Bocsi a nagy késés miatt, nem így terveztem. Ez most igazából nem szól semmiről, de a szemfülesebbek kibogarászhatják ebből és az előző részekből, hogy mi lesz a következő fejezetben. Sietek vele!
Csanna
Elfoglaltuk a helyünket a repülőn, a gép első részében. Beültem Sese mellé, aztán a kezembe vettem a nemrég vásárolt újságot, de odáig már nem jutottam el, hogy el is olvassam.
Álvaro vigyorgó feje jelent meg előttem és az arcom elé tartotta telefonját.
- El akartam olvasni, mit írnak rólunk. És tudod, mit találtam? "Iker Casillas élő adásban csókolta meg a barátnőjét", "Casillas győzelmi csókja", "A spanyol kapus interjú közben kapta le a riportert". Veletek van tele minden...
Mosolyogva megvontam a vállam, nem akartam túlkomplikálni az ügyet, de Sergio nem így gondolta. Kikapta a telefont Álvaro kezéből és első dolga volt megnézni a videót.
- Romantikus - fintorgott, mikor elolvasta a cikket.
- Na jó, szálljatok le rólunk - nevettem fel.
A hír persze futótűzként terjedt, minden csapattársamtól kaptam egy-két megjegyzést. Nem törődtem velük, ez a csók csak és kizárólag kettőnkre tartozott.
Mikor kialudtak a biztonsági öv bekapcsolására figyelmeztető lámpák, felpattantam.
- Hát te? - nézett rám kérdőn Sese.
Fejemmel a turista osztály felé intettem, ott utaztak a riporterek, újságírók, a stáb tagjai. Mikor megértette, mire gondolok, lemondóan sóhajtott, így jelezve, hogy reménytelen eset vagyok.
Elhúztam a két utasteret elválasztó függönyt, mire minden fej felém fordult. Sara arca felragyogott, mikor meglátott és gyorsan elpakolta a holmiját a mellette lévő székről.
- Híresek lettünk - adtam egy puszit a homlokára, miután leültem.
- Ne is mondd, mindenki ezzel jön... - fintorgott, majd vállamra hajtotta a fejét.
- Megbántad? - kérdeztem halvány mosollyal az arcomon.
- Dehogy! - tiltakozott azonnal. - Nem is tudod, mennyire jólesett.
Lehajtottam a fejem, hogy összeilleszthessem ajkainkat. Nem volt hosszú csók, próbáltunk figyelemmel lenni a többiekre, hogy ne érezzék kínosan magukat.
- Fáradt vagy - húztam végig ujjam hegyét a szeme alatti halvány árnyékon.
- Te is - vágott vissza, jogosan.
Egyikünk sem pihent túl sokat az elmúlt napokban.
- Aludj nyugodtan - suttogtam a hajába.
- Nem, nem akarok - rázta a fejét makacsul.
Tudtam, hogy érti. Most, hogy újra együtt voltunk, egy percet sem akartunk elvesztegetni az együtt töltött időből.
Elmerültünk a mi kis világunkban, nem törődtünk semmi mással. Apróságokról beszélgettünk, hiszen sokan voltak körülöttünk, de ez is hihetetlenül hiányzott. Néha visszamentem a csapattársaimhoz, hogy csináljunk néhány közös fényképet, de utána mindig visszatértem Sarához. Senki nem vetette a szememre, mindenki megértette, hogy miért vagyok vele. Hallottuk, ahogy Pepe rádiójából folyamatosan szól a zene, aztán hirtelen valaki elhúzta a függönyt és belépett David, Sese, valamint a kapus. Valami szerelmes szám ment a rádióban, szóval úgy döntöttek, hogy szerenádoznak nekünk egyet. Sara kissé zavarba jött, én azonban már hozzászoktam a srácok folyamatos hülyeségéhez, csak a fejemet fogva röhögtem rajtuk. Az ajtóban feltűnt Xavi vigyorgó feje is, kezében egy pohár sört tartott. Átmászott néhány ülésen, míg elért hozzánk.
- Ne is foglalkozz velük - nevetett Sarára.
- Várj, felállok és tudtok beszélni - emelkedett fel a székéből, de Xavi intett, hogy maradjon csak.
- Kikészítenek - fintorgott, aztán felém nyújtotta a sört. - Fél óra múlva megérkezünk, neked kell kiszállni először.
- Oké, kösz, hogy szóltál.
- Mi lesz a program? - kérdezte Sara, miután a fiúk visszamentek az első osztályra.
- Most elmegyünk a Las Rozasba, lesz pár óra pihenőnk. Hattól vár minket a király, lesz egy rövid fogadás a számunkra, utána megyünk a buszhoz és ünneplés egész éjszaka. Éjszaka lesz még egy buli, csak a csapattagoknak és a hozzátartozóiknak. Nem lesz hosszú, akkor már mindenki hulla lesz. Utána visszamegyünk a hotelbe, még senki nem megy haza, a következő napokban együtt kell maradnunk. Ott leszel a téren?
- Hát persze - mosolyodott el.
- Akkor jó - nyomtam egy puszit az arcára. - Jobb, ha most visszamegyek.
- Várj! - kapott a karom után.
- Az esti buli... Oda én is megyek?
- Hozzátartozót mondtam, ugye? - mosolyogtam rá, mire alsó ajkát beharapva a szemembe nézett.
- Akkor jó.
- Ugye tudod, hogy ez felesleges kérdés volt? - öleltem át, mire arcát a vállamba fúrta.
- Azért jó volt hallani a véleményed...
Nevetve elhúzódtam, miközben az álla alá nyúlva felemeltem a fejét. Egy pillanatra találkozott a tekintetünk, aztán finoman megcsókoltam. Egyik kezét a tarkómra vezette, a másik a mellkasomon pihent. Imádnivalóan csókolt vissza, teli rajongással, odaadással, lágysággal, mosolygásra késztetett. Képtelen voltam elszakadni puha ajkaitól, pedig éreztem, hogy egyre több tekintet akad meg rajtunk.
- Hé, folytassátok ezt máshol, Iker, gyere már! - hallottuk meg Sese hangját, mire szétrebbentünk.
- Még találkozunk - nyomtam egy utolsó csókot a szájára, aztán kimásztam mellőle.
- Egy percet sem bírtok ki egymás nélkül? - kérdezte Sergio.
- Az a bajod, hogy hiányzik Lara - veregettem meg a vállát, figyelmen kívül hagyva a kérdést.
Mikor visszamentem a csapathoz, kissé megdöbbentem. Nagy részük az "imádok mindenkit" állapotban volt, de meglepően jól tartották magukat. Ők is tudták, hogy még vár ránk egy találkozó a királyi családdal.
- Mindenki üljön le, leszállunk!
Elfoglaltuk a helyünket, aztán a gép puhán landolt a barajasi repülőtéren.
- Iker, vidd a kupát! - nyomta a kezembe Andrés.
Az ajtóhoz léptem, aztán visszanéztem a többiekre.
- Mehetünk? - kérdeztem vigyorogva.
Ebben a pillanatban a steward kinyitotta a gép ajtaját, én pedig kiléptem a lépcső tetejére. Megdöbbentett, mennyien vártak ránk már itt. Több ezren voltak, mindenki éljenzett, a fejünk felett repülőgépek húztak el, nemzeti színű kondenzcsíkot hagyva maguk mögött. Felemeltem a kupát és integettem a rengeteg embernek, aki mind erre a pillanatra vártak, ezért álltak itt kitudja, mióta.
Kilépett mögém del Bosque, majd sorra az összes csapattársam, mindenkit ovációval fogadtak.
×××
A hotelbe érve reméltem, hogy lesz egy is időm pihenni, de a többiek nem így gondolták. Ott folytatták, ahol a gépen abbahagyták. Megértettem őket, hiszen ki tudja, adódik-e még ilyen az életünkben. Ekkor már csatlakoztak hozzájuk a barátnők, feleségek és gyerekek, mindenhol boldogságtól ragyogó arcokat láttam. Odaültem az egyedülálló társaim mellé, hagyva, hagy élvezzék ki a többiek, hogy újra találkoztak a szeretteikkel.
Abban mindannyian egyetértettünk, hogy ezt a pár órát alkohol nélkül kell eltöltenünk, hiszen nem akartunk kellemetlen bakit a királyi palotában.
Ahogy elnéztem a gyerekeivel játszó Nandot, az őket mosolyogva figyelő Olallát, valami motoszkálni kezdett a fejemben. Eleinte nem volt semmi konkrétum, de pár perc múlva egyre világosabban láttam, mit szeretnék. Először elhessegettem az ötletet, de mindig visszatért, tudtam, hogy miért: már el sem tudtam volna képzelni az életemet Sara nélkül.
- Nagyon elgondolkoztál - lökött oldalba Xavi.
- Eszembe jutott, amit mondtál rólunk. A világbajnokságon - néztem rá.
Egy pillanatra összeráncolta a szemöldökét, aztán elmosolyodott, mikor eszébe jutott.
- Gondoltam, hogy nem fogsz megfeledkezni róla. Figyelj Iker, ez a te döntésed, egyedül a tiéd. Nem is vagyok olyan helyzetben, hogy segítsek, de ha elfogadsz egy tanácsot... Ha tényleg, igazán ezt szeretnéd, akkor nem is kell gondolkoznod rajta. Ha vacillálsz, akkor inkább várj még.
- Nem... Tudom, mit szeretnék. De hogy ő mit gondol, azt nem tudom - ráztam meg a fejem.
- Dehogynem - mosolyodott el. - Érzed te azt.
Lehajtottam a fejem, végiggondoltam a szavait és tényleg igaza volt. Az ötlet egyre szilárdabb formát öltött a fejemben.
- Dolgoznak az agysejtjeid, látom - veregette meg a vállam Xavi, aztán magamra hagyott.
A királyi palotában tett látogatás után egy nyitott tetejű busz várt ránk, ami a Cibelesre vitt minket. Soha nem láttam még ennyi embert egy helyen, még két éve sem voltak ennyien, az Európa-bajnoki cím ünneplésekor. A hat km hosszú utat több óra alatt tettük meg, a busz szinte lépésben haladt, hogy a rajongók le ne maradjanak valamiről. Ekkor újra előkerültek a sörösüvegek, egyesek már alig álltak a lábukon, pedig a show még el se kezdődött. Gerard például leköpte a Szövetség elnökét, ami azért is volt nagy csoda, mert folyamatosan dülöngélt, a többieknek kellett tartaniuk.
Mikor elértük a teret, mindannyian felmentünk a számunkra összerakott színpadra és Pepe elkezdte a showt. Mindenkit személyesen bemutatott, persze a maga módján, meg amennyire a fejfájása engedte. David Bisbal is megérkezett, énekelt, még tovább hergelte a már amúgy is lelkes közönséget. Én is ott voltam, de aztán észrevettem Sarát a színpad mögött és feltűnés nélkül próbáltam hátramenni hozzá. Átöleltem a derekát, mire összerezzent és megfordult a karjaimban.
- Mit csinálsz itt? - kérdezte halkan. - A többiekkel kéne lenned.
- Én döntöm el, hogy mit szeretnék csinálni - mosolyogtam rá.
- Iker, nekem dolgozni kéne.
- Nem akarlak zavarni, csináld nyugodtan a munkád, én csak itt leszek - miközben beszéltem, végigsimítottam a hátán, beletúrtam a hajába, majd egy puszit nyomtam a homlokára.
- Eltereled a figyelmem - nevetett fel.
- Nem direkt csinálom, de túl csábító vagy - néztem végig rajta.
- Na, menj vissza a fiúkhoz! Ünnepelj velük, lehet, hogy nem lesz több ilyen.
- Nagyon el akarsz küldeni magadtól, mit tervezel? - öleltem át a nyakát.
- Csak nem akarlak megfosztani semmitől.
- Akkor hadd maradjak veled - suttogtam.
Még egy jó fél órát maradtam vele, de utána be kellett csatlakoznia az élő közvetítésbe, úgyhogy magára hagytam, hadd koncentráljon.
- Hol voltál? - kérdezte Sese, mikor megálltam mellette.
Fejemmel Sara felé intettem, mire megforgatta a szemeit.
- Pepe nagyon kész van - intett az említett felé, aki éppen elképesztően hamisan énekelt a mikrofonba. - Imádja, hogy szerepelhet.
- Nem normális - ráztam a fejem nevetve, aztán elfogadtam a felém nyújtott pezsgőt. - Lara jön este?
- Dolgozik - mondta Sergio tömören, mire összeráncoltam a szemöldököm.
- Minden oké veletek?
- Persze - legyintett, de láttam, hogy valami aggasztja.
Ráhagytam, úgy voltam vele, hogy úgyis elmondja, ha komoly a dolog. Úgyhogy csatlakoztam a többiekhez, akik egyszerűen képtelenek voltak megállni az ünnepléssel.
Már majdnem éjfél volt, mikor bejelentették, hogy vége a bulinak és a tömeg oszlani kezdett. Elvittek minket egy bárba, amit erre az estére külön nekünk volt fenntartva. Hamarosan befutottak a családtagok is, valaki elindította a zenét és a táncparkett megtelt ölelkező párokkal. Hirtelen megéreztem egy kezet a derekamon, mire odakaptam a pillantásom. Sara felém hajolt és összeillesztette ajkainkat. Ezúttal nyoma sem volt benne a repülőn tapasztalt lágyságnak, vad volt és szenvedélyes. Elfojtottam egy nyögést és még szorosabban átöleltem. Hátrálni kezdett, de nem szakadt el tőlem, végül elértünk a tánctérre. Egyik kezével átölelte a nyakamat, míg a másikkal a hajamba túrt és ringatózni kezdtünk a zene ütemére. Nem érdekelt, hogy hányan látnak, abban a pillanatban csak az övé voltam, semmi más nem számított. A csók kezdett egyre jobban elmélyülni, így végül elhúzódtam.
- Ezzel még várj egy kicsit - simítottam ki egy tincset az arcából.
- Hmm... - fúrta fejét a vállgödrömbe. - Ne sokáig - suttogta, mire elnevettem magam.
- Nagyon hiányoztál - szorítottam magamhoz.
- Remélem tudod, hogy a következő napokban nem lesz nyugtod tőlem.
- Már alig várom - súgtam a fülébe.
Ez már sokkal meghittebb ünneplés volt, mint az eddigiek, de nem tartott sokáig. Mindannyian fáradtak voltunk, szerettünk volna már bedőlni az ágyba és nem foglalkozni semmivel. Hívtam egy taxit, ami visszavitt minket a hotelbe. Nem volt hosszú az út, de egy másodpercre sem engedtem ki a karomból Sarát, még bejelentkezés közben is őt öleltem. Mikor felértünk a szobánkba, egyből végigdőlt az ágyon.
- Mész fürödni? - dőltem neki az ajtófélfának.
- Menj nyugodtan - intett.
Nagyon sokáig álltam a meleg víz alatt, így próbálva lemosni magamról a fáradtságot. Mikor végül kész voltam, magam köré tekertem egy törülközőt és visszamentem a hálóba. Sara ugyanabban a pózban feküdt az ágyon ahogy hagytam, mellkasa egyenletesen emelkedett és süllyedt, elaludt. Neki is nehéz volt ez a pár nap. Gyorsan magamra kaptam egy alsónadrágot, aztán odaléptem mellé.
- Szabad a fürdőszoba - simítottam végig az arcán, mire hunyorogva kinyitotta a szemeit.
Már majdnem aludtam, mikor kilépett. Gyorsan bebújt mellém a takaró alá, fejét a mellkasomra hajtotta, én pedig átöleltem a derekát. Több, mint egy hónap telt el azóta, hogy utoljára így aludtunk. Szorosan hozzám bújt, rám mosolygott, aztán lehunyta a szemeit, pár perc múlva pedig én is elaludtam, még az álmaimban is megjelent az a nyugalom, amit Sara jelenléte okozott.
Abban mindannyian egyetértettünk, hogy ezt a pár órát alkohol nélkül kell eltöltenünk, hiszen nem akartunk kellemetlen bakit a királyi palotában.
Ahogy elnéztem a gyerekeivel játszó Nandot, az őket mosolyogva figyelő Olallát, valami motoszkálni kezdett a fejemben. Eleinte nem volt semmi konkrétum, de pár perc múlva egyre világosabban láttam, mit szeretnék. Először elhessegettem az ötletet, de mindig visszatért, tudtam, hogy miért: már el sem tudtam volna képzelni az életemet Sara nélkül.
- Nagyon elgondolkoztál - lökött oldalba Xavi.
- Eszembe jutott, amit mondtál rólunk. A világbajnokságon - néztem rá.
Egy pillanatra összeráncolta a szemöldökét, aztán elmosolyodott, mikor eszébe jutott.
- Gondoltam, hogy nem fogsz megfeledkezni róla. Figyelj Iker, ez a te döntésed, egyedül a tiéd. Nem is vagyok olyan helyzetben, hogy segítsek, de ha elfogadsz egy tanácsot... Ha tényleg, igazán ezt szeretnéd, akkor nem is kell gondolkoznod rajta. Ha vacillálsz, akkor inkább várj még.
- Nem... Tudom, mit szeretnék. De hogy ő mit gondol, azt nem tudom - ráztam meg a fejem.
- Dehogynem - mosolyodott el. - Érzed te azt.
Lehajtottam a fejem, végiggondoltam a szavait és tényleg igaza volt. Az ötlet egyre szilárdabb formát öltött a fejemben.
- Dolgoznak az agysejtjeid, látom - veregette meg a vállam Xavi, aztán magamra hagyott.
A királyi palotában tett látogatás után egy nyitott tetejű busz várt ránk, ami a Cibelesre vitt minket. Soha nem láttam még ennyi embert egy helyen, még két éve sem voltak ennyien, az Európa-bajnoki cím ünneplésekor. A hat km hosszú utat több óra alatt tettük meg, a busz szinte lépésben haladt, hogy a rajongók le ne maradjanak valamiről. Ekkor újra előkerültek a sörösüvegek, egyesek már alig álltak a lábukon, pedig a show még el se kezdődött. Gerard például leköpte a Szövetség elnökét, ami azért is volt nagy csoda, mert folyamatosan dülöngélt, a többieknek kellett tartaniuk.
Mikor elértük a teret, mindannyian felmentünk a számunkra összerakott színpadra és Pepe elkezdte a showt. Mindenkit személyesen bemutatott, persze a maga módján, meg amennyire a fejfájása engedte. David Bisbal is megérkezett, énekelt, még tovább hergelte a már amúgy is lelkes közönséget. Én is ott voltam, de aztán észrevettem Sarát a színpad mögött és feltűnés nélkül próbáltam hátramenni hozzá. Átöleltem a derekát, mire összerezzent és megfordult a karjaimban.
- Mit csinálsz itt? - kérdezte halkan. - A többiekkel kéne lenned.
- Én döntöm el, hogy mit szeretnék csinálni - mosolyogtam rá.
- Iker, nekem dolgozni kéne.
- Nem akarlak zavarni, csináld nyugodtan a munkád, én csak itt leszek - miközben beszéltem, végigsimítottam a hátán, beletúrtam a hajába, majd egy puszit nyomtam a homlokára.
- Eltereled a figyelmem - nevetett fel.
- Nem direkt csinálom, de túl csábító vagy - néztem végig rajta.
- Na, menj vissza a fiúkhoz! Ünnepelj velük, lehet, hogy nem lesz több ilyen.
- Nagyon el akarsz küldeni magadtól, mit tervezel? - öleltem át a nyakát.
- Csak nem akarlak megfosztani semmitől.
- Akkor hadd maradjak veled - suttogtam.
Még egy jó fél órát maradtam vele, de utána be kellett csatlakoznia az élő közvetítésbe, úgyhogy magára hagytam, hadd koncentráljon.
- Hol voltál? - kérdezte Sese, mikor megálltam mellette.
Fejemmel Sara felé intettem, mire megforgatta a szemeit.
- Pepe nagyon kész van - intett az említett felé, aki éppen elképesztően hamisan énekelt a mikrofonba. - Imádja, hogy szerepelhet.
- Nem normális - ráztam a fejem nevetve, aztán elfogadtam a felém nyújtott pezsgőt. - Lara jön este?
- Dolgozik - mondta Sergio tömören, mire összeráncoltam a szemöldököm.
- Minden oké veletek?
- Persze - legyintett, de láttam, hogy valami aggasztja.
Ráhagytam, úgy voltam vele, hogy úgyis elmondja, ha komoly a dolog. Úgyhogy csatlakoztam a többiekhez, akik egyszerűen képtelenek voltak megállni az ünnepléssel.
Már majdnem éjfél volt, mikor bejelentették, hogy vége a bulinak és a tömeg oszlani kezdett. Elvittek minket egy bárba, amit erre az estére külön nekünk volt fenntartva. Hamarosan befutottak a családtagok is, valaki elindította a zenét és a táncparkett megtelt ölelkező párokkal. Hirtelen megéreztem egy kezet a derekamon, mire odakaptam a pillantásom. Sara felém hajolt és összeillesztette ajkainkat. Ezúttal nyoma sem volt benne a repülőn tapasztalt lágyságnak, vad volt és szenvedélyes. Elfojtottam egy nyögést és még szorosabban átöleltem. Hátrálni kezdett, de nem szakadt el tőlem, végül elértünk a tánctérre. Egyik kezével átölelte a nyakamat, míg a másikkal a hajamba túrt és ringatózni kezdtünk a zene ütemére. Nem érdekelt, hogy hányan látnak, abban a pillanatban csak az övé voltam, semmi más nem számított. A csók kezdett egyre jobban elmélyülni, így végül elhúzódtam.
- Ezzel még várj egy kicsit - simítottam ki egy tincset az arcából.
- Hmm... - fúrta fejét a vállgödrömbe. - Ne sokáig - suttogta, mire elnevettem magam.
- Nagyon hiányoztál - szorítottam magamhoz.
- Remélem tudod, hogy a következő napokban nem lesz nyugtod tőlem.
- Már alig várom - súgtam a fülébe.
Ez már sokkal meghittebb ünneplés volt, mint az eddigiek, de nem tartott sokáig. Mindannyian fáradtak voltunk, szerettünk volna már bedőlni az ágyba és nem foglalkozni semmivel. Hívtam egy taxit, ami visszavitt minket a hotelbe. Nem volt hosszú az út, de egy másodpercre sem engedtem ki a karomból Sarát, még bejelentkezés közben is őt öleltem. Mikor felértünk a szobánkba, egyből végigdőlt az ágyon.
- Mész fürödni? - dőltem neki az ajtófélfának.
- Menj nyugodtan - intett.
Nagyon sokáig álltam a meleg víz alatt, így próbálva lemosni magamról a fáradtságot. Mikor végül kész voltam, magam köré tekertem egy törülközőt és visszamentem a hálóba. Sara ugyanabban a pózban feküdt az ágyon ahogy hagytam, mellkasa egyenletesen emelkedett és süllyedt, elaludt. Neki is nehéz volt ez a pár nap. Gyorsan magamra kaptam egy alsónadrágot, aztán odaléptem mellé.
- Szabad a fürdőszoba - simítottam végig az arcán, mire hunyorogva kinyitotta a szemeit.
Már majdnem aludtam, mikor kilépett. Gyorsan bebújt mellém a takaró alá, fejét a mellkasomra hajtotta, én pedig átöleltem a derekát. Több, mint egy hónap telt el azóta, hogy utoljára így aludtunk. Szorosan hozzám bújt, rám mosolygott, aztán lehunyta a szemeit, pár perc múlva pedig én is elaludtam, még az álmaimban is megjelent az a nyugalom, amit Sara jelenléte okozott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése