53. fejezet

Hát, nem is tudom... :)

2011 november

Csalódottan huppantam le az öltözőben a padra. Lehet, hogy csak barátságos, tét nélküli meccs volt, de az angolok így is megvertek minket 1-0-ra. 

- Iker, ne lógasd már a fejed! 126-szoros válogatott vagy, pár nap múlva te leszel a csúcstartó - huppant le mellém Xavi. - Ez csak egy laza meccs volt, tudod, hogy nincs jelentősége.

- A rekordnak sincs - mosolyodtam el. - Nem ezért játszok.

- Tudom, de azért ez már elég imponáló szám. Majd akkor szomorkodj, ha megverünk titeket az El Clásicón -  vigyorgott rám, mire a csapat madridi része hangos tiltakozásba kezdett.

- Ne is álmodj róla - nevettem el magam és a zuhanyzó felé vettem az irányt.

Igen, a mai pályára lépésemmel utolértem Zubit, nekem is 126 válogatottságom van, ráadásul Costa Rica ellen is valószínűleg játszani fogok, megdöntve ezzel a legendás kapus rekordját. De ez engem nem hozott lázba. Nem arról volt szó, hogy nem örültem neki, hogy ennyiszer bíztak bennem a szövetségi kapitányok, ennyiszer tudtam képviselni az országot, ez megtisztelő. De nem a rekordért játszottam, az teljes mértékben hidegen hagyott.

Pár óra múlva landoltunk a barajasi reptéren, majd kissé fáradtan indultunk haza. Sara már aludt, úgyhogy próbáltam a lehető legcsendesebben bebújni mellé az ágyba.

Másnap reggel nem volt mellettem, mikor felkeltem, a nappaliban találtam meg, a szokásos cikket írta a Marcanak.

- Jó reggelt! - pattant fel, mikor meglátott, egy szoros öleléssel és hosszú csókkal köszöntött. - Mikor értél haza?

- Fél kettő körül - öntöttem magamnak egy kis kávét, hogy tényleg felébredjek.

Sara visszatért a laptopjához, átolvasta, amit eddig írt, aztán kitörölte az egészet. Eleinte nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, máskor is csinált ilyet. De mikor már sokadjára csapott kissé idegesen a backspace gombra, érdeklődve fordultam felé.

- Miről kell írnod?

Felpillantott rám, aztán egy pillanatnyi tétovázás után megszólalt.

- Csak a hétvégi fordulóról - rázta meg a fejét.

- És hanyadjára kezdesz neki? - mosolyogtam rá.

- Az ember azt hinné, könnyű megírni ezt a cikket, de annyi mindent akarok leírni és csak egy oldalam van.

- Nyugi - nyomtam egy puszit a homlokára, aztán letelepedtem mellé és benyomtam a TV-t.

Hosszú perceken keresztül magamon éreztem a pillantását, úgyhogy a combjára raktam a kezem és lassan simogatni kezdtem. Egy sóhaj kíséretében újra a billentyűzetnek szentelte figyelmét, ujjai ezúttal sebesen száguldottak. Fél óra múlva hátradőlt, ajkán elégedett mosoly játszott. 

- Kész? - néztem rá, mire bólintott és az asztalra rakta a laptopot, hogy rendesen át tudjon ölelni. 

A cikk két nap múlva jelent meg. Reggel a srácok széles mosollyal fogadtak, azzal a típussal, amelyből rögtön tudtam, hogy lemaradtam valamiről.

- Iker, mond meg Saritának, hogy rólam is írhat egy ilyet - kezdte Cris, majd a többiek is csatlakoztak hozzá.

- Ja, nagyon jó lett, gratula neki - mondta Sese.

- Érződik, hogy... szereti, amiről ír - vihogott Pipita és erre a beszólásra a többiek is elnevették magukat.

- Oké, álljunk meg egy percre. Miről beszéltek? - tettem fel a kérdést, mire mindannyian elhallgattak és döbbenten néztek rám.

- Te nem olvastad? 

- Nem - ráztam meg a fejem.

Néma pillantásokat váltottak, láthatóan megegyeztek valamiben.

- Nem mondtunk semmit. Ha hazamész, ezzel kezd - tanácsolta Ricky, én pedig már őszintén kíváncsi voltam, miért váltott ki belőlük ekkora elismerést egy cikk a múlt hétvégi fordulóról.

Kissé türelmetlenül csináltam végig az edzést, ez persze meglátszott a munkámon is. A fiúk tudták, miért vagyok szétszórt, de a Míster nem és nem is nagyon érdekelte, csupán rám szólt, hogy szedjem össze magam.

Hazaérve ledobtam a táskám és egyenesen a konyhába mentem. Felkaptam az újságot, kinyitottam az adott oldalon és elkerekedett a szemem. A cím ez volt: "Aranylabdát neki, mert él." És alatt egy oldalas cikk rólam, az én fotómmal. Döbbenten dőltem neki a pultnak, lassan olvasni kezdtem.

Ha itt lenne velünk a spanyol válogatott kapitánya, nem engedné, hogy túl sokat írjunk róla. Nem engedné, mert Iker nem tudja, mennyit jelent azok számára, akik szeretik őt, nem engedné, mert ő nincs tudatában, mennyi mindent tett már és fog még tenni a Real Madridért és Spanyolországért.  Ő egy nagyszerű ember, aki még mindig zavarba jön, ha elismerést és figyelmet kap. Azt mondaná, ő soha nem érte volna el ezeket a sikereket a csapattársai nélkül.

Zavarban érezné magát, ha arról kérdeznénk, hogy tegnap egalizálta Zubizaretta rekordját azzal, hogy 126. alkalommal öltötte magára a címeres mezt. Akkor is zavarban lenne, ha arról kérdeznénk, hogy kedden, mikor újra a pályára lép a nemzeti színekben, már ő lesz a rekordtartó. A következő „célja” Mattheus rekordja. 150 alkalommal játszani a válogatottban, egyedülálló rekorderként.

Akkor sem érezné kényelmesen magát, ha arról kéne beszélnie, hogy múlt héten csütörtökön, Zubival, Raullal – akinek a távolléte keserédessé tette számunkra a napot – és Xavival átvette az elismerést a spanyol szövetségtől és az UEFA-tól, ő volt az egyik a közül a négy ember közül, akik 100-nál többször segítették válogatottjukat a győzelem felé.

„Egy ember, akit emberek milliói csodálnak, tisztelnek és szeretnek, még nagyobbá téve ezzel legendáját.”

A világ legjobb kapusai közül nagyon sokan már most őt tartják mindenidők legjobb hálóőrének. Iker azt mondaná, túloznak, annak ellenére, hogy az UEFA 2008-ban, 2009-ban és 2010-ben is őt választotta a legjobbnak. Össze sem tudjuk számolni, hányszor mentette már meg a Real Madridot vagy a spanyol válogatottat, hányszor nyertek miatta ahelyett, hogy vereséget szenvedtek volna, hányszor vették sikerrel a selejtezőket és különféle meccseket az ő segítségével… Ő csak azt mondaná, ez a dolga a kapusoknak.

Ha arra kérnénk, emlékezzen vissza arra a fiatal srácra, aki tíz évvel ezelőtt lenyűgözte a világot a teljesítményével a Leverkusen elleni BL döntőben – ő volt a legfiatalabb játékos, aki játszott a döntőben és meg is nyerte azt – azt mondaná „Micsoda idő voltak!” és kissé elérzékenyülne.

Még ennyi év játék után is a profi futballban, minden meccs előtt szembenéz az izgalommal, mindig képes újat tanulni. Iker nagyon büszke arra, hogy képviselheti Spanyolországot, a Real Madridot és a csapattársait, akiket a pályán és azon kívül is védelmez, de ő azt mondaná, ez a normális, hiszen nagyon sokan a barátai is egyben.

Nem olvas újságot, hiszen nem szeret a figyelem középpontjában lenni. Ha nem olvas, nem mondhatja azt, hogy „Túloznak!”.

Reméljük, hogy egy új rekorddal és győzelemmel tér vissza Spanyolország számára.

Az ováció a Wembley-ben neked szólt. Köszönjük, Iker!

Éreztem, hogy szúrni kezd a szemem, gyorsan pislogtam párat, vettem néhány mély levegőt, hogy megnyugodjak. Szóval ezért írta olyan sokáig a cikket, ezért törölte ki annyiszor. Mert rólam írt és meglepetésnek szánta. Újra lepillantottam a lapra és még egyszer elolvastam. Tökéletes cikk volt, igaza volt Pipának. Bensőséges volt, mégis érződött rajta a profizmus. A sorokat olvasva elöntött a jóleső érzés, hogy ennyire ismer, tudja, mely értékeket tartom fontosnak. És volt még valami, ami miatt rendkívül hálás voltam neki, ami miatt könnyes lett a szemem. Rengeteg másik lap írt a rekordról, a 126. válogatottságról, tényekről. De ez más volt, ez a cikk rólam szólt. Attól függetlenül, hogy azért kellett megírnia, mert elértem ezt a számot, mégis sikerült egy olyan írást publikálni, ami nem egy eredményről szólt, hanem Iker Casillasról. 

Ezek után természetesen tűkön ülve vártam, hogy hazaérjen. Mikor meghallottam a kocsija hangját, elmosolyodtam és erősen vissza kellett fognom magamat, hogy ne várjam már a kapuban.

- Szia! - lépett be a nappaliba mosolyogva, semmit sem sejtve. 

Felpattantam, gyorsan átszeltem a köztünk lévő távolságot és szorosan a karjaimba vontam. Arcom a hajába temettem, miközben finoman simogattam a hátát.

- Köszönöm - suttogtam, mire egy pillanatra megmerevedett, aztán átölelte a nyakam.

- Örülök, hogy tetszik - motyogta a mellkasomba.

Kissé elhúzódtam, hogy álla alá nyúlva felemelhessem a fejét. 

- Az nem kifejezés - mondtam, mielőtt megcsókoltam volna. 

×××

2011 december

A csapat már a játékoskijáróban várakozott a barcelona elleni rangadó előtt. Hajtott minket a bizonyítási vágy, újra le akartuk győzni az ősi riválist. A meccsek múlásával úgy éreztük, egyre közelebb kerülünk hozzájuk, most pedig a hazai pálya előnyét és a nézők támogatását kihasználva elszántan meredtünk magunk elé. 

A kezdő sípszó után mindössze huszonkét másodperc telt el, és a közönség egy emberként pattant fel, hatalmas üdvrivalgással éltették a csapatot, elsősorban Karimot, aki egy szerencsés közjáték után megkaparintotta a labdát és kíméletlenül célba vette a barcelonai kaput. Ezek után még a lassan már szakadó eső sem akadályozott meg minket, a katalán csapatot meglepte és egy kicsit eltanácstalanította a gól. Fél óráig minden a lehető legnagyobb rendben ment, volt jó néhány kihagyott helyzetünk, de ami fontosabb volt, az eredmény nekünk kedvezett, ráadásul tartani tudtuk magunkat az egyre inkább bekeményítő Barcelona ellen. Harminc perces vezetés után azonban Messi megunta a dolgot, nagyon simán átcselezte magát a védőinken, végül lepasszolta a labdát Alexisnek, aki elgurította mellettem a labdát, kiegyenlítve a meccset.

Ezek után újra ott találtuk magunkat, ahol az eddigi meccseken. A katalánokat felpörgette a rúgott gól, belőlünk azonban pont az ellenkező hatást váltotta ki. Cél nélkül ívelgettük felfelé a labdákat, hátha használható lesz valamelyik, de képtelenek voltunk egy szintre kerülni az ellenfeleinkkel. Mikor Xavi 25 méterről meglőtte a labdát, a jobb sarok felé indultam, hiszen a labda azt vette célba, Marcelo azonban blokkolni próbált, a hátán megpattanó lövés egyenesen a bal sarok felé ment. Lehetetlennek tűnt visszaérni, mégis megpróbáltam. Ujjheggyel még érintettem a játékszert, de ez nem segített és már a Barcelona vezetett... Ezek után teljesen a padlóra kerültünk, a csapat szétesett.

- Legalább fussatok már, a rohadt életbe! - ordította Mourinho és én teljesen egyetértettem vele, hiszen a legtöbb csapattársam csupán lemondóan és a lefújásra várva sétálgatott a pályán. A Barcelona pedig kegyetlenül megbüntette a hozzáállásunkat, a 1-3-as végeredményt Fabregas állította be egy jól irányzott fejessel, képtelen voltam időben leérni.

- Tudjátok mit? Ez a különbség jelenleg a két csapat között - mondta Míster a meccs végén, az öltözőben. - Mert ők képesek voltak felállni, egy hatalmas védelmi hiba után is mentálisan koncentrálni és megfordítani a meccset. Nem érdekel, hogy a huszonkettedik másodpercben vezetünk, érthető? Van még nyolcvankilenc perc és harmincnyolc másodperc, és utána mutassa azt a kijelző, hogy mi nyertünk! 

Mindannyian tudtuk, hogy igaza van, ezért a téli szünet előtti hetekben még keményebben dolgoztunk a napi két edzésen, sikerült visszavennünk a helyünket a tabella élén, igaz, minimális különbséggel, de vezettünk.

Egy békés és kettesben eltöltött karácsony után újra belevetettük magunkat a hétköznapokba, én pedig hatalmas energiával vetettem be magam az alapítvány által szervezett jótékonysági meccs, a Meccs a reményért szervezésébe. Szerencsére a meghívottak listája szépen bővült, senki nem utasította vissza, így olyan játékosok is jelezték részvételüket, mint Hierro, Miguel Torres, Granero, Cannavaro, vagy éppen Reyes. 

- Eljössz? - kérdeztem Sarától.

- Ki nem hagynám - mosolygott rám.

Tudta, milyen fontos ez nekem és örültem a támogatásának.
A meccs napján folyamatosan telefonáltam, próbáltam az utolsó részletet is úgy megszervezni, hogy tökéletes legyen. Hihetetlenül boldog voltam, mikor megtudtam, hogy az utolsó jegy is elkelt, teltház lesz. Örültem, hogy az emberek segítenek, hogy minél többet tudunk adományozni egy jó célért.
Délben egy közös ebéden vettünk részt a vendégekkel és a főszereplőkkel, a gyerekekkel. Svédasztal volt, rengeteg étellel. Úgy tűnt, minden jól megy. Aztán egyszer csak furcsán kezdtem érezni magam, az arcom viszketett, és mintha nem láttam volna olyan jól.
- Te jó ég Iker, mi van veled? - kérdezte hirtelen Hierro.
- Megvagyok, miért?
- Hát, elég durván be van dagadva az arcod... - kezdte, aztán maga után húzott, hogy keressen egy tükröt.
Döbbenten meredtem az arcomra, teljesen felpuffadt. Már nem viszketett, sokkal inkább fájt. A látásom hol éles volt, hol homályos. Ekkor már többen megálltak, hogy megnézzék, mi van velem. A meccsig már csak két óra volt.
- Halasszuk el - mondta valaki. - Így nem léphetsz pályára, ez nagyon durva allergia.
- Nem, jól vagyok. Addig lehet elmúlik - ráztam a fejem ellentmondást nem tűrve.
- Iker, ez nem játék. Menj el az orvoshoz, kiír valamit, holnap visszajövünk.
- Nem. Ez nem rólam szól. A gyerekek miatt vagyok itt, nem fújhatjuk le. Jól leszek - kerültem ki a körülöttem állókat és lementem a pályára, hogy ellenőrizzem, minden rendben van-e.
Lehet, hogy tényleg le kellett volna mondanom a programot, de úgy éreztem, nem fair a gyerekekkel szemben. Ettem valamit, amire allergiás vagyok. Ez nem lehet kizáró ok. Azok, akiknek ezt szerveztük, sokkal nagyobb gondokkal küzdenek, nem mondhatom le csak azért, hogy elmenjek az orvoshoz egy injekcióért vagy gyógyszerért.
Sara a kezdés előtt fél órával érkezett, én pedig elé siettem. Úgy voltam vele, jobb, ha úgy szembesül a dolgokkal, hogy csak ketten vagyunk.
- Iker! Úristen, mi történt veled? - torpant meg, mikor meglátott a parkolóban.
- Nyugi, minden rendben. Csak allergia valamire, amit ebédre ettem, de már most jobban vagyok. El fog múlni.
- Nagyon fáj? - kérdezte aggódó fénnyel a szemében.
- Túlélem - mosolyogtam rá, aztán odaadtam neki a belépőjét.
- Megkérdezném, hogy miért nem mondtad le, de.... az a helyzet, hogy túl jól ismerlek - mosolyodott el halványan és megszorította a kezem.
Minden a lehető legjobban alakult. A nézőtér lassan megtelt, az adomány folyamatosan nőtt, az egész este pedig fantasztikus volt. A meccs jó hangulatban telt, aztán jött néhány koncert, de a legtöbb időt a gyerekekre fordítottuk. Kaptak aláírást, fényképet, amit szerettek volna.
Az allergiám óráról órára lassan elmúlt, mikor éjfél körül kiléptem a létesítmény ajtaján, hogy megkeressem Sarát és hazamenjünk, már alig látszott valami.
- Fantasztikus vagy - ölelt át hirtelen hátulról, mire megfordultam és a karjaimba vontam.
- Olyan boldog vagyok most - ismertem be mosolyogva, mire lábujjhegyre állt és ajkával lassan közelített az enyémhez.
- Ha adnának Aranylabdát azért, mert vagy... - kezdte mosolyogva, de nem engedtem, hogy befejezze, megcsókoltam.
Elfúlva sóhajtott fej, hajamba túrva próbált még közelebb húzódni hozzám. Nyelveink lassú táncba kezdtek, ahogy a csók egyre inkább elmélyült. Általában figyeltünk arra, hogy ne keltsünk nagy feltűnést, a magánéletünket megpróbáltuk a lehető legjobban elhatárolni. De voltak pillanatok, mint például a mostani, mikor nem érdekelt minket, hány autó húz el mellettünk, hányan látnak és ismernek fel. Csupán szerettük volna érzékeltetni, mit érzünk a másik iránt, mennyire szükségünk van egymásra. És ha ez egy lassan kiürülő parkolóban történik, akkor ott.

Szóval, ezt a cikket tényleg Sara írta. Az én spanyol szókincsem kimerül a köszönési formákban, ezért feltúrtam a netet, hogy találjak egy angol változatot. Sikerült, de nem tudom, mennyire van jól lefordítva. És én sem vagyok egy diplomás szövegfordító, de kihoztam a szövegből, amit tudtam :)

52. fejezet

Sziasztok! Újra itt vagyok, visszatértem. Köszönöm az érdeklődést a chatben, el sem tudjátok képzelni, milyen jó érzés, hogy várjátok az új részt. Mint látjátok, mostantól minden fejezet elé ki fogom írni, hogy hol járunk időben, így nem kavarlak annyira össze titeket.

Összeírtam, hogy miket fogok belefoglalni a történetbe, izmos kis lista lett, és még mindig jutnak eszembe apró, de fontos mozzanatok.

Ami ezt a fejezetet illeti, kicsit még a nyaralás élménye alatt vagyok, ami érződik is rajta szerintem :) Nem lett túl hosszú, de nem akartam átcsúszni augusztusba, ha már júliust ígértem. Remélem tetszeni fog.

Puszi

Csanna

2011 november

Amint kiléptem a Valdebebasi edzőközpont kapuján, megcsapott a hűvös novemberi szél. Intettem a srácoknak, majd a kocsim felé vettem az irányt. A főút felé vezető úton rengeteg rajongó állt, a nevemet kiabálták, úgyhogy lehúztam a kocsi ablakát és kiosztottam néhány aláírást. Tapasztalatból tudtam, hogy ha nem indulok el egy percen belül, akkor olyan szinten körül fognak venni, hogy lehetetlen lesz kijutni. Finoman a gázra léptem, szerencsére megértették a jelzést és félreálltak, én pedig felgyorsítottam, átadva a helyem a mögöttem érkező Pipitának.

Örültem, hogy kaptunk két nap pihenőt. A Bajnokok Ligájában megnyugtató volt a helyzetünk, a Ligát vezettük, de ettől függetlenül - vagy éppen ezért - kemény edzéseink voltak.

Sara ugyanakkor állt meg a ház előtt, mint én, mire meglepődtem. Már rég itthon kellett volna lennie.

- Hát te? - kérdeztem egy üdvözlő puszi kíséretében, miután leengedtem a garázs ajtaját.

- Ááá - fintorgott. - Novemberi BL időszak, londoni ATP torna, ligameccsek, túlóra - sorolta, aztán rám mosolygott. - De legalább te itthon leszel egy kicsit és tudsz pihenni.

- Hmm... - fordítottam el gyorsan a fejem és inkább kinyitottam neki a bejárati ajtót. - Mi lesz a vacsora? Farkaséhes vagyok - léptem egyből a konyhába és kinyitottam a hűtőajtót.

Sara mosolyogva arrébb tolt és kivette a már bepanírozott csirkét, hogy gyorsan megcsinálja. Megterítettem, aztán a pultnak dőlve figyeltem, ahogy a vacsoránkat készíti.

- Mennyire lenne nehéz most eljönnöd két napra? - kérdeztem, mikor az utolsó rántott szelet is a tányérra került.

Lágy mosoly játszott az arcán, mikor felém fordult.

- Iker, én is szeretnék itthon maradni ezen a két napon, de csak ezért nem fognak elengedni - simított végig az arcomon.

- És egy utazás elég erős indok lenne?

- Hogy micsoda? - pördült meg a tengelye körül. - Miről beszélsz?

Szélesen mosolyogva emeltem fel a borítékot, majd átnyújtottam neki. Mikor kivette a két repülőjegyet, arcára kiült a döbbenet, amit pár másodperc múlva öröm váltott fel. A következő pillanatban a nyakamba vetette magát, mire felnevettem és önfeledten öleltem magamhoz.

- Imádlak! Köszönöm! - szorította ajkát a nyakamra.

- Már ezért megérte - simítottam végig a haján, mire még szorosabban ölelt.

- De ezt hogy? Miért nem mondtad?

- Tudod, a meglepetéseknek általában ez a lényege... - ültem le, őt is magammal húzva.

- Tudod, hogy értem - grimaszolt kedvesen.

- Pont kapóra jött, hogy kaptunk két szabadnapot november 19 előtt.

- Iker! Ez az évfordulónkra van? Te nem vagy normális! - csóválta a fejét, de arcán továbbra is ott játszott a mosoly. - Elkényeztetsz.

- Megérdemled - emeltem fel a fejét és egy gyors csók után hozzáláttam a vacsorához.

- Én még emlékszem, mikor azt kértem, hogy ne vegyél nekem semmit az évfordulónkra - somolygott.

- Szelektív a memóriám - mondtam két szelet között. - De amúgy is kettőnknek van.

Odahajolt hozzám és egy hosszú puszit nyomott az arcomra, amiben minden benne volt, aztán felállt az ölemből, hogy rendesen tudjunk vacsorázni.

- Holnapután? Akkor megvan a holnapi programom. El kell mennem venni néhány dolgot.

- Sara, két napra megyünk. Biztos vagyok benne, hogy semmit nem kell venni.

- Ó, dehogynem! - villantott rám egy széles mosolyt.

Nagyot nyeltem, mert megsejtettem, mi járhat a fejében és már előre vártam a szállodai éjszakánkat.

Két nap múlva leintettünk egy taxit a római reptéren, majd élveztük a nyüzsgő város látványát.

- Imádom ezt a várost - sóhajtott Sara, miközben haja vadul csapkodott a lehúzott ablakon besüvítő széltől.

- Voltál már itt?

- Nem - fordult felém egy mosoly erejéig. - De Rómát mindenki szereti - nézett ki újra az ablakon.

- Nézd! - mutattam a Colosseum monumentális épületére.

Sara áthajolt rajtam, hogy az én ablakomon keresztül csodálhassa a látványt. Arca közel került az enyémhez, miközben ő a várost nézte, én benne gyönyörködtem. Végül nem bírtam tovább, magam felé fordítottam fejét és megcsókoltam. Mosolyogva viszonozta egy ideig, majd mielőtt elhúzódott volna végigsimított a mellkasomon, érintése csábító ígéretet kínált.

- Később - suttogta a fülembe, miközben visszaült a helyére.

A szállodái szobánk - vagy már inkább lakosztályunk - hatalmas volt, kényelmes és tökéletes panorámát biztosított a városközpontra.

Megvártam, míg Sara kipakolja a ruháit, aztán előálltam az ötletemmel.

- Mi lenne, ha most nem kocsit bérelnénk?

- Gyalogolunk? Oké, csak átveszem a cipőmet.

- Várj már, hadd fejezzem be - kaptam a karja után mosolyogva. - Szóval, mit szólnál, ha robogóznánk egyet?

Válasz helyett egyszerűen átkarolta a nyakam és ráérősen megcsókolt. Ujjai a hajammal kezdtek játszani, miközben nyelve édes játékra hívta az enyémet.

- Eddig is gondoltam, hogy hatalmas mázlim van veled, de most már biztos vagyok benne - susogta.

- És ez a robogózás gondolatára világosodott meg benned? - kérdeztem széles mosollyal.

- Hmm... Nézzük csak - súgta, miközben ajkai a nyakamon táncoltak. - Két nap... veled... Rómában... a világ egyik legszebb városában... - nyomott puszikat a számra.

- Gyere! - húztam magam után nevetve.

Fél óra múlva már Róma utcáin robogtunk, Sara mögöttem ült, karjaival szorosan átölelte a derekamat. Kellett egy kis idő, míg megszoktam az olaszok híres és hírhedt vezetési stílusát, de minden pillanatát élveztük a napnak. Sara néha boldogan felnevetett, miközben olykor forgalmas, olykor keskeny utakon hajtottunk keresztül. Gyakran megálltunk egy-egy látnivalónál, megittunk egy cappuccino-t, vagy beültünk egy szűk utcán található étterembe egy pizzára.

Gyorsan megértettem, miért áradozott Sara Rómáról, még mielőtt belevetettük volna magunkat. A város hangulata magával ragadta az embert, egyszerre azon kaptuk magunkat, hogy mindketten szélesen mosolygunk.

- Ez csodálatos - vette le fejéről a sisakot a Colosseum előtt. Már lefelé indult a Nap az égen, mire elértünk a leghíresebb látnivalóig, direkt ezt hagytuk utoljára. - Köszönöm! - ölelt át és egy gyors csókkal adott nyomatékot hálájának.

- Már mondtad - karoltam át a vállát.

- Fogod még hallani - nevetett fel boldogan.

A ódon falak között sétálva elkapott minket a különleges, titokzatos hangulat, ami belepte az építményt, az ember ösztönösen meghajolt egy ekkora csoda előtt.

- Istenem, ha most ilyen fantasztikus, milyen lehetett, mikor teljes pompájában állt? - nézett fel Sara a nézőtérre.

- Véres - mondtam kissé cinikusan, mire megbökött.

- Ne már! Tudod, mire gondoltam.

- Tudom, de attól még így van - húztam közelebb magamhoz, mikor érezhetően megborzongott. - Gyere, meghívlak egy fagyira. Azt mondják, itt nagyon finom - ültem fel újra az ideiglenes járművünkre.

- Be kéne egy ilyet szerezni otthon is. Egészen más hangulata van a városnézésnek ezzel.

Este a hatalmas erkélyről csodáltam a kilátást, miközben Sara zuhanyzott. Mikor megcsörrent a telefonom, összerezzentem. Annyira elmerültünk a városban, hogy el is felejtettük, azon kívül is van élet.

- Iker, segíts! - kezdte Sese köszönés nélkül.

- Baj van? - kérdeztem kissé ijedten.

- Lara össze akar költözni velem - hadarta, mire akaratlanul is elnevettem magam. - Ne nevess, ez halál komoly.

- Serg - kezdtem, még mindig mosolyogva. - Szereted?

- Igen.

- Akkor meg mit vacillálsz? 25 éves vagy, meddig akarsz még a lányokat hajkurászni?

- De Iker, tudod, milyen vagyok. Tényleg bírom ezt a csajt, sőt, de ha bejön valami gikszer...

- Akkor jön be, ha te rontod el - szakítottam félbe. - Ha el tudod képzelni magad mellett, akkor ne gondolkozz. Próbáld ki, nem olyan rossz dolog ez - nyugtattam. - Ha meg mégse jön össze, megmondhatod neki, hogy lassítsatok. De emiatt ne menjetek szét.

Hallottam, hogy nyílik a fürdőszoba ajtaja, úgyhogy mosolyogva hátrafordultam, hogy közöljem Sarával a hátvédünk problémáját. De mikor megláttam, minden szó a torkomon akadt, a szám önkéntelenül elnyílt és csak úgy faltam a látványát. Csak egy fehérneműt viselt, de teljesen felesleges volt, ugyanis a vékony anyag teljesen átlátszó volt, semmit nem bízva a képzeletemre.

- Iker? Ott vagy?

- Sergio, le kell tennem. Holnap visszahívlak - hadartam.

- De... - kezdte volna, azonban gyorsan kinyomtam és a biztonság kedvéért ki is kapcsoltam.

Sara halvány mosollyal az arcán közeledett felém, csak akkor állt meg, mikor testünk már szorosan összesimult. Felnézett rám, aztán lábujjhegyre állva megcsókolt.

- Látom jól sikerült a bevásárlás - ziháltam, miközben már a hálószobánk felé húztam.

Egyszerűen képtelen voltam betelni a látványával. Eltűrtem haját az útból, majd nyakára hajolva finoman szívogatni kezdtem puha bőrét. Sara nemes egyszerűséggel lelökött az ágyra, aztán felém mászott.

- Tudod, olvastam egy könyvben, hogy minden városnak van egy szava. Tudod, mi a Rómáé? - kérdezte.

Felvontam a szemöldököm, nem egészen értettem, hogy jön ez ide.

- A szex - suttogta. - Ez a kicsiny szócska átitat mindent Rómában, bárhová is megy az ember – még a szökőkutakból is ez folyik, és mint a benzingőzt, ezt lélegezzük be az utcán. Az emberek mást se csinálnak, csak erről ábrándoznak, ez befolyásolja az öltözködésüket, ezt hajtják, ezen morfondíroznak, ezt utasítják vissza, ezt űzik sportszerűen és játékból.*

- Ne lógjunk ki a sorból - suttogtam, aztán a hajába túrva magamhoz húztam.

Csókunk közben kezeit végighúzta az ingemen, gombról-gombra haladva szabadított meg a felesleges anyagtól. Lassan fordítottam a testhelyzetünkön, én kerültem felülre. Kissé elhúzódtam, hogy újra végignézhessek testén.

- Jézusom, de gyönyörű vagy - suttogtam kissé rekedten, mire elmosolyodott.

Kényeztetni kezdtem, ajkaimat és ujjaimat egyaránt használva távolítottam el róla a fehérneműt.

- Ezt megtartjuk - mondtam, mikor újra egy csókért hajolt felém.

- Van még otthon.

Ez az apró megjegyzés teljesen betette a kaput, a vágy, mely az alhasamból indult ki, szétáradt a testemben, kellemes fájdalmat okozva, amit csak Sara tudott enyhíteni.

Újra ő került felőle, művészi ügyességgel szabadított meg a még rajtam lévő ruhadaraboktól, aztán szorosan rám feküdt, hogy testünk minden lényeges ponton érintkezzen. Imádtam, hogy ezer meg ezer féle módon tud csókolni. Reggel hálásan, a nap folyamán boldogan és tele játékkal, most pedig szenvedéllyel fűtve ostromolták egymást ajkaink. Aztán elvált tőlem, elindult lefelé, én pedig felnyögtem, kitalálva, mi fog következni. Még csak a mellkasomnál járt, de már erősen szorítottam az ágyneműt, aztán mikor rátalált érzékeny testrészemre, fejem az ágy támlájának döntve engedtem, hogy magával ragadjon a semmihez sem fogható érzés.

Percekkel később még mindig ziháltam, Sara pedig elégedett mosollyal feküdt mellettem, ujjai nyomán libabőr rajzolódott ki a testemen. Úgy gondoltam, visszaadom neki az örömöt, amit nekem okozott, de ő nevetve csúszott ki kezeim közül.

- Nem, nem, ebből most kimaradsz - harapdálta a nyakam, majd mikor mindketten készen álltunk rá, újra rám mászott és egyesítette testünket.

Hosszú pillanatokig nem mozdultunk, egyszerűen élveztük sokadjára is egymásra találtunk. Aztán előrehajolt, haja függönyként omlott körénk és megmozdította a csípőjét.

Minden mozdulatából áradt, hogy ma én vagyok a középpontban, így fejezte ki háláját az ajándékomért. Sóhajaink betöltötték a szobát, a nyitva hagyott erkélyajtón keresztül lágy szellő áramlott be, mely körülölelt minket és kellemesen hűtötte felforrósodott testünket. Az ajkán játszó finom mosoly, szemei csillogása, testének nőies vonalai minden más gondolatot kiűztek a fejemből, csak ő maradt, ez a pillanat. Remegve omlott a karjaimba, én pedig végtelen egyszerűséggel csókoltam meg, szavak nélkül adva át érzelmeimet.

A másnap reggel ugyanabban a pózban talált minket, ahogy este elaludtunk. Lustán simogatni kezdtem hátát, pár perc múlva megmozdult és hunyorogva rám mosolygott.

- Jó reggelt! - nyomott el egy ásítást.

Hosszan homlokára szorítottam az ajkam, aztán hagytam, hogy kibontakozzon az ölelésemből és felkeljen. Mikor felvette a földről a fehérneműjét, rá vigyorogtam és megszólaltam.

- Ha ehhez hasonlót veszel fel, le fogjuk késni a gépünket, pedig csak délután indul.

Felkuncogott, aztán bevonult a fürdőszobába, én pedig megrendeltem a reggelinket.

Egész délelőtt a városban sétáltunk, felderítve azokat a helyeket, amiket tegnap véletlenül kihagytunk. Délben szomorúan vettük tudomásul, hogy vissza kell mennünk a szállodába kijelentkezni, hogy visszatérjünk Madridba.

- Igazán adhatott volna kicsit több szünetet Mourinho. El tudnék itt tölteni több hetet is.

- Tőle ez is hatalmas nagyvonalúság - öleltem át a derekát. - Visszajövünk még ide, ne aggódj.

A repülőtér felé tartva felhívtam az én idióta barátomat, hogy mire jutott a költözéssel kapcsolatban.

- Hallod, te aztán jól otthagytál tegnap.

- Bocs, de...

- Igen tudom, évfordulót ünnepeltek, el tudom képzelni, mit csináltatok - nevetett.

- Döntöttél? - tereltem el a témát rólunk.

- Ja. Mondd meg Sarának, hogy mostantól nálam éri el Larát.

- Csak van egy kis ész a fejedben. Többször kéne használnod - húztam egy kicsit az agyát, mielőtt leraktam volna.

- Úgy néz ki, Sergio barátunk felnőtt - mosolyogtam Sarára. - Lara odaköltözik hozzá.

- Hívd vissza, hogy Lara erősen rendmániás, takarítson ki - mondta, mire mindketten felnevettünk.

Mielőtt beléptünk volna a terminál kapuján, Sara még egyszer visszanézett. Tekintete végigsiklott az utcán, próbálva a legtöbb emléket megjegyezni.

- Még egyszer köszönöm. Mindent - fordított hátat a forgalomnak és belém karolva felmosolygott rám, aztán beléptünk az ajtón, hogy hazamenjünk.

*Elizabeth Gilbert - Ízek, imák, szerelmek

Szavazás eredménye

Sziasztok! Lezártam a szavazást, az eredmény a következő:

Az első lehetőség	3 (10%)
A második lehetőség	18 (64%)
A harmadik lehetőség	7 (25%)

Szavazatok száma: 28 

Köszönöm mindenkinek, aki szavazott! 

Az eredmény értelmében a második lehetőséget alkalmazva írok tovább, vagyis a fontosabb dolgokat beleírom. Nekem is ez volt a "kedvencem", de erről nem tudtok :) Nem akarok tippelni, hogy ez hány fejezetet takar, hiszen még azt sem tudom, pontosan miket fogok megírni. Ha van valami, amit szeretnétek, hogy ne hagyjak ki, írjátok le chatbe vagy kommentbe, hiszen szeretném, ha a váltás ellenére is itt maradjatok :) 

Azt tudom, hogy Sara most 14 hetes terhes, elvileg a 18. hét környékén már meg lehet határozni a baba nemét. Nem tudom, hogy nyilvánosságra fogják-e hozni, de ha hallotok/olvastok/tudtok valamit róla, kérlek jelezzétek, mert nem szeretném, hogy azt írom, lányt várnak és december végén - január elején egy fiú fog megszületni, vagy éppen fordítva :) Szóval megpróbálom majd úgy írni, hogy mikor már tudjuk, fiú vagy lány lesz, a történetben akkor mennek majd el ultrahangra. Remélem érthetően fogalmaztam, mert ez egy kicsit nekem zavaros így visszaolvasva :) 

Július végén jelentkezem

Puszi

Csanna

51. fejezet

Sziasztok! Kicsit kínlódva, de megírtam ezt a részt, az utolsót a mostani helyzetben. A szavazást holnap leveszem, úgy vagyok vele, aki akart, már szavazott. Köszönöm mindenkinek a megértést és a szavazatokat is! Most elmegyünk nyaralni, aztán a Forma-1-re, július végén vagy augusztus elején jelentkezem a folytatással, akkor már a szavazatok végeredménye szerint. 

Remélem tetszik :)

Csanna

Az első edzések, ahogy azt már megszoktuk, arról szóltak, hogy a csapat újra összerázódjon. Ezért a szokásos feladatok mellett elég gyakran rohangáltunk egymás kezét fogva, fogócskázva. Bár a csapat nagy része közelebb volt a harminchoz, mint a húszhoz, de ezeknél a feladatoknál soha nem panaszkodtunk.

Aztán az első hét végén egyre inkább előtérbe kerültek a normális, agyonhajszolós, izzadós edzések, úgyhogy magunkat kellett szórakoztatnunk. 

Miután Mourinho befejezte a mai edzést és elhagyta a pályát, fáradtan terültem el a füvön. Azonban fél percre sem hagytak békén a többiek, egy labda ijesztően közel a fejemhez ért földet, mire kissé dühösen felültem.

- Hé, Iker! Telefon! - ordított Marcelo.

Tudtam, hogy ez Sara lesz, úgyhogy felálltam és a többiek felé indultam. Cris vigyorogva mutatta fel a telefonomat, majd egy pillanatnyi tétovázás nélkül beleszólt.

- Sarita? Cris vagyok... Iker? Mindjárt adom, csak a többiek próbálják levakarni a csinos masszőr csajsziról...

- Idióta! - kaptam ki a kezéből és tarkón vágtam, mire felröhögött.

- Itt vagyok. Bocs, kezdenek begolyózni - ajándékoztam meg még egy gyilkos pillantással a kitűnően szórakozó csapattársaimat.

- Semmi gond - nevetett Sara. - Gratulálok a tegnapi meccshez.
- Köszönöm - sóhajtottam, miközben leültem az üres lelátó egyik szélére. - Mi újság van otthon?
Mosolyogva hallgattam, ahogy Sara a héten történteket meséli. Örültem, hogy hallom a hangját, talán most először tudtunk egy-két percnél tovább beszélni.
- ...szóval olyan furcsa ez az egész. Le tudom foglalni magam az idő nagy részében, folyamatosan dobozolok, meg elég sokat kell dolgozni is. De mikor van egy szabad fél órám, akkor nagyon hiányzol - mondta.
- Te is nekem. Főleg éjszaka. Sese elképesztően hangosan horkol, és egyszerűen nem ébred fel. Ha így folytatja, le fogom önteni valamivel.
- Azt hittem, egész más miatt hiányzom - nevetett.
- Tudod te is, hogy még miért.
- Ikeeer! Gyere, most kezdjük a pókert - kiabált át Xabi.
Ezek szerint a többiek már rég lezuhanyoztak, csak én ültem még a pályán.
- Egy pillanat - kiáltottam vissza.
- Menj csak, majd este még felhívlak - búcsúzott Sara.
Gyorsan bevetettem magam az öltözőbe, miközben kikiabáltam a fiúknak, hogy öt perc, várjanak meg. Mikor visszaértem a hotelbe, már csak rám vártak.
- Iker, ma én nyerek - vigyorgott rám Pepe.
- Álmodj csak tovább - pillantottam a lapjaim közé és emeltem a tétet, mire a fiúk nagyot nyeltek, én pedig elégedetten elmosolyodtam.

×××

Mivel szombaton értünk haza, nagy tömegre számítottunk a reptéren, de a korai érkezés miatt szerencsére csak páran lézengtek a váróban. Nagy hanggal vonultunk át a terminálon, kiosztottunk egy-két autogramot, de összességében gyorsan kijutottunk. 

- Elvigyelek, Iker? - kérdezte Cris, de megráztam a fejem.

- Fogok egy taxit, hagyd csak. 

Feltettem a napszemüvegem és kiléptem a napsütéses madridi reggelbe. Elindultam a várakozó taxisok felé, mikor a szemem sarkából megláttam. Ellökte magát a kocsiból és gyors léptekkel felém indult, az utolsó pár métert szinte futva tette meg. Akkora hévvel ugrott a nyakamba, hogy félő volt, mindketten elesünk, de az utolsó pillanatban hátraléptem, így sikerült talpon maradnunk.

- Végre már! - motyogta, arcát a nyakamba temetve, mire felnevettem és szorosan átöleltem.

Fantasztikus érzés volt újra tenyerem alatt érezni teste ismerős vonalait, illata bekúszott az orromba, miközben a szívem majd kiugrott a helyéről. Csupán annyira húzódtam el tőle, hogy kezeim közé foghassam arcát, tekintetemmel vadul faltam minden egyes négyzetcentijét. Mikor végül belenéztem a szemébe, már semmi más nem érdekelt. A zöld örvény magába szippantott, de nem tiltakoztam ellene. Homlokom az övének döntöttem, miközben kezeim arcáról a hajába vándoroltak, ujjaimat selymes tincsei közé fűztem.
- Végre már - suttogtam én is, aztán megcsókoltam.
A csókot megédesítette a viszontlátás öröme, ajkai játékosan kutatták az enyémet. Ujjaival a tarkómon körözött, aminek hatására minden idegszálam bizseregni kezdett. Finoman beleharaptam ajkába, majd elhúzódtam tőle és szorosan átöleltem.
- Hogy hogy itt vagy? Nem kell dolgoznod? - kérdeztem, miközben egymást átkarolva indultunk a kocsi felé.
- Cseréltem Isabellel, holnap kell mennem. Ma van jobb dolgom - mosolygott rám, mire újra megcsókoltam.
- Hadd vezessek én - kérte, mikor automatikusan a vezető oldali ajtóhoz léptem. - Biztos fáradt vagy - tette hozzá.
Mikor kikanyarodtunk a reptérről, összevont szemöldökkel néztem Sarára. A házunk a másik irányban volt.
- Hova megyünk?
- Haza - válaszolta teljesen normálisan, mint akinek fel se tűnt, hogy az ellenkező irányba megy.
- De... - kezdtem volna, azonban egy mosollyal elhallgattatott.
Pár utca után rájöttem, hogy az új házunk felé tartunk és kíváncsian vártam, miért ide hozott. Még nem volt olyan állapotban a költözés, hogy itt tudjunk lakni.
- Mit csinálunk itt?
- Mutatni akarok valamit - húzott maga után.
Mikor beléptünk a házba, döbbenten elengedtem Sara kezét és lassan bentebb léptem. Egyszerűen képtelen voltam felfogni, hogy lehetséges ez, mindössze két hét alatt. Ki volt festve, minden pontosan olyan színre, amit megbeszéltünk. A helyiségekben már ott voltak a bútorok, szépen elhelyezve, minden harmóniát és nyugalmat árasztott. Ha meg akart lepni, sikerült. Visszafordultam hozzá, kissé félénk arcot vágva állt a falnak dőlve.
- Tetszik így? Nem tudom, te mit hova akartál, lehet rajta változtatni... - magyarázta, de nem engedtem hogy befejezze.
Szorosan magamhoz húztam és egy csókkal belefojtottam a szót. Éreztem, ahogy a megkönnyebbüléstől elmosolyodik és a nyakam köré fonta karjait. Nyelve rátalált az enyémre, játszani kezdett az enyémmel, miközben karomat még szorosabban fontam a dereka köré és felemeltem, hogy kiegyenlítsem a köztünk lévő magasságkülönbséget.
- Tegyél le - suttogta nevetve, miután egy utolsó puszit nyomtam telt ajkaira.
Teljesítettem a kérését, majd újra körülnéztem.
- Tényleg tetszik? - kérdezte.
- Tökéletes - mondtam egyszerűen.
Ugyanazok a bútorok voltak itt is, mint a régi házunkban, de a nagyobb tér vagy az új elhelyezés miatt egészen más hatást keltett.
- Még vannak apróbb dolgok, amiket nem tudtunk áthozni, de a lényeg már itt van, tudunk itt élni. Megnézed az emeletet?
Még mindig teljesen lenyűgözve követtem a lépcsőn. Nehéz volt elképzelni, mennyit kellett dolgoznia, míg összepakolt mindent, talált egy festőt, aki hajlandó ilyen rövid idő alatt vállalni a munkát és még be is rendezte a házat.
- Hogy csináltad?
- Segítséggel. Bici minden nagyobb dolgot áthozott, a lányok is végig itt voltak.
- Szólj rám, ha találkozunk velük, ne felejtsem el megköszönni.
Mikor benyitottam a hálószobánkba, újra elcsodálkoztam, hogy milyen tehetsége van a lakberendezésben is, emellett eszembe jutott a születésnapja, a szenvedélyes éjszakánk. Valószínűleg tudta, mi jár a fejemben, mert ajkába harapott, hogy visszafojtsa mosolyát és minden megtett, hogy ne nézzen a szemembe.
- Csak nem zavarban vagy? - kérdeztem nevetve.
- Nem, csak... Még nem is volt miénk a ház és... - harapta el a mondatot, miközben arcán halvány pír jelent meg.
- De már nem is lakott benne a tulajdonos - húztam magamhoz és egy puszit nyomtam a homlokára.
- Ez akkor is olyan hülye érzés - motyogta.
- Hidd el, fogalma sincs róla, hogy mit csináltunk és nem hiszem, hogy mérges lenne ránk, ha megtudná.
- Hát az biztos, hogy az az éjszaka külön helyet foglal el a listámon - mosolyodott el.
- A listádon? - vontam fel a szemöldököm vigyorogva.
- Tudod, hogy értem - nevette el magát és kihúzott a szobából, hogy véget vessen a beszélgetésnek.
- A többi szobában mi van? - böktem a másik emeleti háló felé.
- A lentibe bevittük az ágyat, ami a másik házban is volt, de mást még nem csináltunk. Ez meg - nyitotta ki az ajtót - üres. Tudom, hogy te minek szánod, ezért nem akartam bepakolni semmit, hogy ne... szóval hogy ne járjunk úgy, mint a rosszulléteimnél. Azt gondoltam, hogy az sértő lenne, mármint nem akartam, hogy telerakjuk kacatokkal vagy a kimaradt tárgyakkal, mert tudom, hogy te mit szeretnél és... - magyarázta.
- Köszönöm - szakítottam félbe, miközben végigsimítottam az arcán.
- Nem Iker, ez természetes. Kicsit sokáig tartott, de végül rájöttem, hogy nem csak a saját érzéseimet kell figyelembe venni - sóhajtott.
Mosolyogva húztam be az ajtót és egy gyors, de lágy csókkal fejeztem ki a hálámat. Tényleg jólesett, hogy nem rakott be semmi felesleges dolgot a szobába. Nem tudom, mit éreztem volna, ha megteszi, de sokkal jobb így. Nyilván nem fog üresen maradni, kitalálunk neki valami funkciót, amíg nem kerül ténylegesen használatba.

Este az új konyhában figyeltem, ahogy Sara a vacsorát készíti. Kissé idegen volt még a ház attól függetlenül, hogy az ismerős tárgyakkal voltunk körülvéve. Tudtam, hogy csak pár nap és megszokom, ahogy azt is, hogy mit hol kell keresni.
- Megterítesz?
- Persze - löktem el magamat a pulttól és automatikusan ahhoz a szekrényhez léptem, ahol régen a tányérokat tároltuk, most azonban poharakkal találtam szembe magam.
Sara felnevetett, mikor észrevette és arra a szekrényre mutatott, ahova a tányérokat rakta.
- Hidd el, sokkal praktikusabb ez a rendszer.
- Belejövök - nyugtattam, de mikor az evőeszközök helyett fóliát és sütőpapírt találtam a fiókban, már én is elnevettem magam.
Vacsora után bepakoltam a mosogatógépbe, majd csatlakoztam Sarához a nappaliban. Egy ideig csendesen figyeltem, ahogy olvas, de egy gondolat csak nem hagyott békén.
- Mi van a listád élén? - kérdeztem végül.
- Tessék? - nézett fel értetlenül.
- A listád, tudod - mosolyodtam el.
- Iker, nincs lista - nevette el magát. - Azt csak úgy mondtam, hogy kifejezzem, mennyire különleges volt az az éjszaka.
- De ha lenne... - győzködtem, mire a fejét rázva becsukta a könyvet és közelebb ült hozzám.
- Miért érdekel ennyire?
- Nem tudom - válaszoltam őszintén. - Csak kíváncsi vagyok.
- Tényleg képtelen vagyok egy listát felállítani. Annyiszor voltunk már együtt, mindegyik más volt, nem akarok sorrendet csinálni, meg amúgy sem tudnék.
- De kedvenced csak van - mosolyogtam rá féloldalasan.
- Addig fogsz könyörögni, amíg nem mondok egyet?
- Addig, amíg meg nem tudom, melyik a kedvenced - javítottam a megfogalmazásán.
Pár pillanatnyi csend állt be közénk, kíváncsian fürkésztem, hogy mi járhat a fejében.
- Az első éjszaka - sóhajtott végül. - A második helyen pedig ott áll az összes többi.
- Tetszik - vigyorodtam el. - Kis vadmacskám - fordítottam magam felé a fejét és megcsókoltam.

×××

- Van még egy üres doboz valahol? - néztem szét, de már mindegyik tele volt.

- Hozok egyet - állt fel Sara kissé elgémberedett lábakkal.

A reggel még copfba fogott haja most kiszabadult és a tincsek szabadon lógtak, miközben nyújtózott egyet, aztán valahonnan kerített üres dobozt. 

- Azt hittem már nincs itt olyan sok cucc, de ezek az apró holmik nem akarnak elfogyni - nézett körbe.

Mióta itthon vagyok, minden létező szabadidőnket azzal töltjük, hogy a még megmaradt dolgokat visszük át az új házba. 

- Ha nagyon összeszedjük magunkat, ma lehet, hogy végzünk - néztem szét. 

Már csak a nappali volt hátra, de kétség kívül itt volt a legtöbb dolgunk.

- Ezeket kiviszem - mutatott a könyves dobozokra. - Csak fogják a helyet.

- Majd én, ezek nehezek - toltam félre a kezét. 

- Attól még, hogy nő vagyok, elbírom - hallottam a méltatlankodását, miközben lenyomtam a kilincset és kiléptem az utcára.

A kocsi hátsó üléseit lehajtottuk, így nagyobb lett a hely, de már így is szinte tele volt a csomagtartó.

- Iker, ezeket hogy kéne, hogy ne törjön? - mutatott a díjaimra, mikor visszatértem.

- Újságpapír - mondtam, aztán segítettem neki becsomagolni őket.

- Jézusom, mennyi - sóhajtott döbbenten, mikor az összeset beleraktuk a dobozba.

- Nem ez a lényeg - vontam vállat mosolyogva. - Aki csak a díjak miatt játszik, az abba is hagyhatja.

- Tudom, de ez így akkor is jól néz ki, ismerd el.

Nevetve kezdtem el pakolni egy újabb dobozba. Tényleg impozáns látványt nyújtott a doboz, de nem ez számított. Nem azért játszottam, hogy díjakat nyerjek, bár kétségtelenül jólesett, mikor elismerték a munkámat. De a lényeg a játék szeretete, amihez nem kellenek díjak.

Már alkonyodott, mikor az utolsó dobozt is beraktuk a csomagtartóba.

- Kész, vége - mondta Sara halkan.

Átöleltem, aztán mindketten a házra néztünk. Rengeteg dolog történt itt velünk, kissé fáj, hogy itt kell hagynunk, más fog ideköltözni, nem jöhetünk vissza ide, mikor kedvünk tartja. De az emlékek megmaradnak, az új házban pedig sokkal jobb lesz nekünk.

- Menjünk! - csókoltam meg.

- Felavassuk a medencét? - kérdeztem Sarától mosolyogva és kivettem egy üveg pezsgőt a hűtőből.

Eddig nem volt időnk rá, a tényleges elköltözés pedig megfelelő alkalmat kínált az ünneplésre.

- Mit szólsz hozzá, Doce? - hajolt le Sara a kutyához, aki a farkát csóválva jelezte, hogy tetszik neki az ötlet. - Nem hiszem, hogy lesz rá jobb alkalom - bólintott rá ő is. - Átöltözök.

Nekem már nem kellett ezzel bajlódnom, úgyhogy kimentem a medencéhez, a pezsgőt és a két poharat leraktam az asztalra. Sara pár perc múlva kilépett a házból, én pedig újra elámultam szépségén. Az a bikini volt rajta, ami nekem a személyes kedvencem volt, a haja lágyan omlott a vállaira. Elmosolyodott valószínűleg a reakciómon, hogy gátlástalanul bámulom. Nem állt meg, egyszerűen átölelt és megcsókolt, közben finoman meglökött, így mindketten a vízbe zuhantunk, azonban ez egyikünket sem zavarta, nem szakadtunk el egymástól. Hirtelen egy test csapódott mellettünk a vízbe, mire nevetve löktük fel magunkat. Doce boldogan úszott felénk, láthatóan eltökélte, hogy nem hagy minket kettesben. 

- Te kérdezted meg tőle - vigyorogtam Sarára, miközben a kutyát simogattam.

Pár percig kényeztettük, aztán finoman kifelé kezdtem terelni.

- Jól van, Nagyfiú, az este további részére Sara az enyém - mondtam, miközben segítettem neki kimászni a vízből.

Kibontottam a pezsgőt, majd töltöttem, miközben Sara odaúszott mellém, majd elvette az egyik poharat. 

- Szeretlek - mondtuk szinte teljesen egyszerre, majd mosolyogva koccintottunk.

Pár korty után elkövettem azt a hibát, hogy belenéztem a szemébe. Ettől kezdve esélyem sem volt, hogy megigyam az egészet. A poharakat gyorsan a medence szélére raktam, majd magamhoz öleltem, megcsókoltam, miközben újra a víz alá merültünk...

Segítsetek!

Tegnap, vagyis már ma hajnalban nem tudtam aludni, akkor fogalmazódott meg bennem ennek a bejegyzésnek az ötlete. Nehéz elkezdeni, mert sokat akarok írni, ráadásul nem ártana, ha értelmes is lenne...

De először: Iker és Sara gyereket vár, Sara 13 hetes terhes! Erre a hírre a legjobb felkelni. Gratulálok nekik, remélem minden rendben lesz :) Nem írok róla többet, mert oldalakat tudnék áradozni, hogy milyen boldog vagyok és hogy mennyire vártam már, de ennek nem most van az ideje.

És akkor most jön a neheze. Mikor rákattintottam a blog létrehozása gombra körülbelül másfél évvel ezelőtt, tele voltam kétségekkel: Van értelme? Fogják olvasni? Írok én elég jól ehhez? Csupán egy dologban voltam biztos. Én nem leszek az a blogger, aki abbahagyja a történetet valahol. Már akkor tudtam, hogy be fogom fejezni.

Most azonban, nem akarom tagadni, egy kicsit úgy érzem, stagnálok, nem tudom azt kihozni egy-egy részből, amit elvárok magamtól és amit ti elvártok tőlem. Ti is érzitek, hogy az utóbbi 5 vagy akár 10 fejezet nem a legjobban sikerült. Mi az ok? Igazából több minden is szerepet játszik benne. Mikor megnyitottam ezt a blogot, úgy gondoltam, gyorsan utol fogom érni a jelent a történetben, és onnantól kezdve tényleg én fogom irányítani a történetet. Azonban soha nem volt tehetségem a saccoláshoz, ezt is jól elszámoltam. Meg se merem tippelni, hol fog tartani a fejezetszám, mikor elérkezünk az utolsó részhez, ha ez így megy tovább, azonban szeretném már kicsit szabadjára engedni a képzeletem, rengeteg ötletem van, de nem írhatom le, mert még nem tartunk ott. A másik ok pedig az, hogy eddig próbáltam nem nagyot ugrálni két esemény között, nem akartam, hogy az egyik fejezetben 2011 nyara van, a másikban meg már 2012 eleje. Azonban a két időpont között, hogy őszinte legyek, nem sok minden történik Ikerrel és Sarával. Ha akarnék, tudnék beleírni balesetet, fenyegetést vagy bármit ezekbe az "üresjáratokba", hogy izgalmasabb legyen, de ha már nagyjából hitelesen írtam eddig ezt a történetet, akkor nem szeretnék eltérni tőle ezután sem. Tegnap este három lehetőség rajzolódott ki előttem:

1. Minden megy így tovább. Nem változtatok semmin, írom tovább. Lesz néhány, vagy sok unalmas fejezet, aztán meglátjuk, mennyire sikerül összekapni magam.

2. Összeszedem, mik a fontosabbak, amit bele szeretnék írni, pl: 32. ligagyőzelem, a Bayern elleni 11-esek, az EB, az elmaradt esküvő, Iker sérülése, stb... Ezeket akár külön-külön fejezetet szánva mindegyiknek, vagy néhányat összevonva egybe megírom, aztán áttérünk a jelenre, 2013 nyarára, és innen folytatom. 

3. Egyszerűen ugrunk egyet, kihagyva mindent, ami 2011 nyara és 2013 nyara között történt, és innen folytatom a történetet.

Kirakok egy szavazást róla. Kérek mindenkit, aki olvassa ezt a blogot, egy kicsit is szereti, vagy érdekli, hogy mi lesz a vége a történetnek, vagy egyszerűen szeretne segíteni nekem, hogy kikerüljek ebből a krízisből, szavazzon. El tudom dönteni én is, de jobban szeretném, ha úgy folytatódna ez a történet, hogy mindenkinek jó legyen.

Most írom a következő fejezetet, de még nagyon kicsi van belőle. Jövőhét vasárnap megyünk nyaralni, ha addig kész lesz, felrakom. A szavazást július végén fogom levenni, akkor érünk haza.

Kérlek titeket, segítsetek!

Köszönöm

Csanna

50. fejezet

Sziasztok! Siettem, ahogy tudtam, de az igazi ihlet csak ma szállt meg, úgyhogy a fejezet nagy részét ma alkottam meg. Hogy őszinte legyek, a lehető legrosszabbra tudtam időzíteni ezt az 50. fejezetet, mivel nem tudtam semmi "extrával" szolgálni nektek, ez pont nem olyan része a történetnek. De megfogadtam a tanácsot, amit kaptam és jó hosszú lett :) Remélem elnyeri a tetszéseteket.

És még valami. Nagyon, nagyon köszönöm mindenkinek, aki a Bloglovinon követ, már 31-en vagytok, egészen elképesztő. Az igazat megvallva eleinte féltem, hogy lesztek-e annyian, mint itt, de egyszerűen fantasztikusak vagytok, nagyon köszönöm mindenkinek :)

Csanna

Július közepén újra megkezdődtek az edzések. Éppen egy dugóban ültem Valdebebas felé, idegesen doboltam a kormányon. A lehajtó már csak pár méterre volt tőlem, de sor teljesen beállt, nem akartam rögtön az első nap elkésni.

A Míster ma hirdeti ki az utazó keretet Amerikába, az edzőtáborba. Bár sok újdonságra és meglepetésre nem számítottunk, pár új srác a B csapatból mindig velünk tartott. 

Végre megindult a sor, én pedig kiraktam az indexem, átsoroltam, majd lekanyarodtam a sportkomplexum felé.

- Iker! - üdvözölt Pipita, ugyanakkor érkezett, mint én.

Nem sokat találkoztunk a srácokkal a nyáron, úgyhogy az öltöző zengett a sztoriktól. Sese átkarolta a vállam és komolyan nézett rám.

- Te, Iker! Egy dolgot nem értek - kezdte, mire kíváncsian fordultam felé. - A fél nyaradat Amerikában töltötted. Voltál az Államokban, Mexikóban, Chilében, Brazíliában... Tudom, milyen ott az élet: Copacabana, óceán, tűző napfény, dögös csajok monokiniben - magyarázta, mire felvontam a szemöldököm. - Jó, akkor Sara bikiniben, tökmindegy - legyintett, miszerint ez mellékes. - Szóval aranyéleted volt. Egy dolog nem tiszta. Hogy a fenébe tudtál hazajönni úgy, hogy ugyanolyan fehér vagy, mint mikor elmentél? De komolyan, nézd meg! - rakta karját az enyém mellé, tényleg volt egy kis színkülönbség.

Egy rövid ideig csend volt az öltözőben, aztán szinte egyszerre kezdünk el nevetni.

- Serg, ez még csak az első nap, de te máris megölöd az összes agysejtünket. Össze leszünk zárva egész évben, ne csináld ezt velünk már ma! - röhögött Cris.

- Most miért?

- Arra nem gondoltál - csapott a vállára Ricky -, hogy te is barnultál, ezért nem tűnik fel?

- Sese, alapból világos a bőröm, ne várd tőlem, hogy néger leszek - vigyorogtam rá a fejemet csóválva.

- Valljátok be, hogy hiányoztam - tárta szét a karját saját magán nevetve.

- Szörnyen, Ramos - lépett be Mourinho. - Indulás a pályára, tisztáznunk kell egykét dolgot.

Vidáman vonultunk ki a gyepre, majd körbeálltuk a Místert, aki magyarázni kezdett.

- Nem fogok örömittas beszédet mondani a viszontlátásról, arra nincs időnk, a mai nappal hivatalosan megkezdődik az előszezonunk. Ahogy látom, mindenki sürgősen felkeresi az orvost és kér egy étrendet, mert nyáron gondolom élveztétek, hogy mást is ehettek a tortillán, csirkemellen és önteteken kívül. Olyan formában akarlak látni titeket, ahogy májusban voltatok, addig mondjatok le a nehéz kajákról.

Vigyorogva néztünk össze a többiekkel, Mourinho belekezdett. Gyorsan kihirdette a keretet, majd rátért az utazásra.

- Július kilencedikén, azaz most szombaton indul a gépünk kettőkor. Nem várunk senkire - futott át egy mosoly az arcán, mivel pontosan tudta, hogy a magángép miatt hajlamosak vagyunk kényelmesen érkezni. - Három mérkőzésünk lesz, az utolsó július 23-án, másnap indulunk haza, utána itthon folytatjuk a felkészülését.

Gyorsan kiszámoltuk, hány napot jelent és kissé szomorúan elhúztuk a szánkat.

- Lara lefejez, ha ezt elmondom neki - sziszegte Sergio.

- Már megint összevesztetek?

- Ő most jött haza. Én most megyek. Nincs időnk egymásra - túrt a hajába.

- És még valami, mielőtt kezdünk. Gondolkozzatok, hogy Iker maradjon-e a kapitány... - mondta, mire mindenki döbbenten nézett rá.

- Hát persze, hogy ő marad! - kezdte Sese, majd a többiek is csatlakoztak hozzá.

Csendben hallgattam, ahogy a srácok mondják a magukét, jólesett, hogy ragaszkodnak hozzám. Fogalmam sem volt, miért akarna Mou lecserélni, hiszen a szezon végén nem tett utalást erre. 

- Jól van, később visszatérünk rá - intézte el Míster gyorsan.

- Nincs mire visszatérni - mondta Sese, miközben mellettem futott. - Miért cserénénk le?

- Nem tudom, biztos van valami oka - vontam vállat.

- Nem is érdekel? - nézett rám kíváncsian.

- Biztos el fogja mondani - zártam le a témát.

Tényleg így tett, a közel három órás fárasztó edzés után odahívott magához.

- Iker, beszélnünk kell! - intett.

Egy sóhajjal megszabadultam a kesztyűimtől és az edző mellé léptem. Az irodája felé vettük az irányt, hellyel kínált és tétovázás nélkül belekezdett, nem köntörfalazós típus.

- Nézd, nincs veled személyes problémám. Egyetlen ok van, ami miatt felvetettem ezt a kérdést. Úgy gondolom, egy olyan játékos, aki a mezőnyben játszik, sok szempontból hasznosabb lenne kapitányként. Neked nem nagyon lehet kirohangálni a kapuból és jobban össze tudná fogni a többieket, ha ott van közöttük.

- Mikor Raúl elment és én kaptam meg a szalagot, felvetődött ez a kérdés - kulcsoltam össze a kezeimet. - Ennél a klubnál fontos, hogy olyan ember viselje a szalagot, aki régóta játszik a csapat színeiben. Én vagyok itt a legrégebben és nem tervezek elmenni. Nem gondolom, hogy problémát jelentene, hogy kapus vagyok, évek óta így játszunk és eddig nem volt gond - mondtam. - Ha a csapatnak úgy jobb, ha a többiek úgy gondolják, odaadom másnak, de őszintén szólva nem értem, miért most kellene változtatni. Mikor idejöttél, azt mondtad, jó így, elfogadtad.

- Iker - mosolyodott el. - Nem kell, hogy mindenbe egyezzen a véleményünk, nem kell barátoknak lennünk, csupán jó kollégáknak. Már az előző szezonban is éreztem, hogy van egy kis ellentét a kettőnk... gondolkodása között, de én nem fogok bocsánatot kérni és szerintem te sem várod el. Mint mondtam, a kérdésemnek nincs személyes vonatkozása, szakmai szempontból úgy láttam, hogy meg kell kérdeznem, de a csapat és a te reakciódból is úgy következtettem, hogy nem lesz változás. 

- Rendben - bólintottam. - Örülök, hogy tisztáztuk - álltam fel és kezet fogtam vele.

Csendben lépkedtem a folyosón, az öltözőből kihallatszott a többiek hülyéskedése, valamint Cris tisztának nem teljesen mondható hangja a zuhany alól.

- Na? Mi volt? - nézett rám mindenki, mikor beléptem.

- Úgy néz ki, maradok - mondtam nekik, mire láthatóan elégedetten bólintottak.

- Mi a francért cserélnénk le, San Iker? - kérdezte el Ricky, mire elmosolyodtam.

- A Míster úgy gondolta, hogy egy mezőnyjátékos jobb lenne. Hagyjuk most ezt egy kicsit, oké? - kértem őket.
Bár Mourinho azt mondta, csak szakmai a felvetése, de mégis váratlanul ért és rosszul esett. Tudnia kellett, hogy megy ez itt a Real Madridnál. Ha kell, odaadom a karszalagot másnak, nem erről van szó. Csupán hirtelen jött, nem számítottam rá.

Mikor leparkoltam a házunk előtt, már állt ott egy másik kocsi. Nem lepődtem meg teljesen, hiszen Unai szólt, hogy itthon vannak, beugranak a héten, csupán azt felejtette el megemlíteni, hogy új autójuk van. Csendben léptem be a házba, nem tudtam, alszik-e David, nem akartam felébreszteni. Valószínűleg nem hallották meg, hogy becsuktam az ajtót, mert a beszélgetés nem szakadt meg. A férfihang, amit hallottam kiszűrődni, azonban nem az öcsémé volt.
- ... szóval tényleg köszönöm. Ne haragudj, nem akartam így rád törni, de szükségem volt az egyik legjobb barátom tanácsára.
- Ugyan már, David, ez természetes. Meg kell beszélnem Ikerrel, de nem hiszem, hogy lesz ellene kifogása.
Összeráncoltam a szemöldököm. David? Honnan ismerős nekem ennyire? Mikor beugrott, nem lettem nyugodtabb. Ő volt az, aki miatt kissé összevesztünk, David Sánchez, Sara volt pasija és most az egyik legjobb barátja. Az ominózus eset óta nem is hallottam róla. Már be akartam menni a nappaliba, de David kérdése megállított.
- Köszönöm. Mi van veletek? Boldognak tűnsz...
- Az is vagyok, David, nem is tudod mennyire. Iker egyszerűen tökéletes.
Elmosolyodtam és úgy döntöttem, végighallgatom, bár tudtam, hogy nem szép dolog kihallgatni őket. De a kíváncsiságom erősebb volt.
- Ő pontosan az a típusú pasi, akire nekem szükségem van. Nyugodt, tudja, hogy kell kezelni a kitöréseimet, mindig én vagyok az első neki. Tisztában vagyok azzal, hogy elkényeztet - hallottam a hangján, hogy mosolyog. - Annyira gyorsan jöttünk össze, hogy eleinte féltem, nem fog működni, túl gyors az egész. De ő figyelt rá, hogy semmit ne siessünk el, pedig néha... nehéz volt bírni velem - nevetett fel. - Még csak másfél éve vagyunk együtt, de már most rengeteg dolgot kaptam tőle. Te is ismered, mi volt a véleményem a focistákról. Iker példája megtanított rá, hogy ne általánosítsak. Képtelen vagyok elmondani, mennyire szeretem - sóhajtott.
- Látom rajtad - nevetett fel David.
- Nem mondom, hogy nincsenek veszekedéseink, de a legtöbb miattam van. Szerintem teljesen kikészítem szegényt, pedig én tényleg bízok benne és annyiszor beszéltünk már erről. Tudom, hogy nem jó, amit csinálok. De mikor legutóbb összekaptunk, mondott valamit, aminek köszönhetően helyre kattant az agyam. Azt mondta, majd szól, ha lát valakit, aki jobb nálam valamiben. Tudom, hogy csak azért mondta, hogy megnyugtasson, de ez nagyon sokat segített. Úgyhogy próbálok én is lenyugodni és bebizonyítani neki, hogy mennyire szeretem és hogy ne aggódjon, nem leszek hárpia, ha feleségül vesz.
Ajkamba haraptam, hogy visszafojtsam feltörni készülő nevetésem.
- Szóval közeleg az esküvő? - kérdezte David meglepetten.
- Nem. Vagyis nem tudom. Iker tudja, hogy én nyáron szeretném, már rögtön az eljegyzés után ezt megbeszéltük. Azt is, hogy Corral de Almaguerben lesz. De a többi része még teljesen képlékeny. Most kezdődik az előszezon, nem hiszem, hogy lesz idő egy esküvőre ezen a nyáron. Jövőre ott az EB, bár még nem beszéltünk róla, de biztos vagyok benne, hogy Vicente megint behívja. Utána úgy tudom, kapnak egy kis szünetet. Talán majd akkor.
- Úgy nézel ki, mint aki már várja.
- Miért, melyik nő nem? - kérdezte mosolyogva.
Lelki szemeim előtt megjelent Sara, fehér ruhában, boldog mosollyal az arcán. Eddig bírtam, ellöktem magam a faltól és beléptem a nappaliba. Sara nekem háttal ült, David azonban felpattant, mikor meglátott.
- Mi az? - fordult hátra Sara, mikor meglátott, teljesen ledöbbent. - Iker! Mikor jöttél? Nem is hallottuk, ahogy bejöttél!
Tudtam, mire kíváncsi igazából, úgyhogy csak elmosolyodtam, de ő megértette. Elpirult és halkan felnyögött, de én nem zavartattam magam, egy gyors puszit nyomtam az arcára és üdvözöltem Davidot is.
- Azt hittem, Unaiék vannak itt, ezért halkan jöttem be.
- Nem, David jött, mert beszélni akart velem egy-két dologról. És megkérdezte, hogy mikor költözünk, mert szüksége lenne egy házra.
- Meg akarod venni? - néztem rá.
- Igen. Most egy albérletben lakok, de összeköltözök a barátnőmmel és kéne egy nagyobb ház.
Bólintottam, aztán magam mellé húztam Sarát és egy újabb puszit nyomtam az arcára.
- Megyek, nem zavarlak titeket. És Iker - állt meg előttem. - Tudom, hogy már régen volt, de még nem volt alkalmam személyesen bocsánatot kérni az... incidens miatt. Tényleg csak azt tudom felhozni mentségnek, hogy az ember hülyén reagál, ha Spanyolország egyik leghíresebb focistájával találkozik.
- Már nem haragszom - nyugtattam meg mosolyogva.
Nagy nehezen elengedtem Sarát, hogy kikísérje Davidot, majd mikor visszajött egyből magamhoz húztam. Kissé oldalra hajtotta a fejét, kíváncsian és láthatóan zavarban nézett rám. Felnevettem, majd megcsókoltam, így köszönve meg neki a kissé szokatlan vallomást.
- Ugye tudod, hogy ez nem volt szép tőled? - karolta át a nyakam.
- Te mit csináltál volna az én helyemben? - kérdeztem mosolyogva.
- Ugyanezt - temette fejét a mellkasomba.
- Ezek után még nehezebben foglak itthon hagyni két hétre - sóhajtottam, mire döbbenten nézett rám.
- Micsoda? Két hét? Hova mész? - aztán meg is válaszolta magának a kérdéseket. - Hát persze... edzőtábor.
Szorosan átöleltem, ő pedig fejét a nyakamba fúrva simult hozzám, teste követte az én testem vonalát.
- Mikor mentek? - suttogta.
- Szombaton - simítottam végig a haján.
- De... tavaly miért nem volt ilyen hosszú?
- A világbajnokság miatt. Az borított mindent.
- Nem foglak látni két hétig? - úgy tűnt, most esett le neki igazából. - Voltunk mi már ilyen sokáig távol egymástól?
- Nem rémlik - nevettem el magam. - De mindennap beszélünk majd, hidd el, észre sem veszed és már itthon leszek.
- Ezt nehezen tudom elhinni - bontakozott ki a karjaimból és pakolászni kezdett. - Akkor megint csúszik a költözés?
- Nem feltétlenül. Még itthon leszek pár napot, addig segítek, utána meg szólok Bicinek, hogy nézzen be néha. Úgyis felajánlotta a furgonját, szívesen segít - tettem hozzá, mielőtt tiltakozni kezdett volna.
- Mit történt? - kérdezte hirtelen. - Olyan... furcsa vagy.
Elhúztam a számat és félrenéztem. Hát persze, hogy észrevette.
- Iker? Baj van? - jött közelebb újra és fürkészve próbálta elkapni a tekintetem.
- Semmi komoly - ráztam meg a fejem.
- De mi az? Látom rajtad - fogta meg a kezem.
- Edzésen kicsit... meglepődtem. Mourinho felvetette, hogy legyen más a kapitány - mondtam, mire szemei kitágultak. - A többiek persze ellenezték, ő is érezte, hogy ez nem lesz egyszerű menet, úgyhogy beszélt velem négyszemközt. Azt mondta, hogy nincs személyes oka, csupán szakmai. De én már nem vagyok biztos benne.
- Ez az ember nem normális - mondta lassan, mire felnevettem és átöleltem a nyakát. - Iker, ha ezt érzed, beszéld meg vele. Még csak most fog kezdődni a szezon, ne legyen máris ellentét, arra ráértek a végső hajtásban.
- Nem tudom. Mindegy, majd rájövök, mit kéne csinálni. Megyek, pakolok egy kicsit - engedtem el.
Az emeleten már sorban álltak a dobozok, mind tele könyvekkel, ruhákkal, a különféle tárgyinkkal. Fogtam egyet, ami még üres volt és a szekrényhez léptem. Pakolni kezdtem a még ott lévő könyveket, mikor a szemem megakadt valamin. Összeráncolt szemöldökkel vettem ki az albumnak tűnő könyvet a többi közül és kíváncsian kinyitottam. A következő pillanatban széles mosoly terült szét az arcomon. Tényleg az volt, egy fotóalbum, a legelső kép rögtön Sarát ábrázolta újszülött korában. A pakolásról egészen megfeledkezve lapoztam végig az albumot, már-már meghatottan pillantottam a gyerekkorát ábrázoló képekre.
- Valamiért éreztem, hogy nem pakolni fogsz, mikor feljövök - szólalt meg Sara a hátam mögött.
Megfordultam és mosolyogva néztem rá. Mikor meglátta, mit tartok a kezemben, könyörgő arcot vágott.
- Mondd, hogy nem nézted végig.
- Még nem - vigyorodtam el, mire arcát a kezébe temette. - Ne már, Sara! Tudod, milyen jó érzés ezeket végignézni? - pörgettem végig az oldalakat.
Sóhajtva jött közelebb és az oldalamnak dőlt.
- Már akkor is szép voltál - nyomtam egy puszit a hajára, aztán újra az albumnak szenteltem a figyelmem.
Sara egy idő után felengedett és kérés nélkül is beszélni kezdett egy-egy képről. Miután végignéztük, jöttek az én gyerekkori fotóim - természetesen. A délután elrepült, anélkül, hogy bármit is pakoltunk volna. Végigdőltünk az ágyon, Sara feje a mellkasomon feküdt, a kezemben pedig ott voltak a fotók.
- Meg fogok őrülni nélküled - szólalt meg váratlanul, mire az oldalamra fordultam és kisimítottam haját az arcából.
- Minden rendben lesz. Menj el valahova Larával, ő is unatkozni fog Sergio nélkül. Hidd el, még jó is lesz, pasik nélkül beszélgetni egy kicsit.
- Kötve hiszem - sóhajtott fel, aztán közelebb húzódott hozzám és egy lágy puszit nyomott az arcomra.
Engedtem, hogy visszafordítson a hátamra és lovaglóülésben rám ült. Kérdőn felvontam a szemöldököm, kíváncsian, hogy mire készül.
- Na jó. Hallottad, hogy mi a véleményem az esküvőről. Érdekelne a tied - hajolt közelebb hozzám, meleg lehelete az arcomat simogatta.
- Biztos, hogy most beszélgetni akarsz? - markoltam meg a felsője alját és kezeim meztelen bőrére simultak.
Ez a helyzet akaratlanul is beindította a fantáziámat, hiszen testünk szinte minden ponton összeért.
- Teljesen - mosolygott rám kissé kajánul, figyelmen kívül hagyva könyörgő tekintetem. - Annyira pasiból vagy - nevetett halkan a fejét rázva.
- Ha ez megnyugtat, beléd is sok nőiesség szorult - vágtam vissza széles mosollyal.
- Kétség kívül ez volt életem legszebb bókja - forgatta meg játékosan a szemeit, majd egy pillanatra ajka az enyémen időzött. - Szóval, mit gondolsz? - nézett rám nyomatékosan.
- Azt, hogy te egy nagyon veszélyes, gonosz és csábító boszorkány vagy - túrtam a hajába.
- Iker! - csapott a mellkasomra. - Ha nem válaszolsz, még sokkal rosszabb lesz.
Hogy nyomatékot adjon szavainak, fészkelődni kezdett rajtam, külön figyelmet fordítva a csípője mozgására. Természetesen meg is lett az eredménye, mindketten éreztük, hogy a nadrág már kissé szűk nekem.
- Hoppá - lehelte angyali mosollyal az arcán.
- Ez övön aluli volt - méltatlankodtam, de nem bírtam ki nevetés nélkül.
Próbáltam figyelmen kívül hagyni a szorító érzést az alhasamban, lehunytam a szemem és mély levegőt vettem.
- Szóval esküvő? Mi szólsz a holnaphoz? - nyitottam ki a szemem és vigyorogva konstatáltam döbbent arckifejezését. - Nyugi, csak hülyéskedek. Hát... ezen a nyáron már nem hiszem. Nincs elég időnk megszervezni. De jövőre, ha vége lesz az Európa bajnokságnak, bármikor.
- Akkor te is szeretnéd? Nem... ijesztettelek meg?
- Micsoda? Miről beszélsz? - fürkésztem a tekintetét és kissé felkönyököltem.
- Hát... Sok férfi megijed az esküvőtől. Az eljegyzés még rendben van, de mikor szóba kerül a nagy nap... - motyogta.
- Ezt meg honnan szedted? - kérdeztem mosolyogva és visszahanyatlottam a párnára. - Szerinted azért kértem meg a kezed, hogy aztán menyasszony maradj életed végéig? Jaj Sara, néha olyan butaságokat tudsz gondolni - simogattam meg az arcát. - Ami engem illet, már alig várom, hogy fehér ruhában lássalak.
- Akkor jó - sóhajtott megkönnyebbülten.
- Csak tudnám, mi jár a fejedben néha...
- Jobb, ha erre nem válaszolok - somolygott. - De tény, hogy néha magamat is meglepem.
Úgy tűnt, megtudta, amit akart, úgyhogy egy határozott mozdulattal fordítottam a helyzetünkön és én kerültem felülre.
- Most én jövök - csókoltam végig a nyaka vonalát, mire felnevetett.
- Várom a kérdést - sóhajtott elfúló hangon, mert ajkaim már a kulcscsontjánál jártak.
- Hmm... Mit gondolsz... mit kéne csinálni egy olyan lánnyal... aki nagyon szemtelen? - kérdeztem, miközben csókokkal hintettem be puha bőrét.
- Van egy-két ötletem - vonta fel a szemöldökét.
Mielőtt azonban pontosan részletezhette volna, mire gondol, rezegni kezdett a telefonja a táskájában.
- Ezt egyszerűen nem hiszem el! - nyögtem fel és homlokom az övének döntöttem.
Kacagva csúszott ki alólam és kutatni kezdett a telefon után, én viszont úgy maradtam, hason, fejem a párnába fúrva.
- Szia Lara - köszöntötte a hívót, hallottam a hangján, hogy még mindig mosolyog. - Igen, köszönöm. Iker is jól van - mondta, mire felmordultam. - Igen, mondta... Nem, még nem... Ő is mondott valami ilyesmit... Persze, lehet róla szó... Majd akkor hívlak, ha sikerült elintéznem.
Miután elköszöntek egymástól, éreztem, hogy újra besüpped az ágy és oldalra fordítottam a fejem, így szembetaláltam magam Sara mosolygó arcával.
- Hol tartottunk?
- Azt hiszem, Lara és Sergio tényleg összeillenek. Mindketten tudják, hogy készítsenek ki - sóhajtottam, majd magamhoz húztam és ott folytattuk, ahol abbahagytuk...

×××

Sara felvette a cipőjét és kérdőn nézett rám, várta, hogy miért nem indulunk. Ellöktem magam a faltól és bujkáló mosollyal az arcomon öleltem át a derekát.

- Ha arról akarsz meggyőzni, hogy hagyjam a csapatot és maradjak itthon veled, jó úton jársz. Gyönyörű vagy - csókoltam meg.

- De hát ez csak egy egyszerű ing meg nadrág - mondta értetlenül.

- Ezt imádom benned. Neked nem kell kiöltözni, hogy jól nézz ki - hajoltam újból közelebb hozzá, ő pedig nem késlekedett megadni nekem, amit kértem. - Menjünk, mert még a végén lekésem a gépet.
Sara csendesebb volt, mint máskor szokott lenni, de őszintén szólva én se csattantam ki az örömtől, hogy itt kell hagynom két hétre. Soha nem töltöttünk még ennyi időt távol egymástól. A világbajnokság egy hónap volt, de ott legalább láttuk egymást.
Nem aggódtam, tudtam, hogy ez csak tovább lendítheti a kapcsolatunkat, és abban is biztos voltam, hogy nagyszerűen fogja magát élvezni Larával a wellness szállodában, engem pedig a fiúk fognak szórakoztatni a hülyeségeikkel. Ettől függetlenül az ebéd elfogyasztása után nem sok kedvünk volt felállni és elindulni a reptérre. Sara szórakozottan játszott az ujjaimmal, miközben én az arcát figyeltem.
- Mennünk kell - mondtam végül, mire bólintott.
A reptér csupán tíz percre volt tőlünk, az idő pedig túl gyorsan telt.
- Bejössz? - kérdeztem, mikor találtam egy szabad parkolót.
- Nem biztos, hogy jó ötlet... - kezdte, de aztán mégis kiszállt és a kezemet szorítva jött mellettem.
 Intettem a csapattársaimnak, aztán Sara felé fordultam és átöleltem a derekát.
- Ne szomorkodj egész végig, oké? Két hét múlva jövök - hajoltam le kissé, hogy a szemébe tudjak nézni.
- Vigyázz magadra. És ne engedd, hogy a többiek kikészítsenek - mosolyodott el halványan.
Elnyomva egy sóhajt magamhoz húztam és mélyen beszívtam az illatát, hogy a lehető legtovább őrizzem meg. Kezei a mellkasomon nyugodtak, mikor felnézett rám. Tekintetéből rengeteg dolgot tudtam kiolvasni. Tudtam, hogy már nincs sok időnk, úgyhogy összeillesztettem ajkainkat és próbáltam az összes érzelmemet belesűríteni a csókba. Finoman harapdálta az ajkamat, majd nyelve rátalált az enyémre. Olyan volt, mintha ezernyi tűzijáték robbant volna a testem különböző pontjain. Képtelen voltam elszakadni tőle, kezeim az arcát simogatta, így próbáltam megjegyezni finom vonásait.
Végül elfogyott a levegőnk, zihálva húzódtunk el.
- Hiányozni fogsz - suttogta.
- Hívlak - ígértem. - Minden nap. Szeretlek.
- Én is szeretlek - simult bele az ölelésembe még egyszer utoljára.
Aztán ellépett tőlem, én pedig finoman kihúztam enyémet az övéből és egy mosollyal az arcomon figyeltem, ahogy visszamegy a kocsihoz. Egészen addig követtem a tekintetemmel, mígnem kifordult a parkolóból és eltűnt a többi autós között.
- Ugye nem így fogsz kinézni végig? Mert akkor másik szobatársat kérek - szólalt meg mellettem Sese.
- Majd meglátjuk, hogy fogsz kinézni a második héten - vigyorodtam el. - Hogy is mondtad? Nincs időtök egymásra.... Most jött haza... Szerintem neked rosszabb lesz - csaptam a vállára.
Savanyú arcot vágott, mire nevetve tereltem be a többiekhez, ahol Mourinho már erősen nézte az óráját.
- Vigyázz, Amerika, jövünk! - vihogott Pepe, aztán megszólalt a zenei válogatás első száma Cris hordozható rádiójából, úgyhogy a megfelelő alaphangulattal indultunk el a gépek felé.

Hatodik díj :)

Sziasztok! Újabb díjat kaptam, nagyon szépen köszönöm, Juci!

Szabályok:

1. Írj magadról 11 dolgot!

2. Válaszolj 11 kérdésre!

3. Tegyél fel 11 kérdést!

4. Küldd tovább 11 embernek!

Írj magadról 11 dolgot!

1. Ma hivatalosan is leérettségiztem, úgyhogy igazi "nyááár van" fejem van :)

2. F1 rajongó vagyok

3. Nagyon makacs tudok lenni

4. Angol és töri faktos leszek jövőre

5. 3-as számú a mezem a röplabda csapatban

6. Kitűnő lettem :)

7. Van két kutyám

8. Erről a blogról nem tud sem a családom, sem a barátaim, túlságosan is a magaménak érzem, hogy elmondjam nekik

9. A jövőbeli munkám hétről hétre változik, csak a sport a biztos (sportjogász, sportriporter, sportpszichológus...)

10. Tavaly én lettem az év diákja a gimiben

11. Imádom a tengert

Válaszolj 11 kérdésre!

1. Kedvenc színész/színésznő?

Nem tudom, konkrét kedvenc nincs, ha mégis mondanom kell valakit, talán Leonardi DiCaprio és Amanda Seyfried.

2. Kedvenc szín?

Narancs

3. Legjobb hely, ahol valaha jártál?

Húha... :) Velence

4. Kedvenc sport?

Ha nézni kell, akkor foci, ha csinálni, akkor röpi.

5. Van tesód?

Egy öcsém. Régen nagyon nehéz volt, de most már jól kijövünk :)

6. Kedvenc zene?

Most éppen Pink - Just give me a reason.

7. Tavasz vagy ősz?

Tavasz

8. Kedvenc tantárgy?

Angol

9. Egy nyelv, amit feltétlenül meg akarsz tanulni

Spanyol

10. Egy hely, ahova legalább egyszer el akarsz jutni.

Spanyolország. Elég nagy, de bizonyos értelemben ez is egy hely...

11. Kedvenc könyved?

Jay Asher - Tizenhárom okom volt

Ha nem baj, én már nem adom tovább, mert ez a díj már körbeért, mindenki megkapta, akinek adnám. De még egyszer nagyon köszönöm, örülök, hogy rám gondoltál.

Más: ahogy azt olvashattátok, ma reggel kilenckor kiléptem a teremből, ahol az érettségi zajlott. Úgyhogy szabad vagyok, nyár van, szabadidő... :) Még ma elkezdem a részt, a héten biztos fent lesz.

Puszi

Csanna

Nagyon fontos - minden bloggernek!!!

Sziasztok!
Kérlek titeket, olvassátok el és ti is rakjátok ki a blogotokra, mert nagyon-nagyon fontos!

Szóval, a Blog Reader meg fog szűnni július 1-jén, azaz nem fogjátok látni, hogy azoknak a blogoknak a frissítéseit, amikre fel vagy iratkozva, a te feliratkozóid pedig el fognak tűnni. Én Noricii blogján olvastam, onnan másolom be, mit kell tennetek, ha el akarjátok kerülni, hogy elveszítsétek az olvasóitokat és továbbra is lássátok a követett blogok frissítéseit.

"Bizonyára a blogspot ezen rész - a design készítő, fanfic író - nem igazán értesült erről az "eseményről". Csak páran tudnak róla nekem is a nővérem szólt, mivel ő egy teljesen más műfajba blogol, de ez most teljesen mindegy. Bizonyára fogalmatok sincs, hogy mi az a Google Reader, mert én se tudtam először.
Mi az a Google Reader?
Mindennap fellépsz a blogspot fiókodba, s megnézed milyen friss bejegyzések kerültek fel más-más blogra. Ezt jelenti a Google Reader, ami behozza a friss bejegyzéseket, hogy ne kelljen mindig, folyamatosan nézned az adott blogod. Nos, ez fog megszűnni. TEHÁT EZ[KÉP]

Akkor mi lesz? Mindennap sorba meg kell néznem a blogokat?
Nem, nem kell! Van egy olyan oldal, ahova ha beregisztrálsz minden blogod bekerül, amit követsz és úgy fogod OTT(!) azon az oldalon látni, mintha blogspoton lennél. De, csak is látni fogod. Ott tudomásom szerint nem írhatsz bejegyzést a blogodra(bloglovinon), csak látod a friss bejegyzéseket. Ugyan úgy berakhatod a saját blogodat is, de csak azt látod ott, hogy kiköveti ott bloglovinon.Tehát blogspoton felrakod az új részt és bloglovinon látják.

Tehát körülbelül három hét múlva már nem fogod blogspoton látni a friss bejegyzéseket tudomásom szerint.

Mi az a "bloglovin"?Az említett oldal, melynek segítségével láthatod kedvenc blogjaid legújabb bejegyzéseit.

BLOGLOVIN LINK!
Megkérlek titeket, hogy minél több emberhez juttassátok le ezt a leírást. Akár linkeld valahova ezt a bejegyzést, vagy ilyesmik. FONTOS LENNE!

PONTOSÍTOK!
A feliratkozók is eltűnnek magyar idő szerint július 1.-jén "

Menjetek fel Noricii oldalára, ő képekkel elmagyarázza, hogy kell Bloglovin'-os oldalt készíteni. Kérlek titeket, rakjátok ki ezt a sajátok blogotokra, hogy minél több emberhez eljusson. 

ITT tudod követni az én blogomat!

Csanna