54. fejezet

Sziasztok! Nem tudok elég hálás lenni nektek, amiért megszavaztátok a második lehetőséget, elfogadtátok, hogy így megy tovább a történet. Most egyszerűen csak leülök a gép elé, írok két-három órát, - ebben benne van a keresgélés és minden más is :) - és egyszerűen megnyomom a közzététel gombot. Nem kell napokig görcsölni, hogy miről kéne írni. Sokkal jobban meg így. Szóval köszönöm :)
Csanna

2012 április

Abban a pillanatban senkinek nem jutott eszébe, hogy pár napja még boldogan ünnepeltük a Barcelona legyőzését. Kimondva, kimondatlanul, de ott lebegett előttünk, hogy ezzel a győzelemmel a bajnokságot nagy eséllyel megnyerjük. De ez most nem számított.

Most mindenki a Tizediket akarta. Ehhez azonban még túl kellett élnünk a szerencsejátékot, a tizenegyespárbajt. Egyik csapat sem akart így kiesni, közvetlenül a döntő kapujában. De 120 perc játék alatt nem sikerült dönteni, ezért maradt a büntető.

A Bayern kezdhetett, Alaba sétált a labdához. A háta mögött mindkét csapat összekapaszkodott, két óra játék után fáradtan, de elszántan meredtek maguk elé. Ránéztem a müncheni játékosra, aztán beálltam a gólvonalra. A bíró jelzése után jobbra mozdultam, Alaba azonban balra lőtte a labdát, 1-0.

Tőlünk Cris indult meg, hiszen az ő rúgása biztosnak tűnt. Neuer azonban érezte, hogy a jobb sarok felé kell menni, magabiztosan védte az erősen meglőtt labdát. Az egész csapat száját kétségbeesett nyögés hagyta el, Cris csalódottan sétált vissza a srácokhoz.

Túl kellett lépni rajta, már a következő rúgóra, Gomezre koncentráltam. Balra mentem, jobbra lőtt, az eredmény így már 2-0 volt. Egy pillanatig a földön maradtam, próbáltam kissé összeszedni magam, miközben már Kaka sétált elszántan a játékszerhez. Nagyon nagy szüksége volt az egész csapatnak egy kis reményre. Szinte ugyanoda rúgta, mint előtte Cris, Neuer pedig szinte ugyanazzal a mozdulattal ütötte ki. 

Meg kell fogni. Csak ez járt a fejemben. Ha most nem fogom meg, szinte lehetetlen lesz felállni. Kroos érdekes arckifejezéssel sétált felém, ami valamiért önbizalmat adott. Ezúttal balra vetődtem el, az ujjaim végével beleértem a labdába, ami így a kapu mellett suhant el. A közönség egy emberként üvöltött fel, én pedig egy pillanatra megkönnyebbültem, de csak egy másodpercig tartott az egész. Még nem lehetett lazítani.

Xabi volt a következő, még ennyi feszültség után is képes volt nyugalmat árasztani, ahogy megállt a labda előtt. Az ő rúgása szinte mindig biztos volt, ezúttal sem hibázott. A stadionban a hangulat elképesztő volt, a közönség másodpercekkel a sikeres büntető után már az én nevemet skandálta. Lahm következett, egy nem túl jó lövéssel, nem okozott annyi gondot, mint az előző, úgyhogy az eredmény maradt 2-1. 

Sese vált ki az összeölelkező srácok falából, övé volt a következő. Messziről futott neki, megemelte, túlságosan is. Valahol a nézőtéren kötött ki a labda, miközben mindenki a fejéhez kapott. Ha Schweinsteiger berúgja a következőt, vége, kiestünk. Megacélozva álltam a német játékos előtt. Ahogy tekintetünk találkozott láttam, hogy az ő szemében is lángol az akarat. Ugyanaz volt a célunk, ugyanazt akartuk, de egyikünk most elbukik. Ellőtte a labdát, én pedig abban a pillanatban tudtam, hogy vége. Rossz irányba mentem, kiestünk. Nem is éreztem a leérkezés fájdalmát, annál sokkal rosszabb volt az a kín, amit belül éreztem. Kiestünk. Most újra egy évet kell várnunk a nagy álomig.
A szemem sarkából láttam, hogy nem csak a Míster, de az edzői stáb nagy része és a srácok is mind térdre estek. A hálóba suhanó labda bennük is összetörte a reményt. Lassan felálltam, miközben Schweinsteiger elrohant mellettem, kihalászta a kapuból a labdát és rohant a társaihoz ünnepelni. Én is a csapatom felé vettem az irányt, de sokkal lassabban, az én lépteim lényegesen nehezebbek voltak. Mindenki nagyon el volt kenődve, de talán Sergio volt a legrosszabb állapotban. Mellé léptem és a vállára raktam a kezem, mire felnézett rám.
- Visszahoztál minket a meccsbe, San Iker. Én meg elszúrtam... - rázta a fejét kétségbeesetten.
- Serg - húztam fel, hogy egy magasságban legyünk. - Ne hibáztasd magad! Most nem jött össze, de tudom, hogy ha holnap kéne lőni, te elvállalnád és berúgnád. Nem sikerülhet mindig - öleltem meg egy pillanatra.
- Tudom. Kösz. Nagy voltál ma.
Elcseréltem a mezemet Neuerrel, aztán megtapsoltam az ellenfelet, elismerve, hogy ma ők voltak a jobbak, majd körbefordulva megköszöntem a közönségnek is, hogy az első pillanattól az utolsóig velünk voltak, hittek bennünk, támogattak minket.
Az öltözőben szokatlanul nagy volt a csend, mindenki a gondolataiba meredve próbálta megemészteni, hogy megint a cél kapujában buktunk el. Pár napja a Camp Nou öltözőjében még énekeltünk, hiszen a hét pontos előnyt négy meccsel a vége előtt nem lehet csak úgy elherdálni. De egy BL döntőt - és győzelmet - semmi sem pótolhat.
- Jól van, emberek! Megtettetek mindent - lépett be hozzánk Mourinho, hogy egy kis lelket öntsön belénk a sajtótájékoztató előtt.

×××

Hazaérve azt hittem, Sara már alszik, hiszen bőven elmúlt éjfél. A szobánkba belépve azonban ébren találtam, ahogy meglátott, felállt az ágyból és szorosan átölelt. Hosszú percekig álltunk így, míg végül megfogta a kezem és az ágyhoz húzott. Ledobáltam magamról a pólót és a nadrágot, aztán bebújtam mellé és a derekánál fogva magamhoz húztam. Arcom a nyakába temettem, mélyeket lélegezve szívtam magamba megnyugtató illatát. Éreztem, amint ujjai a hajamba kúsznak, lassan kezdett el játszani tincseimmel. Sokáig feküdtünk így szótlanul. Nem kérdezett semmit, várta, hogy én kezdjem el. Millió másik dolog mellett ezt imádtam benne annyira. Nem próbálta csókokkal vagy hasonló dolgokkal elvonni a figyelmem, nem kezdett el üres dolgokról fecsegni, hogy elterelje a témát, nem mondta, hogy "Nem a te hibád volt", akkor sem ha így gondolta, mert tudta, hogy ettől nem lesz jobb. Egyszerűen megvárta, hogy rendezzem a gondolataimat, hogy utána mindent elmondhassak neki. Percek, talán órák teltek el így, míg végül egy hosszú puszit nyomtam a nyakára és megszólaltam...

Mivel éjszaka sokáig beszélgettünk, már jócskán benne jártunk a délelőttben, mikor felébredtem. Mivel Sara még aludt, óvatosan kibontakoztam öleléséből és a konyha felé vettem az irányt, hogy valami könnyű reggelit keressek.

A gyümölcssaláta mellett döntöttem, már a nagyja kész volt, mikor hátulról körém fonódtak a karjai és egy pillanatra megéreztem puha ajkát, ahogy egy csókot lehel a lapockáim közötti területre, aztán szembe fordultam vele.

- Jó reggelt! - nézett fel rám mosolygósan. - Gyümölcssaláta? Imádom - állt lábujjhegyre, hogy adjon egy gyors csókot, aztán segített befejezni.

Szerettük ezeket a meccs utáni reggeleket, ilyenkor nem kellett kapkodni, volt időnk ráérősen megreggelizni és kiélvezni a közösen töltött perceket.

- Figyelj Iker, valamiről beszélnünk kellene - kezdte komolyan, mire felvontam a szemöldököm. Félrerakta a még csak félig elfogyasztott salátáját és a szemembe nézett. - Mennyire gondoltad komolyan az esküvőt, mikor erről beszéltünk?

Egy pillanatra megállt a kanál a kezemben, aztán én is leraktam a tálat és elé léptem.

- Úgy néztem ki, mint aki viccel?

- Nem, nem, csak... - túrt a hajába. - Már április közepe, sőt inkább vége van. A május még oké, a június teljes egészében kiesik az Európa bajnokság miatt, augusztusban neked már edzőtábor, lesz időnk megszervezni egy júliusi esküvőt?

- Hé, nyugi - simítottam ki haját az arcából. - Itt vagyok én is, segítek. Nem tűnik sok időnek, sőt, ha belegondolsz, hogy mennyi mindent kell elintéznünk, kifejezetten kevés, de összehozzuk. 

- Mi lesz itt, ha már csak napokkal leszünk előtte, ha már most ennyire görcsölök rajta? - temette arcát a mellkasomba egy hosszú pillanatra.

Egy fél óra múlva a kerti asztal mellett ültünk, mindkettőnk előtt papírok, kezünkben toll. Kérdőn néztünk egymásra.

- Hogy kell ezt elkezdeni? - tette fel Sara a kérdést, mire mindketten elnevettük magunkat.

- Nézzük, mit tudunk. Corral de Almaguerben lesz, júliusban és... azt hiszem ennyi - nevettem fel újra. - Azt hiszem, lesz dolgunk.

Elővettem a telefonom és kettőnk közé raktam, miközben megnyitottam a naptárat. 

- Kisváros, úgyhogy esküvő csak szombatonként van. Az EB-nek elsején van vége, az eredménytől függetlenül kell két-három nap a formaságokra. Hetedikén nem jó, mert következő nap lesz Andrés esküvője, szóval - mondtam volna tovább, de megakadtam és halkan elkáromkodtam magam. - Javié is akkor lesz. Az egyiket le kell mondani - húztam el a szám. - Szóval, maradt 14-e, 21-e és 28-a. Melyik napon szeretnél házassági évfordulót tartani?

Sara felkacagott és közelebb húzódott, hogy lássa a kijelzőt. 

- Legyen 14-e. Akkorra már lecsengett minden EB-vel kapcsolatos dolog és utána még el tudunk menni egy jó hosszú nászútra, mielőtt te elmennél edzőtáborba - nyomott egy puszit az arcomra. - Az kevesebb, mint két hónap... - sóhajtott kissé kétségbeesetten.

- Nyugi - simítottam végig a combján. - Templomi vagy szabadtéri legyen?

Meglepődtünk, hogy mennyi apró dolgot el kell intézni, lassan, kérdésről kérdésre haladtunk és egyre tisztábban el tudtuk képzelni a napot magunk előtt. Szabadtéri, kis számú vendégséggel, csak a család, a szűk baráti kör és a csapattársak. 

A következő pillanatban megszólalt a csengő, úgyhogy felálltam, hogy beengedjem Larát és Sesét. 

- Ember, hát ti mit műveltek? - lépett ki a kertbe Sergio, majd felkapott egy papírlapot és olvasni kezdte. - Július 14... csoki és gyümölcstorta... fotós... ruha... Mi ez? - nézett fel értetlenül, de közben Lara már Sara nyakába ugrott, ő megértette.

- Összeházasodtok? - kérdezte széles mosollyal, mire Sese szája kerek "o"-t formázva elnyílt és döbbenten meredt rám.

- Mi van? Komolyan? Nem is mondtad...

- Most kezdtük el szervezni - tártam szét a karom. 

Eközben Sara mellém lépett és jelentőségteljes pillantást vetett rám. Megértettem mit akar.

- Tulajdonképpen ezért hívtunk át titeket. Kéne egy kis segítség. Elég sokat gondolkoztunk, hogy kik legyenek a tanúk. Először persze Irene-re és Unaira gondoltunk, hiszen kézenfekvő, de végül másképp döntöttünk. Remélem ők is megértik - tettem hozzá kissé halkabban, mire felnevettek. 

- Szóval, Lara... Lennél a tanúm? - kérdezte Sara, mire a lány leesett állal nézett hol rám, hol Sarára, majd lassan elmosolyodott, egyre szélesebben.

- Ez komoly? - kérdezte.

Sara bólintott, mire a két lány újra megölelte egymást, én pedig felettük a még mindig kissé lesokkolt Sesére néztem és elvigyorodtam.

- Remélem, van rendes öltönyöd, mert te is rajta leszel a képeken - mondtam, mire a lehetséges, még jobban megdöbbent.

- Hogy én legyek a tanúd? - kérdezte.

- Először vőfélyre gondoltunk, de jobb lesz, ha most nem te leszek a középpontban - nevettem.

- Hát, kösz Iker. Tényleg - mosolyodott el ő is. - De miért? - tette fel a kérdést.

Sara is meghallotta, úgyhogy elhúzódott Larától és mellém lépett. Átöleltem a derekát és kettőnkre mutattam.

- Ezért. Mert nélkületek lehet, hogy sokkal később jövünk csak össze. Sergio tudta meg elsőnek, hogy szeretem Sarát és onnantól kezdve mindig segített. Lara ugyanezt tette Sarával. Csak akkor jöttünk erre rá, hogy mennyit segítettetek, mikor összejöttünk. Nem csak azért, mert "ügyködtetek" a háttérben, hanem mert segítettetek összeszedni magunkat, ha éppen padlón voltunk - magyaráztam.

- Most már elmondhatom, hogy végig ezért csináltuk - hülyéskedett Sese, mire Lara oldalba bökte, hogy viselkedjen egy kicsit.

- Köszönjük - fordult felénk hálásan, figyelmen kívül hagyva, hogy barátja továbbra is ontja magából a hülyeséget.

×××

Egy héttel később már sokkal biztosabban mondogattuk egymásnak, hogy kész leszünk, össze fogjuk tudni hozni a szűk határidő ellenére is. Hét napból hetet telefonáltunk végig, gyártottuk a meghívókat, jártuk az üzleteket, de már láttuk a fényt az alagút végén.

Sara leszaladt a lépcsőn, kezében a táskájával, menni készült.

- Ma megyek először ruhát keresni. Jössz velem? - kérdezte.

- Nem - nevettem el magam. - Tudod, a vőlegény nem láthatja az esküvőig... - kezdtem, de félbeszakított.

- Iker, ez régi hagyomány. Olyat szeretnék választani, ami neked is tetszik.

Mosolyogva öletem át a derekát és lágyan megcsókoltam.

- Sara, nekem mindenben tetszeni fogsz. Hidd el, nem kellek én oda, nem tudnék segíteni kiválasztani. Hadd legyen ez meglepetés nekem, jó? - mondtam.

Bólintott, ezúttal ő hajolt felém egy csókra, majd ellépett tőlem és indulni készült.

- Elvigyelek? - kérdeztem.

- Nem kell, anya, Irene, meg Lara is jön. Értem jönnek - a következő pillanatban csengettek, úgyhogy egy gyors puszi után elengedtem és visszamentem a nappaliba.

Megvártam, míg elmegy a kocsi, aztán leültem a laptop elé és elkezdtem kutatni a tökéletes nászutat. Sok ötletem volt, végül a Bahama-szigetek mellett döntöttem. Tudtam, milyen típusú szállást keresek, de még így is eltartott egy ideig, míg lefoglaltam a két személyes nászutas "vízi villát". Sara a ruhával lep meg, én pedig a nyaralással.

Már sötétedett, mikor hallottam, hogy hazaértek. Sarával együtt Lara is bejött, úgyhogy kissé visszafogottabban üdvözöltem. Fáradtnak tűnt, de boldognak, innen tudtam, hogy megtalálta a ruhát.

- Iker, te egy hatalmas mázlista vagy. Gyönyörű barátnőd van - mondta Lara mosolyogva.

- Tudom - öleltem át Sara derekát és szorosan magamhoz húztam.
- Megyek, untatom egy kicsit Sesét a mai nappal - intett mosolyogva, aztán kiengedte magát.
A következő pillanatban megfordítottam Sarát és rendesen is megcsókoltam. Mosolyogva harapdáltam ajkát, miközben lassan lépdeltünk befelé. Nevetve húzódott el tőlem, a szemembe nézett, majd újra összeillesztette ajkunkat, ezúttal sokkal lágyabban.
- Sikerült? - kérdeztem végül.
- Hát, nehéz nap volt - kezdte mosolyogva. - Millió ruhát felpróbáltam, szerintem kikészítettem a nőt. Volt rajtam A-vonalú, sellő fazonú, nagy, báli ruhához hasonlító, pántos, pánt nélküli, szív alakú dekoltázzsal, szerintem az összes típust felvettem.
- Ugye tudod, hogy ebből most semmit nem értettem? - kérdeztem mosolyogva, miközben az ölembe húztam.
- Szóval nehéz szülés volt, de megtaláltam - ragyogott fel az arca. - Annyira gyönyörű - mondta csillogó szemekkel. - Igazad volt, hogy nem jöttél, kíváncsi leszek az arcodra, mikor meglátsz benne - mosolygott rám.
- Már alig várom - simítottam végig az arcán, majd nyakán.
A haja fel volt tűzve, kiemelte arca finom vonásait, nyaka lágy ívét, vállai vonalát. A szeme csak úgy világított a lemenő nap fényében. Elmosolyodtam arra a gondolatra, hogy ez a csoda az én feleségem lesz, alig két hónap múlva,