69. fejezet

Sziasztok! Mostanra lettem kész vele, nem tagadom, hogy a tegnapi nap fantasztikus híre jó adag ihletet adott és nagymértékben befolyásolta a fejezetet :) Remélem tetszeni fog nektek. A következővel igyekszek sietni, de még mindig nem mondhatom, hogy újra visszaáll a heti egy friss, még nincs vége  a hajtásnak.

Puszi

Csanna

2013 június

Edzés után alig vártam, hogy beálljak a zuhany alá és sokáig áztassam magam. Elképesztő meleg volt az esti óra ellenére is, szinte szakadt rólunk a víz. A szemem sarkából láttam, hogy a Mester a kapusedzőnkkel beszélget, aztán mindketten felénk néztek.

- Azt hiszem, még nem végeztünk - néztem sóhajtva Pepére és Victorra.

A következő pillanatban a Mester intett, hogy menjünk oda hozzá, úgyhogy összeszedtük a szétdobált cuccainkat és felé indultunk.

- Fiúk, beszéltem Ochotorenával. Mindketten úgy gondoljuk, hogy bármelyikőtök állhatna a kapuban, kiváló formában vagytok. Három csoportmeccsünk lesz, úgy döntöttem, mindhárman kaptok egy-egy meccset. A kieséses szakaszban viszont csak egyvalaki fog védeni. Nem az alapján fogok dönteni, hogy ki hány gólt kap, más szempontjaim lesznek. A többit később megbeszéljük, menjetek zuhanyozni - mondta mosolyogva.

- Akkor mostantól nem beszélek veletek, mert vetélytársak vagyunk és én akarok védeni - mondta Pepe affektálva és elfordult tőlünk.

Victorral összenéztünk és egyszerre tört ki belőlünk a nevetés, amihez Pepe is gyorsan csatlakozott. Ezzel kapcsolatban soha nem volt problémánk, a versenyhelyzetet pozitívumként fogtuk fel és csupán hülyéskedtünk, ha erre terelődött a szó.

- Iker, mi van Szívszerelmeddel? Nem láttam a stadionnál, pedig a Telecinco itt van - mondta Sergio, mikor csatlakoztunk a többiekhez az öltözőben.

- Most nem a pályáról jelentkezik be, változás volt a stábnál.

- Láttam tegnap. Olyan... más volt - nézett rám komolyan.

- Ezt hogy érted? - ráncoltam össze a szemöldököm, noha pontosan tudtam, miről beszél.

Mióta tudjuk, hogy terhes, valami más lett benne. Még lágyabb lett, még nőiesebb, még tökéletesebb. Már most biztos voltam benne, hogy a félelmei, miszerint nem lesz jó anya, alaptalanok.
- Nem tudom, mi a jó szó rá. Kiegyensúlyozott? Lehet, nem tudom. De egyértelműen változott.
Nem tudtam visszafojtani a mosolyomat, mire Sese szemrehányó pillantást vetett rám.
- Te tudod, miért van ez - jelentette ki.
- Persze, hogy tudom. A barátnőm.
- Valamit titkoltok - fonta össze karjait a mellkasa előtt és várt.
- Sergio - sóhajtottam. - Emlékszel, mit mondtam neked Madridban? - kérdeztem, mire pár pillanat múlva bólintott. - Most is ugyanezt fogom. Meg fogod tudni, de még nem most.
- Mikor?
- Sese, hagyd már - nevetett fel Xavi. - Rád fér egy kis türelem.
Sergio kissé csalódottan, de tudomásul vette, hogy várnia kell és nem is terelte többször a szót Sarára. Azt azonban észrevettem, hogy néha lopva rám pillant és fürkésző pillantását többször is magamon éreztem.
Vacsora után a többiek lementek sétálni, én azonban a szállodában maradtam és a családommal beszéltem. Nagyon régen láttam már őket, hiányoztak. Ha vége lesz a kupának, Sarával azt terveztük, hogy összehívjuk mindkét családot és elmondjuk nekik a jó hírt, de az még fél hónap.
Hirtelen Sergio lépett be a szobába Jesússzal együtt, mindketten hangosan nevettek.
- Anya, le kell tennem, majd beszélünk - búcsúztam el gyorsan, mert láttam, hogy Sese mondani akar valamit.
- Iker, Sara lent van az előcsarnokban.
- Mi? - pattantam fel. - De jól van, ugye? - tettem fel azt a kérdést, amitől a legjobban tartottam.
Elképzelni se tudtam, mit csinálhat itt, alig egy órája beszéltünk. Holnap meccsünk lesz, tudja, hogy a Mester már nem díjazza ilyenkor a látogatókat. Csak arra tudtam gondolni, hogy valami baj történt.
- Persze, teljesen jól van, sőt izgatott. De mi baja lenne? - kérdezte értetlenül, de figyelmen kívül hagytam és leviharzottam a lépcsőn.
Háttal állt nekem, mikor leértem a földszintre, de valószínűleg elég nagy zajt csaptam, mert megfordult és elmosolyodott, mikor meglátott.
- Sara, mit csinálsz itt? Minden rendben? - kérdeztem gyorsan.
- Minden rendben, nyugi. Sőt - mondta csillogó szemekkel.
- Mi történt?
- Mindjárt elmondom, csak menjünk be valahova, ahol nem látnak minket.
Összevontam a szemöldököm a kérés hallatára, fogalmam sem volt, mit akar, de végül megfogtam a kezét és kinyitottam előtte egy ajtót, ami az uszodához vezetett. A késői órán már senki nem volt bent, a víz tócsákban állt a földön, az ablakok párásak voltak a termálvíz lassan kanyargó gőzétől.
- Nos? - fordultam felé kíváncsian, ő azonban elment mellettem és megállt az egész falat beborító tükör előtt. Egy szempillantás alatt megszabadult pólójától, mire ösztönösen visszanyúltam magam mögé és elfordítottam a zárat az ajtón. Mögé léptem, mire kezét az enyémre tette és a hasára vezette. Lassan végigsimítottam puha bőrén, aztán elakadt a lélegzetem.
- Érzed? - nézett fel rám mosolyogva, miközben oldalra fordult és mindketten a tükörbe néztünk.
Eddig lapos hasán most egy apró domborulat jelent meg, amit a ruha tökéletesen takart, de anélkül már tapintható és látható volt. Újra elöntöttek a semmihez sem fogható érzelmek, miközben letérdeltem elé és végigcsókoltam pocakja minden centijét, a biztos jelét annak, hogy minden türelmetlenségem ellenére az idő halad.
Végül felálltam és szorosan magamhoz vontam Sarát, miközben összeillesztettem ajkainkat. Nevetve állt lábujjhegyre, hajamba túrva kicsit lentebb húzott magához, így arcunk egy szintbe került. Nyelvem lassan birtokba vette övét, tenyerem forrón tapadt meztelen hátára. Éreztem, hogy ha így folytatjuk, át fogjuk lépni azt a bizonyos határt, úgyhogy lassan elhúzódtam és vettem néhány mély levegőt, hogy megnyugodjak.
- Hűű - sóhajtott, mire elmosolyodtam. Ő is ugyanolyan zilált volt, mint én.
Újra átöleltem, arcom a hajába fúrtam, miközben ő fejét a mellkasomra fektette. Hosszú percekig álltunk így csendben, egyikünk sem akarta megtörni a pillanat varázsát.
- Muszáj volt eljönnöm, képtelen voltam ott ülni a szobámban, mindenképpen azt akartam, hogy te is tudd - mondta, mire puszit leheltem homlokára.
- Köszönöm.
Ezek után képtelen voltam elbúcsúzni tőle. Leültem a hosszú padok egyikére, az ölembe húztam és még hosszú ideig beszélgettünk. Szó volt a helyzetemről, hogy vajon mennyit fogok játszani, a kicsiről.
- Iker, van még valami, amiről beszélnünk kell... - mondta, mire kíváncsian nézte rá. - Több, mint egy hónapja nem volt köztünk több a csóknál. Én tudom, hogy kilenc hónap nagyon hosszú idő, és... Mindig megálltál, mielőtt több lehetett volna. Szeretném tudni, hogy miért.
Lágyan elmosolyodtam és mielőtt válaszoltam volna, egy csókot nyomtam ajkára.
- Nem azért, mert nem szeretném. Csak nem tudom, hogy te mit szeretnél. Tisztában vagyok vele, hogy ilyenkor mások a prioritások. Addig várok rád, ameddig szeretnéd. Ha kell, pár nap, ha kell... akkor kilenc hónap.
- Egyszerűen nem hiszem el, hogy lehet ilyen szerencsém, hogy a világ legjobb pasija az enyém - ölelte át a nyakam nevetve, mire tiltakozva ráztam a fejem.
- Sara, ez normális. Nekem az a legfontosabb, hogy te boldog legyél.
Hitetlenkedve nézett rám, aztán felemelte a fejét és finoman megcsókolt.
- Köszönöm - suttogta. - Én... az orvos azt mondta, hogy az első 12-13 hétben történik a legtöbb vetélés. Nem szeretnék kockáztatni.
- Én sem - simítottam kezem a hasára.
Nem beszéltünk róla többet, de éreztem, hogy mindketten megnyugodtunk, hogy tisztázni tudtuk a helyzetet. Csak akkor eszméltünk rá, hogy mennyi ideje ülünk kettesben, mikor az órám kettőt pittyegve jelezte, hogy 10 óra van.
- Te jó ég, mennem kell! - pattant fel. - Nem lenne szabad itt lennem, holnap meccs van.
- Shh - nyugtattam. - Nincs semmi baj, senki nem fogja megtudni. Ha meg igen, akkor elmondom, hogy csak jó hatással voltál rám.
Csendben kinyitottam az ajtót, a szálloda előtere teljesen üres volt, a recepciós valahol máshol lehetett.
- Gyere - húztam magam után. - Nincs itt senki.
Halkan végigsiettünk a csarnokon, Sarára nézve rájöttem, nem csak én élvezem, hogy tilosban járunk. Kiléptünk a szabadba, a langyos szellő jólesően ölelt körül minket.
- Vigyázz magadra - hajoltam le hozzá, hogy elbúcsúzzunk. - Holnap találkozunk.
- Ügyes legyél - túrt a hajamba.
Percekkel később ellépett tőlem, de ekkor eszembe jutott valami és karja után kapva visszahúztam.
- Várj! Sergio... nem hiszem, hogy sokáig tudom még titkolni. Nagyon kíváncsi és tudja, hogy valamiről nem tud, ami az ő esetében azt jelenti, hogy mindent megtesz, hogy kiderítse.
- Hát... - tárta szét a karjait halvány mosollyal - valahogy éreztem, hogy nem a család fogja megtudni először. Inkább mondd el neki, ne vesszetek össze emiatt. Előbb-utóbb úgyis rájönne.
- Akkor nem baj? - kérdeztem, mire megrázta a fejét és még egyszer, utoljára megcsókolt. - Aludj jól - susogtam, mikor elszakadtunk egymástól.
Mosolyogva néztem távolodó alakja után, aztán egy sóhajjal megfordultam és visszamentem a hotelbe. Csendben nyitottam ki a szobánk ajtaját, de nem volt szerencsém, Sese ébren várt, láthatóan alig várta, hogy elárasszon a kérdéseivel.
- Hol voltál?
- Sarával. Keresett valaki?
- Nem, te mázlista - vágta hozzám a párnáját vigyorogva. - Csak neked lehet olyan szerencséd, hogy ezt is megúszod.
Nevetve vontam vállat, aztán a saját ágyamhoz léptem, remélve, hogy nem kapok további kérdéseket. Természetesen nem így volt.
- Miért kérdezted, hogy jól van-e Sara? Lehet valami baja?
Nem válaszoltam azonnal, komótosan leöltöztem, aztán leültem az ágy szélére és komolyan ránéztem.
- Elmondom, de meg kell ígérned, hogy senkinek sem mondod el. Se a családodnak, se az új barátnődnek, se a srácoknak.
Érezte a hangomon, hogy nem szórakozásból mondom, úgyhogy komolyan bólintott.
- Azért aggódom érte ennyire, azért látod rajta a változást és azért vagyunk mindketten ennyire boldogok, mert... Gyerekünk lesz - mondtam ki, képtelen voltam nem mosolyogni, ahogy fejemben átfutottak az elmúlt hónap történései.
Sese teljesen ledöbbent, hosszú másodperceken keresztül némán, pislogás nélkül meredt rám. Aztán hirtelen felkurjantott és minden előjel nélkül rám ugrott, szinte felborított.
- Ezt nem hiszem el! Hogy tudtad titkolni ennyi ideig? Apa leszel, hát megáll az eszem. Gratulálok!
- Köszönöm - nevettem fel és viszonoztam ölelését.
- Komolyan mindenre gondoltam, csak erre nem. Jézusom... ez nagyon durva - nézett rám még mindig döbbenten, de a szemén láttam, hogy hálás, amiért elmondtam neki.
- Nekem is időbe telt, míg felfogtam - mondtam nevetve.
- Azt hiszem, a legjobbkor jött - mondta hirtelen komolyra váltva.
Nem reagáltam rá, de a tekintetemből kiolvashatta, hogy tényleg így van. A baba reményt adott, hogy ne adjam fel, hogy vannak dolgok, amikért megéri küzdeni. Láthatatlan jelenléte minden pillanatban erőt adott, támogatott.
- Köztünk marad - ígérte meg.
- Kösz - bólintottam hálásan.
Örültem, hogy elmondhattam neki. Mindig is az egyik legjobb barátom volt, az összes hülyesége ellenére maximálisan megbíztam benne. Nem volt jó titkolózni előtte és nem akartam, hogy megsértődjön, amiért nem mondtam el neki, úgyhogy hálás voltam, amiért Sara is belement, hogy valakivel megosszuk a boldogságunkat.

×××

- Iker! - szólt utánam Sese, mikor kiléptem az öltözőből. - Ezt ott hagytad - mutatta fel a csapatkapitányi karszalagot. - Kicsit szétszórt vagy, nem? - kérdezte vigyorogva.

- Izgatott - javítottam ki mosolyogva.

A sérülésem óta ez az első tétmeccs, amin pályára léphetek, úgyhogy a gondolataim valósággal szárnyaltak a boldogságtól. Sergio felhúzta a szalagot a karomra, aztán megveregette a vállamat.

- Jó újra veled játszani, Kapitány - mosolygott.

Egyszerűen képtelen voltam komoly arccal várni a kivonulást. Olyan régóta vártam már erre és olyan sokat jelentett, hogy az edző bízott bennem, a csapat pedig teljesen mellettem állt. A bírók jelére elindultunk, a stadionban hallható ováció valóságos zene volt füleimnek. A többiek érezhették rajtam az izgatottságot, mert mindannyian mosolygós pillantást vetettek rám, miközben összeálltunk a csoportképre.

Ahogy a bíró belefújt a sípjába, minden megváltozott. Tudatosult bennem, hogy ennek már tényleg tétje van és ezentúl csak a meccsre koncentráltam.

Előzetesen kemény meccsre számítottunk, Uruguay az egyik legjobb dél-amerikai csapatként volt számon tartva, fantasztikus játékosokkal. Valószínűleg nem csak minket lepett meg, hogy mennyire dominálni tudtunk. Szinte percenként sikerült helyzetet kialakítani, tényleg csak az volt a kérdés, mikor szerezzük meg az első gólt. Végül Pedrito lövése után rezdült meg a háló, igaz, a labdába beleért egy uruguayi játékos is, így végül róla pattant be a játékszer a kapuba. 

Az eső egyre nagyobb intenzitással esett, a pálya is egyre jobban csúszott, de ez sem akadályozott meg minket abban, hogy még egy góllal növeljük a vezetést, alig 10 perccel az első után. Egy szép támadást követően Roberto szerezte meg a csapat második találatát.
Elégedetten vonultunk be a félidőben az öltözőbe, éreztük, hogy ha nagy baj nem történik, ezt a meccset ma megnyerjük. Nem sok dolgom volt, de minden egyes labdaérintésem egyre inkább visszaadta az önbizalmam, egyre inkább bíztam magamban.
A második félidőben inkább csak a labdatartásra koncentráltunk, ennek ellenére megvoltak a helyzeteink. Már nagyon a meccs végén jártunk, mikor egy butaság miatt szabadrúgást ítéltek ellenünk. Láttam, hogy Suárez méregeti legjobban a távolságot, a szöget, tudtam, hogy nagyon jól kell beállítanom a sorfalat, hiszen fantasztikus lövései vannak.
A bíró megadta a jelet, Suárez nekifutott, a labda pedig pár pillanat múlva hihetetlen sebességgel és erővel száguldott a kapum felé. Vetődtem, de tudtam, hogy nem fogok odaérni. Annyira a sarokba ment, hogy esélyem sem volt kivédeni.
Ennek ellenére pozitívan hagytuk el a pályát, tudtuk, hogy ha így folytatjuk, nem lesz baj a többi meccsen sem.

×××

A másik két csoportmeccs is sikeresen zajlott le. Tahiti ellen egyértelműek voltak az erőviszonyok, de eszünkbe se volt lenézni a csapatot, sőt, sokkal inkább tiszteltük őket, hiszen már az is fantasztikus eredmény tőlük, hogy szinte amatőrökként kiharcolták a részvételt. Sok góllal nyertünk, de előzetesen megbeszéltük, hogy nem csapunk nagy ünneplést.
Nigéria ellen is sikerült hamar megszerezni a vezetést, nem engedtünk át túl sok kezdeményezést nekik, de mi is csak annyit játszottunk, amennyi kellett a győzelemhez. Tudtuk, hogy a kieséses szakaszban az olaszokkal fogunk találkozni, ami nagyon nehéz mérkőzésnek ígérkezett.
A csoportmeccsek után kaptunk egy nap pihenőt,  amit természetesen Sarával akartam tölteni. A szobában vártam, hogy végezzen a munkával és próbáltam nem figyelni Sesére, aki új barátnőjével, Pilarral beszélt Skypeon. Úgy tűnt, nagy a szerelem köztük. Nehezen lépett túl Larán, a szakítás nagyon megviselte, de most újra a régi önmaga volt.
- Iker, hallottad a legújabb pletykát? - kérdezte Sese.
- Nem hiszem.
- Most mondta Pilar, hogy állítólag a tegnapi buli után vetkőzős pókert játszottunk néhány lánnyal - forgatta a szemeit, aztán felém fordította a laptopját, hogy én is elolvashassam a cikket.
- Örülök, hogy ilyen kreatív fantáziával vannak megáldva egyesek - sóhajtottam.
A következő pillanatban kopogtak, mire felpattantam és kinyitottam az ajtót. Sara mosolyogva ölelte át a nyakam és egy hosszú csókkal üdvözöltük egymást. Szorosan fontam karjaimat a dereka köré és felemeltem, ő pedig akaratlanul is belekuncogott a csókba.
- Te jó ég, már majdnem elfelejtettem, mennyire szerelmesek vagytok, de most sikerült újra eszembe juttatnotok - mondta Sese vigyorogva, mire nevetve váltunk el. - Legyetek figyelemmel rám, akinek nincs itt a barátnője - intett kezével az ajtó felé, jelezve, hogy nem akarja látni a folytatást.
- Majd jövök, ne zárd be az ajtót - szóltam vissza.
- A tegnapi lányok egyikével leszek - kiabált utánam Sese, mire én felnevettem, Sara azonban megtorpant és kérdőn nézett rám.
- Miről nem tudok?
- Elvileg - nyomtam meg a szót. - Tegnap néhány táncoslánnyal töltöttük az időt és nem sokat aludtunk. Ebből annyi igaz, hogy nem nagyon aludtam az este, mert Sergio hihetetlen hangosan tud horkolni - vázoltam fel tömören a helyzetet.
Könnyednek akartam tűnni, de azért kíváncsi voltam a reakciójára. Egy ideig csendben meredt maga elé, aztán szélesen elmosolyodott.
- Biztos nem írták volna ezt, ha tudnák, mit titkolunk előlük - bújt szorosan hozzám és ajkát a nyakamhoz szorította.
Hevesen öleltem át, igyekeztem a lehető legközelebb vonni magamhoz.
- Szörnyű hosszú lesz ez a hat hónap - sóhajtottam.
- Vannak dolgok, amiért megéri várni - nézett fel rám Sara, mire elmosolyodtam és lágyan megcsókoltam.
Kiélveztem a terhessége minden másodpercét, tudtam, hogy hosszú, de emlékezetes és fantasztikus hónapok vannak előttünk. Ugyanakkor alig vártam már, hogy a karjaimban tarthassam a kis csodát, a gyerekünket, aki már most rengeteg örömet okozott nekünk.


Nem tudom nem megemlíteni azt a fantasztikus hírt, miszerint tegnap délután megszületett Martín Casillas Carbonero. Szerintem nem én vagyok az egyetlen, aki a tegnapi napot teljes egészében a gép előtt töltötte és folyamatosan frissítette az összes olyan lapot, ami információt adhat róla. Nem is tudom, mi volt a legjobb: mikor az első híreket olvastam, hogy Sara már kórházban van, mikor elárasztotta a netet a hír, hogy megszületett, mikor Iker elküldte az emailt és hivatalossá vált vagy mikor láttam, hogy már most mennyire büszke a fiára, hiszen a létező összes közösségi oldalára kiírta, hogy megszületett Martín.

Isten hozott, Martín Casillas Carbonero!