Nagyon-nagyon szépen köszönöm ezt az első díjat Tianna-nak :)
Szabályok:
1. Ha megkaptad a DÍJAT, készíts róla egy bejegyzést és tedd ki a fent látható KÉPET! 2. ŐSZINTÉN kell válaszolnod a kérdésekre! 3. Összesen 5 SZEMÉLYNEK kell tovább adnod. 4. Ezt egytől-egyig ÁT KELL MÁSOLNOD a lapodra, kivéve a válaszokat! 5. A díjat VISSZAFELÉ NEM LEHET adni! (Annak nem adhatod akitől kaptad, viszont többször is kaphatsz ilyen díjat!)
Kérdések:
1. Mi a keresztneved, hogyan becéznek? A keresztnevem Anna, a becenevem pedig Csanna, itt ezt használom. Azért lett ez, mert az osztályomban három Anna is van, így megkaptuk a vezetéknevünk első betűjét, de igazából csak engem hívnak még mindig így. Néha pedig tovább becézik Csannusnak :)
2. Melyik dalon tudsz igazán sírni?
Most nincs egy se, de régebben volt néhány nehéz hónap az életemben, és Christina Aguilera - Hurt című száma pont arról az érzésről szólt, erre dalra sírtam ki magam...
3. Félsz a sötétben?
Változó :) Nem tartom magam gyávának, de ha bevillan néhány horrorfilm, az államig húzom a takarót :)
4. Szerelmes vagy valakibe?
Nem mondanám szerelemnek, igazából én sem tudom pontosan, mit érzek. Olyan "ez már nem barátság, de még nem is szerelem" érzés.
5. Mi volt az eddigi legcikibb dolog, ami életedben történt veled?
Húú, nem is tudom :) Most hirtelen az jutott eszembe, mikor idén leesett az első hó, a tesitanár kivitt minket játszani, és mi lányok együtt próbáltuk megfürdetni az egyik fiút. Ki akartam húzni a lábát, sikerült is, de magával rántott, ráestem és véletlenül beletérdeltem a "legérzékenyebb testrészébe"... Egy hónapja ezt hallgatom... :)
6. Gondolatban öltél már meg valakit?
Igen, volt egy időszak, mikor elég gyakran tettem ezt.
7. Szerinted péntek 13.-a szerencsét, vagy szerencsétlenséget jelent?
Nem vagyok babonás, nem hiszek az ilyesmiben, de tény, hogy mikor legutóbb péntek 13. volt, minden létező tustintát kiborítottunk rajzórán.
8. Van olyan dolog, amit még a szüleidnek sem árultál el?
Igen, van néhány, de általában megbeszéljük a dolgokat.
9. Hallgatsz olyan zenét, amit mások előtt cikinek érzel?
Nem, mindenki tudja, hogy milyen zenéket hallgatok, ami konkrétan bármilyen műfaj lehet, mindenevő vagyok :) 10. Kiskorodban sírtál, ha szurit kaptál? Igen, de nagyon rendes orvosom van, mindig próbálta elterelni a figyelmem, sikertelenül. 11. Mit tennél, ha hirtelen híres lennél? Fogalmam sincs :) Szerintem először próbálnám felfogni, hogy mi történt velem, de az tuti, hogy elutaznék Spanyolországba :D 12. Szoktál álmodozni? Igen, nagyon gyakran. Sőt, igazából szeretek is, tudom, hogy konkrétan lehetetlen dolgokról álmodozok, de azért jó lenne elképzelni, hogy mi lenne, ha... 13. Járnál Chace Crawforddal? Juj, nem tudom. Helyes, de nekem jobban tetszett hosszabb hajjal. Talán... Nem tudom :) 14. Hány gyereket szeretnél? Fiú/lány, neveik? Egyet vagy kettőt, egy kislányt mindenképpen. A név nálam folyamatosan változik, most éppena Lara, a Lotti,és a Laura a kedvenc. Fiúknál nem tudom, ott még keresem az igazit. 15. Adni vagy kapni jobb? Hát, én mindkettőt szeretem :) Ha adok, akkor jó látni, hogy tetszik az ajándék, kapni meg.. hát kapni szerintem a legtöbb ember szeret valamit, még ha kis apróság is. 16. Titkom: Még senkinek nem mondtam, hogy sportriporter szeretnék lenni, ez egyelőre csak az én titkom. De erről a blogról sem tud senki, nem tudom miért, de túlságosan is a magaménak érzem ahhoz, hogy az ismerőseim tudjanak róla :) Bakancslista: Nagyon-nagyon hosszú, úgyhogy csak a fontosabbakat írom le. Eljutni Spanyolországba, megtanulni spanyolul, sportriporterként dolgozni, körbeutazni a Földet, látni Spanyolországot játszani a következő világbajnokságon, egy fotó Móstolesben az Iker Casillas utca előtt, sikereket elérni röplabdában... És még sorolhatnám :) A díjat továbbadom: Nomi-nak, nicolasa-nak, Tina-nak, Skyes-nak, Denise-nek és Deveczke-nek
Soha nem írtam még meg ilyen könnyen egy fejezetet, konkrétan csak vacsorázni álltam fel. Nem lett hosszú, de nem akartam semmilyen körítést hozzá. Remélem tetszeni fog. Csanna
/1 hónappal később/
Az augusztus hihetetlen sebességgel eltelt, a közös nyaralásunk után még volt pár szabad napunk együtt, de nekem beindult az edzőtábor, a felkészülési mérkőzések miatt rengeteget utaztunk, így kicsit kevesebbet tudtunk együtt lenni, mint azt megszoktuk. Egyikőnk sem viselte túl jól a távolságot, a kapcsolatunkban talán most először fordult elő, hogy többet veszekedtünk, mint máskor.
Sóhajtva elővettem a telefonom és tárcsáztam Sarát. A gépünk most szállt le Argentínában, egy barátságos válogatott meccs miatt utaztunk el ide. Indulás előtt is volt egy kisebb vitánk, konkrétan a semmin vesztünk össze. Utáltam, ha veszekszünk és tudni akartam, hogy megbékélt-e már.
Másnap este az öltözőben hallgattuk a taktikát, de az agyam máshol járt. Del Bosque ezúttal nem engem rakott kezdőnek, adott lehetőséget Pepének és Victornak is. Hiába is próbáltam a mérkőzésre koncentrálni, gondolataim folyton visszakalandoztak Sarához. Tudtam, hogy a mostani helyzetünk nem maradhat így, valamit tennünk kell ellene.
A kispadon leültem Sese mellé, ő sem játszott ma és együtt figyeltük a csapatot. Eleinte nem fordítottam túl nagy figyelmet a gyenge kezdésünkre, úgy voltam vele, hogy majd később összekapjuk magunkat. De mikor már két gólt kaptunk és még mindig nem mutattunk semmit, már előredőltem és összeráncoltam a szemöldököm.
- Mi a franc van velünk? - morgott mellettem Sergio.
Nem csak mi, az egész kispad értetlenül meredt maga elé, mikor 4:1-es végeredménnyel vonultak le a pályáról a csapatok. Az öltözőben érthető módon nem volt túl feldobott a hangulat, hiszen friss világbajnokként egy ilyen vereséget szenvedni kissé megalázó volt.
- Na emberek, ma este felejteni akarok - jött ki Gerard a zuhanyzóból.
- Ha kapunk kimenőt, engem ti visztek vissza hotelbe - csatlakozott Pepe is.
Már ekkor tudtam, hogy én ma nem fogok inni, kell egy józan ember a csapatba, aki visszaszállítja a többieket. Legnagyobb meglepetésünkre tényleg kaptunk kimenőt éjjel egyig, amit ki is használtunk. Buenos Aires amúgy is híres az éjszakai életéről, mi pedig valószínűleg megtaláltuk a város legnagyobb szórakozóhelyét. Csupán tíz perce voltunk még ott, de a srácok már a második kör töményet itták. Összenéztünk Xabival, az ő kezében is egy sör volt. Kimondatlan egyezség volt a csapatban, hogy mindig kell egy-két józan ember, aki vigyáz a többiekre.
- Iker, hozol nekünk még egy kört? - emelte fel a fejét Sese, aki bár nem játszott, mégis úgy érezte, hogy neki is feltétlenül el kell felejtenie a meccset.
Sóhajtva megráztam a fejem, aztán elindultam a bárpult felé. Tapasztalatból tudtam, hogy ilyenkor nem érdemes ellenkezni. Már visszafelé tartottam, mikor valaki nekem jött. Automatikusan elkaptam az illetőt, aki kissé már nehezen állt a lábán.
- Jól van? - kérdeztem hangosan, hogy a zene ellenére is meghallja.
A nő felemelte a fejét, végigmért és elmosolyodott.
- Tökéletesen - kacsintott rám félreérthetetlenül, mire hátraléptem.
- Akkor megyek is - mondtam gyorsan, mielőtt bármit is tehetett volna.
Nagyon jól ismertem az ilyen lányokat, tudtam, hogy a focistákat külön "figyelemben" részesítik, de mindenre vágytam, csak erre nem.
Mivel del Bosque nagyon szigorúan vette, hogy csak addig maradjunk, amíg ő engedi, fél egykor hívtunk néhány taxit és beraktuk a fiúkat a hátsó ülésre. Meglepően jó állapotban voltak, hiszen annyira nem volt még késő, nem tudtak sokat inni.
Én is beültem egy taxiba Sese és Gerard közé, természetesen ők ketten voltak a "legjobb" állapotban. A szálloda előtt kifizettem a fuvart, miközben a két jómadár megindult a szobájuk felé. Tudtam, hogy most már nem lesz baj, úgyhogy megnyomtam a lift hívógombját és a falnak dőlve várakoztam.
- Megint találkozunk - hallottam meg magam mellett egy hangot, mire oldalra kaptam a fejem. Ugyanaz a lány volt, akivel a bárban összeütköztem. Ahogy végignéztem rajta, rá kellett jönnöm, hogy sikerült kifognom egy igazi szilikoncicát. Nehéz volt olyan testrészt találni rajta, ami igazi volt. A következő pillanatban kinyílt a lift ajtaja, beléptem, ő pedig követett...
×××
Másnap reggel arra ébredtem, hogy valaki elképesztően hangosan veri a szobaajtót. Összeráncolt homlokkal nyitottam ki az ajtót, mire Sese szinte beesett.
- Mi bajod van? - túrtam a hajamba.
- Iker, mi a francot műveltél?
- Miről beszélsz? - tártam szét a karom értetlenül. - Sese, nyolc óra van, tegnap egy rakás részeg emberre vigyáztam, ajánlom, hogy valami jó okod legyen, amiért felkeltettél.
- Mit tudsz mondani Luciana Salazarról? - szegezte nekem a kérdést.
- Kiről? Életemben nem hallottam még róla. Sergio, most nincs türelmem a hülyeségeidhez.
- Akkor ha azt mondom, hogy a tegnapi szőkeség, akivel összemelegedtél?
- Na jó, fogalmam sincs, miről beszélsz - mondtam, mire felém nyújtott egy újságot.
Kérdőn vettem el tőle, de mikor megpillantottam a szalagcímet, elkáromkodtam magam. Idegesen lapoztam az adott oldalra és gyorsan átfutottam a cikket.
"Iker Casillas Messi volt barátnőjével vigasztalódott! A friss világbajnok spanyol válogatott 4:1-es vereséget szenvedett Argentína válogatottjától, amit egyesek nehezen viseltek. A csapat egy jó hírű bárban vezette le a feszültséget, ahol Luciana Salazar is megfordult. Egyes források szerint a modell és Iker Casillas remekül megértették egymást, együtt távoztak a szórakozóhelyről, majd egy hotelben töltöttek el egy szenvedélyes éjszakát. A kapusnak néhány órára bizonyára sikerült elfelejtenie a fájó vereséget, de vajon Sara Carbonero, az újdonsült menyasszony el fogja tudni felejteni a félrelépést és megbocsájt a barátjának?"
- Add ide a telefonom - mondtam lassan.
Sergio a kezembe nyomta, mire azonnal tárcsáztam.
- Benito? Iker vagyok. Nem tudom, láttad-e már a Paparazzi legújabb példányát.
- Nem, miért? - kérdezte a menedzserem.
- Be akarom perelni őket - mondtam idegesen, mire Sese felkapta a fejét.
- Mi történt?
Röviden vázoltam neki a helyzetet, ő pedig megígérte, hogy intézkedni fog. Idegbetegen tettem le a telefont, nem is reméltem, hogy ennyi. Tudtam, hogy a legnehezebb része még most jön - ha hazaértünk, beszélnem kell Sarával. Fogalmam sem volt, hogy ez az újság kapható-e nálunk, de az interneten már biztos, hogy megírták. Egyszerűen képtelenség, hogy ne tudjon róla.
- Szóval nem történt meg? - kérdezte Sergio.
- Természetesen nem! - csattantam fel - Sara a menyasszonyom, eszembe sincs megcsalni, nem vagyok hülye!
- Jó, figyelj, Sara szeret téged...
- Ja, ez nagyon sokat számít... - morogtam.
- Igenis számít! Szeret téged és pont ezért fog hinni neked. Mert veled akar maradni - győzködött.
Szerettem volna, ha tényleg ilyen egyszerűen menne minden. De ismertem már Sarát, tudtam, hogy ha van gyenge pontja, akkor az a féltékenység. Muszáj volt találnom valamit, amivel bizonyíthatom, hogy nem feküdtem le ezzel a nővel, mert egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy Sara hinni fog nekem.
A hír gyorsan terjedt a csapatban, szerencsére a srácok tolerálták az idegességemet és inkább nem szóltak hozzám. Miután kiléptünk a repülőtérről, Sese megállt mellettem.
- Hazaviszlek - mondta.
Mikor kiszálltam a házunk előtt, nagy levegőt vettem, majd lenyomtam a bejárati ajtó kilincsét. A nappaliból fény szűrődött ki, de amúgy teljes csend volt. Ledobtam a cuccaimat és bentebb léptem. Sara a kanapén ült, de érkezésemre felpattant. Nem szólt semmit, csak a szemembe nézett. Tekintetéből sugárzott a fájdalom és a csalódás.
- Sara - suttogtam, de ő megrázta a fejét és lehunyta szemét.
- Ne! - mondta halkan. - Nem akarom hallani, hogy miért tetted - remegett meg a hangja, majd ezzel egy időben legördült az első könnycsepp az arcán.
Erre nem számítottam. Azt hittem, kiabálni fog és felelősségre von, de ehelyett teljesen össze volt törve. Láttam a szemében, hogy tényleg elhitte, amit írtak.
Közelebb léptem hozzá, át akartam ölelni, elmondani neki, hogy nem igaz, amit olvasott, de ő hátrálni kezdett. Jobban fájt, hogy nem akarja, hogy megérintsem, mint bármi más. Mégsem torpantam meg, míg végül ő elérte a falat és nem tudott tovább menni. Ekkor odaléptem elé és felemeltem a kezem, hogy végigsimítsak az arcán. Elrántotta a fejét, mire öklömet dühösen a falba vágtam közvetlenül a feje mellett. Összerázkódott, mire rádöbbentem: megijedt. Tőlem.
Közelebb hajoltam hozzá, arcunk szinte összeért.
- Ugye nem gondolod komolyan, hogy bántanálak? - kérdeztem.- Sara, nem történt semmi, hinned kell nekem.
Lehajtotta a fejét, de így sem tudta elrejteni a könnyeit. Álla alá nyúlva felemeltem a fejét, ezúttal már nem húzódott el az érintésemtől. Lassan a derekára vezettem a kezem és közelebb húztam magamhoz, de mielőtt átölelhettem volna, kitépte magát a karjaim közül és ellépett tőlem. Az ajtó felé vette az irányt, de én utána kaptam.
- Hova mész? - kérdeztem ijedten.
- El - mondta röviden, mire az útjába álltam.
- Nem mehetsz el!
- Ezt nem te döntöd el - sziszegte és meg akart kerülni, de nem engedtem.
- Szükségem van rád - suttogtam. - És neked is rám - tettem hozzá.
Vártam, hogy tiltakozzon, de nem ellenkezett, ő is tudta, hogy igazam van.
- Sara, kicsim... Nem volt köztünk semmi, fogalmam sem volt, hogy ki ő, amíg Sergio reggel be nem hozta az újságot.
- Iker, ne nézz hülyének! Láttam a képeket róla, tudom, hogy mi fogja meg a férfiakat.
- Tudod, mire gondoltam, mikor megláttam? Arra, de jó, hogy te természetes vagy - léptem újra felé.
- Kérlek, ne próbáld meg velem elhitetni, hogy nem a melleit nézted - fintorgott.
Fel akart menni az emeletre, de én gyorsabb voltam nála, elkaptam a karját és magamhoz rántottam. Arcunk mindössze pár centire volt egymástól, tekintete könnyben úszott, szinte égette az enyémet. Aztán észrevettem, hogy a jegygyűrűjével babrál és meghűlt a vér az ereimben.
- Sara, szeretlek! Nem feküdtem le azzal a nővel, semmi nem történt köztünk. Gondolom, nem érdekel, mi történt az este, de én azért elmondom - hadartam, hogy ne tudjon félbeszakítani.
Gyorsan vázoltam neki, mi történt az éjszaka, ügyelve arra, hogy ne hagyjak ki semmit. Láttam a szemében, hogy még mindig nem hisz nekem.
- Mit mondjak még, hogy elhidd végre? - kérdeztem kétségbeesetten.
- Szeretnék hinni neked, de... - ingatta a fejét.
- De mi? Sosem hazudtam neked, Sara. Miért nem hiszel nekem?
- Mert az össze pasi, akivel eddig jártam, tudom, hogy megcsalt volna. Nem értem, hogy te miért nem tetted.
Döbbenten néztem rám. Tényleg nem fogja fel, hogy milyen fontos nekem?
- Na jó, ide figyelj! - fogtam a kezeim közé az arcát. - Egyszer mondom el. Sokkal többet jelentesz nekem, mint te azt valaha is gondolnád. Eszembe se jutott, hogy lefeküdjek bárki mással, itt vagy te nekem. Sara a menyasszonyom vagy, miért akarnálak megcsalni? Azért kértem meg a kezed, mert szeretlek, és nem azért, hogy az első adandó alkalommal félrelépjek.
- Tudom - rázta meg a fejét.
Mikor ezt kimondta, felcsillant bennem a remény, hogy talán megbocsájtott. Kissé félve átöleltem, mire ő karjait a nyakam köré fonva hozzám bújt, arcát a nyakamba temette. Karcsú testét rázta a zokogás, éreztem, ahogy könnyei átnedvesítik a pólómat, de abban a pillanatban ez érdekelt a legkevésbé. Hagytam, hadd sírja ki magát, csendben simogattam a haját, apró puszikat nyomtam az arcára.
Hirtelen megrezzent a telefon a zsebemben, így jelezve, hogy SMS-em érkezett. Kíváncsian vettem elő, majd összeráncolt homlokkal nyitottam meg Sergio üzenetét.
"Ezt elfelejtettem. Mutasd meg neki, hogy mikor készült."
Nevetve néztem meg a képet, amit küldött. Rólam csinálta, az időpont szerint közvetlenül azután, hogy visszaértünk a bárból. Fogalmam sincs, hogy talált fel hozzám, vagy hogy miért csinálta a képet, de értékeltem a segítő szándékát. Mivel Sara átölelt, természetesen ő is el tudta olvasni és a képet is látta. Nevetve törölte le a könnyeit, majd a szemembe nézett.
- Nagyon hülye tudok lenni időnként, ugye? - mosolygott rám.
- Igen - vallottam be megkönnyebbülten, mire megcsókolt.
Hatalmas kő esett le a szívemről, hogy hitt nekem. Egyszerűen képtelen voltam nem mosolyogni, ahogy viszonoztam a csókját.
- Nem is tudom, miért érdemellek meg - suttogta az ajkaim közé, mire még szorosabban öleltem.
- Igazán lehetne több önbizalmad. Nehogy azt hidd, hogy nem tudom, ki lett a legszexibb riporter az évben - hajtottam le a fejem és megpusziltam a kulcscsontját.
Sara elpirult, de nem mondott semmit. Helyette a hajamba túrt, orrát az enyémhez érintette.
- Szeretlek! - susogta végül. - És sajnálom, csak nagyon megijedtem. Most már nem is tudom elképzelni, mit csinálnék nélküled.
- Hát, én se voltam túl nyugodt - vallottam be mosolyogva, mire ajkába harapott.
- Ne haragudj, hogy nem bíztam benned. Mármint... olyan nehéz ezt megmagyarázni... Mikor itt vagy mellettem, átölelsz, a fülembe suttogsz szavakat, ilyenkor biztos vagyok magunkban. De minden egyes alkalommal, mikor külön vagyunk, rettegek, hogy találsz valakit, valaki jobbat, aki jobban illik hozzád. Ilyenkor elborul az agyam és olyanokra gondolok, amik tudom, hogy hülyeségek és mégis... - magyarázta, de én ujjam az szájára raktam, hogy elcsitítsam.
- Hidd el, Sara, én is sokszor érzek így. De hinned kell bennem, tudnod kell, hogy nem lennék képes fájdalmat okozni neked.
- Tudom. De azért majd emlékeztess erre, mielőtt legközelebb elmész - mosolygott rám.
Tudtam, hogy egyelőre ennyi, ma már nem beszélünk róla többet. Azt nem is mertem remélni, hogy ennyi és kész, nem lesz több vitánk a féltékenység miatt, de úgy éreztem, most egy időre sikerült meggyőznöm.
Bocsánat a késésért, nem így terveztem. Az eleje olyan jól indult, de a végén már nagyon meg kellett szenvednem minden egyes mondatért, de még ebben az évben fel akartam tölteni, úgyhogy csak megírtam.
Boldog új évet mindenkinek! :) Csanna
Mikor reggel felébredtem, Sara még aludt a karjaimban. Mosolyogva néztem kipihent vonásait, de nem csodálhattam sokáig észrevétlenül, mivel mocorogni kezdett és hunyorogva kinyitotta a szemeit. Két nap telt el az eljegyzés óta és szerencsénkre még senki nem fedezte fel, hogy mi történt. Csak a családunk tudott róla, elmentünk Móstolesbe és Corral de Almaguerbe is, hogy személyesen közöljük velük a hírt. Sara anyukája és az enyém is teljesen bepörgött, már alig várták az esküvőt, azonban Sarával megegyeztünk, hogy ezzel még várunk.
Mikor megszólalt a csengő, mindkettőnk száját egy csalódott nyögés hagyta el. Szerettük kiélvezni, hogy egyikünknek sem kell dolgozni menni és sokáig az ágyban maradtunk.
- Megyek - keltem fel és magamra kaptam valamit.
Mikor kinyitottam az ajtót, Sese és Lara mosolygós arcával találtam szembe magam.
- Most keltetek? Hosszú volt az éjszaka, vagy mi? - nevetett fel Sergio, miután belépett.
- Sarával szeretnék beszélni - mondta Lara, miközben oldalba bökte barátját.
- Mindjárt jön, addig gyertek be.
Sara pár perc múlva csatlakozott hozzánk, mire Lara beszélni kezdett.
- Sara, megvan még a házad? - kérdezte.
- Igen, most éppen üres. A lány, aki bérelte, visszaköltözött a szüleihez és még nem találtam új jelentkezőt.
- Én találtam egyet. A bátyám itt kapott munkát, ide akar költözni.
- El is adom neki, ha szeretné - vágta rá Sara, mire Sergioék döbbenten pillantottak ránk.
- Mi ez a nagy magabiztosság?
Mosolyogva Sarára néztem, aztán felemeltem összekulcsolt kezünket, hogy láthassák a gyűrűt. Lara szeme elkerekedett, majd boldogan Sara nyakába vetette magát. Sese láthatóan sokkot kapott, ő kicsit lassabban fogta fel a dolgokat, mint a barátnője.
- Gratulálok - csapott a vállamra végül.
Aztán lassan elvigyorodott, már tudtam, mit fog mondani, mielőtt még megszólalt volna.
- Elfelejtettetek védekezni, mi? Jön a gyerek? - vihogott.
- Nem! - mondta Sara élesen, túl gyorsan.
Mindenki ránézett, az arca ijedt volt, de gyorsan rendezte vonásait. Nem értettem, mi történt.
- Sergio, néha nem értem, mit szeretek benned - rázta a fejét Lara. - Mi most megyünk - mosolygott ránk. - Gratulálok még egyszer. Sara, akkor majd hívlak a ház miatt.
- Jó, jó - bólogatott, de látszott, hogy a gondolatai egészen máshol járnak.
Kikísértem őket, mielőtt beszálltak volna a kocsiba, elkaptam Lara pillantását. Ő sem tudta, hogy mit jelentett Sara előbbi kitörése.
Mikor visszamentem, Sara lassan rám emelt tekintetét és felsóhajtott.
- Beszélnünk kell - mondta határozottan, mire bólintottam. - Nem akartam ezt, ne haragudj. Nem akartam kiborulni Sese beszólása miatt, tudom, hogy csak hülyéskedett. De.. Iker - nézett rám könyörgően. - Megijedtem. Én nem akarok gyereket, legalábbis egy ideig még nem. Nem tudom, te mit gondolsz a dologról, de én még nem érzem késznek magamat az anyaságra. Olyan jól mennek most a dolgok a munkámban, végre úgy érzem, hogy elismernek és egy kisbaba... nem, én még nem vagyok kész erre. Ne haragudj! - hajtotta le a fejét.
Egy ideig szótlanul álltam, csak az agyam kattogott. Örültem, hogy Sara mindezt elmondta nekem már most és nem később derült ki. Megértettem a félelmét, hiszen ha huszonhat éves koromban azt mondja nekem valaki, hogy gyereked lesz, én így éreztem volna. Huszonkilenc évesen én már készen álltam a gyerekvállalásra, de tudtam, hogy ez most nem rólam szól. Majd ha ő úgy érzi, hogy kész van rá, hogy szeretne családot alapítani és már nem számít neki olyan sokat a munka, majd akkor megpróbáljuk.
Odaléptem hozzá és felemeltem a fejét. Szeme ijedten csillogott, nem tudta, hogy mit szólok az egészhez.
- Köszönöm, hogy elmondtad. Nem fogok hazudni, én szeretnék gyereket. De ha valakit el kell képzelnem a gyerekeim anyjának, akkor az te vagy. Várok, Sara, ameddig késznek nem érzed magad - mosolyogtam rá.
Úgy nézett ki, mint akinek egy hatalmas kő hullott le a szívéről. Szorosan átölelt, arcát a nyakamba fúrta és nagyon-nagyon sokáig nem engedett el.
- Meddig leszel itthon? - kérdeztem, miközben a haját simogattam.
- Még jövő héten végig. Miért?
- Menjünk el valahova - mondtam. - Csak mi ketten, pihenjünk egy kicsit.
- Ránk férne - nézett a szemembe.
×××
Három nappal később a barajasi repülőtéren várakoztunk az útlevél ellenőrzésnél, de a sor nem nagyon akart haladni. Gyorsan sikerült elintézni a nyaralást, lefoglaltunk egy szobát a los angelesi Radisson hotelben.
Egyre többen ismertek fel minket, ez eleinte nem volt zavaró, kiosztottam néhány autogramot a bátrabbaknak és ennyi. Hamarosan azonban megérkeztek a fotósok, egyre többen lettek, a vakuk folyamatosan villogtak körülöttünk. Próbáltam figyelmen kívül hagyni őket, de ez egyre nehezebb volt. Sara látta rajtam, hogy kezdek ideges lenni és mosolyogva ölelt át.
- Nyugi! - Biztos nagyon érdekes, ahogy sorba állok az ellenőrzésnél... - motyogtam, mire felkuncogott.
- Ne húzd fel magad rajtuk, nem is érdemlik meg. Gondolj arra, hogy Los Angelesbe megyünk. Első közös nyaralás, csak te meg én... - somolygott.
Átöleltem a derekát, mire ő egy puszit nyomott az arcomra.
- Ez a tied? - mutattam a szalmakalapra, ami a bőröndökön feküdt.
- Igen.
- Vedd fel! - vigyorodtam el.
- Ezzel még várj egy kicsit. Majd Amerikában - ígérte.
- Akkor viszont csak ez legyen rajtad - suttogtam a fülébe, mire felkuncogott.
- Sshh - tette ujját a számra. - Ezt az oldalad tartogasd későbbre, mikor csak ketten leszünk.
- Csak nem szégyellsz? - vontam fel a szemöldököm szélesen mosolyogva.
- Egészen más érzést váltasz ki belőlem, de az csak ránk tartozik - pillantott rám kacéran.
Ajkamba haraptam, hogy visszafojtsam kitörni készülő nevetésemet, elpakoltam az útleveleinket és ellöktem magam a pulttól.
- Mióta vagy te ilyen... szókimondó? - kérdeztem.
- Előhoztad a legtitkosabb oldalamat - bújt hozzám. - De azért ne szállj el magadtól - tette hozzá, kitalálva, mit akartam mondani.
- Imádlak! - suttogtam a hajába, miközben egyik kezemmel átkaroltam derekát.
Mosolyogva lábujjhegyre állt és megpuszilt. Már rég nem érdekelt, hogy hányan fényképeztek le minket, inkább Sarával foglalkoztam.
×××
Késő este szállt le a gépünk Los Angelesben, az időeltolódás miatt mindketten nyúzottak voltunk. A következő nap mikor felkeltem, Sara már nem volt mellettem. Az órára néztem, ami fél kettőt mutatott. Voltam már máskor is Amerikában, így tudtam, mivel jár a hosszú utazás, de a testem nem tudott azonnal alkalmazkodni. Nagyot sóhajtva dőltem vissza az ágyba, hogy aludjak még egy kicsit, de ebben a pillanatban kinyílt a fürdőszoba ajtaja és Sara lépett ki rajta.
- Jó reggelt! - mosolygott rám, de tőlem csak valami morgásra futotta. - Rendeltem ebédet, mindjárt hozzák.
- Mióta vagy fent? - kérdeztem kissé rekedten.
- Egy órája. Hagytalak aludni, rád fért - ült le mellém és egy gyors csókot nyomott a számra.
A következő pillanatban kopogtak az ajtón, Sara pedig felpattant, hogy kifizesse a kaját. Mikor pár perc múlva visszajött, mindkét kezében egy nagy pizzás dobozt tartott.
- Legközelebb én nyitok ajtót - morogtam, mire értetlenül nézett rám. - Remélem tudsz róla, hogy ha pár molekulányival kisebb lenne a nadrágod, kilátszana a feneked - mosolyogtam rá féloldalasan, miközben kezem az említett testrészére csúsztattam.
Sara jóízűen felkacagott és megrázta a fejét.
- Olyan bolond vagy! - ölelt át szorosan. - Egyébként nem is igaz.
- Azért kíváncsi lettem volna a srác fejére, mikor kinyitottad az ajtót. Biztos nem az arcodat nézte elsőnek - húztam magamhoz, majd hátra dőltem, magammal rántva őt is.
- Remélem, nem leszel féltékeny egy húszévesre - nézett rám csillogó szemekkel.
- Nem, tudom hogy szeretsz. De legközelebb akkor is én nyitom ki az ajtót - nevettem el magam, majd kinyitottam az egyik dobozt és felé nyújtottam.
Sara befészkelte magát az ölembe, csendben ettük meg a kicsit késői ebédet.
- Mit csináljunk ma? - kérdeztem.
- Menjünk le a medencéhez. Én ma túl lusta vagyok mászkálni - ásított.
Kotorászni kezdett a bőröndjében, majd előhúzta a bikinijét.
- Biztos, hogy jó ötlet ez? Konkrétan fehérneműben leszel...
- Ki kell bírnod - kacsintott rám, aztán levette a pólóját.
- Na nem! Ha azt akarod, hogy ma még lemenjünk a medencéhez, a fürdőszobában öltözz át! - mondtam határozottan.
Sara kitűnően szórakozott rajtam, de végül belátta, hogy igazam van és bevonult a fürdőbe. Öt perccel később már nyílt is az ajtó, nekem pedig elakadt a lélegzetem. Sara nekidőlt az ajtófélfának és elégedetten vette tudomásul, hogy milyen hatással van rám. Egy teljesen egyszerű, kék fürdőruha volt rajta, de tökéletesen kiemelte az alakját, lapos hasát, hosszú lábait. A haját felkötötte, kezében pedig ott volt a szalmakalap.
- Gyönyörű vagy - léptem oda hozzá és egy lágy puszit nyomtam a nyakára, mire ő felhúzta a vállait és elnevette magát. - Mindjárt jövök - léptem be a fürdőszobába, hogy én is átöltözzek.
Talán ha valaki kívülről lát minket valaki, jót szórakozik rajtunk, hogy nem öltözünk át egymás előtt. De tény, hogy Sara teste úgy hatott rám, mint a drog.
Lepakoltunk a medence mellett lévő napozószékek egyikére, miközben magunkon éreztük a többi vendég kíváncsi pillantását. Próbáltuk figyelmen kívül hagyni őket és úgy tenni, mintha ott se lennének. Sara felém nyújtotta a naptejet, mire elfojtottam egy sóhajt.
- Élvezed, ugye? - vontam fel a szemöldököm.
Ártatlanul nézett rám, de tudtam, hogy nagyon is szórakoztatja a dolog. Megfordult, én pedig lassan végigsimítottam a hátán, belemasszírozva a krémet selymes bőrébe. Végighúztam az ujjam gerince mentén, mire érezhetően megborzongott. Oldalra fordította a fejét, én pedig kitaláltam, hogy mi jár a fejében és megcsókoltam. Viszonylag hamar elhúzódtam, hiszen éreztem, hogy egyre többen figyeltek fel ránk és nem akartam Sarát zavarba hozni.
Végigdőlt a napozóágyon, aztán kotorászni kezdett a táskájában és előhúzott belőle egy könyvet. Mikor elolvastam a címét, felnevettem.
- Mi az? - nézett ki a szemüvege felett.
- A spanyol válogatott titkai? - kérdeztem.
- Most miért? Ki tudja, mit titkolsz előlem - mosolygott.
- Olyan titkokat mondok én neked... - suttogtam a fülébe, majd összeillesztettem ajkainkat.
Kuncogva mellkasomra csúsztatta a kezét és finoman eltolt magától.
- Ezt majd fent folytassuk - simított végig az arcomon. - De tudod mit? A te titkaiddal fogom kezdeni - húzta széles mosolyra száját és tényleg arra az oldalra lapozott, ami velem foglalkozott.
- Majd szólj, ha találtál valami újat - mondtam, aztán végigdőltem az ágyon.
Arra riadtam fel, hogy Sara mellém bújik. Hunyorogva néztem rá, mire elmosolyodott és a kezembe adta a könyvet.
- Na, találtál valami érdekeset?
- Hát, nem nagyon - húzta el a száját. - De azért találtam néhány érdekességet...
- Például? - húztam fel a szemöldököm.
- Mofeta? - nevette el magát. - Jó kis becenév.
- Az nem úgy volt - kezdtem tiltakozni, de Sara közbevágott.
- Persze, persze... Én is ezt mondanám - kacagott.
- Szóval nem hiszel nekem? - húztam közelebb magamhoz.
Egy pillanatig a szemembe nézett, aztán mosolyogva megrázta a fejét.
- Nagyon szemtelen lettél. Ezen változtatni kell - fordítottam magam felé az arcát.
- És azt hogy tervezed? - hajolt közelebb, arcunk mér szinte összeért.
- Vannak ötleteim - vigyorodtam el, majd egy gyors puszit nyomtam a szájára és elhúzódtam. - Na, mutasd azt a könyvet! - nyújtottam ki a kezem.
Sara felállt, mire kérdőn néztem rá.
- Megyek megmártózom - mosolygott rám.
A napszemüvegem mögül figyeltem, ahogy lesétál a medencéhez. Egyszerűen képtelen voltam levenni a szemem tökéletes alakjáról. Ahogy kipillantottam a szemüvegem mögül, egy férfit pillantottam meg, aki fényképezőt tartott a kezében. Egy paparazzo. Nem is reménykedtem benne, hogy a nyaralást nélkülük tudnánk eltölteni, de hogy ilyen hamar megjelennek, arra nem gondoltam. Összeráncoltam a szemöldököm, mikor Sarát kezdte fotózni, tudtam, hogy egy halom pénzt fog kapni a képeiért, amiért sikerült lefotóznia bikiniben. Felálltam és csatlakoztam Sarához, miközben egy megsemmisítő pillantást vetettem a fotósra. Szerencsére vette az adást és eltűnt, de volt már annyi tapasztalatom, hogy tudjam, nem adta fel.
Másnap reggel még csukva volt a szemem, mikor megéreztem Sara puha ajkait az arcomon. Megpróbáltam visszafojtani a mosolyom, de nem tudtam becsapni.
- Tudom, hogy ébren vagy - suttogta a fülembe, mire kinyitottam a szemem. - Jó reggelt - mosolygott rám.
- Neked is - öleltem át szorosan és egy puszit nyomtam a hajába. - Mit csináljunk ma?
- Menjünk el San Franciscoba - simított végig az arcomon. - Úgy hallottam, van néhány nagy bevásárlóközpont...
- Szóval vásárolni akarsz? - vontam fel a szemöldököm, ő pedig bólintott.
- Oké, de csak ha először veszünk egy kávét valahol. Még nem álltam át teljesen.
Nevetve szállt ki mellőlem, aztán gyorsan elfoglalta a fürdőszobát, de nem zavartattam magam és utána mentem. Meg akartam borotválkozni, Sara azonban összeráncolta a homlokát és megrázta a fejét.
- Mit csinálsz? - kérdezte.
- Szerinted? - kérdeztem vissza, mert nem értettem, mire akar kilyukadni.
- Miért borotválkozol?
- Azt hittem, nem szereted, mikor szakállam van - tártam szét a karom.
- Én ezt soha nem mondtam - lépett közelebb kuncogva. - Jól áll a borosta - húzta végig az orrát az arccsontomon. - Kifejezetten tetszik - suttogta, majd ajka megtalálta az enyémet.
Egyik keze a mellkasomon nyugodott, míg a másikkal átölelte a nyakamat. Nyelve játszani kezdett az enyémmel, érintéseibe beleborzongtam. Ahogy forró teste az enyémhez simult, minden más gondolat kiszállt a fejemből.
Sóhajtott, majd lassan elhúzódott tőlem, mire ajkam a homlokára vezettem, lehunytam a szemem és mélyen beszívtam illatát.
Két órával később becsaptam a bérelt kocsi ajtaját, aztán megfogtam Sara kezét és elindultunk a vásárlóutca felé. Eleinte még próbáltam normálisan viselkedni, de egyszerűen nem bírtam ki, hogy ne érintsem meg minden pillanatban. Néha megpusziltam, máskor egymást átölelve sétáltunk, vagy éppen megálltunk, hogy megcsókolhassam. Sara boldogan mosolygott, élvezte, hogy ilyen hatással van rám. Mikor már sokadjára állítottam meg az utca közepén, hogy összeilleszthessem ajkainkat, kuncogva a fejemre húzta a pulcsim kapucniját.
- Hé! - nevettem fel és elkaptam a derekát, visszarántottam magamhoz.
Mikor már az én kezem is tele volt különféle méretű bevásárlótasakokkal, leültem egy padra, majd átöleltem Sara vállát és szorosan magamhoz húztam.
- Pihenjünk egy kicsit - mosolyogtam rá.
- Csak nem elfáradtál? Pedig a java még csak most jön - nyomott egy puszit az arcomra, mire felsóhajtottam.
A következő pár nap nagyon hajtós volt, folyamatosan hívtak minket mindenhova, néha az egész csapatot, néha csak néhányunkat. De aztán ennek is vége lett, lecsengett a nagy felhajtás, újra visszatérhettünk a normális életünkhöz.
A külön töltött egy hónap még szorosabbá fűzte a kapcsolatunkat Sarával, úgyhogy a gondolat, ami még a világbajnokság ideje alatt fogalmazódott meg bennem, egyre inkább kézzelfoghatóvá vált. Senkinek nem mondtam el, csak Xavi tudott róla. Ez az egész annyira intim volt, csak Sarára és rám tartozott, úgyhogy egyedül próbáltam elintézni mindent. Tovább tartott, mint gondoltam, de végül kész lettem.
Mikor hazaértem, Sara még nem volt otthon, ilyenkor sokáig dolgozott. Már mondtam neki, hogy holnap vacsorázni megyünk, nem sejtett semmit. Próbáltam nem feszültnek tűnni a közelében, de néha azért éreztem, hogy kérdő pillantásokat vet rám.
Egy óra múlva hazaért, de látszott rajta, hogy valami nincs rendben, feszült volt.
- Mi történt? - öleltem magamhoz.
- Fáradt vagyok - hajtotta a vállamra a fejét. - Meg hazafelé kikészítettek a fotósok.
- Sara... - simogattam meg az arcát. - Ne foglalkozz velük, próbáld meg figyelmen kívül hagyni őket! Próbálj meg boldog és nyugodt lenni, élni az életed. Nem görcsölhetsz azon, hogy holnap már megint az újságokban leszel. Ne foglalkozz a kritikákkal, akik ismernek, tudják, hogy milyen vagy igazából, akik meg nem, azoknak semmi közük nincs hozzá - néztem mélyen a szemébe.
- Tudom - ölelt át, aztán finoman megcsókolt. - Köszönöm!
- Én rángattalak bele ebbe, ez a minimum, hogy segítek megszokni - mosolyogtam rá.
- Már ne is haragudj, de én döntöttem úgy, hogy beléd szeretek, úgyhogy ne legyen bűntudatod! - nevetett fel.
×××
Másnap este Sara még javában készülődött, én viszont csak gyorsan felkaptam magamra egy pólót és nadrágot. Nem szoktam sokat agyalni azon, mit vegyek fel, de ez most kivételes alkalom volt. Ilyenkor elvileg ki szoktak öltözni, de én úgy döntöttem, nem teszem. Sara mindig is így látott, így ismert, így szeret.
- Iker, étterembe megyünk, nem jöhetsz papucsban! - állt meg az ajtóban Sara.
- Gyere már! - nevettem és megfogtam a kezét, a kocsi felé kezdtem húzni.
- Jól nézünk ki együtt - mutatott végig kettőnkön.
Ő szépen fel volt öltözve, én meg teljesen hétköznapin ruhákat viseltem.
- Szerintem is - vágtam vissza, mire felhúzta a szemöldökét.
- Komolyan nem fogsz visszamenni átöltözni? - kérdezte.
- Nem. Sara, én így érzem jól magam és egyáltalán nem érdekel, hogy mit fognak gondolni az étteremben - ültem be a kocsiba. - Na gyere!
Nagy sóhajjal beült, de éreztem a felém áradó feszültséget.
- Most haragszol? - néztem rá.
- Nem, ezt így nem mondanám - húzta el a száját.
- Hihetetlen nőszemély vagy, de pont ezért szeretlek - nyomtam egy gyors puszit az arcára, aztán kitolattam a garázsból.
Az étterem elé érve paparazzók hada várt minket. Kézenfogva próbáltunk figyelmen kívül hagyva őket eljutni a bejáratig. Mikor beléptünk, egy pincér azonnal elénk sietett.
- Iker Casillas? Jöjjenek - intett.
Felvezetett minket az emeletre, ahol csupán egyetlen asztal állt. Direkt olyan éttermet kerestem, aminek van felső szintje, amit ki tudok bérelni, hogy csak kettesben lehessünk.
- Ez.. hogyhogy? - kérdezte Sara értetlenül, miután leült.
- Nem akartam tömeget... - magyarázkodtam.
Nem teljesen értette, hogy mire gondolok, de annyiban hagyta. A vacsora alatt semmiségekről beszélgettünk, majd miután elvitték a desszertet is, felálltam és az ablakhoz léptem. A esti Madrid fényei gyönyörűek voltak, így Sara hamarosan csatlakozott hozzám. Átkaroltam a derekát, ő pedig fejét a vállamra hajtotta.
- Finom volt, köszönöm - mondta.
Nem válaszoltam, mire kissé elhúzódott.
- Jól vagy? Feszültnek tűnsz...
- Minden rendben, nem kell semmi rosszra gondolni - mosolyogtam rá, majd szembefordultam vele.
Egy hosszú pillanatig elvesztem a tekintetében, aztán a hátsó zsebembe nyúltam és a tenyerembe zártam az apró dobozt.
- Sara - néztem rá nagyon komolyan. - Hozzám jössz feleségül? - kérdeztem egyszerűen, ezzel egy időben kinyitottam a dobozt, amiben a gyűrű volt és letérdeltem.
Sara döbbenten nézett rám, egy pillanatig nem mondott semmit. Aztán szóra nyitotta a száját, én pedig kezdtem nagyon ideges lenni.
- Igen - mondta ki végül.
Széles mosoly ömlött szét az arcomon, majd kivettem a gyűrűt a dobozából és az ujjára húztam. A szemébe néztem, mely könnyesen csillogott, miközben felálltam. A következő pillanatban a nyakamba vetette magát, szorosan ölelt, arcát a nyakamba temette.
- Nagyon-nagyon szeretlek - suttogtam.
Valami ismerős, mégis ismeretlen érzés öntött el, szinte égette a testemet. Ujjaimmal a hajába túrtam, magamba szívtam az illatát, ezzel együtt a pillanatot. Soha nem éreztem még ilyen intenzíven, soha nem voltam még ilyen boldog, kerek egész. Abban a pillanatban, ahogy Sara igent mondott, valami kattant bennem, a prioritásaim megváltoztak. Végre megtaláltam azt a nőt, aki a társam lehet az életemben, aki fontosabb nekem a saját érdekeimnél, vágyaimnál. És most a menyasszonyommá vált.
Két kezem közé fogtam az arcát, majd összeillesztettem ajkainkat. Eleinte szám csak alig-alig ért az övéhez, a legelső csókunkra emlékeztetett. Aztán édes ajkai egyre hevesebben és hevesebben ostromolták az enyémeket, miközben a hajamba túrva próbált még közelebb húzni magához.
- Iker... - suttogta elfúló hangon, egy pillanatra elszakadva tőlem. - Szeretlek - nézett egy másodpercre a szemembe, aztán újra magához húzta a fejemet.
Órákon keresztül tudtam volna így állni, összeolvadva. Tudtam, hogy valami véglegesen megváltozott a kettőnk kapcsolatában. Bár lehetetlennek tűnt, hogy ennél is jobban szeressem, mégis valóságos volt. Úgy éreztem, hogy ajkainkkal együtt lelkünk egy része is összefonódott, örökre és visszavonhatatlanul.
Mikor elszakadtunk egymástól, egy könnycsepp gördült végig az arcán, amit mosolyogva töröltem le. Finoman az álla alá nyúlva felemeltem az arcát és egy utolsó, szűzies csókot nyomtam ajkaira.
- Ne sírj! - suttogtam.
Nevetve megrázta a fejét, aztán felemelte a kezét és szemügyre vette a gyűrűt.
- Ez gyönyörű - mondta egyszerűen.
- Lehet, hogy egyel kisebb méret is elég lett volna - fűztem össze az ujjainkat.
- Nem baj, majd hordom a középső ujjamon - legyintett. - Kérdezhetek valamit?
- Megtiltottam bármikor is? - kérdeztem vissza.
- Mikor... szóval, tudod... - motyogta.
Végigsimítottam arca lágy vonalán, aztán vettem egy nagy levegőt és beszélni kezdtem.
- Őszintén? Nem tudom pontosan. Ez most nagyon furcsa lesz, de... Én már a legelején is tudtam, hogy ezt a kérdést csak és kizárólag neked tehetem fel. Annyira összeillettünk már az elejétől kezdve, hogy nem is fért hozzá kétség. De igazán komolyan gondolkozni csak a világbajnokság ideje alatt kezdtem el rajta. Túl sokáig voltál távol tőlem, és rádöbbentem, hogy - ez most nagyon csöpögős lesz - de nem tudok élni nélküled. Úgyhogy hazajöttünk és elkezdtem szervezni - vontam meg a vállam.
Csillogó szemekkel nézett rám, aztán átölelte a nyakam és közelebb húzódott hozzám.
- Menjünk haza - suttogta.
Mikor kiléptünk az étteremből, újra fotósok hadával kellett szembenéznünk. A biztonság kedvéért Sara bal kezét fogtam, hogy még csak véletlenül se láthassanak meg semmit. Előbb-utóbb úgyis észreveszik a gyűrűt, ki fogják találni, hogy az egy eljegyzési gyűrű, de a lehető legtovább szerettük volna kiélvezni, hogy csak azok tudnak róla, akiknek tudniuk kell.
Hazaérve Sara elment zuhanyozni, de előtte még egy vérpezsdítő csókkal mutatta meg, mit tervez ma éjszakára. Én azonban nem bírtam kivárni, míg végez, így halkan kinyitottam a fürdőszoba ajtaját és próbáltam hang nélkül becsukni magam mögött. Vékony gőzpára szállt fel a zuhanykabinból, Sara teste csak körvonalakban látszott. Háttal állt nekem, nem vett észre. Gyorsan ledobáltam magamról a ruhákat, majd elhúztam a zuhanyzó ajtaját. Sara összerezzent a zajra, megperdült a tengelye körül. Végignézett rajtam, majd ajkába harapva tekintetét az enyémbe fúrta.
- De türelmetlen valaki - mosolyodott el, aztán behúzott maga mellé.
Átöleltem a derekát, miközben hagytam, hogy engem is bevizezzen. Kivettem a csatot a hajából, megbabonázva figyeltem, ahogy megrázza hajzuhatagát, mely finoman szétterült a vállán.
- Csodálatos vagy - mondtam, majd finoman szívogatni kezdtem a nyakát.
Tapogatózni kezdett a háta mögött, míg végül sikerült elzárni a csapot. Bár már nem folyt ránk a forró víz, a testünk teljesen felhevült, így egyáltalán nem fáztunk.
Elhúzódott tőlem, mire kérdőn néztem rá, nem tudtam, mi lehet baj, ő azonban kacéran elmosolyodott és kezembe nyomta tusfürdőjét.
- Először fürdess meg... - susogta.
- Sara, ne kínozz! - nyögtem fel, ő viszont felkacagott.
Felvontam a szemöldököm, majd a tenyerembe nyomtam egy adagot, haját elsimítottam az útból és lassan masszírozni kezdtem vállait. Éreztem, ahogy teljesen ellazul érintéseim nyomán, így lassan lejjebb haladtam. Végigsimítottam kulcscsontján, míg elértem a melleit. Mindketten élesen beszívtuk a levegőt, mikor kezembe vettem domborulatait. Igéző tekintetét az enyémbe fúrta, miközben kényeztetni kezdtem. Sóhajai egyre gyorsabban követték egymást, fejét a mellkasomnak döntve élvezte cselekedetemet, forró leheletét a nyakamon éreztem.
Percekkel később tovább haladtam, bekentem a hasát is, majd nagy levegőt véve továbbhaladtam. Nőiességét csak egy pillanatra érintettem, gyorsan rátértem formás lábaira. Végigsimogattam combját majd lábszárát, végül felegyenesedtem, egy gyors csókot nyomtam a szájára és megfordítottam. Haját átraktam a vállain, lassan végigsimítottam a gerince mentén, egészen a fenekéig, majd visszatértem a lapockáihoz és lassan, körkörös mozdulatokkal masszírozni kezdtem. Puha bőre csak úgy vonzotta a kezem, néha lehajoltam és csókot leheltem teste különböző pontjaira.
Miután teste minden egyes porcikáját megfürdettem, újra szembe fordítottam magammal és mosolyogva néztem, ahogy próbálja összeszedni magát.
- Hmm... - húzta végig orrát az állam vonalán. - Máskor is segíthetsz - nyomott egy puszit a nyakamra, majd kezébe vette az én tusfürdőmet, egyértelműen a tudtomra adva, hogy most én következek.
Elég volt csak elképzelnem, miket fog művelni velem és máris szaporábban kapkodtam levegő után. Miközben finoman harapdálta a nyakamat, kezei bejárták felsőtestemet, izmaim megfeszültek lágy érintései nyomán. Mikor ujjai már az alhasamnál köröztek, nem bírtam visszatartani rekedt nyögéseimet. Végtelen időnek tűnt, míg továbbhaladt és finoman végigsimított már tettre kész férfiasságomon. Fejem a zuhanyzó falának döntöttem, miközben folyamatosan kényeztetett. A szemembe nézett, majd le akart térdelni elém, de én elkaptam a karjait, hogy megakadályozzam.
- Most ne - ziháltam. - Nem akarok most elmenni...
Sara elégedetten konstatálta, hogy teljesen szétestem, ujjait a hajamba vezette és finoman megcsókolt. Nyelve játszani kezdett az enyémmel, egyszerre volt lágy és szenvedélyes. Feneke alá nyúlva felemeltem és a falnak döntöttem, mire ő azonnal derekam köré fonta a lábait.
- Még nem voltam kész - nevetett
- Nem érdekel, kívánlak - csókoltam meg, majd a következő pillanatban összeillesztettem testünket.
Sara felnyögött és az ajkamba harapott, a következő pillanatban pedig egy apró puszit nyomott kisebesedett számra. Lassan mozogni kezdtem, miközben lehajtottam a fejem és kezelésbe vettem melleit. Sara nem tehetett mást, csak kapaszkodott belém, kifejezetten élveztem, hogy most én irányítok. Hol lassabb, hol gyorsabb tempót diktáltam, az őrületbe kergetve ezzel őt és magamat is.
- A.. abba ne ha... hagyd - zihálta, mikor leálltam a mozgással.
Kihúzódtam belőle, de csak hogy a következő pillanatban teljesen beletemetkezhessek, majd megismételtem párszor. Sara körmei a hátamat karcolták, sóhajai betöltötték a levegőt, mindenhol ott volt. Mikor újra mozogni kezdtem, Sara szinte azonnal elérte a gyönyört. Éreztem apró összehúzódásait, aminek köszönhetően én is követtem. Percekig mindketten csak ziháltunk, majd mikor úgy éreztem, hogy már képes megállni a saját lábán is, elhúzódtam tőle és letettem.
- Ezt az oldalad eddig eltitkoltad előlem - hajolt hozzám közelebb, orrunk szinte összeért.
- A megfelelő pillanatra tartogattam - szüntettem meg a kettőnk között lévő távolságot. - Megőrjítesz - mosolyogtam, mikor elszakadtunk egymástól.
- Mondanám, hogy sajnálom, de nem lenne igaz - kacsintott, majd elhúzta a zuhanyzó ajtaját és kilépett. Elvettem tőle az egyik törülközőt, magam köré tekertem, miközben ő a haját próbálta szárítani. Ahogy felemelte a kezét, gyűrűjén megcsillant a lámpa fénye. Odaléptem hozzá, egy csókot nyomtam az ékszerre, majd ujjamat végighúztam meztelen karján, míg végül a hajába túra magamhoz húztam és szorosan átöleltem.
Nagyon vártam már ezt a fejezetet, mikor írni kezdtem ezt a történetet, már nagyjából megvolt a fejemben ennek a résznek a vázlata, de természetesen végül nem azt írtam le, amire akkor gondoltam. Ha hinni lehet a sajtónak, a barátaik is ott voltak, mikor Iker megkérte Sara kezét. Mivel nagyjából próbálok reálisan írni, nem sokat változtatni a valóságon. Tudom, hogy nagyon fontos részét alkotják Iker életének, de semmit nem tudok róluk. Nem ismerem a személyiségüket, a szokásaikat, a nevüket is csak a Facebook képekről tudtam meg. Persze nem ismerem se Sarát se Ikert vagy éppen Sesét sem, de az ő személyiségük mégis "nyilvános" valamennyire. Szóval ennek az egésznek az lett volna a lényege, hogy tudatosan hagytam ki az egész történetből a gyerekkori barátokat. A következő fejezetek nagyon fontosak lesznek a történetben, már csak azért is, mert még nem döntöttem el, meddig írom. Nagyjából tudom, meddig szeretném vinni a fonalat, egy idő után utol fogom érni a valóságot és akkor már a saját fantáziámon fog múlni, hogyan fut tovább a történet. Ez most még nagyon zavaros így, de két fejezet múlva többet fogtok tudni, ígérem :)
Bocsi a nagy késés miatt, nem így terveztem. Ez most igazából nem szól semmiről, de a szemfülesebbek kibogarászhatják ebből és az előző részekből, hogy mi lesz a következő fejezetben. Sietek vele!
Csanna
Elfoglaltuk a helyünket a repülőn, a gép első részében. Beültem Sese mellé, aztán a kezembe vettem a nemrég vásárolt újságot, de odáig már nem jutottam el, hogy el is olvassam.
Álvaro vigyorgó feje jelent meg előttem és az arcom elé tartotta telefonját.
- El akartam olvasni, mit írnak rólunk. És tudod, mit találtam? "Iker Casillas élő adásban csókolta meg a barátnőjét", "Casillas győzelmi csókja", "A spanyol kapus interjú közben kapta le a riportert". Veletek van tele minden...
Mosolyogva megvontam a vállam, nem akartam túlkomplikálni az ügyet, de Sergio nem így gondolta. Kikapta a telefont Álvaro kezéből és első dolga volt megnézni a videót.
- Romantikus - fintorgott, mikor elolvasta a cikket.
- Na jó, szálljatok le rólunk - nevettem fel.
A hír persze futótűzként terjedt, minden csapattársamtól kaptam egy-két megjegyzést. Nem törődtem velük, ez a csók csak és kizárólag kettőnkre tartozott.
Mikor kialudtak a biztonsági öv bekapcsolására figyelmeztető lámpák, felpattantam.
- Hát te? - nézett rám kérdőn Sese.
Fejemmel a turista osztály felé intettem, ott utaztak a riporterek, újságírók, a stáb tagjai. Mikor megértette, mire gondolok, lemondóan sóhajtott, így jelezve, hogy reménytelen eset vagyok.
Elhúztam a két utasteret elválasztó függönyt, mire minden fej felém fordult. Sara arca felragyogott, mikor meglátott és gyorsan elpakolta a holmiját a mellette lévő székről.
- Híresek lettünk - adtam egy puszit a homlokára, miután leültem.
- Ne is mondd, mindenki ezzel jön... - fintorgott, majd vállamra hajtotta a fejét.
- Megbántad? - kérdeztem halvány mosollyal az arcomon.
- Dehogy! - tiltakozott azonnal. - Nem is tudod, mennyire jólesett.
Lehajtottam a fejem, hogy összeilleszthessem ajkainkat. Nem volt hosszú csók, próbáltunk figyelemmel lenni a többiekre, hogy ne érezzék kínosan magukat.
- Fáradt vagy - húztam végig ujjam hegyét a szeme alatti halvány árnyékon.
- Te is - vágott vissza, jogosan.
Egyikünk sem pihent túl sokat az elmúlt napokban.
- Aludj nyugodtan - suttogtam a hajába.
- Nem, nem akarok - rázta a fejét makacsul.
Tudtam, hogy érti. Most, hogy újra együtt voltunk, egy percet sem akartunk elvesztegetni az együtt töltött időből.
Elmerültünk a mi kis világunkban, nem törődtünk semmi mással. Apróságokról beszélgettünk, hiszen sokan voltak körülöttünk, de ez is hihetetlenül hiányzott. Néha visszamentem a csapattársaimhoz, hogy csináljunk néhány közös fényképet, de utána mindig visszatértem Sarához. Senki nem vetette a szememre, mindenki megértette, hogy miért vagyok vele. Hallottuk, ahogy Pepe rádiójából folyamatosan szól a zene, aztán hirtelen valaki elhúzta a függönyt és belépett David, Sese, valamint a kapus. Valami szerelmes szám ment a rádióban, szóval úgy döntöttek, hogy szerenádoznak nekünk egyet. Sara kissé zavarba jött, én azonban már hozzászoktam a srácok folyamatos hülyeségéhez, csak a fejemet fogva röhögtem rajtuk. Az ajtóban feltűnt Xavi vigyorgó feje is, kezében egy pohár sört tartott. Átmászott néhány ülésen, míg elért hozzánk.
- Ne is foglalkozz velük - nevetett Sarára.
- Várj, felállok és tudtok beszélni - emelkedett fel a székéből, de Xavi intett, hogy maradjon csak.
- Kikészítenek - fintorgott, aztán felém nyújtotta a sört. - Fél óra múlva megérkezünk, neked kell kiszállni először.
- Oké, kösz, hogy szóltál.
- Mi lesz a program? - kérdezte Sara, miután a fiúk visszamentek az első osztályra.
- Most elmegyünk a Las Rozasba, lesz pár óra pihenőnk. Hattól vár minket a király, lesz egy rövid fogadás a számunkra, utána megyünk a buszhoz és ünneplés egész éjszaka. Éjszaka lesz még egy buli, csak a csapattagoknak és a hozzátartozóiknak. Nem lesz hosszú, akkor már mindenki hulla lesz. Utána visszamegyünk a hotelbe, még senki nem megy haza, a következő napokban együtt kell maradnunk. Ott leszel a téren?
- Hát persze - mosolyodott el.
- Akkor jó - nyomtam egy puszit az arcára. - Jobb, ha most visszamegyek.
- Várj! - kapott a karom után.
- Az esti buli... Oda én is megyek?
- Hozzátartozót mondtam, ugye? - mosolyogtam rá, mire alsó ajkát beharapva a szemembe nézett.
- Akkor jó.
- Ugye tudod, hogy ez felesleges kérdés volt? - öleltem át, mire arcát a vállamba fúrta.
- Azért jó volt hallani a véleményed...
Nevetve elhúzódtam, miközben az álla alá nyúlva felemeltem a fejét. Egy pillanatra találkozott a tekintetünk, aztán finoman megcsókoltam. Egyik kezét a tarkómra vezette, a másik a mellkasomon pihent. Imádnivalóan csókolt vissza, teli rajongással, odaadással, lágysággal, mosolygásra késztetett. Képtelen voltam elszakadni puha ajkaitól, pedig éreztem, hogy egyre több tekintet akad meg rajtunk.
- Hé, folytassátok ezt máshol, Iker, gyere már! - hallottuk meg Sese hangját, mire szétrebbentünk.
- Még találkozunk - nyomtam egy utolsó csókot a szájára, aztán kimásztam mellőle.
- Egy percet sem bírtok ki egymás nélkül? - kérdezte Sergio.
- Az a bajod, hogy hiányzik Lara - veregettem meg a vállát, figyelmen kívül hagyva a kérdést.
Mikor visszamentem a csapathoz, kissé megdöbbentem. Nagy részük az "imádok mindenkit" állapotban volt, de meglepően jól tartották magukat. Ők is tudták, hogy még vár ránk egy találkozó a királyi családdal.
- Mindenki üljön le, leszállunk!
Elfoglaltuk a helyünket, aztán a gép puhán landolt a barajasi repülőtéren.
- Iker, vidd a kupát! - nyomta a kezembe Andrés.
Az ajtóhoz léptem, aztán visszanéztem a többiekre.
- Mehetünk? - kérdeztem vigyorogva.
Ebben a pillanatban a steward kinyitotta a gép ajtaját, én pedig kiléptem a lépcső tetejére. Megdöbbentett, mennyien vártak ránk már itt. Több ezren voltak, mindenki éljenzett, a fejünk felett repülőgépek húztak el, nemzeti színű kondenzcsíkot hagyva maguk mögött. Felemeltem a kupát és integettem a rengeteg embernek, aki mind erre a pillanatra vártak, ezért álltak itt kitudja, mióta.
Kilépett mögém del Bosque, majd sorra az összes csapattársam, mindenkit ovációval fogadtak.
×××
A hotelbe érve reméltem, hogy lesz egy is időm pihenni, de a többiek nem így gondolták. Ott folytatták, ahol a gépen abbahagyták. Megértettem őket, hiszen ki tudja, adódik-e még ilyen az életünkben. Ekkor már csatlakoztak hozzájuk a barátnők, feleségek és gyerekek, mindenhol boldogságtól ragyogó arcokat láttam. Odaültem az egyedülálló társaim mellé, hagyva, hagy élvezzék ki a többiek, hogy újra találkoztak a szeretteikkel.
Abban mindannyian egyetértettünk, hogy ezt a pár órát alkohol nélkül kell eltöltenünk, hiszen nem akartunk kellemetlen bakit a királyi palotában.
Ahogy elnéztem a gyerekeivel játszó Nandot, az őket mosolyogva figyelő Olallát, valami motoszkálni kezdett a fejemben. Eleinte nem volt semmi konkrétum, de pár perc múlva egyre világosabban láttam, mit szeretnék. Először elhessegettem az ötletet, de mindig visszatért, tudtam, hogy miért: már el sem tudtam volna képzelni az életemet Sara nélkül.
- Nagyon elgondolkoztál - lökött oldalba Xavi.
- Eszembe jutott, amit mondtál rólunk. A világbajnokságon - néztem rá.
Egy pillanatra összeráncolta a szemöldökét, aztán elmosolyodott, mikor eszébe jutott.
- Gondoltam, hogy nem fogsz megfeledkezni róla. Figyelj Iker, ez a te döntésed, egyedül a tiéd. Nem is vagyok olyan helyzetben, hogy segítsek, de ha elfogadsz egy tanácsot... Ha tényleg, igazán ezt szeretnéd, akkor nem is kell gondolkoznod rajta. Ha vacillálsz, akkor inkább várj még.
- Nem... Tudom, mit szeretnék. De hogy ő mit gondol, azt nem tudom - ráztam meg a fejem.
- Dehogynem - mosolyodott el. - Érzed te azt.
Lehajtottam a fejem, végiggondoltam a szavait és tényleg igaza volt. Az ötlet egyre szilárdabb formát öltött a fejemben.
- Dolgoznak az agysejtjeid, látom - veregette meg a vállam Xavi, aztán magamra hagyott.
A királyi palotában tett látogatás után egy nyitott tetejű busz várt ránk, ami a Cibelesre vitt minket. Soha nem láttam még ennyi embert egy helyen, még két éve sem voltak ennyien, az Európa-bajnoki cím ünneplésekor. A hat km hosszú utat több óra alatt tettük meg, a busz szinte lépésben haladt, hogy a rajongók le ne maradjanak valamiről. Ekkor újra előkerültek a sörösüvegek, egyesek már alig álltak a lábukon, pedig a show még el se kezdődött. Gerard például leköpte a Szövetség elnökét, ami azért is volt nagy csoda, mert folyamatosan dülöngélt, a többieknek kellett tartaniuk.
Mikor elértük a teret, mindannyian felmentünk a számunkra összerakott színpadra és Pepe elkezdte a showt. Mindenkit személyesen bemutatott, persze a maga módján, meg amennyire a fejfájása engedte. David Bisbal is megérkezett, énekelt, még tovább hergelte a már amúgy is lelkes közönséget. Én is ott voltam, de aztán észrevettem Sarát a színpad mögött és feltűnés nélkül próbáltam hátramenni hozzá. Átöleltem a derekát, mire összerezzent és megfordult a karjaimban.
- Mit csinálsz itt? - kérdezte halkan. - A többiekkel kéne lenned.
- Én döntöm el, hogy mit szeretnék csinálni - mosolyogtam rá.
- Iker, nekem dolgozni kéne.
- Nem akarlak zavarni, csináld nyugodtan a munkád, én csak itt leszek - miközben beszéltem, végigsimítottam a hátán, beletúrtam a hajába, majd egy puszit nyomtam a homlokára.
- Eltereled a figyelmem - nevetett fel.
- Nem direkt csinálom, de túl csábító vagy - néztem végig rajta.
- Na, menj vissza a fiúkhoz! Ünnepelj velük, lehet, hogy nem lesz több ilyen.
- Nagyon el akarsz küldeni magadtól, mit tervezel? - öleltem át a nyakát.
- Csak nem akarlak megfosztani semmitől.
- Akkor hadd maradjak veled - suttogtam.
Még egy jó fél órát maradtam vele, de utána be kellett csatlakoznia az élő közvetítésbe, úgyhogy magára hagytam, hadd koncentráljon.
- Hol voltál? - kérdezte Sese, mikor megálltam mellette.
Fejemmel Sara felé intettem, mire megforgatta a szemeit.
- Pepe nagyon kész van - intett az említett felé, aki éppen elképesztően hamisan énekelt a mikrofonba. - Imádja, hogy szerepelhet.
- Nem normális - ráztam a fejem nevetve, aztán elfogadtam a felém nyújtott pezsgőt. - Lara jön este?
- Dolgozik - mondta Sergio tömören, mire összeráncoltam a szemöldököm.
- Minden oké veletek?
- Persze - legyintett, de láttam, hogy valami aggasztja.
Ráhagytam, úgy voltam vele, hogy úgyis elmondja, ha komoly a dolog. Úgyhogy csatlakoztam a többiekhez, akik egyszerűen képtelenek voltak megállni az ünnepléssel.
Már majdnem éjfél volt, mikor bejelentették, hogy vége a bulinak és a tömeg oszlani kezdett. Elvittek minket egy bárba, amit erre az estére külön nekünk volt fenntartva. Hamarosan befutottak a családtagok is, valaki elindította a zenét és a táncparkett megtelt ölelkező párokkal. Hirtelen megéreztem egy kezet a derekamon, mire odakaptam a pillantásom. Sara felém hajolt és összeillesztette ajkainkat. Ezúttal nyoma sem volt benne a repülőn tapasztalt lágyságnak, vad volt és szenvedélyes. Elfojtottam egy nyögést és még szorosabban átöleltem. Hátrálni kezdett, de nem szakadt el tőlem, végül elértünk a tánctérre. Egyik kezével átölelte a nyakamat, míg a másikkal a hajamba túrt és ringatózni kezdtünk a zene ütemére. Nem érdekelt, hogy hányan látnak, abban a pillanatban csak az övé voltam, semmi más nem számított. A csók kezdett egyre jobban elmélyülni, így végül elhúzódtam.
- Ezzel még várj egy kicsit - simítottam ki egy tincset az arcából.
- Hmm... - fúrta fejét a vállgödrömbe. - Ne sokáig - suttogta, mire elnevettem magam.
- Nagyon hiányoztál - szorítottam magamhoz.
- Remélem tudod, hogy a következő napokban nem lesz nyugtod tőlem.
- Már alig várom - súgtam a fülébe.
Ez már sokkal meghittebb ünneplés volt, mint az eddigiek, de nem tartott sokáig. Mindannyian fáradtak voltunk, szerettünk volna már bedőlni az ágyba és nem foglalkozni semmivel. Hívtam egy taxit, ami visszavitt minket a hotelbe. Nem volt hosszú az út, de egy másodpercre sem engedtem ki a karomból Sarát, még bejelentkezés közben is őt öleltem. Mikor felértünk a szobánkba, egyből végigdőlt az ágyon.
- Mész fürödni? - dőltem neki az ajtófélfának.
- Menj nyugodtan - intett.
Nagyon sokáig álltam a meleg víz alatt, így próbálva lemosni magamról a fáradtságot. Mikor végül kész voltam, magam köré tekertem egy törülközőt és visszamentem a hálóba. Sara ugyanabban a pózban feküdt az ágyon ahogy hagytam, mellkasa egyenletesen emelkedett és süllyedt, elaludt. Neki is nehéz volt ez a pár nap. Gyorsan magamra kaptam egy alsónadrágot, aztán odaléptem mellé.
- Szabad a fürdőszoba - simítottam végig az arcán, mire hunyorogva kinyitotta a szemeit.
Már majdnem aludtam, mikor kilépett. Gyorsan bebújt mellém a takaró alá, fejét a mellkasomra hajtotta, én pedig átöleltem a derekát. Több, mint egy hónap telt el azóta, hogy utoljára így aludtunk. Szorosan hozzám bújt, rám mosolygott, aztán lehunyta a szemeit, pár perc múlva pedig én is elaludtam, még az álmaimban is megjelent az a nyugalom, amit Sara jelenléte okozott.
Nos, hol is kezdjem? Az utóbbi pár fejezet nem úgy sikerült, ahogy elterveztem, úgyhogy végiggondoltam, mi lehet a baj. Nincs ihlethiányom, mert tele vagyok ötletekkel. De nem tagadom, hogy többször ültem már perceken keresztül a monitor előtt úgy, hogy egy betűt sem írtam le. Másrészt elképesztően nagy hajtásban vagyok, a suli, a meccsek, egyszerűen minden összejött, de ez nem lehet kifogás. Próbáltam nagyjából időben hozni az új részeket, ez plusz nyomás volt rajtam és még tovább rontott az egészen, a minőség nem olyan lett, mint amit elvárok magamtól. De most tisztáztam magamban bizonyos dolgokat, hogy pontosan miért is írom én ezt a történetet. Amikor először átfutott a fejemen a blogolás gondolata, elvetettem. De nem találtam egyetlen ilyen Iker és Sara történetet, ezért (is) vágtam bele. Most annak a tizenöt rendszeres olvasónak és néhány kommentelőnek írtam ezt a fejezetet, akik itt vannak az oldalon. Nem lett tökéletes, nem ez lett a legjobb fejezet. De nagyon akartam, elképesztően vártam már ezt a részt, és mikor elkezdtem csak írtam, írtam és írtam, aztán hirtelen már azt vettem észre, hogy kész van. Újra átéltem a döntő izgalmát, nem is tudtam rendesen átadni ezeket az érzelmeket, mert annyi mindent bele akartam írni mindent, hogy visszaolvasva teljesen értelmetlen volt. Úgyhogy most itt van, remélem tetszik és tényleg próbálok most már minőségibb munkát kiadni a kezeim közül... Csanna
Nem mindenki fogta fel azonnal, hogy már csak egy lépésre vagyunk a céltól. Mindenki másképp reagált rá. Néhányan maguk elé meredtek, mások boldogan mosolyogtak. De már a Németország ellen meccset követő nap leültünk és megnéztük Hollandia eddigi meccseit.
- Ezek mindenkit lerúgnak - vonta le az egyszerű következtetést Xabi.
- Robbenre nagyon kell figyelni, bármikor robbanhat - mondta szinte csak magának Sese.
- Büntetőkkel hogy állsz, Iker? - vigyorgott rám Pepe.
- Addig nem jutunk el. Rúgtok egy gólt, vagy többet - válaszoltam azonnal.
Ez az egy dolog egyértelmű volt a csapaton belül, nem akartunk a tizenegyesekre játszani. Az egy hatalmas szerencsejáték, nem így akartunk nyerni. Dőljön el a pályán, játék közben, ki a jobb.
A következő napokat intenzív felkészüléssel töltöttük, nem csak testileg. Egy ilyen feladathoz, ekkora nyomáshoz fejben is készen kell állni. Tudtuk, mi az erőssége és gyengesége az ellenfelünknek, tisztában voltunk a saját képességeinknek. Elszántabbak voltunk, mint valaha.
A mérkőzés este fél kilenckor kezdődött, de mi már délután ott voltunk. Megtartottuk a meccs előtti sajtótájékoztatót, túlestünk a szokásos formaságokon. Már a melegítés kezdetekor tele volt a stadion, egyértelműen teltház volt, mindenki látni akarta a döntőt.
- Megcsináljuk! - mondtuk az öltözőben, mielőtt kiléptünk volna a folyosóra.
- Paul szerint is - szólalt meg Pepe, mire elnevettük magunkat.
Na igen, a jós polip minket hozott ki győztesnek, de azon kívül, hogy jól szórakoztunk rajta, nem igazán foglalkoztunk vele.
Felsorakoztunk a kijárónál, vártuk a hollandokat. Fejben már a pályán voltam, mikor hirtelen valaki megveregette a hátamat.
- Ezt majdnem elfelejtettem - vigyorgott rám Sese, aztán megkaptam a szerencsepuszit, mint minden meccs előtt.
Mosolyogva néztem végig a társaimon. Néhányan ugráltak, az utolsó másodperceket is kihasználva a melegítésre, mások feszülten meredtek maguk elé.
Végül megkaptuk a jelet és kivonultunk a pályára. A közönség tapsolt, éljenzett, a hangulat a helyzethez illően emelkedett volt. Csak fél füllel hallgattam a bemondó izgatott hadarását, lehunytam a szemem és egy pillanatra visszarepültem az időben. Felidéztem magamban az első meccsemet a válogatott színeiben. Akkor ez az egész még csak egy álom volt. Most itt az idő, hogy véghez vigyem ezt a vágyat, egy srác álmát, ami folyamatosan ösztönzött belülről.
A himnuszunk alatt lehunyt szemmel hallgattam, ahogy a közönség énekel. Nem volt szöveg, csak "lalaláztak", de érezni lehetett benne az összetartást. Most nem számított, hogy ki katalán, baszk vagy éppen spanyol. Egy célunk volt, a győzelem, amit csak közösen tudtunk véghez vinni.
Megérintettem a felső kapufát, aztán már hallottam is a sípszót. Elkezdődött.
Mindössze öt perce tartott a meccs, mikor a spanyol tábor felhördült. Sese fejelt kapura, óriási lehetőség volt, de Stekelenbulg kivédte.
- Hé, nyugi! - kiáltottam oda neki, mert láttam, hogy nagyon bosszantja a a dolog. - Még van időnk.
Az első negyed óra alatt szinte csak nekünk voltak helyzeteink, David folyamatosan a lesvonalon táncolt, hihetetlenül nagy helyzet azonban nem alakult ki. Újabb tizenöt perc elteltével rá kellett döbbennünk, hogy nem véletlenül féltünk a hollandok szabálytalanságaitól. De Jong brutálisan rúgta mellbe Xabit, ha ez nem a világbajnokság döntője lett volna, talán még ki is állították volna érte. Csak úgy repültek a sárgák, a bíró az első félidő alatt ötöt osztott ki.
Lassan enyhült a fölényünk, a hollandok egyre beljebb merészkedtek. Valószínű, hogy az elején csak fölmértek minket, az első félóra után már nekem is volt dolgom. Ettől függetlenül az első félidő után döntetlen volt az állás.
- Jobbak vagyunk, basszus, lőjünk már egy rohadt gólt! - fakadt ki David az öltözőben.
- Hé, higgadj le! Ha így folytatjuk, meglesz. Jobban ki kell használni a lehetőségeket, nem sok kell már - próbáltam kicsit lenyugtatni őket. - Hogy vagy? - fordultam Xabi felé.
- Túlélem - vigyorgott rám.
- Oké, emberek, ezt így kell tovább csinálni. Sikerült kikapcsolni Robbent, ami létfontosságú. Már csak elől kell egy kicsit jobban koncentrálni - értékelte del Bosque az első játékrészt.
A másodikat is mi kezdtük jobban, de lehetőségekben ezúttal sem bővelkedett egyik csapat sem. Mi próbálkoztunk, ők szabálytalankodtak.
Aztán negyed óra után Robben kapott egy nagyon jó labdát, beindult, a többieknek esélyük sem volt utolérni, szerelni. Tudtam, hogy nekem kell megakadályoznom. Kissé kijöttem a kapuból, hogy jobban tudjam zárni a szöget. Abban a pillanatban csend volt. Nem hallottam a közönséget, a vuvuzelát, koncentráltam.Az járt a fejemben, hogy ki kell védenem, itt nem szabad hibázni. Egy pillanatra találkozott a tekintetünk, aztán ellőtte a labdát, én pedig elvetődtem. Éreztem, ahogy a labda a lábamnak ütközik, irányt változtat, de nem tudtam, hogy ennyi elég lesz-e. Átnéztem a vállam felett, láttam, ahogy a labda elhagyja a pályát. Abban a pillanatban újra hallottam mindent. A spanyol szurkolók éljenzését, Robben szitkozódását, a csapattársaim megkönnyebbült szavait.
- Jövünk neked egyel - csapott a kezembe Carles.
Kétségkívül ez volt a meccs helyzete, de nem állhattunk itt le, menni kellett tovább. Sikerült újra nyomást helyezni a holland kapura, először David lőtte mellé, majd Sese fejelt újból fölé. Vészesen közeledett az utolsó perc, de gól még nem született.
Az utolsó perceket nagyon megnyomta az ellenfél, de sikeresen megakadályoztuk a támadásaikat. Jöhetett a ráadás. Itt már egyértelmű volt a fölényünk, a hollandok valószínűleg a büntetőkre vártak, folyamatosan csak védekeztek. Volt itt minden: oldalháló, Stekelnburg védés, vagy éppen túl sokáig tartó bizonytalankodás. A második 15 percre beállt Nando is, friss erőként tőle várta az edzőnk a segítséget. Ekkor már meglett az eredménye a folyamatos holland szabálytalanságoknak, Heitinga megkapta második sárgáját, emberelőnyben játszhattunk tovább. Ezután az ellenfelet már nem érdekelte, mi ér lapot és mi nem, mindent megtettek, hogy kihúzzák hátrányban a tizenegyesekig.
Nem sikerült nekik. Nando Cescnek passzolt, ő pedig Andérsnak, aki egyre közelebb jutott a kapuhoz. Ökölbe szorítottam a kezem, nagyon akartam, hogy végre összejöjjön. Láttam, hogy lendül a lába, Stekelenburg vetődött, de a labda elszállt mellette, megrezdült a háló. Gól.
Abban a pillanatban elöntöttek az érzelmek. A többiek egymásra ugráltak, a kispados játékosok mind ott örültek a többiekkel. Én azonban nem mehettem. Annyi érzelem kavargott bennem, egészen beleszédültem. Végre sikerülhet, az álom már csak karnyújtásnyira, egészen pontosan három percnyire volt tőlem. Szemeimet elöntötték a könnyek, de nem szégyelltem. Tudtam, hogy össze kell szednem magam, még nincs vége. Már csak három perc.
Láttam, hogy Gerard is erősen dörzsöli a szemét, Sese szélesen mosolygott, mindenki próbálta felfogni, hogy mi történt.
A hollandok hisztiztek, reklamáltak, de a bírót nem érdekelte. Intett, hogy középkezdés lesz. Soha nem telt még ilyen lassan az idő. Folyamatosan a bírót néztem, hogy mikor veszi már a szájába a sípot. Mikor végül megtette, jelezve, hogy vége a meccsnek, elengedtem magam. Nem érdekelt, hányan látják, hogy mit gondolnak rólam. Térdre rogytam és utat engedtem a boldogság könnyeinek. Láttam, hogy a többiek egymást ölelgetik, ugrálnak, kiabálnak. Hirtelen megéreztem egy érintést a hátamon, mire felnéztem. Busquets volt az.
- Ne sírj, gyere! - ölelt meg szorosan.
Felnevettem, engedtem, hogy felhúzzon. Összeölelkezve indultunk meg a többiek felé.
- El Capi - vigyorgott Carles, mikor meglátott. - Sikerült.
Nem tudtam betelni a pillanattal, újra és újra át akartam élni mindent. Egyszerre sírtam és nevettem, a többiek pedig folyamatosan jöttek és jöttek, mindenki megölelt, gratulált.
- Ikeeer - nevetett rám Sese. - Hát ne sírj már, te bolond! Nyertünk, megcsináltuk, ma este bulizunk - ölelt meg. - Na, szedd már össze magad - lökött meg, mire arcom a mezembe töröltem.
Próbáltam összeszedni magam, de mikor úgy tűnt, hogy sikerült megnyugodnom, újra eszembe jutott minden. Erre vágytam gyerekkorom óta és most végre teljesült. Fel sem tudtam fogni.
- Tudod, mire gondolok most? - szólalt meg mellettem Xavi.
Ránéztem, mire elmosolyodott. A tekintete mindent elárult.
- Nigéria? - kérdeztem, mire bólintott.
Ott játszottunk együtt először, ott nyertünk együtt. És most újra nyertünk, ezt is közösen csináltuk végig.
Percekig csak ugráltunk és idiótán vigyorogtunk, igazából senki sem tudta felfogni teljesen.
- Gyertek csak! - kiabáltam a többieknek del Bosque mellől.
Azonnal megértették, mire gondolok, körénk gyűltek, aztán a magasba dobáltuk az edzőnket.
- Na, elég lesz most már - nevetett.
- Kezdünk - jött oda hirtelen az egyik szervező.
Ekkor minden tekintet a díjátadó hely felé fordult, ahová a hollandok sétáltak fel lassan, szomorúan. Együtt éreztem velük, ha átérezni nem is tudtam a bánatukat. Elveszíteni egy döntőt... Nem éppen kellemes élmény.
- Hát, vége van - szólalt meg mellettem Nando. - Hihetetlen.
- Az - bólintottam, de gondolataim más irányba terelődtek.
Vége van a világbajnokságnak. Nyertünk. Akkor ez azt jelenti, hogy a Szövetség kérése is idejét vesztette. Megpördültem a tengelyem körül, egyenesen Sara szemébe néztem. Határozottan megindultam felé, közvetlenül előtte álltam csak meg, majd mielőtt egy szót is szólhatott volna, szorosan megöleltem. Egy pillanatra megdöbbent, de utána karjait a nyakam köré fonta és hozzám préselődött. Egy hónapja nem érhettem így hozzá, nem érezhettem az illatát, bőre selymességét. Egyikünk sem mondott semmit, ez nem az a pillanat volt. Ajkam egy pillanatra nyaka puha bőréhez szorítottam, aztán elhúzódtam tőle. Mélyen a szemébe néztem, elmosolyodtam, de el kellett engednem. A mi díjátadásunk következett.
Előreengedtem a többieket, csapatkapitányként nekem kellett átvenni a kupát, én voltam az utolsó. Mosolyogva néztem őket, ahogy megérintik a kupát, aztán megkapják az aranyérmet. Végül én is felértem a lépcsőn, kezet fogtam a spanyol királyi család tagjaival és Nelson Mandelával. Végül bemásztam a csapattársaim elé, akik már félkörbe álltak, készen állva az ünneplésre. Megkaptam a kupát, megcsókoltam, aztán a magasba emeltem, valóra váltva életem nagy álmát. Ugyanebben a pillanatban a csapattáraim éljenezni kezdtek. Arany színű konfettik kezdetek hullani ránk, mindent és mindenkit belepve. Továbbadtam a serleget Sesének és csatlakoztam a többiek ünnepléséhez. Vakuk villantak, a közönség énekelt, mi pedig sodródtunk a boldogságban. Az utolsók közt hagytam el a pódiumot, láttam, hogy a többiek már lent táncolnak, a közönségnek pózoltak. Megkaptuk az új mezünket, amire már rá volt hímezve az arany csillag, így jelezve, hogy igen, világbajnokok vagyunk. Elkészült a hivatalos fotó, ami bejárja majd a világot, aztán elindultunk a pályán, megmutatva a nézőknek a kupát. Fotózkodtunk, hülyéskedtünk, eszünkben sem volt komolyan venni bármit is. Ma este ünnepelni akartunk, kiélvezni a megérdemelt jutalmunkat.
Még nagyon-nagyon sokáig a pályán maradtunk, a közönség közben távozott, de elszórakoztattuk magunkat. Közben előkerült a rengeteg pezsgő és a többi ital, de ezúttal senki nem tiltakozott. Egy idő után bevonultunk az öltözőbe és ott folytattuk. Folyamatosan érkeztek a gratulálók, a királyi család, Nadal, Plácido Domingo és rengeteg, rengeteg barát.
- Interjú, srácok. Iker kezdi - mondta a sajtós.
Ezúttal mindenféle idegesség nélkül mentem interjút adni. Mosolyogva léptem a kamera elé, Sara arca ugyanúgy ragyogott. Csak intett, hogy már jöhetek is, mert kapcsolják a helyszínt. Meg akartam fogni a kezét, de ő megrázta a fejét és kiszabadította ujjait.
- Nos, aki király és a herceg már távozott, de Iker még itt van.
Újra elöntöttek az érzelmek, tudtam, hogy nem fogom kibírni az interjú végéig. Nagy levegőt vettem, hogy megnyugodjak.
- Hogy kezdődött ez az egész világbajnokság és ahogy most áll... - mondta mosolyogva.
- Mit szeretnél, mit mondjak? Mit kéne mondanom? - kérdeztem, utalva ezzel arra, hogy nagyon szétszórt vagyok.
- Hát, mondjuk beszéljünk arról, mit érzel...
- Nagyon boldog vagyok, igazából szuper boldog. Úgy gondolom, megérdemeltük, egészen a kezdetektől kezdve. Szeretném megköszönni azoknak az embereknek, akik mindig támogattak engem, a szüleimnek, a testvéremnek... - nem tudtam tovább mondani, elcsuklott a hangom, szemeimet elöntötték a könnyek.
Sara zavartan elmosolyodott és témát váltott.
- Oké, akkor beszéljünk egy kicsit a meccsről és majd visszatérünk...
Én azonban tudtam, hogy nem fejeztem be a köszönetmondást. Mosolyogva megráztam az ujjamat, mire értetlenül elhallgatott.
- Nem. A barátaimnak és neked - mondtam lágyan, aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve átöleltem és megcsókoltam.
Nem volt hosszú csók, nem is annak szántam, de minden érzelmemet belesűrítettem. A dühömet, amiért őt bántották, a hálámat, amiért mindenben támogatott, a szerelmet, amit iránta éreztem és a jelenlegi örömömet. Éreztem rajta a teljes döbbenetet, de viszonozta a csókot. Mosolyogva elhúzódtam, még egy apró puszit nyomtam az arcára, aztán elléptem tőle.
- Megyek, később találkozunk - szóltam vissza a vállam fölött.
- Istenem... Folytathatnánk később? - hallottam, ahogy zavartan magyarázkodik.
A stáb tagjai füttyögtek és tapsoltak, de nem érdekelt. Boldog voltam. Ez volt az én személyes köszönetem a támogatásáért cserébe. Nem terveztem meg előre, teljesen spontán csók volt és így volt a legjobb. Széles mosollyal az arcomon léptem be az öltözőbe.
- Te jó ég, mit műveltél? - nevetett fel Álvaro, mikor meglátott. - Nagyon gyanúsan nézel ki...
Csak megráztam a fejem, ez kettőnkre tartozott. Amennyire gyorsan terjednek a hírek, úgyis meg fogják tudni. Vigyorogva leültem a padra, aztán elfogadtam a felém nyújtott pezsgőt. Minden teher lezuhant rólam, teljesen megnyugodtam. Miután megittam az italomat, elvonultam zuhanyozni. Sokáig álltam a meleg víz alatt, újraéltem életem legboldogabb napjának pillanatait.
- Hagytál nekem is? - kérdezte Jesús, miután kijöttem.
- Talán - vágtam rá.
Már szólt a zene, a srácok táncoltak, énekeltek, néhányuk szeme könnyes volt. Jellemző volt az éjszakára a kettősség. Mindenki elsírta magát, volt, aki többször is. Vonatozva, a Waka wakát énekelve bejártuk az egész létesítményt, sört locsoltunk a kommentátorra, Santi kerített valahonnan egy vödröt és azzal a fején járkált mindenhova. Egy idő után már csak mi maradtunk, a csapat és akikkel mindennapi kapcsolatunk van. Már-már olyanok voltunk, mint egy nagy család, a hangulat is megváltozott. Ha lehet, még boldogabbak lettünk, hiszen azokkal osztottuk meg ezt a címet, akik látták, mennyi mindent tettünk ezért.
- Iker, látogatód van - jött be Víctor az ajtón.
Fogalmam sem volt, hogy ki lehet az, már minden barátom gratulált, tudtommal csak mi maradtunk az épületben, meg a takarítók.
Kíváncsian léptem ki a folyosóra, aztán elállt a lélegzetem. Ott állt a falnak dőlve, egyik lábát felhúzta, és mosolygott. Egy pillanatra lehunytam a szemem, aztán gyors léptekkel megindultam felé. Sara ellökte magát a faltól és egyet lépett felém. A következő pillanatban dereka elérhető közelségbe került, így azonnal megragadtam és magamhoz húztam. Arcom a tincsei közé temettem, éreztem, ahogy tüdőm megtelik az ismerős, utánozhatatlan illattal. Fejét a nyakamba fúrta, miközben a hajamba túrt, próbált a lehetetlennél is jobban szorítani. Percekig álltunk így, egybe forrva, mozdulatlanul, kiélvezve a pillanatot. Fogalmam sem volt, hogy még itt van, így különösen meglepődtem. Azt hittem, csak a repülőn láthatom újra.
Hosszú idő után elhúzódtam tőle, de csak annyira, hogy ránézhessek. Szemem csak úgy falta tökéletes arca minden négyzetcentiméterét, pillantásunk összekapcsolódott, gyönyörű tekintete magába szippantott. Felemelte a kezét, ujjait óvatosan végighúzta az arccsontomon, mire a tenyerébe csókoltam. Elmosolyodott, majd lehunyta a szemét és kissé szétnyitotta ajkait, mire felsóhajtottam. Tudtam, mi következik. Mikor megcsókoltam, éreztem, hogy elgyengül a karjaimban, így még erősebben tartottam. Olyan rég vártam már erre, szinte beleremegtem ajkai lágy érintésébe. Eddig is a legtisztább emlékként élt bennem az összes csók, amit váltottunk, de most mégis olyan volt, mintha soha ezelőtt nem éreztem volna. El voltam szokva ettől a semmihez sem fogható érzéstől, fogalmam sem volt, hogy tudtam meglenni e nélkül egy teljes hónapig. Először finoman becézgettük egymás ajkait, aztán nyelve utat tört a számba, minden mást kiűzve a fejemből. Elfulladva csókoltam vissza, most akartam bepótolni a kimaradt egy hónapot. Kezeim bejárták az egész testét, éreztem, ahogy megremeg az érintéseim nyomán.
- Sara...Sara... - suttogtam azokban a rövid pillanatokban, mikor elszakadtunk egymástól, hogy levegőt vegyünk.
Végül ajkam a nyakára vezettem és apró puszikat nyomtam puha bőrére.
- Nagyon... nagyon... hiányoztál - suttogtam a bőrébe két csók között. - Szeretlek.
Kezét az állam alá csúsztatta és felemelte a fejem.
- Én is szeretlek - mondta lágyan, szemei csak úgy ragyogtak. - El sem tudod képzelni, milyen büszke vagyok rád.
- Hmm... - hajoltam újra az ajkaira. - Köszönöm...
- Mit? - kérdezte.
- Hogy támogattál. Nélküled nem sikerült volna.
Mosolyogva túrt a hajamba, aztán szorosan megölelt.
Hosszú perceket töltöttünk a folyosón, egyikünk sem akarta elengedni a másikat. Az öltözőből kiszűrődött a többiek hangja, de a mi kis világunkat semmi nem tudta megzavarni.
- Nem akarlak kisajátítani - suttogta.
- Én megengedem - nevettem fel.
- Menj vissza, ünnepeljetek. Ez a ti napotok... éjszakátok - nézett a szemembe, de nem engedett el.
- Olyan részegek, hogy fel sem tűnik nekik a hiányom - ráztam meg a fejem.
- Na, menj, ünnepelj te is. Nekünk még rengeteg időnk van - bontakozott ki az ölelésemből. - A repülőn találkozunk.
Még váltottunk egy utolsó, édes csókot, aztán ellépett tőlem és hagyta, hogy csatlakozzak a csapattársaimhoz.
- Na, már azt hittük... - kezdte Sese, mikor beléptem, de meglátva a tekintetem inkább abbahagyta.
Valamikor hajnalban tértünk vissza a szállodába, már világosodott. Senki nem aludt egy percet sem, de nem voltunk fáradtak. Igaza volt Sarának, ez a mi napunk volt, próbáltuk hát kiélvezni minden momentumát. Összecsomagoltunk, aztán felszálltunk a buszra, ami kivitt minket a reptérre. Még utazás közben sem tudtunk nyugton maradni. Már-már sajnáltam a velünk utazókat, ők próbáltak volna pihenni, mi azonban énekeltünk, vertük az ülés támláját és csak úgy szórtuk a poénokat. Mikor megérkeztünk a repülőtérre döbbentem rá valójában, hogy tényleg vége van, megyünk haza. Már alig vártam, hogy újra láthassam a családomat, újra a saját ágyamban aludhassak Sarával az oldalamon, az életem visszazökkenjen a rendes menetébe. Egy dolog azonban megváltozott, a legfontosabb. Egy hónapja ugyanezen a repülőtéren álltunk, tele reményekkel és várakozással. Most világbajnokként, elképesztően boldogan hagyjuk magunk mögött Dél-Afrikát, kétségkívül örökre a szívünkbe zártuk ezt az országot.
