Ez a 126. verzió, rengetegszer töröltem ki, írtam újra, csak hogy újra kitöröljem. A fejemben volt egy terv, ami leírva nagyon nem tetszett, ezért kellett ennyi idő, hogy újrafogalmazzam. Még mindig nem tökéletes, de már nem akartam újra nekikezdeni :)
Szörnyű éjszakám volt, szinte alig aludtam valamit. Átkoztam magam a hülyeségemért, amiért elengedtem, amiért nem mentem utána. Szinte csak forgolódtam, ami meg is látszott rajtam reggel. Az arcom nyúzott volt, a szemem alatt karikák éktelenkedtek.
Szörnyű éjszakám volt, szinte alig aludtam valamit. Átkoztam magam a hülyeségemért, amiért elengedtem, amiért nem mentem utána. Szinte csak forgolódtam, ami meg is látszott rajtam reggel. Az arcom nyúzott volt, a szemem alatt karikák éktelenkedtek.
- Te jó ég Iker, ugye nem...? - fogadott Sese, mikor meglátott.
- Nem, vagyis nem tudom.
Erre mindenki kérdőn nézett rám, mire elmagyaráztam, mit csináltam.
- Igazad volt - mondta Ricky. - Jobb ez így, ha nem mondod ki, nem hiszem, hogy kibírta volna a kapcsolatotok.
- Nélküle meg én nem bírom ki - dőltem hátra és fejem a falnak döntve lehunytam a szemem.
- Akkor ezért hívott tegnap éjszaka... - motyogta Cris félhangosan.
- Sara hívott? Mióta van meg neki a számod? - néztem fel kíváncsian.
- Iker, attól még, hogy nem tudsz róla, Sarát én régebb óra ismerem, mint te. Imádom idegesíteni - eresztett meg egy futó mosolyt. - Mindegy, ma vettem észre, hogy hívott, tegnap... mást tanulmányoztam - vigyorodott el, mire megráztam a fejem.
- Erre nem vagyok kíváncsi. De miért hívott?
- Gondolom, hogy jöhet-e hozzám aludni - vont vállat.
- Mondj még ilyeneket, már így is bűntudatom van.
Fogalmam sem volt, hogy mi van Sarával, hol töltötte az éjszakát, mit csinál most és ez kikészített. Idegességemet a többieken vezettem le, akik szerencsémre tolerálták a dühkitöréseimet és az ingadozó minőségű munkámat. Mourinho kevésbé volt ennyire elnéző, őt nem érdekelte, hogy mi történt a magánéletemben, maximális teljesítményt várt el tőlem.
Hazaérve kihunyt bennem az a minimális remény is, hogy vár rám és ez az egész semmivé lesz. Az órára nézve benyomtam a TV-t, de csalódnom kellett. Ezúttal nem ő mondta a híreket. Ez lett volna az utolsó szál, amibe kapaszkodhatok, de ezek szerint nem ment be dolgozni. Hol van? Miért nem ment be? Hol töltötte az éjszakát? Ezernyi kérdés kavargott a fejemben, de nem kaptam választ.
×××
Három nap telt el. Semmit nem hallottam róla. Hívtam, de nem vette fel, utána pedig ki volt kapcsolva. Legszívesebben felpofoztam volna magam. Tudtam, hogy nagyon megbántottam. Miért engedtem el? Miért nem álltam oda az ajtó elé, miért nem húztam vissza? Valahol mélyen tudtam, hogy helyesen cselekedtem, de túlságosan aggódtam ahhoz, hogy ezt belássam.
Egész nap szakadt az eső, olyan szinten, hogy képtelenség volt edzést tartani. Az időjárás hűen tükrözte a lelkiállapotomat, némán figyeltem, ahogy Mourinho a Levante elleni meccs taktikáiról magyarázott. Most kivételesen örültem, hogy a rossz idő miatt hamarabb hazaengedtek minket, folyamatosan magamon éreztem a csapattársaim aggódó pillantását, ami egy idő után kezdett frusztrálni.
Tiszta víz lettem, mire beértem a házba, pedig csak a kaputól kellett elsétálnom az ajtóig. Ledobtam magamról a kabátot, aztán mikor megfordultam, megkövültem. Ott állt, kezében egy törülközővel, amivel valószínűleg a haját próbálta megszárítani és ugyanolyan döbbenten nézett rám, mint én őrá. Nem tudom, ki döbbent meg jobban: én, hogy itthon van, vagy ő, hogy máris hazaértem. A következő másodpercben kiesett a kezéből a törülköző és a nyakamba vetette magát. Hevesen kulcsoltam karjaimat dereka köré, ki akartam használni minden pillanatot, amit összefonódva tölthettünk.
Fogalmam sem volt, mikor jött haza, mi a döntése, ez az ölelés csupán egy érzelemkitörés vagy tényleg van még remény. Úgyhogy még közelebb húztam magamhoz, lehajtottam a fejem, hogy arcom a nyakába temessem. Így álltunk, megdermedve a végtelenségben, a bizonytalanságban, mégis tökéletes volt.
Valami nedveset éreztem végigfolyni a bőrömön, ekkor jöttem rá, hogy sír. Halk, nyugtató szavakat suttogtam a fülébe, finoman ringattam és a haját simogattam. Végül a csendet csak a szaggatott lélegzetvételei törték meg, hagytam, hadd adja ki magából a könnyeit.
Talán soha nem volt még ennél bensőségesebb pillanatunk. A bizonytalanságban lebegve, egy hatalmas veszekedés után, a jövőt még nem ismerve öleltük egymást, csak a jelen számított. Szavak nélkül is tudtam, hogy most szüksége van rám, ő pedig érezte rajtam, hogy nehéz napok vannak mögöttem.
Végül kezeit finoman a mellkasomra helyezve eltolt magától és rám nézett. Tekintete könnyes volt, teli ezernyi érzelemmel, amiket képtelen voltam megfejteni.
- Ne haragudj! - suttogta. - Nem akartam kiborulni - törölte le könnyeit.
Két kezem közé fogtam arcát és fürkészve próbáltam megfejteni a szemében tükröződő érzelmeket. Hüvelykujjammal végigsimítottam járomcsontján, aztán hátráltam egy lépést és kérdőn felvontam a szemöldököm. Sara tudta, mire várok, úgyhogy sóhajtva beletúrt vizes hajába. Úgy tűnt, nehezen tudja elkezdeni, ami megijesztett.
- Nem így terveztem - mosolyodott el végül. - Azt hittem, később jössz és lesz időm elkészülni. Hogyhogy itthon vagy? - kérdezte kíváncsian.
- Bokáig áll a víz a pályán, ez még a vízelvezető rendszernek is sok egyszerre. Mourinho a létező összes ábrát felrajzolta, amit holnap alkalmazhatunk, úgyhogy elengedett minket. Szóval...? - tértem vissza ahhoz, ami tényleg érdekelt.
- Oké, figyelj, nem fogok hazudni, elmondom az egészet. Nagyon fájt, amit mondtál, miszerint csak a pénz miatt vagyok veled. Azt hiszem, főleg e miatt rohantam el. Úgy éreztem, hogy félreismertük egymást és mikor azt mondtad, hogy esetleg be kéne fejeznünk, megijedtem. Gyáva voltam, elfutottam a probléma elől, pedig mindkettőnknek egyszerűbb lett volna, ha maradok és megbeszéljük. Úgy döntöttem, hazamegyek, szükségem volt egy kis időre. Anya finoman szólva meglepődött, mikor éjfél körül beállítottam. Azonnal látta rajtam, hogy valami nincs bennem, szóval átbeszélgettük az éjszakát. Mindent elmondtam neki. Hogy az elmúlt héten folyamatosan veszekedtünk, hogy későn érsz haza, meg az utolsó vitát is. Ő pedig segített, hogy tisztán lássam a dolgokat. Azt mondta: "Iker helyében én is ezt tettem volna. Miért akarsz még ennél is nagyobb szerelmi vallomást tőle? Képes lenne lemondani rólad, csak hogy találj valakit, akivel tényleg boldog lehetsz. Te meg elrohansz..." Átgondoltam és beláttam, hogy igaza van. Ha nem bizonyítottad már be milliószor, hogy szeretsz, akkor azt aznap este megtetted, de én természetesen túl hülye voltam ahhoz, hogy észrevegyem. Ne haragudj rám, most már látom, hogy milyen idiótán viselkedtem. A múlt hét elején anyáék aláírták a válási papírokat, úgyhogy hivatalosan is szétment a családom. Nem mondtam el, mert túlságosan fájdalmas volt, de így csak gyűlt bennem a feszültség. Úgy éreztem, nincs egy biztos pont sem az életemben. Zavart, hogy nem tudok hízni, jött ez a válás, év végi hajtás a munkahelyen, minden összejött és rajtad vezettem le. Utólag már látom, hogy te minden egyes nap jöttél, segítettél megnyugodni, ha kikészültem, szó nélkül tűrted a kitöréseimet. Akkor viszont nem vettem észre. Csak annyit láttam, hogy te is soká érsz haza, kevesebbet beszélünk, többet veszekszünk és csak egy dolog jutott eszembe lehetséges megoldásként. Mindig is féltékeny típus voltam, de próbálom magam visszafogni, mert tudom, hogy téged zavar. Elkezdtem kételkedni. Tényleg edzésen vagy? Tényleg a barátaiddal találkozol? Nem tudok mást mondani, csak hogy sajnálom. Tudom, hogy feleslegesen csinálom a cirkuszt ilyenkor, úgyhogy kérlek, üss le legközelebb - mosolyodott el.
- Legközelebb? - kérdeztem egyre szélesedő mosollyal.
- Igen. Az elmúlt három napban rájöttem, hogy mi az, ami tényleg fontos az életemben, hogy mik a prioritásaim. Mindig is olyan lány voltam, akinek a családja a legfontosabb. Ez most is így van, csupán a családom kibővült egy fővel. Veled - nézett mélyen a szemembe.
Kitártam a karom, ő pedig gondolkodás nélkül ölelt át, arcát a mellkasomba temette.
- Imádlak! - suttogtam egyszerűen, mire felkuncogott és puszit nyomott a nyakamra. - Kell egy biztos pont? Itt vagyok én. A többit megoldjuk.
Összeérintettem az orrunkat, majd lassan megcsókoltam. Egyszerre sóhajtottunk fel, az elmúlt napok hiánya mindkettőnkben nyomott hagyott. Egyik keze a hajamba vándorolt, így húzott még közelebb magához, miközben a másikkal a hátamat simogatta.
Nem volt hosszú csók, de tele volt érzelemmel. Végül Sara elhúzódott és egy utolsó, lágy puszi után a nappaliba húzott. Összeráncolt szemöldökkel néztem körül. A földön egy hatalmas doboz feküdt, ami dugig volt gyertyával, az asztal meg volt terítve, a konyhából pedig isteni illatokat éreztem.
- Mondtam, hogy másképp terveztem - magyarázta Sara értetlen tekintetemet látva.
Mikor megértettem, mit akart, megragadtam a karját, magamhoz húztam és belecsókoltam a nyakába, mire nevetve felrántotta a vállait.
- Tudod mit? Most mindketten lezuhanyzunk, mert te is vizes vagy még, meg én is, aztán segítek megcsinálni - mutattam körbe.
- Közös fürdés? Akkor nem lesz vacsora - túrt a hajamba.
- Két fürdőszoba van - hajoltam a füléhez. - Először vacsorázunk, utána jön a desszert - mosolyogtam rá, mire kissé csalódottan felsóhajtott.
Sokáig áztattam magam a meleg víz alatt, miközben folyamatosan mosolyogtam. Jól esett, hogy Sara bocsánatot kért, és minden rendeződött. Az utolsó mondata, miszerint már engem is a családja részének tekint, folyamatosan a fülemben csengett.
Fél óra múlva úgy gondoltam, eléggé átmelegedtem már ahhoz, hogy ne legyek beteg, úgyhogy magam köré tekertem egy törülközőt. Kilépve a fürdőből felszaladt a szemöldököm, ugyanis valami arab zene szólt a konyhában. Mikor megláttam Sarát, elállt a lélegzetem. Egy bő pólót viselt, ami szabása miatt szabadon hagyta a hasát, hozzá pedig egy szűk nadrágot vett fel, ami szintén nem sok dolgot bízott a képzeletemre. Ajkamba harapva dőltem neki az ajtónak, miközben figyeltem. Háttal állt nekem, így nem tudta, hogy ott vagyok, zavartalanul táncolt tovább. Tekintetemet csak úgy vonzotta csípője lágy mozgása, soha nem mondta, hogy tud hastáncolni. Halkan mögé léptem és átöleltem a derekát, mire ugrott egyet. Ahogy tenyerem meztelen bőrére simult, szikrák ezrei kezdtek pattogni kettőnk között.
- Van még valami, amit nem tudok rólad? - húztam végig orromat nyaka vonalán.
Mosolyogva fordult meg a karjaimban, kacér mosolyát látva pontosan tudtam, hogy nem úszom meg ennyivel. Igazam lett, ajkát az enyémre szorította, miközben csípője újra megmozdult, gondosan ügyelt arra, hogy folyamatosan az ágyékomat súrolja. Arcom a hajába temettem, hogy elfojtsam halk nyögésem, aztán összeszedtem a megmaradt önuralmam és elszakadtam tőle.
- Boszorkány - túrtam a hajamba nevetve. - Élvezed, mi?
Sara boldogan kacagott, miközben visszaért a konyhába, hogy elkészítse a vacsorát. A fejemet rázva kezdtem el kirakni a gyertyákat, ő viszont nem hagyta.
- Majd én megcsinálom. Ez az én meglepetésem lett volna, ne dolgozz helyettem - lökött finoman a kanapé felé.
- Most nézzem, ahogy te dolgozol, én meg ne csináljak semmit? - tártam szét a kezem.
- Pontosan - villantott rám egy széles mosolyt.
- Várj! - kaptam utána, mikor vissza akart menni. - Én is sajnálom. Nem kellett volna azt mondanom...
Kezét a számra tapasztotta, hogy elhallgattasson és lágyan rám mosolygott.
- Semmi baj - suttogta.
Tökéletes este volt. A vacsora után, a gyertyák pislákoló fénye mellett beszélgettünk. Sara a kanapén ült, én pedig végigdőltem rajta és fejem az ölébe hajtottam. Ujjaival a hajamat birizgálta, miközben mindenről beszélgettünk, ami eszünkbe jutott. Néha vidáman, néha komolyan. Kimondatlanul is ott lebegett a levegőben, hogy ezentúl más lesz. Egyikünk sem akarta még egyszer végigcsinálni az elmúlt napokat, véglegesen tudatosult mindkettőnkben, hogy szükségünk van a másikra.
Talán több ilyen estére lenne szükségünk, mikor senkitől sem zavartatva, csak ketten lehetünk. Tekintetünk találkozott, gyönyörű szemében ugyanazt láttam, amit én is éreztem. Felültem, hogy összeilleszthessem ajkainkat, a következő pillanatban lábait a derekam köré fonta, így felálltam és felsétáltam vele a szobánkba...
Egész nap szakadt az eső, olyan szinten, hogy képtelenség volt edzést tartani. Az időjárás hűen tükrözte a lelkiállapotomat, némán figyeltem, ahogy Mourinho a Levante elleni meccs taktikáiról magyarázott. Most kivételesen örültem, hogy a rossz idő miatt hamarabb hazaengedtek minket, folyamatosan magamon éreztem a csapattársaim aggódó pillantását, ami egy idő után kezdett frusztrálni.
Tiszta víz lettem, mire beértem a házba, pedig csak a kaputól kellett elsétálnom az ajtóig. Ledobtam magamról a kabátot, aztán mikor megfordultam, megkövültem. Ott állt, kezében egy törülközővel, amivel valószínűleg a haját próbálta megszárítani és ugyanolyan döbbenten nézett rám, mint én őrá. Nem tudom, ki döbbent meg jobban: én, hogy itthon van, vagy ő, hogy máris hazaértem. A következő másodpercben kiesett a kezéből a törülköző és a nyakamba vetette magát. Hevesen kulcsoltam karjaimat dereka köré, ki akartam használni minden pillanatot, amit összefonódva tölthettünk.
Fogalmam sem volt, mikor jött haza, mi a döntése, ez az ölelés csupán egy érzelemkitörés vagy tényleg van még remény. Úgyhogy még közelebb húztam magamhoz, lehajtottam a fejem, hogy arcom a nyakába temessem. Így álltunk, megdermedve a végtelenségben, a bizonytalanságban, mégis tökéletes volt.
Valami nedveset éreztem végigfolyni a bőrömön, ekkor jöttem rá, hogy sír. Halk, nyugtató szavakat suttogtam a fülébe, finoman ringattam és a haját simogattam. Végül a csendet csak a szaggatott lélegzetvételei törték meg, hagytam, hadd adja ki magából a könnyeit.
Talán soha nem volt még ennél bensőségesebb pillanatunk. A bizonytalanságban lebegve, egy hatalmas veszekedés után, a jövőt még nem ismerve öleltük egymást, csak a jelen számított. Szavak nélkül is tudtam, hogy most szüksége van rám, ő pedig érezte rajtam, hogy nehéz napok vannak mögöttem.
Végül kezeit finoman a mellkasomra helyezve eltolt magától és rám nézett. Tekintete könnyes volt, teli ezernyi érzelemmel, amiket képtelen voltam megfejteni.
- Ne haragudj! - suttogta. - Nem akartam kiborulni - törölte le könnyeit.
Két kezem közé fogtam arcát és fürkészve próbáltam megfejteni a szemében tükröződő érzelmeket. Hüvelykujjammal végigsimítottam járomcsontján, aztán hátráltam egy lépést és kérdőn felvontam a szemöldököm. Sara tudta, mire várok, úgyhogy sóhajtva beletúrt vizes hajába. Úgy tűnt, nehezen tudja elkezdeni, ami megijesztett.
- Nem így terveztem - mosolyodott el végül. - Azt hittem, később jössz és lesz időm elkészülni. Hogyhogy itthon vagy? - kérdezte kíváncsian.
- Bokáig áll a víz a pályán, ez még a vízelvezető rendszernek is sok egyszerre. Mourinho a létező összes ábrát felrajzolta, amit holnap alkalmazhatunk, úgyhogy elengedett minket. Szóval...? - tértem vissza ahhoz, ami tényleg érdekelt.
- Oké, figyelj, nem fogok hazudni, elmondom az egészet. Nagyon fájt, amit mondtál, miszerint csak a pénz miatt vagyok veled. Azt hiszem, főleg e miatt rohantam el. Úgy éreztem, hogy félreismertük egymást és mikor azt mondtad, hogy esetleg be kéne fejeznünk, megijedtem. Gyáva voltam, elfutottam a probléma elől, pedig mindkettőnknek egyszerűbb lett volna, ha maradok és megbeszéljük. Úgy döntöttem, hazamegyek, szükségem volt egy kis időre. Anya finoman szólva meglepődött, mikor éjfél körül beállítottam. Azonnal látta rajtam, hogy valami nincs bennem, szóval átbeszélgettük az éjszakát. Mindent elmondtam neki. Hogy az elmúlt héten folyamatosan veszekedtünk, hogy későn érsz haza, meg az utolsó vitát is. Ő pedig segített, hogy tisztán lássam a dolgokat. Azt mondta: "Iker helyében én is ezt tettem volna. Miért akarsz még ennél is nagyobb szerelmi vallomást tőle? Képes lenne lemondani rólad, csak hogy találj valakit, akivel tényleg boldog lehetsz. Te meg elrohansz..." Átgondoltam és beláttam, hogy igaza van. Ha nem bizonyítottad már be milliószor, hogy szeretsz, akkor azt aznap este megtetted, de én természetesen túl hülye voltam ahhoz, hogy észrevegyem. Ne haragudj rám, most már látom, hogy milyen idiótán viselkedtem. A múlt hét elején anyáék aláírták a válási papírokat, úgyhogy hivatalosan is szétment a családom. Nem mondtam el, mert túlságosan fájdalmas volt, de így csak gyűlt bennem a feszültség. Úgy éreztem, nincs egy biztos pont sem az életemben. Zavart, hogy nem tudok hízni, jött ez a válás, év végi hajtás a munkahelyen, minden összejött és rajtad vezettem le. Utólag már látom, hogy te minden egyes nap jöttél, segítettél megnyugodni, ha kikészültem, szó nélkül tűrted a kitöréseimet. Akkor viszont nem vettem észre. Csak annyit láttam, hogy te is soká érsz haza, kevesebbet beszélünk, többet veszekszünk és csak egy dolog jutott eszembe lehetséges megoldásként. Mindig is féltékeny típus voltam, de próbálom magam visszafogni, mert tudom, hogy téged zavar. Elkezdtem kételkedni. Tényleg edzésen vagy? Tényleg a barátaiddal találkozol? Nem tudok mást mondani, csak hogy sajnálom. Tudom, hogy feleslegesen csinálom a cirkuszt ilyenkor, úgyhogy kérlek, üss le legközelebb - mosolyodott el.
- Legközelebb? - kérdeztem egyre szélesedő mosollyal.
- Igen. Az elmúlt három napban rájöttem, hogy mi az, ami tényleg fontos az életemben, hogy mik a prioritásaim. Mindig is olyan lány voltam, akinek a családja a legfontosabb. Ez most is így van, csupán a családom kibővült egy fővel. Veled - nézett mélyen a szemembe.
Kitártam a karom, ő pedig gondolkodás nélkül ölelt át, arcát a mellkasomba temette.
- Imádlak! - suttogtam egyszerűen, mire felkuncogott és puszit nyomott a nyakamra. - Kell egy biztos pont? Itt vagyok én. A többit megoldjuk.
Összeérintettem az orrunkat, majd lassan megcsókoltam. Egyszerre sóhajtottunk fel, az elmúlt napok hiánya mindkettőnkben nyomott hagyott. Egyik keze a hajamba vándorolt, így húzott még közelebb magához, miközben a másikkal a hátamat simogatta.
Nem volt hosszú csók, de tele volt érzelemmel. Végül Sara elhúzódott és egy utolsó, lágy puszi után a nappaliba húzott. Összeráncolt szemöldökkel néztem körül. A földön egy hatalmas doboz feküdt, ami dugig volt gyertyával, az asztal meg volt terítve, a konyhából pedig isteni illatokat éreztem.
- Mondtam, hogy másképp terveztem - magyarázta Sara értetlen tekintetemet látva.
Mikor megértettem, mit akart, megragadtam a karját, magamhoz húztam és belecsókoltam a nyakába, mire nevetve felrántotta a vállait.
- Tudod mit? Most mindketten lezuhanyzunk, mert te is vizes vagy még, meg én is, aztán segítek megcsinálni - mutattam körbe.
- Közös fürdés? Akkor nem lesz vacsora - túrt a hajamba.
- Két fürdőszoba van - hajoltam a füléhez. - Először vacsorázunk, utána jön a desszert - mosolyogtam rá, mire kissé csalódottan felsóhajtott.
Sokáig áztattam magam a meleg víz alatt, miközben folyamatosan mosolyogtam. Jól esett, hogy Sara bocsánatot kért, és minden rendeződött. Az utolsó mondata, miszerint már engem is a családja részének tekint, folyamatosan a fülemben csengett.
Fél óra múlva úgy gondoltam, eléggé átmelegedtem már ahhoz, hogy ne legyek beteg, úgyhogy magam köré tekertem egy törülközőt. Kilépve a fürdőből felszaladt a szemöldököm, ugyanis valami arab zene szólt a konyhában. Mikor megláttam Sarát, elállt a lélegzetem. Egy bő pólót viselt, ami szabása miatt szabadon hagyta a hasát, hozzá pedig egy szűk nadrágot vett fel, ami szintén nem sok dolgot bízott a képzeletemre. Ajkamba harapva dőltem neki az ajtónak, miközben figyeltem. Háttal állt nekem, így nem tudta, hogy ott vagyok, zavartalanul táncolt tovább. Tekintetemet csak úgy vonzotta csípője lágy mozgása, soha nem mondta, hogy tud hastáncolni. Halkan mögé léptem és átöleltem a derekát, mire ugrott egyet. Ahogy tenyerem meztelen bőrére simult, szikrák ezrei kezdtek pattogni kettőnk között.
- Van még valami, amit nem tudok rólad? - húztam végig orromat nyaka vonalán.
Mosolyogva fordult meg a karjaimban, kacér mosolyát látva pontosan tudtam, hogy nem úszom meg ennyivel. Igazam lett, ajkát az enyémre szorította, miközben csípője újra megmozdult, gondosan ügyelt arra, hogy folyamatosan az ágyékomat súrolja. Arcom a hajába temettem, hogy elfojtsam halk nyögésem, aztán összeszedtem a megmaradt önuralmam és elszakadtam tőle.
- Boszorkány - túrtam a hajamba nevetve. - Élvezed, mi?
Sara boldogan kacagott, miközben visszaért a konyhába, hogy elkészítse a vacsorát. A fejemet rázva kezdtem el kirakni a gyertyákat, ő viszont nem hagyta.
- Majd én megcsinálom. Ez az én meglepetésem lett volna, ne dolgozz helyettem - lökött finoman a kanapé felé.
- Most nézzem, ahogy te dolgozol, én meg ne csináljak semmit? - tártam szét a kezem.
- Pontosan - villantott rám egy széles mosolyt.
- Várj! - kaptam utána, mikor vissza akart menni. - Én is sajnálom. Nem kellett volna azt mondanom...
Kezét a számra tapasztotta, hogy elhallgattasson és lágyan rám mosolygott.
- Semmi baj - suttogta.
Tökéletes este volt. A vacsora után, a gyertyák pislákoló fénye mellett beszélgettünk. Sara a kanapén ült, én pedig végigdőltem rajta és fejem az ölébe hajtottam. Ujjaival a hajamat birizgálta, miközben mindenről beszélgettünk, ami eszünkbe jutott. Néha vidáman, néha komolyan. Kimondatlanul is ott lebegett a levegőben, hogy ezentúl más lesz. Egyikünk sem akarta még egyszer végigcsinálni az elmúlt napokat, véglegesen tudatosult mindkettőnkben, hogy szükségünk van a másikra.
Talán több ilyen estére lenne szükségünk, mikor senkitől sem zavartatva, csak ketten lehetünk. Tekintetünk találkozott, gyönyörű szemében ugyanazt láttam, amit én is éreztem. Felültem, hogy összeilleszthessem ajkainkat, a következő pillanatban lábait a derekam köré fonta, így felálltam és felsétáltam vele a szobánkba...
×××
Az első közös karácsonyunk szó szerint a szeretet ünnepe volt. Sergio megállapította, hogy "romantikusabbak és nyálasabbak vagyunk, mint valaha", vagyis minden a lehető legnagyobb rendben volt. Szenteste, ajándékok, majd a karácsony két napja a két szülőnél.
Szilveszter után két nappal a srácokkal szerveztünk egy közös bulit, közvetlenül az év első edzése előtt. Sara még javában készülődött, mikor én már kabátban álltam az ajtóban.
- Jössz? - léptem vissza.
- Öt perc! - szólt ki a fürdőből.
- Az előbb is annyi volt - nevettem el magam.
Végül megérte a várakozás, fantasztikusan nézett ki.
- Remélem tudod, hogy a srácok fele szingli, neked viszont vőlegényed van - nyomtam egy puszit a szájára, mikor elindultunk.
Válaszul egy szenvedélyes csókot kaptam, ami tökéletesen megfelelt.
- Irina ott lesz? - kérdezte a kocsiban.
- Biztos, most éppen itthon van.
- Szuper - fintorgott, ami meglepett.
Eddig úgy tűnt, a legtöbb barátnővel, feleséggel jóban van, néhányukkal kifejezetten szoros volt a kapcsolata.
- Nem kedveljük egymást annyira - motyogta, de nem mondott róla többet.
Mikor leparkoltam Cris háza előtt - hol máshol lenne a buli? -, már a legtöbb csapattársam ott volt.
- San Iker, neked elnézem, ha késel - vágott hátba Gép, mikor kinyitotta az ajtót, aztán mosolyogva nézett mögém.
- Sarita, te még most is pimaszul csinos vagy - köszöntötte Sarát két puszival.
Meglepve konstatáltam, hogy tényleg jól ismerik már egymást, rólam szinte meg is feledkezve merültek beszélgetésbe. Kiszúrtam Sesét és megindultam felé.
- Iker, na végre! Hol hagytad Szívszerelmed?
- Sarát - mosolyogtam rá. - Crisszel beszélget - böktem az ajtó felé.
- Honnan ismerik egymást?
- Fogalmam sincs - vontam vállat. - Irina itt van?
A következő pillanatban az orosz szépség megállt előttem és üdvözlésül megpuszilt. Ennyi volt az összes kommunikáció köztünk, mivel én nem tudtam angolul, ő pedig még nagyon kezdő volt a spanyolban. Legnagyobb meglepetésemre cseppet sem kedves pillantást vetett Sara és a barátja felé.
Fogalmam sem volt, mi lehet a feszültség oka a két lány között, de egész este nem voltak egy társaságban, feltűnően kerülték egymást.
- Hol van Junior? - kérdezte Sara, miközben a rendelt kajákat ettük.
- Anya elvitte. Nem neki való ez - intett Laráék felé, akik már percek óta össze voltak tapadva. - Jössz táncolni, Sarita? - nyújtotta kezét Sara felé, aki nevetve bólintott, majd egy puszit nyomva az arcomra felállt és követte Cristianot.
Magamon éreztem Nagore pillantását, úgyhogy kérdőn felé fordultam
- Mikor lesz az esküvő? - kérdezte.
- Még nem beszéltünk róla. Annyit tudok, hogy Sara nyári esküvőt szeretne.
Tovább beszélgettem a fiúkkal, mikor egyszer csak Sese megbökött.
- Én a helyedben kezdenék féltékeny lenni - intett finoman Saráék felé.
Összevont szemöldökkel figyeltem őket egy darabig. Sara karjait Cris nyakai köré fonta, Gép kezei pedig Sara csípőjén pihentek. Szorosan összesimulva táncoltak, néha Cristiano lehajolt, súgott valamit Sara fülébe, mire ő felnevetett. Nem tudtam, mit gondoljak. Crisnek ott van Irina, Sara meg engem szeret, mégis többnek tűnt ez az egész, mint egy egyszerű tánc. Valahogy bensőségesebb volt, valószínűleg csak ők ketten tudták, mi is van igazából köztük, de egyre több csapattársam nézett rájuk összeráncolt homlokkal, aztán a következő pillanatban rám néztek. Úgy gondoltam, ideje közbelépni. Felálltam és a lehető legtermészetesebben odasétáltam hozzájuk.
- Lekérhetem? - nyújtottam a kezem, mire Cris elengedte Sarát.
Ahogy kezeim a dereka köré kulcsoltam, lábujjhegyre állt és lágyan megcsókolt. Viszonoztam, de mindketten éreztük, hogy ez most nem az a szokásos csók. Túlságosan is bizonyítani akartuk mindketten, hogy nem történt semmi. Sara tekintete az enyémet kereste, én azonban először Irinára néztem, aki az egyik sarokban magarázott valamit Cristianonak, láthatóan elég idegesen. Sara követte a pillantásom, aztán egy mély sóhaj kíséretében fejét a mellkasomnak döntötte.
- Megyünk? - kérdezte.
- Igen - feleltem, hiszen tudni akartam, mi ez az egész.
- Sarita, már mész is? - kiáltott felénk Cris, mire bólintottunk. - Ne már, ne foglalkozzatok Irinával. Csak nosztalgiáztunk kicsit a... régi szép emlékeken ugye, kislány? - vigyorgott Sarára.
Először az idiótán mosolygó csatárra néztem, aztán a mellettem álló lányra, aki láthatóan egy kanál vízben meg tudta volt fojtani Crist. Valami motoszkált az agyam hátsó részén, de nem akartam tudomást venni róla.
Sara némán, mindössze a pillantásával üzent valamit Ronaldonak, akinek lefagyott arcáról a mosoly, gyorsan kezet fogott velem és eltűnt.
A kocsiban mindketten szótlanok voltunk, de teli volt a levegő feszültséggel.
Mikor már azt hittem, hogy minden rendben lesz, kiderült, hogy mégsem. És ekkor még fogalmam sem volt arról, hogy mégis mivel kell majd szembesülnöm.
 |
| Sara ruhája |
