26. fejezet

Sziasztok! Próbáltam nagyon sietni a fejezettel, mivel tudtam, hogy a következő napokban egyszerűen nem lesz időm felrakni a frisst. Úgyhogy összehoztam mára, bár mindjárt leragadt a szemem. Most végre jó hosszú lett, ha nem lenne ilyen késő, még tovább is írnám, de tényleg hulla vagyok :)
Csanna

 Ha valamire várunk, akkor nagyon lassan telik az idő. Ha viszont valamit nem akarunk, akkor mintha valaki megnyomná az előretekerés gombját az életünk filmjén és gyorsan elérkezünk a nem várt részhez. Így történhetett meg, hogy az a bizonyos egy hét, amit még együtt tölthettünk, rémisztő gyorsasággal telt el, pedig mindketten nagyon igyekeztünk, hogy valahogy meghosszabbítsuk az együtt töltött perceket.

Az utazás előtti napon mindketten a bőröndünkbe pakoltunk, de ezúttal elmaradt a szokásos cukkolás. Mindketten vibráltunk, kattogott az agyunk, tele volt a levegő feszültséggel. Végül Sara feladta, levágta a bőrönd tetejét és felállt.

- Na jó, ez így nem fog menni! - túrt a hajába, aztán kiment a gardróbból.

Elfojtottam egy sóhajt, egy pillanatra lehunytam a szemem, végül utána indultam. A konyhában volt, a tiszta edényeket pakolta, de akkora hévvel, hogy féltem, eltörik valami és megvágja magát. Mögé léptem és szorosan átöleltem a derekát, mire ő megfordult a karjaimban.

- Figyelj Iker, sajnálom... - tette fel kezeit megadóan.

- Nincs miért bocsánatot kérned, én is ugyanolyan feszült vagyok - ráztam meg a fejem.

Felnyögött és a nyakamba temette arcát, mire lassan simogatni kezdtem a hátát, hogy ellazuljon.

- Gondolj arra, hogy... - kezdtem, de nem igazán jutott eszembe semmi megnyugtató.

Erre felnevetett és én is csatlakoztam hozzá. Néha egyszerűbb így, ahelyett, hogy görcsösen próbálnánk megoldani azt, amit igazából nem lehet.

- Visszajössz? - kérdeztem végül, ő pedig bólintott.

Mikor beléptem a gardróbba, felszaladt a szemöldököm. Eddig nem vettem észre, hogy Sara már a harmadik bőröndjét rakja tele ruhákkal.

- Sara - mondtam lassan, mosolyogva. - Nem leszek ott, hogy cipeljem neked - mutattam a méretes csomagokra.

-  Most miért? Nem tudom, milyen idő lesz, úgyhogy inkább mindenre felkészülök - nézett rám ártatlanul.

Megráztam a fejem és szó nélkül hagytam. Vannak dolgok, amiket nem fogok megérteni a nőkben.

Az egész napunkat a kettősség jellemezte. Az egyik percben még nagyban nevettünk valamin, a másikban meg elkomorodva meredtünk magunk elé.

Miután végeztünk a csomagolással, leültem a kanapéra, Sara pedig hamarosan csatlakozott hozzám. Fejét a vállamra hajtotta, miközben hüvelykujjammal arcát simogattam.

- Mikor indulsz holnap? - törtem meg a csendet.

- 10-kor megy a gép, ott kell lennünk a megnyitón.

- Hívj fel, ha megérkeztél.

- Te is - nézett mélyen a szemembe.

- Késő lesz...

- Nem baj - vágott a szavamba.

Fejemet az övének döntöttem, így maradtunk egy végtelen pillanatig. Közben átfutott az agyamon, hogy az összes csapattársam otthonában valami hasonló jelenet játszódhat le.

- Na jó - moccant meg Sara. - Megyek, megcsinálom a vacsorát.

Csendben néztem, ahogy sürög-forog a konyhában, próbáltam minden apró mozdulatát az eszembe vésni, hogy a következő napokban majd elővegyem.

- Megyek, lefürdök - hajolt át Sara a kanapén, éreztem, ahogy ajka egy pillanatra a halántékomat érinti.

- Feküdj le utána - mosolyogtam fel rá. - Hosszú nap lesz a holnapi.

Egy kiismerhetetlen pillantást vetett rám, de mielőtt rájöhettem volna, mi jár a fejében, hátat fordított. Valami film ment a TV-ben, de a színek és az alakok összefolytak a szemem előtt, a gondolataim egész máshol jártak. Tele voltam kettős érzelmekkel, részben nem akartam elszakadni Sarától, ugyanakkor hajtott a bizonyítási vágy, nagyon vártam már a kezdő meccsünket. Jó csoportot kaptunk, elméletben mi voltunk a legerősebbek, de azért minden mérkőzés tartogatott kihívásokat.

Hallottam, Sara elzárja a csapot, majd hamarosan becsukódott a fürdő ajtaja. Egy sóhajjal kinyomtam a TV-t és az emelet felé vettem az irányt.

Mikor végeztem a zuhanyzással és beléptem a hálóba, Sara már az ágyban feküdt. Bebújtam mellé a takaró alá, ő pedig végigsimított a mellkasomon és finoman megcsókolt. Akaratlanul is elmosolyodtam, annyi lágyság és szerelem sugárzott az egész testéből. Mikor kezem a derekára csúsztattam, hogy közelebb húzhassam magamhoz éreztem, hogy a szokásos póló helyett most valami más anyag simul a tenyeremhez. Egy pillanatra összeráncoltam a homlokom, aztán elszakadtam tőle és lehúztam rólunk a takarót. Mikor megláttam a csipkés hálóinget, ami alig takart valamit tökéletes testéből, felnyögtem.

- Ezt eddig eltitkoltad előlem - túrtam a hajába.

- Kivételes alkalomra tartogattam - nézett rám csillogó szemekkel.

- Mint a ma este?

- Például - suttogta, majd újra megszüntette a kettőnk között lévő távolságot.

Ha lett is volna bennem minimális ellenállás, a csókjától az is összeomlott volna. Úgyhogy hagytam, hogy nyelve utat törjön a számba, miközben finoman fordítottam a helyzetünkön és rágördültem. Egy másodpercre elszakadtam az ajkaitól és az arcára néztem. A tekintetünk összekapcsolódott, a szemében ezernyi érzelem játszott. Elhatároztam, hogy megpróbálok egy felejthetetlen éjszakát szerezni neki.

Nagyon apró csókokkal halmoztam el az arcát, ajkam épp, hogy érintette selymes bőrét. Eközben kezei a hátamat simogatták, libabőrt okozva ezzel az egész testemen. Lassan haladtam lefelé, vigyázva, hogy egyetlen testrészét se hagyjam ki. Éreztem a várakozás izgalmát a sóhajaiban, mikor kezem elérte a hálóingje szegélyét. Felemelte a karjait, hogy megkönnyítse a ruhadarab eltávolítását, ami egy másodpercen belül a szoba másik felében landolt. Ujjam hegyével megérintettem ajkát, majd elindultam lefelé, mígnem végigsimítottam fedetlen mellein. Hátravetette a fejét és az alsó ajkát harapdálta, hogy elfojtsa nyögéseit, mikor a nyelvemmel is beszálltam a kényeztetésbe. Éreztem ahogy mellbimbója megkeményedik ujjaim között. Nem hagytam, hogy túlságosan beleélje magát a helyzetbe, tovább haladtam. Végigcsókoltam lapos hasát, majd ujjaimat beakasztottam a bugyija szegélyébe és attól is megszabadítottam. Először hosszú lábain simítottam végig, csak utána tértem vissza vágyai középpontjához. Apró csókokat leheltem combja belső felére, aztán úgy döntöttem, megkegyelmezek neki - és magamnak is. Mikor megérezte a kezemet a legérzékenyebb pontján, már nem is próbálta visszafogni magát. Ujjaival a hajamba túrt, még közelebb vont magához. Egész teste remegett, a másik karommal le kellett fognom a csípőjét, hogy ne ficánkoljon annyira. Egy idő után kezem helyét nyelvemmel vettem át, aminek hatására Sara testén végigsöpörtek a gyönyör hullámai. Egy utolsó csókot leheltem nőiességére, majd elégedett mosollyal az arcomon visszafeküdtem mellé. Lassan simogattam, míg összeszedte magát, halk szavakat suttogtam a fülébe. 

- Annyira gyönyörű vagy - simítottam el egy tincset az arcából.

Felém hajolt, én pedig azonnal teljesítettem a kívánságát és megcsókoltam. Hagytam, hogy átfordítson, így most ő feküdt rajtam. Előző akcióm rám sem volt hatástalan, tudtam, hogy ő is érzi, hogy már teljesen tettre kész állapotba kerültem. Elszakadt az ajkaimtól, végigcsókolta a mellkasomat, mire az összes idegsejtem elzsibbadt, az izmaim pedig megfeszültek ajkai nyomán. Gyorsan elérte a boxeremet, egy pillanatig sem tétovázott, azonnal eltávolította az utolsó ruhadarabot is. Eleinte a kezével kényeztetett, miközben puszikkal borította be alhasamat. Mikor szája rátalált a férfiasságomra, halkan felnyögtem és megmarkoltam a lepedőt, olyan erősen, hogy kézfejemen kirajzolódtak az erek. A szemembe nézett, miközben folyamatosan a nevét ismételgettem, míg végül elértem a mennyország kapuját. Zihálva próbáltam magamhoz térni, de Sara nem hagyott rá sok időt. Újra rám feküdt és miközben megcsókoltam, kínzó lassúsággal összeillesztette remegő testünket. Mindkettőnk száját egy halk sóhaj hagyta el, ahogy mozogni kezdett. Felültem, mire ő átölelte a nyakamat és arcát a vállgödrömbe temette. Egyik kezemmel a hátát tartottam, míg a másikkal a tarkójára rajzoltam apró köröket. Éreztem forró leheletét a bőrömön, miközben csípője mozgása lassan űzött mindkettőnket a gyönyör karjaiba. Kis idő múlva lefogtam a derekát, hátradőltem őt is magammal húzva és átfordultam, hogy én legyek felül. Kezeimmel megtámaszkodtam feje két oldalán, ajkam a homlokára szorítottam és újra mozogni kezdtem. 

Nem siettem, ezúttal egyikünknek sem a kielégülés volt a fontos. Ez szeretkezés volt, a szó legteljesebb értelmében. Végül magával ragadott az a bizonyos fekete örvény, Sara pedig pár pillanat múlva követett. 

Sokáig csendben feküdtünk egymás mellett, egyszerűen csak élveztük egymás társaságát. Percek teltek el, míg Sara végül megmozdult és a szemembe nézett.

- Nagyon szeretlek - suttogta.

A hajába túrva közelebb húztam magamhoz és hosszasan megcsókoltam.

- Te vagy számomra a legfontosabb - susogtam. - Bármit megtennék érted.

Mosolyogva csókot nyomott a mellkasomra, ezzel egy időben újra megmozdult a csípője...

Sara hálóingje

 ×××

Valamikor hajnalban aludtunk el, úgyhogy reggel mindketten kissé kómásak voltunk. Nem mintha nem élveztem volna minden egyes pillanatát a tegnap éjszakának... Tudtuk, hogy sokáig nem élvezhetjük egymás társaságát ilyen módon, szóval megpróbáltuk kihasználni az utolsó alkalmat. 

A reptérig vezető út alatt egyikünk sem volt beszédes kedvében. Kerestem egy szabad parkolóhelyet, aztán Sarára pillantottam. Kivettük az összes bőröndjét a kocsiból, majd elindultunk a terminálja felé. Néhány munkatársa már ott volt, de nem akartam, hogy végignézzék, ahogy elköszönök tőle, úgyhogy egy kihalt folyosóra húztam és szembe fordítottam magammal. Átölelte a nyakamat és összeillesztette az ajkainkat. Csókja tele volt szerelemmel, fájdalommal és szenvedéllyel. Nyelve táncba hívta az enyémet, én pedig nem késlekedtem megadni neki, amit kért. 

- Vigyázz magadra! - mondtam halkan, mikor eltávolodtunk egymástól. - Hívj fel, ha megérkeztél. Vagy írj.

Bólintott, miközben arcát a mellkasomba temette. 

- Nézz rám, Sara! - kértem, mire felemelte a fejét. - Nem akarok elbúcsúzni tőled, hiszen holnap úgyis találkozunk, ahogy holnapután és azután is... Tudom, hogy nem lesz ugyanolyan, de legalább láthatlak - simítottam végig az arcán. - Ha... esetleg kiesnénk... én nem jövök haza a többiekkel, már megbeszéltem del Bosquevel. Maradok veled.

- De nem lesz baj belőle? 

- Nem érdekel, nem hagylak ott - mondtam ellentmondást nem tűrve, mire halvány mosoly kúszott az arcára. - Ezt már szeretem. Mosolyogj! - öleltem át szorosan.

- Nagyon ügyes legyél! - suttogta a nyakamba.

Ajkam a hajához érintettem, mélyen beszívtam összetéveszthetetlen illatát. Mindketten összerezzentünk, mikor megszólalt Sara mobilja. Mikor meglátta a hívó nevét elfintorodott, de kinyomta.

- José volt. Mennem kell - nézett mélyen a szemembe.

Magamhoz húztam egy utolsó csókra. Ez teljesen más volt, mint a többi "utolsó csók", amiket reggel váltottunk, munka előtt. Akkor tudtuk, hogy este újra találkozunk. Ez most egy hónapra szólt - ha minden a tervek szerint alakul. Ajkam kétségbeesetten kutatta az övét, nem akartam elengedni, pedig tudtam, hogy muszáj. Eddig próbáltam nyugodtnak tűnni, de most, hogy tényleg elérkezett az idő, megijedtem. Nagyobb szükségem volt rá, mint ahogy ő azt sejtette, már-már kikészültem, ha nem volt elérhető közelségben. És most egy hónapig nem érinthetem meg.

Úgyhogy minden érzelmemet, amit iránta éreztem, próbáltam belesűríteni a csókunkba. Fáztam, ugyanakkor érintései nyomán forrónak éreztem a bőröm. Teste követte az én testem vonalát, összeolvadtunk, eggyé váltunk. Remegett a karjaimban, de tudtam, hogy nem sír. Nem akart gyengének látszani. 

Nem akartam elszakadni tőle. Meg akartam állítani az időt, hogy örökre így maradhassunk, összeforrva, kettesben, senkitől nem zavartatva. De az óra kíméletlenül ketyegett tovább és tudtam, hogy itt a vége. El kell engednem.

Tiltakozva kapott az ajkaim után, mikor homlokom az övének döntöttem.

- Menned kell, nem akarom, hogy miattam várjanak rád - suttogtam.

- Szeretlek. Szeretlek, Iker! - gyönyörű szemei foglyul ejtették az enyémet.

- Én is szeretlek Sara, fogalmad sincs, hogy mennyire.

Karjait szorosabban fonta a nyakam köré, egy utolsó ölelésre. Úgy éreztem, még mindig nincs elég közel hozzám, noha már teljesen összepréselődtünk, már-már féltem, hogy túlságosan is erősen ölelem karcsú derekát. De nem adta jelét a fájdalomnak, úgyhogy nem lazítottam a karjaimon.

Egyszerre sóhajtottunk fel, mikor végül eltávolodtunk. Kezét kihúzta az enyémből, utoljára a szemembe nézett, majd hátat fordított és elindult.

- Holnap találkozunk - szóltam utána.

Visszanézett és felnevetett, mire én is elmosolyodtam. Sikerült, elértem a célom. Az utolsó pillanatban, mikor láttam, nevetett.

×××

Otthon rendet raktam, hiszen egy hónapig nem leszünk itthon, nem akartam, hogy Sara takarítással kezdjen, mikor hazaér. Gyorsan megebédeltem, aztán én is indultam. Vállamra kaptam a táskámat, a bőröndöt pedig magam mögött húzva léptem ki a házból. Sese pont akkor állt meg előttem, mikor a kulcsot a zsebembe rejtettem.

- Szia Lara - mosolyogtam az anyósülésen ülő lányra, Sergiot pedig egy gyors kézfogással üdvözöltem.

- Na, elrepült a Szívszerelmed?

Serg még tavaly szokott rá, hogy így hívja Sarát és egyszerűen képtelen voltam lebeszélni róla.

- El - húztam el a számat.

- Ne izélj már, te legalább láthatod - próbált felvidítani, nem sok sikerrel.

 A reptéren gyorsan kiszálltam, magára hagyva a szerelmespárt, hagy búcsúzzanak el kettesben. A váróban már ott állt a legtöbb csapattársam, mikor megláttam őket, felnevettem. Mindegyikük fáradtnak tűnt, ezek szerint ők sem sokat aludtak az éjjel. Páran a barátnőjüktől búcsúztak, mások a gyerekeiket ölelgették. 

- Szia Nora - ölelte meg Nando  kislányát, aki mosolyogva várta, hogy felemeljem. - Nagyot nőttél.

Fernando elmutogatta, hogy foglaljam le kicsit a gyerekeket, míg elköszön Olallától, úgyhogy felkaptam Leot is és elvonultam velük egy csendesebb sarokba. Szerettem a gyerekeket, nem volt probléma. Miközben mosolyogva hallgattam, hogy milyen büszkék az apjukra, elkalandoztam. Vajon Sara....? De gyorsan el is hessegettem a gondolatot, korai még. 

- Kösz - bukkant fel hirtelen Nando, mire csak egy legyintéssel válaszoltam.

Mikor befutott az utolsó ember is - Pedrito -, elindultunk a check in desk felé. A sajtó természetesen ott volt, kiosztottunk néhány autogramot a rajongóknak, de összességében gyorsan feljutottunk a gépre. Sese levágta magát mellém, a többiek is elhelyezkedtek, aztán elindultunk Dél- Afrikába. Fáradt voltam, úgyhogy fejem az ülés támlájának támasztottam és elaludtam.

A telefonom rezgésére ébredtem fel. Gyorsan előhalásztam a zsebemből és megnyitottam Sara SMS-ét.

"Megérkeztünk :) Itt már mindenki vb lázban ég, minden második embernél vuvuzela van... Az emberek kedvesek, az idő hideg, mindjárt elalszok :) Írj, ha leszálltatok. Máris hiányzol. Sara xxx" 

Mosolyogva visszaírtam neki, ahogy körbenéztem, senki nem törődött igazán a "repülőn nem használunk telefont" szabállyal. A következő pillanatban Álvaro huppant le mellém, csinált egy közös képet, egy perc múlva pedig már Twitterre posztolta ki. 

Eleinte még szólt a zene Pepe hordozható rádiójából, repkedtek a poénok, mindenki röhögött, de este 10 után egyesével kezdtünk kidőlni. Én is újra elaludtam, a pilóta hangjára eszméltem fel, miszerint kapcsoljuk be a biztonsági övet. 

Megérkeztünk Johannesburga, megkezdődött a 2010-es világbajnokság.

25. fejezet

Már meg is hoztam az új fejezetet, nekem tetszik, remélem nektek is, kíváncsi vagyok a véleményetekre :) Romantikus lett, szerelmes, egy kis drámaisággal, pont illik ehhez az esős időhöz...

Csanna

Miután vége lett a bajnokságnak, kellett egy kis idő, hogy megszokjam a hirtelen kapott szabadidőt. Végül nem sikerült befogni a Barcelonát, két ponttal mögöttük végeztünk.

Sara ugyan dolgozott ilyenkor is, de nem kellett egész nap bent lennie, így több időt tudtunk együtt tölteni, mint kapcsolatunk alatt eddig bármikor.

- Csinálsz valamit holnap? - kérdeztem tőle, miközben a karjaimba bújt.

- Nem, nem terveztem. Miért?

- Lesz egy meglepetésem számodra - mosolyogtam rá, mire felcsillantak a szemei.

- Milyen meglepetés? - fonta kezeit a nyakam köré.

- Szerinted elmondom? - vontam fel a szemöldököm.

- Nem ismered még eléggé a meggyőzési módszereimet... - kacsintott rám, majd megcsókolt.

Mikor kezdtem volna beleélni magam felnevetett és kibontakozott az ölelésemből.

- Hékás, gyere csak vissza! - mondtam szemrehányóan.

Eszébe se volt hallgatni rám, helyette a nappaliba ment és leült a kanapéra. Terveim szerint el akartam menni mellette anélkül, hogy ránéznék, de magamon éreztem perzselő tekintetét, egyszerűen képtelen voltam nem figyelni rá. Győzelemittasan felnevetett.

- Te kis csábító boszorka - túrtam a hajába. - Akkor sem mondom el, mit tervezek.

- Hosszú lesz még a nap - nézett az órájára.

A tény, hogy reggel tíz óra volt, nem nyugtatott meg teljesen. Ismertem már eléggé ahhoz, hogy tudjam: ha akarja, egy pillanat alatt megtöri az ellenállásomat.

Nem volt könnyű napom, az biztos. A legváratlanabb pillanatokban próbált rávenni, hogy áruljam el, mit csinálunk holnap. A kedvencem kétségtelenül az esti akciója volt, mikor "véletlenül" kioldódott a törülközője fürdés után. Akkor álltam a legközelebb ahhoz, hogy feladjam az egészet, de végül kitartottam és lefekvéskor az én mosolyom volt diadalmas.

Reggel magamra kaptam egy egyszerű pólót és térdnadrágot, Sara azonban sokáig vesződött az öltözködéssel.

- Na jó, legalább annyit segíts, hogy mennyire öltözzek ki - nézett rám kérlelőn hosszú szempillái alól.

- Csak a szokásos, semmi extra - sóhajtottam megadóan.

Tíz perccel később egy igencsak rövid ruhában lépett elém.

- Ha ez a normális, el se tudom képzelni milyen az, ha kiöltözöl... - nyomtam egy gyors csókot az arcára.

Zavartan elmosolyodott, aztán átkarolta a derekamat és az ajtó felé húzott.

- De türelmetlen valaki - cukkoltam.

A kocsiba beülve már le se tagadhatta volna, hogy kíváncsi. Az út során végig halvány mosoly ült az arcomon, miközben magamon éreztem Sara tekintetét.

- Élvezed? - kérdezte felháborodást tettetve hirtelen.

- Ó, de még mennyire! - nevettem fel, mire az oldalamba könyökölt. - Nem zavarjuk a sofőrt út közben - pillantottam rá.

Mikor leparkoltam a  Cuatro Vientos repülőtérre, arcára kiült a döbbenet. Valószínűleg mindenre számított, csak erre nem.

- Megyünk valahova? - kérdezte csodálkozva.

- Remélem bírod a repülést - adtam választ.

Mikor beléptünk az épületbe, minden fej felénk fordult, az arcokon tisztán látszott a meglepettség.

- Iker Casillas? - kérdezte mögülem valaki, mire megfordultam. - Velem beszélt telefonon. Marco Almodó vagyok. Jöjjenek, a gép hátul van.

Sara csendesen követett, valószínűleg próbálta kitalálni, hova megyünk. Mikor megpillantotta a helikoptert, megtorpant.

- Gyere! - fogtam meg nevetve a kezét és magam mellé húztam.

Kaptunk egy gyors leckét a helikopteres utazásról, aztán már be is szálltunk és elindultunk. Az út alatt nem sokat beszéltünk, a rotor hangja miatt amúgy is nagy volt a zaj. Kicsivel több, mit fél óra utazás után süllyedni kezdtünk.

- Nézd csak! - mutattam az ablakra.

Sara a szája elé kapta a kezét, mikor meglátta, mire célzok. Kétségkívül szép látvány volt a dombok között elterülő apró falu.

- Hol vagyunk? - hajolt a fülemhez.

- Ez itt Navalacruz. 

Kérdőn nézett rám, de intettem, hogy majd elmondom, ha leszálltunk.

Pár perc múlva landoltunk, megköszöntem a pilótának az utat és megbeszéltük, hogy mikor jöjjön értünk.

- Kicsit sétálnunk kell...

- Nem baj, addig elmondod, miért pont ide jöttünk - mosolyodott el.

Kézen fogva indultunk el a dombon, aztán mesélni kezdtem.

- Navalacruz a gyerekkorom egyik legfontosabb része. A nagyszüleim itt élnek, anya itt nőtt fel. Azért költöztek Móstolesbe, mert az apai nagyszüleimnek szükségük volt a segítségre. Ettől függetlenül rengeteg időt töltöttem itt, mindenkit ismertem, hiszen 300-an se laknak a faluban. Szinte minden hétvégén itt voltam, ez a második otthonom. És most szeretném megmutatni neked.

Megszorította a kezem, innen tudtam, hogy átérzi, miért ilyen fontos nekem Navalacruz. Gyorsan beértünk a faluba, Sara pedig hamar megérezte a különleges hangulatot, ami belengte a települést. Megmutattam neki az összes olyan helyet, ami fontos volt számára, ő pedig már-már könyörgött, hogy mondjak neki gyerekkori történeteket.

A közelben volt egy kisebb tó, így oda is elsétáltunk, leültünk egy mólóra és beszélgettünk. A világbajnokságról, Sara családjáról, kettőnkről, mindenről. Szükségünk volt erre a napra, hogy a sajtó állandó jelenléte nélkül kimozdulhassunk. Egyikünk sem mondta ki, de mindkettőnket zavart, hogy állandóan az újságok címlapján találjuk magunkat. Megszoktuk már, hogy a hivatásunk ezzel jár, de a magánéletünket nem akartuk nyilvánosságra hozni.

Mikor visszasétáltunk a helikopterhez, Sara szorosan megölelt.

- Ez egy csodás nap volt, köszönöm! - suttogta a fülembe, én pedig egy hosszú csókkal válaszoltam.

×××

Két barátságos mérkőzést már letudtuk, már csak a lengyelek elleni meccs volt hátra. A másik két találkozót megnyertük, közben pedig sikerült összerázódnunk, egymásra hangolódnunk. Del Bosque láthatóan megnyugodott, a két rivális klub játékosai a lehető legnagyobb összhangban játszottak egymás mellett.

- Fiúk, maradjatok még egy kicsit, egy dolgot meg kell beszélnünk! - szólt utánunk az edzés után. - Nem hiszem, hogy tetszeni fog nektek, de a Spanyol Szövetség külön megkért, hogy beszéljek veletek erről. Esélyesek vagyunk, ezt nem tagadhatjuk le. A legjobb három közé várnak minket a legtöbb országban. Ha tényleg el akarjuk érni a kitűzött célt, nem lehet semmi zavaró tényező körülöttünk, ami akár minimálisan is, de kizökkenthet minket. Ezért a Szövetség külön kérése, hogy a barátnők, feleségek, élettársak ezúttal ne repüljenek el velünk Dél-Afrikába.

Mikor a többiek felfogták, hogy ez mit jelent, hangosan tiltakozni kezdtek. Del Bosque feltette a kezeit, jelezve, hogy ő csak közvetítette a kérést, nem tehet semmiről. Én pedig elgondolkoztam. Sara a közvetítő stáb része, ő mindenképpen jön. Nem rakhatják ki emiatt! 

- Iker, veled külön szeretnék beszélni - intett az edző, hogy kövessem.

Kíváncsian léptem be utána az irodájába, fogalmam sem volt, hogy akarják megoldani a helyzetet.

- Jól tudom, hogy jelenleg együtt élsz Sara Carboneroval?

- Igen - bólintottam.

- És ő is jön Johannesburgba - jelentette ki. - Nem hiszem, hogy élvezni fogod, amit kitaláltak... A világbajnokság ideje alatt csak és kizárólag riporter-interjúalany kapcsolat lehet köztetek, nem érintkezhettek külön. Tudom, hogy nehéz lesz, de értsd meg kérlek a Szövetség nézőpontját is - tette kezét egy pillanatra a vállamra, aztán magamra hagyott.

Döbbenten próbáltam feldolgozni a hallottakat. Hogy micsoda? Láthatom őt nap mint nap, de nem érinthetem meg, mint a barátnőmet? Hát ezek nem normálisak!

Dühösen mentem vissza a többiekhez, akik szintén az "ítélet" jogosságát vitatták. Mikor megláttak, kíváncsian néztek rám, hogy mit mondott az edző.

- Sara jön. Én is - kezdtem, mire irigykedő pillantásokat kaptam.

- A mázlista - csettintett Álvaro.

- Jó neked, mi megszívtuk - húzta a száját Sese.

- Hadd fejezzem be - szóltam közbe. - Mindketten megyünk, de minden kapcsolat meg van tiltva kettőnk között, csak interjút csinálhat - fejeztem be.

A srácok egyből átértékelték a helyzetet és kaptam jó néhány sajnálkozó pillantást. Dühösen fortyogva hagytam el a stadiont. Ezzel a döntéssel nagyon mellé nyúlt a Szövetség. A barátnők jelenléte pont, hogy még jobb teljesítményre ösztönözne minket, ha ők ott vannak persze, hogy a legjobb oldalunkat mutatjuk. Aztán áttértem a saját problémámra. Naponta látom majd, de nem érinthetem meg. Ez egy kínzás lesz, de a legrosszabb fajtából. 

Mérgemben a kormányra csaptam, mielőtt kiszálltam volna a kocsiból. Becsaptam magam mögött a bejárati ajtót, a táskámat ledobtam a földre és beviharzottam a nappaliba.

- Hé, hé, hé, Iker! - állt elém Sara kiárt karokkal. - Mi történt? Nyugodj meg! - ölelt át.

 Szorosan magamhoz húztam és nem volt szándékomban elengedni nagyon-nagyon sokáig. Pár nap múlva elutazunk, ki tudja, mikor tarthatom újra a karjaimban.

- Mi a baj? - húzta végig ujja hegyét az arcomon.

- A Spanyol Szövetség eltiltott tőled - mondtam kertelés nélkül.

 - Micsoda? - nevetett fel, láthatóan nem értette, mire gondolok.

- A VB ideje alatt csak interjúalany vagyok a számodra. 

Mikor felfogta a szavaim jelentését, elkerekedett a szeme.

- Ne! Iker, mondd, hogy csak hülyéskedsz! Én nem fogom kibírni, szükségem van rád, napi 24 órában.

Lehunytam a szemem és még erősebben magamhoz szorítottam. Egyszerűen képtelen voltam a szemébe nézni, látni kétségbeesett tekintetét. Helyette arcom a hajába fúrtam, majd ajkam a nyakához érintettem.

- Ki fogjuk bírni, Sara! Muszáj lesz...

Elhúzódott, de csak annyira, hogy a szemembe tudjon nézni. 

- Az a legabszurdabb, hogy legjobb esetben egy hónapig fog tartani nektek, nekem pedig biztosan. De akkor egy teljes hónapon keresztül bámulhatjuk egymást egyetlen csók nélkül - mondta.

Tehetetlenségemben felnevettem, aztán két kezem közé fogtam az arcát és lassan megcsókoltam. Eleinte lassan, lágyan becézgettük egymás ajkait, de aztán ujjaival a hajamba túrt, a csók pedig egyre intenzívebb lett. Testünk úgy tapadt össze, mint eddig soha, egy milliméternyi hely sem maradt köztünk. Annyi fájdalom, kétségbeesés és szerelem volt ebben a csókban, egészen beleborzongtam. A levegőm vészesen fogyott, de egyszerűen képtelen voltam elszakadni Sarától, nem akartam megtörni a pillanatot. Soha nem csókolt még így, ennyi érzelemmel, odaadással. 

Nem húzódtunk el azonnal, még váltottunk pár rövid, édes csókot. Mikor kinyitotta a szemét, láttam hogy tekintete könnyben úszik. Hátrasimítottam arcába hulló tincseit, hüvelykujjaimmal letöröltem egy kicsordulni készülő könnycseppet.

- Sara... - kezdtem, de ő tenyerét a számra helyezte, hogy ne tudjam folytatni.

- Szeretlek - suttogta halvány mosollyal.

- Én is szeretlek - húztam magamhoz.

A következő napokban próbáltunk minden szabad percet együtt tölteni. Egy idő után sikerült elfogadnunk ezt az egészet és eltökéltük, hogy meg fogjuk csinálni. Egymásért.

24. fejezet

Ez végre tényleg olyan hosszúságú lett, mint amilyenre terveztem. Bár nem nagyon van benne izgalom, szerintem nem lett rossz. Úgy tervezem, hogy még lesz egy fejezet, és utána elrepülünk Dél-Afrikába :) 

Csanna

 

A kanapén ültem és TV-t néztem, mikor Sara lesietett a lépcsőn és levágta magát mellém. Éreztem a sampon illatát, mikor arcom a hajába temettem, tincsei még kicsit nedvesek voltak.

- Mit nézünk? - kérdezte vidáman.

- A Ragyogást - böktem a képernyőre.

- Ne már - fagyott le arcáról a mosoly. - Félni fogok.

- Majd megvédelek - mosolyogtam rá féloldalasan.

Halkan felnyögött, de nem ellenkezett tovább. Átöleltem és szorosan magam mellé húztam, ő pedig a vállamra döntötte fejét. Talán kissé szemét dolog volt tőlem, de a Ragyogás a kedvenc könyvem és filmben is szeretem. Volt egy másik ok is, hogy miért nem kapcsoltam el, de ezt nem vallottam be neki. Minden férfi szeret horrorfilmet nézni a barátnőjével. A különösen ijesztő részeknél arcát a mellkasomba temette, én pedig óvón öleltem magamhoz és élveztem, hogy kiélhetem a védelmező ösztöneimet. Egy szavam se lehet, becsületesen végigülte a filmet, bár azt nem állítom, hogy élvezte is.

- Na? - kérdeztem tőle, mikor vége lett.

- Rosszat fogok álmodni - fintorgott.

Kikapcsoltam a TV-t, mire sötétség borult a szobára.

- Iker, ez nem vicces!

- Nyugi, ez csak egy film volt - mondtam és elindultam a lépcső felé. - Gyere!

- Hol vagy? - kérdezte mögülem. - Iker...

A fejemet csóváltam és elfojtottam egy mosolyt. Tudtam, hogy egy centit nem mozdult a helyéről, úgyhogy mindenfajta tapogatózás nélkül odaléptem hozzá és megfogtam a kezét. Ugrott egyet és felsikoltott, mire elnevettem magam.

- Csak én vagyok, te bolond lány - öleltem magamhoz. - Megígérem, hogy senki nem fog bántani ma éjszaka.

- Uhhh... Most olyan nevetségesnek érzem magam, de akkor is félek - suttogta a nyakamba.

- Na gyere, édes - nyomtam egy csókot a szájára, aztán felkaptam és felvittem a hálóba.

Lefektettem az ágyra, mellé feküdtem, mire szorosan hozzám simult és a fejét a mellkasomra hajtotta. Simogatni kezdtem a hátát, pár perc múlva éreztem, hogy ellazulnak az izmai. Ekkor egy puszit nyomtam a hajába, remélve, hogy nem ébresztem fel.

Másnap reggel a telefon csörgésére ébredtem, mire kipattantam az ágyból és kisiettem, nehogy felébresszem Sarát. A kijelzőre pillantottam és mosolyogva fogadtam a hívást.

- Rafa, de rég hallottam rólad.

- Szia San! Nem zavarlak?

- Nem, de mondtam már, hogy ne hívj így.

- Nekem te San Iker maradsz, nem érdekel, tetszik-e vagy sem. Szóval, van már programod május 14-re?

- Nem, nem hiszem.

- Van pár jegyem a Madrid Openre. Eljössz?

- Hát persze! Öhm... hány jegyed van?

- Hozhatod az új barátnődet is - nevetett fel.

- Köszönöm - mosolyodtam el.

Miután leraktuk, lesiettem a konyhába és csináltam magamnak egy jó forró kakaót. Hirtelen két kar ölelt át hátulról és Sara a nyakamba puszilt. Mosolyogva fordultam meg, kezemben a bögrével.

- Cola Cao? - vonta fel a szemöldökét kérdőn. - Hány éves is vagy?

- Huszonnyolc - válaszoltam nevetve. - Kérsz?

- Nem, köszi - mosolygott.

- Mit álmodtál? - öleltem át fél kézzel, mire az oldalamnak dőlt.

- Már nem tudom, de nem rémálom volt.

- Akkor ma este is horrorfilmet nézünk...

- Azt merd meg - fenyegetett, mire nevetve megcsókoltam.

- Szereted a teniszt? - kérdeztem tőle, mikor - nagy sokára - elszakadtunk egymástól.

- Igen, miért?

- Nadal meghívott a Madrid Openre.

- Rafael Nadal? Nem is tudtam, hogy jóban vagytok...

- Sok mindent nem tudsz te még rólam - kacsintottam.

- Például? - húzódott közelebb hozzám és lábujjhegyre állt, hogy arcunk egy magasságban legyen.

- Például nagyon jól tudok engesztelni...

- Engesztelni? - húzta fel a szemöldökét kérdőn.

- Bizony... És mivel tegnap nem akartál horrort nézni, de mégis végigülted... Valamit adnom kell cserébe - mondtam halkan.

- Mire gondolsz?

- Inkább megmutatnám - suttogtam az ajkai közé.

Nevetve hagytam, hogy nekinyomjon a pultnak és kivegye a kezemből a bögrét...

Egy óra múlva Sara feje a mellkasomon feküdt, ő pedig velem merőlegesen, keresztben az ágyon. Ismeretlen mintákat rajzolt a karomra, miközben én a haját simogattam.

- Annyira... - kezdte halkan, de abbahagyta.

- Igen? - kérdeztem bátorítóan.

- Mindegy, nem lényeges.

- De engem érdekel - emeltem fel a fejét, hogy a szemébe nézhessek.

Megrázta a fejét, mire elnevettem magam makacssága láttán.

- Ha nem mondod el, sokkal rosszabbra  fogok gondolni.

Elfintorodott, majd rám gördült, karjait a mellkasomra fektette és ráhajtotta a fejét.

- Túlságosan meggyőző vagy, ez a te bajod. Szóval azt akartam mondani, hogy korábban nem is hittem, hogy létezhet ilyenfajta boldogság. Most nem csak erre gondolok - mutatott magunkra, ahogy meztelenül feküdtünk egymáson - , hanem a mindennapokra is. Alig várom, hogy hazagyere, teljesen bezsongok, csak mert megfogod a kezem az utcán, úgy érzem, most újra kamasz vagyok.

Mosolyogva simítottam végig az arccsontján, pontosan tudtam, miről beszél.

- Nem vagy vele egyedül. A különbség csak az, hogy te még csak 26 éves vagy, én meg már 29, elvileg felnőtt férfi...

- Még van két hét a születésnapodig, ne öregítsd magad.

Döbbenten nézte rá, hiszen én soha, egyetlen szóval sem említettem neki, hogy mikor van a szülinapom.

- Honnan tudod?

Sara csak somolygott, de nem válaszolt, ismertem annyira, hogy tudjam: felesleges firtatnom, nem fogom megtudni.

- Sara - néztem rá nagyon komolyan. - Nagyon szépen kérlek, hogy semmit ne vegyél nekem. Nem, tényleg nem kérek semmit - mondtam, mikor láttam, hogy tiltakozni készül. - Nincs szükségem semmire rajtad kívül és ezt teljesen komolyan gondolom. Mindössze két dolgot kérek: hogy találkozzak a barátaimmal és hogy egész nap velem legyél. Ennyit szeretnék, de ezt nagyon.

- Hát jó - fogadta el.

- Köszönöm - öleltem magamhoz még szorosabban. 

Tekintetem az órára vándorolt és halkan elkáromkodtam magam.

- Fel kéne kelni - húztam el a számat.

- Hmm... van benne valami, de ez így sokkal kényelmesebb.

- Hidd el, nekem is, de el fogok késni, ha nem kezdek el készülni.

Egy nagy sóhajjal legördült rólam, de mielőtt elengedett volna, még magához rántott egy forró csókra. 

 ×××

Kissé késésben voltunk, ráadásul szabad parkolóhelyet is csak hosszas keresgélés után találtunk, ezért már-már futólépésben indultunk el a Madrid Opennek helyet adó "stadionba". Sara egyből a helyére akart ülni, én viszont mindenképpen találkozni akartam még a torna előtt Rafaellel, ezért kézen fogtam és az öltözők felé indultam.
- Rafael Nadallal szeretnék beszélni - mondtam az elém álló biztonsági őrnek.
- Interjúkat majd a játék után lehet csinálni - darálta a jól betanult szöveget, rám se nézve.
- Engedd már be, Julio - nevetett fel Rafa, aki pont ekkor lépett ki a folyosóra.
Mosolyogva üdvözöltük egymást, aztán bemutattam neki Sarát is, aki eddig csendben álldogállt mellettem.
- Sok sikert! - öleltem meg, aztán visszamentünk a helyünkre.
Sara leült mellém, aztán megfogta a kezem és adott egy puszit az arcomra, mire rámosolyogtam. Fejét a vállamra hajtotta, én pedig ajkamat egy pillanatra a hajához szorítottam.
- Nem fogok tudni figyelni, ha így folytatod - nevetett fel halkan, mikor haját a füle mögé simítottam.
- Elvonom a figyelmedet? - hajoltam közelebb hozzá, orrunk hegye már összeért. - Akkor megpróbálok viselkedni - vigyorogtam rá és elhúzódtam tőle, a szék másik oldalának dőlve.
Sara nevetve fordította maga felé az arcom és megcsókolt. Nem akartam túlságosan belelovalni magam, hiszen körülöttünk rengetegen ültek, de egyszerűen képtelen voltam nem viszonozni lelkesedését. Kezem az arcára simítottam, beletúrtam selymes hajába és még közelebb húztam magamhoz.
- Szóval én vonom el a figyelmedet? - suttogtam, szánkat alig választotta el pár milliméter.
- Ez csak természetes. Minden rosszba beleviszel - nézett rám ártatlanul, mire nevetve öleltem át.
- Mondtam már, hogy egyszerűen imádlak? - néztem mosolygósan a szemébe.
- Ma még nem...
- Akkor épp ideje volt - leheltem egy csókot az állára.

×××

Mikor reggel kinyitottam a szemem, Sara mosolygós arcával találtam szembe magam. 

- Boldog szülinapot! - nevetett rám és egy szédítő csókkal ajándékozott meg.

- Hmm... - öleltem át karcsú testét. - Köszönöm.

Újra összefonódott ajkunk, ám ezúttal sokkal lágyabban. Nyelve lassan játszani kezdett az enyémmel, miközben a hajamba túrt és megpróbált még közelebb férkőzni hozzám. Ujjaimat kihúztam tincsei közül, végigsimítottam a hátán, élvezve, hogy libabőrös lesz érintésem nyomán. 

Mélyen beszívtam a levegőt, mikor elszakadtunk egymástól és boldogan figyeltem, ahogy összeszedi magát.

Csak egy pillantást akartam vetni az órára, de mikor megláttam, hogy mennyi az idő, felpattantam.

- Hova rohansz ennyire? - kérdezte Sara.

Kissé félrebillentett fejjel, kócos hajjal és az én pólómban ült az ágyon. Elképesztően nagy volt a kísértés, hogy visszafeküdjek, de nem tehettem.

- Del Bosque ma hirdeti ki a végleges keretet. Nem kéne elkésnem - grimaszoltam, mire felnevetett.

- Menj csak...

Fél óra múlva leparkoltam a Las Rozas előtt, aztán bevártam az utánam kiáltó Nandot és együtt léptünk be az ajtón. A többiek már vártak ránk.

- Boldog születésnapot, San Iker - mondták egyszerre, mire felnevettem és mindenkit megöleltem.

- És, mit kaptál Sarától? Kielégítette az igényeidet? - kérdezte Sese, mire a többiek felröhögtek, én meg próbáltam nagyon csúnyán nézni rá.

Mielőtt visszavághattam volna, megjelent del Bosque.

- Üdvözöllek benneteket! örülök, hogy mindannyian eljöttetek. Nem húzom sokáig az időt, először elmondom, hogy kiket választottam be a keretbe, majd utána indoklok. Tehát a kapusok: Casillas, Valdés és Reina. A védők: Piqué, Marchena, Puyol, Capdevila, Ramos, Arbeloa és Albiol. Középpályások: Iniesta, Xavi, Fabregas, Mata, Alonso, Busquets, Martínez, Silva és Navas. A csatárok pedig Pedro, Villa, Torres és Llorente. Idén ők alkotják a világbajnoki keretünket. 

Arra a hét emberre nézett, aki kimaradt a csapatból.

- Ne legyetek csalódottak, nem volt könnyű a döntés. Sok szempontot vettem figyelembe, néha egyértelmű volt, de néha sokat vacilláltam egy-egy ember között. Legyetek büszkék magatokra!

Nem látszott rajtuk, hogy csalódottak lennének, valószínűleg érezték ők is, hogy így a legjobb. Végignéztem a kereten és elégedetten elmosolyodtam. Nem is lehetett volna erősebbet összeállítani, minden poszton kitűnő emberek voltak.

- A csapatkapitány szeretném ha ezúttal is Iker lenne, de ez a ti döntésetek.

- Maradhat - ordította be Gerard, mire felé fordultam és elröhögtem magam. 

- Jó lesz, nem kell csere. Benne mindenki megbízik - mondta Andrés is, a többiek csatlakoztak hozzá. 

Mosolyogva lehajtottam a fejem, aztán megköszöntem nekik. Kétségtelenül jól esett, hogy továbbra is támogatnak. 

- Még pár szót a további meccsekről, aztán mehettek - mondta del Bosque. - 29-én játszunk Szaúd-Arábia ellen, aztán június 3-án Dél-Korea, majd végül 8-án Lengyelország jön. Mindhárom meccs itthon lesz, utána pedig indulunk Dél-Afrikába - mosolyodott el.

- Jujj, de izgi - modnta elvékonyított hangon Pepe, mire mindenki elnevette magát.

A többiek hamar leléptek, aminek nem értettem az okát, máskor még maradni szoktunk. Hazafele beugrottam egy boltba, vettem néhány dolgot a vacsorához. 

Mikor beléptem a nappaliba, földbe gyökerezett a lábam. A civil barátaim, a csapattársaim a Madridból és a válogatottból, a szüleim, mind ott álltak a szobában és mosolyogva köszöntöttek. Hirtelen azt sem tudtam, kihez menjek oda elsőnek, de aztán Anya kitárta felém karját, mire megöleltem. 

- Hogy tudtad tartani a szádat? - nevettem Sergiora. - Nem vagy egy titoktartó típus.

- Sara megfenyegetett...

- Ő hol van? - kérdeztem.

Azonnal feltűnt, hogy nincs a szobában, de mivel mindenki fel akart köszönteni egyesével, nem volt időm foglalkozni vele. Sese a lépcső felé intett a fejével, mire megpördültem és szembe találtam magam vele.

Ajakin halvány mosoly játszott, miközben lesétált a lépcsőn és megállt előttem. Kinyújtottam a karom, elkaptam a derekát és szorosan magamhoz húztam. Kezeit a nyakam köré fonta, lábujjhegyre állt, így arcunk egy vonalba került. Nem érdekelt hogy mindenki látja, hosszasan megcsókoltam, mire a többiek éljenezni kezdtek. Sara pirulva próbált elhúzódni, de nem engedtem ki az ölelésemből.

- Hogy...? -  kezdtem, de félbeszakított.

- Találkozni akartál a barátaiddal... Nos, így volt a legegyszerűbb - suttogta, hogy csak én halljam.

Egy csókot nyomtam a nyakára, mire még inkább zavarba jött, aztán a barátaim felé fordultam. Sara kibontakozott a karomból és pár perc alatt hihetetlen mennyiségű ételt rakott az asztalra. 

Kétségkívül ez volt az eddigi legjobb és legemlékezetesebb szülinapom.

23. fejezet

Itt az új rész, remélem tetszeni fog. Vasárnapra szántam, de nem jött össze, a hétvége elég kaotikusra sikerült. Szombaton meccsem van, úgyhogy nem ígérek semmit, de nagyon próbálom összekapni magam. Már csak pár rész, és jön a világbajnokság :)
Csanna

Sara bezárta a ház ajtaját maga mögött, majd széles mosollyal az arcán lépett mellém és megfogta felé nyújtott kezem. A kapuból még utoljára visszanézett,és sóhajtott egy nagyot.

- Szomorú vagy? - öleltem át a derekát.

- Nem, dehogy is. Sokkal jobb lesz nekem nálad.

- Mit fogsz csinálni vele? Eladod?

- Nem, még nem.

Nem mondott többet, de értettem a szavai mögött rejlő értelmezést. Ha mégsem jönne össze az együttélés, legyen hova visszajönnie.

- Inkább kiadom, ez a legegyszerűbb - folytatta gyorsan.

Az elmúlt pár napban gőzerővel pakoltunk, így gyorsan átvittük Sara szükséges cuccait az én házamba.

Leparkoltam a kocsifeljárón és kinyitottam a kaput. Mielőtt Sara beléphetett volna, mögé léptem és felkaptam a karjaiba.

- Mit művelsz? - kérdezte nevetve.

- Ez egyfajta előírás... - mosolyogtam rá.

- Az az esküvő után van, te - kapaszkodott szorosan a nyakamba.

- Egyéni értelmezésem van.

Mikor rájött, hogy így is, úgy is átviszem a küszöbön, feladta és a vállamra hajtotta a fejét.

- Bolond - susogta a nyakamba.

- A te bolondod - pusziltam meg a homlokát.

A nappaliban leraktam, szorosan átöleltem a derekát és megcsókoltam. Régóta vártam már, hogy eljöjjön ez a nap. Éreztem, hogy Sara szája mosolyra húzódik, ahogy együtt mozgott az enyémmel.

- Mondhatnám, hogy Isten hozott itthon, de az nagyon elcsépelt lenne - mosolyogtam rá.

- Nem mondj semmit! - lehelte, majd a tarkómnál fogva újra összeillesztette ajkainkat. 

×××

Másnap reggel óvatosan kiszálltam az ágyból, ügyelve, hogy ne ébresszem fel a még alvó Sarát. Gyorsan összeütöttem magamnak egy reggelit, aztán az összes cuccomat belehajítottam egy táskába, majd indultam edzésre. Mivel holnap a Barcelona ellen játszunk, ráadásul hazai pályán, hosszú edzésre számíthattam. Mivel jelenleg fej-fej mellett állunk a tabellán, ez a mérkőzés a bajnokság végkimenetelre is hatalmas jelentőséggel lesz. 

Az öltözőben is érezni lehetett a helyzet komolyságát, az átszellemült légkört Mourinho egy elégedett biccentéssel nyugtázta, ez nála természetes egy mérkőzés előtt. 

Az edzés első felében még keményen dolgoztunk, hogy holnapra csúcsformában legyünk, másfél óra után azonban abbahagytuk, hogy ne fáradjunk el túlságosan.

Izzadtan vonultunk be a zuhanyzóba, mindenki igyekezett lemosni magáról a kimerültséget. Mondjuk tökéletesen meglettünk volna Sergio éneklése nélkül is, de ez már tényleg semmiség volt. 

Lefékeztem a házunk előtt és kettőt dudáltam. Sara mosolyogva jött ki, egy gyors csókkal üdvözölt. Úgy döntöttünk, ma beülünk ebédelni valahova, ennyit megérdemlünk az elmúlt pakolós hét után. 

- Kettőkor találkozok egy barátnőmmel, ugye nem baj? - kérdezte Sara.

- Katasztrófa, most azonnal mondd le - forgattam a szemeimet nevetve. - Miért lenne baj? 

- Nem tudom - ismerte be mosolyogva.

- Sétálunk egyet? - nyújtottam felé a kezem, miután végeztünk, ő pedig bólintott.

- Készen álltok a holnapi meccsre? - kérdezte, mikor már a parkban jártunk.

- Nagyon remélem. A bajnoki cím is múlhat rajta, nagy a nyomás.

- Ügyes leszel - állt lábujjhegyre, hogy egy puszit nyomhasson az arcomra.

- Eljössz? - néztem rá kérdőn.

- Á, nem fog menni. Én mondom az esti sporthíreket, meg a Marcánál is lapzárta lesz - rázta meg a fejét szomorúan.

Egy órán át andalogtunk a parkban, semmiségekről beszélgetve, egyszerűen csak jól éreztük magunkat. Mindkettőnknek szüksége volt egy kis pihenésre, mikor a kevésbé fontos dolgokat is meg tudtuk beszélni. 

Aztán megcsörrent Sara telefonja, véget vetve a tökéletes délutánnak. Befutott a barátnője, aki szokás szerint kissé megilletődve üdvözölt. 

- Sietek! - suttogta Sara a nyakamba, mikor magamhoz húztam, hogy elbúcsúzzak tőle.

Tudtam, hogy csak pár óráról van szó, de attól még hiányozni fog. 

- Ajánlom is - mondtam halkan, majd lágyan megcsókoltam. 

Kezem lecsúszott a fenekére, mire felkuncogott és finoman eltolt magától.

- Ezt majd kettesben folytatjuk - mondta sokat sejtetően.

- Otthon várlak - leheltem a hajába.

- Gyerünk már, srácok, pár óráról van szó! Ennyit kibírtok egymás nélkül - nevetett fel Alicia.

Egy utolsó csók után elengedtem, ő pedig mosolyogva szállt be a kocsiba. Megvártam, míg teljesen eltűnnek a szemem elől, csak ezután indultam én is a kocsimhoz.
Fáradt voltam, az elmúlt napokban nem sok időm volt pihenni, úgyhogy otthon lefeküdtem, hogy aludjak egy kicsit. Úgy terveztem, hogy alszok egy órát, aztán csinálok valami vacsorát magunknak.
Úgy tűnt, csak pár percre hunytam le a szemem, mikor megéreztem, hogy valaki bebújik mellém. A szemhéjaim alól kilesve Sarát pillantottam meg, mire azonnal felültem.
- Hány óra van?
- Nyugi, még csak hat - simított végig az arcomon.
- Elaludtam, ne haragudj... - kezdtem mentegetőzni, de Sara leállított.
- Nehogy ezért bocsánatot kérj! Teljesen természetes, hogy fáradt vagy. Feküdj vissza, majd szólok, ha kész a vacsora.
- Segítek - ellenkeztem és kikászálódtam az ágyból.
A földön rengeteg táska és szatyor feküdt, mire mosolyogva fordultam Sara felé.
- Látom jól sikerült a vásárlás. Bár csak négy órát voltál oda, ez elég kevés hozzád képest - cukkoltam.
- Hahaha - nyújtotta ki a nyelvét. - Ne gonoszkodj!
- Eszemben sincs - öleltem át a nyakát és megcsókoltam. - Segítsek elpakolni? - kérdeztem utalva arra, hogy elég sok időbe fog kerülni.
- Majd én megcsinálom. Van néhány meglepetésem számodra - kacsintott rám, mire fantáziám azonnal beindult.
- Már alig várom, hogy lássam - csókoltam a nyakába, aztán mosolyogva hagytam magára.
Meglepően gyorsan csatlakozott hozzám a konyhában, aztán látva, hogy mit művelek, inkább a kezébe vette a vacsora elkészítését.
- Menj, feküdj le - intett a háló felé. - Pihend ki magad holnapra.
Nagyot sóhajtva felálltam, aztán egy hosszú csókkal köszöntem meg a gondoskodását.

×××

A Bernabéuban teltház volt, a hangorkán, ami a pályára vonulásunkat kísérte, elképesztő volt. Számtalanszor átéltem már ezt, de még mindig libabőrös leszek tőle. Még csak a bemelegítésnél tartottunk, de a szurkolók már teli torokból énekeltek.
Mourinho kiadta az utolsó utasítást, ami nagyon egyszerű volt:
- Győzni kell!
A folyosón mér kint állt a Barcelona, gyorsan üdvözöltem néhány barátomat, aztán kiléptünk a stadion füvére. Nagyon szerettünk volna nyerni, nem csak a hazai pálya és a bajnoki cím miatt, hanem hogy egy kis elégtételt vegyünk a tavalyi 2-6 miatt.
- Sok sikert, El Capi! - nyújtott kezet Carles, miután eldőlt, hogy mi kezdjük a meccset.
- Neked is, Tarzan! - mosolyogtam rá és megveregettem a vállát.
Miután megálltam a kapu előtt, megérintettem a felső keresztlécet, aztán felharsant a kezdő sípszó és vele együtt a rengeteg madridi is énekelni kezdett. Az első fél órában nem volt sok dolgom, elég csendesen kezdődött a meccs. Aztán derült égből villámcsapásként Messi helyzetbe került, a védők teljesen lemaradtak, így kénytelen voltam kijönni a kapuból, ő viszont ellőtte mellettem a labdát. Dühömben a kapufába boxoltam, és próbáltam rendbe szedni a védelmet.
A gól kicsit felrázott minket, először Xabi 3 méterről, majd Pipa 7-ről lőtt mellé. Tudtam, hogy a pálya másik felén aligha hallják, de azért elordítottam néhány utasítást.
A félidőben Mourinho beszélt a fejünkkel, elszántan vonultunk ki az második játékrészre. Próbálkoztunk is, de vagy mellé ment a labda, vagy Víctor védett. Aztán eljött az 58. perc és Pedro megszerezte a második gólt. Simán lefutotta Arbeloát, én pedig nem értem le időben, így máris két gól volt a Barca előnye. Volt még két nagy lehetőségük, de mindkettőbe bele tudtam érni, így maradt a két gól. Az volt a legbosszantóbb az egészben, hogy ismét volt legalább két olyan helyzet, amikor simán behozhattuk volna két gólt, mégis kimaradt az összes lehetőség.
Csalódottan vonultunk le az öltözőbe, tudtuk, hogy innen már nagyon nehéz lesz megfordítani a bajnokságot. 3 ponttal vezetnek, ami ugyan nem sok, de már nem fér bele egy döntetlen se a mi oldalunkon.
Otthon Sara nem kérdezett semmit, szerintem mindent leolvashatott az arcomról. Csak szorosan megölelt, aztán hagyta, hogy felmenjek a szobánkba. Szomorúan dőltem be az ágyba, fáradt voltam testileg és lelkileg egyaránt. Sara pár perccel később csatlakozott hozzám, mire átöleltem. Szükségem volt a közelségére, ő pedig kérdése nélkül is tudta, hogy most semmi másra nincs szükségem, csak hogy mellettem legyen. Hosszú ideig feküdtünk szótlanul, aztán végül elmondtam neki az egészet. Tudtam, hogy segítséget nem várhatok tőle, de már csak a tudat is, hogy van valaki, aki meghallgat, elég volt. 

22. fejezet

Hmm... Elég húzós hetem volt, pedig még egy hónapja sem tart a suli. Mindegy, végül csak sikerült összeraknom ezt a részt, igaz, hogy nem annyira vagyok vele elégedett és elég rövidke lett. Igyekszem sietni a következővel és az ígérem, hosszabb lesz, hogy kicsit ellensúlyozza ezt :)
Csanna

- Iker, mi a francnak van telefonod, ha nem veszed fel? - kérdezte Sergio hétfő reggel.

- Bocs, ki voltam kapcsolva - intettem.

- Tényleg? Nem is vettem észre... - gúnyolódott.

- Sajnálom Serg, de dolgom volt a hétvégén. Komolyan - néztem rá.

- Oké, oké. Van valami köze ahhoz, hogy Sarát sem lehetett elérni?

- Miért hívtad te Sarát? - hagytam figyelmen kívül a kérdését.

- Nem én, Lara. El akartunk hívni titeket vacsorázni, mert valamelyik idióta jó ötletnek tartotta, hogy 10 pizzát rendel a nevemben - nézett célzatosan Crisre, aki feltűnően el volt foglalva a cipője befűzésével.

Felnevettem, ez jellemző volt Gépre. Unatkozik a hétvégén, ezért megszívat valakit.

- Szóval, mit műveltetek? - tért vissza az eredeti témára Sergio.

- Segítettem pakolni Sarának? - vontam vállat.

- Elköltözik? - kérdezte döbbenten.

- Hmm... - egyelőre én sem fogtam fel teljesen a tényt, hogy együtt fogunk élni.

Sergio azonban nem érte be ennyivel, tudni akarta, miért nem voltunk elérhetőek.

- Iker tudod, hogy úgyis kiszedem belőled...

- Jó, jó - sóhajtottam. - Összeköltözünk.

A többiek erre a szóra felkapták a fejüket, mindenki döbbenten nézett rám.

- Máris? - törte meg a csendet Sese. - Hiszen még csak most jöttetek össze. Jól meggondoltad? Nővel egy házban...

Mosolyogva hallgattam a srácok érveit. Sese és Cris, a két nőcsábász, láthatóan teljesen megbotránkozott.

- Miért, előbb-utóbb nálatok is fel fog vetődni ez a kérdés- szólt közbe Xabi, Sergionak címezve szavait.

- Lara tudja, hogy független típus vagyok - vágta rá, mire felröhögtünk.

Tekintetem összeakadt a Rickyével, aki mosolyogva bólintott. Ő tudta, mit érzek csakúgy, mint Marcelo, aki megveregette a vállam, mikor elment mellettem.

- Különben is, tudom, mire számítsak. Éltem már együtt Evával is...

- Na, ez aztán tényleg jó példa - szólt közbe Pipa cinikusan.

- Hallod, azért az eljegyzéssel még várj egy kicsit - röhögött Cris, mire megforgattam a szemeimet, jelezve, hogy nem normális.

- Te hogy állsz Irinával? - kérdeztem vissza.

Bejött a tervem, a srácok azonnal rászálltak a témára, békén hagyva engem.

Edzés után Sese bevárt, így együtt hagytuk el a stadiont.

- Örülök nektek, de tényleg. Sara imád téged, úgyhogy ha te nem szúrod el, nem lesz semmi baj.

- Nem tervezem - válaszoltam komolyan.

Sara nálam volt, mikor hazaértem, a gardróbban pakolta a cipőit.

- Te jó ég! - mondtam döbbenten, mikor megláttam a rengeteg magassarkút. - Ez pontosan mennyi?

- Ne akard tudni - nevetett Sara, majd üdvözlésképpen egy puszit nyomott az arcomra.

Hitetlenül csóváltam a fejem. Nem sokszor látok ennyi cipőt egy helyen.

- Jól van na, én is nőből vagyok - magyarázkodott.

- Ó, de még mennyire! - mosolyogtam, majd kezem a fenekére csúsztattam.

- Hékás! - tiltakozott nevetve, majd hirtelen abbahagyta, mikor a kezem a farmerja hátsó zsebébe csúsztattam.

A szemembe nézve lassan ő is belenyúlt a zsebbe, lassan kivette belőle az ajándékomat. Arcára kiült a meglepettség, mikor rájött, hogy a ház kulcsát tartja a kezében.

- Istenem! - hunyta le szemeit egy pillanatra, majd szorosan átölelt. - Köszönöm!

- Én köszönöm, hogy beleegyeztél - hajtottam le a fejem és a nyakába csókoltam. - Még jó, hogy nem mentél ma dolgozni - húzódtam el nevetve.

- Miért? - kérdezte értetlenül.

- Elég sok alapozót kellett volna elhasználni a nyakadra... - vigyorogtam rá.

A szemöldökét ráncolva léptett el tőlem, a tükör elé állt, hogy megnézze, mire gondoltam. A következő pillanatban csípőre tette a kezét és szemrehányóan pillantott rám a tükörből.

- Ezt még visszakapod! - mutatott a lilás foltra, amit az éjszaka "alkottam".

- Alig várom - léptem mögé és hátulról átöleltem.

Megfordult a karjaimban, a mellkasomba boxolt, de gyorsan lefogtam a kezeit.

- Te viszont nem fogod tudni eltakarni a hajaddal - kuncogott.

Nevetve csókoltam meg, amit nem késlekedett viszonozni. Ilyenkor minden bajomat elfelejtettem és átadtam magam ennek a pár percnek.

- Amúgy - kezdte sejtelmesen, miután elszakadtunk egymástól. - Megyek Afrikába.

- Micsoda? Mikor? - kérdeztem döbbenten.

- Hát a világbajnokságra - forgatta meg a szemeit játékosan.

Egy pillanat alatt felfogtam, miről beszél és szorosan magamhoz vontam, minden levegőt kipréselve kettőnk közül.

- Már féltem, hogy hetekig nem láthatlak, de ez... tökéletes - mormoltam a hajába.

- Hacsak a szövetség közbe nem szól - fintorgott.

- Hogy érted? - néztem mélyen a szemébe.

- Hát... Mondhatják, hogy elvonnám a figyelmedet vagy valami és akkor mást küldhetnek ki helyettem.

- Ez hülyeség! - mondtam egyszerűen, mire Sara felnevetett. - Most ne foglalkozzunk ezzel - tettem hozzá lágyan. - Te is jössz és kész, nem foglak itthon hagyni.

- Nagyon biztos vagy abban, hogy bekerülsz a keretbe - ugratott mosolyogva, mire finoman oldalba böktem.

- Ez gonosz volt - közöltem vele, de ő csak nyomott egy puszit az arcomra és folytatta a pakolást.

- Lehiggadt már Mourinho? - kérdezte mellékesen.

- Hát, most már nem idegbeteg...

Na igen... A következő meccsünk a Barcelona ellen lesz és aki azt megnyeri, annak nagyon nagy esélye van a bajnoki címre is. Szóval Míster az elmúlt egy hétben olyan volt, mint egy bika, aki meglátta a vörös színt. Az edzések még a szokásosnál is kimerítőbbek voltak, a végkimerülésig hajszolt minket. Mi azonban minden további nélkül teljesítettük a kéréseit, mivel mi is nagyon szerettünk már bizonyítani a Barca ellen.

- Ideje volt már - fintorgott Sara. - Mostanában olyan fáradt vagy.

- Hé, hé, nem kell miattam aggódni - guggoltam le mellé.

A szeme sarkából rám nézett, aztán lassan mosolyra húzta a száját. Odahajoltam hozzá, hosszasan megcsókoltam, aztán felálltam és őt is felhúztam.

- Megleszel ezzel egyedül? El kell mennem vásárolni - túrtam a hajamba.

- Ó, várj már meg, kérlek! 

- Nem ruha- és cipőboltokra gondoltam - vigyorogtam rá.

- Iker! - lökött meg. - Ez nem vicces! - mondta, de azért nevetett.

- Akkor megvárjalak? - húztam magamhoz.

- Légyszi - nézett rám könyörgő szemekkel, mire felsóhajtottam.

- Neked nem lehet nemet mondani - tettettem felháborodást.

- Segíts egy kicsit és hamarabb készen leszek - pillantott rám a szempillái alól, bevetve legújabb fegyverét.

A fejemet csóválva kezdtem el rendszerezni a millió cipőt, Sara pedig nevetve csatlakozott hozzám. Végül természetesen neki lett igaza, nagyon gyorsan végeztünk.
Sara gyorsan beült mellém a kocsiba, szemmel láthatóan alig várta, hogy induljunk.
- Mi ez a nagy lelkesedés? - kérdeztem tőle.
- Semmi, hagyjuk - legyintett Sara.
Kitolattam a garázsból, aztán a fékre léptem és felvont szemöldökkel néztem rá.
- Na, most mi történt? Az előbb teljesen fel voltál pörögve, most meg...
- Nincs semmi baj. Csak ki fogsz nevetni...
- Nem foglak - ígértem neki, mire felsóhajtott.
- Na jó. Tudod, ez olyan női dolog... Az első közös bevásárlás az összeköltözés előtt... Mindenkinél eljön ez a pillanat.
- Azt akarod mondani, hogy te még nem éltél együtt senkivel? - kérdeztem meglepetten.
- Nem - rázta meg a fejét.
A hajába túrtam, magamhoz húztam és megcsókoltam. Nyelve utat tört a számba, miközben finoman harapdáltam ajkait. Eredetileg lágy csóknak szántam, de Sara lelkesedését nem tudtam nem viszonozni. Mikor már nem volt több oxigénem, elhúzódtam tőle és homlok az övének döntöttem.
- Nem is tudod, mennyire boldoggá tettél - suttogtam.
Sara végigsimított arcomon, aztán visszadőlt az ülésére és rám mosolygott. Nem mondott semmit, de az a mosoly mindent elárult.
Igen, én éltem már együtt Evával, de tudtam, hogy ez más lesz. El tudtam képzelni, hogy együtt éljük le az egész életünket. Sarának sikerült előhoznia belőlem az igazi Ikert, sikerült újra megnevettetnie. Ennyi az egész. Nem csinált semmi különöset, egyszerűen csak önmaga volt és ez által én is megtaláltam az igazi énemet. Végre megértettem, hogy a szerelem egész mást jelent valójában, mint ahogy azt a filmekben látni. Nem kellenek hozzá teátrális dolgok. Ha Sara boldog, én is az vagyok. Ha szomorú, azon vagyok, hogy újra nevetni lássam.
- Szeretlek! - hajoltam oda hozzá és egy puszit nyomtam a halántékára.
- Én is szeretlek! 

21. fejezet

Itt is van az új rész, remélem elnyeri a tetszéseteket. Köszönöm azoknak, akik ráklikeltek a rendszeres olvasás gombra, nagyon sokat jelent nekem :)
Csanna

Idegesen néztem újra az órára, de gyorsan le is hurrogtam magam. Nyugi! Biztos dolga van. Nincs semmi baj. A valóság viszont az, hogy nagyon is aggódtam. Már egy órája itt kéne lennie és nem hívott, nem írt. Máskor is előfordult már, hogy késett, de mindig szólt, hogy ne várjam.

Mikor végül befutott, meglepődtem. Ki volt öltözve, mintha találkozója lett volna valakivel.

- Ne haragudj! - kérte. - Nem figyeltem az időt.

- Semmi gond - mosolyogtam rá és egy csókkal üdvözöltem. - Kivel találkoztál?

Talán fel se tűnt volna a pillanatnyi habozása, ha nem ismerem már annyira.

- Egy... barátommal - mondta lassan.

Nem tulajdonítottam nagy figyelmet a habozásának, inkább újra megcsókoltam.

Azonnal tudtam, hogy valami tényleg nincs rendben. Visszacsókolt ugyan, de nem úgy, ahogy szokott. Nem volt benne lelkesedés, feszült volt, hiába is próbálta nem mutatni. Elhúzódtam és kérdőn néztem rá.

- Jól vagy?

- Persze. Csak kicsit fáradt vagyok - mondta.

Nem tudtam, hogy hihetek-e neki, de nem forszíroztam tovább.

- Hát jó - húztam magamhoz közelebb a derekánál fogva. - Akkor ma ne menjünk vacsorázni, inkább rendelek pizzát.

Egy hosszú pillanatig a hajába temettem az arcom, aztán elhúzódtam tőle.

Folyamatosan éreztem, hogy valami nem stimmel. Mikor megkérdeztem, hogy telt a napja, gondosan kerülte az ebéd témáját, a beszélgetésünk felszínes maradt.

Próbáltam rájönni, hogy vajon mi lehet a baj. Előtört a régi énem és egyből önmagamban próbáltam keresni a hibát, holott tudtam, hogy ez felesleges.

Aztán rájöttem. A pizzákat rendeltem, mikor Sarának SMS-e jött. A szemem sarkából felé pillantottam, ő is pont akkor nézett rám. Úgy viselkedett, mint akinek bűntudata van. Egy pillanatig én sem hittem el, de ahogy visszapörgettem magamban a délután eseményeit, egyértelművé vált. Igen, valamit titkol. Összeszorult a gyomrom, hirtelen már nem is voltam olyan éhes. Mi történhetett abban a pár órában, amíg nem találkoztunk? Hiszen reggel még tökéletesen boldogan váltunk el, semmi baj nem volt.

Csendben eszegettük a pizza maradékát, egyikünk sem volt beszédes kedvében. Magamon éreztem Sara tekintetét, de nem néztem rá. Az arcom biztos elárulta volna, hogy min járnak a gondolataim. Hallottam, ahogy felsóhajt, majd hátratolta a székét, berakta a gépbe a tányérját és megállt előttem.

- Figyelj... sajnálom. Tudom, hogy tudod, hogy valami nincs rendben velem. Nem a te hibád.

Én is felálltam, anélkül, hogy ránéztem volna, elpakoltam az asztalról, majd nekidőltem a konyhapultnak és kérdőn felvontam a szemöldököm.

- Szóval, mi történt? - kérdeztem.

Idegesen a hajába túrt, aztán egy sóhajjal elkezdte.

- Utálok hazudni. Főleg neked.

Megmerevedtem a szó hallatára. Hazudott? Sara nem engedte, hogy túlságosan belelovaljam magam a témába, gyorsan folytatta.

- Most fordult elő először és nem is fog többször. Igen, ebédelni voltam valakivel. Egy barátommal... vagyis most már annak mondhatom. Matias Prats Juniornak hívják, ő az exem. David előtt vele jártam.

Egy ideig tekintetem mélyen az övébe fúrtam, aztán ellöktem magam a pulttól és a nappaliba mentem.

- Iker, hallgass végig! - kapta el a karom.

Lehunytam a szemem, vettem egy mély levegőt, hogy megnyugodjak, majd szembefordultam vele.

- Az egyetemen ismertem meg, csoporttársak voltunk. Hónapokig próbálkozott, míg végül beleegyeztem, hogy elmegyek vele randizni. Utána összejöttünk. De... hamar beláttam, hogy életem egyik legnagyobb tévedése volt. Mikor már mindenki tudta, hogy együtt vagyunk, megváltozott. Már csak egy tárgy voltam neki, akit mutogathat. Addig csak a jó oldalát mutatta, de gyorsan megismertem a legrosszabb felét is. Kihasznált, csak társaságban volt kedves velem, mikor kettesben voltunk... - hadarta Sara, hogy ne szakíthassam félbe.

Tovább is mondta, de már nem figyeltem rá. Valami megragadta a figyelmemet, amitől elöntötte az agyam a vörös köd.

Sara hirtelen abbahagyta, valószínűleg rájött, hogy nem figyelek rá. Kihasználtam a szünetet és megkérdeztem a legfontosabbat.

- Bántott?

Nem érdekelt, hogy ki ez a srác pontosan, nem érdekelt, hogy az apja híres, csak egyetlen dolog érdekelt, de az nagyon. Ha egy ujjal is hozzáért Sarához...

- Nem, nem dehogy! Odáig azért nem merészkedett. Ha tovább maradtam volna vele, lehet, hogy odáig is eljut, de nem bántott.

Az orrnyergemet masszíroztam, hogy megnyugodjak. Már csak a gondolata is, hogy Sarát esetleg bánthatta valaki, teljesen kiborított.

- Szóval - folytatta - egy hónapig voltunk együtt. Nagyon gyorsan szakítottam vele, bár nem volt éppen kellemes élmény. És pár nappal ezelőtt kiderült, hogy ő is a Tele5-nál fog dolgozni. Úgyhogy... megszerezte a számomat, felhívott és elmentünk ebédelni, hogy megbeszéljük a dolgokat. Bocsánatot kért, bár soha nem leszünk igazán barátok, jobb ez így. Elég nekem, hogy Maria folyton versenyezni akar, nem kell még másik rosszakaró. Nem is akartam elmondani, hogy találkoztunk, mert tényleg nem történt semmi. De mikor kijöttünk az étteremből, lesifotósok vártak. Holnap minden a címlapon lesz, ezért voltam olyan ideges. Hogy mit fogsz szólni hozzá...

Közelebb léptem hozzá és egyik tenyerem a szájára tapasztottam, míg a másikkal szorosan átfogtam a derekát.

- Nem érdekel, mit írnak az újságok. A valóság számít és az nem abban van.

Elengedte a karomat, de csak azért, hogy át tudja ölelni a nyakamat.

Mikor megcsókoltam, rögtön tudtam, hogy minden rendben van. Nyelve kutakodva tört utat a számba, elfelejtetve velem az előbbi idegességemet. Egy hirtelen ötlettől vezérelve még szorosabban öleltem a csípőjét és felemeltem, hogy megszüntessem a kettőnk között lévő szintkülönbséget. Elégedetten az ajkaim közé sóhajtott és még hevesebben csókolni kezdett. Lábait körém fonta, így már teljes mértékben én tartottam, de nem zavart. Mikor elszakadtunk egymástól, hogy levegőhöz jussunk, gyorsan körbenéztem. A legközelebbi vízszintes bútordarab a kanapé volt, így a felé vettem az irányt. Sarát a támlájára raktam, én pedig szorosan elé álltam. Lehajoltam, a nyakát kezdtem el finoman szívogatni, elégedetten hallgattam, ahogy sóhajai egyre gyorsabban követik egymást. Kezei végigsimogatták a mellkasomat, gyorsan eltüntette rólam a pólót, majd a nadrágom övével kezdett el bíbelődni. A mellkasomra hajolt és szájával kezdett kényeztetni, izmaim összerándultak érintései során. Rajtam már csak egy alsónadrág volt, ő azonban még teljesen fel volt öltözve, megpróbáltam gyorsan orvosolni a problémát. Lehúztam a ruhája cipzárját, mire az leomlott a vállain, felfedve gyönyörű testét. Egy pillanatra megemeltem, a ruha a földre csúszott, de közben ajkaim már a melleit kényeztették. Időközben egyik kezem elindult lefelé,  végigsimogattam hasát, majd elértem a bugyija széléhez. Mielőtt azonban becsúsztathattam volna alá a kezem, Sara megragadta a csuklómat és elhúzta.

- Ne! Érezni akarlak! Most! - suttogta a fülembe.

Szavai teljesen beindítottak, eltávolítottam magunkról az utolsó ruhadarabokat is, mélyen Sara szemébe néztem és összeillesztettem a testünket.

Arcát a nyakamba temette, miközben gyors lökésekkel űztem mindkettőnket a gyönyör felé. Kezei a hátamon kalandoztak, éreztem, hogy körmei karcolásokat ejtenek a bőrömön. Felemelte a fejét, összeillesztette ajkainkat, még tovább fokozva ezzel a vágyamat.

Elképesztően gyorsan értük el a csúcsot, szorosan átöleltük egymást és így próbáltuk összeszedni magunkat. Eddig mindig próbáltam lágy és finom lenni, de ez a vadság is kifejezetten tetszett. Kis idő után elhúzódtam tőle, magamra kaptam a bokszeremet, közben ő is felvette a fehérneműjét.

- Szeretlek! - bújt a karjaimba.

- Én is szeretlek, Sara! - viszonoztam a vallomását, majd hosszasan megcsókoltam.

Miközben elmerültem gyönyörű arcának tanulmányozásában, egy ötlet kezdett körvonalazódni a fejemben. Mielőtt észbe kaptam volna, már ki is mondtam.

- Költözz hozzám!

Megmerevedett a karjaimban, amit rossz jelnek vettem és mentegetőzni kezdtem.

- Csak egy ötlet volt. Tudom, hogy még csak négy hónapja vagyunk együtt, de... Nem muszáj most rögtön, én ráérek. Csak szeretném, hogy tudd: én komolyan gondolom.

Sara felemelte a kezét, mire elhallgattam.

- Most sikerült meglepned - mosolyodott el lassan. - Nem arról van szó, hogy nem szeretném. De ez egy nagy változás lenne. Mindenkinek vannak rossz tulajdonságai, amik csak akkor derülnek ki, ha összeköltözünk. Ettől függetlenül... nem szeretnék túl sokat várni.

Hitetlenkedve néztem rá. Nem számítottam arra, hogy belemegy, legalábbis nem ilyen gyorsan. Nevetve felkaptam és megpörgettem, ő pedig velem kacagott.

- Szóval, együtt fogunk élni? - kérdeztem, még mindig nem fogtam fel teljesen.

- Nagyon úgy tűnik - nyomott a számra egy gyors puszit, aztán elszakadt tőlem.

- Hova mégy? - kérdeztem értetlenül.

- Megyek, csinálok helyet a gardróbodban. Elég sok ruhám van...

Mosolyogva mentem utána. Közös életünk elérkezett az első nagy fordulóponthoz.

20. fejezet

Nos... Mivel ez a 20. fejezet, úgy döntöttem, megleplek valamivel titeket. Régóta terveztem már, és pont kapóra jött, hogy ilyen kerek fejezet következik. Miről van szó? :) Úgy döntöttem, kaptok egy részt Sara szemszögéből. Nem megy tovább a történet, leírom, hogy Sara mit érzett meg ilyenek, remélem tetszeni fog.
Csanna

Reggel, mikor felébredtem, már javában sütött a nap. Innen tudtam, hogy kicsit később keltem a szokásosnál. Mosolyogva megfordultam, hogy felkeltsem a másik álomszuszékot, de nem volt mellettem. Egy papír feküdt az ágyon, felismertem rajta a kézírását.

Jó reggelt! Nem keltettelek fel, gondoltam, szükséged van arra, hogy kipihend a tegnap éjszakát... 

Elfelejtettem szólni, hogy ma utazik el Unai Franciaországba. Kikísérem őket a reptérre. Sietek vissza.

Iker

A levél mellett egy szál rózsa feküdt, mire boldog mosollyal dőltem vissza az ágyba. Egyszerűen imádom, nincs jobb szó rá. A gondolataim visszarepültek egészen múlt év novemberéig, mikor először találkoztunk.

×××

Azt hittem, már végeztem aznapra, szóval mindent beraktam a táskámba és az ajtó felé indultam. 

- Sara, gyere ide egy kicsit! - szólt ki José az irodából.

- Valami baj van? - léptem be a főnökhöz.

- Most nem leszel boldog, de maradnod kéne még egy kicsit. Ma még fel kell vennünk egy interjút és már csak hárman vagytok bent. Davidot most küldtem ki külső helyszínre, Maria még nem végzett, úgyhogy...

- Oké, oké - tettem fel a kezeimet.

- Köszönöm - mosolygott rám és keresgélni kezdett a papírjai között. - Már összeírták a kérdéssort, nézd át gyorsan - adott át egy lapot.

- Mikor kezdünk? - kérdeztem.

- Fél óra - pillantott az órára. - Remélem addig befut az interjúalany is - nevetett fel.

- Ki az?

- Iker Casillas.

Szuper - füstölögtem magamban. - Egy újabb beképzelt focista.

- Nézz be addig a stúdióba, hogy mindenki itt van-e még.

Egy intéssel jeleztem, hogy értettem és kiléptem a szobából. A stúdió felé tartva a kérdéseket tanulmányoztam, így összeütköztem valakivel. Simán elestem volna, ha az illető nem kap el. Felnéztem rá, hogy mégis kivel sikerült "koccannom". A szemébe nézve semmi mást nem érzékeltem. Az idő, a tér... minden semmivé foszlott, csak azok a barna szemek léteztek. 

Nem értettem, mi történik velem, zavartan lesütöttem a szemem és éreztem, ahogy a forróság elönti az arcomat. Elpirultam volna?

Iker Casillas - merthogy ő volt az, aki a karjaiban tartott - sűrű bocsánatkérések közepette elengedett és egy utolsó pillantás után mindketten mentünk a magunk dolgára. Akkor még fel se fogtam, hogy vele fogok interjút készíteni. 

A stúdióban minden rendben volt, visszafele azonban összefutottam Mariával, aki fintorogva a sminkszobába küldött.

Nevetve léptem be Nellyhez, ahol újra találkoztam Ikerrel. Egyszerűen nem értettem magam. Büszke voltam arra, hogy az összes interjúalannyal közvetlenül, barátságosan tudok viselkedni, nála viszont... Mint egy dadogó kezdő, úgy viselkedtem.

Hozzátartozik a dologhoz, hogy megvolt a véleményem a focistákról. Eddig szinte az összes, akivel találkoztam, úgy gondolta, hogy a posztján ő a legjobb és csak körülötte forog a világ. És Iker nem ilyen volt. Éppen ezért nem tudtam, hogyan is kéne viselkednem vele. 

Viszonylag gyorsan végeztünk az interjúval és vegyes érzésekkel búcsúztam el. Egy részem örült, hogy nem hozom magam újabb kínos szituációba, másik felem viszont reménykedett, hogy talán még újra találkozhatunk.

Napokig sőt, hetekig őrlődtem az érzéseim között. Néha el akartam felejteni, máskor viszont jobban meg akartam ismerni. Tudni akartam, mit rejtenek azok a mély, titokzatos, barna szemek. 

A belső vívódásom persze a viselkedésemen is meglátszott, hiába is próbáltam úgy tenni, mintha minden rendben lenne. Így aztán, mikor egyik nap összefutottam Larával, nem titkolóztam tovább.

- Valami baj van, Sara? - tette fel a kérdést, én pedig megnyíltam neki.

- Nem tudom. Nincs semmi baj - nyomtam meg az utolsó szót. 

Lara nem szólt semmit, csak felvonta a szemöldökét.

- Na jó. Pár hete interjút kellett csinálnom Iker Casillasszal. Tudod, mi a véleményem a focistákról. De ő... más volt. Én meg úgy viselkedtem, mint egy újonc, nem tudom, mi történt velem. Azóta nem megy ki a fejemből. 

- Sara, ezen ne stresszelj már! Egyszerűen csak érdekel a pasas, nem? 

- Igen... végül is érdekel. 

- Nem akarod te elfelejteni - mosolygott rám mindentudóan. 

- Lara! - böktem oldalba játékosan. - Semmi olyasmiről nincs szó, amire gondolsz.

- Ugyan már! 25 éves vagy, ez természetes. Iker helyes, meg ahogy hallottam, vicces és éppenséggel szingli...

- Lara, összesen egyszer találkoztunk. Még barátok se vagyunk és különben is, tudod nagyon jó, hogy nem akarok focistával járni.

- De ha nem kapus lenne... - fűzte tovább a szavaimat Lara.

- Hát te hihetetlen vagy! - nevettem rá a barátnőmre.

Jól elszórakoztunk, de este, a szobámban fekve akaratlanul is visszatértem a beszélgetésünkre. Nem, én nem az a típus vagyok, aki meglát valakit és már bele is szeret. Nekem idő kell. Különben is, mit gondolkozok ezen annyit? Csak meg akarom ismerni, abban meg nincs semmi rossz.

A következő héten végül megkaptam az esélyt, hogy jobban kiismerjem. Interjút kellett csinálni a Real Madriddal, én pedig önként elvállaltam. Otthon aztán nekiültem és megírtam a kérdéseket. Pár óra múlva elégedetten dőltem hátra, aztán egy sóhajjal elővettem a telefonom és felhívtam Larát, aki persze teljesen bezsongott.

- Tegyél fel neki valami személyes kérdést is!

- Nem fog rá válaszolni.

- Naaa, kérdezd meg, hogy tényleg szakított-e a barátnőjével. A reakciójából úgyis rájössz, hogy igazat mond-e. 

- És miért pont ezt kérdezzem meg? - nevettem fel hitetlenül.

- Sara, legalább magadnak ne hazudj - mondta Lara megfontoltan.

Egy pillanatra megmerevedtem, mikor leesett, hogy értette. Lara hallgatott a vonal végén, amiért külön hálás voltam. Hagyta, hogy megemésszem a hirtelen jött információt.

- Még valami? - kérdeztem végül mosolyogva.

- Ha már így rákérdeztél, igen, lenne valami. Ha hallasz valami megjegyzést Sergiotól, hogy mit gondol rólam, vagy ha úgy jön ki, kérdezd meg Ikertől vagy valami. 

- Miért nem kérdezed meg te? 

- Sara... kérlek. Nem akarom leégetni magam, ha ő esetleg csak szórakozni akar. 

- Jó, jó, majd igyekszem.

Miután elbúcsúztunk, újra kézbe vettem a tollam és az Ikernek szánt kérdésekhez lapoztam a noteszemben. Kezem megállt egy pillanatra a papír fölött, mielőtt leírtam volna az utolsó kérdést.

Igaza volt Larának. Felesleges azt bizonygatnom, hogy nem érdekel.

×××

A meccs estéjén a szokásosnál jóval többet álltam a gardróbom előtt. Aztán megelégeltem és kivettem egy szokásos farmer-blúz kombinációt. Kezdőként még foghattam volna arra, hogy ez az első interjúm egy nagy csapattal, de ezúttal ez nem volt igaz. Nagyon is jól tudtam, hogy miért vagyok ilyen ideges. Mert ma újra találkozunk. 

A stadionban felmutattam a belépőkártyámat és elfoglaltam a helyemet a többi újságíró között. Alig vártam, hogy végre bevonuljanak a csapatok. 

Ott volt, legelöl jött, csapatkapitányként. Izgatottan előredőltem, hátha meglátom az arcát. Feszültnek tűnt, de ezt betudtam a meccs előtti izgalomnak.

A mérkőzés elsöprő Madrid sikert hozott, én pedig szorgalmasan írogattam a füzetembe a megjegyzéseimet, amik szintén a cikkhez kellenek majd. Miután levonultak a játékosok, hagytam nekik egy kis időt, hogy kiörüljék magukat, lezuhanyozzanak és megcsinálják a sajtótájékoztatót. 

Mikor beléptem az öltözőbe, egyedül Iker volt bent.

- Szia! - mosolygott rám kedvesen.

Mindenre számítottam, csak a saját reakciómra nem. A mosolyát látva szívem majd kiugrott a mellkasomból, a lélegzetem felgyorsult, éreztem, ahogy a vér az arcomba szökik. Próbáltam figyelmen kívül hagyni a testem reagálást egy egyszerű mosolyjal és leültem mellé. Hirtelen felindulásból odaadtam neki a füzetem, hogy nézze át a kérdéseket. Ilyet még nem csináltam máskor, elvégre ezek az én kérdéseim, nekik csak válaszolni kell rájuk. A kezünk egy pillanatra összeért, mire éreztem, hogy újra elpirulok. Egyszerűen nem értettem, miért reagálok így mindenre.

Mivel a többiek annyira nem igyekeztek, úgy döntöttünk, megcsináljuk az ő részét, hogy haladjunk. A válaszait hallva újra rádöbbentem, hogy az előítéletem a focisták felé helytelen volt. Régen hallottam valakit ennyi alázattal beszélni. Egyértelmű volt, hogy neki ez az élete. Mikor túl voltunk a testvérével való kapcsolatán, egy pillanatig tétováztam. Megkérdezzem vagy ne? Végül a kevésbé józan felem győzött, úgyhogy feltettem az utolsó kérdést is.

- Az újságok mostanában sokat írnak a magánéletedről. Máris felreppent néhány pletyka, de tényleg van valaki?

Egy pillanatra félrenézett, aztán tekintetét mélyen az enyémbe fúrta. Képtelen voltam elszakadni szemeitől, nem mintha annyira törtem volna magam. Legszívesebben megérintettem volna, de mielőtt bármit is tehettem volna, megszólalt.

- Igen, van - mondta még mindig a szemembe nézve.

Egy hosszú pillanatig egyikünk sem szólalt meg, majd nyitottam a számat, hogy feltegyem azt a bizonyos kérdést. Ekkor azonban berobbant Sergio és ezzel együtt elszállt az összes esélyem, hogy megtudjam, ki az a lány.

Egy sóhajjal az érkező csapattagok felé fordultam, de Iker tekintetét folyamatosan magamon éreztem. Igyekeztem gyorsan megcsinálni az interjúkat, közben pedig szótlanul, egy-egy mosollyal tűrtem a folyamatos beszólásokat. Régebben ez még zavart, de mostanra rájöttem, hogy jobb nem is törődni vele.

- Na, kész is vagyok - csuktam be a füzetemet. - Köszönöm, hogy szántatok rám időt.

- Ha másban is tudok segíteni, szólj nyugodtan - vigyorgott rám Cristiano eléggé félreérthetően.

Csak megcsóváltam a fejem, miközben tekintetem összeakadt az Ikerével. Meglepődtem, mivel egy szépnek korántsem mondható pillantást küldött Ronaldo felé, de utána gyorsan rám mosolygott. Intettem egy utolsót és kiléptem a folyosóra. Sietős léptekkel távoztam, egyenesen a kocsimhoz mentem. Nem akartam gondolkodni, mert tudtam, hogy az mihez vezetne. 

Otthon ahogy becsuktam az ajtót, már neki is dőltem és lecsúsztam a földre. Arcom a kezeimbe temettem és próbáltam elfogadni az elfogadhatatlant. Hogy mindez velem történt meg. Nem maradhattam így sokáig, hamarosan megcsörrent a telefonom.

- Igen? - szóltam bele.

- Jézusom, Sara, jól vagy? - kérdezte Lara döbbenten.

- Persze. Miért?

- Olyan furcsa a hangod. Minden rendben?

- Persze. Jól vagyok - mondtam halkan.

Először magamban kell feldolgozni bizonyos információkat, utána képes leszek megosztani másokkal is.

- Hát, te tudod. Csak azért hívlak, hogy sikerült-e megtudnod valamit Sergioról...

- Sajnálom Lara, de nem jött össze. Nem volt rá alkalom. Talán majd máskor.

Ez így nem volt teljesen igaz. Volt rá alkalom, hiszen sokáig csak ketten voltunk bent az öltözőben Ikerrel. De akkor másra voltam kíváncsi, amire nem kaptam végül választ.

×××

A karácsonyi láz végül engem is utolért, azon kaptam magam, hogy szerelmes, karácsonyi dalokat dúdolva dolgozom. Megráztam a fejem, hogy kitisztuljon egy kicsit, aztán a naptárra néztem. Egy hét múlva karácsony és még semmit sem vettem. Úgy döntöttem, délután nekikezdek, hátha tudok legalább a családomnak vásárolni valamit. 

Hatalmas tömeg, zsúfolt bevásárlóközpontok és kilométeres sorok fogadtak mindenhol, úgyhogy sietősre fogtam. Bármennyire is szeretem a vásárlást, ez azért már nekem is sok volt. Hazafelé beugrottam egy kávézóba, hogy vegyek magamnak egy sütit. Azzal viszont nem számoltam, hogy mekkora lesz a tömeg. Sorbaállás közben megpillantottam egy ismerős arcot. Az eredeti tervem az volt, hogy csak veszek egy sütit és majd otthon megeszem, de ez egy pillanat alatt megváltozott. Utat törtem magamnak az asztalához és megszólítottam. 

- Szia, Iker! - köszöntem neki, mire felpattant és rám mosolygott. 

Helyet foglaltam vele szemben, miközben próbáltam figyelmen kívül hagyni ezerrel lüktető szívemet. Mivel féltem, hogy majd beáll köztünk a csend, gyorsan feldobtam egy átlagos témát, megkérdeztem, hogy mit tud Laráékról. 

És aztán jött a meglepetés. Úgy éreztem, teljesen egymásra vagyunk hangolva, egyszerűen bármiről tudtunk beszélgetni. Soha, egyetlen férfival sem éreztem még ilyen jól magam. 

Véglegesen is tudatosult bennem, hogy az a bizonyos első benyomás nem volt igaz. Nagyon nem.

- Iker! - kezdtem meggondolatlanul. - Nekem... bocsánatot kell kérnem tőled. Amikor először találkoztunk, azt hittem, hogy te is olyan nagyképű, bunkó, beképzelt vagy, mint a focisták egy része. De... rájöttem, hogy te nagyon... jó vagy, ami manapság olyan ritka és hatalmas érték. Szóval, sajnálom, ha megbántottalak a viselkedésemmel, nem volt igazam. Sajnálom, és örülök, hogy megismerhettelek.

Mikor rájöttem, hogy tulajdonképpen mit is mondtam, szörnyen zavarba jöttem. Iker sokáig nem szólt semmit, én pedig nem mertem ránézni. Nem tudtam mit gondol. Megijesztettem? Aztán megéreztem, hogy keze az állam alá csúszik és felemelte a fejemet. Érintésétől libabőrös lettem, de szerencsére ez nem látszott a blúzomnak köszönhetően. Mikor a szemembe nézett, minden más megszűnt körülöttem. Fogalmam sem volt, hogy hol vagyok, hány óra van, vagy egyáltalán milyen nap. Csak a tekintete számított, amely most lágyabb volt, mint eddig bármikor, de a benne lévő érzelmek még mindig rejtettek maradtak. Kinyitotta a száját, hogy megszólaljon, de nem tudtam meg, mit akart mondani. 

Berontott egy ember és minden megváltozott. Valaki összetörte a kocsimat. Idegbeteg módjára álltam fel és úgy ahogy voltam, egy szál felsőben kirohantam a parkolóba. Az autóm jobb oldala összetört, a tettes meg persze nem volt sehol. Idegesen telefonáltam az autómentőknek, majd megéreztem, hogy valaki ráteríti a kabátomat a vállamra. Hálásan néztem Ikerre, de ennél többre pillanatnyilag nem telt tőlem, de úgy tűnt, teljesen megérti. 

Ha azt hittem, ennél több meglepetés már nem érhet, tévedtem. Iker egyszer csak egy papírt nyújtott felém, rajta a telefonszámával. Hívjam fel, ha segítségre van szükségem. Abban a pillanatban legszívesebben a nyakába ugrottam volna, de szerencsére visszafogtam magam. 

×××

Miután nagy nehezen hazakerültem, a kis papírt szorongatva leültem a kanapéra. Ezidáig menekültem az érzéseim elől, nem mertem szembefordulni velük. Magamnak sem akartam beismerni dolgokat. De most feladtam, nem küzdök tovább az ellen, ami igazából nagyon is a kedvemre való. 

Nem kerestem a szerelmet. Saját magamnak akartam bebizonyítani, hogy egyedül is képes vagyok megállni a lábamon. Mostanáig tökéletesen működött, de mióta megismertem Ikert, megváltoztam. Igen, az akaratomon kívül történt, de beleszerettem Iker Casillasba. Egy focistába. 

Tudom, hogy azt ígértem, két rész lesz, de mivel nagyon sokáig tartott ezt megírni úgy döntöttem, hogy csak ennyi lesz. Ez az első fejezet tartalma, kicsit lehetett volna több is, de tényleg csak ennyi telt tőlem. Szóval a következő fejezet újra Iker szemszöges lesz, és a történet is megy tovább. 

First day at school - avagy mikor lesz friss?

Nem, ez még nem az újabb fejezet, azt még írom. Nagyjából a fele van kész, de úgy döntöttem, két részre szedem, szóval kaptok majd két 20. fejezetet. Hogy mikor? Nos, még nem tudom.
Ma megkaptuk az órarendet. Nem tetszik. Ez az év amúgy is húzós lesz (nyelvvizsga, érettségi, osztályozóvizsga, záróvizsga...), de ettől függetlenül továbbra is írom a történetet, eszembe sincs abbahagyni :)
Eddig próbáltam szerda-csütörtök környékén hozni az új rész, nos ez nem jött össze. Most úgy néz ki, hogy szerdán ötig suliban vagyok, aztán onnan megyek edzésre, hét után érek csak haza. Szinte minden hétvégén meccsünk lesz, szóval ez a lehetőség is kifújt. Próbálom hétfőre vagy keddre átrakni az új részeket, így tűnik a legkönnyebbnek.
Mindenesetre, ez még elég képlékeny, csak ezért írom le, hogy tudjátok, mire lehet majd számítani. Szóval előre is bocsánat, ha kések vagy nem lesz olyan gyakran új rész.
Csanna