Sziasztok! Kicsit kínlódva, de megírtam ezt a részt, az utolsót a mostani helyzetben. A szavazást holnap leveszem, úgy vagyok vele, aki akart, már szavazott. Köszönöm mindenkinek a megértést és a szavazatokat is! Most elmegyünk nyaralni, aztán a Forma-1-re, július végén vagy augusztus elején jelentkezem a folytatással, akkor már a szavazatok végeredménye szerint.
Remélem tetszik :)
Csanna
Az első edzések, ahogy azt már megszoktuk, arról szóltak, hogy a csapat újra összerázódjon. Ezért a szokásos feladatok mellett elég gyakran rohangáltunk egymás kezét fogva, fogócskázva. Bár a csapat nagy része közelebb volt a harminchoz, mint a húszhoz, de ezeknél a feladatoknál soha nem panaszkodtunk.
Aztán az első hét végén egyre inkább előtérbe kerültek a normális, agyonhajszolós, izzadós edzések, úgyhogy magunkat kellett szórakoztatnunk.
Miután Mourinho befejezte a mai edzést és elhagyta a pályát, fáradtan terültem el a füvön. Azonban fél percre sem hagytak békén a többiek, egy labda ijesztően közel a fejemhez ért földet, mire kissé dühösen felültem.
- Hé, Iker! Telefon! - ordított Marcelo.
Tudtam, hogy ez Sara lesz, úgyhogy felálltam és a többiek felé indultam. Cris vigyorogva mutatta fel a telefonomat, majd egy pillanatnyi tétovázás nélkül beleszólt.
- Sarita? Cris vagyok... Iker? Mindjárt adom, csak a többiek próbálják levakarni a csinos masszőr csajsziról...
- Idióta! - kaptam ki a kezéből és tarkón vágtam, mire felröhögött.
- Itt vagyok. Bocs, kezdenek begolyózni - ajándékoztam meg még egy gyilkos pillantással a kitűnően szórakozó csapattársaimat.
- Semmi gond - nevetett Sara. - Gratulálok a tegnapi meccshez.
- Köszönöm - sóhajtottam, miközben leültem az üres lelátó egyik szélére. - Mi újság van otthon?
Mosolyogva hallgattam, ahogy Sara a héten történteket meséli. Örültem, hogy hallom a hangját, talán most először tudtunk egy-két percnél tovább beszélni.
- ...szóval olyan furcsa ez az egész. Le tudom foglalni magam az idő nagy részében, folyamatosan dobozolok, meg elég sokat kell dolgozni is. De mikor van egy szabad fél órám, akkor nagyon hiányzol - mondta.
- Te is nekem. Főleg éjszaka. Sese elképesztően hangosan horkol, és egyszerűen nem ébred fel. Ha így folytatja, le fogom önteni valamivel.
- Azt hittem, egész más miatt hiányzom - nevetett.
- Tudod te is, hogy még miért.
- Ikeeer! Gyere, most kezdjük a pókert - kiabált át Xabi.
Ezek szerint a többiek már rég lezuhanyoztak, csak én ültem még a pályán.
- Egy pillanat - kiáltottam vissza.
- Menj csak, majd este még felhívlak - búcsúzott Sara.
Gyorsan bevetettem magam az öltözőbe, miközben kikiabáltam a fiúknak, hogy öt perc, várjanak meg. Mikor visszaértem a hotelbe, már csak rám vártak.
- Iker, ma én nyerek - vigyorgott rám Pepe.
- Álmodj csak tovább - pillantottam a lapjaim közé és emeltem a tétet, mire a fiúk nagyot nyeltek, én pedig elégedetten elmosolyodtam.
- Köszönöm - sóhajtottam, miközben leültem az üres lelátó egyik szélére. - Mi újság van otthon?
Mosolyogva hallgattam, ahogy Sara a héten történteket meséli. Örültem, hogy hallom a hangját, talán most először tudtunk egy-két percnél tovább beszélni.
- ...szóval olyan furcsa ez az egész. Le tudom foglalni magam az idő nagy részében, folyamatosan dobozolok, meg elég sokat kell dolgozni is. De mikor van egy szabad fél órám, akkor nagyon hiányzol - mondta.
- Te is nekem. Főleg éjszaka. Sese elképesztően hangosan horkol, és egyszerűen nem ébred fel. Ha így folytatja, le fogom önteni valamivel.
- Azt hittem, egész más miatt hiányzom - nevetett.
- Tudod te is, hogy még miért.
- Ikeeer! Gyere, most kezdjük a pókert - kiabált át Xabi.
Ezek szerint a többiek már rég lezuhanyoztak, csak én ültem még a pályán.
- Egy pillanat - kiáltottam vissza.
- Menj csak, majd este még felhívlak - búcsúzott Sara.
Gyorsan bevetettem magam az öltözőbe, miközben kikiabáltam a fiúknak, hogy öt perc, várjanak meg. Mikor visszaértem a hotelbe, már csak rám vártak.
- Iker, ma én nyerek - vigyorgott rám Pepe.
- Álmodj csak tovább - pillantottam a lapjaim közé és emeltem a tétet, mire a fiúk nagyot nyeltek, én pedig elégedetten elmosolyodtam.
×××
Mivel szombaton értünk haza, nagy tömegre számítottunk a reptéren, de a korai érkezés miatt szerencsére csak páran lézengtek a váróban. Nagy hanggal vonultunk át a terminálon, kiosztottunk egy-két autogramot, de összességében gyorsan kijutottunk.
- Elvigyelek, Iker? - kérdezte Cris, de megráztam a fejem.
- Fogok egy taxit, hagyd csak.
Feltettem a napszemüvegem és kiléptem a napsütéses madridi reggelbe. Elindultam a várakozó taxisok felé, mikor a szemem sarkából megláttam. Ellökte magát a kocsiból és gyors léptekkel felém indult, az utolsó pár métert szinte futva tette meg. Akkora hévvel ugrott a nyakamba, hogy félő volt, mindketten elesünk, de az utolsó pillanatban hátraléptem, így sikerült talpon maradnunk.
- Végre már! - motyogta, arcát a nyakamba temetve, mire felnevettem és szorosan átöleltem.
Fantasztikus érzés volt újra tenyerem alatt érezni teste ismerős vonalait, illata bekúszott az orromba, miközben a szívem majd kiugrott a helyéről. Csupán annyira húzódtam el tőle, hogy kezeim közé foghassam arcát, tekintetemmel vadul faltam minden egyes négyzetcentijét. Mikor végül belenéztem a szemébe, már semmi más nem érdekelt. A zöld örvény magába szippantott, de nem tiltakoztam ellene. Homlokom az övének döntöttem, miközben kezeim arcáról a hajába vándoroltak, ujjaimat selymes tincsei közé fűztem.
- Végre már - suttogtam én is, aztán megcsókoltam.
A csókot megédesítette a viszontlátás öröme, ajkai játékosan kutatták az enyémet. Ujjaival a tarkómon körözött, aminek hatására minden idegszálam bizseregni kezdett. Finoman beleharaptam ajkába, majd elhúzódtam tőle és szorosan átöleltem.
- Hogy hogy itt vagy? Nem kell dolgoznod? - kérdeztem, miközben egymást átkarolva indultunk a kocsi felé.
- Cseréltem Isabellel, holnap kell mennem. Ma van jobb dolgom - mosolygott rám, mire újra megcsókoltam.
- Hadd vezessek én - kérte, mikor automatikusan a vezető oldali ajtóhoz léptem. - Biztos fáradt vagy - tette hozzá.
Mikor kikanyarodtunk a reptérről, összevont szemöldökkel néztem Sarára. A házunk a másik irányban volt.
- Hova megyünk?
- Haza - válaszolta teljesen normálisan, mint akinek fel se tűnt, hogy az ellenkező irányba megy.
- De... - kezdtem volna, azonban egy mosollyal elhallgattatott.
Pár utca után rájöttem, hogy az új házunk felé tartunk és kíváncsian vártam, miért ide hozott. Még nem volt olyan állapotban a költözés, hogy itt tudjunk lakni.
- Mit csinálunk itt?
- Mutatni akarok valamit - húzott maga után.
Mikor beléptünk a házba, döbbenten elengedtem Sara kezét és lassan bentebb léptem. Egyszerűen képtelen voltam felfogni, hogy lehetséges ez, mindössze két hét alatt. Ki volt festve, minden pontosan olyan színre, amit megbeszéltünk. A helyiségekben már ott voltak a bútorok, szépen elhelyezve, minden harmóniát és nyugalmat árasztott. Ha meg akart lepni, sikerült. Visszafordultam hozzá, kissé félénk arcot vágva állt a falnak dőlve.
- Tetszik így? Nem tudom, te mit hova akartál, lehet rajta változtatni... - magyarázta, de nem engedtem hogy befejezze.
Szorosan magamhoz húztam és egy csókkal belefojtottam a szót. Éreztem, ahogy a megkönnyebbüléstől elmosolyodik és a nyakam köré fonta karjait. Nyelve rátalált az enyémre, játszani kezdett az enyémmel, miközben karomat még szorosabban fontam a dereka köré és felemeltem, hogy kiegyenlítsem a köztünk lévő magasságkülönbséget.
- Tegyél le - suttogta nevetve, miután egy utolsó puszit nyomtam telt ajkaira.
Teljesítettem a kérését, majd újra körülnéztem.
- Tényleg tetszik? - kérdezte.
- Tökéletes - mondtam egyszerűen.
Ugyanazok a bútorok voltak itt is, mint a régi házunkban, de a nagyobb tér vagy az új elhelyezés miatt egészen más hatást keltett.
- Még vannak apróbb dolgok, amiket nem tudtunk áthozni, de a lényeg már itt van, tudunk itt élni. Megnézed az emeletet?
Még mindig teljesen lenyűgözve követtem a lépcsőn. Nehéz volt elképzelni, mennyit kellett dolgoznia, míg összepakolt mindent, talált egy festőt, aki hajlandó ilyen rövid idő alatt vállalni a munkát és még be is rendezte a házat.
- Hogy csináltad?
- Segítséggel. Bici minden nagyobb dolgot áthozott, a lányok is végig itt voltak.
- Szólj rám, ha találkozunk velük, ne felejtsem el megköszönni.
Mikor benyitottam a hálószobánkba, újra elcsodálkoztam, hogy milyen tehetsége van a lakberendezésben is, emellett eszembe jutott a születésnapja, a szenvedélyes éjszakánk. Valószínűleg tudta, mi jár a fejemben, mert ajkába harapott, hogy visszafojtsa mosolyát és minden megtett, hogy ne nézzen a szemembe.
- Csak nem zavarban vagy? - kérdeztem nevetve.
- Nem, csak... Még nem is volt miénk a ház és... - harapta el a mondatot, miközben arcán halvány pír jelent meg.
- De már nem is lakott benne a tulajdonos - húztam magamhoz és egy puszit nyomtam a homlokára.
- Ez akkor is olyan hülye érzés - motyogta.
- Hidd el, fogalma sincs róla, hogy mit csináltunk és nem hiszem, hogy mérges lenne ránk, ha megtudná.
- Hát az biztos, hogy az az éjszaka külön helyet foglal el a listámon - mosolyodott el.
- A listádon? - vontam fel a szemöldököm vigyorogva.
- Tudod, hogy értem - nevette el magát és kihúzott a szobából, hogy véget vessen a beszélgetésnek.
- A többi szobában mi van? - böktem a másik emeleti háló felé.
- A lentibe bevittük az ágyat, ami a másik házban is volt, de mást még nem csináltunk. Ez meg - nyitotta ki az ajtót - üres. Tudom, hogy te minek szánod, ezért nem akartam bepakolni semmit, hogy ne... szóval hogy ne járjunk úgy, mint a rosszulléteimnél. Azt gondoltam, hogy az sértő lenne, mármint nem akartam, hogy telerakjuk kacatokkal vagy a kimaradt tárgyakkal, mert tudom, hogy te mit szeretnél és... - magyarázta.
- Köszönöm - szakítottam félbe, miközben végigsimítottam az arcán.
- Nem Iker, ez természetes. Kicsit sokáig tartott, de végül rájöttem, hogy nem csak a saját érzéseimet kell figyelembe venni - sóhajtott.
Mosolyogva húztam be az ajtót és egy gyors, de lágy csókkal fejeztem ki a hálámat. Tényleg jólesett, hogy nem rakott be semmi felesleges dolgot a szobába. Nem tudom, mit éreztem volna, ha megteszi, de sokkal jobb így. Nyilván nem fog üresen maradni, kitalálunk neki valami funkciót, amíg nem kerül ténylegesen használatba.
Este az új konyhában figyeltem, ahogy Sara a vacsorát készíti. Kissé idegen volt még a ház attól függetlenül, hogy az ismerős tárgyakkal voltunk körülvéve. Tudtam, hogy csak pár nap és megszokom, ahogy azt is, hogy mit hol kell keresni.
- Megterítesz?
- Persze - löktem el magamat a pulttól és automatikusan ahhoz a szekrényhez léptem, ahol régen a tányérokat tároltuk, most azonban poharakkal találtam szembe magam.
Sara felnevetett, mikor észrevette és arra a szekrényre mutatott, ahova a tányérokat rakta.
- Hidd el, sokkal praktikusabb ez a rendszer.
- Belejövök - nyugtattam, de mikor az evőeszközök helyett fóliát és sütőpapírt találtam a fiókban, már én is elnevettem magam.
Vacsora után bepakoltam a mosogatógépbe, majd csatlakoztam Sarához a nappaliban. Egy ideig csendesen figyeltem, ahogy olvas, de egy gondolat csak nem hagyott békén.
- Mi van a listád élén? - kérdeztem végül.
- Tessék? - nézett fel értetlenül.
- A listád, tudod - mosolyodtam el.
- Iker, nincs lista - nevette el magát. - Azt csak úgy mondtam, hogy kifejezzem, mennyire különleges volt az az éjszaka.
- De ha lenne... - győzködtem, mire a fejét rázva becsukta a könyvet és közelebb ült hozzám.
- Miért érdekel ennyire?
- Nem tudom - válaszoltam őszintén. - Csak kíváncsi vagyok.
- Tényleg képtelen vagyok egy listát felállítani. Annyiszor voltunk már együtt, mindegyik más volt, nem akarok sorrendet csinálni, meg amúgy sem tudnék.
- De kedvenced csak van - mosolyogtam rá féloldalasan.
- Addig fogsz könyörögni, amíg nem mondok egyet?
- Addig, amíg meg nem tudom, melyik a kedvenced - javítottam a megfogalmazásán.
Pár pillanatnyi csend állt be közénk, kíváncsian fürkésztem, hogy mi járhat a fejében.
- Az első éjszaka - sóhajtott végül. - A második helyen pedig ott áll az összes többi.
- Tetszik - vigyorodtam el. - Kis vadmacskám - fordítottam magam felé a fejét és megcsókoltam.
Nekem már nem kellett ezzel bajlódnom, úgyhogy kimentem a medencéhez, a pezsgőt és a két poharat leraktam az asztalra. Sara pár perc múlva kilépett a házból, én pedig újra elámultam szépségén. Az a bikini volt rajta, ami nekem a személyes kedvencem volt, a haja lágyan omlott a vállaira. Elmosolyodott valószínűleg a reakciómon, hogy gátlástalanul bámulom. Nem állt meg, egyszerűen átölelt és megcsókolt, közben finoman meglökött, így mindketten a vízbe zuhantunk, azonban ez egyikünket sem zavarta, nem szakadtunk el egymástól. Hirtelen egy test csapódott mellettünk a vízbe, mire nevetve löktük fel magunkat. Doce boldogan úszott felénk, láthatóan eltökélte, hogy nem hagy minket kettesben.
- Végre már - suttogtam én is, aztán megcsókoltam.
A csókot megédesítette a viszontlátás öröme, ajkai játékosan kutatták az enyémet. Ujjaival a tarkómon körözött, aminek hatására minden idegszálam bizseregni kezdett. Finoman beleharaptam ajkába, majd elhúzódtam tőle és szorosan átöleltem.
- Hogy hogy itt vagy? Nem kell dolgoznod? - kérdeztem, miközben egymást átkarolva indultunk a kocsi felé.
- Cseréltem Isabellel, holnap kell mennem. Ma van jobb dolgom - mosolygott rám, mire újra megcsókoltam.
- Hadd vezessek én - kérte, mikor automatikusan a vezető oldali ajtóhoz léptem. - Biztos fáradt vagy - tette hozzá.
Mikor kikanyarodtunk a reptérről, összevont szemöldökkel néztem Sarára. A házunk a másik irányban volt.
- Hova megyünk?
- Haza - válaszolta teljesen normálisan, mint akinek fel se tűnt, hogy az ellenkező irányba megy.
- De... - kezdtem volna, azonban egy mosollyal elhallgattatott.
Pár utca után rájöttem, hogy az új házunk felé tartunk és kíváncsian vártam, miért ide hozott. Még nem volt olyan állapotban a költözés, hogy itt tudjunk lakni.
- Mit csinálunk itt?
- Mutatni akarok valamit - húzott maga után.
Mikor beléptünk a házba, döbbenten elengedtem Sara kezét és lassan bentebb léptem. Egyszerűen képtelen voltam felfogni, hogy lehetséges ez, mindössze két hét alatt. Ki volt festve, minden pontosan olyan színre, amit megbeszéltünk. A helyiségekben már ott voltak a bútorok, szépen elhelyezve, minden harmóniát és nyugalmat árasztott. Ha meg akart lepni, sikerült. Visszafordultam hozzá, kissé félénk arcot vágva állt a falnak dőlve.
- Tetszik így? Nem tudom, te mit hova akartál, lehet rajta változtatni... - magyarázta, de nem engedtem hogy befejezze.
Szorosan magamhoz húztam és egy csókkal belefojtottam a szót. Éreztem, ahogy a megkönnyebbüléstől elmosolyodik és a nyakam köré fonta karjait. Nyelve rátalált az enyémre, játszani kezdett az enyémmel, miközben karomat még szorosabban fontam a dereka köré és felemeltem, hogy kiegyenlítsem a köztünk lévő magasságkülönbséget.
- Tegyél le - suttogta nevetve, miután egy utolsó puszit nyomtam telt ajkaira.
Teljesítettem a kérését, majd újra körülnéztem.
- Tényleg tetszik? - kérdezte.
- Tökéletes - mondtam egyszerűen.
Ugyanazok a bútorok voltak itt is, mint a régi házunkban, de a nagyobb tér vagy az új elhelyezés miatt egészen más hatást keltett.
- Még vannak apróbb dolgok, amiket nem tudtunk áthozni, de a lényeg már itt van, tudunk itt élni. Megnézed az emeletet?
Még mindig teljesen lenyűgözve követtem a lépcsőn. Nehéz volt elképzelni, mennyit kellett dolgoznia, míg összepakolt mindent, talált egy festőt, aki hajlandó ilyen rövid idő alatt vállalni a munkát és még be is rendezte a házat.
- Hogy csináltad?
- Segítséggel. Bici minden nagyobb dolgot áthozott, a lányok is végig itt voltak.
- Szólj rám, ha találkozunk velük, ne felejtsem el megköszönni.
Mikor benyitottam a hálószobánkba, újra elcsodálkoztam, hogy milyen tehetsége van a lakberendezésben is, emellett eszembe jutott a születésnapja, a szenvedélyes éjszakánk. Valószínűleg tudta, mi jár a fejemben, mert ajkába harapott, hogy visszafojtsa mosolyát és minden megtett, hogy ne nézzen a szemembe.
- Csak nem zavarban vagy? - kérdeztem nevetve.
- Nem, csak... Még nem is volt miénk a ház és... - harapta el a mondatot, miközben arcán halvány pír jelent meg.
- De már nem is lakott benne a tulajdonos - húztam magamhoz és egy puszit nyomtam a homlokára.
- Ez akkor is olyan hülye érzés - motyogta.
- Hidd el, fogalma sincs róla, hogy mit csináltunk és nem hiszem, hogy mérges lenne ránk, ha megtudná.
- Hát az biztos, hogy az az éjszaka külön helyet foglal el a listámon - mosolyodott el.
- A listádon? - vontam fel a szemöldököm vigyorogva.
- Tudod, hogy értem - nevette el magát és kihúzott a szobából, hogy véget vessen a beszélgetésnek.
- A többi szobában mi van? - böktem a másik emeleti háló felé.
- A lentibe bevittük az ágyat, ami a másik házban is volt, de mást még nem csináltunk. Ez meg - nyitotta ki az ajtót - üres. Tudom, hogy te minek szánod, ezért nem akartam bepakolni semmit, hogy ne... szóval hogy ne járjunk úgy, mint a rosszulléteimnél. Azt gondoltam, hogy az sértő lenne, mármint nem akartam, hogy telerakjuk kacatokkal vagy a kimaradt tárgyakkal, mert tudom, hogy te mit szeretnél és... - magyarázta.
- Köszönöm - szakítottam félbe, miközben végigsimítottam az arcán.
- Nem Iker, ez természetes. Kicsit sokáig tartott, de végül rájöttem, hogy nem csak a saját érzéseimet kell figyelembe venni - sóhajtott.
Mosolyogva húztam be az ajtót és egy gyors, de lágy csókkal fejeztem ki a hálámat. Tényleg jólesett, hogy nem rakott be semmi felesleges dolgot a szobába. Nem tudom, mit éreztem volna, ha megteszi, de sokkal jobb így. Nyilván nem fog üresen maradni, kitalálunk neki valami funkciót, amíg nem kerül ténylegesen használatba.
Este az új konyhában figyeltem, ahogy Sara a vacsorát készíti. Kissé idegen volt még a ház attól függetlenül, hogy az ismerős tárgyakkal voltunk körülvéve. Tudtam, hogy csak pár nap és megszokom, ahogy azt is, hogy mit hol kell keresni.
- Megterítesz?
- Persze - löktem el magamat a pulttól és automatikusan ahhoz a szekrényhez léptem, ahol régen a tányérokat tároltuk, most azonban poharakkal találtam szembe magam.
Sara felnevetett, mikor észrevette és arra a szekrényre mutatott, ahova a tányérokat rakta.
- Hidd el, sokkal praktikusabb ez a rendszer.
- Belejövök - nyugtattam, de mikor az evőeszközök helyett fóliát és sütőpapírt találtam a fiókban, már én is elnevettem magam.
Vacsora után bepakoltam a mosogatógépbe, majd csatlakoztam Sarához a nappaliban. Egy ideig csendesen figyeltem, ahogy olvas, de egy gondolat csak nem hagyott békén.
- Mi van a listád élén? - kérdeztem végül.
- Tessék? - nézett fel értetlenül.
- A listád, tudod - mosolyodtam el.
- Iker, nincs lista - nevette el magát. - Azt csak úgy mondtam, hogy kifejezzem, mennyire különleges volt az az éjszaka.
- De ha lenne... - győzködtem, mire a fejét rázva becsukta a könyvet és közelebb ült hozzám.
- Miért érdekel ennyire?
- Nem tudom - válaszoltam őszintén. - Csak kíváncsi vagyok.
- Tényleg képtelen vagyok egy listát felállítani. Annyiszor voltunk már együtt, mindegyik más volt, nem akarok sorrendet csinálni, meg amúgy sem tudnék.
- De kedvenced csak van - mosolyogtam rá féloldalasan.
- Addig fogsz könyörögni, amíg nem mondok egyet?
- Addig, amíg meg nem tudom, melyik a kedvenced - javítottam a megfogalmazásán.
Pár pillanatnyi csend állt be közénk, kíváncsian fürkésztem, hogy mi járhat a fejében.
- Az első éjszaka - sóhajtott végül. - A második helyen pedig ott áll az összes többi.
- Tetszik - vigyorodtam el. - Kis vadmacskám - fordítottam magam felé a fejét és megcsókoltam.
×××
- Van még egy üres doboz valahol? - néztem szét, de már mindegyik tele volt.
- Hozok egyet - állt fel Sara kissé elgémberedett lábakkal.
A reggel még copfba fogott haja most kiszabadult és a tincsek szabadon lógtak, miközben nyújtózott egyet, aztán valahonnan kerített üres dobozt.
- Azt hittem már nincs itt olyan sok cucc, de ezek az apró holmik nem akarnak elfogyni - nézett körbe.
Mióta itthon vagyok, minden létező szabadidőnket azzal töltjük, hogy a még megmaradt dolgokat visszük át az új házba.
- Ha nagyon összeszedjük magunkat, ma lehet, hogy végzünk - néztem szét.
Már csak a nappali volt hátra, de kétség kívül itt volt a legtöbb dolgunk.
- Ezeket kiviszem - mutatott a könyves dobozokra. - Csak fogják a helyet.
- Majd én, ezek nehezek - toltam félre a kezét.
- Attól még, hogy nő vagyok, elbírom - hallottam a méltatlankodását, miközben lenyomtam a kilincset és kiléptem az utcára.
A kocsi hátsó üléseit lehajtottuk, így nagyobb lett a hely, de már így is szinte tele volt a csomagtartó.
- Iker, ezeket hogy kéne, hogy ne törjön? - mutatott a díjaimra, mikor visszatértem.
- Újságpapír - mondtam, aztán segítettem neki becsomagolni őket.
- Jézusom, mennyi - sóhajtott döbbenten, mikor az összeset beleraktuk a dobozba.
- Nem ez a lényeg - vontam vállat mosolyogva. - Aki csak a díjak miatt játszik, az abba is hagyhatja.
- Tudom, de ez így akkor is jól néz ki, ismerd el.
Nevetve kezdtem el pakolni egy újabb dobozba. Tényleg impozáns látványt nyújtott a doboz, de nem ez számított. Nem azért játszottam, hogy díjakat nyerjek, bár kétségtelenül jólesett, mikor elismerték a munkámat. De a lényeg a játék szeretete, amihez nem kellenek díjak.
Már alkonyodott, mikor az utolsó dobozt is beraktuk a csomagtartóba.
- Kész, vége - mondta Sara halkan.
Átöleltem, aztán mindketten a házra néztünk. Rengeteg dolog történt itt velünk, kissé fáj, hogy itt kell hagynunk, más fog ideköltözni, nem jöhetünk vissza ide, mikor kedvünk tartja. De az emlékek megmaradnak, az új házban pedig sokkal jobb lesz nekünk.
- Menjünk! - csókoltam meg.
- Felavassuk a medencét? - kérdeztem Sarától mosolyogva és kivettem egy üveg pezsgőt a hűtőből.
Eddig nem volt időnk rá, a tényleges elköltözés pedig megfelelő alkalmat kínált az ünneplésre.
- Mit szólsz hozzá, Doce? - hajolt le Sara a kutyához, aki a farkát csóválva jelezte, hogy tetszik neki az ötlet. - Nem hiszem, hogy lesz rá jobb alkalom - bólintott rá ő is. - Átöltözök.
Nekem már nem kellett ezzel bajlódnom, úgyhogy kimentem a medencéhez, a pezsgőt és a két poharat leraktam az asztalra. Sara pár perc múlva kilépett a házból, én pedig újra elámultam szépségén. Az a bikini volt rajta, ami nekem a személyes kedvencem volt, a haja lágyan omlott a vállaira. Elmosolyodott valószínűleg a reakciómon, hogy gátlástalanul bámulom. Nem állt meg, egyszerűen átölelt és megcsókolt, közben finoman meglökött, így mindketten a vízbe zuhantunk, azonban ez egyikünket sem zavarta, nem szakadtunk el egymástól. Hirtelen egy test csapódott mellettünk a vízbe, mire nevetve löktük fel magunkat. Doce boldogan úszott felénk, láthatóan eltökélte, hogy nem hagy minket kettesben.
- Te kérdezted meg tőle - vigyorogtam Sarára, miközben a kutyát simogattam.
Pár percig kényeztettük, aztán finoman kifelé kezdtem terelni.
- Jól van, Nagyfiú, az este további részére Sara az enyém - mondtam, miközben segítettem neki kimászni a vízből.
Kibontottam a pezsgőt, majd töltöttem, miközben Sara odaúszott mellém, majd elvette az egyik poharat.
- Szeretlek - mondtuk szinte teljesen egyszerre, majd mosolyogva koccintottunk.
Pár korty után elkövettem azt a hibát, hogy belenéztem a szemébe. Ettől kezdve esélyem sem volt, hogy megigyam az egészet. A poharakat gyorsan a medence szélére raktam, majd magamhoz öleltem, megcsókoltam, miközben újra a víz alá merültünk...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése