Tudom, hogy késtem, de higgyétek el, ebben a hónapban magamra alig van időm, nem hogy történetre. Az elmúlt héten konkrétan végig dolgozatot írtunk, most meg ránk szakadt az érettségire jelentkezés és a fakt választás. Ezzel csak azt akarom mondani, hogyha mostanában kissé rendszertelenül fogok jelentkezni, az e miatt van.
Ettől függetlenül remélem tetszik :)
Puszi
- Iker, hova sietsz ennyire? - kérdezte Cris edzés végén.
Ettől függetlenül remélem tetszik :)
Puszi
- Iker, hova sietsz ennyire? - kérdezte Cris edzés végén.
- Vacsorázni megyünk - magyaráztam. - Bocs, srácok, majd holnap maradok tovább.
- De szombaton El Clásico - tárta szét a karját.
- Tudom, nekem is fontos ez a meccs. Egész héten erre készültem, ma egész nap itt voltam és holnap is itt leszek. Ma estére van egy asztalunk Combarroban, évfordulót ünneplünk.
- Ja, jó, bocs. Ezt mondd, akkor nem nyaggatlak - tette fel a kezeit.
Intettem nekik búcsúzóul, aztán a parkolóba siettem.
Sara pár perccel utánam érkezett haza, bármennyit is könyörögtem neki, hogy ne menjen vissza azonnal dolgozni, kedden már nem bírt nyugton maradni.
- Átöltözök, aztán mehetünk - nyomott egy puszit az arcomra.
- Várj! - húztam vissza. - Azt hiszem, az este meglepetés részéről le kell mondanod. El akartalak vinni egy helyre, de kiderült, hogy még nincsenek készen bizonyos dolgokkal. Nem mondom el, mi lett volna, ha kész lesznek, megmutatom.
- Semmi baj - simított végig az arcomon. - A vacsora is teljesen megfelel. Mindjárt jövök - sietett fel a lépcsőn. - Mennyire öltözzek ki? - hajolt át a korláton.
- Én így megyek - mutattam végig magamon, mire bólintott.
Tíz perccel később már jött is le, én pedig ismét elmerültem a szépségében. Sara az a lány, akinek nem kell állandón kivágott felsőket és miniruhákat hordani ahhoz, hogy szép legyen. Most is egy egyszerű farmert és pólót vett fel, így is elvarázsolt.
- Gyönyörű vagy - kulcsoltam össze az ujjainkat.
- Te meg elfogult - nevette el magát.
- Nem hiszem - húztam magamhoz egy finom csókra.
Mikor beléptünk az étterembe, a hostess azonnal az asztalunkhoz vezetett minket. Szerencsére sikerült egy viszonylag félreeső helyett találunk, így kiestünk a kíváncsi tekintetek sugarából. Az asztalon már ott volt az ajándékom, egy csokor vörös rózsa. Mikor Sara meglátta, elpirult és boldogan rám mosolygott.
- Igazán nem kellett volna - bújt az oldalamhoz. - Túlságosan elkényeztetsz.
- Megérdemled - vontam vállat, aztán kihúztam neki a széket.
- Ó, milyen figyelmes - nevette el magát, miközben leült.
Miközben a rendelést vártuk, csendesen beszélgettünk. Nem nosztalgiáztunk, nem akartuk az elmúlt egy év minden pillanatát feleleveníteni. Egyrészt azért nem, mert az étteremben teltház volt és a kapcsolatunk csak kettőnkre tartozik. Másrészt pedig mindketten pontosan tudtuk, mi minden történt ebben az egy évben, felesleges lett volna erről beszélgetni.
- Mit mondott az orvos? - kérdeztem.
- Kivette a varratokat, szépen begyógyult a seb. Most már mindent szabad.
Mikor leesett, hogy értette, elnevettem magam.
- Ezt ő mondta? Vagy rákérdeztél?
- Ő mondta - tette fel kezeit ártatlanul. - Ne nézz így rám, tényleg magától mondta.
Mosolyogva megráztam a fejem, de nem firtattam tovább a témát.
Vacsora után a közeli parkban sétáltunk egyet, már besötétedett, mire hazaértünk. Sara vízbe rakta a rózsákat, aztán lassan elém lépett és felnézett rám. Karjait a nyakam köré fonta és elmosolyodott.
- Köszönök mindent - hajolt közelebb hozzám, ajkainkat csupán pár centi választotta el.
Arcomon éreztem leheletét, szemeiben láttam a sóvárgó csillogást. Mielőtt megszüntettem volna a kettőnk közötti távolságot láttam, hogy lehunyja szemeit és kissé oldalra dönti a fejét. Mikor megcsókoltam, újra elöntött az a bizonyos, ismerős érzés, amit soha nem tudtam megszokni. Éreztem, ahogy mellkasa szaporán emelkedik és süllyed, az én testem is ugyanígy reagált minden érintésére. Keze a hajamba kúszott, miközben nyelve bebocsájtást kért a számba, amit nem késlekedtem megadni neki. Ujjai befurakodtak a pólóm alá, meztelen bőrömet simogatták, jóleső bizsergés járta át az egész testem. Egy pillanatra elváltunk egymástól, hogy levegőt vegyünk, de ajkaink a következő másodpercben újra összefonódtak.
A levegő izzott körülöttünk, a visszafojtott vágy, szerelem és szenvedély szinte kézzel fogható volt. Mielőtt azonban tovább léptem volna, meg akartam győződni valamiről.
- Bi..biztos, hogy nem lesz baj belőle? - ziháltam.
- Nyugi, már összeforrt a seb - harapta be az előző csókunktól meggypiros ajkát.
- Ígérd meg, hogy ha minimálisan is fáj, azonnal szólsz - simítottam haját a füle mögé.
Mosolyogva bólintott, mire megfogtam a kezét és felsiettünk a hálóba. Abban a pillanatban, ahogy becsuktam az ajtót, ajka újra az enyémet kutatta. Lassan hátrálni kezdtem, míg végül megéreztem az ágy szélét a lábamnak nyomódni. Ekkor hátradőltem, őt is magammal húzva, csókunkat egy pillanatra sem szakítva meg. Folyamatosan simogattuk egymást, amitől iránta érzett vágyam egyre nőtt, már-már fájt, hogy nem lehet azonnal az enyém.
Kezeivel megtámaszkodott fejem két oldalán, haja előrehullott, tincsei az arcomat simogatták. Lassan mozgatni kezdte a csípőjét, pontosan tudta, hogy ezzel az őrületbe tud kergetni. Egy idő után már képtelen voltam visszafojtani rekedt nyögéseimet, mire arcára elégedett mosoly kúszott. Egy gyors mozdulattal levette a pólóját, majd ugyanezt tette az enyémmel is. Újra előrehajolt és egy pillanatra a tekintetünk találkozott. Nem mondott semmit, de a szemében lévő érzelmek mindent elárultak, szinte égetett a pillantása. A következő pillanatban megszakította a szemkontaktust és megcsókolt. Ujjai bejárták a mellkasomat, ismeretlen mintákat rajzoltak a bőrömre. Nem sokáig élvezhettem a kényeztetését, ugyanis felült és a melltartója kapcsához nyúlt. Engedte, hogy a pántok lecsússzanak a vállán, egyre többet tárva fel melleiből. Egy pillanatig még magára szorította az anyagot, de tekintetemet látva végül megszabadult tőle. Kissé megszeppenten fürkészte arcomat, kíváncsi volt a véleményemre, hiszen a műtét után most először láttam az eredményt. Húztam egy kicsit az agyát, megpróbáltam kifejezéstelenül feküdni alatta, de nem bírtam sokáig. Finoman magam alá fordítottam, aztán kezem a melleire simítottam. Más volt, de mégis ugyanaz. Természetesen nagyobb lett és - ha lehetséges - még formásabb, mint volt. Láttam, hogy a műtéti heg már begyógyult, úgyhogy megnyugodva kezdtem el kényeztetni ajkaimmal is domborulatait. Szinte érezni lehetett megkönnyebbülését, kezeit a hajamba vezette és jólesően felsóhajtott.
- Tökéletes vagy - suttogtam a fülébe.
Legördültem róla, mindkettőnket megszabadítottam a még rajtunk lévő felesleges ruhadaraboktól, aztán derekát átölelve újra magamhoz húztam. Homlokom az övének döntöttem, szótlanul merültünk el egymás tekintetében.
- Szeretlek! - sóhajtott végül és lehajtotta a fejét.
- Én is téged. Nagyon - nyomtam egy puszit az ajkaira, miközben kezem egyre lentebb kalandozott.
Mikor végül elértem legérzékenyebb pontját, mindketten felsóhajtottunk. Lassan ingerelni kezdtem, mire hajamba markolt és pillantása fogva tartotta az enyémet.
Amire nem számítottam, az az volt, hogy másik kezével ő is befurakodott kettőnk közé, megtalálta már tettre kész férfiasságomat és kényeztetni kezdett.
Sóhajaink keveredtek, egyre hangosabban lettek, végül nem bírtam tovább és magam alá fordítottam. Lábait derekam köré fonta, majd összeillesztettem testünket. Sara hátrahajtott fejjel felnyögött, én pedig kihasználva a helyzetet, nyakát hintettem be csókokkal. Lassan mozgatni kezdtem csípőmet, hamarosan ő is beszállt és körkörös mozdulatokkal fokozta tovább vágyamat.
Hajába túrtam, miközben ajkam minden pillanatban valamelyik testrészét érintette. Forró, szenvedélyes szeretkezés volt, ezúttal mindkettőnknek a másik élvezete volt a legfontosabb. Egyszerre értük el a csúcsot, ajkam az övére tapasztottam, hogy elfojtsam sikolyát.
Zihálva fürkésztük egymást, majd elmosolyodtam és legördültem róla.
- Mondtam, hogy már mindent lehet - bazsalygott, mire felnevettem.
- Gyönyörű vagy - kulcsoltam össze az ujjainkat.
- Te meg elfogult - nevette el magát.
- Nem hiszem - húztam magamhoz egy finom csókra.
Mikor beléptünk az étterembe, a hostess azonnal az asztalunkhoz vezetett minket. Szerencsére sikerült egy viszonylag félreeső helyett találunk, így kiestünk a kíváncsi tekintetek sugarából. Az asztalon már ott volt az ajándékom, egy csokor vörös rózsa. Mikor Sara meglátta, elpirult és boldogan rám mosolygott.
- Igazán nem kellett volna - bújt az oldalamhoz. - Túlságosan elkényeztetsz.
- Megérdemled - vontam vállat, aztán kihúztam neki a széket.
- Ó, milyen figyelmes - nevette el magát, miközben leült.
Miközben a rendelést vártuk, csendesen beszélgettünk. Nem nosztalgiáztunk, nem akartuk az elmúlt egy év minden pillanatát feleleveníteni. Egyrészt azért nem, mert az étteremben teltház volt és a kapcsolatunk csak kettőnkre tartozik. Másrészt pedig mindketten pontosan tudtuk, mi minden történt ebben az egy évben, felesleges lett volna erről beszélgetni.
- Mit mondott az orvos? - kérdeztem.
- Kivette a varratokat, szépen begyógyult a seb. Most már mindent szabad.
Mikor leesett, hogy értette, elnevettem magam.
- Ezt ő mondta? Vagy rákérdeztél?
- Ő mondta - tette fel kezeit ártatlanul. - Ne nézz így rám, tényleg magától mondta.
Mosolyogva megráztam a fejem, de nem firtattam tovább a témát.
Vacsora után a közeli parkban sétáltunk egyet, már besötétedett, mire hazaértünk. Sara vízbe rakta a rózsákat, aztán lassan elém lépett és felnézett rám. Karjait a nyakam köré fonta és elmosolyodott.
- Köszönök mindent - hajolt közelebb hozzám, ajkainkat csupán pár centi választotta el.
Arcomon éreztem leheletét, szemeiben láttam a sóvárgó csillogást. Mielőtt megszüntettem volna a kettőnk közötti távolságot láttam, hogy lehunyja szemeit és kissé oldalra dönti a fejét. Mikor megcsókoltam, újra elöntött az a bizonyos, ismerős érzés, amit soha nem tudtam megszokni. Éreztem, ahogy mellkasa szaporán emelkedik és süllyed, az én testem is ugyanígy reagált minden érintésére. Keze a hajamba kúszott, miközben nyelve bebocsájtást kért a számba, amit nem késlekedtem megadni neki. Ujjai befurakodtak a pólóm alá, meztelen bőrömet simogatták, jóleső bizsergés járta át az egész testem. Egy pillanatra elváltunk egymástól, hogy levegőt vegyünk, de ajkaink a következő másodpercben újra összefonódtak.
A levegő izzott körülöttünk, a visszafojtott vágy, szerelem és szenvedély szinte kézzel fogható volt. Mielőtt azonban tovább léptem volna, meg akartam győződni valamiről.
- Bi..biztos, hogy nem lesz baj belőle? - ziháltam.
- Nyugi, már összeforrt a seb - harapta be az előző csókunktól meggypiros ajkát.
- Ígérd meg, hogy ha minimálisan is fáj, azonnal szólsz - simítottam haját a füle mögé.
Mosolyogva bólintott, mire megfogtam a kezét és felsiettünk a hálóba. Abban a pillanatban, ahogy becsuktam az ajtót, ajka újra az enyémet kutatta. Lassan hátrálni kezdtem, míg végül megéreztem az ágy szélét a lábamnak nyomódni. Ekkor hátradőltem, őt is magammal húzva, csókunkat egy pillanatra sem szakítva meg. Folyamatosan simogattuk egymást, amitől iránta érzett vágyam egyre nőtt, már-már fájt, hogy nem lehet azonnal az enyém.
Kezeivel megtámaszkodott fejem két oldalán, haja előrehullott, tincsei az arcomat simogatták. Lassan mozgatni kezdte a csípőjét, pontosan tudta, hogy ezzel az őrületbe tud kergetni. Egy idő után már képtelen voltam visszafojtani rekedt nyögéseimet, mire arcára elégedett mosoly kúszott. Egy gyors mozdulattal levette a pólóját, majd ugyanezt tette az enyémmel is. Újra előrehajolt és egy pillanatra a tekintetünk találkozott. Nem mondott semmit, de a szemében lévő érzelmek mindent elárultak, szinte égetett a pillantása. A következő pillanatban megszakította a szemkontaktust és megcsókolt. Ujjai bejárták a mellkasomat, ismeretlen mintákat rajzoltak a bőrömre. Nem sokáig élvezhettem a kényeztetését, ugyanis felült és a melltartója kapcsához nyúlt. Engedte, hogy a pántok lecsússzanak a vállán, egyre többet tárva fel melleiből. Egy pillanatig még magára szorította az anyagot, de tekintetemet látva végül megszabadult tőle. Kissé megszeppenten fürkészte arcomat, kíváncsi volt a véleményemre, hiszen a műtét után most először láttam az eredményt. Húztam egy kicsit az agyát, megpróbáltam kifejezéstelenül feküdni alatta, de nem bírtam sokáig. Finoman magam alá fordítottam, aztán kezem a melleire simítottam. Más volt, de mégis ugyanaz. Természetesen nagyobb lett és - ha lehetséges - még formásabb, mint volt. Láttam, hogy a műtéti heg már begyógyult, úgyhogy megnyugodva kezdtem el kényeztetni ajkaimmal is domborulatait. Szinte érezni lehetett megkönnyebbülését, kezeit a hajamba vezette és jólesően felsóhajtott.
- Tökéletes vagy - suttogtam a fülébe.
Legördültem róla, mindkettőnket megszabadítottam a még rajtunk lévő felesleges ruhadaraboktól, aztán derekát átölelve újra magamhoz húztam. Homlokom az övének döntöttem, szótlanul merültünk el egymás tekintetében.
- Szeretlek! - sóhajtott végül és lehajtotta a fejét.
- Én is téged. Nagyon - nyomtam egy puszit az ajkaira, miközben kezem egyre lentebb kalandozott.
Mikor végül elértem legérzékenyebb pontját, mindketten felsóhajtottunk. Lassan ingerelni kezdtem, mire hajamba markolt és pillantása fogva tartotta az enyémet.
Amire nem számítottam, az az volt, hogy másik kezével ő is befurakodott kettőnk közé, megtalálta már tettre kész férfiasságomat és kényeztetni kezdett.
Sóhajaink keveredtek, egyre hangosabban lettek, végül nem bírtam tovább és magam alá fordítottam. Lábait derekam köré fonta, majd összeillesztettem testünket. Sara hátrahajtott fejjel felnyögött, én pedig kihasználva a helyzetet, nyakát hintettem be csókokkal. Lassan mozgatni kezdtem csípőmet, hamarosan ő is beszállt és körkörös mozdulatokkal fokozta tovább vágyamat.
Hajába túrtam, miközben ajkam minden pillanatban valamelyik testrészét érintette. Forró, szenvedélyes szeretkezés volt, ezúttal mindkettőnknek a másik élvezete volt a legfontosabb. Egyszerre értük el a csúcsot, ajkam az övére tapasztottam, hogy elfojtsam sikolyát.
Zihálva fürkésztük egymást, majd elmosolyodtam és legördültem róla.
- Mondtam, hogy már mindent lehet - bazsalygott, mire felnevettem.
×××
Az öltözőt betöltötte az elszánt hangulat, mindannyian győzni akartunk. A közösen megnyert világbajnokság óta ez volt ez első meccsünk egymás ellen. Nagy tétje volt, ha mi nyerünk, növeljük az előnyünket, ha ők, átveszik a vezetést a bajnokságban. Nehezítette a dolgunkat, hogy a Barcelona szentélyében, a Camp Nouban játszottunk, de ez nem vett vissza a bizonyítási vágyunkból, sőt!
Mindannyian úgy éreztük, hogy most nincs nagy különbség a két csapat között, szoros meccs lesz.
Az elmúlt hét folyamatosan erről a meccsről szólt, a média kellőképpen feltüzelte a szurkolókat. A játékoskijárónál várakoztunk, érezhető volt némi feszültség a két csapat között, de közel sem annyira, mint máskor. A nyári emlékek jó hatással voltak a kapcsolatunkra. Megöleltem a válogatottbeli csapattársaimat a Barcelonából, aztán beálltam a sor elejére és vártam a bíró jelzését.
Mikor elértük a pályát, felcsendült a Barcelona himnusza, a szurkolók teli torokból ordították az általuk szentnek és sérthetetlennek tartott sorokat. Kétségtelenül impozáns látványt nyújtott a csapat színeibe öltözött stadion, de ez nem rettentett meg minket, inkább még inkább fokozta a bizonyítási vágyunkat.
Miután elvégeztem csapatkapitányi teendőimet, a kapumhoz sétáltam. Mint minden meccs előtt, most is végighúztam lábamat a 16-os félkör vonalán, majd a 16-os és az öt és feles vonalnál is megismételtem ugyanezt a mozdulatot. Ezután odamentem a kapuhoz és bal kezemmel megérintettem a felső keresztlécet. Ezt a rituálét sosem hagyom ki, egyfajta megszokás.
Legnagyobb meglepetésünkre a Barcelona már a kezdő sípszó után próbálta tisztázni az erőviszonyokat. Arra azonban már senki nem számított, hogy alig telt el tíz perc a mérkőzésből és már is egygólos hátrányban voltunk. A védelem úgy ahogy van, csődöt mondott, Xavi teljesen üresen emelte be felettem a labdát. Dühösen kiabáltam a srácokkal. Mérges voltam a gól miatt és bosszantott a védelmi hiba. Persze, fordítottunk már meg meccset rengetegszer innen, de a következő percekben sem tűnt úgy, hogy a két csapat egy szinten lenne. Sőt, nyolc perccel később már újra kiszedhettem a labdát a kapuból. Villa tolta el nagyon egyszerűen a labdát Sese mellett, én pedig hiába kaptam utána, nem értem el, így a játékszer elsuhant mellettem, Pedronak pedig csak bele kellett pöccintenie és máris újabb gól született.
Széttárt karokkal néztem Segiora, aki felemelte kezeit bocsánatot kérve.
Ezt követően kissé észbe kaptunk, bár támadásig nem jutottunk, de legalább a Barca sem veszélyeztette a kapunkat. Eszméletlenül dühösen vonultam be az öltözőbe a félidőben.
- Srácok, gondolkozzatok már egy kicsit! Mindenki a saját emberét fogja, ilyen ajtó-ablak helyzeteket nem akarok látni a következő negyvenöt percben - kiabált a Míster is.
Sajnos szavai sem tehettek csodás, a második játékrész ugyanúgy kezdődött, mint a legelső. Az ellenfél támadott, mi meg rendszertelenül próbáltuk megakadályozni az újabb találatot. Ekkor azonban egyre kevesebb volt a tiszta játék, a fiúk kezdtek kétségbe esni, amit agresszív játékkal próbáltak ellensúlyozni. Mikor Cris meglökte Guardiolát, a Barcelona játékosai egy emberként siettek megtorolni Cristiano tettét. A kisebb tömegverekedés után újra folytatódott a meccs, de semmi nem alakult úgy, ahogy elterveztük.
Messi tökéletes átadását követően David került helyzetbe, kissé kintebb léptem a kapuból, hogy jobban védhessem a szöget. Ez sem segített, nem tudtam megakadályozni a harmadik gólt.
Pár perccel később Marcelo buktatta fel Pedrot, aki egy lap reményében kissé rájátszott a sérülésére. Mikor odaléptem hozzájuk, hogy megpróbáljam megakadályozni a sárgát, a bíró nekem is felmutatott egyet. Dühösen fújtam, de jobbnak láttam, ha inkább visszamegyek a kapuba.
Ha eddig tartott volna a mérkőzés, még elviseltem volna. De ami ez után történt, az már megalázó. Konkrétan a Barcelona térfelén csak másodpercekig tudtuk tartani a labdát, folyamatosan szereltek minket. Három perccel a harmadik után már jött is a negyedik találat, újra Villától, védhetetlenül.
Úgy tűnt, az ellenfél megelégszik ezzel az eredménnyel, ez után inkább a látványos focit részesítették előnyben, ennek köszönhetően kissé felszabadult a tizenhatosunk. De még nem volt vége.
Már mindenki az órát nézte, hogy mikor fújják már le, mikor ébredhetünk fel végre ebből a rémálomból, mikor kaptunk még egyet. Nem Messitől, nem Villától, Pedrotól vagy éppen Xavitól. Jeffren, aki csereként állt be, a második csapatból hozták fel erre a meccsre, gondolt egyet és megpróbálta. És sikerült neki. A közönség felhördült, a Barcások egymásra ugráltak, Gerard pedig felmutatta egyik kezét, ötöst mutatva. Szomorú és egyben megalázó volt. Megálltam a kapum előtt, összefontam karomat a mellkasom előtt és kifejezéstelen tekintettel próbáltam elviselni a vereséget.
Sese már nem volt ennyire higgadt, teljesen feleslegesen kiharcolt magának még egy sárgát, elérve ezzel a pirosat és a kétmeccses eltiltást. A lefújás után természetesen kiszabadult mindenkiből a feszültség, próbáltam szétválasztani a srácokat, nem akartam, hogy összeverekedjenek.
Az öltözőben a hangulat nyomorúságos volt. Mindenki szikrázott a feszültségtől, ugyanakkor eszméletlenül csalódottak voltunk. Nem sokat beszéltünk, de a mozdulataink mindent elárultak. Volt, aki a cipőjét vágta a falhoz, mások csak a cipzárt húzták be a táskájukon kissé nagyobb erővel a kelleténél.
Mourinho eleinte kiabált, de a végén már ő sem mondott semmi, csak a tekintetével üzente, mit gondol a mai meccsről. Egyezett a véleményünk.
Soha, egyik vereség sem fájt még ennyire. Igen, kaptunk már ki 6-2-re, de ez még annál is rosszabb volt. Mintha egy negyedosztályú csapat játszott volna a világ legjobb klubja ellen.
Hajnali kettőkor halkan elfordítottam a kulcsot a zárban, majd lassan becsuktam magam mögött az ajtót, és belülről nekidőltem. Percekig álltam így, mozdulatlanul, mikor lépteket hallottam a lépcsőn lefelé jönni. A következő pillanatban Sara felkapcsolta a villanyt, mire hunyorogni kezdtem a hirtelen fényben. Nem mondott semmit, csak rám nézett, valószínűleg minden gondolatom kiült az arcomra. A következő pillanatban szorosan átölelt, megnyugtatóan simogatni kezdte a hátamat.
- Annyira sajnálom - suttogta.
Nem öleltem vissza, inkább kiszakítottam magam a karjai közül és felmentem az emeltre. Bevágtam magam mögött a fürdőszoba ajtaját, aztán a mosdókagylóra támaszkodva a tükörképemre meredtem. Az arc, amit láttam, sokkal öregebbnek nézett ki, mint amilyen valójában vagyok. Hideg vízzel felfrissítettem magam, aztán visszamentem a hálóba. Sara az ágyban feküdt, kifelé fordulva. Nyilván nem esett jól neki, hogy visszautasítottam. Befeküdtem mellé, egy ideig a plafont bámultam, aztán egy sóhajjal mögé gördültem és magamhoz vontam.
- Ne haragudj! - pusziltam a nyakába. - Erre nem voltam felkészülve. Nem érdemlem meg, hogy sajnálj, borzasztóan játszottam. Nem csak én, az egész csapat.
- Ne mondj ilyet - fordult meg a karjaimban és kezét az arcomra simította.
- Ha a következő napokban bunkó leszek, akkor szólj rám, hogy nem rád kell haragudnom, hanem magamra.
Elmosolyodott, aztán lágyan megcsókolt, elérve, hogy rövid időre, de elfelejtsem a csalódottságom és csak rá koncentráljak.
Az elmúlt hét folyamatosan erről a meccsről szólt, a média kellőképpen feltüzelte a szurkolókat. A játékoskijárónál várakoztunk, érezhető volt némi feszültség a két csapat között, de közel sem annyira, mint máskor. A nyári emlékek jó hatással voltak a kapcsolatunkra. Megöleltem a válogatottbeli csapattársaimat a Barcelonából, aztán beálltam a sor elejére és vártam a bíró jelzését.
Mikor elértük a pályát, felcsendült a Barcelona himnusza, a szurkolók teli torokból ordították az általuk szentnek és sérthetetlennek tartott sorokat. Kétségtelenül impozáns látványt nyújtott a csapat színeibe öltözött stadion, de ez nem rettentett meg minket, inkább még inkább fokozta a bizonyítási vágyunkat.
Miután elvégeztem csapatkapitányi teendőimet, a kapumhoz sétáltam. Mint minden meccs előtt, most is végighúztam lábamat a 16-os félkör vonalán, majd a 16-os és az öt és feles vonalnál is megismételtem ugyanezt a mozdulatot. Ezután odamentem a kapuhoz és bal kezemmel megérintettem a felső keresztlécet. Ezt a rituálét sosem hagyom ki, egyfajta megszokás.
Legnagyobb meglepetésünkre a Barcelona már a kezdő sípszó után próbálta tisztázni az erőviszonyokat. Arra azonban már senki nem számított, hogy alig telt el tíz perc a mérkőzésből és már is egygólos hátrányban voltunk. A védelem úgy ahogy van, csődöt mondott, Xavi teljesen üresen emelte be felettem a labdát. Dühösen kiabáltam a srácokkal. Mérges voltam a gól miatt és bosszantott a védelmi hiba. Persze, fordítottunk már meg meccset rengetegszer innen, de a következő percekben sem tűnt úgy, hogy a két csapat egy szinten lenne. Sőt, nyolc perccel később már újra kiszedhettem a labdát a kapuból. Villa tolta el nagyon egyszerűen a labdát Sese mellett, én pedig hiába kaptam utána, nem értem el, így a játékszer elsuhant mellettem, Pedronak pedig csak bele kellett pöccintenie és máris újabb gól született.
Széttárt karokkal néztem Segiora, aki felemelte kezeit bocsánatot kérve.
Ezt követően kissé észbe kaptunk, bár támadásig nem jutottunk, de legalább a Barca sem veszélyeztette a kapunkat. Eszméletlenül dühösen vonultam be az öltözőbe a félidőben.
- Srácok, gondolkozzatok már egy kicsit! Mindenki a saját emberét fogja, ilyen ajtó-ablak helyzeteket nem akarok látni a következő negyvenöt percben - kiabált a Míster is.
Sajnos szavai sem tehettek csodás, a második játékrész ugyanúgy kezdődött, mint a legelső. Az ellenfél támadott, mi meg rendszertelenül próbáltuk megakadályozni az újabb találatot. Ekkor azonban egyre kevesebb volt a tiszta játék, a fiúk kezdtek kétségbe esni, amit agresszív játékkal próbáltak ellensúlyozni. Mikor Cris meglökte Guardiolát, a Barcelona játékosai egy emberként siettek megtorolni Cristiano tettét. A kisebb tömegverekedés után újra folytatódott a meccs, de semmi nem alakult úgy, ahogy elterveztük.
Messi tökéletes átadását követően David került helyzetbe, kissé kintebb léptem a kapuból, hogy jobban védhessem a szöget. Ez sem segített, nem tudtam megakadályozni a harmadik gólt.
Pár perccel később Marcelo buktatta fel Pedrot, aki egy lap reményében kissé rájátszott a sérülésére. Mikor odaléptem hozzájuk, hogy megpróbáljam megakadályozni a sárgát, a bíró nekem is felmutatott egyet. Dühösen fújtam, de jobbnak láttam, ha inkább visszamegyek a kapuba.
Ha eddig tartott volna a mérkőzés, még elviseltem volna. De ami ez után történt, az már megalázó. Konkrétan a Barcelona térfelén csak másodpercekig tudtuk tartani a labdát, folyamatosan szereltek minket. Három perccel a harmadik után már jött is a negyedik találat, újra Villától, védhetetlenül.
Úgy tűnt, az ellenfél megelégszik ezzel az eredménnyel, ez után inkább a látványos focit részesítették előnyben, ennek köszönhetően kissé felszabadult a tizenhatosunk. De még nem volt vége.
Már mindenki az órát nézte, hogy mikor fújják már le, mikor ébredhetünk fel végre ebből a rémálomból, mikor kaptunk még egyet. Nem Messitől, nem Villától, Pedrotól vagy éppen Xavitól. Jeffren, aki csereként állt be, a második csapatból hozták fel erre a meccsre, gondolt egyet és megpróbálta. És sikerült neki. A közönség felhördült, a Barcások egymásra ugráltak, Gerard pedig felmutatta egyik kezét, ötöst mutatva. Szomorú és egyben megalázó volt. Megálltam a kapum előtt, összefontam karomat a mellkasom előtt és kifejezéstelen tekintettel próbáltam elviselni a vereséget.
Sese már nem volt ennyire higgadt, teljesen feleslegesen kiharcolt magának még egy sárgát, elérve ezzel a pirosat és a kétmeccses eltiltást. A lefújás után természetesen kiszabadult mindenkiből a feszültség, próbáltam szétválasztani a srácokat, nem akartam, hogy összeverekedjenek.
Az öltözőben a hangulat nyomorúságos volt. Mindenki szikrázott a feszültségtől, ugyanakkor eszméletlenül csalódottak voltunk. Nem sokat beszéltünk, de a mozdulataink mindent elárultak. Volt, aki a cipőjét vágta a falhoz, mások csak a cipzárt húzták be a táskájukon kissé nagyobb erővel a kelleténél.
Mourinho eleinte kiabált, de a végén már ő sem mondott semmi, csak a tekintetével üzente, mit gondol a mai meccsről. Egyezett a véleményünk.
Soha, egyik vereség sem fájt még ennyire. Igen, kaptunk már ki 6-2-re, de ez még annál is rosszabb volt. Mintha egy negyedosztályú csapat játszott volna a világ legjobb klubja ellen.
Hajnali kettőkor halkan elfordítottam a kulcsot a zárban, majd lassan becsuktam magam mögött az ajtót, és belülről nekidőltem. Percekig álltam így, mozdulatlanul, mikor lépteket hallottam a lépcsőn lefelé jönni. A következő pillanatban Sara felkapcsolta a villanyt, mire hunyorogni kezdtem a hirtelen fényben. Nem mondott semmit, csak rám nézett, valószínűleg minden gondolatom kiült az arcomra. A következő pillanatban szorosan átölelt, megnyugtatóan simogatni kezdte a hátamat.
- Annyira sajnálom - suttogta.
Nem öleltem vissza, inkább kiszakítottam magam a karjai közül és felmentem az emeltre. Bevágtam magam mögött a fürdőszoba ajtaját, aztán a mosdókagylóra támaszkodva a tükörképemre meredtem. Az arc, amit láttam, sokkal öregebbnek nézett ki, mint amilyen valójában vagyok. Hideg vízzel felfrissítettem magam, aztán visszamentem a hálóba. Sara az ágyban feküdt, kifelé fordulva. Nyilván nem esett jól neki, hogy visszautasítottam. Befeküdtem mellé, egy ideig a plafont bámultam, aztán egy sóhajjal mögé gördültem és magamhoz vontam.
- Ne haragudj! - pusziltam a nyakába. - Erre nem voltam felkészülve. Nem érdemlem meg, hogy sajnálj, borzasztóan játszottam. Nem csak én, az egész csapat.
- Ne mondj ilyet - fordult meg a karjaimban és kezét az arcomra simította.
- Ha a következő napokban bunkó leszek, akkor szólj rám, hogy nem rád kell haragudnom, hanem magamra.
Elmosolyodott, aztán lágyan megcsókolt, elérve, hogy rövid időre, de elfelejtsem a csalódottságom és csak rá koncentráljak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése