Sziasztok! Nagyon szégyellem magam, hogy ennyit kellett várnotok az új részre. Az egynapos hétvégéket nem nekem találták ki, minden szabad percemben a GE felvételijére készültem. Most, hogy letudtam, újra van időm írni. Persze nem foghatok mindent mindig a tanulásra, őszintén mondom, az első felével nagyon sokat küszködtem és most sem vagyok vele megelégedve. Az ihlethiány mindig a legrosszabbkor jön... De végre sikerült befejeznem, ráadásul jó hosszú lett, remélem, tetszeni fog. Van benne egy kis meccsleírás, remélem nem lett túl unalmas miatta a fejezet.
Csanna
Volt öt napunk, hogy hozzászokjunk a dél-afrikai körülményekhez az első meccs előtt. Egy kisebbfajta edzőtábornak fogtuk fel ezeket a napokat, ahol mindenki a legjobb formáját próbálta hozni.
Csanna
Napközben repült az idő, az esték azonban váltakozó hangulatban teltek. Általában éjfélig kaptunk kimenőt, ezt sokszor ki is használtuk. Máskor azonban magunk elé meredve ültünk a szobánkban vagy a SMS-t írtunk, telefonáltunk. Mindenkin máshogy mutatkoztak a honvágy jelei, volt, aki ingerült lett, más magába fordult.
Ami engem illet, minden nap láttam Sarát, igaz csak pár perce és akkor sem beszéltünk. Mindketten igyekeztük betartani a Szövetség kérését, mivel ő másik szállodában lakott, ez nem bizonyult eleinte túl nehéznek.
Aztán a meccset megelőző napon nyilvános edzést tartottunk, ahol természetesen a sajtó is jelen volt. Éppen Busquetsel nevettünk valamin, mikor megláttam. Eddig négy napot töltöttünk itt, de még soha nem voltunk ilyen közel egymáshoz. Hirtelen megtorpantam, mire a mögöttem lévők belém rohantak, de nem érdekelt. Megkövültem bámultam tökéletes alakját, minden önuralmamra szükségem volt, hogy ne rohanjak oda hozzá és öleljem át. Mintha csak megérezte volna, hogy valaki nézi, lassan megfordult és tekintetünk összekapcsolódott. Tudtam, hogy a körülöttünk lévő emberek minket bámulnak, de abban a pillanatban csak egyvalaki számított. Mikor felemelte a kezét, hogy félresimítsa haját az arcából, karján megcsillant a tőlem kapott karkötő. A születésnapjának emléke valamit átszakított bennem és már megtettem az első lépést felé, mikor valaki hátulról megragadta a karomat és húzni kezdett az ellenkező irányba. Xavi - mert hogy ő volt az, aki elrángatott - hangja lassan elért a tudatomig és koncentrálni kezdtem.
- ... és nagy baj lesz belőle. Szóval szedd össze magad egy kicsit. Mi bírjuk, neked is muszáj.
Dühösen sóhajtottam, de magamban megköszöntem neki ezt a szívességet. Ha mindenki szeme láttára megcsókolom, annak kiláthatatlan következményei lettek volna.
Vettem néhány mély levegőt, aztán az edzés további részében próbáltam nem a sajtó képviselőit tüntetni ki figyelmemmel. Szerencsére Ochorona nagyon megdolgoztatott minket, esélyem se nagyon volt nézelődni.
Az egész csapat jó teljesítményt nyújtott, nagy reményekkel vártuk a holnapi meccset. Kimondatlanul is az a cél lebegett előttünk, hogy jussunk tovább a negyeddöntőnél, ami eddig a végállomást jelentette számunkra a világbajnokságok során.
Este az étkezőben gyűltünk össze, hülyéskedtünk, próbáltuk eloszlatni a feszültséget a holnapi nap miatt. Mikor megrezzent a telefonom a zsebemben, meglepődtem. A szüleim nem szoktak zavari ilyenkor, a srácok mind itt voltak velem. Rápillantottam a képernyőre és megmerevedtem. Sara írt.
"Ne haragudj a mai nap miatt."
Felvontam a szemöldököm az üzenetét látva, majd visszaírtam.
"Sokkal inkább az én hibám volt. Muszáj lesz megszoknom, holnap is találkozunk..."
"Hiányzol" - jött a válasz gyorsan.
"Nekem is, hidd el. Nem is tudod, mennyire szeretnék most átmenni hozzád.."
"Ne kísérts!" - írta.
- Ha így nézel csak egyvalakivel beszélhetsz - szólalt meg hirtelen Sese.
Az ajtónak támaszkodott és kérdőn nézett rám.
- Már azt hittem, a szomszéd hotelből kell visszaráncigálni. Iker, ne szenvedj ennyit! - jött közelebb, aztán elmosolyodott. - Gyere vissza, a többiek már várnak, pókerezni akarnak.
×××
Délután négykor kezdődött a meccs, mi azonban jóval hamarabb ott voltunk. Melegítettünk, megbeszéltük a taktikát, majd újra melegítettünk. Ekkor azonban már gyülekeztek az emberek és a TV csatornák is megérkeztek. A Telecinco stábja egészen véletlenül pont a kapu mögött telepedett le, onnan kezdtek el közvetíteni, Sarával a mikrofon mögött. Ezúttal nem történt meg az, ami az előző alkalommal. Csak egymásra mosolyogtunk, aztán mindketten a munkába temetkeztünk. Túl fontos volt ez a meccs, nem hagyhattam, hogy csak egy pillanatra is elterelődjön a figyelmem. Ettől függetlenül végig magamon éreztem perzselő tekintetét.
A csapatnak van egy titkos szokása, ami rejtve van del Bosque és az orvosok előtt. Természetesen most sem hagytuk ki. Xavi lerakta a sporttáskáját a padra, majd elhúzta a cipzárt.
- Tiszta a levegő - jött vissza Gerard a folyosóról, mire elmosolyodtam.
Kiosztottuk a rengeteg édességet: csokikat, croissantokat és tekercseket. Még nagyon régen kezdtük el, egyszer éhesek voltunk és csak ez volt nálunk. Azóta minden mérkőzés előtt ilyet eszünk, egyfajta kabalaként. Ez is egy olyan dolog, amire mindig emlékezni fogok.
- Adjatok nekem is egyet - szólalt meg Busi.
- Na, csatlakozol te is? - dobta meg Víctor egy csokival.
Sergio eddig mindig kihúzta magát, de most végre beadta a derekát.
Mikor meghallottuk az edző hangját beszűrődni a folyosóról, hihetetlen gyorsasággal tüntettük el a bűnjeleket, volt már benne tapasztalatunk. Mikor belépett az öltözőbe, már kisangyalként vártuk. Még utoljára röviden elmondta, mit vár tőlünk, aztán kiléptünk a folyosóra és felsorakoztunk a bevonuláshoz.
Átszellemülten léptünk rá a pályára, mindkét csapat nyerni akart. A himnuszok és a kötelező formaságok után végre meghallottuk a kezdő sípszót. A sajtó egyértelműen minket tartott esélyesebbnek, mi azonban nem akartuk elbízni magunkat. 15 perc után azonban be kellett látnunk, hogy már csak idő kérdése, mikor tudunk gólt szerezni. Andrés, Sese, David... mindannyian közel jártak a gólhoz, de a legnagyobb lehetősége Gerardnak volt, akiről megszokhattuk már, hogy ha kell, csatárnak is kiváló. Az első fél órában nem sok dolgom volt, egyedül Ziegler lövésénél kellett nyújtózkodnom. De bárhogy is próbálkoztak a többiek, egyszerűen valami mindig közbejött az utolsó másodpercben. A szünetben 0-0 volt az állás, az öltözőben del Bosque kicsit beszélt a fejünkkel.
- Fiúk, szedjétek már össze magatokat! Mondjak nektek néhány statisztikát? 80 százalékos a passzjátékotok, 3 kapura lövésetek volt, akkor miért ennyi az állás? Tessék kicsit összeszedni magatokat, ez egy nyerhető meccs!
- Gyerünk srácok, nem lehetetlen ez a feladat. Egy gól kell összesen, a védősorunkkal nincs probléma - próbáltam én is hajtani őket egy kicsit.
A második félidő is ugyanúgy kezdődött, mint ahol abbahagytuk az előzőt, vagyis mi támadtunk, Benaglio pedig védett. Alig telt el öt perc, mikor az egyik svájci csatár megszerezte a Carlesről lepattanó labdát és a kapu felé indult vele. Mivel a védők totálisan lemaradtak, muszáj voltam kifutni, megpróbáltam szerelni. A labda azonban elpattant tőlem, nem tudtam megfogni. Gyorsan felpattantam, miközben Gerard próbálta megtisztítani a kapu előtti részt. Láttam, hogy balról Fernandes érkezik, így nem volt más választásom, elvetődtem, azonban egy leheletnyivel gyorsabb volt a svájci, a labda a kapuban kötött ki.
A semmiből jött a gól, szó szerint. Senki nem számított rá. Dühösen a kapufára csaptam, aztán odaszóltam pár keresetlen szót a srácoknak, miszerint igyekezzenek betalálni. A gól most már kulcskérdés volt. Az ellenfél persze beállt védekezni, de a helyzeteink így se maradtak ki, még a kapufát is eltaláltuk, de egyszerűen nem jött össze. Körbelőttük a svájci kaput, mégsem sikerült kiegyenlítenünk. Jesús és Nando behozatala még több iramot vitt a játékba, de ezúttal ők sem segítettek. Kikaptunk Svájctól.
Dühösen vonultunk be az öltözőbe, tudtuk, hogy másképp is alakulhatott volna. Hosszan álltam a zuhany alatt, miközben a bekapott gólon agyaltam. Tudtam, hogy hibáztam, ha kicsit másképp mozdulok...
- Iker, nekem is kéne még meleg víz - szólt be Sese az ajtón.
Sóhajtva elzártam a csapot, aztán magamra kaptam a melegítőt és kiléptem az ajtón.
- San, ne hibáztasd magad! - lépett mellém Álvaro.
Na igen, túl jól ismernek már...
- Ugyanúgy az én hibám is - veregette meg a vállam Carles.
Hiába próbáltak meggyőzni, ilyenkor lehetetlen volt, én egyszerűen ilyen voltam. Látszott, hogy mindenkinek elege van a mai napból, ez egy olyan meccs volt, amit nem kellett volna elveszítenünk.
- Leginkább az én hibám - szólalt meg Busi, mire mindenki kérdőn nézett rá.
Végiggondoltam a mutatott játékát, de semmi kapitális hülyeséget nem csinált.
- Eddig nem ettem veletek a meccs előtt és mindig nyertünk, most ettem és kikaptunk... - magyarázkodott, mire felnevettünk és oldódott a hangulat.
- Iker, interjút kell adnod! - szólt be az ajtón a sajtósunk.
- Megyek, megyek - álltam fel.
Az interjúknak egy külön rész volt kijelölve az épületben, így arra vettem az irányt. A riporter már várt rám. Sara. Már majdnem egy hete, hogy itt vagyunk, egy hete próbálunk uralkodni az érzelmeinken. Mikor meglátott, az arca mindent elárult, bárhogy is próbálta nem mutatni. Legszívesebben megvigasztalt volna, a szemeiből sajnálatot tudtam kiolvasni.
- Szia! - mosolyogtam rá.
Zavartan a füle mögé simította a haját, mindketten feszengtünk. Rajtunk kívül csak az operatőr volt a helyiségben, szegény biztos érezte a köztünk lévő szikrákat, mivel a kamerájával kezdett foglalkozni.
- Oké, egy percen belül kezdünk - szólt be valaki az ajtón, mire Sara felé fordultam.
A biztonság kedvéért a hátam mögé rejtettem a kezeimet, nehogy véletlenül olyat tegyek, amit még megbánnék. Sara figyelmét sem kerülte el a mozdulat, az ajkába harapott, hogy visszafojtsa mosolyát.
- Itt van velünk a válogatott kapitánya, Iker Casillas. Az edző, Vincente azt mondta, hogy sosem szabad alábecsülni az ellenfelet - kezdte.
- Igen, ez így van, mindig tisztelnünk kell az ellenfelet. Úgy érzem, az eredmény nem teljesen igazságos, sok helyzetünk volt, amiket nem tudtunk kihasználni. Nincs idő arra, hogy sajnálkozzunk, tovább kell lépnünk és a következő mérkőzésünkre kell koncentrálnunk. Fontos, hogy pozitívak legyünk, ma veszítettünk, de még semmi sincs veszve.
- A történelem során Spanyolország még soha nem veszített el mérkőzést Svájc ellen.
- Közel hatvan év után Svájc képes volt legyőzni minket. Rosszul pattant ki rólam a labda, utána pedig volt még egy-két érintés és végül gól lett belőle.
- Mi történt az öltözőben a vereség után?
- Eleinte bosszúsak voltunk, de már lehiggadtunk, ez ezzel jár. Úgy gondolom, korrektek és türelmesek vagyunk egymással, ha veszítünk, együtt veszítünk, ha győzünk, azt is csapatszinten tesszük.
- Mi lesz a cél ezután?
- A cél továbbra is a csoportelsőség, ez érdekében mentálisan 100 százalékosnak kell lennünk. Szeretnénk örömet okozni Spanyolországnak. Idén favoritoknak tartanak minket, szeretnénk bizonyítani mindenkinek.
Sara mosolyogva bólintott, így jelezve, hogy vége az interjúnak. Nem tartott sokáig, amit utólag már bántam. Alig fél méterre álltam tőle, újra éreztem az illatát, újra eszembe véshettem arca minden vonását.
- Na, mi volt? - kérdezték, mikor visszamentem.
- Semmi - vontam vállat.
Grimaszolva a fejüket rázták, miszerint ne szerencsétlenkedjek már ennyit, én legalább láthatom.
Átszellemülten léptünk rá a pályára, mindkét csapat nyerni akart. A himnuszok és a kötelező formaságok után végre meghallottuk a kezdő sípszót. A sajtó egyértelműen minket tartott esélyesebbnek, mi azonban nem akartuk elbízni magunkat. 15 perc után azonban be kellett látnunk, hogy már csak idő kérdése, mikor tudunk gólt szerezni. Andrés, Sese, David... mindannyian közel jártak a gólhoz, de a legnagyobb lehetősége Gerardnak volt, akiről megszokhattuk már, hogy ha kell, csatárnak is kiváló. Az első fél órában nem sok dolgom volt, egyedül Ziegler lövésénél kellett nyújtózkodnom. De bárhogy is próbálkoztak a többiek, egyszerűen valami mindig közbejött az utolsó másodpercben. A szünetben 0-0 volt az állás, az öltözőben del Bosque kicsit beszélt a fejünkkel.
- Fiúk, szedjétek már össze magatokat! Mondjak nektek néhány statisztikát? 80 százalékos a passzjátékotok, 3 kapura lövésetek volt, akkor miért ennyi az állás? Tessék kicsit összeszedni magatokat, ez egy nyerhető meccs!
- Gyerünk srácok, nem lehetetlen ez a feladat. Egy gól kell összesen, a védősorunkkal nincs probléma - próbáltam én is hajtani őket egy kicsit.
A második félidő is ugyanúgy kezdődött, mint ahol abbahagytuk az előzőt, vagyis mi támadtunk, Benaglio pedig védett. Alig telt el öt perc, mikor az egyik svájci csatár megszerezte a Carlesről lepattanó labdát és a kapu felé indult vele. Mivel a védők totálisan lemaradtak, muszáj voltam kifutni, megpróbáltam szerelni. A labda azonban elpattant tőlem, nem tudtam megfogni. Gyorsan felpattantam, miközben Gerard próbálta megtisztítani a kapu előtti részt. Láttam, hogy balról Fernandes érkezik, így nem volt más választásom, elvetődtem, azonban egy leheletnyivel gyorsabb volt a svájci, a labda a kapuban kötött ki.
A semmiből jött a gól, szó szerint. Senki nem számított rá. Dühösen a kapufára csaptam, aztán odaszóltam pár keresetlen szót a srácoknak, miszerint igyekezzenek betalálni. A gól most már kulcskérdés volt. Az ellenfél persze beállt védekezni, de a helyzeteink így se maradtak ki, még a kapufát is eltaláltuk, de egyszerűen nem jött össze. Körbelőttük a svájci kaput, mégsem sikerült kiegyenlítenünk. Jesús és Nando behozatala még több iramot vitt a játékba, de ezúttal ők sem segítettek. Kikaptunk Svájctól.
Dühösen vonultunk be az öltözőbe, tudtuk, hogy másképp is alakulhatott volna. Hosszan álltam a zuhany alatt, miközben a bekapott gólon agyaltam. Tudtam, hogy hibáztam, ha kicsit másképp mozdulok...
- Iker, nekem is kéne még meleg víz - szólt be Sese az ajtón.
Sóhajtva elzártam a csapot, aztán magamra kaptam a melegítőt és kiléptem az ajtón.
- San, ne hibáztasd magad! - lépett mellém Álvaro.
Na igen, túl jól ismernek már...
- Ugyanúgy az én hibám is - veregette meg a vállam Carles.
Hiába próbáltak meggyőzni, ilyenkor lehetetlen volt, én egyszerűen ilyen voltam. Látszott, hogy mindenkinek elege van a mai napból, ez egy olyan meccs volt, amit nem kellett volna elveszítenünk.
- Leginkább az én hibám - szólalt meg Busi, mire mindenki kérdőn nézett rá.
Végiggondoltam a mutatott játékát, de semmi kapitális hülyeséget nem csinált.
- Eddig nem ettem veletek a meccs előtt és mindig nyertünk, most ettem és kikaptunk... - magyarázkodott, mire felnevettünk és oldódott a hangulat.
- Iker, interjút kell adnod! - szólt be az ajtón a sajtósunk.
- Megyek, megyek - álltam fel.
Az interjúknak egy külön rész volt kijelölve az épületben, így arra vettem az irányt. A riporter már várt rám. Sara. Már majdnem egy hete, hogy itt vagyunk, egy hete próbálunk uralkodni az érzelmeinken. Mikor meglátott, az arca mindent elárult, bárhogy is próbálta nem mutatni. Legszívesebben megvigasztalt volna, a szemeiből sajnálatot tudtam kiolvasni.
- Szia! - mosolyogtam rá.
Zavartan a füle mögé simította a haját, mindketten feszengtünk. Rajtunk kívül csak az operatőr volt a helyiségben, szegény biztos érezte a köztünk lévő szikrákat, mivel a kamerájával kezdett foglalkozni.
- Oké, egy percen belül kezdünk - szólt be valaki az ajtón, mire Sara felé fordultam.
A biztonság kedvéért a hátam mögé rejtettem a kezeimet, nehogy véletlenül olyat tegyek, amit még megbánnék. Sara figyelmét sem kerülte el a mozdulat, az ajkába harapott, hogy visszafojtsa mosolyát.
- Itt van velünk a válogatott kapitánya, Iker Casillas. Az edző, Vincente azt mondta, hogy sosem szabad alábecsülni az ellenfelet - kezdte.
- Igen, ez így van, mindig tisztelnünk kell az ellenfelet. Úgy érzem, az eredmény nem teljesen igazságos, sok helyzetünk volt, amiket nem tudtunk kihasználni. Nincs idő arra, hogy sajnálkozzunk, tovább kell lépnünk és a következő mérkőzésünkre kell koncentrálnunk. Fontos, hogy pozitívak legyünk, ma veszítettünk, de még semmi sincs veszve.
- A történelem során Spanyolország még soha nem veszített el mérkőzést Svájc ellen.
- Közel hatvan év után Svájc képes volt legyőzni minket. Rosszul pattant ki rólam a labda, utána pedig volt még egy-két érintés és végül gól lett belőle.
- Mi történt az öltözőben a vereség után?
- Eleinte bosszúsak voltunk, de már lehiggadtunk, ez ezzel jár. Úgy gondolom, korrektek és türelmesek vagyunk egymással, ha veszítünk, együtt veszítünk, ha győzünk, azt is csapatszinten tesszük.
- Mi lesz a cél ezután?
- A cél továbbra is a csoportelsőség, ez érdekében mentálisan 100 százalékosnak kell lennünk. Szeretnénk örömet okozni Spanyolországnak. Idén favoritoknak tartanak minket, szeretnénk bizonyítani mindenkinek.
Sara mosolyogva bólintott, így jelezve, hogy vége az interjúnak. Nem tartott sokáig, amit utólag már bántam. Alig fél méterre álltam tőle, újra éreztem az illatát, újra eszembe véshettem arca minden vonását.
- Na, mi volt? - kérdezték, mikor visszamentem.
- Semmi - vontam vállat.
Grimaszolva a fejüket rázták, miszerint ne szerencsétlenkedjek már ennyit, én legalább láthatom.
×××
Másnap reggel csak fél kilenckor hagytam el a szobámat, a küszöbön egy újság várt, valamelyik csapattársam jóvoltából. Kíváncsian vettem fel a földről, aztán ledöbbentem. Csak egy pillanatig tartott, utána elöntött a düh. Mégis, hogy képzelik? A szalagcím ez volt: Sara Carbonero az oka a spanyolok gyenge kezdésének?
Fogalmam sem volt, mit érthetnek ez alatt, hiszen betartottuk a Szövetség kérését, semmi közünk nem volt egymáshoz.
"Sara Carbonero állhat a spanyol csapat tegnapi vereségének a hátterében. A csinos riporternő ugyanis a válogatott kapitányának Iker Casillasnak a barátnője. Bár külön kérésre csak munkakapcsolat van közöttük a világbajnokság ideje alatt, mégis ő lehetett a zavaró tényező. Sara ugyanis közvetlenül Casillas kapuja mögül közvetítette a meccset sőt, már a melegítés során is a kapu mögött állt. Sok rajongó szerint jelenléte elvonta a kapus figyelmét, így Iker nem tudott a meccsre koncentrálni, ezért kaphatták a gólt."
Totálisan kiakadtam, ezek nem normálisak. Nincs jobb dolguk, mint Sara nyakába varrni ezt a terhet is, nincs elég baja e nélkül is. Gondolkodás nélkül elővettem a telefonom és küldtem neki egy SMS-t.
"Ezek nem normálisak, ne is foglalkozz velük!"
Idegesen doboltam a falon, de egyelőre nem válaszolt, úgyhogy lementem a többiekhez. Valószínűleg már messziről látszott rólam, hogy füstöl a fejem, mivel kivételesen semmilyen beszólást nem kaptam.
- Hé, hé, hé, nyugi van! - állt elém Pepe.
- Senki nem hibáztatja Sarát - mondta Xavi, kimondva, ami miatt legbelül aggódtam. - Kell valami nekik, amire rászállhatnak, de ők sem gondolhatják komolyan, hogy ilyen szinten bármi is megzavarhat - rázta a fejét fintorogva.
- Egyszerűen nincs joguk hozzá - sziszegtem összeszorított fogakkal. - Ezt nem tehetik vele.
Elképesztően dühös voltam, nem is emlékeztem, hogy mikor voltam utoljára ennyire ideges. Nem találtam rá megfelelő szót, hogy mennyire nevetséges ez az egész. Őt hibáztatják, mert én elnéztem egy kifutást, ez egyszerűen gyerekes!
- Menj, beszélj vele, meg fogunk őrülni tőled, ha egész nap ilyen leszel - mondta Sese.
Kimentem a hotel kertjébe és felhívtam. Sokáig csörgött, már azt hittem, fel se veszi, mikor végre beleszólt.
- Igen?
- Sara, ez a cikk... Nem zavartál meg - kezdtem, de gyorsan félbeszakított.
- Tudom, Iker, nevetséges. Ne is foglalkozz vele, ezzel egyszerűen nem érdemes foglalkozni. Engem nem érdekel, téged se zavarjon.
- De... Hogy tudnak téged hibáztatni? Még a király is hamarabb eszembe jutna, ha valakit fel kéne hozni, hogy miért kaptuk azt a gólt, de te... - mondtam, mire nevetni kezdett.
- Sssh, Iker, ne hülyéskedj a királlyal - kuncogott. - Tényleg ne mérgelődj.
- De idegesít, hogy bántnak! - fakadtam ki.
- Iker... - ejtette ki lágyan a nevem. - Jólesik, hogy mellettem állsz, nem is tudod, mennyire. De tedd ezen túl magad, különben tényleg miattam nem fogsz tudni koncentrálni. Felejtsd el ezt az egész cikket, én meg tudom tenni. Nyerjétek meg a következő meccset, hogy bizonyítsatok.
- Jó, jó... - motyogtam automatikusan, de az eszem máshol járt.
Vajon aláírta a cikket a szerző? Mert ha igen, akkor nagyon hamar meg fogja bánni, hogy megírta.
- Figyelsz rám?
- Persze - vágtam rá kapásból, de persze nem hitt nekem.
- Na jó, tudom, hogy még mindig az újságon jár a fejed, nem tudsz becsapni.
- Nem tűröm, hogy ilyeneket írjanak rólad.
Hosszú hallgatás volt a válasz, amit nem tudtam mire vélni.
- Azt hiszem, fordított helyzetben én is így reagálnék - mondta végül. - Figyelj, mennem kell, megbeszélésről jöttem ki. Nyugodj meg és koncentrálj a focira.
- Hiányzol... - kezdtem, de nem engedte, hogy végigmondjam.
- Iker, kérlek, ne nehezítsd még jobban. Tudod, hányszor fordultam már vissza félúton a szállodátoktól? - kérdezte, mire elmosolyodtam. - Tényleg mennem kell. Szia - búcsúzott.
- Szia - suttogtam, de nem voltam biztos benne, hogy még hallja.
Még egy meccs volt hátra, a Chile elleni. Előzetesen ezt tartottuk a legnehezebbnek, nem örültünk túlságosan, hogy ez lesz az utolsó a csoportban. A továbbjutáshoz kötelező volt a győzelem, szóval a motivációban nem volt hiány. Chile is esélyes volt a továbbjutásra, ez a meccs a csoportelsőség eldöntéséről szólt. Elszántan léptünk ki a pályára, de ugyanez elmondható volt a másik csapatról is. Ők kezdték jobban a meccset, de mi is hamar belelendültünk. Ismét David révén szereztünk vezetést, nagyon ment neki eddig. Hamarosan Andrés is betalált, de nem nyugodhattunk le , hiszen a chileiek nagyon pörögtek, folyamatosan résen kellett lennünk. A második félidő legelején végül gólt szereztek. Ha a labda nem pattan meg Geradron, ki tudtam volna védeni, így azonban megváltozott a szög és már tehetetlen voltam.
- Hé, hé, hé, nyugi van! - állt elém Pepe.
- Senki nem hibáztatja Sarát - mondta Xavi, kimondva, ami miatt legbelül aggódtam. - Kell valami nekik, amire rászállhatnak, de ők sem gondolhatják komolyan, hogy ilyen szinten bármi is megzavarhat - rázta a fejét fintorogva.
- Egyszerűen nincs joguk hozzá - sziszegtem összeszorított fogakkal. - Ezt nem tehetik vele.
Elképesztően dühös voltam, nem is emlékeztem, hogy mikor voltam utoljára ennyire ideges. Nem találtam rá megfelelő szót, hogy mennyire nevetséges ez az egész. Őt hibáztatják, mert én elnéztem egy kifutást, ez egyszerűen gyerekes!
- Menj, beszélj vele, meg fogunk őrülni tőled, ha egész nap ilyen leszel - mondta Sese.
Kimentem a hotel kertjébe és felhívtam. Sokáig csörgött, már azt hittem, fel se veszi, mikor végre beleszólt.
- Igen?
- Sara, ez a cikk... Nem zavartál meg - kezdtem, de gyorsan félbeszakított.
- Tudom, Iker, nevetséges. Ne is foglalkozz vele, ezzel egyszerűen nem érdemes foglalkozni. Engem nem érdekel, téged se zavarjon.
- De... Hogy tudnak téged hibáztatni? Még a király is hamarabb eszembe jutna, ha valakit fel kéne hozni, hogy miért kaptuk azt a gólt, de te... - mondtam, mire nevetni kezdett.
- Sssh, Iker, ne hülyéskedj a királlyal - kuncogott. - Tényleg ne mérgelődj.
- De idegesít, hogy bántnak! - fakadtam ki.
- Iker... - ejtette ki lágyan a nevem. - Jólesik, hogy mellettem állsz, nem is tudod, mennyire. De tedd ezen túl magad, különben tényleg miattam nem fogsz tudni koncentrálni. Felejtsd el ezt az egész cikket, én meg tudom tenni. Nyerjétek meg a következő meccset, hogy bizonyítsatok.
- Jó, jó... - motyogtam automatikusan, de az eszem máshol járt.
Vajon aláírta a cikket a szerző? Mert ha igen, akkor nagyon hamar meg fogja bánni, hogy megírta.
- Figyelsz rám?
- Persze - vágtam rá kapásból, de persze nem hitt nekem.
- Na jó, tudom, hogy még mindig az újságon jár a fejed, nem tudsz becsapni.
- Nem tűröm, hogy ilyeneket írjanak rólad.
Hosszú hallgatás volt a válasz, amit nem tudtam mire vélni.
- Azt hiszem, fordított helyzetben én is így reagálnék - mondta végül. - Figyelj, mennem kell, megbeszélésről jöttem ki. Nyugodj meg és koncentrálj a focira.
- Hiányzol... - kezdtem, de nem engedte, hogy végigmondjam.
- Iker, kérlek, ne nehezítsd még jobban. Tudod, hányszor fordultam már vissza félúton a szállodátoktól? - kérdezte, mire elmosolyodtam. - Tényleg mennem kell. Szia - búcsúzott.
- Szia - suttogtam, de nem voltam biztos benne, hogy még hallja.
×××
A napok repültek, mire észbe kaptunk, már tíz napja voltunk Dél-Afrikában, elérkezett a következő
meccsünk, ezúttal Honduras ellen. Sara ezúttal is ott állt a pálya mellett, ami ha lehet, még több pluszt adott számomra. Szegényt nagyon kikezdték az előző meccs miatt. Elhatároztam, hogy nem fogom gólt kapni, csak hogy bizonyítsam: nem az ő jelenléte tehetett a verségről.
Most egészen máshogy álltunk neki az egésznek. Sokkal komolyabbak voltunk, tudtuk, hogy még egy vereség egyszerűen nem fér bele. Ez látszott a pályán mutatott teljesítményünkön is. Ha lehet mondani, még nagyobb fölényünk volt, mint Svájc ellen. David nagyon hamar megszerezte a vezetést számunkra és az előnyünk továbbra is fennmaradt sőt, újabb gólt szerzett. Igaz, egy büntetőt kihagytunk, de az eredmény nem változott. Jókedvűen hagytuk el a pályát, én pedig engedélyeztem magamnak egy gyors pillantást a vállam felett. Sara lehajtotta a fejét, hogy ne legyen olyan feltűnő, aztán rám kacsintott.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a csapattársaim teljesen kiálltak mellettünk, többen is nyilatkoztak, hogy senki nem zavart meg senkit. Ma este pedig sikerült bizonyítanunk, hogy tényleg így történt.
Még egy meccs volt hátra, a Chile elleni. Előzetesen ezt tartottuk a legnehezebbnek, nem örültünk túlságosan, hogy ez lesz az utolsó a csoportban. A továbbjutáshoz kötelező volt a győzelem, szóval a motivációban nem volt hiány. Chile is esélyes volt a továbbjutásra, ez a meccs a csoportelsőség eldöntéséről szólt. Elszántan léptünk ki a pályára, de ugyanez elmondható volt a másik csapatról is. Ők kezdték jobban a meccset, de mi is hamar belelendültünk. Ismét David révén szereztünk vezetést, nagyon ment neki eddig. Hamarosan Andrés is betalált, de nem nyugodhattunk le , hiszen a chileiek nagyon pörögtek, folyamatosan résen kellett lennünk. A második félidő legelején végül gólt szereztek. Ha a labda nem pattan meg Geradron, ki tudtam volna védeni, így azonban megváltozott a szög és már tehetetlen voltam.
- Bocs, Iker! - lépett mellém, de megnyugtattam.
Vannak gólok, mikor nem lehet mit tenni. Természetesen ezek is bosszantóak, de eszembe se jutott volna a másikat hibáztatni. Ez egy ilyen szerencsétlen szituáció volt.
Alig negyed óra telt el a második játékrészből, mikor Chile elfáradt, már nem tudtak olyan fordulatszámot produkálni, mint mi. Mikor biztos volt, hogy megvan a csoportelsőség a nagyobb gólkülönbség miatt, mi is visszavettünk, nem fárasztottuk magunkat feleslegesen. Sikerült továbbjutnunk, ha az első akadályt el is buktuk, de aztán felálltunk és megcsináltuk. A következő ellenfél Portugália lesz.
- Halljátok, én félek egy kicsit - mondta Sese a meccs után, mire kérdőn néztünk rá. - Ronaldo ellen játszani... Ha az én oldalamon fog feljönni, kicsit megrázza a fejét, lejön a csomó zselé a hajáról, belemegy a szemebe és nem fogom tudni elszedni tőle a labdát.
Egy hosszú pillanatig mindenki pislogás nélkül meredt rá, aztán kitört belőlünk a nevetés. Minden feszültség, ami az elmúlt napokban bennünk volt, kiszakadt és alig tudtuk abbahagyni a röhögést.
- Hát hallod, te ritka hülye vagy - mondta neki Nando.
- Csak téged sajnállak, Iker - vigyorgott rám Sese.
- Miért? - értetlenkedtem.
- Most még legalább négy újabb napot ki kell bírnod Szívszerelmed nélkül.
Mosolyogva megráztam a fejem. Igen, nem volt könnyű. Voltak nehéz percek, órák, de most, hogy végignéztem a csapaton, rájöttem, hogy megéri ezt az áldozatot. Tudtam, hogy ha ezt elmondanám Sarának, ő is megértené. Tudja, hogy nekem ez az álmom. Világbajnokká válni. Most egy kis lépcsőt sikerrel vettünk a cél felé haladva. Lesznek még napjaink, hónapjaink, éveink együtt, a kapcsolatunk csak megerősödhet a távol töltött idő alatt.
Mikor kiléptünk a stadionból, a Tele5 stábja is indulni készült. Elkaptam Sara tekintetét, melyből pontosan azt tudtam kiolvasni, amit én is gondoltam. Igen, megéri ez az egész.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése