47. fejezet

Sziasztok! Itt van az új rész, nem lett valami hosszú és tartalmas, de ennyi telt most tőlem. Úgy néz ki, még egy utolsó roham van a suliban, még egy hét dolgozatírás, utána végeztünk :) Köszönöm az érdeklődést, mindig nagyon jó érzés tudni, hogy várjátok a frisst és tetszik nektek a történetem.

Puszi

A nap fénye átszűrődött a függönyön, csukott szemhéjamon keresztül is éreztem melegét. Hunyorogva nyitottam ki a szemem, felemeltem Sarát ölelő kezem, hogy elfojtsak egy ásítást. Lustán a hátamra fordultan, miközben másik karom még mindig Sara alatt volt, ő mélyen aludt. Vagy legalábbis azt hittem, hogy alszik, mivel a következő pillanatban megfordult, így újra a mellkasomon feküdt. 

- Jó reggelt, Szépségem! - mondtam mosolyogva, mire átölelte a nyakam és még közelebb húzódott hozzám.

- Iker - nyomott egy puszit a mellkasomra. - Szombat van. Hét óra. Aludjunk még egy kicsit - kérte, mire elnevettem magam.

Felé fordultam, lágy csókot nyomtam az ajkaira, aztán hagytam, hogy megforduljon és hátulról újra átöleltem. Csendesen simogattam a karját, míg légzése újra egyenletessé vált, ekkor arcom a nyakába temettem és behunytam a szemem, hagytam, hogy az álom újra magával ragadjon.
Egy órával később ébredtem fel újra. Sara épp ekkor lépett be az ajtón, kezében egy tálcát tartott, bőségesen megpakolva reggelivel.
- Eddig tetszik ez a nap - mosolyodtam el, felültem és átvettem tőle a reggelinket. Szorosan az oldalamhoz simulva fészkelte be magát mellém, majd egy lágy puszi után nekiláttunk eltüntetni a rengeteg kaját.
- Azt hiszem, én ma nem eszek többet - simította kezét hasára, miután az utolsó falatot is lenyelte. - Lehet, hogy kicsit túllőttem a célon a mennyiséget illetően.
Nevetve fordítottam magam felé az arcát és egy gyors csókkal köszöntem meg az ébresztőt.
- Jövő héten el kell utaznom Amerikába, az UNICEF nagyköveteként el kell mennem néhány országba, például Chilébe, Mexikóba, Brazíliába. Nem jönnél el velem? Több hétről van szó, utána maradhatnánk még egy kicsit nyaralni is.
- Megbeszélem Joséval, de szerintem el fog engedni. Még van szabadnapom, most amúgy sincs nagy hajtás. Jó lenne kikapcsolódni egy kicsit.
- Köszönöm - öleltem még jobban magamhoz. - Legalább lesz egy tolmácson - húztam kicsit az agyát.
- Szóval csak ezért viszel? - húzta fel a szemöldökét mosolyogva.
- Meg azért is, mert nem akarok hatalmas telefonszámlát a folytonos hívások miatt.
- Ezek szerint hiányoznék?
- Csak egy picit - hajoltam közelebb hozzá.
Futó csóknak szántam, de mikor a hajamba túrt és felsóhajtott, megváltoztak az elképzeléseim. Nyelvemmel körberajzoltam ajka vonalát, miközben arcát simogattam. Az egyik pillanatban még finoman kóstolgattuk egymást, a következőben pedig tűzijátékok robbantak körülöttünk, a vér vadul száguldott az ereimben, a szívem ezerrel dübörgött.
- Le... lehet, hogy nem is kicsit hiányoznál - ziháltam, miután elszakadtunk egymástól.
- Tudtam én.
- Direkt csináltad - néztem nevetéstől csillogó szemeibe, mire ártatlan arcot próbált vágni. - De tetszik ez a fajta meggyőzési mód.

- Hányra megyünk? - nézett fel rám Sara.
- Nyolc - nyomtam el egy ásítást. - Ha el nem alszok.
- Nem fogsz. Hivatalos vacsora, nem szabad késni.
Ma tartottuk a Real Madrid idényzáró vacsoráját, ahol a játékosok és barátnőik is részt vettek. Kibéreltük Madrid egyik legjobb éttermét, így zavartalanul élvezhettük az estét, más emberek társasága nélkül.
- Megyek, lezuhanyzok gyorsan - állt fel, de a karjánál fogva visszahúztam.
- Nem vársz meg?
- Iker, kizárt, hogy ketten fogunk fürödni. Akkor tényleg elkésünk - nevetett fel, majd kiszabadította magát és gyorsan felslisszolt az emeletre.
Mikor fél óra múlva utána mentem, már törülközőbe csavarva állt a ruhásszekrény előtt és tanácstalanul nézegette a millió ruhát.
- Mit kéne felvennem? - pillantott rám a tükörből segítségkérően.
Hátulról átöleltem és puszikkal leptem be a nyaka, majd a válla vonalát, mire fejét a mellkasomnak döntötte.
- Ezzel nem sokat segítettél - mosolygott.
- Te bármiben jól nézel ki - fordítottam magam felé, hogy megcsókoljam.
Finoman megharaptam ajkát, mire felsóhajtott és hagyta, hogy levegyem róla a már félig kibomlott törülközőt.
- Iker... elkésünk.
- Még van másfél óránk - húztam végig kezeimet a teste vonalán, mire megborzongott. - Engedd el magad - leheltem a hajába.
Egy sóhajjal megadta magát, ujjaival hajamba túrva húzta közelebb a fejem a sajátjához, hogy újra összeillessze ajkainkat. Éreztem, ahogy meztelen teste minden ponton az enyémhez ér, összetéveszthetetlen illata keveredett tusfürdője aromájával, a kettő együtt egészen megrészegített.
Kezem egyre lentebb és lentebb kalandozott, arca után áttértem kulcscsontjára, majd melleire. Halk nyögéssel adta tudtomra, hogy élvezi a kényeztetésemet, erősen kapaszkodott belém, mikor nyelvem is beszállt a játékba.
Elindultam előre, ő pedig hátrálni kezdett, végül háta a falhoz simult. Egyik lábát a csípőm köré fonta, hogy még közelebb kerülhessen hozzám, ennek hatására fantáziám szárnyra kapott, ezer meg ezer dolgot képzeltem el, hogy tudnám szeretni. Látta szememben égő tüzet, mivel pillanatok alatt távolította el rólam a pólót, majd gyorsan követte a nadrágom is. A hasamtól felfelé haladva végigcsókolta a mellkasom, majd finoman harapdálni kezdte a nyakamat, jóleső hangokat csalva ki belőlem. Végül finoman eltoltam magamtól és térdre ereszkedtem elé. Még nem csináltam semmit, de térde már így is megbicsaklott, fejét a falnak döntötte. Finoman széthúztam lábait és kényeztetni kezdtem legérzékenyebb pontját, nyelvemmel és ujjammal egyaránt. Néha lágy voltam, néha szenvedélyes. Néha gyors, néha lassú. De minden másodpercben próbáltam neki a lehető legnagyobb örömet okozni. Nem fogta vissza magát, a hajamba túrva húzott még közelebb magához, élvezetének hangjai megtöltötték a helyiséget. Végül egy pillanatra megdermedt, majd remegni kezdett, innen tudtam, hogy sikerült elérni a célom. Lassan álltam fel, ajkam végighúztam felsőtestén, mielőtt elértem a száját. Még mindig zihált, ami mosolygásra késztetett.
- Mondtam, hogy jobb, ha hagyod magad - suttogtam a fülébe nevetve.
- Kár lett volna kihagyni - bólintott erőtlenül, mire újra megcsókoltam.
Pár perc múlva összeszedte magát, ujjai a hátamat cirógatták, majd egyre lentebb merészkedtek. Mielőtt elérte volna ágyékomat, elkaptam a kezeit és összefűztem az enyémmel.
- Hagyd, hogy ma én kényeztesselek - pusziltam végig az arcát, majd összeillesztettem testünket.
Nem siettem, ráérősen mozgattam csípőmet, mindkettőnknek tökéletesen megfelelt így. Hosszú pillanatokig csak néztük egymást, elmerültünk a másik tekintetében, pillantásának zöldes örvénye magával ragadott. Végül felsóhajtott, mire szemeim lentebb vándoroltak, közelebb hajoltam hozzá, hogy újra megízlelhessem ajkait. Ezzel egy időben ujjaim újra rátaláltak vágyai középpontjára, finoman simogatni kezdtem és csípőm mozgásán is gyorsítottam. Sara ajkait egy kisebb sikolyféle hagyta el, fejét a mellkasomnak döntötte, miközben szorosan fűzte karjait a nyakam köré, éreztem, hogy nem tudja megtartani magát. Halk szavakat suttogtam a fülébe, másik kezemmel folyamatosan simogattam a testét. Nem kellett sok idő, míg elérte a csúcsot, pár másodperccel később én is követtem. Mindketten csapzottak voltunk, ezért a fenekénél fogva felkaptam és a fürdőszobába siettem vele. Megnyitottam a csapot, hagytam, hogy a meleg víz végigfolyjon rajtunk. Lágy csókokkal és simogatásokkal kényeztettük egymást, míg végül mindkettőnk légzése normálissá vált. Ekkor felnézett rám és elmosolyodott.
- Köszönöm - mondta egyszerűen és végigsimított az arcomon. - Ez valami hihetetlen volt.
- Máskor is - nevettem el magam és puszit nyomtam a homlokára.
Pár perccel később már mindketten túl voltunk a zuhanyzáson és tényleg sietni kezdtünk.
- Nem kaptam választ a kérdésemre. Mit vegyek fel? - kérdezte.
Megálltam a szekrény előtt, mindenfajta tétovázás nélkül benyúltam és kivettem egy félvállas, fekete ruhát.
- Ez jó lesz - adtam a kezébe.
- Nem is tudtam, hogy ilyenem is van - csodálkozott.
- A millió ruha átka - nevettem fel és finoman arrébb toltam, hogy kivehessem én is az ingemet.
Én tíz perc alatt elkészültem, ő azonban szinte beköltözött a fürdőszobába. Elképzelni sem tudtam, mi tarthat ennyi ideig.
- Várj egy kicsit! - szólt ki, miután bekopogtam.
Újabb öt perc telt el, mikor végre kinyitotta az ajtót.
- Te jó ég! - mondtam, az állam a padlót súrolta.
- Tetszik? - kérdezte nevetve.
- Gyönyörű vagy - öleltem át. - Nem, ez nem is jó szó rá. Annál sokkal több vagy.
Mélyen elpirult és egy finom csókot nyomott a számra, majd átölelte a derekam.
- Mehetünk?
- Rád vártam - löktem oldalba. - De megérte - tettem hozzá mosolyogva.
Mielőtt kiléptünk volna az ajtón, megragadta az ingem gallérját és lehúzott magához.
- Mondtam már, hogy jól áll az öltöny? - suttogta.
- Mintha már hallottam volna - túrtam a hajába, majd hosszúra nyúlt pillanatig ajkam az övén időzött.

Az étterembe belépve mindkettőnknek elállt a lélegzete. Hatalmas volt, a hosszú asztalok gyönyörűen voltak megterítve, a csapat külön kérésére pedig a szomszéd helyiséget egy bárrá varázsolták át. Az asztaloknál már ott ült a legtöbb csapattársam, úgyhogy elindultunk, hogy mindenkit üdvözöljünk.
- Sara, Iker! - integetett Sese a szomszéd asztaltól és két székre mutatott maga mellett, mire intettem neki, hogy várjon egy kicsit.
Mindenki mosolyogva köszöntött minket, utoljára Crist és a barátnőjét hagytuk.
- Irina - mosolyogtam a modellre, aki két puszival köszöntött, Sara jelenlétét azonban csak egy hűvös bólintással nyugtázta.
- Sarita szép vagy, mint mindig - vigyorgott Cristiano és talán most először volt, hogy nem ugrott görcsbe egy izmom sem, teljes nyugalommal néztem végig, ahogy szorosan összeölelkeztek. Kissé késve, de eljutott az agyamig, hogy felesleges féltékenynek lennem. Sara is megérezhette, mivel mosolyogva pillantott rám Cris válla fölött.
- Mondanám, hogy üljetek hozzánk, de Sergio már vagy öt perce szuggerál, úgyhogy azt hiszem, megvan a helyetek - nevetett a portugál és elengedte Sarát.
Kezet fogtam Sergioval, Sara azonban sokkal hevesebben üdvözölte Larát, már-már megfojtotta, hiszen hetek óta nem találkoztak.
- Mi a bajotok egymással Irinával? - kérdezte Sese halkan, miután leültünk. - Izzik köztetek a levegő, de nem jó értelemben.
- Megvan egymásról a véleményünk - vont vállat Sara, de mivel Sese nem érte be ennyivel, felsóhajtott és beszélni kezdett.
- Már ismertem az előtt, hogy összejöttem volna Ikerrel. Akkor sem voltunk nagy barátnők, de legalább köszöntünk egymásnak. Aztán én találkoztam Ikerrel, ő meg Crisszel és valószínűleg gyorsan megtudta, hogy mi volt köztünk. Tudhatná, hogy már nincs jelentősége, de szerintem félti a helyét, hogy Cris dobni fogja és talál valaki mást. Kevesebb címlap, kevesebb hírnév, kevesebb botrány. Ez a rémálma.
- Aranyásó - mondta Lara halkan, aki láthatóan osztotta Sara véleményét.
- Azért ne tépjétek meg egymást - nevetett Sese, aki miután megtudta, amire kíváncsi volt, már el is vesztette érdeklődését a téma iránt.
Én azonban a szemöldökömet ráncolva néztem Sarát.
- Aranyásó?
- Azokat hívják így, akik csak a pénz miatt vannak együtt valakivel. Ez azért egy kicsit erős, mivel valószínűleg szereti ő Crist a maga módján, de hogy csak azért ne kedveljen, mert én együtt voltam a barátjával évekkel ezelőtt... - rázta a fejét értetlenül.
- Ne is törődj vele - simítottam félre egy hajtincset az arcából.
Az este folyamán az alkoholfogyasztás növekedésével arányosan emelkedett a hangulat, a vacsora befejezése után az egész társaság átvonult a bárba, ahol tovább szórakoztattuk egymást.
- Azt az egyet mondd meg nekem, mert még mindig nem érem. Hogy a francba lehetett leejteni a kupát a busz alá? - röhögött Marcelo.
- Mondtam már, meglátta azt a rengeteg embert a téren, annyira megörült nekik, hogy kiugrott a kezemből, hogy közelebbről is láthassa őket - magyarázta Sese teljes komolysággal a már ismert történetet.
Lehet, hogy már legalább hússzor hallottam, de még mindig nevettem rajta. Ki más lehet olyan szerencsétlen, hogy elejti a kupát?
- Tudjátok, mire lettem volna kíváncsi? - szült közbe Pipita. - A sofőr fejére, mikor elzúgott előtte a kupa - röhögött.
Csak a fejem fogtam a sok hülyeség hallatán, fogalmam sem volt, hogy tudják még ilyenkor is önteni magukból az eszetlenséget. Pár perc múlva Pepe megtalálta a keverőpultot, attól kezdve pedig nem volt megállás, folyamatosan szóltak a csapat kedvenc számai.
Pár pillanat alatt kisebb sor alakult ki Sara előtt, érdekes módon minden srác, aki fel akarta őt kérni, szingli volt. Természetesen csak hülyéskedtek, nagyon jól tudták, hogy hol a határ. Nevetve néztem, ahogy először Pipa, majd Karim és Mesut is vállalkozik egy-egy táncra.
- Csak nem sokat ittál, hogy másokkal kell táncolnia Sarának? - állt meg előttem Sese.
- Ott azért még nem tartunk - legyintettem és hogy bizonyítsam, leszálltam a székről, hogy lekérjem Sarát.
- Bocs srácok, ennyi volt a gyereknap - álltam meg előttük, mire Sara nevetve ölelte át a nyakam.
Kissé kipirult, amit betudtam a fiúk nem éppen kifinomultnak mondható tánctudásának, úgyhogy kihúztam a teraszra és átöleltem. Fejét a vállamra hajtotta, hallottam, ahogy mély levegőt vesz, majd egy puszit lehelt a nyakamra. Szorosabban fontam karjaimat a dereka köré, arcom selymes tincsei közé temettem. Lassan táncolni kezdtünk, a bentről kihallatszó zenével nem törődve, elmerülve a saját kis világunkban.

Sara ruhája

46. fejezet

Sziasztok! Túl az írásbelin kissé megkönnyebbülten, mivel szerintem jól sikerült, köszönöm mindenkinek a támogatást és a gratulációkat :) Mondjuk a 40 földrajz szóbeli tétel nem nyugtat meg túlságosan az asztalomon, de most elrendeltem magamnak egy kis pihit, úgyhogy gyorsan megírtam. Szerintem nagyon látszik rajta, hogy leesett rólam egy teher, mivel igazából nem sok minden történik benne, de legalább vidám, de ezt döntsétek el ti :)

És még egyszer szeretném megköszönni a díjakat, amiket kaptam, tényleg hihetetlen érzés megkapni őket. <3

Csanna

- Sara, ígérd meg, hogy elmész az orvoshoz - néztem rá szigorúan egy újabb rosszullét után.

- Jó, persze.

- Egy hete ezt mondod. Ígérd meg, hogy most tényleg elmész. Két hete folyamatosan rosszul vagy, nem mondhatod, hogy nem vártál eleget. Valami nagyon nincs rendben - mondtam aggódva.

- Ma délelőtt - hunyta le a szemeit megadóan, mire puszit nyomtam a homlokára.

- Én is így gondoltam. Elmenjek veled?

- Nem, edzésed lesz. Felhívlak, ha tudok valamit.

- Nem fogom tudni felvenni.

- Akkor elugrok Valdebebasba. Ahogy ismerlek, úgyse bírod ki estig - nevetett.

- Csak aggódok - mondtam őszintén, majd egy gyors, de annál szenvedélyesebb csók után hagytam, hagy menjen.

Pár óra múlva már az edzőközpontban róttam a köröket, mögöttem Sergio, Xabi és Alvaro röhögött nagyban valamin. Kihallottam a nevemet a beszélgetésükből, úgyhogy hátra fordultam.

- Figyelj csak, El Capi - vigyorgott Arbe. - Sprint. Te meg én. Edzés végén.

- Oké - vágtam rá azonnal vigyorogva, aztán Sesére néztem. - Miben fogadtatok?

- Minek nézel te engem? - játszotta az ártatlant, mire felvontam a szemöldököm. - Na jó. Ha Arbe nyer, Xabi hív meg mindenkit egy körre, ha te, akkor én.

- Ellenem fogadtál? - húztam fel a szemöldököm.

- Iker - tette a vállamra a kezét nevetve. - Szerintem te egy meccsen se futsz le 35 métert - mutatott a kijelölt távra. - Legalábbis egyhuzamban nem.

- Készítsd a pénztárcádat - röhögtem el magam, majd magukra hagytam őket.

Két óra kimerítő edzés után odaálltunk a rajtvonalhoz.

- Vigyázz! Kész! Rajt! - ordította Xabi, mire elindultunk.

Már a rajtot sem kaptam el túl jól, de 20-25 méterig nagyjából fej-fej mellett haladtunk. Aztán Alvaro beleadott még egy kicsit, és pár méterrel előttem ért be. Sese végigordította az egészet a pálya széléről, miközben kamerázott.

- Iker - fordította felém a kameráját. - Nem volt ez olyan rossz. Mit mondasz? - természetesen teli szájjal vigyorgott, mivel nem neki kell majd fizetni a következő buliban.

- Az a rohadt rajt - mosolyogtam. - A végén kiengedtem, mint Usain Bolt, de nekem nem jött be - túrtam a hajamba, a többiek pedig felnevettek a hasonlatot hallva.

Az öltözők felé indultam, de többen is utánam szóltak értetlenül.

- Már mész is, Iker?

Megszoktuk, hogy az edzések után bent maradunk még egy kicsit, tovább játsszuk a meccset vagy egyszerűen csak hülyéskedünk.

- Bocs srácok, dolgom van. Jó szórakozást! - intettem nekik.

Tudtam, hogy Sara valószínűleg a parkolóban vár rám az orvosi papírral a kezében. Viszont mikor beléptem az öltözőbe, a helyemen várt.

- Sara! Hogy jöttél be?

Ismertem az őröket, nem éppen a könnyen meggyőzhető természetükről voltak híresek.

- Egy sajtós kártya mindig jól jön - mutatott a nyakában lógó passtartóra.

Elnevettem magam a magyarázatát hallva. Cseles.

- Mit mondott az orvos? - tértem gyorsan a tárgyra.

- Nincs baj. Egyszerűen kicsit alacsonyabb a vérnyomásom a kelleténél, ezért leszek rosszul. Azt mondta, ez jellemző az ilyen alkatú lányokra. Igyak kétszer annyit, mint eddig, mozogjak, egyek és azt is mondta, hogy alvásnál emeljem meg kicsit a felsőtestemet. Mondtam, hogy az eddig is megvolt. Konkrétan rajtad alszom - mosolyodott el.

- Akkor minden rendben lesz? - kérdeztem megkönnyebbülten.

- Igen. Egy hét múlva, ha rendesen csinálom, amit mondott, már nem lesz rosszullét.

- Számon foglak kérni, vigyázz! - öleltem át és megcsókoltam.

Hatalmas kő esett le rólam, hogy nincs semmi komoly baj. Talán ennek is köszönhetően a csókunk kissé szenvedélyesebbre sikeredett, kezeimmel már a pólója alatt kalandoztam. Szorosan átkarolta a nyakamat, ajka válaszolt minden kimondatlan kérdésemre.

Kivágódott az ajtó, mire szétrebbentünk. Marcelo és Cris ugyanolyan meglepetten néztek ránk, mint mi rájuk. Aztán a kis brazil hangosan nevetni kezdett.

- Dolgod van, mi? Ejnye, Iker, ilyet nem szabad csinálni - röhögött.

Sara elpirulva fúrta arcát a nyakamba, mire újra magamhoz húztam. Tekintetem találkozott a Cristianoéval, megnyugodva konstatáltam, hogy jól szórakozik, de szemében semmi nyoma nem volt, hogy másképp nézne Sarára.

Marcelo komótosan bejött, miközben az a tipikus vigyor ült a fején. Pakolászni kezdett a szekrényében, levette a mezét, majd félmeztelen felsőtesttel újra felénk fordult, direkt húzva az agyam. Én azonban csak felvontam a szemöldököm és elfojtottam a mosolyomat. Cris követte barátja példáját, szemmel láthatóan azon voltak, hogy kiborítsanak, miközben felsőtestüket mutogatják a barátnőmnek, azonban nem tettem meg nekik azt a szívességet, hogy bosszankodni lássanak miatta.

Pár perc múlva csatlakozott hozzánk Pepe és Pipita, akik ugyancsak jót derültek rajtunk, természetesen azonnal csatlakoztak Crisékhez.

- Felesleges, srácok - nevette el magát Sara. - Iker nem fog kiborulni, engem meg nem fogtok ilyen könnyen levenni a lábamról. 

- Oké, megoldjuk - vigyorodott el Gép és a nadrágjához nyúlt.

Ezt már én sem hagyhattam szó nélkül.

- Hé, azért van egy bizonyos határ, oké? - néztem rá reményeim szerint nem túl kedvesen.

Tudtam, hogy csak hülyéskednek, de azért mégse volt kedvem végignézni, amint kisebb sztriptízshow-t tartanak Sarának.

- Esetleg kimennétek egy percre? - néztem rájuk.

- Zavarunk? - röhögött Pipita, láthatóan esze ágában sem volt megmozdulni. - Fejezzétek csak be nyugodtan, amit elkezdtetek, ne zavartassátok magatokat.

Kész, mindannyian szakadtak a nevetéstől, de egy lépést sem tettek az ajtó felé. 

- Kiküld minket a saját öltözőnkből - nézett a többiekre Pepe. - Na jó, de csak öt perc! És semmi rosszalkodás - rázta meg az ujját fenyegetően, mire elnevettem magam. - Óra indul - húzta be az ajtót maga mögött.

- Bocs, néha borzasztó hülyék tudnak lenni - mosolyogtam Sarára, aki nagyszerűen szórakozott az elmúlt percekben. - Menned kell dolgozni, ugye? - sóhajtottam sajnálkozva.

- Igen, de este hamarabb szabadulok - húzódott közelebb hozzám, mire lehajoltam, hogy összeillesszem ajkainkat.

Olyan volt, mintha meg se zavartak volna minket a srácok, ugyanolyan szenvedéllyel simultunk egymáshoz. Tudtam, hogy itt és most nem lehet, képtelenség, kezeimnek mégsem tudtam parancsolni, már Sara ruhái alatt kalandoztam. Halkan felsóhajtott, mikor kezem fenekére simítottam, majd megragadtam az egyik lábát és a csípőm köré tekertem. 

- Iker, ne! - húzódott el zihálva. - Bármikor visszajöhetnek.

- Tudom - döntöttem homlokom az övének. - Nem tehetek róla, túl vonzó vagy - mosolyogtam.

- Ne fogd rám! - nevetett.

- Ha hazaérsz... - kezdtem, mire felcsillantak a szemei. - Most nem arról van szó. Beszélnünk kell a házról. Akár már holnap is költözhetünk.

- Komolyan? - derült fel az arca.

Bólintottam, mire újra megcsókolt.

A társaság pont ezt a pillanatot választotta, hogy belépjen az ajtón, ekkor már az egész csapat beözönlött. Nem lepődtek meg, hogy itt találták Sarát, úgyhogy valószínűleg már részletes felvilágosítást kaptak.

- Gyerekek, nem megmondtam, hogy ne rosszalkodjatok? - kezdte Pepe.

- Megyek - suttogta a fülembe Sara, mire puszit nyomtam az arcára és elengedtem. 

Intett a többieknek, akik remekül szórakoztak.

- Úgy látom, szükséged lesz egy hideg zuhanyra - vigyorgott rám Sese, én pedig megfogadtam a "tanácsát" és a zuhanyzó felé indultam.

×××

Végigdőltem a kanapén, a TV-ben az Európa Liga döntője ment, de őszintén szólva nem nagyon figyeltem rá, a gondolataim már a körül forogtak, hogy kéne megbeszélni Sarával a házzal kapcsolatos dolgokat. Elég valószínű volt, hogy nem lesz elragadtatva.
Mikor pár óra múlva befutott, még fogalmam sem volt, hogy kéne finoman előadni neki a helyzetet.
- Milyen napod volt? - húztam közelebb magamhoz a kanapén.
- A fénypontja kétségtelenül a délelőtti öltözős jelenet volt. Nem sokszor lát az ember négy félmeztelen pasit egyszerre, akik ráadásul még jól is néznek ki - nevetett.
- Hé! - böktem oldalba tiltakozva.
- Nyugi - adott egy lágy puszit az arcomra. - Ha te is levetted volna a mezed, a legkevésbé sem érdekelt volna a többiek kinézete.
- Ez megnyugtató.
- Miről akartál beszélni?
- Telefonált Javier. Hazajött, már elvitte a bútorokat, úgyhogy bármikor mehetünk.
- Mikor kell fizetni?
Egyből rátapintott a lényegre.
- Öö... az a helyzet, hogy már kifizettem - vetettem rá egy gyors pillantást.
- Micsoda? Mikor?
- Rögtön a szülinapod után.
- Miért nem mondtad? - ráncolta a szemöldökét. - Az a közös házunk, nem egyedül kell fizetned!
- Ajándék volt.
- Nem. A koncertjegy volt az ajándék, te is mondtad. Iker, ezt közösen kellett volna elintéznünk! És különben is, házat ajándékba...
- Tudod nagyon jól, hogy nem probléma.
- Pontosan ez a baj! - csattant fel. - Nagyon is tisztában vagyok vele, hogy nem okoz gondot kifizetni. De el kell fogadnod, hogy én is ott fogok élni. Közös háztartás, család, akár tetszik, akár nem.
- Te is nagyon jól tudod, hogy mennyire tetszik - kaptam el a kezét, hogy összefűzhessem ujjainkat.
- Iker, ez annyira abszurd! Kifizeted a több tíz milliós házat, ahol ketten fogunk élni - rázta a fejét.
- De ha belegondolsz... A csekkeket is így fizetjük, nem? Éppen az, aki ráér. Néha te, néha én. Most én értem rá - magyaráztam, de csak egy lesújtó pillantást kaptam válaszul.
- Ne keverd össze a számlák díját a ház árával. Van pár nullás eltérés.
- Jó, figyelj! Nyitunk egy közös számlát. A te fizetésednek meg az enyémnek egy része oda megy, abból fogjuk fizetni a közös dolgokat.
- Nem tudom elhinni, hogy tényleg vettél egy házat kettőnknek.
- Megmutassam az átutalási papírt? - mosolyodtam el.
- Inkább ne! Nem akarom tudni, hogy mennyi volt... Vagyis de! Kifizetem a felét.
- Nem! - mondtam ellentmondást nem tűrően. - Szó sem lehet róla!
- Miért? Ugyanúgy az én házam is.
- Rajta van a neved a tulajdonosi szerződésen.
- Nem erre gondoltam.
- Miért akadsz ki ennyire? - simítottam végig az arcán, mire felsóhajtott.
- Mert... Iker, én nem ilyen vagyok. Az egy dolog, hogy... hogy jól keresel, de nem ezt várom tőled. Nem kell mindent kifizetned, legalábbis a közös dolgainkat nem. Tudod, mit gondolnak az ilyen lányokról?
- Miért, te mit csináltál volna fordított helyzetben? - szóltam közbe.
Látszott rajta, hogy erre nem tud mit mondani, mivel felnyögött és homlokát a vállamnak támasztotta.
- Ha megígérem, hogy nem csinálok több ilyet, megbékélsz? - simítottam végig a haján.
- Nem vagyok mérges, legalábbis nem úgy, ahogy te gondolod. De én is megkérdezhetem: Te mit éreznél, ha kifizettem volna a házat? - nézett rám.
- Nem örülnék neki túlzottan - húztam el a számat. - De ettől függetlenül tudom, hova akarsz kilyukadni és már most mondom, hogy ne is próbálkozz! Nem fogod kifizetni! - álltam fel a kanapéról. - Szerintem hagyjuk most ezt egy kicsit. Holnap elmegyünk, megnézzük, hogy minden rendben van-e, aztán elkezdjük a költözést, oké? - húztam fel őt is.
- Rendben. De ezt nem felejtem el egykönnyen - próbált komoly maradni, de a szája sarkán már apró mosoly játszott.
- Majd kárpótollak - nyomtam egy puszit az ajkaira. - Gyere, elviszlek vacsorázni! Tartsuk be az orvos kérését, ma kapsz két kör desszertet - vigyorodtam el.
- Ez ellen nem tiltakozom - nevette el magát.
Kézen fogva léptünk ki az ajtón, majd a vezető felőli üléshez léptem.
- Mit csinálsz? - kérdezte Sara a homlokát ráncolva.
- Mondtam, hogy elviszlek vacsorázni.
- De hadd vezessek én, akkor ihatsz valamit.
- Menjünk - legyintettem és kinyitottam az ajtót, de Sara makacsul megállt az autó mellett és nem akart beszállni.
Egy sóhajjal megkerültem a kocsit, kinyitottam az ő ajtaját és várakozva néztem rá.
- Sara, kizárt, hogy ma bármit is igyak ásványvízen kívül. Holnap reggel edzésünk van.
- Addig kimegy belőled.
Felvontam a szemöldököm, majd lassan közelebb léptem hozzá, átöleltem a derekát és tolni kezdtem a kocsi felé. Nevetve kapaszkodott belém.
- Ne már! - kacagott. - Ez nem ér, túl erős vagy - karolta át a nyakam megadóan, mire puszit nyomtam az arcára. - Szeretlek - suttogta végül a mellkasomba.
- Én is szeretlek - mosolyodtam el. - És most szállj be - löktem meg finoman.
- Milyen romantikus vallomás - fintorgott nevetve, de végre hallgatott rám és be tudtam csukni az ajtót.
- Vigyázz, mert este olyan romantikus vallomást kapsz tőlem, hogy nem felejted el egy ideig - indítottam el a kocsit.
- Már alig várom - dőlt hátra elégedetten, majd mindketten elnevettük magunkat.

Ötödik díj :)

Nagyon szépen köszönöm a díjat Dorcsanak!

Szabályok:

1. Említsd meg, hogy kitől kaptad a díjat!

2. Válassz ki maximum öt bloggert, akiknek továbbküldöd a díjat, és utána röviden indokold meg, miért éppen ő érdemes szerinted erre a díjra!

3. Hagyj üzenetet a választott blogján a díjról!

4. Végezetül válaszolj meg öt egyszerű kérdést, amelyek a következők:

Ki vagy mi inspirál Téged elsősorban, hogy blogot vezess/írj?

Mikor elkezdtem írni, azt magam miatt tettem. Én egy tipikus romantikus beállítottságú lány vagyok, akinek pontosan olyan pasira van szüksége, mint amilyennek én Ikert leírom. Úgyhogy valószínűleg a legfőbb inspiráció az én belső személyiségem, de nem felejtkezem el a rendszeres olvasóimról és a kommentelőkről, akiknek mindig szeretnék örömet okozni és elmondhatatlanul hálás vagyok nekik.

Melyik a kedvenc dalod jelenleg, amelyet minden nap meghallgatsz?  (előadó, számcím, youtube link)

Punanny Massif - Élvezd

Nagyon megfogott a szövege, a mostanában mindennapos rohanásban mindig találok pár percet, mikor leülök, meghallgatom, és ilyenkor nyugalom van, nem foglalkozok semmivel, csak próbálom minél jobban átélni az érzést, amiről szól.

Ha választhatnál egy helyet a világon, hol élnél most a legszívesebben és miért?

Mindenképpen Spanyolország lenne az, de hogy Madrid vagy Barcelona, esetleg egy másik város, az naponta változik. Miért? Tudom, hogy ott most válság van és sok ember él nehéz körülmények között. De az ország kisugárzása, atmoszférája olyan szinten magával ragadott, egyszerűen beleszerettem, ha lehet ilyet mondani. Ők egyszerűen csak megpróbálják élvezni az életet. És van még valami. Akárhányszor játszik a spanyol válogatott, a lelátó zeng a himnusz alatt. Pedig csak "lalaláznak", de mégis, libabőrös vagyok minden egyes alkalommal. Én is át akarom élni ezt az érzést, mikor valaki csak a jelennek él, átszellemülten és boldogan. Úgy gondolom, Spanyolországban ezt megkaphatnám.

Mi volt tegnap az utolsó gondolatod elalvás előtt?

Az, hogy el ne aludjak, mert ma GE volt és még előtte meg kellett tanulnom a prezentációmat.

Ha eltölthetnél egy estét egy híres emberrel (legyen élő vagy már elhunyt), kit választanál és miért pont őt?

Húúú, de nehéz... Elsőnek tuti, hogy kapásból rávágom, Iker Casillas. És nem csak azért, mert minden tinilány rajong valakiért. Tényleg meg akarom ismerni, rájönni, hogy tényleg olyan személyiségű-e, mint akinek én elképzelem, meghallgatni az őszinte véleményét a mostani helyzetéről... Ha mégegyszer, alaposan végiggondolom... akkor fogalmam sincs. Lehet, hogy ismét őt mondanám :)

Akiknek továbbadom:

Nos, ahogy így elnéztem, már mindenki megkapta, akinek adni szeretném. Ettől függetlenül leírom, kinek adnám és meg is indoklom, sőt, írok is a blogukra, de már csak azért, hogy tudják, mennyire szeretem az írásaikat.

Tina: Mikor elkezdődött a foci iránti rajongásom, az ő blogja volt az első, amit olvasni kezdtem. Az első, amire feliratkoztam, az első, amihez kommentet írtam, az első, amit megkönnyeztem. Nincs rá jobb szó, imádom. Hihetetlenül ír, teljesen magával ragad, senkivel nem találkoztam még, aki ennyire át tudná adni az érzelmeket. Ő szerettette meg velem Sergiot igazán, amiért külön köszönettel tartozom :)

Nomi: Őszinte leszek, mikor először elolvastam, miről is szól, nem teljesen értettem. Egy lány, aki fiúkkal együtt játszik? Aztán rájöttem: pont ezért kell elolvasnom, mert egyedi, ilyen sehol máshol nem találok. Egy nap alatt elolvastam az első részt és azt, ami a másodikból akkor kész volt, tudtam, hogy ez különleges és nagyon megszerettem a karaktereket, a cselekményszálat, magát a történetet.

Tia: Nem voltam Cristiano Ronaldo rajongó. Aztán rátaláltam erre a történetre és megváltozott a véleményem. Nem azt mondom, hogy most rajongok érte, de én igenis elhiszem, hogy van igazság a sorok között, ő a valóságban sokkal inkább ez az ember, mint amit mi látunk a médián keresztül. E mellett nagyon imádom a Juniorról és Alexről szóló részeket, ahogy Tia bánik velük... :) 

Negyedik díj :)

Sziasztok! Újabb díjat kaptam, köszönet érte Eninek és Dorcsanak!

Szabályok:

1. Megemlítjük, hogy kitől kaptuk a díjat!

2. Felsorolunk 4 bloggert, akinél 200-nál kevesebb a (feliratkozott) rendszeres olvasók száma!

3. Egy-egy kommentet hagyunk a kiválasztott 4 blogon a díjazásról!

Akiknek továbbadom:
Dudi
Brigi
Nomi
Dora

45. fejezet

Sziasztok! Köszönöm, hogy váratok rám és köszönöm az új rendszeres olvasókat is! :) 

Lehet, hogy ez most nem lesz szép tőlem, de nagyon szépen kérlek titeket, hogy ha egyszer pipáltatok, hogy "tetszett", akkor vagy ne pipáljátok ki utána, vagy írjátok le, hogy mi nem tetszett. Nagyon fontos nekem a visszajelzés, és rosszul esik, ha az egyik este még 15 pipa van, a másik reggel meg már csak 5. Nem szoktam panaszkodni, de tényleg nem esett jól. 

Ennyi volt a "csúnya" rész :) Most jön az a két hét, amikor tényleg teljesen kiszámíthatatlan leszek, jövőhét csütörtök és azutáni szerda érettségi. Szorítsatok nekem ;)

Csanna

A május első fele valósággal elrepült. A legtöbb időmet felemésztette, hogy megpróbáljam a Barcelona elleni lincshangulatot feloszlatni az öltözőben. Szerencsére a csapat nagy része gyorsan belátta, hogy igazam van, de azért akadt pár kivétel. Pepe, Sergio... és Mourinho. Pepe miatt nem aggódtam túlzottan, ismertük a temperamentumát. Sese már húzósabb eset volt. A legnagyobb baja Gerarddal volt, ami főleg azért volt problémás, mert a válogatottban egymás mellett játszanak. Mégis tudtam, hogy ezt is meg fogjuk tudni oldani.

A Místerrel való kapcsolatom azonban megváltozott. Magamnak is csak nehezen ismertem be, de csalódtam benne. Nem tetszettek a módszerei, a viselkedése. Soha ne voltunk igazán barátok, de mostanában csupán hűvös udvariassággal kezeltük egymást, csak akkor beszéltünk, ha szükséges volt. Nem próbáltam tagadni, hogy akkor változott meg ilyen gyökeresen a viszonyunk, mikor megtudta, hogy felhívtam Xavit.

Mourinho az a fajta ember, aki ha akar valamit, akkor azt teljes erőbedobással próbálja elérni, és nem érdekli, mi mindenen kell keresztülmenni a cél érdekében. Jelenleg egyetlen dolog lebegett a szeme előtt: a Barcelona legyőzése. Nem értette, miért hívtam fel a meccsek után a barátaimat, ő csupán azt látta, hogy az "ellenséggel" beszélek. Nyíltan soha nem beszéltünk erről a témáról, de éreztem a néma rosszallását.

Az csak a sajtónak köszönhető, hogy a téma még inkább fel lett fújva, hiszen a következő meccsen padoztam, Toni védett helyettem. Ez az egész baromság volt, hiszen a bajnokság már elúszott, ráadásul minden szezon végén Toni is kap lehetőséget. Csupán szerencsétlen egybeesés volt a kettő.

Arra rezzentem össze, hogy nyílik az ajtó, majd Doce jelent meg a szobában. Hatalmas lendülettel rohant, felugrott az ágyba és nemes egyszerűséggel úgy döntött, hogy ő most játszani fog velem. Sara nevető arca tűnt fel az ajtóban, miközben próbáltam magamról leszedni Docet. 

- Látod Rosszaság, mondtam, hogy Iker hajlandó lesz játszani veled - mosolygott. - Bocs, de meg kell írnom a cikket holnapra, kösd le egy kicsit - magyarázkodott, mire megértően bólintottam.

Még mondott volna valamit, de hirtelen megbicsaklottak a lábai, az ajtóba kapaszkodott, hogy ne essen el. Egy pillanat alatt ugrottam fel, még épp időben tudtam elkapni a derekát. Erőtlenül támaszkodott a mellkasomra, arca elsápadt, leverte a víz. 

Nem az első eset volt már, hogy megszédült, így tudtam, hogy mit kell csinálnom. Lefektettem az ágyra, felemeltem a lábait és vártam, hogy visszatérjen némi szín az arcára. Csak akkor engedtem el, mikor légzése újra egyenletessé vált. Hoztam neki egy pohár vizet és vizes törülközővel töröltem végig az arcát. 

- Oké, vége van. Köszönöm - fogta meg a kezem.

Összeszorított szájjal fordultam el. Egész héten ez ment, a legváratlanabb pillanatokban szédült meg. Soha nem ájult el, egyszerűen legyengült, de mindig ugyanolyan ijesztő volt. 

- Miért nem mész el az orvoshoz? Ez nem játék - simítottam végig homlokán. - Mi lesz, ha egyszer nem leszek itt, hogy segítsek? Akkor mit csinálsz? Tudnunk kell, mi okozza - győzködtem, de ő makacsul rázta a fejét.

- Rendben leszek.

- Ettél már, mióta itthon vagy? - kérdeztem, mire megrázta a fejét.

- Sara, elhiszem, hogy sokat dolgozol, de figyelj oda magadra is!

- Jó, jó.

- Lehettél volna meggyőzőbb - fintorogtam halvány mosollyal az arcomon.

Óvatosan felült, majd mikor konstatálta, hogy már nem szédül, lassan felállt és megnyugtató mosolyra húzta ajkait.

- Ne aggódj értem ennyire - simított végig az arcomon.

- Mintha az olyan egyszerű lenne - sóhajtottam.

Miután visszament dolgozni, elgondolkodtam a rosszullétein. A nap bármelyik percében rátörhet, de soha nem tart sokáig, utána pedig teljesen jól van, tudja folytatni, amit elkezdett. Végiggondoltam, milyen betegségek oka lehet a szédülés, de semmi nem jutott eszembe. Valami más azonban igen. Úgy ültem fel, mint akibe villám csapott. Nem, ez nem lehet... Képtelenség.

Mégsem hagyott nyugodni a gondolat, úgyhogy utána mentem. Mikor meglátott, félrerakta a laptopot és arrébb csúszott, helyet szorítva nekem az egyszemélyes kanapén. Ő kívül ült, felhúzva lábait, míg én belül helyezkedtem el félig ülő, félig fekvő helyzetben. Lassan cirógattam a combját, egyelőre magamban próbáltam megfogalmazni, amit kérdezni akartam.

- Minden rendben? Nagyon elgondolkoztál - kulcsolta össze szabad kezem az övével.
- Gondolkoztam a szédüléseiden. Hogy mi okozhatja. És eszem be jutott valami - néztem mélyen a szemébe.
- Micsoda?
- Sara... - próbáltam a lehető legfinomabban megfogalmazni, de végül egyszerűen csak megkérdeztem. - Biztos, hogy minden nap szeded a tablettát?
Egy hosszú pillanatig csak meredt rám, aztán leesett neki, hogy értem. Már tudtam a választ, még mielőtt válaszolt volna. A tekintete mindent elárult. Zaklatottan ült fel, mire kezem lecsúszott a lábáról.
- Hát persze! Nem akarok balesetet - mondta élesen.
Így, hogy kimondta, a szívem mélyén éledező remény darabokra tört. A következő pillanatban a szavak összeálltak a fejemben és döbbenten, fájdalmasan néztem rá.
- Balesetet? Így gondolod? - suttogtam csalódottan és valahogy sikerült felállnom mozdulatlanná dermedt teste mellett.
- Iker, várj! Sajnálom, nem úgy gondoltam - szólalt meg végül, de én akkor már a bejárati ajtónál voltam.
- Elviszem sétálni Docet - mondtam, majd füttyentettem a kutyának.
Hosszú léptekkel, a fejemet fel sem emelve sétáltam az utcákon, nem is igazán figyeltem, merre megyek. Folyamatosan Sara szavai visszhangoztak a fejemben. Baleset. Tudtam, hogy ő nem akar még gyereket, de hogy ennyire irtózik tőle, arról fogalmam sem volt. Jobban fájt, mint gondoltam volna. Mindig türelmes voltam és toleráltam, hogy nem akar erről beszélni, de azt elvártam volna, hogy megossza velem, a jelen állás szerint még nagyon sokat kell várnom. Nem változtatott volna semmin, ugyanúgy elfogadtam volna, de ez azért nem egy elhanyagolható tény.
Egy füves parkban kötöttünk ki, messze a forgalomtól. Fogtam egy botot és dobálni kezdtem, Doce pedig örömmel hozta vissza, minden alkalommal. Ő szerencsés, neki nem kell törődnie az emberi problémákkal.
Baleset. Tényleg ennyire nem akar anya lenni? Miért? Csak a munka miatt, vagy más is van a háttérben? Ezernyi kérdés kavargott a fejemben. 
Talán fél óráig dobáltam neki a botot, míg végül elfáradt és lefeküdt elém a fűbe. Rágcsálni kezdte a gallyat, mire leguggoltam mellé és a füle tövét kezdtem vakargatni. 
- Te mit csinálnál a helyemben, Haver? - mosolyogtam, mire csóválni kezdte a farkát. - Keresnél egy másik nőt, mi? Hát, ez nálam nem lehetséges. Megvárom, míg a balesettől eljutunk addig, mikor már nincs szükség tablettára. Addig is beszélek vele. Gyere! - álltam fül, és mikor megfordultam, szembe találtam magam Sarával. - Mit csinálsz itt?
- Utánad jöttem - mondta ki a nyilvánvalót. - Sajnálom - jött közelebb. - Tudom, hogy nem kellett volna azt a szót használnom. Egyszerűen csak elfelejtettem, hogy te egészen másképp vélekedsz a témáról és kiszaladt a számon. Nem úgy gondoltam. 
- De igen - suttogtam, mindketten tudtuk, hogy igazam van. - Lehet, hogy kicsit erős ez a szó, de a lényeg attól még ez. Te most nem örülnél egy gyereknek. 
- Iker, én félek - nézett rám könyörögve. - Nagyon szeretnélek boldoggá tenni, el sem tudod képzelni, hogy mennyire. De félek, hogy még nem vagyok kész rá, hogy nem lennék jó anya. Lehet, hogy a munkának is nagy szerepe van benne, de a legfontosabb ez. Egy kisbaba 24 órás odafigyelést igényel, én még nem vagyok kész erre. Nem tudnék megadni neki annyit, amennyit kéne.
- Tökéletes anya lennél - mondtam halkan, mire elmosolyodott.
- Nem, még nem.
Közelebb léptem hozzá és átöleltem a derekát, mire felsóhajtott.
- Ne haragudj, nem akartalak megsérteni - motyogta. 
- Tudom. Csak az ott hirtelen... erős volt - nyomtam egy puszit a hajába. - Menjünk, Doce elfáradt - pillantottam a kutyára.
- Várj! Még valami. Nekem semmi bajom a gyerekekkel, imádom őket. És... ha egyszer tényleg elfelejteném bevenni a fogamzásgátlót és pont akkor foganna meg... Azt hiszem, eleinte pánikolnék, de te ott lennél mellettem és nagyon örülnék neki. Szóval... Nem vetetném el, semmi áron, eszembe se jutna - hadarta, azt hiszem tudta, hogy mi az, ami valójában nyomasztott.
- Ennek örülök - mondtam őszintén, majd összekulcsoltam ujjainkat.
- Én meg annak, hogy nem akarsz lecserélni emiatt - nevetett, elárulva, hogy hallotta a "beszélgetésemet" Doceval.
- Eszembe sincs - csókoltam meg gyorsan.

×××

Mire észbe kaptam, már szülinapom volt. Nem terveztem nagy felhajtást, mivel mindkettőnknek dolgozni kellett, Sara azonban ragaszkodott egy gyors, közös ebédhez. 

- Hányra kell visszajönnöd? - nyomtam egy gyors csókot az ajkaira, mikor felvettem a Telecinco épülete előtt.

- Fél kettő - húzta el a száját, mire halkan elkáromkodtam magam.

- Akkor ez tényleg gyors ebéd lesz.

A lehető legközelebbi étterembe mentünk, szerencsénkre az ebédet is gyorsan kihozták.

- Boldog szülinapot! - nyújtott át Sara egy dobozt. - Milyen érzés harminc évesnek lenni? - incselkedett játékosan.

- Majd megtudod - nevettem el magam, majd kíváncsian kinyitottam a dobozt.

Egy óra volt benne, mire elmosolyodtam. Tudta, hogy az órák a gyengéim.

- Köszönöm - hajoltam át az asztal felett, hogy megcsókolhassam.

- Tetszik? Tudod, van nálunk egy régi, több száz éves hagyomány. Nem tudom pontosan, melyik felmenőm kezdte, de az biztos, hogy a női ágon megy végig. Valamelyik szép-nagymamám egy órát adott a férjének a születésnapjára. Azóta minden lány ad egy órát annak, akivel úgy érzi, együtt tudna élni bármeddig. Soha, senki nem hagyta ki a családfánkon. Tavaly még nem adtam, túl korainak éreztem. De most... - vont vállat.

- Köszönöm - mondtam újra, átérezve, mekkora jelentősége van ennek. - Szeretlek - simítottam végig az arcán.

- Én is szeretlek - fogta meg a kezem.

Sajnos az egy óra, ami járt nekünk, nagyon hamar letelt. Mikor az ajtóhoz léptem, hogy távozzunk, szitkozódni kezdtem. 

- Mi a baj? - lépett mögém Sara, de mikor meglátta a rengeteg fotóst, kétségbeesetten felnyögött.

- Ne már! Ez miért olyan érdekes?

- Nem tudom, de nagyon felidegesítenek - sziszegtem.

Komor arccal léptünk ki az étterem ajtaján, kezem folyamatosan Sara derekán tartottam, egy pillanatra sem engedtem el, ki tudja, mire képesek alapon.

Természetesen nem úsztam meg az ünneplést a csapattal sem, de az a mód, ahogy ők felköszöntöttek, sokkal őrültebb volt. Beállítottak a locsolóberendezésnek háttal, majd galád módon beindították, mire egy nagy adag jéghideg vizet kaptam a nyakamba. 

- Idióták! - csavartam ki röhögve az elázott mezemet.

Valamilyen érthetetlen oknál fogva észlény csapattársaim úgy gondolták, ha már én vizes vagyok, hagy legyenek ők is azok, úgyhogy önként álltak be a tényleg irtózatosan hideg víz alá. Hangosan röhögtünk egymás hülyeségén, miközben csöpögött belőlünk a víz.

Mosolyogva néztem végig rajtuk. Tényleg probléma lett volna az öltözőben? Minden csapatnak azt kívántam, hogy bárcsak ilyen "problémás" tagjai lennének.

44. fejezet

Sziasztok! Először is, sajnálom, hogy ennyit kellett várnotok. Másodszor is, köszönöm. A nagy hajtásban és stresszben vannak apró örömök, ilyen volt például a múlt hét csütörtök és péntek, amikor a látogatottsági adatokból látszott, hogy várjátok a frisst, hiszen sokan voltatok. Köszönöm, hogy már 21 rendszeres olvasóm van, és pont most nőtt meg ez a szám, mikor kiszámíthatatlan az új rész időpontja. Köszönöm, hogy érdeklődtök az új rész után a chatben. Köszönöm a pipákat és a kommenteket. Talán nem is tudjátok, de ezek az apró kis visszajelzések hihetetlen sokat számítanak. Hálás vagyok értük, komolyan.

Erről a részről most nem mondanék sokat, nem lett a legjobb, de ennyi telt tőlem két topográfiai feladat között.

Sietek a frissel, bármit is jelent ez most :)

Csanna

Már rögtön másnap elárasztotta a médiát a hír, miszerint Sara "elárulta" a Real Madridot. Én nehezebben viseltem az egészet, mint ő, ha tehettem volna, ki sem engedtem volna a házból. Ő nyugodtabb volt, nem igazán foglalkozott semmivel, de néha, mikor akaratlanul is belebotlott egy-egy cikkbe, neki is megrándult az arca. Legszívesebben bepereltem volna az összes lapot. Hogy lehet, hogy képtelenek megérteni a helyzetet? Sara nem az okozója, hanem a szenvedő alanya a szituációnak.

- Iker, semmi bajom nem lesz. Túlreagálod - próbált nyugtatni.

- Sara, nem érted. Még soha nem találkoztál fanatikus rajongókkal, akik bármire képesek. Tizenkét éve vagyok az első csapatnál, tudom, mivel jár egy ilyen pletyka. Nem mész ma egyedül dolgozni - néztem rá komolyan.

- Miért, mit csinálhatnak? Kirángatnak a kocsiból? - mosolyodott el, de mikor ugyanolyan rezzenéstelen arccal néztem rá, felsóhajtott. - Iker, ez még csak az első nap. Legjobb esetben is kell egy hét, mire lecseng. Neked holnap már edzésed van, nem furikázhatsz át az egész városon minden nap, csakhogy ne legyek egyedül. Te is tudod, hogy ez lehetetlen.

- Csak féltelek - tártam szét a karom.

- Tudom és köszönöm. Tényleg jól esik. De semmi bajom nem lesz, te is tudnád, ha hajlandó lennél használni a reális eszed - kopogtatta meg a fejemet játékosan.

Elkaptam a kezét és a két tenyerem közé fogtam.

- Kérlek, Sara. Úgyis tudod, hogy nem hagylak békén, amíg bele nem egyezel - mosolyogtam rá féloldalasan.

Sóhajtva felemelte a slusszkulcsot, mire elengedtem a kezét, ő pedig a tenyerembe ejtette. Győzedelmesen elvigyorodtam, ő pedig nevetve megforgatta a szemeit.

- Elviszel, kiraksz a bejáratnál. Nem jössz be velem, nem beszélsz Joséval - szögezte le.

Elhúztam a számat. Túlságosan is jól ismer már. Szerettem volna elbeszélgetni egy kicsit a főnökével, tisztázni vele, hogy pontosan mekkora terhet is rakott Sarára és hogy többé nem tesz ilyet.

- Rendben - feleltem némi tétovázás után.

- Pont elég lesz neked tisztázni a dolgokat a fiúkkal holnap, nem hiányzok még én is a nyakadra.

- Nem vagy teher - húztam magamhoz. - A srácok meg tudják, hogy mi az igazság.

- Én ebben nem vagyok olyan biztos - motyogta, mire összeráncoltam a szemöldököm. - Ők csak azt tudják, hogy öltözői titkokat mondtam el. Amiket csak tőled tudhatok - nézett rám sokat mondóan.

- Nem, tudniuk kell, hogy ez nem miattunk van - ráztam a fejem, de az agyam hátsó felében motoszkálni kezdett egy gondolat.

Igaza volt Sarának. Hiszen ők csak annyit láttak, ami az újságokban benne van. Jogosan gondolhatják azt, hogy csak elmondta, amit tőlem tudott. Nagyon reméltem, hogy használják az eszüket és végiggondolják, mielőtt cselekednének. A pletykák ellenére nem volt baj az öltözőben, de ez most mindent megkeverhet.

- Menjünk - ráztam meg a fejem, remélve, hogy a baljós gondolatot is kiűzhetem egy időre.

Csendben lépkedtem a Bernabéu folyosóján az öltöző felé. Nem tudtam, hogy fognak reagálni a többiek, ha meglátnak, de abban biztos voltam, hogy meg fogom védeni Sarát. 

Nyitva volt az ajtó, így a hangjukat már hamarabb meghallottam.

- ... de ez mióta jelenti azt, hogy egyből híresztelni kell az egészet? - hallatszott ki Fábio hangja.

- Riporter vér - mondta savanyúan Cris, majd hirtelen mindenki elhallgatott, mert észrevettek.

Összeszorított szájjal bólintottam köszönés képen. Sarának igaza volt, minket hibáztattak.

Kínos, feszült csendben kezdtem el öltözni, elhatároztam, hogy nem én fogom kezdeni. Érzékeltem, ahogy néma pillantásokat váltanak felettem, de próbáltam nem foglalkozni velük. Rekordgyorsasággal készültem el, felkaptam a kulacsomat és a pálya felé vettem az irányt, mikor Sese utánam szólt.

- Nem gondolod, hogy azért mondanod kéne valamit? - kérdezte kissé gúnyosan.

Nem gondoltam volna, hogy pont ő lesz az, a legjobb barátom, aki elkezdi. Bár lehet, hogy pont ezért szólalt meg először ő.

- Mit akartok, mit mondjak? - tártam szét a karom. - Nem fogok bocsánatot kérni, semmiről nem tehetünk.

- Mondjuk add át Sarának, hogy kicsit fogja vissza magát. Igazán megtanulhatná, hogy kell szétválasztani a magánéletet és a munkát - fonta össze a kezét Cris.

Szikrázó szemekkel fordultam felé.

- Nem érdekel, ha engem szidtok. De róla szálljatok le, semmiről sem tehet - fordultam körbe nyomatékosan. - Odaadták neki a papírt, hogy mondja be a híreket, az egyik rólunk szólt. De nem az ő ötlete volt, nem tőle származott egyik infó sem. Most őszintén, hallottatok valami újat? Nem. Már előtte megírta a Marca meg az AS. Ha nem a barátnőm lenne, elsiklottak volna az egész felett. De így mindenki azt hiszi, hogy tőlem tudta meg a dolgokat és továbbadta. 

- Ebben van valami - motyogta Sese halkan.

- Tényleg azt hittétek, hogy elárulná a csapat titkait? - fogtam a fejem.
- Nem t'om. Csak minden összejátszott és ez volt a legésszerűbb.
- Elhinni, amit a média állít?
- Ja - bólintott Sergio, mire elröhögtem magam. - Bocs. Át kellett volna gondolnunk.
Szépen lassan mindenki belátta, hogy nem minket kell okolni, kivéve Cristianot. A többiek már elindultak edzésre, de ő még mindig ott állt a fal mellett, a semmibe meredve. Mikor kettesben maradtunk, végre rám nézett.
- Sarita... - kezdte halkan. - Szerinte is önző vagyok?
- Most mondtam el, hogy nem ő akarta.
- Tudom - legyintett. - Nem arra gondoltam. Mit mondott neked? Beszéltetek róla?
Mélyen a szemébe néztem és egy egészen más kérdés fogalmazódott meg bennem.
- Miért érdekel ennyire? - kérdeztem élesen.
Kihallott valamit a hangomból, mert mentegetőzni kezdett.
- Ne aggódj, én már nem vagyok belé szerelmes. Örülök, hogy megtalált téged. De ettől függetlenül még mindig sokat számít a véleménye.
- Nem tudom, erről nem beszéltünk - sóhajtottam végül.
- Jó, mindegy, hagyjuk - húzta el a száját és kilépett a folyosóra.
- Cris! - szóltam utána, mire megfordult. - Emlékszel, mit mondtam tegnap?
- Aha - vonta meg a vállát.
- Akkor légy szíves ahhoz tartsd magad! - mondtam kissé nyersen, bevetve minden csapatkapitányi tekintélyemet.
Nem sokszor csináltam ilyet, de a legkevésbé egy duzzogó Gépre volt most szükségünk. Az arcán látszott, hogy elszégyellte magát és az edzés alatt keményen dolgozott.
Tudtam, hogy felesleges aggódnom a Sara iránti érzelmei miatt, mégis alig vártam, hogy hazaérjek. Majdnem nekiütköztem a lépcsőn, akkora hévvel rohantam. Nem hagytam rá időt, hogy megszólaljon, ajkam az övéhez nyomtam, szorosan átfogtam a derekát és a falhoz szorítottam. Hevesen csókoltam, birtoklóan és kissé kétségbeesetten. Ő is megérezte, mert eltolt magától és kérdőn nézett rám.
- Az enyém vagy! - suttogtam szenvedélyesen és újból ostrom alá vontam telt ajkait.
Nyelvem az övét kutatta, kezeim bejárták teste minden porcikáját, meggyűrve rajta a ruhát. Én sem értettem teljesen a kitörésemet, ezért nem csodálkoztam, mikor finoman elhúzta a fejét.
- Minden rendben? - fúrta tekintetét az enyémbe.
- Ne haragudj - döntöttem homlokom az övének, miközben próbáltam kontrollálni őrült szívverésem és hullámzó mellkasom.
- Mi történt? - kérdezte lágyan. - Összevesztetek?
- Nem, megértették. Csak Cris... - elhallgattam és elfordítottam a fejem.
- Igen?
- Nem tudom. Még mindig nem vagyok biztos benne, hogy Cristianot már nem érdekled... mint nő.
Mikor szavaimat összekapcsolta előbbi tetteimmel, ellágyult.
- Jaj, Iker! - ölelte át a nyakam. - Ő már nem szerelmes belém.
- De nem is úgy néz rád, mint egy egyszerű barátra.
- A férfi-nő barátság örök rejtély, nem?
- Nem tetszik ez nekem - morogtam.
- Nyugi - körözött ujjaival a tarkómon. - Én már a tied vagyok - utalt korábbi mondatomra mosolyogva. - Cris miatt ne aggódj! A kapcsolatunk mély nyomott hagyott mindkettőnkben, de nem kezdenénk újra. Nem tudom elmondani, pontosan mi van köztünk, bármennyire is szeretném. Csak bízz bennem!
- Sajnálom - fúrtam fejem a nyakába.
- Nem is olyan rossz érzés, mikor féltékeny vagy, sőt! - nevetett, mire elfintorodtam.
- Örülök, hogy élvezed.
Hajamba túrva húzott magához, ezúttal sokkal lágyabban csókoltam, mint pár perccel ezelőtt. Szorosan átfogtam a derekát és megemeltem, hogy ne kelljen lábujjhegyre állnia. Nyelvével körberajzolta szám vonalát, mire finoman beszívtam alsó ajkát. Ujjaim alatt éreztem arca minden négyzetcentiméterét, orromban bőre utánozhatatlan illatát.
- Szeretlek - suttogta, mikor elváltunk egymástól egy pillanatra.
- Tudom.
- Erre nem ezt szokták válaszolni - kuncogott.
- Én is szeretlek - suttogtam végül. - Így már megfelel?
- Tökéletesen - mosolygott rám édesen.
Ellöktem magam a faltól, összekulcsoltam kezeinket és lehúztam a konyhába. A rádió halkan szólt a háttérben, miközben közösen próbáltunk összehozni valami vacsoraféleséget. A főzési tudományom ugrásszerű fejlődést mutatott, mióta Sarával élek, de még így is inkább a lába alatt voltam ilyenkor, mint a segítségére.
- Iker, menj már innen! - tolt ki a konyhából nevetve. - Majd én megcsinálom. Sokkal gyorsabban kész leszek, ha nem akarsz segíteni - célozgatott finoman, mire megadtam magam.
Nyitotta a száját, hogy mondjon valamit, de végül nem jött ki hang a torkán. Kissé félrehajtott fejjel fülelt, arcán egészen különös kifejezés ült, amit nem tudtam azonnal megfejteni.
- Mi az? - kérdeztem.
- Szeretem ezt a dalt - suttogta, legnagyobb meglepetésemre szeme párás volt a könnyektől.
Kellett pár pillanat, míg felismertem az Aerosmith dalát.
- Miről szól? - kérdeztem, mert tényleg érdekelt, hogy mi vált ki belőle ilyen erős érzelmeket.
Sara megvárta, míg Steven Tyler elkezdi a dalszöveget és fordítani kezdett. Egy ideig a konyhapultot bámulta maga előtt, de váratlanul rám pillantott, és attól kezdve tekintetünk összekapcsolódott, végig a dal alatt. Olyan volt ez, mint egy szerelmi vallomás, a megszokottól kissé eltérő formában ugyan.
Egy pillanat alatt szeltem át a köztünk lévő távolságot, a karjaimba zártam és puszikkal leptem be arca minden részét. Elsuttogta az utolsó sort, mire még közelebb hajoltam hozzá, éreztem arcomon éreztem meleg leheletét.
- Tényleg szép szám - súgtam, letöröltem a kicsorduló könnyeit és megcsókoltam,
Ezúttal közel sem voltam olyan szenvedélyes. Minden érintésemmel próbáltam viszonozni a vallomását. Mert mindketten tudtuk, hogy nem csupán lefordította a dalszöveget. Éreztem, láttam a tekintetében, hogy ezt nekem szánta. Tudtam, hogy valamikor sort akart keríteni erre, de így, hogy a véletlenen műve volt, talán még tökéletesebbé vált.
Ajka puhán érintette az enyémet, nyelveink lágy táncot jártak, miközben keze a mellkasomról elindult felfelé, végül ujjait a hajamba fűzte, ezernyi érzőideget keltve életre.
- Köszönöm! - suttogtam végül, mire lágyan elmosolyodott.
- Most már tudod, hogy felesleges Cris miatt aggódnod.
- Csak ezért csináltad? - kérdeztem nevetve, mire megrázta a fejét.
- Tényleg így gondolom - nyomott egy puszit a számra, aztán ellépett tőlem. - Azt hiszem, túlfőtt a tészta.
Követtem a konyhába és szórakozottan figyeltem, ahogy a vacsorát próbálja megmenteni.
- Próbálom nem magamat okolni érte, de... - vigyorogtam.
- Ne szállj el a csókolási tudományodtól - fordult hátra.
- Panaszkodsz? - öleltem át a derekát és a nyakát kezdtem kényeztetni.
- Éppen ellenkezőleg. Na menj, mert így tényleg nem lesz értékelhető kaja - tolt el magától.
Magyar dalszöveg

×××

Három héttel később, négy El Clásicoval a hátunk mögött elgondolkozva forgattam a telefont a kezemben. A Ligában egy gólos döntetlent játszottunk, mindkét találat büntetőből született. A Kupát hosszú, kemény és felfokozott idegállapotú csatában elhódítottuk, de a magabiztosság és az öröm csupán a Bajnokok Ligája első fordulójáig tartott, amikor hazai pályán kaptunk ki 0-2-re. Bár a Camp Nouban újra 1-1-es eredményt értünk el, ez nem segített rajtunk. A Liga első helye nagy valószínűséggel elúszott, a BL-ből kiestünk, a Kupa az egyetlen felmutatható eredmény, amely valamelyest enyhítette a csalódást. Mindkét csapatot megviselte a folyamatos harc. A négy mérkőzés alatt a két csapat 25 sárga és 4 piros lapot szedett össze, de ennél talán sokkal fontosabb, hogy a meccsek után mindig rohannom kellett szétválasztani a feleket. Az egy szűk évvel ezelőtt még egységes spanyol válogatott emléke kezdett elhalványulni, soha nem látott ellentétek alakultak ki. Féltem, hogy mennyi munkába és időbe fog telni ezt helyrehozni a válogatott meccsek előtt. 

Végül döntöttem és megnyomtam a hívás gombot. 

- Igen? - szólt bele Xavi.

- Xavi... Találkoznunk kell. 

- Ez most nem feltétlenül jó ötlet - hallottam a hangján, hogy nincs teljesen elragadtatva.

- Miért? - kérdeztem kertelés nélkül.

- Nem veled van bajom. De ez a pár hét elég durva volt és...

- Hát nem érted? - szakítottam félbe. - Pont e miatt kell beszélnünk. Felelősek vagyunk a csapatért, nem mehetünk el válogatott meccsre ilyen állapotban, annak borzasztó vége lenne. Tennünk kell valamit és mi vagyunk a kapitányok. Xavi, a barátom vagy, nem érdekel, hogy a Barcelonában játszol. Beszélj a srácokkal, én is megteszem. Aztán találkozzunk. Ez nem mehet így tovább, nem harcolhatunk egymás ellen.

- Tudom. Nem is nekem van bajom, ugyanez a véleményem. Inkább a többiek lázonganak. De megpróbálok beszélni a fejükkel, aztán visszahívlak.

- Köszönöm! - mondtam őszintén.

Ahogy letettük, már hívtam is Carlest. Először azt hittem, nem veszi fel, de aztán az ütemes csörgésnek vége lett, túl hamar. Kinyomta. 

Ha Carles, az a srác, akit szinte azóta ismerek, mint Xavit, akivel barátok vagyunk, kinyomja a hívásomat, talán nagyobb a baj, mint gondoltam. Sóhajtva döntöttem fejem az ágytámlának.

- Minden rendben? - hallottam meg Sarát, aki végzett a fürdéssel és csatlakozott hozzám az ágyban.

- Fogjuk rá - fintorogtam.

Nem akartam most ezzel foglalkozni, csak szorosan magamhoz öleltem és ajkam a homlokára szorítottam. Mosolyogva néztem lassan ellazuló testét, majd engem is elnyomott az álom, kiűzve a baljós gondolatokat a fejemből.

Harmadik díj :)

Nagyon szépen köszönöm a díjat Dorcsa-nak :)

a) Köszönd meg a díjat annak, akitől kaptad (ez alap)!

b) Tedd ki a díj képét az oldaladra, bármilyen formában, majd másold át a kérdéseket a díj adójának oldaláról!

c) Válaszolj az eredeti kérdésekre! (szám szerint öt darab)

d) Küldd tovább maximum öt blogírónak!

Kérdések:

1. Volt valami (valaki), ami nagy szerepet játszott a történeted megalkotásában?

Az után a bizonyos világbajnoki csók után "beleszerettem" - nem tudom, mi a jó kifejezés rá - Iker és Sara kapcsolatába. Eleinte csak minél több dolgot akartam megtudni róluk, de egy idő után egy történet kezdett kirajzolódni a fejemben, úgyhogy belekezdtem.

2. Melyik szereplővel tudsz azonosulni leginkább?

Úgy érzem, Iker és Sara is hasonlít rám bizonyos szempontokból. Sara azért, mert ő is önálló, aki szeret egyedül döntéseket hozni, de szüksége van a szeretetre. Iker pedig azért, mert én is nyugodt vagyok általában, és a barátaim mindig számíthatnak rám.

3. Számodra mit jelent az írás?

Kiadhatom magamból az érzelmeimet, gondolataimat úgy, hogy ezzel örömet okozok másoknak (remélhetőleg :)). Ilyenkor elvonulok az én saját, kicsit és titkos világomba és tényleg önmagam vagyok.

4. Mi volt az első történet, amit írtál?

Nem tudom pontosan, mikor volt, 10-12 éves lehettem, a lovas korszakom közepén. Mindössze egy vagy két fejezetet írtam egy lányról (Sarah-nak hívták...) és a lováról, de fogalmam sincs, hol lehet az a füzet. Pedig szívesen elolvasnám :)

5. Mit szoktál csinálni, ha nincs ihleted.

Arra nagyon hamar rájöttem, hogy ha úgy ülök le írni, hogy semmi ihletem nincs, de úgy érzem, muszáj, akkor annak nem lesz jó vége. Általában zenét hallgatok, elolvasom a többi írásomat, az előző fejezeteket, képeket vagy videókat nézek Ikerékről, vagy éppen egy Real meccset. 

Akiknek továbbadom:

Tia

Tina

Nomi

43. fejezet

Sziasztok! Először is, szeretnék bocsánatot kérni, hogy ilyen sokat késtem. Ahogy azt az előző fejezethez is írtam egy kommentben, nem akarok mindig a sulival jönni, de ez az igazság. Egy hónap múlva érettségizek angolból és földrajzból. Ebből következik a második dolog. Nem ígérek semmi rendszerességet a következő két hónapra, mivel június végén lesz a szóbelim. Ha lesz időm, energiám és már nem fér több topográfiai név a fejembe, lesz friss, de nagyon szépen kérlek Titeket, hogy értsétek meg, most nem ez a blog a legfontosabb. Abban a pillanatban, amikor június végén kilépek a teremből a szóbelim után, minden visszatér a normális kerékvágásba. Most csak egy kis türelmet és megértést kérek.
Köszönöm!

Nem sokszor játszunk délben, de a soron következő Bajnokok Ligája meccs miatt Mourinho elintézte, hogy minél hamarabb játszunk, így többet tudunk pihenni. Részben hálásak voltunk az edzőnknek, amiért mindent próbált megtenni értünk, másrészt azonban kicsit húztuk a szánkat. Nem szerettünk délben játszani a fényviszonyok miatt.

Némán figyeltem, ahogy a pénzérme forog a levegőben, majd leesik. Fej. Calatayud, a Hércules kapitánya szétnézett, majd arra a térfélre mutatott, ami háttal volt a tűző napnak. Én is ezt választottam volna, hiszen így könnyebb támadni és a kapusnak sokkal nehezebb dolga van a szemébe sütő nap miatt.

Feleslegesen aggódtam, a Lyon előtti főpróba tökéletesre sikerült. Két gólt lőttünk, egyet sem kaptunk, uraltuk a játékteret, az ellenfélnek alig voltak lehetőségei.

- Jól van srácok, ez kell ide a BL-ben is és akkor sima lesz - gratulálta Karanka.

Bármennyire is könnyű volt számunkra a mérkőzés, a szokásos fáradtság erőtt vett rajtam, amint kiléptem a zuhany alól. Hazaérve alig vártam, hogy bedőljek az ágyba és aludjak. Sara mosolyogva lépett elém és átölelt.

- Ügyes voltál - kulcsolta kezét az enyém köré. - Fáradt vagy?

- Hmm... - sóhajtottam, miközben beszívtam nőies illatát.

- Gyere! - nevetett és maga után húzott a nappaliba.

Finoman lelökött a kanapéra, aztán végigdöntött rajta és rám feküdt. Kezeimet automatikusan kulcsoltam derekára, amit felgyűrődő pólója meztelenül hagyott. Bőre forró volt.

- Szeretem az illatod meccs után - motyogta a nyakamba, miközben mély levegőt vett.

- Csak ilyenkor? - nyitottam ki a szemem és féloldalasan rámosolyogtam.

- Ilyenkor különösen - simított végig arccsontomon. - Na, aludj egy kicsit - nyomott egy puszit a torkomra.

Lecsúszott rólam és befészkelte magát a kanapé belső felére, kezeink és lábaink összekeveredtek, miközben lassan lecsukódott a szemem.

Úgy éreztem, csak pár perc telt el, mikor hirtelen valami nedveset éreztem az arcomnak nyomódni. Hunyorogva fordítottam oldalra a fejem, így a látókörömben feltűnt Doce, egészen közelről. Újra megnyalt, mire halkan felnyögve próbáltam eltolni magamtól. Egyre gyorsabb ütemben csóválta a farkát, szinte láttam rajta, mit akar csinálni.

- Meg ne próbáld! - mondtam halkan, de már késő volt.

A következő pillanatban felugrott rám, nyelve támadást indított arcom ellen, aztán megtalálta mellettem Sarát és neki sem kegyelmezett. Sara ijedten rezzent meg, de mikor rájött, ki ébresztette fel, elnevette magát.

- Mi van, rosszaság? - fogta Doce fejét két keze közé. - Unatkozol?

Egy hónap alatt rengeteget nőtt, most élte a "kamaszkorát", mindent szétszedett, amit véletlenül nem pakoltunk el.

- Na, tűnés lefele - kaptam fel nevetve és visszaraktam a földre. - Mindjárt elviszlek sétálni.

- Hagyd csak, majd én elmegyek vele - ásított Sara. - Rád fér a pihenés.

Átmászott rajtam, miközben egy futó csókot nyomott az ajkaimra. Miközben hallottam, ahogy Docehez duruzsol öltözés közben, lustán elővettem a telefonomat beléptem a Facebook oldalamra és kiírtam az első dolgot ami az eszembe jutott: "Az első akit, meglátok ébredés után, te vagy. Nem írok nevet, de tudod, hogy te vagy az." és belinkeltem egy számot. Nem tudom, honnan jött az ötlet, hiszen soha nem utaltam eddig Sarára az oldalon.

Nem gondoltam volna, hogy megtudja, hiszen ő nem használja a közösségi oldalakat.

Mikor fél óra múlva hazaért, még mindig félálomban voltam. Befészkelte magát mellém, mire jólesően morogva fontam át karommal derekát. 

- Szóval én vagyok az első, akit meglátsz ébredés után? - susogta és oldalra fordította a fejét, hogy legalább arcom egy kis részét láthassa.

- Honnan...?

- Nagore felhívott, hogy milyen romantikus barátom van - adta meg a választ. - Köszönöm - simította kezét az arcomra és megcsókolt.

Azoknak, akik látták, ez csak egy aranyos bejegyzés volt, Sara azonban tudta, mit jelent igazából, olvasott a szavak mögött. Ő az enyém, mindig mellettem van és számíthatok rá. A csók eleinte lágy volt, de egyre inkább kezdte átjárni a vágy. Elszakadtam ajkaitól, eltűrtem haját az útból és nyakát kezdem el kényeztetni. Halk, jóleső sóhajai biztosítottak afelől, hogy élvezi, amit csinálok. Kezem bevezettem pólója alá, ujjaim hegyével éppen csak hozzáérve a bőréhez kezdtem el simogatni. Volt egy rész a hasfala jobb részén, ami különösen érzékeny volt: akárhányszor hozzáértem, izmai megfeszültek, libabőrös lett és megborzongott. Most is gyorsan megtaláltam ezt a pontot, mire ajkába harapott, hogy elfojtsa nyögését. Lassan továbbhaladtam, végigsimítottam melltartóba bugyolált domborulatain, végül lehúztam fejéről a pólót. Finoman végigsimítottam oldalán, csípőjétől egészen a válláig, mire egész testét beborította a libabőr. Kezeimet a melleire vezettem, megéreztem, milyen őrülten ver a szíve és önelégülten elmosolyodtam. Gyorsan eltávolítottam róla a zavaró anyagot, hogy szabadon kényeztethessem. Csípője akarva-akaratlanul is mozogni kezdett, mivel testünk szorosan összesimult, hamar meglett az eredménye. Arcom a hajába temettem, mélyen beszívtam összetéveszthetetlen illatát, hogy féken tartsam mély, rekedt sóhajaimat. Bár karommal szorosan átfogtam csípőjét, így nem tudott megfordulni, mégis sikerült leügyeskednie rólam a boxeremet és lassan simogatni kezdett. Gyorsan megszabadítottam magam a pólómtól, majd egy mozdulattal gomboltam ki a nadrágját és húztam le róla a bugyijával együtt. Kezem elszakítottam telt idomaitól, végigsimítottam lapos hasát, csupán egy pillanatig időztem vágyai középpontján, majd összeillesztettem remegő testünket. Hátranyúlt, a hajamba markolt, miközben combjait szorosan összezárta. Felnyögtem az élvezettől, majd egyre fokozódó iramban mozgatni kezdtem csípőmet.
Halk sóhajai és az én rekedt morgásaim betöltötték a levegőt. Mikor a fejét oldalra fordította, tekintetünk összekapcsolódott, ragyogó szeme égette az enyémet. Ajkaival pont elérte állam vonalát, gyengéden végigcsókolta kissé borostás bőrömet, jóleső sóhajokat csalva ki belőlem. Minden egyes lökésnél újabb forrósághullám öntött el, az alhasamban lévő csomó egyre nagyobb lett, Sara arcára nézve pedig tudtam, hogy ő is közel jár már.
Teste megremegett, éreztem, ahogy elgyengül, így még szorosabban öleltem, csípőjét leszorítottam, én is átléptem a gyönyör kapuját. Pár pillanatig csendben ziháltunk mindketten, majd kihúzódtam belőle és hagytam, hogy rám másszon. Lassan cirógattam az arcát, figyeltem minden egyes rezdülését. Hirtelen elpirult, mire mosolyogva húztam fel a szemöldököm.
- Min gondolkozol, hogy ilyen szép színed lett?
Szavaim hallatán ha lehetséges, még pirosabb lett.
- Csak azon, hogy... Ki tudja, hanyadik alkalom volt már ez? És még mindig nem volt két ugyanolyan, képtelen vagyok azt mondani, hogy oké, ennyi elég volt.
- Ajánlom is, hogy ne - szélesedett ki a mosolyom.
- Annyira... soha nem volt még ilyen, senki mással. Minden pillanatát, minden mozdulatodat élvezem. Nem, képtelen vagyok elmondani - sóhajtott.
- Nem is kell - fordultam az oldalamra, még mindig a karjaimban tartva. - Tudom, mire gondolsz.
Vannak olyan érzelmek, pillanatok vagy tettek, amelyeket képtelenek vagyunk kifejezni szavakkal. Ebben a pillanatban értettem meg, hogy nem is kell próbálkozni. Elég volt csak belenéznem Sara szemeibe, ahonnan mindent ki tudtam olvasni. Ha két ember igazán szereti egymást, akkor nincs szükség szavakra, amik talán elrontanák a pillanat varázsát. Most először adtam igazat annak a közhelynek, hogy néha a csend többet mond minden szónál.

×××

Március végéhez közeledve egyre több teher nehezedett ránk. Sikerrel vettük az akadályt a Bajnokok Ligájában és a Spanyol Kupában is, aminek az lett az eredménye, hogy két és fél héten belül négy El Clásicoban lesz részünk. A feszültséget már most érezni lehetett a levegőben, mindannyiunkban fájó nyomként ott égett az 5-0-ás eredmény.
Éles sípszó hasított a levegőbe.
- Cristiano, szedd össze magad! - ordított át a stadionon Mou. - Passzold már le azt az istenverte labdát! Lehetsz akármilyen jó játékos, néha kételkedem az agyi szinteden. Öt ember között akarod átcselezni magad, miközben Pipita három méteres körzetében senki nincs - jött egyre közelebb, de a hangerőn nem vett lentebb. - Ha már itt tartunk, ki fogja Gonzalot? Sergio! Miért vagy te is Cristiano oldalán?
Az edzőmeccsünk nem éppen úgy alakult, ahogy azt Mourinho szerette volna. És ez így ment már napok óta. Cris mélyponton volt, nem úgy ment neki, ahogy azt elvárta volna magától, ráadásul a média nagyon rászállt az önző játéka miatt. Mou is egyre idegesebb lett, ami miatt néha olyan arcát mutatta, amivel nagyon nem értettem egyet. Elkaptam néhány szót a Ruival lefojtatott beszélgetéséből, a Barcelona elleni játékról volt szó. Soha nem voltam híve az erőszaknak a pályán, az edzőm szájából azt hallani hogy "Nem érdekel, kit rúgnak le, csak nyerjünk!" különösen fájó volt.
Az öltözőben sem olyan volt már a hangulat, mint pár hete. Néha valaki elsütött egy-egy poént, de a nevetés gyorsan elhalt és nem követte újabb.
- Tényleg önző vagyok? - motyogta Cris, de a csendben meghallottuk.
Mindenki felé fordult, mire kérdőn nézett végig rajtunk, majd tekintete megállapodott rajtam, láthatóan tőlem, a csapatkapitánytól várta a választ.
- Nem, nem hiszem. Inkább úgy mondanám, hogy nagyon nyerni akarsz, mindig te akarsz a legjobb lenni. Szereted, ha figyelnek rád, ha rólad beszélnek, de ez érthető, hiszen ismerjük a gyerekkorodat. Minden meccsen gólt akarsz lőni, ami normális, hiszen ez a dolgod, de néha már túlzásba viszed. Ezért vagy most ilyen - a szemem sarkából láttam, hogy a többiek is bólintanak. - Cris, ez nem egy kényszer. Lehet, hogy te lövöd a Liga legtöbb gólját, lehet hogy Leo. Tényleg olyan nagyon számít ez? Szerinted öt év múlva emlékezni fognak rá? Adj egy gólpasszt, ha látod, hogy biztos gól lesz belőle, ne akarj csinálni még egy cselt, csak hogy látványos legyen az esetleges gól. Játssz azért mert élvezed, mert ott van benned a tűz és ne azért, hogy miattad rezdüljön meg a háló!. Játssz a csapatért, érted?
Nem sokszor szorult rá egyikünk sem, hogy buzdítani kelljen, ráadásul nem szerettem, ha a figyelem középpontjában vagyok. Annak a fajta kapitánynak tartottam magam, aki inkább a nyugodt jelenlétével segít a csapatnak. Most mégis láttam a fiúk szemében felcsillanó tiszteletet és elismerést, ami részben meglepett, részben pedig jólesett.
Látszott Cristianon, hogy elgondolkodott, úgyhogy békén hagytuk és folytattuk az öltözést. Mikor felálltam, hogy távozzak, ő is csatlakozott hozzám. Egy ideig némán sétáltunk a parkoló felé, nem szóltam semmit, tudtam, hogy úgyis elmondja, amit akar.
- Tudod Iker, mikor idejöttem, nem csíptelek igazán. Nem értettem, hogy miért te vagy a cséká, mivel csendes vagy meg minden. Pepe azt mondta, itt az a szokás, hogy az hordja a kapitányi szalagot, aki a legrégebb ideje van a csapatnál. Lehet, hogy ez is benne van, de te nem csak ezért vagy kapitány. Szerinted Sese vagy Marcelo tudott volna ilyet mondani nekem, amitől rájövök, hogy barom voltam? Azért vagy a kapitányunk, mert rád hallgatunk. Köszönöm - nézett a szemembe, aztán elmosolyodott. - Nem mindenben értünk egyet, sokszor veszekszünk, más a vérmérsékletünk, de örülök, hogy van egy ilyen barátom.
Féloldalas mosolyra húztam a számat. Valahol mélyen már éreztem, hogy érik ez a beszélgetés, mivel tényleg voltak kisebb-nagyobb vitáink. De soha nem vártam tőle ezeket a szavakat. Egyszerűen kezet nyújtottam neki, ő pedig vigyorogva megrázta.
- Holnap találkozunk - csapott a vállamra, aztán beszállt a kocsijába.

- Milyen napod volt? - kérdezte Sara, miközben öltözött.
- Hosszú. Mourinho végigordította az edzést, Cris depressziós lett, aztán beszéltem a fejével. Tele vannak az újságok vele meg az öltöző állítólagos vitáival. Nem mondom, hogy minden rendben van, de közel sem olyan vészes a helyzet, mint ahogy azt állítják. Ráadásul most te is elmész és mire hazaérsz, már nem foglak ezzel terhelni - mosolyogtam rá.
Csak széttárta a karjait, mire megöleltem. Nyugtatóan simogatni kezdte a hátamat, míg végül feloldódott bennem az egész napos feszültség.
- Kicsit összecsaptak feletted a hullámok, nem? - simította kezét az arcomra.
- Talán - értettem egyet vele, miközben a tenyerébe csókoltam.
Egy gyors pillantást vetett a karórájára, aztán úgy ahogy volt, kabátban és csizmában a nappaliba húzott.
- Még van tíz percem.
- El fogsz késni - tiltakoztam.
- Iker, szükséged van rám, a munka most a legutolsó - mondta lágyan, mire sóhajtottam és beszélni kezdtem.
- Túl sok ez most nekem. Félek. Négy meccs a Barca ellen kevesebb, mint három hét alatt? Ismerem a srácokat, szét kellett választani őket legutóbb is, nincs szükségünk több verekedésre, így is elég nehéz lesz, hogy újra minden rendben legyen a két csapat között. Aztán itt van José. Sok edzővel dolgoztam már, mindenkinek más a személyisége. Fantasztikus menedzser, nagyon jó pszichológus, tényleg érti a dolgát. Hálásak vagyunk neki, hogy leveszi a terhet a vállunkról, hogy magára vállalja a sajtót, csak hogy nekünk ne kelljen ezzel foglalkozni. Mindig azt mondja, hogy inkább őt bántsák, neki már nem számít. De mostanában...   - ráztam meg a fejem. - Nem tetszenek a módszerei. Ez már nem az a Real Madrid, amiben én felnőttem. Nincs több fehér balett, del Bosque. Nézd meg az újságokat, a TV-t! Mindben mi vagyunk, és nem a meccseink miatt. Kiforgatják a szavainkat, pletykákat kreálnak. Mindezt még el is tudnám viselni, de az, amit elvár tőlünk... Én nem ez vagyok, Sara. Én képtelen vagyok ellenségként nézni az ellenfeleimre, de ő ezt várja tőlünk - magyaráztam.
Pár pillanatig mindketten csendben ültünk, valószínűleg nem számított rá, hogy kissé kiakadok. Eddig nem mondtam neki semmit az öltözői hangulatról, de rájöttem, hogy sokkal könnyebben érzem magam most, hogy kiadtam magamból mindent.
- Figyelj, a Barcelona miatt ne aggódj. Ismeritek egymást a fiúkkal, meg fogjátok tudni beszélni, bármi fog is történni, ebben biztos vagyok. Neked, Xavinak és Carlesnek elég nagy szava van az öltözőben, higgadtak vagytok, hallgatni fognak rátok a többiek. Mourinho - húzta el a száját. - Ha jobban belegondolok, akkor most rám is haragszol, mivel a Marca előszeretettel ír a témáról.
- Nem, te normális cikkeket írsz - tiltakoztam hevesen.
- Tudom, hogy értetted. Hidd el, ő is ugyanolyan feszült, mint te vagy. Várj egy kicsit, hátha ez csak az év végi hajrá miatt jött ki belőle. Ha nem, majd beszélj vele erről. Elvégre te vagy a kapitány, jogod van véleményt formálni. A médiával meg ne foglalkozz, nemsokára úgyis kevesebbet leszünk az újságokban, ha hazajön Javier költözhetünk - nyomott egy lágy puszit az ajkaimra.
- Most olyan egyszerűnek tűnik az egész. Tényleg ennyire felfújom a dolgokat? - túrtam a hajamba.
- Nem, csak aggódsz a csapatért. Nem is várok mást tőled.
- Köszönöm - simítottam végig az arcán. - Menj, ne késs még többet és fogd rám az egészet - húztam magamhoz egy gyors csókra.

Egy órával később már a vacsora maradékát szedtem le az asztalról, mikor SMS-t jelzett a telefonom. Lustán nyúltam érte, de mikor végigfutottam a pár sort, összeráncolt szemöldökkel meredtem a kijelzőre.
"Kapcsold be a TV-t és hallgasd végig a sportot. Otthon mindent elmagyarázok. Nagyon sajnálom."
Nem értettem túl sokat belőle, de automatikusan benyomtam a TV-t és a Telecinco csatornára vittem. Már lement a híradó, a sporthírek következtek. Egyből láttam, hogy valami nincs rendben. Másnak talán fel sem tűnt volna, de az arcára kiülő, alig észrevehető bosszúság és feszültség egyből feltűnt. Kezdtem én is ideges lenni, karomat összefonva a mellkasom előtt hallgattam végig a különböző híreket, de egyikre sem illet rá a kétségbeesett SMS.
- Nem állnak túl fényesen a dolgok a Real Madrid háza táján. A csapat a második helyen áll a Barcelona mögött a bajnokságban, de José Mourinho vezetőedzőnek nem csak a rá váró El Clasicókkal, hanem a saját csapatával is meg kell küzdenie. A 96 millió euróért megvásárolt Cristiano Ronaldo úgy tűnik, nem teljesen váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a sztárfocista továbbra is önző énjét mutatja, góloktól fosztva meg csapatát. Emellett egy új probléma ütötte fel a fejét: a csapat kapitánya, Iker Casillas és helyettese, Sergio Ramos nem ért egyet Mourinho olykor erőszakos módszereivel, aminek köszönhetően az öltöző már nem egységes többé....
Döbbenten léptem hátra, míg lábam a kanapénak ütközött. Ekkor lerogytam rá, Sara hangja összefolyt a fejemben, már nem akartam hallani, mit mond. Ebből botrány lesz, óriási botrány.
Arra eszméltem, hogy nyílik a bejárati ajtó, majd meghallottam csizmája kopogását a kövön. Nem néztem fel, mikor megállt előttem, de érzékeltem, hogy leguggol elém. Hirtelen megéreztem kezeit az enyémen, amint finoman lefejtik azokat az arcomról.
- Iker - suttogta. - Annyira sajnálom. Ne haragudj rám, kérlek! Elém rakták azt a hülye papírt, hogy olvassam fel. Én nem akartam. Nem fogom kiadni a csapat dolgaid, bízhatsz bennem. Nem az én ötletem volt, csak egy szerencsétlen véletlen, hogy pont enyém a sport...
Megráztam a fejem, mire szóáradata abbamaradt.
- Sara, eszembe se jutott téged hibáztatni. Tudom, hogy mennek a dolgok - amint ezeket a szavakat kimondtam, arcán megkönnyebbülés ömlött végig.
Tényleg azt hitte, hogy mérges leszek rá? Hát nem érti, hogy milyen lavinát indítottak el a minél nagyobb nézettséget akaró vezetők?
- Sara, felfogtad, hogy ez mivel jár? Legszívesebben felpofoznám, aki kitalálta, hogy te olvasd fel. Hogy lehet egy felnőtt ember ennyire felelőtlen? Nem gondolta végig, hogy minek tesz ki téged ezzel? Te sem érted? - fogtam kezeim közé az arcát. - Mindenki azt fogja hinni, hogy elárulod a csapat titkait, hogy továbbadod, amit tőlem hallasz. Minden rajongó az ellenségének fog tekinteni, ezzel lesz tele minden. Nem akarlak kitenni ennek. Csak azért, mert a barátnőm vagy, mindenki támadni fog. Annyira el akartam kerülni ezt az egészet - mondtam kétségbeesetten.
- Nyugodj meg! - kérlelt. - Nem lesz semmi baj. Nekem az számít, hogy te tudod az igazságot. A többi nem érdekel.
Elkeseredett sóhajt hallattam. Ő sem értette, mi indult el abban a percben, mikor bemondta a hírt. A következő hetek nem lesznek könnyűek.