46. fejezet

Sziasztok! Túl az írásbelin kissé megkönnyebbülten, mivel szerintem jól sikerült, köszönöm mindenkinek a támogatást és a gratulációkat :) Mondjuk a 40 földrajz szóbeli tétel nem nyugtat meg túlságosan az asztalomon, de most elrendeltem magamnak egy kis pihit, úgyhogy gyorsan megírtam. Szerintem nagyon látszik rajta, hogy leesett rólam egy teher, mivel igazából nem sok minden történik benne, de legalább vidám, de ezt döntsétek el ti :)

És még egyszer szeretném megköszönni a díjakat, amiket kaptam, tényleg hihetetlen érzés megkapni őket. <3

Csanna

- Sara, ígérd meg, hogy elmész az orvoshoz - néztem rá szigorúan egy újabb rosszullét után.

- Jó, persze.

- Egy hete ezt mondod. Ígérd meg, hogy most tényleg elmész. Két hete folyamatosan rosszul vagy, nem mondhatod, hogy nem vártál eleget. Valami nagyon nincs rendben - mondtam aggódva.

- Ma délelőtt - hunyta le a szemeit megadóan, mire puszit nyomtam a homlokára.

- Én is így gondoltam. Elmenjek veled?

- Nem, edzésed lesz. Felhívlak, ha tudok valamit.

- Nem fogom tudni felvenni.

- Akkor elugrok Valdebebasba. Ahogy ismerlek, úgyse bírod ki estig - nevetett.

- Csak aggódok - mondtam őszintén, majd egy gyors, de annál szenvedélyesebb csók után hagytam, hagy menjen.

Pár óra múlva már az edzőközpontban róttam a köröket, mögöttem Sergio, Xabi és Alvaro röhögött nagyban valamin. Kihallottam a nevemet a beszélgetésükből, úgyhogy hátra fordultam.

- Figyelj csak, El Capi - vigyorgott Arbe. - Sprint. Te meg én. Edzés végén.

- Oké - vágtam rá azonnal vigyorogva, aztán Sesére néztem. - Miben fogadtatok?

- Minek nézel te engem? - játszotta az ártatlant, mire felvontam a szemöldököm. - Na jó. Ha Arbe nyer, Xabi hív meg mindenkit egy körre, ha te, akkor én.

- Ellenem fogadtál? - húztam fel a szemöldököm.

- Iker - tette a vállamra a kezét nevetve. - Szerintem te egy meccsen se futsz le 35 métert - mutatott a kijelölt távra. - Legalábbis egyhuzamban nem.

- Készítsd a pénztárcádat - röhögtem el magam, majd magukra hagytam őket.

Két óra kimerítő edzés után odaálltunk a rajtvonalhoz.

- Vigyázz! Kész! Rajt! - ordította Xabi, mire elindultunk.

Már a rajtot sem kaptam el túl jól, de 20-25 méterig nagyjából fej-fej mellett haladtunk. Aztán Alvaro beleadott még egy kicsit, és pár méterrel előttem ért be. Sese végigordította az egészet a pálya széléről, miközben kamerázott.

- Iker - fordította felém a kameráját. - Nem volt ez olyan rossz. Mit mondasz? - természetesen teli szájjal vigyorgott, mivel nem neki kell majd fizetni a következő buliban.

- Az a rohadt rajt - mosolyogtam. - A végén kiengedtem, mint Usain Bolt, de nekem nem jött be - túrtam a hajamba, a többiek pedig felnevettek a hasonlatot hallva.

Az öltözők felé indultam, de többen is utánam szóltak értetlenül.

- Már mész is, Iker?

Megszoktuk, hogy az edzések után bent maradunk még egy kicsit, tovább játsszuk a meccset vagy egyszerűen csak hülyéskedünk.

- Bocs srácok, dolgom van. Jó szórakozást! - intettem nekik.

Tudtam, hogy Sara valószínűleg a parkolóban vár rám az orvosi papírral a kezében. Viszont mikor beléptem az öltözőbe, a helyemen várt.

- Sara! Hogy jöttél be?

Ismertem az őröket, nem éppen a könnyen meggyőzhető természetükről voltak híresek.

- Egy sajtós kártya mindig jól jön - mutatott a nyakában lógó passtartóra.

Elnevettem magam a magyarázatát hallva. Cseles.

- Mit mondott az orvos? - tértem gyorsan a tárgyra.

- Nincs baj. Egyszerűen kicsit alacsonyabb a vérnyomásom a kelleténél, ezért leszek rosszul. Azt mondta, ez jellemző az ilyen alkatú lányokra. Igyak kétszer annyit, mint eddig, mozogjak, egyek és azt is mondta, hogy alvásnál emeljem meg kicsit a felsőtestemet. Mondtam, hogy az eddig is megvolt. Konkrétan rajtad alszom - mosolyodott el.

- Akkor minden rendben lesz? - kérdeztem megkönnyebbülten.

- Igen. Egy hét múlva, ha rendesen csinálom, amit mondott, már nem lesz rosszullét.

- Számon foglak kérni, vigyázz! - öleltem át és megcsókoltam.

Hatalmas kő esett le rólam, hogy nincs semmi komoly baj. Talán ennek is köszönhetően a csókunk kissé szenvedélyesebbre sikeredett, kezeimmel már a pólója alatt kalandoztam. Szorosan átkarolta a nyakamat, ajka válaszolt minden kimondatlan kérdésemre.

Kivágódott az ajtó, mire szétrebbentünk. Marcelo és Cris ugyanolyan meglepetten néztek ránk, mint mi rájuk. Aztán a kis brazil hangosan nevetni kezdett.

- Dolgod van, mi? Ejnye, Iker, ilyet nem szabad csinálni - röhögött.

Sara elpirulva fúrta arcát a nyakamba, mire újra magamhoz húztam. Tekintetem találkozott a Cristianoéval, megnyugodva konstatáltam, hogy jól szórakozik, de szemében semmi nyoma nem volt, hogy másképp nézne Sarára.

Marcelo komótosan bejött, miközben az a tipikus vigyor ült a fején. Pakolászni kezdett a szekrényében, levette a mezét, majd félmeztelen felsőtesttel újra felénk fordult, direkt húzva az agyam. Én azonban csak felvontam a szemöldököm és elfojtottam a mosolyomat. Cris követte barátja példáját, szemmel láthatóan azon voltak, hogy kiborítsanak, miközben felsőtestüket mutogatják a barátnőmnek, azonban nem tettem meg nekik azt a szívességet, hogy bosszankodni lássanak miatta.

Pár perc múlva csatlakozott hozzánk Pepe és Pipita, akik ugyancsak jót derültek rajtunk, természetesen azonnal csatlakoztak Crisékhez.

- Felesleges, srácok - nevette el magát Sara. - Iker nem fog kiborulni, engem meg nem fogtok ilyen könnyen levenni a lábamról. 

- Oké, megoldjuk - vigyorodott el Gép és a nadrágjához nyúlt.

Ezt már én sem hagyhattam szó nélkül.

- Hé, azért van egy bizonyos határ, oké? - néztem rá reményeim szerint nem túl kedvesen.

Tudtam, hogy csak hülyéskednek, de azért mégse volt kedvem végignézni, amint kisebb sztriptízshow-t tartanak Sarának.

- Esetleg kimennétek egy percre? - néztem rájuk.

- Zavarunk? - röhögött Pipita, láthatóan esze ágában sem volt megmozdulni. - Fejezzétek csak be nyugodtan, amit elkezdtetek, ne zavartassátok magatokat.

Kész, mindannyian szakadtak a nevetéstől, de egy lépést sem tettek az ajtó felé. 

- Kiküld minket a saját öltözőnkből - nézett a többiekre Pepe. - Na jó, de csak öt perc! És semmi rosszalkodás - rázta meg az ujját fenyegetően, mire elnevettem magam. - Óra indul - húzta be az ajtót maga mögött.

- Bocs, néha borzasztó hülyék tudnak lenni - mosolyogtam Sarára, aki nagyszerűen szórakozott az elmúlt percekben. - Menned kell dolgozni, ugye? - sóhajtottam sajnálkozva.

- Igen, de este hamarabb szabadulok - húzódott közelebb hozzám, mire lehajoltam, hogy összeillesszem ajkainkat.

Olyan volt, mintha meg se zavartak volna minket a srácok, ugyanolyan szenvedéllyel simultunk egymáshoz. Tudtam, hogy itt és most nem lehet, képtelenség, kezeimnek mégsem tudtam parancsolni, már Sara ruhái alatt kalandoztam. Halkan felsóhajtott, mikor kezem fenekére simítottam, majd megragadtam az egyik lábát és a csípőm köré tekertem. 

- Iker, ne! - húzódott el zihálva. - Bármikor visszajöhetnek.

- Tudom - döntöttem homlokom az övének. - Nem tehetek róla, túl vonzó vagy - mosolyogtam.

- Ne fogd rám! - nevetett.

- Ha hazaérsz... - kezdtem, mire felcsillantak a szemei. - Most nem arról van szó. Beszélnünk kell a házról. Akár már holnap is költözhetünk.

- Komolyan? - derült fel az arca.

Bólintottam, mire újra megcsókolt.

A társaság pont ezt a pillanatot választotta, hogy belépjen az ajtón, ekkor már az egész csapat beözönlött. Nem lepődtek meg, hogy itt találták Sarát, úgyhogy valószínűleg már részletes felvilágosítást kaptak.

- Gyerekek, nem megmondtam, hogy ne rosszalkodjatok? - kezdte Pepe.

- Megyek - suttogta a fülembe Sara, mire puszit nyomtam az arcára és elengedtem. 

Intett a többieknek, akik remekül szórakoztak.

- Úgy látom, szükséged lesz egy hideg zuhanyra - vigyorgott rám Sese, én pedig megfogadtam a "tanácsát" és a zuhanyzó felé indultam.

×××

Végigdőltem a kanapén, a TV-ben az Európa Liga döntője ment, de őszintén szólva nem nagyon figyeltem rá, a gondolataim már a körül forogtak, hogy kéne megbeszélni Sarával a házzal kapcsolatos dolgokat. Elég valószínű volt, hogy nem lesz elragadtatva.
Mikor pár óra múlva befutott, még fogalmam sem volt, hogy kéne finoman előadni neki a helyzetet.
- Milyen napod volt? - húztam közelebb magamhoz a kanapén.
- A fénypontja kétségtelenül a délelőtti öltözős jelenet volt. Nem sokszor lát az ember négy félmeztelen pasit egyszerre, akik ráadásul még jól is néznek ki - nevetett.
- Hé! - böktem oldalba tiltakozva.
- Nyugi - adott egy lágy puszit az arcomra. - Ha te is levetted volna a mezed, a legkevésbé sem érdekelt volna a többiek kinézete.
- Ez megnyugtató.
- Miről akartál beszélni?
- Telefonált Javier. Hazajött, már elvitte a bútorokat, úgyhogy bármikor mehetünk.
- Mikor kell fizetni?
Egyből rátapintott a lényegre.
- Öö... az a helyzet, hogy már kifizettem - vetettem rá egy gyors pillantást.
- Micsoda? Mikor?
- Rögtön a szülinapod után.
- Miért nem mondtad? - ráncolta a szemöldökét. - Az a közös házunk, nem egyedül kell fizetned!
- Ajándék volt.
- Nem. A koncertjegy volt az ajándék, te is mondtad. Iker, ezt közösen kellett volna elintéznünk! És különben is, házat ajándékba...
- Tudod nagyon jól, hogy nem probléma.
- Pontosan ez a baj! - csattant fel. - Nagyon is tisztában vagyok vele, hogy nem okoz gondot kifizetni. De el kell fogadnod, hogy én is ott fogok élni. Közös háztartás, család, akár tetszik, akár nem.
- Te is nagyon jól tudod, hogy mennyire tetszik - kaptam el a kezét, hogy összefűzhessem ujjainkat.
- Iker, ez annyira abszurd! Kifizeted a több tíz milliós házat, ahol ketten fogunk élni - rázta a fejét.
- De ha belegondolsz... A csekkeket is így fizetjük, nem? Éppen az, aki ráér. Néha te, néha én. Most én értem rá - magyaráztam, de csak egy lesújtó pillantást kaptam válaszul.
- Ne keverd össze a számlák díját a ház árával. Van pár nullás eltérés.
- Jó, figyelj! Nyitunk egy közös számlát. A te fizetésednek meg az enyémnek egy része oda megy, abból fogjuk fizetni a közös dolgokat.
- Nem tudom elhinni, hogy tényleg vettél egy házat kettőnknek.
- Megmutassam az átutalási papírt? - mosolyodtam el.
- Inkább ne! Nem akarom tudni, hogy mennyi volt... Vagyis de! Kifizetem a felét.
- Nem! - mondtam ellentmondást nem tűrően. - Szó sem lehet róla!
- Miért? Ugyanúgy az én házam is.
- Rajta van a neved a tulajdonosi szerződésen.
- Nem erre gondoltam.
- Miért akadsz ki ennyire? - simítottam végig az arcán, mire felsóhajtott.
- Mert... Iker, én nem ilyen vagyok. Az egy dolog, hogy... hogy jól keresel, de nem ezt várom tőled. Nem kell mindent kifizetned, legalábbis a közös dolgainkat nem. Tudod, mit gondolnak az ilyen lányokról?
- Miért, te mit csináltál volna fordított helyzetben? - szóltam közbe.
Látszott rajta, hogy erre nem tud mit mondani, mivel felnyögött és homlokát a vállamnak támasztotta.
- Ha megígérem, hogy nem csinálok több ilyet, megbékélsz? - simítottam végig a haján.
- Nem vagyok mérges, legalábbis nem úgy, ahogy te gondolod. De én is megkérdezhetem: Te mit éreznél, ha kifizettem volna a házat? - nézett rám.
- Nem örülnék neki túlzottan - húztam el a számat. - De ettől függetlenül tudom, hova akarsz kilyukadni és már most mondom, hogy ne is próbálkozz! Nem fogod kifizetni! - álltam fel a kanapéról. - Szerintem hagyjuk most ezt egy kicsit. Holnap elmegyünk, megnézzük, hogy minden rendben van-e, aztán elkezdjük a költözést, oké? - húztam fel őt is.
- Rendben. De ezt nem felejtem el egykönnyen - próbált komoly maradni, de a szája sarkán már apró mosoly játszott.
- Majd kárpótollak - nyomtam egy puszit az ajkaira. - Gyere, elviszlek vacsorázni! Tartsuk be az orvos kérését, ma kapsz két kör desszertet - vigyorodtam el.
- Ez ellen nem tiltakozom - nevette el magát.
Kézen fogva léptünk ki az ajtón, majd a vezető felőli üléshez léptem.
- Mit csinálsz? - kérdezte Sara a homlokát ráncolva.
- Mondtam, hogy elviszlek vacsorázni.
- De hadd vezessek én, akkor ihatsz valamit.
- Menjünk - legyintettem és kinyitottam az ajtót, de Sara makacsul megállt az autó mellett és nem akart beszállni.
Egy sóhajjal megkerültem a kocsit, kinyitottam az ő ajtaját és várakozva néztem rá.
- Sara, kizárt, hogy ma bármit is igyak ásványvízen kívül. Holnap reggel edzésünk van.
- Addig kimegy belőled.
Felvontam a szemöldököm, majd lassan közelebb léptem hozzá, átöleltem a derekát és tolni kezdtem a kocsi felé. Nevetve kapaszkodott belém.
- Ne már! - kacagott. - Ez nem ér, túl erős vagy - karolta át a nyakam megadóan, mire puszit nyomtam az arcára. - Szeretlek - suttogta végül a mellkasomba.
- Én is szeretlek - mosolyodtam el. - És most szállj be - löktem meg finoman.
- Milyen romantikus vallomás - fintorgott nevetve, de végre hallgatott rám és be tudtam csukni az ajtót.
- Vigyázz, mert este olyan romantikus vallomást kapsz tőlem, hogy nem felejted el egy ideig - indítottam el a kocsit.
- Már alig várom - dőlt hátra elégedetten, majd mindketten elnevettük magunkat.