Csanna
Reggel kellett egy kis idő, míg rájöttem, hogy a tegnapi eseményeket tényleg nem álmodtam. Úgy éreztem, ma is levakarhatatlan mosoly lesz az arcomon. Tegnap semmilyen időpontot nem beszéltünk meg Sarával, így nem tudtam számolni a hátralévő órákat. Talán jobb is így.
A délelőtti edzésen előtt kaptunk rendesen a fejünkre, de mivel a Barcelona sem nyert, még mindig simán hozhattuk a bajnokságot. Aztán Mourinho beszélt velem külön is, miszerint csapatkapitányként próbáljam meg kicsit jobban ösztönözni a társaságot. Persze, én megteszek minden tőlem telhetőt, tudja ezt ő is nagyon jól, de szereti mondogatni, hogy éljek a karszalag nyújtotta lehetőségekkel.
- Iker, jössz ma délután Pepéhez? - kérdezte Ángel.
- Délután? Most nem jó, bocs, már csináltam programot. - De azért ne részegedjetek le nagyon - tettem hozzá mosolyogva.
- Oké, Apu! - grimaszolt Sergio. - Hova mész?
Nem is ő lenne, ha nem akarna mindenről tudni. Csak elmosolyodtam, de ő megértette és elkerekedett szemmel nézett rám.
Mivel tegnap játszottunk, ezért nem volt olyan komoly az edzés, inkább csak átmozgattak minket és én is edzhettem a mezőnyjátékosokkal. Na, ez érdekes volt... Én általában Jerzyvel és Tonival edzek, szóval így hárman boldogítjuk egymást, de a többiek... Nem nagyon akartak komolyan venni semmit, de végül is ez érthető. Valahol...
Sergio feltűnően gyorsan öltözött át és engem is sürgetett, hogy igyekezzek. Mosolyogva öltöztem tovább, eszembe se jutott sietni, élveztem, hogy húzhatom az agyát.
- Na végre! - mondta, mikor felkaptam a táskám. - Akkor most szépen elmondod, amiről nem tudok.
- Sok mindent nem tudsz Sese... - vigyorogtam rá, mire sértődöttséget színlelt.
- Naaa, ez nem volt fair. Kikérem magamnak az agyi szintemre vonatkozó megjegyzéseket.
- Mit szeretnél hallani? - adtam az ártatlant.
- Iker, ne szórakozz velem! Mi van köztetek?
- Tegnap eljött hozzám, hogy visszaadja a pólómat. Én meg elmondtam neki.
Elmosolyodtam az emlékek hatására, de Sergio ezt nem értékelte, úgyhogy az oldalamba könyökölt.
- És mit mondott?
- Ma nála vacsorázom - kerültem ki a kérdést.
- Nem hiszem el, hogy eddig nem mondtad! Akkor most együtt vagytok?
- Nagyon úgy tűnik.
- Na, csak beért az értetek hozott fáradságos munkám... - röhögött.
- Azért ennyire ne szállj el magadtól!
Mielőtt válaszolhatott volna, megcsörrent a telefonom. Előhalásztam a zsebemből és a kijelzőre pillantottam. Sara.
- Szia! - mondtam mosolyogva.
- Iker, nem zavarlak, ugye?
- Nem, pont most lett vége az edzésnek.
- Csak azért hívlak, mert nem tudom pontosan, mit kéne csinálnom vacsorára...
- Sara, ezen ne problémázz, én gyakorlatilag mindenevő vagyok - nevettem.
- Oké, rendben. Tortilla?
- Tökéletes. Hányra menjek?
- Minél hamarabb - somolygott.
Hosszasan búcsúztunk egymástól, miközben fél szemmel Sergiot figyeltem. Igen, ő nem olyan romantikus típus mint én, így grimaszolva figurázta ki szavaimat.
- Jól elvoltál - mondtam neki, miután leraktam a telefont.
- Iker, te rossz évszázadba születtél. Komolyan, azért verset ne írj neki... - piszkált.
- Nem terveztem. Egyszerűen én ilyen vagyok és szerintem neki sincs ellenére.
- Hát jó. Tudod mit? Igazából nagyon örülök nektek. Mármint... Ne érts félre, de Evát soha nem kedveltem igazán. Vele nem tűntél igazán boldognak. És meg is lett az eredménye. De Sarával... sokkal vidámabb vagy, meg mit t'om én. Szóval érted.
- Remekül megfogalmaztad - ugrattam. - De ettől függetlenül én is így gondolom.
- Jó szórakozást - kacsintott rám, mikor kiértünk a parkolóba.
- Kösz - forgattam meg a szemeimet, mivel pontosan tudtam, hogy érti.
Otthon nem találtam a helyem. Próbáltam belőni az időpontot, hogy hánykor indulhatnék. Soha nem éreztem még ilyet. Egy szerelmes kamasz viselkedhet így első randija előtt. Úgy döntöttem, háromkor indulok, de már félkor az autóban ültem. Egyszerűen látni akartam.
Miután becsengettem szinte azonnal hallottam is, ahogy zümmög a zár és mosolyogva siettem befelé. Már ott állt az ajtóban és ő is mosolygott. Lehet, hogy még 24 óra sem telt el, mióta nem láttam, de akkor is hiányzott. Olyan régóta vártam már, hogy az enyém legyen, most minden egyes percet vele akartam tölteni. Kinyújtottam a kezem, ő pedig mohón kapott utána. Így, összekulcsolt ujjakkal léptünk be a házba, csak addig engedtem el, míg levettem a kabátom. A szemébe néztem és szorosan magamhoz vontam. Kezei a mellkasomon pihentek miközben egyre közelebb hajoltunk egymáshoz. Mikor végre megcsókoltam, mindketten felsóhajtottunk. Hiányzott. Hosszasan becézgettük egymás ajkait, időközben kezei a nyakam köré fonódtak, én pedig hol a haját, hol a hátát simogattam. Miután elhúzódott tőlem, halkan felnevetett.
- Pedig én arra voltam felkészülve, hogy össze leszel törve a tegnapi meccs miatt...
- Túlságosan is elvonod a figyelmem - nyomtam egy puszit a hajába.
- Akkor nem is kell megvigasztalnom. Pedig készültem... - pillantott rám kacéran.
- Ne kísérts! - húztam magamhoz nevetve, majd egymást átölelve mentünk be a nappaliba.
Átkaroltam, ő pedig az oldalamnak dőlt és lábait az enyémekre rakta.
- Nem tudom, te hogy vagy vele, de én egész nap mosolyogtam - mondta.
- Az jól áll - cukkoltam. - De én is így voltam vele. Sergionak körülbelül egy percébe telt, míg rájött. Szóval elég feltűnő lehettem.
- Elmondtad neki?
- Rájött ő magától is, csak rákérdezett. Nem baj, ugye?
- Nem, én is el fogom mondani Larának. Ha már nem tudja - nevetett fel. - De... ugye nem fogják terjeszteni?
- Hidd el, eszükbe se jut. Ők se szeretik a médiát nem fogják ránk uszítani.
- Akkor jó - döntötte fejét a vállamra.
- Köszönöm a tegnapi SMS-t.
- Igazán nincs mit. És igazam volt.
Felkuncogtam és még szorosabban öleltem. Tudtam, hogy nem csak azért mondja, hogy megvigasztaljon és ez jólesett.
- A csapaton múlott és abba én is beletartozok.
- De hát te kapus vagy, nem a te dolgod, hogy gólt rúgj.
- Meg csapatkapitány szóval ösztönöznöm kell őket.
- Akkor se rajtad múlt - makacskodott.
- Most addig fogsz piszkálni, míg azt nem mondom, hogy igazad van?
- Igen, így terveztem.
Nagyot fújtam. Rég találkoztam ekkora makacssággal, de kétségkívül szórakoztatott.
- Akkor igazad van - mondtam végül.
Elhúzódott tőlem, hogy a szemembe nézhessen.
- Komolyan is gondolod?
- Hát persze - próbálkoztam.
- Valamiért nem hiszek neked... - adott egy puszit.
- Nem fogom a többiekre kenni - vontam meg a vállam.
- Tudom. Ezt szeretem benned.
- Csak ezt? - tettettem sértődöttséget.
- Ne akard, hogy mindet felsoroljam - dőlt vissza a karjaimba.
Elégedetten elmosolyodtam, kétségkívül fényezte az egómat, amit mondott. Pár pillanatig csendben ültünk, majd Sara megszólalt.
- Most nem annak kéne jönnie, hogy te is szeretsz engem? - kérdezte, hallottam a hangján, hogy mosolyog.
- Igen? Hát nem is tudom... - húztam egy kicsit az agyát, mire belebokszolt a karomba.
Mosolyogva fordítottam magam felé az arcát majd egy csókot nyomtam a szájára.
Pár percig szótlanul üldögéltünk, aztán Sara törte meg a csendet.
- Tudod, azon gondolkoztam, hogy alig tudok rólad valamit. Mármint... Oké van egy testvéred, az előző barátnőd Eva volt, kapus vagy meg az ilyen alapdolgok megvannak, de például fogalmam sincs, mi a kedvenc színed vagy hogy milyen zenét hallgatsz...
- Tényleg érdekel, hogy mi a kedvenc színem? - kérdeztem nevetve.
- Minden érdekel - vallotta be pirulva. - De nem? Szerintem egy kapcsolatban az a jó, ha minél többet tudunk a másikról.
- Például hogy mi a kedvenc színem? - kérdeztem még mindig mosolyogva.
Bólintott.
- Hát, rendben. A zöld a kedvencem. Zeneügyileg pedig szinte mindent szeretek, de főleg Alejandro Sanz és Roxette. Lehet, hogy kicsit old-school meg túl romantikus, de nekem tetszik. De például van jegyem az Alicia Keys koncertre is.
Erre a mondatra felcsillantak a szemei.
- Komolyan? Én is megyek.
- Tudom - mondtam és mindentudóan elmosolyodtam.
- Honnan? - nézett rám kérdőn.
- Tudod, van egy barátom, Sergionak hívják. Iszonyat őrült tud lenni, de képes volt végighallgatni a nyavalygásomat az elmúlt jó két hétben. Mikor elmentél wellnessezni, hát hogy is mondjam... nem voltam csúcsformában. Sese viszont valahonnan megtudta, hogy te is jössz a koncertre és utókarácsonyi ajándékként vett nekem egy jegyet, csak hogy feldobjon. Persze akkor még nem tudhattuk, hogy már minden megoldódik, mire eljön a koncert.
Nem zavart, hogy konkrétan elárultam, milyen szánalmas voltam minden egyes alkalommal, mikor nem volt a közelemben. És valószínűleg amúgy is sejtette.
- Azt hiszem, nagyon sokkal tartozunk Larának és Sergionak - mondta csendesen. - Egész véletlenül engem Lara beszélt rá, hogy menjek el a koncertre.
Hát igen. Sese mondta ugyan, hogy próbálnak segíteni, de fogalmam sem volt róla, hogy mi mindent ügyködtek ők ketten a háttérben. Simán elmehetnének kerítőnőnek. Ha legközelebb találkozok velük, majd megköszönöm nekik. Nélkülük talán még most is szenvednék.
A következő órát válaszolgatással töltöttem, olyan kérdésekre válaszoltam, mint például mi a kedvenc könyvem/filmem/márkám. Közben én is igyekeztem minél több dolgot megtudni róla, az idő pedig csak úgy repült.
- Van tetoválásod? - kérdezte hirtelen.
- Nincs - vágtam rá, mire meglepetten pillantott rám.
- Tényleg? Pedig a legtöbb focista gyűjti őket.
- De én különleges vagyok - villantottam rá egy féloldalas mosolyt.
- Az biztos! - nevetett fel. - És nem is akarsz? - tért vissza az eredeti témához.
- Egyelőre nem tervezem, de semmit nem lehet tudni... Miért, neked van? - kérdeztem mellékesen.
Szinte biztos voltam a válaszban, de legnagyobb meglepetésemre elpirult és egy aprót bólintott.
- Komolyan? - néztem rá csodálkozva. - Hol?
Egy szexi mosolyt villantott rám és úgy válaszolt.
- Egyszer megmutatom - kacsintott.
Na, ezt nem kellett volna. Próbáltam elképzelni, hol lehet az a tetoválás, de beindult a fantáziám és egyre extrémebb testrészek ugrottak be. Valószínűleg látszott az arcomon, mire gondolok, mert Sara nevetni kezdett.
- Fogd vissza a perverz oldalad, azért annyira nincs elrejtve!
Válasz helyett inkább megcsókoltam, de mivel a fejem még mindig teli volt képekkel, kicsit hevesebbre sikerült. Nyelveink egymásra találtak és lassan játszani kezdtek. Meglepetésemre legalább akkor élvezettel viszonozta a csókot, mint én. Finoman beszívta alsó ajkamat, miközben ujjai a tarkómon köröztek. Végigsimítottam a hátán, aztán átkaroltam a derekát és még közelebb húztam magamhoz, minden levegőt kipréselve kettőnk közül. Érintései nyomán libabőrös lettem és éreztem, ahogy ő is remeg a karjaimban. Hevességünk eredményeként hirtelen vízszintes helyzetben találtuk magunkat, Sara a mellkasomon feküdt. Nevetve váltunk szét.
- Ne haragudj! - kérte.
- Semmi baj. Sőt, kifejezetten élvezem - vigyorogtam rá, mire újra felkacagott.
Imádtam, mikor nevet, hangja betöltötte az egész teret.
- Mi az? - kérdezte, mikor észrevette, hogy elkomolyodtam.
Végigsimítottam az arcán, mire a tenyerembe hajtotta a fejét.
- Szeretlek - mondtam lágyan.
Elmosolyodott és közelebb hajolt hozzám.
- Én is szeretlek - suttogta, majd megszüntette az ajkaink közötti távolságot.
Ez a csók sokkal finomabb volt, mint az előző, és sokkal rövidebb ideig tartott. Egy nagy sóhajjal elszakadt tőlem és felült, majd engem is magával húzott.
- Azt hiszem, jobb, ha most megcsinálom a vacsorát...
- Segítek - álltam fel én is, de mikor megláttam kérdő tekintetét módosítottam. - Vagyis lehet, hogy jobban járunk, ha csak nézem, mit csinálsz.
A konyhába vezető körülbelül tíz métert kézen fogva tettük meg. Ott leültem egy székre és csendesen néztem, ahogy Sara megmelegíti a vacsorát és pakolászik egy kicsit. Minden mozdulatából áradt a kecsesség, teljesen elvarázsolt. Mikor lerakta elém a vacsorát, megállapítottam, hogy eszméletlenül néz ki, majd pár perc múlva az is bebizonyosodott, hogy Sara nagyszerűen főz. Csendben ettünk, csak néha-néha kérdezett valamit, ami eddig nem jutott az eszébe.
- Ez isteni volt - dőltem hátra nagyot sóhajtva.
Egy mosollyal köszönte meg a bókot, majd elvette előlem a tányért és berakta a mosogatógépbe. Mikor megfordult, kitártam felé a karjaimat, ő pedig elém lépett. Átfontam kacsú derekát, miközben kezeit a hajamba fúrta. Egy ideig elmerültünk egymás tekintetében, aztán egy hirtelen mozdulattal az ölembe rántottam és megcsókoltam. Ezúttal nyoma sem volt a vacsora előtt tapasztalt vágynak, sokkal inkább szerelmes csók volt.
Még maradtam körülbelül egy órát, de aztán mennem kellett, mert másnap reggeli - hajnali - edzést tervezett Mourinho. Az ajtóban állva visszahajoltam egy sokadik "tényleg utolsó" csókért, aztán elszántam magam és kiléptem a kapun. Meg kellett állapítanom, hogy soha, egyetlen kapcsolatom során sem éreztem ilyen nyugodtnak és boldognak magam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése