49. fejezet

Hola! :) Itt az új rész, ha lehet ilyet mondani, nekem tetszik. Van benne minden, ami a nyári szünet elején kell az embernek. Anélkül, hogy elárulnék bármit is előre, amiről a fejezet első része szól, az tényleg megtörtént, csak én egy kicsit átalakítottam. Remélem nektek is tetszeni fog, jó olvasást! :)

Már csak 9 nap van az érettségiig, addig nem garantálom, hogy lesz friss, sajnálom.

Puszi mindenkinek

Csanna

- Iker, engedj már! - nevetett fel  Sara, mikor már sokadjára húztam vissza magamhoz a derekánál fogva. - Így sose érünk le a medencéhez.

Mosolyogva öleltem át hátulról, arcom a nyakába fúrva szívtam be csodás illatát.

- Csak magadat hibáztathatod - fordítottam szembe a tükörrel és fürdőruhás alakjára mutattam.

- Jaj, ne már - sóhajtott, aztán megfordult a karjaimban. - Ne csináld ezt, még a végén elpirulok - mosolygott. - Gyere! - bontakozott ki az ölelésemből, aztán megragadta a kezem és maga után húzott.

A medence partján találtunk két szabad napozóágyat, úgyhogy gyorsan lepakoltuk rá az összes cuccunkat és célba vettük a csalogató vizet. Mivel a medence folyamatosan mélyült, először csak az elején szórakoztattuk egymást, de egy idő után a mélyebb rész felé kezdtünk el sétálni.

- Nem fog leérni a lábam - állt meg Sara, mikor már a válláig ért a víz. - Tudok úszni, de azért...

- Gyere! - nevettem el magam és hagytam, hogy a hátamra másszon.

Éreztem, hogy ajkai a nyakamon kalandoznak, mire libabőr borította el a testemet.

- Hideg a víz? - suttogta a fülembe mosolyogva.

- Hmm... - finoman lefejtettem karjait a nyakam körül, de csak azért, hogy a karjaimba vehessem. - Szemtelen vagy - hajoltam közelebb hozzá, ő pedig egy ártatlan mosollyal válaszolt.

Lehajtottam a fejem és egy rövid csók erejéig összeillesztettem ajkainkat. A medence ezen részén már nem sokan voltak, de éreztem a ránk szegeződő pillantásokat.

- Mondtam már, hogy nagyon szép vagy? - fürkésztem az arcát.

- Az utóbbi tíz percben még nem - pirult el. - Már hiányérzetem volt.

Ajkam az arcára szorítottam, miközben lassan kifelé indultam. Pár méterrel később ficánkolni kezdett, úgyhogy leraktam és a kezét fogtam tovább.

- Azt hiszem, alszok egyet - nyomott el egy ásítást, mikor leheveredett az egyik ágyra. - Nem volt kellemes a tegnap éjszakánk. Hol a kalapom?

- Fent láttam a szobában.

- Két perc - indult vissza a hotelhez.

Összetoltam a két napágyat és kényelmesen elhelyezkedtem. Csukott szemekkel élveztem a napfényt, mikor hirtelen egy árnyék vetült rám.

- Hamar visszaér... - nyitottam ki a szemem, Sarára számítva, de egy ismeretlen nő állt előttem. - Segíthetek?

- Jó napot! Gaby Elizalde vagyok a Fox Sportstól. Én fogok interjút készíteni Önnel.

- Interjút? - ültem fel csodálkozva. - Nem tudok semmilyen interjúról.

- Carlos nem szólt? Vele beszéltem, tegnap szerettük volna megcsinálni, de mondta, hogy inkább ma lenne a megfelelő. Azt mondta, hogy szól.

- Hát elfelejtette - túrtam a hajamba. - Miről lenne szó?

- Miért van itt Mexikóban, hogy értékeli a Madrid évét, csak a szokásos - mosolyodott el. - Halasszuk későbbre?

- Már csak ma vagyok itt - tártam szét a karom.

A következő pillanatban feltűnt mellettem Sara, kezében a szalmakalappal, amit annyira imádok rajta, de arcán ezúttal komor kifejezés ült, tekintete Gaby és köztem ugrált.

- Segíthetünk valamiben? - ült le mellém.

- Interjút kéne csinálnom, de... - húzta el a száját.

- Interjút? - szakította félbe. - Nem is mondtad - nézett rám csodálkozva.

- Carlos elfelejtett szólni - ráztam meg a fejem. - Mindegy, csináljuk meg.

Őszintén szólva semmi kedvem nem volt az egészhez, szívesebben töltöttem volna Sarával azt a fél órát, órát, amíg kérdésekre kell válaszolgatnom, de ha már eljött, akkor nem küldöm el.

Éreztem, hogy Sara testéből árad a feszültség, mire megnyugtatóan átöleltem.

- Maradsz, vagy...?

Végignézett Gabyn, de olyan tekintettel, ahogy csak a nők tudnak egymásra nézni.

- Vedd fel - hajította felém a pólómat, aztán hátra se nézve visszament a hotelbe.

Égnek emeltem a szememet, más sem hiányzott, mint hogy kiakadjon.

- Valami rosszat mondtam? - ült le mellém.

- Nem - sóhajtottam.

- Igyunk meg valamit, és közben megcsinálom, rendben? - mosolygott rám, mire kicsit összébb pakoltam a cuccunkat, felkaptam magamra a pólómat és elindultunk a büfé felé.

- Tegeződjünk, akkor egyszerűbb lesz - néztem rá egy pillanatra, aztán tekintetemet a szállodára fordítottam.

Felnéztem a mi szobánk ablakára, ahol egy másodpercre mintha Sarát láttam volna a függöny mögött, de nem voltam biztos magamban. Gaby követte a pillantásomat és felsóhajtott.

- Figyelj, menj utána, addig elfoglalom magam.

- Nem - ráztam meg a fejem határozottan.

Egy órával később elköszöntem a riporternőtől, majd lassan leszálltam a bárszékről és a hotel bejáratát céloztam meg. Annyira tudtam, hogy mi fog most jönni és semmi kedvem nem volt az egészhez. Kissé felpaprikázott hangulatban érkeztem meg a szobánk elé, mikor benyitottam, Sara az ágyon ült törökülésben és a laptopján dolgozott.

- Már végeztetek is? - nézett fel hűvösen.

- Elmondanád, hogy mi bajod van? - csuktam be az ajtót erősebben a szükségesnél. - Miért van az, hogy van pár hónap, mikor minden oké, aztán hirtelen minden előjel nélkül bekattansz?

- És az miért van, hogy egész véletlenül mindig olyankor tűnnek fel melletted "jó hírű"  lányok- rajzolt idézőjeleket a levegőbe -, mikor én nem vagyok ott?

- Mert Gabyval mi a baj? - vontam fel a szemöldököm.

Pötyögött egy kicsit a billentyűzeten, aztán felém fordította a gépet. A képernyőn rengeteg kép tűnt fel, minden Gaby szerepelt, hiányos öltözetben. Kifejezéstelen arccal futtattam rajtuk végig a szemem, aztán Sarára pillantottam.

- Fantasztikus - mondtam gúnyosan. - És mit kezdjek vele?

- Egészen véletlenül... Nem tudtál te erről bármit is?

- Úgy néztem ki, mint aki lelkesedik az ötletért? Na jó, tudod mit? Nem érdemlem meg, hogy kételkedj bennem. Mutatok valamit - húztam magam elé a laptopot.

Anélkül, hogy bezártam volna az oldalt, megnyitottam két új lapot és beírtam Luciana Salazar nevét, majd a Saráét is.

- Egészen véletlenül - kezdtem úgy, ahogy ő - nem látsz valami különbséget a képek között? Biztos nagyon fantasztikus, hogy ezek a nők így keresnek és hogy millió férfi veszi meg az újságokat miattuk, de engem jobban érdekel ez - kattintottam Sara egy képére, amin éppen a híreket olvasta fel. - Meglepődnél, ha azt mondom, hogy teljes mértékben hidegen hagynak a képeik? Nem érdekelnek. Jobban tisztelem azokat a nőket, akik normális munkával keresik meg a pénzüket. Belőlük van millió - böktem a képekre. - Belőled egy. Szerinted ezek a nők, akikben több a szilikon, mint a normális izom, bőr, vagy a franc tudja, mi, végigültek volna egy egész napot azt nézve, hogy idegen gyerekekkel focizok? Szerinted ők ott ülnének a meccseimen, mikor éppen nem "dolgoznak"? Szerinted ők okosak, normálisak, sebezhetők, szépek annyira, mint te vagy? Miért kell ezt újra és újra elmondanom? Miért játsszuk el mindig ezt feleslegesen? Miért nem érted meg, hogy szükségtelen féltékenynek lenned az ilyen nőkre? Majd ha látok valakit, aki a közeledbe ér bármiben is, szólok, megígérem. De nem vagyok hajlandó tönkretenni a nyaralásunkat csak azért, mert olyasvalaki csinált velem interjút, aki neked nem tetszik. Lent leszek a medencénél, majd szólj, ha megértetted - álltam fel mellőle és kiléptem a folyosóra.

Idegesen dőltem végig a medence partján, egyszerűen képtelen voltam felfogni, hogy másfél év után még mindig képes kiakadni hülyeségeken. Ezúttal tényleg majdnem elaludtam, mikor megéreztem, hogy valaki mellém telepszik. Kinyitottam a szemem és oldalra fordítottam a fejem. Sara átkarolta felhúzott lábait, állát a térdére fektette és a napszemüvegével játszott.

- A helyedben én már rég szakítottam volna magammal - suttogta és rám emelte a tekintetét.

- Miért csinálod ezt? - kérdeztem.

- Nem tudom - simított végig bátortalanul a karomon, ujjaival követte ereim mintázatát. - Tudom, hogy nagyon hülye vagyok és ha sokáig csinálom még ezt, tényleg az lesz a vége, hogy szakítasz velem. Te miért nem vagy féltékeny? - kérdezte, mire elnevettem magam.

- Ó, az vagyok én, csak nem mutatom. Végiggondolom magamban, hogy mennyi értelme van rágódni a dolgon, rájövök, hogy semmi, mert szeretsz és túllépek rajta.

- Ezt megjegyzem - mosolyodott el halványan. - Megbocsájtasz?

Egy hosszú pillanatig fürkészve néztem a szemébe, aztán egy sóhajjal kitártam a karom. - Gyere ide!

Nem kellett kétszer mondani neki, megkönnyebbülten simult az oldalamhoz.

- Tényleg szólni fogsz, ha látsz valakit, aki...?

- Ez nagyon megmaradt benned - nevettem fel. - Szólok. De ne sok reményt fűzz hozzá, hogy találok bárkit is - pusziltam meg a homlokát.

- És tényleg sebezhető vagyok? - fektette fejét a mellkasomra, hogy a szemembe nézhessem.

- Mi ez a nagy kíváncsiság? - öleltem szorosabban. - De amúgy igen. Te vagy a legsebezhetőbb nő, akivel eddig találkoztam - mondtam, mire elfintorodott.

- Nem akarok gyengének tűnni.

- Nem is vagy az. Erős vagy, nagyon ragaszkodsz dolgokhoz, van, amiért bármit megtennél, nem mindenkitől fogadsz el segítséget és pont ezért vagy sebezhető.

- Jó hallani, hogy ennyire ismersz.

Pár percig csendben feküdtünk, aztán Sara széles mosollyal az arcán felült.

- Na, mi jutott eszedbe? - fontam át a derekát.

- Azt kérdezted, miért csinálom. Megtaláltam a választ. Ilyenkor kapom a legszebb vallomásokat tőled.
Egy pillanatig döbbenten meredtem rá, aztán magamra rántottam és megcsókoltam. Ujjaim a hajába vándoroltak, miközben lassan átfordultam, hogy felülre kerüljek. Kihúztam egyik kezem a hajából és simogatni kezdtem az oldalát, mire finoman elhúzódott.

- Ezt ne itt - motyogta.

- Te annyira nem vagy normális - hajoltam felé újra, de ő ügyesen kicsúszott alólam. - Csak szólj, ha szerelmi vallomást akarsz, nem kell összevesznünk miatta - suttogtam halkan nevetve.

- Tudom. Nem is ez a valódi ok, arra még nem jöttem rá. De jól hangzott - túrt a hajamba.

- Szeretlek - simítottam végig az arcán.

- Mindegy, hányszor mondod, ez marad a kedvencem. Bár a fenti is tetszett - pillantott a szállodára. - És én is szeretlek.

Újra visszafeküdt a mellkasomra.

- Szerinted mi van Docevel? - kérdezte.

- Hát... Ha abból indulunk ki, hogy Cris vigyáz rá... Szerintem a szomszédban hajkurássza a lány kutyákat - vigyorogtam.

- Ne már! Még nincs is fél éves - nevetett.

- Nyugi, csak hülyéskedek. Minden rendben van vele, Cris vigyáz rá. Legalábbis ajánlom neki.

×××

Három nappal később már Trancosoban, egy brazíliai kisvárosban voltunk. A chilei utazás minden gond nélkül zajlott, úgyhogy mától tényleg csak magunkkal foglalkoztunk. Mikor reggel lesétáltunk a partra, mindkettőnknek elakadt a lélegzete. A kilométer hosszú strandon a pálmafák és a puha homok közötti sáv élesen kirajzolódott, az óceán hullámai halk morajlással gördültek ki a partra.

- Ez gyönyörű - ölelte át Sara a derekam.

- És az a legjobb az egészben, hogy simán találunk olyan helyet, ahol csak mi vagyunk. Ilyen hosszú parton kizárt, hogy tömeg van - indultam el az óceán felé, hogy a sekély vízben sétálva keressük meg a megfelelő helyet.

Sara szabad kezében a cipőjét lóbálta, a széltől lobogó tincsei újra és újra végigsimították az arcomat. Pár perc séta után találtunk egy részt, ahol napágyak voltak lerakva, de nem volt jele, hogy bárki lenne ott rajtunk kívül, szóval gyorsan lepakoltunk és célba vettük az óceánt.

- Úristen, de hideg - hagyta el egy halk sikoly Sara száját, mikor belegázoltunk.

- Megszokod gyorsan. Menjünk bentebb - fogtam meg a kezét.

Gyorsan rájöttünk, hogy az óceán sokkal kiszámíthatatlanabb, mint eddig bármi, amivel találkoztunk. Még csak derékig ért a víz, mikor hátra fordultam, hogy a kissé lemaradt Sarának magyarázzak, de a következő pillanatban telibe talált egy méteres hullám. Mikor nagyjából összeszedtem magam, Sara már előttem állt és rajtam nevetett.

- Látnod kellett volna azt az arcot - ölelt át.

Gyorsan megfordítottam, úgyhogy a következő hullám őt kapta hátba, mire felsikított.

- Iker! - fonta körül a nyakamat. - Gonosz vagy - suttogta a fülembe.

- Te kezdted - öleltem át a derekát és puszit nyomtam a szájára.

- Hogy is volt az a mondatod a fotósokról? - kérdezte hirtelen.

- Miért?

- Nem jött össze, szerintem már legalább tíz képet lőtt rólunk - sziszegte.

Idegesen fordultam meg, egyenesen a paparazzo fényképezőjének a lencséjébe néztem és elkáromkodtam magam.

- Miért nem hagynak békén minket? - fúrta arcát a nyakamba.

- Oké, ne foglalkozz velük - nyugtattam, de belül én is tomboltam.

A part lassan megtelt emberekkel, de mi csak akkor jöttünk ki a vízből, mikor láttuk, hogy a fotós összeszedi a felszerelését és távozik.

- Gyere, meghívlak egy koktélra - mutattam a közeli bárra. - És együnk valamit - tettem hozzá, mikor megkordult a hasam. 

Csak akkor döntöttünk úgy, hogy visszamegyünk a szállodába, mikor a Nap már lefelé indult az égen.

- Jó, hogy úgy döntöttünk, még maradunk. Imádom ezt a strandot, pedig ez még csak az első nap. Bemegyünk este Porto Seguroba?

- Persze - mosolyogtam rá.

Porto Seguro csupán néhány kilométerre feküdt Trancosotól, de jóval nagyobb volt. Találtunk egy jó kis éttermet, ahol megvacsoráztunk, majd találomra elindultunk a városban. Brazíliához méltóan az éjszaka csak úgy pezsgett, mindenhol nyitva voltak a boltok, az utcákon táncosok, zenészek szórakoztatták a turistákat. Az egyetlen hátránya az volt a rengeteg embernek, hogy sokan felismertek. Alapjában véve ezt nem bántam, de most szerettem volna kikapcsolni egy kicsit és ugyanolyan átlag ember lenni, mint a körülöttem lévők. Sara is így érezhetett, mert hirtelen megállt az egyik zenésznél és bekapcsolódott a körülötte táncolók csoportjába. Nevetve néztem karcsú alakját, de mikor integetni kezdett, hogy csatlakozzak hozzá, megráztam a fejem.

- Miért nem? - jött vissza hozzám, mire a derekát átölelve arrébb sétáltam.

- Az én tánctudásom nem vetekszik a tiéddel.

- Ne már, Iker - könyörgött. - Csak szórakozzunk egy kicsit.

Hirtelen ötlettől vezérelve behúztam egy sikátorba. Cipőjének hangja visszhangzott a szűk térben, a sikátor végén újabb keskeny utcákra bukkantunk. Mivel az utca nagyjából párhuzamosan haladt a turistáknak szánt főutcával, visszafelé kezdtem el húzni, a zenész irányába. Egyre közelebbről hallottuk a zenét, a nevetést, de rajtunk kívül senki nem volt a sikátorban.

- Mit tervezel? - kérdezte.

Végül megálltam, szembefordítottam magammal és átöleltem.

- Táncolok veled.

Felcsillantak a szemei, mire felnevettem és hagytam, hogy a zene lassan magával ragadjon. A gyors ütemű szamba véget ért, mire Sara csalódottan felsóhajtott. Valaki kiabált valamit, talán olaszul, a következő pillanatban pedig a férfi újra játszani kezdett, ezúttal sokkal lassabban, romantikusabban. Sara rám mosolygott, aztán átölelte a nyakam és szorosan hozzám simult. Lassan lépkedtünk a zene ütemére, néha ő vezetett, néha én. Kissé elléptem tőle, hogy megforgassam, de a következő pillanatban már húztam is vissza magamhoz. Nem tartott tovább pár percnél, utána újra felcsendültek a jól ismert brazil dallamok, a testünk pedig együtt mozdult meg az új ütemre.

- Még hogy nem tudsz táncolni - túrt a hajamba, mire lehajoltam, hogy meg tudjam csókolni.

- Hát, azért téged nem tudlak utolérni benne - nevettem fel halkan.

Rengetek számot táncoltunk végig, nem számítottam rá, hogy én is legalább annyira fogom élvezni, mint Sara, de így lett. Csak akkor hagytuk abba, mikor hallottuk, hogy a tömeg a főutcán szétszéled, innen tudtuk, hogy vége van.

- Köszönöm - nézett fel rám, miközben az oldalamhoz simulva lépkedett mellettem.

- Igazán nincs mit - nyomtam egy puszit a hajába, aztán kiléptünk a nyüzsgő utcára és hagytuk, hogy a tömeg magával sodorjon minket is.