50. fejezet

Sziasztok! Siettem, ahogy tudtam, de az igazi ihlet csak ma szállt meg, úgyhogy a fejezet nagy részét ma alkottam meg. Hogy őszinte legyek, a lehető legrosszabbra tudtam időzíteni ezt az 50. fejezetet, mivel nem tudtam semmi "extrával" szolgálni nektek, ez pont nem olyan része a történetnek. De megfogadtam a tanácsot, amit kaptam és jó hosszú lett :) Remélem elnyeri a tetszéseteket.

És még valami. Nagyon, nagyon köszönöm mindenkinek, aki a Bloglovinon követ, már 31-en vagytok, egészen elképesztő. Az igazat megvallva eleinte féltem, hogy lesztek-e annyian, mint itt, de egyszerűen fantasztikusak vagytok, nagyon köszönöm mindenkinek :)

Csanna

Július közepén újra megkezdődtek az edzések. Éppen egy dugóban ültem Valdebebas felé, idegesen doboltam a kormányon. A lehajtó már csak pár méterre volt tőlem, de sor teljesen beállt, nem akartam rögtön az első nap elkésni.

A Míster ma hirdeti ki az utazó keretet Amerikába, az edzőtáborba. Bár sok újdonságra és meglepetésre nem számítottunk, pár új srác a B csapatból mindig velünk tartott. 

Végre megindult a sor, én pedig kiraktam az indexem, átsoroltam, majd lekanyarodtam a sportkomplexum felé.

- Iker! - üdvözölt Pipita, ugyanakkor érkezett, mint én.

Nem sokat találkoztunk a srácokkal a nyáron, úgyhogy az öltöző zengett a sztoriktól. Sese átkarolta a vállam és komolyan nézett rám.

- Te, Iker! Egy dolgot nem értek - kezdte, mire kíváncsian fordultam felé. - A fél nyaradat Amerikában töltötted. Voltál az Államokban, Mexikóban, Chilében, Brazíliában... Tudom, milyen ott az élet: Copacabana, óceán, tűző napfény, dögös csajok monokiniben - magyarázta, mire felvontam a szemöldököm. - Jó, akkor Sara bikiniben, tökmindegy - legyintett, miszerint ez mellékes. - Szóval aranyéleted volt. Egy dolog nem tiszta. Hogy a fenébe tudtál hazajönni úgy, hogy ugyanolyan fehér vagy, mint mikor elmentél? De komolyan, nézd meg! - rakta karját az enyém mellé, tényleg volt egy kis színkülönbség.

Egy rövid ideig csend volt az öltözőben, aztán szinte egyszerre kezdünk el nevetni.

- Serg, ez még csak az első nap, de te máris megölöd az összes agysejtünket. Össze leszünk zárva egész évben, ne csináld ezt velünk már ma! - röhögött Cris.

- Most miért?

- Arra nem gondoltál - csapott a vállára Ricky -, hogy te is barnultál, ezért nem tűnik fel?

- Sese, alapból világos a bőröm, ne várd tőlem, hogy néger leszek - vigyorogtam rá a fejemet csóválva.

- Valljátok be, hogy hiányoztam - tárta szét a karját saját magán nevetve.

- Szörnyen, Ramos - lépett be Mourinho. - Indulás a pályára, tisztáznunk kell egykét dolgot.

Vidáman vonultunk ki a gyepre, majd körbeálltuk a Místert, aki magyarázni kezdett.

- Nem fogok örömittas beszédet mondani a viszontlátásról, arra nincs időnk, a mai nappal hivatalosan megkezdődik az előszezonunk. Ahogy látom, mindenki sürgősen felkeresi az orvost és kér egy étrendet, mert nyáron gondolom élveztétek, hogy mást is ehettek a tortillán, csirkemellen és önteteken kívül. Olyan formában akarlak látni titeket, ahogy májusban voltatok, addig mondjatok le a nehéz kajákról.

Vigyorogva néztünk össze a többiekkel, Mourinho belekezdett. Gyorsan kihirdette a keretet, majd rátért az utazásra.

- Július kilencedikén, azaz most szombaton indul a gépünk kettőkor. Nem várunk senkire - futott át egy mosoly az arcán, mivel pontosan tudta, hogy a magángép miatt hajlamosak vagyunk kényelmesen érkezni. - Három mérkőzésünk lesz, az utolsó július 23-án, másnap indulunk haza, utána itthon folytatjuk a felkészülését.

Gyorsan kiszámoltuk, hány napot jelent és kissé szomorúan elhúztuk a szánkat.

- Lara lefejez, ha ezt elmondom neki - sziszegte Sergio.

- Már megint összevesztetek?

- Ő most jött haza. Én most megyek. Nincs időnk egymásra - túrt a hajába.

- És még valami, mielőtt kezdünk. Gondolkozzatok, hogy Iker maradjon-e a kapitány... - mondta, mire mindenki döbbenten nézett rá.

- Hát persze, hogy ő marad! - kezdte Sese, majd a többiek is csatlakoztak hozzá.

Csendben hallgattam, ahogy a srácok mondják a magukét, jólesett, hogy ragaszkodnak hozzám. Fogalmam sem volt, miért akarna Mou lecserélni, hiszen a szezon végén nem tett utalást erre. 

- Jól van, később visszatérünk rá - intézte el Míster gyorsan.

- Nincs mire visszatérni - mondta Sese, miközben mellettem futott. - Miért cserénénk le?

- Nem tudom, biztos van valami oka - vontam vállat.

- Nem is érdekel? - nézett rám kíváncsian.

- Biztos el fogja mondani - zártam le a témát.

Tényleg így tett, a közel három órás fárasztó edzés után odahívott magához.

- Iker, beszélnünk kell! - intett.

Egy sóhajjal megszabadultam a kesztyűimtől és az edző mellé léptem. Az irodája felé vettük az irányt, hellyel kínált és tétovázás nélkül belekezdett, nem köntörfalazós típus.

- Nézd, nincs veled személyes problémám. Egyetlen ok van, ami miatt felvetettem ezt a kérdést. Úgy gondolom, egy olyan játékos, aki a mezőnyben játszik, sok szempontból hasznosabb lenne kapitányként. Neked nem nagyon lehet kirohangálni a kapuból és jobban össze tudná fogni a többieket, ha ott van közöttük.

- Mikor Raúl elment és én kaptam meg a szalagot, felvetődött ez a kérdés - kulcsoltam össze a kezeimet. - Ennél a klubnál fontos, hogy olyan ember viselje a szalagot, aki régóta játszik a csapat színeiben. Én vagyok itt a legrégebben és nem tervezek elmenni. Nem gondolom, hogy problémát jelentene, hogy kapus vagyok, évek óta így játszunk és eddig nem volt gond - mondtam. - Ha a csapatnak úgy jobb, ha a többiek úgy gondolják, odaadom másnak, de őszintén szólva nem értem, miért most kellene változtatni. Mikor idejöttél, azt mondtad, jó így, elfogadtad.

- Iker - mosolyodott el. - Nem kell, hogy mindenbe egyezzen a véleményünk, nem kell barátoknak lennünk, csupán jó kollégáknak. Már az előző szezonban is éreztem, hogy van egy kis ellentét a kettőnk... gondolkodása között, de én nem fogok bocsánatot kérni és szerintem te sem várod el. Mint mondtam, a kérdésemnek nincs személyes vonatkozása, szakmai szempontból úgy láttam, hogy meg kell kérdeznem, de a csapat és a te reakciódból is úgy következtettem, hogy nem lesz változás. 

- Rendben - bólintottam. - Örülök, hogy tisztáztuk - álltam fel és kezet fogtam vele.

Csendben lépkedtem a folyosón, az öltözőből kihallatszott a többiek hülyéskedése, valamint Cris tisztának nem teljesen mondható hangja a zuhany alól.

- Na? Mi volt? - nézett rám mindenki, mikor beléptem.

- Úgy néz ki, maradok - mondtam nekik, mire láthatóan elégedetten bólintottak.

- Mi a francért cserélnénk le, San Iker? - kérdezte el Ricky, mire elmosolyodtam.

- A Míster úgy gondolta, hogy egy mezőnyjátékos jobb lenne. Hagyjuk most ezt egy kicsit, oké? - kértem őket.
Bár Mourinho azt mondta, csak szakmai a felvetése, de mégis váratlanul ért és rosszul esett. Tudnia kellett, hogy megy ez itt a Real Madridnál. Ha kell, odaadom a karszalagot másnak, nem erről van szó. Csupán hirtelen jött, nem számítottam rá.

Mikor leparkoltam a házunk előtt, már állt ott egy másik kocsi. Nem lepődtem meg teljesen, hiszen Unai szólt, hogy itthon vannak, beugranak a héten, csupán azt felejtette el megemlíteni, hogy új autójuk van. Csendben léptem be a házba, nem tudtam, alszik-e David, nem akartam felébreszteni. Valószínűleg nem hallották meg, hogy becsuktam az ajtót, mert a beszélgetés nem szakadt meg. A férfihang, amit hallottam kiszűrődni, azonban nem az öcsémé volt.
- ... szóval tényleg köszönöm. Ne haragudj, nem akartam így rád törni, de szükségem volt az egyik legjobb barátom tanácsára.
- Ugyan már, David, ez természetes. Meg kell beszélnem Ikerrel, de nem hiszem, hogy lesz ellene kifogása.
Összeráncoltam a szemöldököm. David? Honnan ismerős nekem ennyire? Mikor beugrott, nem lettem nyugodtabb. Ő volt az, aki miatt kissé összevesztünk, David Sánchez, Sara volt pasija és most az egyik legjobb barátja. Az ominózus eset óta nem is hallottam róla. Már be akartam menni a nappaliba, de David kérdése megállított.
- Köszönöm. Mi van veletek? Boldognak tűnsz...
- Az is vagyok, David, nem is tudod mennyire. Iker egyszerűen tökéletes.
Elmosolyodtam és úgy döntöttem, végighallgatom, bár tudtam, hogy nem szép dolog kihallgatni őket. De a kíváncsiságom erősebb volt.
- Ő pontosan az a típusú pasi, akire nekem szükségem van. Nyugodt, tudja, hogy kell kezelni a kitöréseimet, mindig én vagyok az első neki. Tisztában vagyok azzal, hogy elkényeztet - hallottam a hangján, hogy mosolyog. - Annyira gyorsan jöttünk össze, hogy eleinte féltem, nem fog működni, túl gyors az egész. De ő figyelt rá, hogy semmit ne siessünk el, pedig néha... nehéz volt bírni velem - nevetett fel. - Még csak másfél éve vagyunk együtt, de már most rengeteg dolgot kaptam tőle. Te is ismered, mi volt a véleményem a focistákról. Iker példája megtanított rá, hogy ne általánosítsak. Képtelen vagyok elmondani, mennyire szeretem - sóhajtott.
- Látom rajtad - nevetett fel David.
- Nem mondom, hogy nincsenek veszekedéseink, de a legtöbb miattam van. Szerintem teljesen kikészítem szegényt, pedig én tényleg bízok benne és annyiszor beszéltünk már erről. Tudom, hogy nem jó, amit csinálok. De mikor legutóbb összekaptunk, mondott valamit, aminek köszönhetően helyre kattant az agyam. Azt mondta, majd szól, ha lát valakit, aki jobb nálam valamiben. Tudom, hogy csak azért mondta, hogy megnyugtasson, de ez nagyon sokat segített. Úgyhogy próbálok én is lenyugodni és bebizonyítani neki, hogy mennyire szeretem és hogy ne aggódjon, nem leszek hárpia, ha feleségül vesz.
Ajkamba haraptam, hogy visszafojtsam feltörni készülő nevetésem.
- Szóval közeleg az esküvő? - kérdezte David meglepetten.
- Nem. Vagyis nem tudom. Iker tudja, hogy én nyáron szeretném, már rögtön az eljegyzés után ezt megbeszéltük. Azt is, hogy Corral de Almaguerben lesz. De a többi része még teljesen képlékeny. Most kezdődik az előszezon, nem hiszem, hogy lesz idő egy esküvőre ezen a nyáron. Jövőre ott az EB, bár még nem beszéltünk róla, de biztos vagyok benne, hogy Vicente megint behívja. Utána úgy tudom, kapnak egy kis szünetet. Talán majd akkor.
- Úgy nézel ki, mint aki már várja.
- Miért, melyik nő nem? - kérdezte mosolyogva.
Lelki szemeim előtt megjelent Sara, fehér ruhában, boldog mosollyal az arcán. Eddig bírtam, ellöktem magam a faltól és beléptem a nappaliba. Sara nekem háttal ült, David azonban felpattant, mikor meglátott.
- Mi az? - fordult hátra Sara, mikor meglátott, teljesen ledöbbent. - Iker! Mikor jöttél? Nem is hallottuk, ahogy bejöttél!
Tudtam, mire kíváncsi igazából, úgyhogy csak elmosolyodtam, de ő megértette. Elpirult és halkan felnyögött, de én nem zavartattam magam, egy gyors puszit nyomtam az arcára és üdvözöltem Davidot is.
- Azt hittem, Unaiék vannak itt, ezért halkan jöttem be.
- Nem, David jött, mert beszélni akart velem egy-két dologról. És megkérdezte, hogy mikor költözünk, mert szüksége lenne egy házra.
- Meg akarod venni? - néztem rá.
- Igen. Most egy albérletben lakok, de összeköltözök a barátnőmmel és kéne egy nagyobb ház.
Bólintottam, aztán magam mellé húztam Sarát és egy újabb puszit nyomtam az arcára.
- Megyek, nem zavarlak titeket. És Iker - állt meg előttem. - Tudom, hogy már régen volt, de még nem volt alkalmam személyesen bocsánatot kérni az... incidens miatt. Tényleg csak azt tudom felhozni mentségnek, hogy az ember hülyén reagál, ha Spanyolország egyik leghíresebb focistájával találkozik.
- Már nem haragszom - nyugtattam meg mosolyogva.
Nagy nehezen elengedtem Sarát, hogy kikísérje Davidot, majd mikor visszajött egyből magamhoz húztam. Kissé oldalra hajtotta a fejét, kíváncsian és láthatóan zavarban nézett rám. Felnevettem, majd megcsókoltam, így köszönve meg neki a kissé szokatlan vallomást.
- Ugye tudod, hogy ez nem volt szép tőled? - karolta át a nyakam.
- Te mit csináltál volna az én helyemben? - kérdeztem mosolyogva.
- Ugyanezt - temette fejét a mellkasomba.
- Ezek után még nehezebben foglak itthon hagyni két hétre - sóhajtottam, mire döbbenten nézett rám.
- Micsoda? Két hét? Hova mész? - aztán meg is válaszolta magának a kérdéseket. - Hát persze... edzőtábor.
Szorosan átöleltem, ő pedig fejét a nyakamba fúrva simult hozzám, teste követte az én testem vonalát.
- Mikor mentek? - suttogta.
- Szombaton - simítottam végig a haján.
- De... tavaly miért nem volt ilyen hosszú?
- A világbajnokság miatt. Az borított mindent.
- Nem foglak látni két hétig? - úgy tűnt, most esett le neki igazából. - Voltunk mi már ilyen sokáig távol egymástól?
- Nem rémlik - nevettem el magam. - De mindennap beszélünk majd, hidd el, észre sem veszed és már itthon leszek.
- Ezt nehezen tudom elhinni - bontakozott ki a karjaimból és pakolászni kezdett. - Akkor megint csúszik a költözés?
- Nem feltétlenül. Még itthon leszek pár napot, addig segítek, utána meg szólok Bicinek, hogy nézzen be néha. Úgyis felajánlotta a furgonját, szívesen segít - tettem hozzá, mielőtt tiltakozni kezdett volna.
- Mit történt? - kérdezte hirtelen. - Olyan... furcsa vagy.
Elhúztam a számat és félrenéztem. Hát persze, hogy észrevette.
- Iker? Baj van? - jött közelebb újra és fürkészve próbálta elkapni a tekintetem.
- Semmi komoly - ráztam meg a fejem.
- De mi az? Látom rajtad - fogta meg a kezem.
- Edzésen kicsit... meglepődtem. Mourinho felvetette, hogy legyen más a kapitány - mondtam, mire szemei kitágultak. - A többiek persze ellenezték, ő is érezte, hogy ez nem lesz egyszerű menet, úgyhogy beszélt velem négyszemközt. Azt mondta, hogy nincs személyes oka, csupán szakmai. De én már nem vagyok biztos benne.
- Ez az ember nem normális - mondta lassan, mire felnevettem és átöleltem a nyakát. - Iker, ha ezt érzed, beszéld meg vele. Még csak most fog kezdődni a szezon, ne legyen máris ellentét, arra ráértek a végső hajtásban.
- Nem tudom. Mindegy, majd rájövök, mit kéne csinálni. Megyek, pakolok egy kicsit - engedtem el.
Az emeleten már sorban álltak a dobozok, mind tele könyvekkel, ruhákkal, a különféle tárgyinkkal. Fogtam egyet, ami még üres volt és a szekrényhez léptem. Pakolni kezdtem a még ott lévő könyveket, mikor a szemem megakadt valamin. Összeráncolt szemöldökkel vettem ki az albumnak tűnő könyvet a többi közül és kíváncsian kinyitottam. A következő pillanatban széles mosoly terült szét az arcomon. Tényleg az volt, egy fotóalbum, a legelső kép rögtön Sarát ábrázolta újszülött korában. A pakolásról egészen megfeledkezve lapoztam végig az albumot, már-már meghatottan pillantottam a gyerekkorát ábrázoló képekre.
- Valamiért éreztem, hogy nem pakolni fogsz, mikor feljövök - szólalt meg Sara a hátam mögött.
Megfordultam és mosolyogva néztem rá. Mikor meglátta, mit tartok a kezemben, könyörgő arcot vágott.
- Mondd, hogy nem nézted végig.
- Még nem - vigyorodtam el, mire arcát a kezébe temette. - Ne már, Sara! Tudod, milyen jó érzés ezeket végignézni? - pörgettem végig az oldalakat.
Sóhajtva jött közelebb és az oldalamnak dőlt.
- Már akkor is szép voltál - nyomtam egy puszit a hajára, aztán újra az albumnak szenteltem a figyelmem.
Sara egy idő után felengedett és kérés nélkül is beszélni kezdett egy-egy képről. Miután végignéztük, jöttek az én gyerekkori fotóim - természetesen. A délután elrepült, anélkül, hogy bármit is pakoltunk volna. Végigdőltünk az ágyon, Sara feje a mellkasomon feküdt, a kezemben pedig ott voltak a fotók.
- Meg fogok őrülni nélküled - szólalt meg váratlanul, mire az oldalamra fordultam és kisimítottam haját az arcából.
- Minden rendben lesz. Menj el valahova Larával, ő is unatkozni fog Sergio nélkül. Hidd el, még jó is lesz, pasik nélkül beszélgetni egy kicsit.
- Kötve hiszem - sóhajtott fel, aztán közelebb húzódott hozzám és egy lágy puszit nyomott az arcomra.
Engedtem, hogy visszafordítson a hátamra és lovaglóülésben rám ült. Kérdőn felvontam a szemöldököm, kíváncsian, hogy mire készül.
- Na jó. Hallottad, hogy mi a véleményem az esküvőről. Érdekelne a tied - hajolt közelebb hozzám, meleg lehelete az arcomat simogatta.
- Biztos, hogy most beszélgetni akarsz? - markoltam meg a felsője alját és kezeim meztelen bőrére simultak.
Ez a helyzet akaratlanul is beindította a fantáziámat, hiszen testünk szinte minden ponton összeért.
- Teljesen - mosolygott rám kissé kajánul, figyelmen kívül hagyva könyörgő tekintetem. - Annyira pasiból vagy - nevetett halkan a fejét rázva.
- Ha ez megnyugtat, beléd is sok nőiesség szorult - vágtam vissza széles mosollyal.
- Kétség kívül ez volt életem legszebb bókja - forgatta meg játékosan a szemeit, majd egy pillanatra ajka az enyémen időzött. - Szóval, mit gondolsz? - nézett rám nyomatékosan.
- Azt, hogy te egy nagyon veszélyes, gonosz és csábító boszorkány vagy - túrtam a hajába.
- Iker! - csapott a mellkasomra. - Ha nem válaszolsz, még sokkal rosszabb lesz.
Hogy nyomatékot adjon szavainak, fészkelődni kezdett rajtam, külön figyelmet fordítva a csípője mozgására. Természetesen meg is lett az eredménye, mindketten éreztük, hogy a nadrág már kissé szűk nekem.
- Hoppá - lehelte angyali mosollyal az arcán.
- Ez övön aluli volt - méltatlankodtam, de nem bírtam ki nevetés nélkül.
Próbáltam figyelmen kívül hagyni a szorító érzést az alhasamban, lehunytam a szemem és mély levegőt vettem.
- Szóval esküvő? Mi szólsz a holnaphoz? - nyitottam ki a szemem és vigyorogva konstatáltam döbbent arckifejezését. - Nyugi, csak hülyéskedek. Hát... ezen a nyáron már nem hiszem. Nincs elég időnk megszervezni. De jövőre, ha vége lesz az Európa bajnokságnak, bármikor.
- Akkor te is szeretnéd? Nem... ijesztettelek meg?
- Micsoda? Miről beszélsz? - fürkésztem a tekintetét és kissé felkönyököltem.
- Hát... Sok férfi megijed az esküvőtől. Az eljegyzés még rendben van, de mikor szóba kerül a nagy nap... - motyogta.
- Ezt meg honnan szedted? - kérdeztem mosolyogva és visszahanyatlottam a párnára. - Szerinted azért kértem meg a kezed, hogy aztán menyasszony maradj életed végéig? Jaj Sara, néha olyan butaságokat tudsz gondolni - simogattam meg az arcát. - Ami engem illet, már alig várom, hogy fehér ruhában lássalak.
- Akkor jó - sóhajtott megkönnyebbülten.
- Csak tudnám, mi jár a fejedben néha...
- Jobb, ha erre nem válaszolok - somolygott. - De tény, hogy néha magamat is meglepem.
Úgy tűnt, megtudta, amit akart, úgyhogy egy határozott mozdulattal fordítottam a helyzetünkön és én kerültem felülre.
- Most én jövök - csókoltam végig a nyaka vonalát, mire felnevetett.
- Várom a kérdést - sóhajtott elfúló hangon, mert ajkaim már a kulcscsontjánál jártak.
- Hmm... Mit gondolsz... mit kéne csinálni egy olyan lánnyal... aki nagyon szemtelen? - kérdeztem, miközben csókokkal hintettem be puha bőrét.
- Van egy-két ötletem - vonta fel a szemöldökét.
Mielőtt azonban pontosan részletezhette volna, mire gondol, rezegni kezdett a telefonja a táskájában.
- Ezt egyszerűen nem hiszem el! - nyögtem fel és homlokom az övének döntöttem.
Kacagva csúszott ki alólam és kutatni kezdett a telefon után, én viszont úgy maradtam, hason, fejem a párnába fúrva.
- Szia Lara - köszöntötte a hívót, hallottam a hangján, hogy még mindig mosolyog. - Igen, köszönöm. Iker is jól van - mondta, mire felmordultam. - Igen, mondta... Nem, még nem... Ő is mondott valami ilyesmit... Persze, lehet róla szó... Majd akkor hívlak, ha sikerült elintéznem.
Miután elköszöntek egymástól, éreztem, hogy újra besüpped az ágy és oldalra fordítottam a fejem, így szembetaláltam magam Sara mosolygó arcával.
- Hol tartottunk?
- Azt hiszem, Lara és Sergio tényleg összeillenek. Mindketten tudják, hogy készítsenek ki - sóhajtottam, majd magamhoz húztam és ott folytattuk, ahol abbahagytuk...

×××

Sara felvette a cipőjét és kérdőn nézett rám, várta, hogy miért nem indulunk. Ellöktem magam a faltól és bujkáló mosollyal az arcomon öleltem át a derekát.

- Ha arról akarsz meggyőzni, hogy hagyjam a csapatot és maradjak itthon veled, jó úton jársz. Gyönyörű vagy - csókoltam meg.

- De hát ez csak egy egyszerű ing meg nadrág - mondta értetlenül.

- Ezt imádom benned. Neked nem kell kiöltözni, hogy jól nézz ki - hajoltam újból közelebb hozzá, ő pedig nem késlekedett megadni nekem, amit kértem. - Menjünk, mert még a végén lekésem a gépet.
Sara csendesebb volt, mint máskor szokott lenni, de őszintén szólva én se csattantam ki az örömtől, hogy itt kell hagynom két hétre. Soha nem töltöttünk még ennyi időt távol egymástól. A világbajnokság egy hónap volt, de ott legalább láttuk egymást.
Nem aggódtam, tudtam, hogy ez csak tovább lendítheti a kapcsolatunkat, és abban is biztos voltam, hogy nagyszerűen fogja magát élvezni Larával a wellness szállodában, engem pedig a fiúk fognak szórakoztatni a hülyeségeikkel. Ettől függetlenül az ebéd elfogyasztása után nem sok kedvünk volt felállni és elindulni a reptérre. Sara szórakozottan játszott az ujjaimmal, miközben én az arcát figyeltem.
- Mennünk kell - mondtam végül, mire bólintott.
A reptér csupán tíz percre volt tőlünk, az idő pedig túl gyorsan telt.
- Bejössz? - kérdeztem, mikor találtam egy szabad parkolót.
- Nem biztos, hogy jó ötlet... - kezdte, de aztán mégis kiszállt és a kezemet szorítva jött mellettem.
 Intettem a csapattársaimnak, aztán Sara felé fordultam és átöleltem a derekát.
- Ne szomorkodj egész végig, oké? Két hét múlva jövök - hajoltam le kissé, hogy a szemébe tudjak nézni.
- Vigyázz magadra. És ne engedd, hogy a többiek kikészítsenek - mosolyodott el halványan.
Elnyomva egy sóhajt magamhoz húztam és mélyen beszívtam az illatát, hogy a lehető legtovább őrizzem meg. Kezei a mellkasomon nyugodtak, mikor felnézett rám. Tekintetéből rengeteg dolgot tudtam kiolvasni. Tudtam, hogy már nincs sok időnk, úgyhogy összeillesztettem ajkainkat és próbáltam az összes érzelmemet belesűríteni a csókba. Finoman harapdálta az ajkamat, majd nyelve rátalált az enyémre. Olyan volt, mintha ezernyi tűzijáték robbant volna a testem különböző pontjain. Képtelen voltam elszakadni tőle, kezeim az arcát simogatta, így próbáltam megjegyezni finom vonásait.
Végül elfogyott a levegőnk, zihálva húzódtunk el.
- Hiányozni fogsz - suttogta.
- Hívlak - ígértem. - Minden nap. Szeretlek.
- Én is szeretlek - simult bele az ölelésembe még egyszer utoljára.
Aztán ellépett tőlem, én pedig finoman kihúztam enyémet az övéből és egy mosollyal az arcomon figyeltem, ahogy visszamegy a kocsihoz. Egészen addig követtem a tekintetemmel, mígnem kifordult a parkolóból és eltűnt a többi autós között.
- Ugye nem így fogsz kinézni végig? Mert akkor másik szobatársat kérek - szólalt meg mellettem Sese.
- Majd meglátjuk, hogy fogsz kinézni a második héten - vigyorodtam el. - Hogy is mondtad? Nincs időtök egymásra.... Most jött haza... Szerintem neked rosszabb lesz - csaptam a vállára.
Savanyú arcot vágott, mire nevetve tereltem be a többiekhez, ahol Mourinho már erősen nézte az óráját.
- Vigyázz, Amerika, jövünk! - vihogott Pepe, aztán megszólalt a zenei válogatás első száma Cris hordozható rádiójából, úgyhogy a megfelelő alaphangulattal indultunk el a gépek felé.