutása során?
Torres dettó. Az olaszok ellen még én is szívtam a fogam, hogy két hatalmas lehetőséget puskázott el. De látszott, mennyi akarás van benne, és próbált élni az edző bizalmával. Azért valljuk be, teljesen mindegy, hány percet játszott, mindig volt legalább egy nagy helyzete.
És akkor most a döntő... Már reggel gyomorgörccsel ébredtem, el sem tudtam képzelni, hogy fogom kibírni a meccs 90 percét. A 120-ba bele sem mertem gondolni. A tizenegyesekbe meg pláne. Délelőtt még csak-csak neteztem, de aztán rájöttem, hogy az idegrendszeremnek sokkal jobbat teszek azzal, ha kikapcsolom a gépet és nem olvasok se statisztikákat, se semmilyen találgatásokat. És tényleg jobb lett, egészen hét óráig. Utána már le se lehetett lőni.
Nyolc órakor talpig harci díszben ültem le a kanapéra. Természetesen nem csak úgy egy tetszőleges helyre. Pont a sarokba. Mert mikor megnyerték a VB-t, ott ültem, csakúgy, mint az EB meccseiken. Kivéve az első csoportmérkőzést, ami ugye döntetlen lett. Jó, tudom, hülye szokás, de mindenkinek lehet valami őrültsége.
Spanyol mez pipa, spanyol karkötők pipa, spanyol háttérkép a telefonban pipa (az egész EB alatt az volt, már csak kabalából sem állítottam át...:)), sangria a hűtőben pipa. Kezdődhetett a meccs.
Izgulás, ezres pulzus, remegő ujjak.... Így jellemezném a lelki állapotomat.
Az első gólnál akkorát vágtam a térdemre, hogy mára belilult. Nem baj. A másodiknál inkább már csak tapsoltam és ujjongtam. A harmadiknál már előkerült a sangria, de még bele sem ittam, mikor jött a negyedik. Közben folyamatosan vigyorogtam, Casillas védéseinél pedig mindig egy hangos "huhh" hagyta el a számat.
Mikor lefújták a meccset Torrest mutatták. Lehajtott fejjel sétált és halványan elmosolyodott. Eddig is kedveltem, de ez után még inkább. Megtehette volna, hogy belövi a második lehetőségét is, és akkor 4 góllal tuti gólkirály. Így is az, de ez most lényegtelen. 10-ből 8 focista tuti előtte volna, és ebből 6 szinte biztosan a kapusba. De Torres nem. Ő inkább önzetlenül odaadta Matának.
Ezután jött a meccs legcukibb része, mikor az össze gyereket beadták a pályára. Istenem, Torres gyerekei.... :) Annyira megható volt, mindenki azonnal ment a családjához, nem éltették magukat külön-külön, együtt akarták átélni, hogy ők most történelmet írtak.
Délben biztosra vettem, hogy sírni fogok, mondjuk én egy szorosabb meccsre számítottam. Hát, nem jött össze, de közel voltam hozzá.

És akkor most néhány szót külön Ikerről. Észrevettem, hogy ezekre a világversenyekre mindig felszívja magát és a legjobb formájában véd. Most is egy gólt kapott csak, ráadásul a legelső meccsen. 137-szeres válogatott, megvan a 100. győzelme, ezzel ő a világ legjobbja. Kilenc meccsen keresztül nem találtak a kapujába, ez nem tudom, hány perc, de rekord. Nem kellett sokat védenie, de mikor igen, akkor ő ott volt. Maximálisan olyan kapus, akiben lehet bízni. És lassan Apa is kezdi elhinni, hogy nem azért szeretem, mert jól néz ki, hanem azért, mert hihetetlen kapus. És elfogultság nélkül (na jó, talán van egy kicsi), hogy igenis megérdemelné azt az Aranylabdát. Csak hát ugye, ez a kapussors...
Azért sajnáltam, hogy nem csókolta meg Sarát, két éve hihetetlenül édesek voltak. Két puszi és egy ölelés még belefért, Sara így is zavarba jött... :)
Egyébként csak én éreztem úgy, hogy szívesen nézném az ő gyerekeiket is a pályán? Ez nem volt célzás... :P

Összességében egy jó Európa-bajnokság volt, a spanyolok történelmet írtak, ez így még jobban tetszik. Ráadásul a szemünk láttára. Szerintem hálásak lehetünk, hogy láthatjuk őket játszani, hiszen ki tudja, mi jön ez után. És most nem a világvégére gondolok xD

13. fejezet

Kifejezetten hasznos ez a nyári szünet, sokkal több időm van írni, lehetne hosszabb is :) Ebben a fejezetben nincs igazán fontos esemény, de legalább hosszú lett. Jó olvasást hozzá!

Ébredés után még ki sem nyitottam a szemem, de már éreztem, ahogy Sara puha ajkai a nyakamra kúsznak. Elmosolyodtam, mert ez a tette eszembe juttatta a tegnap éjszakát. Soha, egyik barátnőmmel sem éreztem még, hogy ennyire összetartoznánk.

- Min mosolyogsz ennyire? - suttogta a fülembe.

Kinyitottam a szemem és megláttam Sara vidám arcát.

- Máskor is ilyen ébresztőt szeretnék kérni.

- Rajtam nem fog múlni - válaszolt mosolyogva.

Jólesően hümmögtem válaszul és továbbra is élveztem ajkai kényeztetését.

- Tudod, tegnap este... - kezdte Sara, mire kissé ijedten néztem rá.

Talán valamit rosszul csináltam? Mégsem volt olyan jó? Gondolataim valószínűleg kiültek az arcomra is, mert felkuncogott.

- Nyugi... Szóval azt akartam mondani, hogy jólesett, amiért eszedbe jutott a védekezés.

Értetlenül meredtem rá.

- De hát ez természetes! Ez kettőnk felelőssége.

- Igen, te így gondolod. A volt pasijaim viszont nem... - sóhajtott.

- Szóval a pasidnak tartasz? - vigyorogtam rá és visszadőltem az ágyra, Sarát pedig magamra húztam.

- Nem ez a helyes kifejezés szerintem. Valahogy sokkal többet jelentesz nekem - motyogta és nyomott egy puszit a mellkasomra.

Kellemes zsibbadtságot éreztem ott, ahol szája a bőrömhöz ért. Szívem szavai hallatán gyorsabban kezdett dobogni.

- Örülök, hogy így gondolod - mosolyogtam.

Kicsusszantam alóla, így ő hason feküdt az ágyon. Kérdőn rám pillantott, hogy most pontosan mire is készülök. Széles vigyorral az arcomon lentebb csúsztam, hogy tüzetesebben megvizsgáljam a tegnap éjszaka észrevett tetoválását.

- Hééé, mit csinálsz? - kérdezte nevetve, mikor puszit nyomtam az apró virágmintára.

- Mikor csináltattad? - néztem fel rá.

- Még amikor egyetemre jártam. A legjobb barátnőmmel mentem el, ő is csináltatott, tudod, ez olyan "barátság tetoválás".

- Tetszik - jelentettem ki, mosolyt váltva ki belőle.

- Nem feledkeztél meg valamiről? - kérdezte egy csábos pillantás kíséretében.

Felvontam a szemöldökön, jelezve, hogy nem pontosan értem, miről beszél. Ujjait kívánatos ajkaihoz emelte, mire megvilágosodtam. Egy gyors puszit nyomtam a szájára, aztán elvigyorodtam durcás arcára nézve.

- Erre gondoltál? - cukkoltam.

- Vicces vagy - morogta, majd magához rántott és úgy istenigazából csókolni kezdett. Nyelve beférkőzött a számba, fogaival finoman harapdálta ajkaimat. Teljesen megőrjített. Kezem az arcára kúszott és simogatni kezdtem puha bőrét, mindene egyes négyzetcentiméterét az ujjaim alatt akartam érezni. Vadul zihált, mikor elszakadt tőlem, hogy levegőt vegyen. Közben ajkaim továbbcsúsztak a nyakára, nyelvem hegyét finoman végighúztam artériáján. Éreztem, milyen sebesen ver a szíve. Testünk szinte mindenhol összeért, felkorbácsolva vágyaimat. Kezem elindult lefelé, végigsimítottam nyakát, vállait, míg elértem a melléhez. Azonnal kényeztetni kezdtem, de mielőtt ajkaimmal is elértem volna célom, megszólalt a telefonom. Halkan káromkodva toltam el magamtól Sarát, majd idegesen felkaptam a telefonom.

- Igen?

- Iker, vészhelyzet van! Tegnap kicsit gyorsan mentem, nem vezethetek, míg ki nem fizetem a bírságot. Egy óra múlva ott kell lennünk az edzésen.

Ma van edzés? Hány óra van? És egyáltalán, milyen nap?

- Fél óra - sóhajtottam és kinyomtam.

Grimaszolva fordultam vissza Sarához, aki - legnagyobb sajnálatomra - már felöltözött.

- Ne haragudj, totál elfelejtettem, hogy nekem ma edzés van. Ráadásul vasárnap játszunk, szóval nem szabadulok egykönnyen - öleltem át.

- Hmm... Próbálom elhitetni magammal, hogy ez nem az én hibám, de nem megy - nevetett a nyakamba.

- Igen, te kétségkívül csábítóbb vagy, mint egy három órás edzés... De este folytatjuk - nyomtam egy puszit a hajába, és hogy még nagyobb nyomatékot adjak szavaimnak, kezeimet a fenekére csúsztattam.

- Na, menj, még a végén tényleg elkésel miattam.

Mielőtt kiléptünk volna a házból, gondosan ellenőriztük, hogy nincsenek-e paparazzók a környéken. Tuti címlap lett volna belőlünk, de mostanában szerencsére kevesebbet látni őket.

Pontosan fél óra múlva lefékeztem Sese háza - vagy inkább palotája - előtt és dudáltam egyet.

- Na halljam, hova száguldottál ennyire? - kérdeztem, mikor beült a kocsiba.

- Randim volt Larával csak késésben voltam. Hülye rendőrök. És még volt képe autogramot kérni a fiának - mondta, mire felnevettem.

- Komolyan, örülök, hogy nincs kocsid. Simán elfelejtettem volna, hogy ma edzés van.

Sergio úgy nézett rám, mintha megőrültem volna.

- Mi? Te elfelejted az edzést? - nevetett fel. - Mit műveltél?

- Egyszerűen kiment a fejemből. Meg nem figyeltem az órát.

Ha elmondom neki az igazat, tuti, hogy évekig hallgatni fogom.

Éppen hogy, de odaértünk az edzésre. Rekordidő alatt öltöztünk át és rohantunk a többiek után. Mourinho szúrós szemekkel méregetett minket.

- Elnézést, Míster! - mondtuk egyszerre.

A többiek persze jót röhögtek rajtunk, őket szórakoztatta a dolog. Minket annyira nem.

- Na, emberek! Málaga. Hátul van, de már régóta nem kapott ki. A Barcelona valószínűleg győz, amiből következik, hogy nekünk kötelező! Nem érdekelnek a kifogások, tegyétek oda magatokat és nyerjétek meg!

Mourinho lelkesítő beszédnek szánta, de mivel Marcelo mögötte állt és folyamatosan kifigurázta, nem nagyon tudtunk figyelni és komolyan bólogatni. Persze rájött, hogy miért nem és fél szemöldökét felvonva nézett hátra. Marcelo vigyorogva intett neki, aztán jobbnak látta, ha odaáll hozzánk.

Aztán jött az edzés. Nem kímélt minket, az biztos. De végigcsináltuk, szó nélkül, hiszen nyerni akartunk.

Edzés után Cristianot hallgattam az öltözőben. most éppen valami modellt szédített. A többiek viszont kételkedtek a sikerében.

- Na, akkor fogadjunk! Egy hét alatt meglesz - mondta vigyorogva.

- Nem ez a kérdés - vihogott Pepe. - Hanem hogy hány nap múlva dobod - pacsizott össze Marceloval.

Elmosolyodtam. Igen, Cristiano nem szereti a hosszú kapcsolatokat.

Levettem magamról a pólót és ezzel egy időben Sese hangosan nevetni kezdett. Kérdőn néztem rá, hogy pontosan mi a baja.

- Hallod, Iker! Elhiszem, hogy nem az órát nézted - vigyorgott rám. - Amit te tanulmányoztál, az sokkal izgalmasabb... - ezzel odajött hozzám és megfordított, hogy a többieknek háttal álljak.

- Mi van? - néztem rá értetlenül.

- Nem néztem volna ki a csajból. Igazi kis vadmacska lehet - kacsintott Pipita.

Összevont szemöldökkel bementem a fürdőbe és megálltam a tükör előtt, hogy rájöjjek, min nevetnek a többiek. Mikor megláttam, én is elmosolyodtam. Eszembe jutott a tegnap éjszaka és a hajamba túrtam. Sara sikeresen megjelölt. A lapockámtól egészen a hátam aljáig öt karcolás futott végig. Sara körmeinek a nyoma. Már előre élveztem, milyen arcot fog vágni, ha ezt megtudja. A srácok vigyorogva vártak kint.

- Na, jó volt a tegnap éjszakád? - kérdezte Karim.

Egy legyintéssel elintéztem őket és várakozóan néztem Sergiora, miszerint ideje indulni.

- El tudnál dobni a rendőrségre? - kérdezte Sese, miután becsapta a kocsi ajtaját.

A szemem sarkából rápillantottam.

- Hát, nem is tudom. Az van pár kilométer ide. Igazán megtisztelő, hogy ilyen sokra tartod a képességeimet, de szerintem ez még nekem sem menne... Még akkor sem, ha a kirúgással próbálkoznék.

- Nem vagy vicces - mondta, de azért elröhögte magát. - De komolyan...

- Megéri az nekem? - húztam tovább az agyát.

- Nekem biztosan - vágta rá kapásból. - És neked is, mivel ma kifizetem a büntetést, holnap jövök a saját kocsimmal és nem kell az értelmes beszólásaimat hallgatnod.

Ráadtam a gyújtást és elmosolyodtam.

- Ha ezzel kezded, már rég ott lennénk.

- Milyen volt a tegnap éjszaka? - váltott témát vigyorogva.

- Sergio! Lehet, hogy te bárkinek elmondod, hogyan éled a szexuális életed, de én nem!

- Jó, oké. Úgyis tudom. Mármint elég szenvedélyesre sikerülhetett...

- Alig várom, hogy Gép összejöjjön a csajjal, akiről beszélt. Akkor legalább őt fogod piszkálni és leszállsz rólam.

- Dögös a csajszi - csillant fel a szeme. - Csekkoltam a neten, valami orosz modell, de eszméletlenül jól néz ki.

- Barátnőd van - néztem rá összevont szemöldökkel.

- Attól még mondhatom másra is, hogy jól néz ki - vont vállat.

Megálltam a rendőrség előtt. Sergio kotorászni kezdett a táskájában, majd előhúzta a napszemüvegét.

- Január van - néztem rá értetlenül.

- De jól áll - nevetett fel.

Igen, vannak dolgok, amiket soha nem fogok megérteni Sesével kapcsolatban, Őrült és kész.

- Na megyek, kiosztok még néhány aláírást. Kösz a fuvart, Iker! - veregetett vállon.

Nevetve indultam haza. Ez a gyerek nem százas, de mindig sikerül feldobnia. Otthon pakolásztam egy kicsit, beraktam egy adag ruhát a mosógépbe, aztán valami ebéd után néztem - volna. De az utóbbi időben minden gondolatomat Sara töltötte ki, így teljesen megfeledkeztem az olyan alapvető dolgokról, mint a mosás, takarítás vagy éppen a teli hűtőszekrény. Saját hülyeségemen szitkozódva fogtam a kocsikulcsot és elindultam vásárolni. Jó másfél órát bolyongtam a szupermarketben, míg sikerült mindent beszereznem. Hazafele elhajtottam egy virágárus mellett. Végül is, miért ne? Lefékeztem az üzlet előtt és csak reménykedni tudtam, hogy egy lesifotós sincs a környéken. Tíz perccel később egy csokor rózsával léptem ki a boltból. Szerencsém volt, az eladó nem ismert fel.

Gyorsan megebédeltem, utána pedig nem volt más dolgom, mint várni Sarát. Három órakor a telefonom jelezte, hogy SMS-em érkezett.

"Otthon vagy? Reggel ígértél valamit és nem akar kimenni a fejemből... :)" - mosolyogva olvastam Sara üzenetét.

"Milyen kis nimfomán lettél... Nyitva lesz az ajtó ;)" - pötyögtem vissza.

"Aha, te beszélsz... Fogadjunk, hogy én tovább bírom!"

Felnevettem, mikor megláttam, mit írt. Szinte hallottam a hangját, ahogy mondja.

"Drága, ezt a fogadást már akkor elvesztetted, mikor elküldted. Nem is tudom, ki állított le kit a múlt héten."

"Azt hiszed, én nem tettem volna meg?"

"Tudom :) Na gyere!"

"Nyertem!" - írta, mire felvontam a szemöldököm.

"Az, hogy áthívlak, miért jelenti azt, hogy te nyertél? Mást is lehet itt csinálni..."

"Lehet, de nem fogsz tudni ellenállni a kísértésnek. De kipróbálhatjuk. Fél óra múlva nálad."

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem élveztem ezt az SMS flörtölésünket. Kinéztem az ablakon és a következő pillanatban elkáromkodtam magam. Legalább öt lesifotós álldogált a ház előtt. Tényleg, tökre érdekes. Iker Casillas bent van a házában... Dühösen tárcsáztam Sarát. A második csöngésre felvette.

- Szia, Vesztes! Ennyit nem bírsz ki nélkülem?

Nevetését hallva egy pillanatra elfeledkeztem minden dühömről. De csak egy pillanatra.

- Nem jöhetsz hozzám. Tele van paparazzóval az utca.

- Ohh... Akkor gyere te! Mindegy, hol nyerek...

- Ne legyél te olyan biztos a sikeredben, nem ismered a módszereimet. Egyébként, mibe fogadtunk?

- Majd meglátod - válaszolta titokzatosan.

Öt perc múlva már a kocsiban ültem. Beraktam a rózsát a csomagtartóba és kiálltam a garázsból, azon igyekezve, hogy ne üssek el egyetlen fotóst se. Próbáltam figyelmen kívül hagyni, hogy minden oldalról legalább két fényképezőgép meredt rám. Ez volt az egyik olyan dolog, amit nagyon utáltam a hírnévben. Bármit csinálok, másnap az újságban találom magam.

A biztonság kedvéért nem pont Sara háza előtt álltam meg, nem akartam okot adni a pletykáknak.

Sara mosolyogva nyitott ajtót, aztán a szája elé kapta a kezét, mivel meglátta a rózsákat.

- Istenem, Iker, ezek gyönyörűek! - fonta karjait a nyakam köré. - Köszönöm!

Hálásan megcsókolt, majd átvette a virágokat és vízbe rakta őket. Vidáman huppant le mellém a kanapéra.

- Így akarsz lefizetni? Mert én fogok nyerni - somolygott, miközben lábait átrakta az enyémeken és az oldalamnak dőlt.

Megforgattam a szemeimet.

- Sara, ezeket még azelőtt vettem, hogy egyáltalán eszedbe jutott volna a fogadás. És akkor miben is fogadtunk? - érdeklődtem.

- Hát, nem tudom. Csak kíváncsi vagyok, mennyi időre van szükségem, hogy elcsábítsalak.

- Túlságosan magabiztos vagy - pusziltam meg a homlokát.

Megvonta a vállát, de szemeiben láttam, hogy nagyon biztos magában.

- Mit csináltál ma? - kérdezte.

Gonoszul elvigyorodtam, már előre élveztem milyen arcot fog vágni.

- Hát, Sesével majdnem elkéstünk edzésről, aztán végigcsináltam három órát, utána pedig meghallgattam mindenkitől, hogy milyen vadmacska barátnőm van.

Döbbenet futott végig az arcán.

- Micsoda? Te elmondtad nekik, mi történt az este? - kérdezte elkerekedett szemekkel.

- Nem - nevettem fel, de nem mondtam többet.

- Iker, ne izélj már! Honnan tudják?

- Hát, kicsit szenvedélyes voltál az este, aminek nyoma maradt rajtam.

Mivel továbbra is értetlen arcot vágott, megfordultam és levettem a pólómat, hogy láthassa a hátamat. Felnyögött és tenyerébe temette az arcát.

- Ne már! Mindenki látta?

- Ööö... Az igazat akarod vagy a szépített változatot?

Felemelte a fejét és rám nézett, amolyan "ne húzd tovább az agyam" arckifejezéssel.

- Igen, mindenki. És jót szórakoztak rajta. Főleg Cris, Pepe, Sergio, Marcelo meg Pipita. A többiek inkább csak röhögtek.

- Istenem, ez nagyon ciki. Ne haragudj! Nagyon fáj?

Nevetve húztam vissza a pólóm és szorosan átöleltem.

- Ugyan már, észre se veszem, ha nem mondják. Sőt, nekem kifejezetten tetszik.

Halvány mosollyal az arcán megrázta a fejét. Úgy tűnt, túltette magát az első sokkon.

- Legalább sokáig emlékezni fogsz az elsőre  - temette arcát a mellkasomba.

- Hidd el, e nélkül is felejthetetlen marad - simítottam végig a haján.

Hirtelen megszólalt a csengő, mire mindketten kérdőn néztünk fel. Sara egy sóhajjal kikászálódott az ölemből és ajtót nyitott. Lara lépett be és utána - legnagyobb meglepetésemre - Sergio.

- Sziasztok! Hát ti? - kérdezte Sara.

- Jöttünk megnézni, hogy van-e újabb karmolás Ikeren - vihogott Sese.

Sara arca tűzpirosra gyúlt és zavartan piszkálni kezdte a haját. Lara tarkón vágta barátját, én pedig az első kezembe kerülő párnát hozzávágtam.

- Jól van na, ezt nem hagyhattam ki! - röhögött és nem úgy nézett ki, mint aki olyan nagyon megbánta volna, amit mondott.

- Ne is figyelj rá, hülye - mondta Lara. - Szóval tudom, hogy a szülinapodig még van egy kis idő és normális esetben nem adok ajándékot előre. De tudom, hogy a múltkor kinézted magadnak ezt a ruhát, csak akkor nem vetted meg. Gondoltam, hogy vissza fogsz menni érte, de gondoltam, megelőzlek... - magyarázta.

Sara mosolyogva megölelte és megköszönte az ajándékot, én meg összevont szemöldökkel figyeltem őket. Sergio észrevehette, hogy nem értem a dolgot, mivel odajött hozzám és halkan magyarázni kezdett.

- Ejnye, hát milyen barát vagy te, hogy nem tudod, mikor van Sara szülinapja! Február 3., nagyjából két hét múlva. Csak Lara hamarabb adta oda neki.

- Mi megyünk is, nem zavarunk tovább - búcsúzott sietve Lara, úgyhogy Sese is ellépett tőlem.

Te jó ég! Sara szülinapja mindjárt itt van, nekem meg fogalmam sincs, mit szeretne... Azt hiszem, megvan a programom a következő napokra.

12. fejezet

Huhh, ilyet még soha nem írtam, remélem, olvasható lett... Ja igen, +18-as, de aki akarja, úgyis elolvassa ;)

Reggel a telefon csörgésére ébredtem.

- Igen? - szóltam bele álmosan.

- Tudod, ki a világ legjobb kapusa 2009-ben? - kérdezte Sara, és hallottam a hangján, hogy mosolyog. - Nyolcvan ponttal nyertél. Gratulálok!

Csak egy nyögésre futotta tőlem.

- Felkeltettelek? Bocsi, nem akartam.

- Semmi baj, már ideje volt felkelni.

- Figyelj - váltott komolyabb hangra. - Ma nem tudunk találkozni. Haza kell utaznom...

- Baj van? - kérdeztem.

- Nem tudom - sóhajtott. - Irene mondta, hogy otthon szükség van rám.

- Vigyázz magadra!

Sóhajtva nyomtam ki a telefont. Hosszú nap lesz. Edzésen látszott rajtam, hogy a gondolataim máshol járnak. Sergio próbált feldobni néhány beszólással, de nem igazán jött össze neki. Aztán megunta és komolyra fordította a szót.

- Ide figyelj, Iker! Sara elment egy napra, na bumm! Nem áll meg a világ, holnap hazajön. Addig meg szedd össze magad, könyörgöm! Nem halsz bele, ha egy napig nem látod - csapott a vállamra.

Láttam magam kívülről, hogy milyen szánalmasan festek. Tudtam, hogy ez nem jó így. Nem függhetek tőle ennyire.

Mégis aggasztott, hogy se egy SMS-t, se egy hívást nem kaptam tőle. Valahol mélyen tudtam, hogy most a családja a legfontosabb, de aggódtam érte.

Másnap sem jelentkezett. Ezúttal már maga Mourinho mondta, hogy jó lenne, ha összekapnám magam. Tény, hogy olyan lövéseket is beengedtem, amit máskor simán védek.

Aztán este, mikor már lemondtam róla, csengettek. Szerintem még soha, senkit nem engedtem be ilyen gyorsan. Kopogott, aztán kinyitotta az ajtót. Mikor meglátott, ledobta a táskáját és a nyakamba vetette magát. Arcát a mellkasomba fúrta, egy milliméternyi hely sem maradt kettőnk között. Percekig csak öleltük egymást.

- Hiányoztál - suttogta.

Végigszántottam a haját és próbáltam a lehetetlennél is közelebb húzni magamhoz. Illata megnyugtatott.

- Ilyet soha többet ne csinálj! Aggódtam érted.

Elhúzódott, de csak annyira, hogy a szemembe nézhessen.

- Sajnálom. Csak... - lehajtotta a fejét.

- Majd elmondod - ajánlottam fel, mivel láttam, hogy még nem áll készen rá.

Hálásan bólintott, majd tekintete a szemeimről lentebb vándorolt. Tudtam, mit szeretne. Lassan közelebb húztam magamhoz és összeillesztettem az ajkainkat. Éreztem, hogy most erre van szüksége. Karjait a nyakam köré fonta, ujjaival pedig beletúrt a hajamba. Folyamatosan simogattam, hol az arcát, hol a karját vagy a hátát. Ajkaink szinkronban mozogtak, mikor nyelve bebocsájtást kért a számba, nem tiltakoztam. Hihetetlen érzés volt két nap után újra a karjaimban tartani. Mikor elhúzódott, hogy levegőt vegyen, ajkaim arcára, majd nyakára vándoroltak, apró csókokat nyomtam selymes bőrére. Halk sóhajai teljesen elvarázsoltak.

- Szeretlek - súgta a fülembe.

- Én is szeretlek. És nekem is hiányoztál - viszonoztam pár perccel ezelőtti vallomását. - Nem is tudod, mennyire.

Levette a kabátját, majd követett a nappaliba. Bevackolta magát az ölembe, én pedig vártam, hogy megszólaljon.

- Sajnálom, hogy nem jelentkeztem, a te helyedben én is teljesen kiakadtam volna. Csak... Otthon rosszabb a helyzet, mint gondoltam. Irene a legszívesebben eljönne, de nem akarja otthagyni anyámat. Apu pedig... lassan már rá sem lehet ismerni. Hol van már az a kedves ember, aki kiskoromban hercegnőként bánt velem... Esténként mindig bejött a szobámba, hogy jóéjt puszit adjon. Hétvégenként mindig elmentünk együtt valahova. Néha túrázni, de volt, mikor csak a kimentünk a parkba és ott csináltunk valamit. Mikor hazaértem a suliból, mindig mosolyogva várt, soha nem felejtem el, ahogy Anyuval egymást átölelve nézték a TV-t. Miért változott meg? És mikor? Szeretném nem magamat okolni érte, de nem megy. Mikor elmentem egyetemre, még minden rendben volt, aztán mikor hazamentem... - csuklott el a hangja és a nyakamba temette arcát.

- Nem hibáztathatod magad, Sara! Nem tehetsz róla - simogattam a haját.

Felemelte könnyáztatta arcát. Így is gyönyörű volt.

- Olyan... nehéz volt eljönni, otthagyni őket! De tudtam, hogy te vársz rám és...

Finoman letöröltem a könnyeit.

- Miattam ne aggódj, ha szeretnél, menj vissza nyugodtan.

Határozottan megrázta a fejét.

- Nem, nem hagylak itt. Nem tudnálak. És nem biztos, hogy a dolgok megváltoznának, ha hazamennék.

Felemelte a fejét, én pedig ösztönösen megéreztem, mit szeretne. Lehajoltam, így ajkaink félúton találkoztak. Úgy kapott utánam, mint a fuldokló, akinek ez az utolsó esélye. Kezei bejárták a testemet, befurakodtak az ingem alá. Kellemes bizsergés futott végig rajtam, ahogy ujjait végighúzta bőrömön.

Mindketten tudtuk, hogy ezúttal nem fogom megállítani. Anélkül, hogy a csókot megszakítottam volna, a karjaimba vettem és felvittem a szobámba. Ott finoman letettem az ágyra, én pedig mellé feküdtem. Ujjait a hajamba fűzte, míg én kezemet a csípőjére helyezve vontam közelebb magamhoz. Mélyen a szemébe néztem.

- Biztos, hogy most akarod?

Mosolyogva bólintott, mire még közelebb húztam és megcsókoltam. Finoman beszívtam alsó ajkát és rágördültem, vigyázva, hogy ne nehézkedjek rá teljesen. Elszakítottam magamat tőle, de csak hogy apró puszikat nyomjak arcára. Közben kezeim a testén kalandoztak, apró köröket rajzoltam derekára, amit szabadon hagyott a felsője. Ajkam elindult lefelé, finoman szívogattam puha bőrét először a nyakán, majd a kulcscsontján. Mikor elértem a pólója szegélyét, még egyszer felnéztem Sarára, aki pont akkor nyitotta ki gyönyörű szemeit. Egyik kezével végigsimított arcomon, mire fentebb tornáztam magam és lágyan megcsókoltam. Rövid csók volt, de nagyon szerelmes. Aztán lassan lehúztam róla a pólót, minden felszabaduló bőrfelületre nyomtam egy puszit. A felesleges ruhadarabot lehajítottam az ágyról, aztán végigsimítottam a karján, majd beletúrtam dús hajzuhatagába. Sara az ingem gallérjánál fogva magához rántott és szenvedélyesen megcsókolt. Elmosolyodtam vadságát érzékelve, majd nevetve hagytam, hogy átfordítson a hátamra. Ráült a csípőmre és lassan elkezdte kigombolni az ingem. Legörgette a vállaimról, hamar megszabadított a felesleges ruhadarabtól. Ujjait végighúzta mellkasomon, egészen a nadrágomig, miközben a nyakamra hajolt és finoman harapdálta, ezzel sikeresen elérte, hogy mindenem elzsibbadjon. Kezével bejárta a felsőtestemet, ismeretlen mintákat rajzolva rá. Csípője közben egy pillanatra sem állt meg, ami nem volt hatástalan rám nézve. Tudtam, hogy ő is érzi, mivel felegyenesedett, tekintetét rám szegezte és alsó ajkát harapdálta. A szeme csillogott. Megragadtam a derekát és egy hirtelen mozdulattal fordítottam helyzetünkön: a párnák közé nyomtam. Megszabadítottam a nadrágjától, majd az enyémet is levettem. Telt ajkaira hajoltam, hogy újra megízlelhessem. Érezni akartam, ahogy szája együtt mozog az enyémmel. Mikor elszakadtam tőle, kicsit felemelkedtem, hogy végignézhessek rajta. Csipkés, fekete fehérneműt viselt, hihetetlenül kívánatos volt. Újabb csókért követelőzve hajolt felém, amit nem késlekedtem megadni. Miközben nyelve az enyémmel játszott, végigsimítottam melltartóba bugyolált domborulatain. Elhúzódtam, és apró csókokat leheltem mellének azon részére, amit nem takart el a csipkecsoda. Sara halk sóhajai betöltötték a teret, ujjait a hajamba fűzte. Lehúztam a válláról az egyik pántot, majd a másikat is és megpusziltam a felszabaduló területeket. Követtem a pánt ívét egészen a háta közepéig, végül kikapcsoltam és lassan levettem róla. Finoman masszírozni kezdtem telt idomait, majd nyögéseit hallva felbátorodtam és szívogatni kezdtem hol az egyiket, hol a másikat. Körmeit a hátamba vájta élvezete jeléül, mire egy pillanatra elhúzódtam és felmosolyogtam rá.

- Élvezed, kis vadmacskám? - kérdeztem.

Elmosolyodott a megszólításon, de mosolya hamar nyögésbe fulladt, mikor kezem elindult lefelé a testén. Ajkaim bejárták ugyanazt az utat, nyelvemen éreztem bőre édes ízét. Mikor a köldökéhez értem, belefújtam, mire Sara felkuncogott. Végigsimítottam selymes lábait, míg végül elértem a bugyijához. Megemelte a derekát, én pedig lassan lehúztam róla. Teljesen meztelenül feküd előttem, felkönyököltem, hogy végignézhessek rajta.

- Gyönyörű vagy - suttogtam.

Elpirult, mire megcsókoltam, ezzel egy időben kezemmel végigsimítottam nőiességén. Belenyögött a csókba, ami mosolygásra késztetett. Még egyszer végigcsókoltam a testét, éveztem, ahogy megremeg érintéseim nyomán. Lentebb csúsztam, Sara pedig rájött, mire készülök. Hátravetette a fejét és behunyta a szemét, én pedig vágyai középpontjára hajoltam. Sóhajai és nyögései egyre hangosabbak lettek, miközben próbáltam a lehető legnagyobb élvezetet nyújtani neki.

Pár perc múlva elégedetten emelkedtem fel, hiszen teste még mindig remegett az átéltektől.

- Ezt még visszakapod - pihegte, de nem tudtam nem mosolyogni rajta.

Látszott az arcán, hogy még nem tért teljesen magához.

A vállamnál fogva a hátamra fordított és lovaglóülésben rám ült, tökéletes rálátást biztosítva gyönyörű testére. Sara a mellkasomra hajolt, jóleső bizsergést váltva ki belőlem minden egyes csókjával. Bőröm felforrósodott, ugyanakkor érintései nyomán libabőrös lettem. Kezei elérték a boxeralsómat és hamar eltávolította rólam a már meglehetősen szűk ruhadarabot. Kezei egyből kényeztetni kezdtek, majd egy idő után nyelvével is rásegített. Körmei a belső combomat karmolászták, mélyről jövő nyögéseket csalva ki belőlem. Hihetetlen volt. Kezeimmel a lepedőt markolásztam, próbáltam túlélni a gyönyört. Mikor már nem bírtam tovább, felrántottam magamhoz és szenvedélyesen megcsókoltam. Eleinte vadul, vággyal telve téptük egymás ajkát, de aztán egyre lágyabbak lettünk.

Váratlanul az agyamba villant valami, mire szitkozódva elhúzódtam. Sara értetlenül fürkészett, mikor eltoltam magamtól és leszálltam az ágyról. Leguggoltam az éjjeliszekrényem elé, de az utolsó reményem is elszállt, mikor nem találtam benne, amit kerestem.

- Ki fogsz nyírni - néztem fel Sarára.

- Miért, mi a baj? - kérdezte értetlenül.

- Nincs nálam óvszer...

Sara pár pillanatig csak pislogott, utána viszont lágyan elmosolyodott.

- Nem is kell. Szedem a tablettát.

- Mióta? - kérdeztem döbbenten.

- Egy ideje - kacsintott rám kihívóan.

Nem kellett kétszer mondania, visszamásztam mellé, és ott folytattuk, ahol abbahagytuk.

Sokáig simogattuk egymást és édes csókokat váltottunk, aztán a hátára fordítottam és rágördültem.

- Szeretlek - nyomtam egy puszit a homlokára.

Mélyen a szemébe néztem, miközben összeillesztettem testünket. Mindkettőnk száját egy elégedett sóhaj hagyta el, éreztem, ahogy körmeivel kidekorálja a hátam, de nem zavart. Pár másodpercig egyikünk sem mozdult, egyszerűen csak élveztük, hogy végre teljesen eggyé váltunk. Aztán lassan megmozdítottam a csípőm, Sara pedig hamar átvette a ritmust. Feje két oldalán összefűztem ujjainkat, miközben apró puszikkal halmoztam el arca minden részét. Kéjes sóhajai keveredtek az én nyögéseimmel, miközben egyre gyorsabban és gyorsabban űztem mindkettőnket a gyönyör felé. Sara hirtelen leállt és kiszabadította ujjait a tenyeremből. Ijedten néztem rá, féltem, hogy talán túl durva voltam. Ő viszont végigsimított az arcomon és a fülembe suttogott.

- Most én jövök!

Kacér pillantást vetett rám és átfordított, hogy a csípőmre ülhessen. Megragadtam a derekát, ő pedig a mellkasomra támaszkodott. Kezét pontosan a szívemre helyezte és elmosolyodott. Nyilván érezte, hogy milyen őrülten ver. Aztán mozogni kezdett, én pedig felnyögtem. Teljesen megőrjített, ahogy apró köröket írt le csípőjével. Kezeimet a melleire vezettem, jóleső sóhajokat váltva ki belőle. Egyre gyorsabban mozgott rajtam, egy idő után a feneke alá nyúltam, hogy segítsek neki. Már nagyon közel voltam a végső robbanáshoz, és arcán láttam, hogy már neki sem kell sok. Felültem és szívogatni kezdtem a nyakát, mire a nevemet sikoltva érte el a gyönyört, pár másodperc múlva pedig én is követtem.

Sara zihálva omlott a mellkasomra, apró csókokkal halmozott el. Mindketten próbáltuk összeszedni magunkat. Karjaimat szorosan a dereka köré fontam és egy puszit nyomtam a hajába.

Felnézett rám, mire kisimítottam néhány csapzott tincset az arcából.

- Ez... - kezdte, de félbeszakítottam.

- Tudom.

Bársonyos ajkait az enyémhez nyomta. Minden vadság nélkül, szerelmesen csókolóztunk. Hátradőltem, őt is magammal rántva, mire felnevetett. Mikor elhúzódott, láttam, hogy csak úgy ragyognak gyönyörű szemei. Legördült rólam, de csak hogy az oldalamhoz simulhasson. Várta, hogy átöleljem, én viszont összeráncoltam a szemöldököm és gondolatban újra lejátszottam az előbbi mozdulatát. Aztán szélesen elmosolyodtam.

- Mi az? - kérdezte értetlenül.

Kissé feljebb tornáztam magam és egy pillantást vetettem a csípője hátsó részére, hogy biztos legyek abban, amit láttam. Felszaladt a szemöldöke.

- Tetszik a tetkód - feküdtem vissza mellé.

Döbbenten nézett rám, aztán elpirult.

- Lebuktam.

Felkuncogtam és egy puszit nyomtam a hajába. Sara szorosan hozzám préselődött, fejét a mellkasomra hajtotta. Magunkra húztam a takarót, majd átöleltem és lassan simogatni kezdtem a hátát. Pár perc múlva légzése lelassult, így tudtam, hogy elaludt.

11. fejezet

Elég sok időbe telt, míg összehoztam, mivel sokat kellett keresgélnem hozzá. Amit Ikerről írtam, az teljesen igaz. A Saráról szóló részt részben fejből, részben az internetről szedtem össze. A baj csak az, hogy ezek spanyol cikkek voltak, az online fordítókat pedig mindenki ismeri... Nem baj, összehoztam, jó olvasást hozzá :)

Ahogy kinyitottam a szemem, pillantásom egyből a mellettem alvó szépségre esett. Az éjszaka folyamán valahogy megfordult, így most hátát a mellkasomnak vetve aludt. Egy ideig némán csodáltam minden apró vonását, de aztán már nem bírtam tovább. Óvatosan elsimítottam arcába hulló haját, majd egy puszit nyomtam a homlokára. Mocorogni kezdett, elmosolyodott, de a szemét nem nyitotta ki. Végigsimítottam az arccsontján, mire - kissé hunyorogva - rám nézett.

- Jó reggelt! - mondtam szélesen mosolyogva.

Felnyögött és felém fordult, majd fejét a vállgödrömbe fúrta. Felnevettem és szorosan átöleltem.

- Csak nem álmos vagy még? - kérdeztem. - Fél tíz van...

Rémülten kapta fel a fejét, de mikor az órára pillantott, megkönnyebbült. Felkapott egy párnát és hozzám vágta, én viszont reflexből hárítottam.

- Hé, muszáj mindig védened? - kérdezte mosolyogva.

Megvontam a vállam.

- Biztos vagy benne, hogy ismered az órát? Mert szerintem hét óra van...

- Szerintem is - mondtam pimaszul vigyorogva.

Visszafeküdt mellém, én pedig a hátamra fordultam és magamra húztam. Beletúrtam kissé kócos hajába és megcsókoltam. Éreztem, ahogy mosolyog és tudtam, miért. Kezét a mellkasomon nyugtatta, nyilván érezte, ahogy szívem reagál minden egyes apró érintésére.

- Jó tudni, hogy ilyen hatással vagyok rád - mondta, mikor elhúzódott.

- Fogadjunk, hogy te is így reagálsz!

- Soha nem tagadtam - vágott vissza.

- Mit csinálsz ma? - váltottam témát.

- Semmi különöset nem terveztem. Miért?

- Mit szólnál, ha elvinnélek a családomhoz? Anyu meghívott, hogy ebédeljek velük - vetettem fel.

Elkomolyodott és felült. Látszott rajta, hogy valami frusztrálja.

- Mi a baj, Sara? - ültem fel én is és végigsimítottam az arcán. - Nem kötelezlek semmire, ha túl korainak gondolod. Nem kell jönnöd, ha nem szeretnél.

- Nem, nem szó sincs ilyesmiről. Nagyon szívesen találkoznék a családoddal, de... Mi van, ha nem tetszem nekik? Ha ők mást képzeltek el melléd?

Arcvonásaim ellágyultak és ujjaimat szájára helyeztem, mielőtt folytatta volna.

- E miatt ne aggódj, Sara! Nekik az a fontos, hogy boldog legyek. És melletted az vagyok. Különben is, téged nem lehet nem szeretni - mosolyodtam el. - Akkor? Eljössz?

Bólintott, mire magamhoz húztam. Úgy bújt az ölelésembe, mint egy kiscica.

- Mikor akarsz indulni? - mormolta a nyakamba.

-  Tizenegy körül.

Felsóhajtott.

- Akkor addig hazamegyek, átöltözök.

- Szerintem így is tökéletes vagy - mértem végig.

Kétség kívül vonzó volt, ahogy kissé kócosan, a saját méreténél jóval nagyobb pólóban, maga alá húzott lábakkal ült az ágyon.

- Lehet, hogy neked tetszik, de a szüleid nagyot néznének, ha a fiuk pólójában, nadrág nélkül toppannék be - kuncogott.

Megreggeliztünk, majd Sara hazament, hogy felkészüljön a "hivatalos" bemutatásra. Bár ez egészen más lesz, hiszen nem 16 évesen viszem haza bemutatni az első barátnőmet, hanem 28 évesen azt a nőt, akivel le tudnám élni az életem.

Tizenegykor megálltam a háza előtt és kettőt dudáltam. Pár perccel később kilépett a kapun és beült mellém. Áthajoltam hozzá és gyors csókkal köszöntöttem. Lehet, hogy csak pár órára váltunk el, de hiányzott.

- Hol laknak a szüleid?

- Móstolesben.

- Tényleg? - nézett rám meglepetten. - Te is ott születtél?

- Igen. Ott jártam iskolába is. Az apám az Oktatási Minisztérium alkalmazottja, anyámnak régen hajszalon üzlete volt, de most sportszaküzlete van. Apa hatalmas focirajongó, mikor elég nagy lettem elvitt a Móstoles Parkba, ott kezdődött minden - mosolyogtam el nosztalgikusan. - Igazából kényszerűségből lettem kapus, Apu beállított a kapuba és meg kellett próbálnom kivédeni a lövéseit. Valószínűleg ő is meglepődött, mikor rájött, hogy van hozzá tehetségem. És egyre jobb lettem. Egy idő után a barátaimmal is lejártam és akkor már önként vállaltam a kapus posztot. A többiek hálásak voltak, ők inkább mezőnyjátékosok akartak lenni. Az volt a legnagyobb elismerés, mikor nem utolsóként válogattak be a csapatba, mert "kell még egy kapus is", hanem az elsők között, mert bíztak bennem. 7 éves voltam, mikor Apa elvitt egy játékostoborzásra a Real Madridhoz. Antonio Mezquita volt az, aki felfigyelt rám és a testi adottságaimat látva úgy döntöttek, megfelelő leszek a kapus posztra. Viszont még túl fiatal voltam, így azt is megkaptam, hogy menjek vissza egy év múlva. Ezt követően még többet kezdtem gyakorolni, hiszen felcsillant a remény, hogy a legendás klubban játszhassak. A Madrid volt a kedvencem mindig is. Mikor egy évvel később felvettek a gyerekcsapatba, az álmom valósult meg. A rendőrkarrierem elúszott, de nem bántam túlzottan. Minden nap ingázni kellett Madrid és Móstoles között, de apám szó nélkül vitt el, még a legnagyobb esőben is. Nagyon tisztelem őt ezért. A Real Madridnál már profik kezébe kerültem, ők faragtak azzá, ami most vagyok. Nekik köszönhetem a pályafutásomat.

- És a San Iker becenevet hol ragasztották rád? - kérdezte, mire elfintorodtam.

- Már nem tudom, de nem szeretem, ha így hívnak. Nem vagyok szent. Csak egy móstolesi srác. Nem felejtem el, honnan jöttem. Rengeteget köszönhetek a szüleimnek, akik mindenben támogattak. Az apám legalább olyan lelkes volt, mint én. Ha néha nyafogtam a sérüléseim miatt, ő visszaadta a hitemet a fociba. Biztatott, hogy igenis vetődjek azon a móstolesi kavicson. Igaza volt, a madridi fű utána már semminek tűnt... Anyu pedig szó nélkül mosta ki és varrta meg minden egyes nap a koszos és szakadt melegítőimet, ha kellett, velem örült, ha kellett, lelket öntött belém.

- Olyan jó, hogy te nem szálltál el, megmaradtál annak a szerény fiúnak, aki egykor lehettél.

- Nekem a foci a legfontosabb. És most már te is - mosolyogtam rá.

- Mondj még ilyen gyerekkori történeteket! - kérte.

- Tényleg szeretnéd hallani? - kérdeztem kissé hitetlenkedve.

Csillogó szemekkel bólintott.

- Na jó! - sóhajtottam.

A következő egy órában elmeséltem neki, hogy több milliótól fosztottam meg a családomat, hogy a suliból hívtak be a BL csapatba vagy hogy miért kaptunk Unaival baszk nevet.

Mikor megérkeztünk Móstolesbe, Sara elcsendesedett. Egyik kezem az övére simítottam, hogy megnyugtassam.

- Ne izgulj!

Lefékeztem a ház előtt, ahol a gyerekkoromat töltöttem. Hallottam, ahogy Sara mély levegőt vesz és rámosolyogtam.

- Gyere! - szálltam ki.

Előkerestem a kulcsomat és kinyitottam az ajtót. Továbbra sem engedtem el Sara kezét és behúztam az előszobába.

- Sziasztok! - mondtam hangosan.

- Iker, gyorsan ideértél! - lépett be mosolyogva Anya.

Hallottam, ahogy elakad a lélegzete, mikor meglátta Sarát. Kérdőn nézett rám, majd észrevette összefűzött ujjainkat és mindentudóan elmosolyodott.

- Anya, ő itt Sara. Sara, ő itt az anyám, María - mutattam be őket egymásnak.

- Örülök, hogy megismerhetlek. És kérlek, tegezz! - nyújtott kezet Anya.

Sara szégyenlősen elmosolyodott és elfogadta a kinyújtott kezet.

- Köszönöm!

Éreztem, hogy kicsit kényelmetlenül érzi magát, így elengedtem a kezét és inkább magamhoz húztam, átkaroltam a derekát. Még inkább elpirult.

- Nyugi! - mormoltam a hajába, hogy csak ő hallja.

A következő pillanatban belépett az apám és újra lejátszottuk ugyanazt a forgatókönyvet. A nappaliba húztam Sarát, hogy az öcsémnek is bemutassam. Már hallottam is, ahogy ledübörög a lépcsőn.

-Iker, búcsúzz el tőlem, mert megyek Franciaországba! - száguldott le a lépcsőn. - Ooh - állt meg hirtelen, mikor észrevette Sarát.

Szinte hallottam, ahogy kattogott az agya. Nyilván felismerte Sarát, mert elmosolyodott.

- Tudtam! Mondtam, hogy az a lány, aki olyan finom vacsorát főzött karácsonykor, csak szép lehet - nevetett.

Elengedtem Sara kezét és megöleltem a testvéremet. Hét évvel volt fiatalabb nálam, de nagyon szoros volt a kapcsolatunk.

- Jó választás! - csapott a vállamra, zavarba hozva ezzel Sarát.

- Gyertek, ebédeljünk - szólt ki Anya a konyhából.

Mikor beléptünk, már egy terítékkel több volt az asztalon. Sara is észrevette.

- Remélem, nem okoztam kellemetlenséget...

Anya döbbenten felnézett.

- Ugyan, semmi gond nincs belőle. Örülök, hogy Iker végre boldog - mondta és mosolyogva rám nézett.

Sara leült mellém, mire az asztal alatt összekulcsoltam kezeinket. Unaira néztem.

- Mit mondtál Franciaországról?

- Idén ott fogok tanulni - mondta lelkesen. - Az egyetemen volt egy lehetőség, én meg jelentkeztem és tessék!

- Tudsz franciául? - néztem rá kételkedve, mivel nem emlékeztem rá, hogy valaha tanulta volna a nyelvet.

- Majd megtanulok - vont vállat.

Elmosolyodtam. Ez jellemző volt az öcsémre. Laza volt és vicces, de nagyon komolyan vette a tanulást.

Ebéd közben Sara feloldódott, önfeledten beszélgetett a szüleimmel és viccelődött Unaival.

- Boldognak tűnsz vele - mosolygott rám anyám, mikor kettesben maradtunk. - Kedves lánynak tűnik.

- Az is - helyeseltem.

- Nagyon szeret téged - jelentette ki, mire meglepve néztem rá.

- Honnan tudod?

- Csak rátok kell nézni.

- Segítsek? - lépett be Sara.

- Már kész vagyunk - töröltem meg a kezem.

Közelebb lépett hozzám, mire átöleltem és egy puszit nyomtam a hajába. Anya mosolyogva figyelt minket.

- Már karácsonykor tudtam, hogy titkolsz valamit. Gondoltam, hogy előbb-utóbb betoppansz valakivel, mert nem sok lányt engedsz be a házadba, főleg nem, hogy főzzön - mondta.

Még beszélgettünk egy kicsit, aztán elindultunk haza, mert Sarának felvételre kellett mennie a Telecincohoz.

- Nem is volt olyan szörnyű, ugye?

- Egyáltalán nem. Nagyon kedvesek a szüleid. Hasonlítasz rájuk.

- Kedvelnek téged - mondtam. - Elég csak ránézni Anyára, egyből látszik.

Elmosolyodott és szerényen megvonta a vállát.

- Én már meséltem neked a családomról, most mesélj te egy kicsit - kértem.

- Mit szeretnél tudni?

- Amit elmondasz.

Egy ideig nem szólalt meg, kifelé bámult az ablakon. Már éppen nyitottam a számat, hogy visszakozzak, de megszólalt.

- Toledótol nem messze születtem egy kisvárosban, alig 6000 lakosa van. Van egy húgom, Irene, ő négy évvel fiatalabb nálam. A szüleim egyszerű emberek voltak, nem éltünk hatalmas fényűzésben, de szegények sem voltunk. Imádtam ott élni, szinte mindenkit ismertem, a barátnőimmel szinte testvérek voltunk. Most is gyakran találkozok velük. A suliban jó tanuló voltam, de a gimi után nem tudtam eldönteni, hol tanuljak tovább. Egy tanárom ajánlotta, hogy legyek sportújságíró. Kézenfekvőnek tűnt, hiszen szeretek beszélni, fociztam és kézilabdáztam is. Az egyetemen beleszerettem ebbe a szakmába. Aztán... minden megváltozott. Mikor nyáron hazamentem Apu és Anyu között izzott a levegő. Irene mondta el, hogy szinte naponta veszekednek. Azon a nyáron gyorsan fel kellett nőnünk a testvéremmel. Nem lehetett tudni, hogy a szüleink elválnak vagy sem. A következő évben nem mentem vissza az egyetemre, inkább a Radio Marca-nál kezdtem el dolgozni. Zenéről és sportról kellett beszélnem és rájöttem, hogy ez még inkább az én világom. Hogy miért nem mentem vissza egyetemre? Kellett a pénz, mivel apám egyre többet ivott és egy idő után már nehéz lett volna anyámnak. Később a La Sexta televízióhoz kerültem, ott már főműsoridőbe kerültem. És most itt vagyok a Tele5-nél. Most Apu újra a régi önmaga, többet járok haza és lehet, hogy befejezem az egyetemet.

Miután befejezte, csendben ültünk egy ideig. Aztán összekulcsoltam kezeinket, felemeltem és egy puszit nyomtam a kézfejére. Fogalmam sem volt, hogy mi történt vele, mi mindenen kellett keresztülmennie.

Mikor megálltam a háza előtt, egy hosszú csókkal búcsúztam tőle.

- Holnap találkozunk! - mondtam, mielőtt kiszállt volna.

10. fejezet

Most csak így minden nélkül. Jó olvasást!

A következő két hét hihetetlen gyorsasággal telt el. Az edzések, a baráti találkozások, az elégedett Mourinho - nyertünk a Mallorcával szemben 2-0-ra -, majd az idegbeteg Mourinho - kikaptunk Bilbaotól 1-0-ra - szinte összefolytak. Egyedül a Sarával töltött időre emlékszem kristálytisztán. Minden egyes percre, minden érintésére, csókjára. Legnagyobb meglepetésünkre a bulvársajtó még nem fedezte fel, hogy több van köztünk barátságnál, így nem kísérte minden lépésünket fotósok hada. Persze az is közrejátszott, hogy nagyon óvatosak voltunk, még csak véletlenül se ölelkeztünk nyíltan az utcán és a barátaink is tartották a szájukat. A dolognak egyébként több hátulütője is volt. Néha szívesen elvittem volna egy étterembe, vagy egyszerűen csak kimozdultunk volna, de mindketten jobbnak láttuk, ha titkolózunk még egy ideig. Egyikünk sem szerette a felhajtást, főleg nem, ha a magánéletünkről volt szó. Ettől függetlenül már hallani lehetett velünk kapcsolatos pletykákat, de még nem volt súlyos a helyzet.

A koncert előtt Sara nálam időzött, de megbeszéltük, hogy külön fogunk érkezni, hogy ne adjunk alapot a találgatásokhoz.

A TV-ben valami film ment, de egyikünk sem figyelt rá igazán. Végigdőltem a kanapén, Sara pedig a mellkasomra feküdt, ujjai ismeretlen mintákat rajzoltak a karomra. Idilli. Ez a szó mindent elmondott. Ha két hete valaki azt mondja nekem, hogy Sarával a karjaimban fogok feküdni a saját házamban, biztos, hogy ajánlok neki egy intézetet. Még mindig hihetetlennek tűnt az egész. Egy csókot leheltem a hajára, mire felemelte fejét és rám nézett. Gyönyörű szemei lágyan csillogtak.

- Mi az? - kérdezte.

- Semmi - mondtam mosolyogva. - Csak próbálom megérteni, hogy lehetek ilyen szerencsés...

- Ezzel nem vagy egyedül - susogta, majd fentebb tolta magát, hogy megcsókolhasson.

Kezeim azonnal a hajába vándoroltak, készségesen viszonoztam csókjait, melyek eleinte lágyak, majd egyre inkább szenvedélyesek lettek. Közben egyik kezem elindult lefelé, végigsimítottam a haján, hátán, míg végül leértem a derekáig. Ujjaimmal pólója szegélyénél köröztem, majd befurakodtam alá. Éreztem, hogy megborzong, mikor végighúztam ujjaim hegyét meztelen bőrén. Az ő kezei a mellkasomon cikáztak, meg-meggyűrve a pólómat. Tudtam, hogy nagyon közel járunk a tűrőképességünk határához. És ha azt túllépjük...

Hirtelen felnevetett és elhúzódott.

- Mikor tervezel megborotválkozni? - kérdezte mosolyogva.

Megértettem, mire gondol és én is nevetni kezdtem, miközben végigsimítottam borostás - vagy lassan már szakállas - arcomon.

- Zavar?

- Nem. Sokkal inkább... - kezdte, de elhallgatott.

- Igen? - noszogattam.

- Izgató - mondta halkan és elpirult.

Közelebb hajoltam hozzá, ajkainkat csupán néhány milliméter választotta el.

- Úgy gondolod?

Karjait a nyakam köré fonta és kihívó pillantást vetett rám, válaszolva ezzel a kérdésemre. Szorosan magamhoz húztam, csókunk ezúttal vággyal teli volt.

Na igen. Az elmúlt hét óta egyre nehezebben tudunk ellenállni a másiknak. Semmit nem akartunk elsietni, de néha a határt feszegettük és csak nagy akaraterővel tudtuk megállni, hogy ne lépjünk át egy bizonyos pontot. Mint például most. Ahogy teste az enyémhez simult, egyre nehezebben tudtam reálisan gondolkozni, pláne, hogy nyelve befurakodott a számba és táncra hívta az enyémet. Egyik kezem még lentebb merészkedett és formás fenekére simult, mire Sara ajkát egy halk nyögés hagyta el.

Óvatosan elhúzódtam, de ő másképp gondolta és tiltakozva kapott újra a szám után.

Felnevettem.

- A határon játszol... - suttogtam az ajkai közé.

- Az nem baj.

Finoman eltoltam magamtól, mire csalódottan felsóhajtott.

- Sara... - néztem mélyen a szemébe. - Most nem.

Legördült rólam és vett néhány mély levegőt.

- Tudom. Sajnálom. Csak néha elfeledkezem magamról...

Egyik ujjamat a szájára tettem, hogy elhallgattassam.

- Sshh! Nem kell magyarázkodnod, én is így érzek. És... ígérem, hogy sor kerül rá. Hamarosan - mosolyogtam rá. - Csak azt akarom, hogy emlékezetes maradjon az első - húztam végig ujjaimat az arcán.

- Akkor jó - hajtotta vissza fejét a mellkasomra. Egy ideig még így feküdtünk és apróságokról beszélgettünk, de aztán mennie kellett, hogy átöltözzön a koncert előtt. Az ajtóban még kapott tőlem egy szenvedélyes csókot, majd elengedtem. Nem is sejtettem, mi mindenre derül még fény az este...

×××

Kicsit távolabb tudtam csak parkolni, mivel rengeteg kocsi állt a Teatro Real de Madrid előtt. A bejárat előtt felfedeztem Kakát és a feleségét, odamentem hozzájuk. Váltottam velük pár szót, majd bementem. A bejáratnál rengeteg riporter várt, de egyelőre megúsztam a kérdéseket. Csak úgy tudtam eljutni a koncertteremig, hogy végig kellett mennem egy ideiglenesen felállított "vörös szőnyegen". Hatalmas tolongás, villanó vakuk, rajongók... Mikor odaértem, pont Sara állt a fényképezőgépek kereszttüzében. Hát, volt mit fényképezni rajta, az biztos. Eszméletlenül nézett ki: egy fehér pólót, blézert és valami szűk nadrágot viselt, ami szorosan tapadt formás lábaira. Nem sok kellett, hogy ne törjek át a tömegen és csókoljam meg rengeteg ember szeme láttára. Oldalra nézett, elkapva ezzel a pillantásom. Arcán széles mosoly terült szét és rám kacsintott.

Vártam egy kicsit, hogy ne közvetlenül egymás után lépjünk be a terembe. Előhalásztam a jegyem és megkerestem azt a sort, ahova a jegyem szólt. Pipita már ott ült és vigyorogva köszöntött.

- Megjött a mi szerelmes kapitányunk...

Na igen. Az öltözőben már nyílt titok, hogy Sara a barátnőm és a srácok imádnak ezzel húzatni.

- Mikor unjátok már meg? - kérdeztem nevetve.

- Amíg Cristiano nem szerez magának egy új csajt - vágta rá kapásból. - Hé, az nem Ariadne? - váltott hirtelen.

Követtem tekintetét és megláttam a volt barátnőmet. Ő volt az egyik, akivel Eva után jöttem össze. Az akkori kapcsolataim nem mondhatóak hosszú életűnek, de legalább az összes lánnyal barátságban váltunk el, megértették, hogy miért nem működik.

- De. Egy pillanat, köszönök neki - mondtam és elindultam Ariadne felé.

Kiszúrta, hogy felé tartok és elmosolyodott.

- Iker! Jó látni téged.

- Szia, Ariadne. Jól nézel ki - köszöntöttem két puszival.

- Te is - fürkészett és még szélesebben mosolygott. - Most sokkal boldogabbnak tűnsz, mint mikor jártunk. Próbálom nem személyes sértésnek venni - nevetett.

Én is csatlakoztam hozzá és közben megállapítottam, hogy mostanában mindenki szerint boldognak nézek ki. Az is voltam.

- Kivel jöttél? - kérdeztem.

- A barátommal, Fonsi Nietoval. Talán hallottál már róla, motorversenyző. És te?

- Egyedül.

- Tényleg? - vonta fel a szemöldökét. - Pedig mostanában sok mindent hallani rólad...

- Nem kell mindent elhinni.

- De most komolyan. Nincs barátnőd? - kérdezte még mindig hitetlenkedve.

- De van - vigyorogtam rá.

- Iker Casillas! - bokszolt bele a vállamba. - Ne szórakozz már velem. Ki az?

- Majd elmondom. Most túl sok itt a pletykaéhes újságíró - fintorogtam.

- Ne is mondd, az agyamra mennek.

- IIIkeeer! - hallottam, ahogy Pipa kiállt egyet.

Kérdőn hátrafordultam, hogy mit akar. Integetett, hogy menjek vissza. Az előtte lévő sorban pedig ott ült... Sara. Ariadne arra nézett, amerre én és hamar átlátta a dolgokat.

- Ááá. Szerencsés lány. Gratula nektek, Iker. Remélem, nem lesz féltékeny...

- Nem az a típus - mondtam, de igazából nem voltam benne biztos. - Jobb, ha megyek. Örülök, hogy találkoztunk.

Futólag megöleltem, majd visszaindultam.

- Mi az? - kérdeztem Pipától, mikor visszaértem mellé.

- Kezdődik a koncert, gondoltam, nem akarsz a sötétben botorkálni - mentegetőzött.

Igaza volt, pár másodperccel később kialudtak a fények és Alicia Keys fellépett a színpadra. Próbáltam elkapni Sara tekintetét, de ő nem nézett rám. Elfojtottam egy sóhajt. Nem volt igazam. Ő igenis féltékeny típus. Észrevétlenül előre hajoltam és a széksorok között megfogtam a kezét. Egy gyors pillantást vetett rám, én pedig elmosolyodtam, ezzel jelezve, hogy feleslegesen durcáskodik. Egy ideig nem reagált, de aztán egy halvány mosolyt fedeztem fel az arcán, így tudtam, hogy megbocsájtott.

A koncert nagyszerű volt, Aliciának hihetetlen hangja van, minden percét élveztem.

Mikor elindultunk kifelé feltűnt, hogy Sara hirtelen elmosolyodik és irányt változtatott. Összeráncoltam a homlokom, de úgy voltam vele, hogy elmondja ő, ha akarja.

- És már itt is van Iker Casillas! - hallottam egy hangot.

Paula volt az, aki egy sportrovatot vezetett, focistákkal csinált interjúkat.

- Szia, Paula!

- Iker, tudod, meg vagyok sértve. Nem hívtál fel, pedig odaadtam a névjegykártyámat.

- Nem volt rajta szám - vágtam rá kapásból.

Próbált beszélgetni egy kicsit, de őszintén, nem volt kedvem mosolyogva válaszolni minden kérdésére. Rövidre zártam, miszerint sietek és kiléptem a hűvös januári éjszakába. A szemem megakadt két emberen és megmerevedtem. Sara egy idegen férfival sétált, nevetgéltek, láthatóan ismerték egymást. A férfi hirtelen átkarolta Sara derekát, mire felment bennem a pumpa. Mégis, mit képzel, ki ő? És Sara miért engedi neki? "Véletlenül" feléjük indultam el, tudni akartam, mi folyik ott. Mikor Sara meglátott, zavarba jött és próbált elhúzódni, a férfi viszont szélesen elmosolyodott.

- Nahát, Iker Casillas! - mondta.

- Szia Sara - mondtam, nyilvánvalóvá téve, hogy ismerem. - Jó estét, öhmm...

- David, ő itt Iker, egy nagyon jó barátom. Iker, ő David Sánchez, már nagyon régóta ismerem.

Kezet fogtunk, de nem mondhatnám, hogy sokkal szimpatikusabb lett, főleg, hogy továbbra is átölelte Sarát, aki mellesleg mindenáron próbálta elkapni a tekintetem. Féltékeny voltam, jobban, mint eddig bármikor. Vajon honnan ismerik egymást?

- Egész pontosan három éve ismerjük egymást és ebből kettő nagyon szoros viszonyban telt - mosolygott továbbra is David. - De aztán rájöttünk, hogy inkább csak barátok vagyunk...

Tessék, itt a válasz a kérdésre. Nem mondhatni, hogy megnyugtatott a tudat, miszerint több évig jártak.

- De nem zárkózunk el az esetleges együttlétek elől - fejezte be vigyorogva.

Ahogy szavai egyenként a helyükre kattantak, megfordult velem a világ. Nem, nem, nem! Nem lehet igaz, ez nem történhet meg velem újra. Sarára meredtem, aki nem fordult el, szemeiből ezúttal semmit nem tudtam kiolvasni.

- Ne haragudjatok, mennem kell - hadartam.

- Iker, várj! - kiáltott utánam Sara, de nem fordultam hátra.

Egyszerűen képtelen voltam felfogni, hogy David igazat mondott. Győzködtem magam, hogy Sara ismeri a múltamat, nem tenné ezt velem. A legrosszabb az volt az egészben, hogy David még csak nem is tudta, hogy mi van köztünk Sarával. Nekem kellett volna átölelnem. Nem tiltakozhattam, mert akkor kiderült volna. Rekordgyorsasággal értem el a kocsit, bepattantam és nem törődve a sebességkorlátozással indultam haza.

Otthon bevágtam az ajtót és lerogytam a kanapéra. Nem tudtam, mi következik.

Fél óra múlva csengettek. Tudtam, hogy ő az, egyszerűen éreztem. Hagytam, hogy újra csengessen és csak ekkor nyomtam meg az ajtónyitó gombot. Egy perc múlva kopogtak az ajtón, majd hallottam, hogy lassan kinyílik. Nem mentem ki.

- Iker? - kérdezte Sara és belépett a nappaliba.

Sötét volt, kellett pár perc, míg a szeme hozzászokott. Mikor észrevett, felsóhajtott és leült mellém a kanapéra. Ujjait összekulcsolta az enyémmel és egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy elhúzom a kezem. Aztán mégse tettem.

- Nagyon sajnálom - suttogta. - Szólnom kellett volna, hogy David is ott lesz és hogy találkozok vele. Kérlek, higgy nekem, nem volt igaz, amit mondott. Tavaly szakítottunk, azóta nem voltam együtt senkivel. Nem tudnám ezt tenni veled, hiszen tudom, mi történt Evával. Kérlek Iker, hidd el, nem komolyan mondta. Miután elmentél, elmondtam neki az igazat. Hogy mi ketten együtt vagyunk. Nagyon sajnálja és arra kér, hogy ne haragudj rá.

Csendben ültünk egymás mellett, majd felé fordultam. Hittem neki. Még a sötétben is láttam, hogy egy könnycsepp gördül végig az arcán. Odanyúltam és letöröltem, mire kezét az enyémre helyezte, hogy ne húzhassam el.

- Szeretlek! - mondta csendesen.

- Tudom. Én is szeretlek. Sajnálom, hogy túlreagáltam. Tudom, hogy te nem tennéd ezt velem, mivel ismered a múltamat. Csak az esett rosszul, hogy nem szállhattam szembe vele, nem mondhattam, hogy "Hagyd békén a barátnőmet!". Túlreagáltam, tudom. De nem akarlak elveszíteni - mosolyogtam rá.

Lassan közeledni kezdtem felé, majd összeillesztettem ajkainkat. Eleinte finoman, majd egy idő után egyre szenvedélyesebben csókolóztunk. A hajába túrtam és végigdöntöttem a kanapén, mire ő lábait a derekam köré kulcsolta. Egy idő után elszakadtunk egymástól, hogy levegőt vegyünk, ezzel együtt szám lecsúszott az a nyakára és apró csókokat leheltem rá. Elégedetten hallgattam sóhajait, miközben egyre lentebb és lentebb értem. Eközben ő sem tétlenkedett, keze bekúszott a pólóm alá és a hátamat kezdte simogatni, kellemes borzongást váltva ki ezzel belőlem. Mikor elértem a pólója szegélyét egy pillanatra felnéztem rá, ő pedig mosolyogva bólintott, hogy folytassam. Kezeimet végighúztam a testén a felsője aljáig. Mielőtt levehettem volna róla, megszólalt a mobilom. Mindkettőnkből egy csalódott nyögés szakadt fel, de nem álltam fel, hogy megkeressem.

- Vedd fel! - tolt el magától.

Szitkozódva álltam fel és kezdtem el keresni a telefonom. A hívó nagyon kitartó volt, valami fontos dolgot akart mondani. Egy pillantást vetettem a kijelzőre. Sergio...

- Mond! - szóltam bele.

- Figy, láttam hogy Ariadne is ott volt. Sara látta? Mit szólt hozzá? Ugye nincs baj? - árasztott el kérdésekkel.

Hátrapillantottam a vállam felett, Sara már felült és próbálta rendbe szedni magát.

- Igen, odamentem hozzá, beszélgettünk egy kicsit és ennyi. Látta, de nincs baj belőle. Már lerendeztük.

- Akkor minden oké?

- Sese, ne izélj már ennyit, minden rendben. Más?

- Nem, nem, csak ennyit akartam. Csak tudod, ha már ennyit szenvedtünk, hogy összejöjjön, nem akarom, hogy...

- Oké, értem - szakítottam félbe.

- Ennyit akartam, holnap találkozunk.

A szememet forgattam, miközben kinyomtam. Ez a srác tényleg hihetetlen.

Mikor visszafordultam, Sara kérdőn nézett rám.

- Sergio volt? Mit akart ilyenkor?

- Megkérdezte, hogy minden rendben van-e köztünk.

Felvonta a szemöldökét, magyarázatra várva.

- Ariadne miatt - tettem hozzá, mire elkomorodott.

- Értem.

Leültem mellé és vártam, hogy hozzám bújjon, de nem történt meg. Az álla alá nyúltam és felemeltem a fejét.

- Ariadne egy volt barátnőm, akivel már régen szakítottam. Barátok vagyunk és örülök, hogy találkoztunk. Nagyon kedves lány és...

- Meg szép - szúrta közbe epésen.

- Te szebb vagy - mondtam, majd közelebb hajoltam hozzá, hogy egy puszit nyomhassak az orrára.

Halványan elmosolyodott, szinte tudtam, mire gondol.

- Szép kis páros vagyunk, ugye? - kérdeztem.

Felnevetett, majd a vállamra hajtotta a fejét, én pedig átkaroltam a derekát.

- Nem alszol itt? - kérdeztem, mire rám kapta a szemét.

- Szeretnéd?

- Igen - mondtam őszintén.

- Akkor jó, mert én is. De a kocsim...

- Beállok vele a garázsba - ajánlottam fel. - Addig fürödj le. Van bent tiszta törülköző.

Kezembe adta a kocsikulcsot, majd felment a lépcsőn. Csak ekkor esett le, hogy mire is vállalkoztam. Egy éjszaka Sarával, mikor a teste szorosan az enyémhez fog simulni...

Hallottam, hogy Sara még zuhanyzik, ezért leültem az ágyra és vártam, hogy végezzen. Pár perc múlva elzárta a vizet. Hihetetlen volt a kísértés, hogy bemenjek. Már álltam volna fel, hogy csatlakozzak hozzá, mikor nyílt az ajtó és kilépett Sara... egy szál törülközőben. Nem voltam felkészülve a látványra. Ő is meglepődött, hogy a szobában talált. Nem tudom, mennyi ideig bámulhattam, államat valahonnan a földről kellett összekaparni. Aztán lassan közelebb léptem hozzá, majd a dereka köré kulcsoltam karjaimat.

- Elképesztően gyönyörű vagy - suttogtam a hajába.

Ő a vállamba fúrta a fejét és szorosan hozzám bújt. Sokáig így maradtunk, majd elhúzódott, de csak annyira, hogy felnézhessem rá.

- Két lehetőség van: fehérnemű vagy a pólód?

Egy ideig nem értettem, miről beszél, de mikor leesett, egy halk sóhaj hagyta el a számat. Mindkét variáció vonzó volt. De tudtam, hogy nem tudnék úgy aludni, hogy Sara egy szál bugyiban és melltartóban fekszik mellettem.

- Póló - mondtam végül és bementem a gardróbba.

Kerestem egy viszonylag bő pólót és odaadtam neki.

- Megyek, lefürdök, míg átöltözöl - nyomtam egy puszit a szájára.

A fürdőszobát belengte Sara illata. Gyorsan ledobáltam magamról a ruháimat és beálltam a zuhany alá. Mikor a tusfürdőmért nyúltam, jöttem rá, hogy Sara csak az enyémet tudta használni, ami ugye férfi volt. A fejemre csaptam, hogy nem jutott eszembe hamarabb.

Tíz perc alatt végeztem, magamra kaptam egy alsónadrágot és visszamentem a szobába. Sara rám kapta a tekintetét és nagyot nyelt, én pedig önelégülten elmosolyodtam. Ezek szerint én is olyan hatással vagyok rá, mint ő rám. Bebújtam az ágyba és megpaskoltam a helyet magam mellett, mire ő mosolyogva csatlakozott hozzám. Az oldalára fordult, egyik karját a feje alá rakta és csillogó szemekkel fürkészett.

- Mi az? - kérdeztem.

- Nem is tudom, mikor voltam utoljára ilyen boldog.

- Nem vagy egyedül vele - mondtam és közelebb húztam magamhoz.

Finoman megcsókoltam, de ezúttal szerelmesen, nem szenvedélyesen. Rövid csók volt, de hihetetlenül édes.

- Szeretlek - mondtam, mikor elszakadtunk egymástól.

- Én is téged - suttogta.

Fejét a mellkasomra fektette, én pedig a haját simogattam. Hallgattam egyenletes lélegzését és hamarosan én is elaludtam.