Sziasztok! Most nem írnék sokat, inkább csak kérnék. A múltkori fejezethez megkaptam életem első "Nem tetszett" pipáját. Nem esett jól, de már számítottam rá, hogy be fog következni. Arra kérem azt a valakit, aki azt pipálta, hogy írja le, mi nem tetszett neki, az e-mail címem ott van oldalt, de kommentben is jöhet. Köszönöm :)
Csanna
Csanna
Mikor hazaértem, a konyhából hangos nevetést hallottam kiszűrődni. Sara nem mondta, hogy bárki jönne hozzánk, úgyhogy kíváncsian léptem be. Mindketten felém kapták a fejüket, Sara mosolyogva elém lépett és gyorsan megcsókolt, miközben a másik lány kíváncsian figyelt.
- Iker, ő Nayer Regalado, Nayer, ő Iker - mutatott be minket egymásnak.
- Szia! - köszöntem neki két puszival. - Nayer... Az énekes? - kérdeztem a biztonság kedvéért, mire bólintott.
- Egy évig Amerikában voltam, most jöttem haza, gondoltam beköszönök. És mire jövök haza? - lökte oldalba nevetve Sarát. - Eljegyeztek. Hogy is volt az a "Focistával nem járok" elméleted?
- A kivétel erősíti a szabályt - mosolyodott el, majd karjait a nyakam köré fonva puszit nyomott az arcomra.
Mosolyogva magukra hagytam őket, de még a szobából is hallani lehetett a nevetésüket. Aztán egyszer csak csönd lett, Sara pedig benyitott. Lehuppant mellém az ágyra, fejét a vállamra hajtotta, én pedig puszit nyomtam a homlokára. Nem volt szükség szavakra.
- Emlékszel, mikor az évfordulón el akartalak vinni valahova? - kérdeztem végül.
- Ühüm - motyogta. - Miért?
- Holnap elviszlek. Szülinapi ajándék - öleltem át a vállát és magamra húztam.
- Komolyan? - csillant fel a szeme, mire bólintottam. - De nem kérek semmi mást.
- Egy vacsorát? - húztam fel a szemöldököm és megcsókoltam.
Próbáltam az összes meggyőzőtehetségem beleadni a csókba, csak hosszú percek után szakadtunk el egymástól.
- Egy vacsora még belefér - zihálta kissé kifulladva, mire elégedett mosollyal nyugtáztam sikeremet.
Másnap reggel apró puszikkal ébresztettem, ő pedig még csukott szemekkel, halvány mosollyal az arcán a hajamba túrt és rám gördült.
- Aludjunk még - húzta végig ajkait mellkasomon.
- Nem lehet - súgtam a fülébe és elsimítottam a haját, ami eltakarta előlem arcát. - Fél nyolc van, kilenctől edzünk.
Morogva kászálódott le rólam.
- Mourinho igazán figyelembe vehetné, hogy a normális emberek szeretnek sokáig aludni.
- A normális emberek nyolcra járnak dolgozni - suttogtam, miközben szám már az övét súrolta. - Boldog szülinapot! - illesztettem össze az ajkainkat.
Elfulladva sóhajtott, miközben hagyta, hogy felé gördüljek, nyelve rátalált az enyémre. Szenvedélyes csók volt, ami "korán" reggel még szinte áramütésként ért.
- Na menj! - helyezte kezeit a mellkasomra és finoman eltolt magától. - A nemnormális barátnőd most visszaalszik.
- Bolond - nyomtam egy puszit a hajába.
- Egy évben egyszer van szülinapom - nyitotta ki résnyire szemeit. - Kiélvezem. Este találkozunk.
- Érted megyek - szálltam ki az ágyból.
Csendben felöltöztem, látva, hogy tényleg úgy tervezi, még alszik.
- El ne késs! - hajoltam felé egy búcsúcsókra, amit nevetve adott meg.
- Ha így folytatod, neked kell rohannod.
Mosolyogva hagytam magára, majd az örökös paparazzókra ügyet sem vetve álltam ki a garázsból és elindultam.
A parkolóban a legtöbb csapattársam kocsija már ott volt, mikor megálltam Mesut vadonatúj Ferrarija mellett.
- Iker, nem túl eminens, hogy utoljára érkezel. Neked nem példát kéne mutatnod? - kérdezte Sese röhögve.
- Kizárt dolog, hogy megelőzzem Crist, mindig ő az első - tártam szét a karom. - Még van fél órám, úgyhogy nyugi van - intettem le. - Mi van Larával?
- Minden oké - mosolygott. - De mondok jobbat. Cris el akarja jegyezni Irinát - vihogott.
- Ez komoly? - néztem a portugálra, aki zavartan a hajába túrt.
- Ja, gondolkoztam rajta. Együtt vagyunk már mióta, bírom, ő is bír, Junior is jól el van vele - magyarázta, mire elnevettem magam.
Cristiano sajátos nyelvén ez azt jelenti, hogy el tudja képzelni maga mellett.
- Ugye tudod, hogy Európában a házasság egyenlő a monogámiával? Ettől függetlenül lehet mellette másik barátnőd, de akkor ismerkedj meg a válási papírokkal- szólt közbe Pepe, mire Cris szikrázó szemekkel megfordult és hozzá vágta a mezét.
- Le lehet szállni rólam - fordult körbe nyomatékosan, de nem tudott ránk hatni.
Túl jól és túl régóta ismertük már, mindennapos volt az öltözőben, hogy a barátnőivel ugratjuk. Bár magának sem vallotta volna be, de tuti, hogy hiányzott volna neki, ha nem tettünk volna rá minimálist megjegyzést sem.
Edzés után bent maradtunk meccset elemezni, a Sevilla elleni Kupa-elődöntőt mindannyian komolyan vettük. Már sötétedett, mikor beültem a kocsiba, de az órára nézve tudtam, hogy Sara még csak most olvassa a híreket, nem fog várni rám.
Fél óra múlva bekanyarodtam a Telecinco épületének hátsó bejárata elé. Belépve a létesítménybe Sara szobája felé vettem az irányt. Mosolyogva vettem szemügyre a helyiséget. Az asztalt és környékét belepték a post-itek, mindenféle Fontos! és Ne felejtsd el! feliratokkal ellátva. A laptop halkan zúgott, körülötte papírok hevertek, amin Sara kézírásával vázlatokat olvastam. Lapzárta előtti kapkodás. Az előző heti képhez képest csak annyi volt a különbség, hogy most ajándékok is hevertek szanaszét.
Váratlanul kinyílt az ajtó, mire megpördültem és szembe találtam magam Sarával.
- Szia - ölelt át mosolyogva és arcát a nyakamba fúrta. - Régóta vársz?
- Most jöttem - nyomtam puszit a homlokára.
- Öt perc, összeszedem a cuccom és mehetünk. Hova megyünk először? Vacsi vagy meglepetés?
- Vacsora. Az ajándék kicsit messzebb van, és... nem hiszem, hogy utána a kajával akarsz foglalkozni - mosolyogtam.
×××
- Hova megyünk? - vonta fel kérdőn a szemöldökét, mikor vacsora után beszálltunk a kocsiba.
- Tudod, hogy úgyse szeded ki belőlem? - vetettem rá egy gyors pillantást, majd újra az útra tereltem figyelmem.
- Azért próbálkozok - nevette el magát. - Cris erre lakik - ráncolta össze a szemöldökét, mikor felismerte az utat.
- Nem hozzá jövünk - adtam választ a kimondatlan kérdésére, mire hátradőlt, ezzel jelezve, hogy feladta.
Pár perccel később lefékeztünk Madrid jó hírű negyedében, a La Fincaban. Mikor kiszálltam, Sara értetlenül követte a példámat.
- Mit csinálunk itt? - nézett fel a házra. - Cris ott lakik - mutatott át az úton pár kerítéssel arrébb lévő "palotára". Sese pár utcával meg lentebb. Kié ez a ház?
Mosolyogva kivettem zsebemből egy kulcscsomót és kinyitottam a kaput. Sara szemöldöke felszaladt, de belépett mögöttem.
- Honnan van hozzá kulcsod?
- A tulaj kölcsönadta.
- Miért? - ujjamat a szájára raktam, hogy ne kérdezzen többet és megfogva a kezét a bejárati ajtóhoz vezettem. - Iker, mit csinálunk itt? - kérdezte újra.
- Figyelj - fordítottam szembe magammal és átöleltem a derekát. - Van egy tervem. Boadilla del Monte szép környék, de mióta összeköltöztünk, lépni se lehet a lesifotósok nélkül. Szeretnék egy kis magánéletet, úgyhogy körülnéztem és végül megtaláltam ezt. A tulajdonosa évek óta másik városban él, jó állapotban van, paparazzóktól védett helyen. Nézz körül! - löktem egyet rajta finoman, de ő nem mozdult, lefagyva meredt rám.
- Azt hiszem, át kell gondolnom, kettőnk közül ki a nemnormális - suttogta végül, a következő pillanatban pedig hevesen megcsókolt, mire nevetve öleltem át újra.
Percekkel később ellépett tőlem, kíváncsian kezdte felfedezni a házat. Nagyobb volt, mint a mostani. A földszint nagy része egy hatalmas tér volt, a nappalit, az ebédlőt és a konyhát csupán boltívek választották el egymástól. A nappaliból nyílt egy hálószoba, hozzá zuhanyzóval.
- Gyönyörű - fordult körbe Sara, majd lassan felsétált az emeletre.
A folyosóról két szoba nyílt, a végén pedig egy fürdőszoba volt. Sara benyitott az első hálóba, arcán láttam, hogy azonnal beleszeretett.
- Iker, nem is tudom, mit mondjak - sóhajtott végül. - Ez a tökéletes ház.
- Akkor...? Megvehetjük? - húztam magamhoz.
- Igen - mosolyodott el. - És szeretlek - ölelte át a nyakam. - Soha nem gondoltam volna, hogy ide hozol.
- Még nem vettük meg, úgyhogy még nem kaptál semmit tőlem a szülinapodra, szóval... - kotorásztam egy kicsit a táskámban. - Boldog szülinapot! - húztam elő két jegyet. - Alejandro Sanz koncert.
- Iker - csóválta a fejét mosolyogva. - Elkényeztetsz - állt lábujjhegyre. - Köszönöm - suttogta, mielőtt megcsókolt volna.
Lassan elmélyült a csók, ujjaim a haját szántották, miközben az ő kezei lassan elérték az ingem alját és meztelen bőrömet simogatták.
- Most már értem, mire mondtad, hogy mással fogok foglalkozni - suttogta elfúló hangon, mikor a falhoz nyomtam.
- Szeretlek! Akarlak! Most! - ziháltam, mire újra megéreztem ajkait az enyémen...
Az ajtótól az ágyig vezető úton ruhadarabok hevertek a padlón, egyértelművé téve, hogy mi történt az elmúlt órában. Sara fejét a mellkasomon pihentette, majd hirtelen halkan elnevette magát.
- Még nem is a miénk a ház és máris felavattuk az ágyat. Kicsit bűntudatom van, remélem a tulaj már nem akar itt aludni - túrt a hajamba, miközben szemeiben huncut fény játszott.
- Már csak a hívásomat várja és már intézi is a papírokat - nyugtattam meg, de mikor végiggondoltam a helyzet abszurditását, én elnevettem magam.
- Azon gondolkoztam, hogy lehet ez kicsit nagy kettőnknek. Most is három szobánk van, de nincs kihasználva, ráadásul ezek jóval nagyobbak - nézett rám elkomolyodva.
Az ajkamba haraptam, úgy akartam válaszolni, hogy ne érezze kényszernek, de tudja, hogy mit tervezek.
- Az földszinti maradhat vendégszoba, ebbe beköltözünk mi, a másik meg... Nem marad örökké üres. Remélem - tettem hozzá az utolsó szót alig hallhatóan.
Mikor rájött, hogy értettem, megmerevedett és legördült rólam.
- Iker, én nem... Még... Most... - túrt a hajába zavartan hebegve. - Még nem vagyok kész rá - hadarta.
- Nyugi - fordultam az oldalamra, hogy láthassam az arcát. - Nem sürgetlek. Ha egy hét múlva, akkor egy hét múlva. Ha fél év, akkor fél év. Ha öt, akkor öt. Csak azt akartam, hogy tudd, én hogy tervezem a jövőt - simítottam hátra arcába hulló haját. - Tudok várni.
- Köszönöm - sóhajtott megkönnyebbülten.
- Ha bármikor akarsz róla beszélni, itt vagyok, oké? - húztam újra magamhoz, mire készségesen simult az ölelésembe.
Felnézett rám, tenyerét az arcomra simította, ajkai finoman becézgetni kezdték az enyémet. Annyi szerelemmel és odaadással csókolt, már-már rajongva, az egész testem libabőrös lett.
- Nem tudom, mikor fogok készen állni rá, de tudni fogsz róla. Ha valamit akarok, akkor azért mindent megteszek - mosolyodott el.
Az ajkamba haraptam, mikor leesett, miről beszél.
- Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem várom - kacsintottam rá.
Elpirulva fúrta fejét a nyakamba, mire puszit nyomtam a hajába és lassan simogatni kezdtem a hátát. Éreztem, ahogy légzése egyre egyenletesebbé válik, innen tudtam, hogy elaludt. Sokáig feküdtem még ébren, a plafont bámulva. Pár hét múlva elkezdhetjük a költözést, ha minden rendben megy. Alig vártam már, hogy újra legyen magánéletem, amit nem kísér minden egyes pillanatban fotósok hada, újra kiléphetek majd úgy a házból, hogy az nem kerül egyből az újságok címplajára.
Lenéztem Sarára, aki szorosan az oldalamhoz préselődve aludt. Sokáig figyeltem békés arcát, amely most teljesen kisimult. Tudtam, hogy szóba fog még kerülni köztünk a gyerek-téma, még nem végeztünk vele. Én már szerettem volna, ha kibővül a családunk, de ez most nem rólam szólt elsősorban. Sara tudni fogja, mikor áll ő is készen, mikor válik neki fontosabbá az anyaság. Addig türlemesen várnom kell, nem erőltethetek semmit, mert csak rosszabb lesz. Egyszerűen el kell fogadnom, hogy neki még a munka a fontosabb, de ez szép lassan meg fog változni. Addig még belefér egy esküvő is.
- Tudod, hogy úgyse szeded ki belőlem? - vetettem rá egy gyors pillantást, majd újra az útra tereltem figyelmem.
- Azért próbálkozok - nevette el magát. - Cris erre lakik - ráncolta össze a szemöldökét, mikor felismerte az utat.
- Nem hozzá jövünk - adtam választ a kimondatlan kérdésére, mire hátradőlt, ezzel jelezve, hogy feladta.
Pár perccel később lefékeztünk Madrid jó hírű negyedében, a La Fincaban. Mikor kiszálltam, Sara értetlenül követte a példámat.
- Mit csinálunk itt? - nézett fel a házra. - Cris ott lakik - mutatott át az úton pár kerítéssel arrébb lévő "palotára". Sese pár utcával meg lentebb. Kié ez a ház?
Mosolyogva kivettem zsebemből egy kulcscsomót és kinyitottam a kaput. Sara szemöldöke felszaladt, de belépett mögöttem.
- Honnan van hozzá kulcsod?
- A tulaj kölcsönadta.
- Miért? - ujjamat a szájára raktam, hogy ne kérdezzen többet és megfogva a kezét a bejárati ajtóhoz vezettem. - Iker, mit csinálunk itt? - kérdezte újra.
- Figyelj - fordítottam szembe magammal és átöleltem a derekát. - Van egy tervem. Boadilla del Monte szép környék, de mióta összeköltöztünk, lépni se lehet a lesifotósok nélkül. Szeretnék egy kis magánéletet, úgyhogy körülnéztem és végül megtaláltam ezt. A tulajdonosa évek óta másik városban él, jó állapotban van, paparazzóktól védett helyen. Nézz körül! - löktem egyet rajta finoman, de ő nem mozdult, lefagyva meredt rám.
- Azt hiszem, át kell gondolnom, kettőnk közül ki a nemnormális - suttogta végül, a következő pillanatban pedig hevesen megcsókolt, mire nevetve öleltem át újra.
Percekkel később ellépett tőlem, kíváncsian kezdte felfedezni a házat. Nagyobb volt, mint a mostani. A földszint nagy része egy hatalmas tér volt, a nappalit, az ebédlőt és a konyhát csupán boltívek választották el egymástól. A nappaliból nyílt egy hálószoba, hozzá zuhanyzóval.
- Gyönyörű - fordult körbe Sara, majd lassan felsétált az emeletre.
A folyosóról két szoba nyílt, a végén pedig egy fürdőszoba volt. Sara benyitott az első hálóba, arcán láttam, hogy azonnal beleszeretett.
- Iker, nem is tudom, mit mondjak - sóhajtott végül. - Ez a tökéletes ház.
- Akkor...? Megvehetjük? - húztam magamhoz.
- Igen - mosolyodott el. - És szeretlek - ölelte át a nyakam. - Soha nem gondoltam volna, hogy ide hozol.
- Még nem vettük meg, úgyhogy még nem kaptál semmit tőlem a szülinapodra, szóval... - kotorásztam egy kicsit a táskámban. - Boldog szülinapot! - húztam elő két jegyet. - Alejandro Sanz koncert.
- Iker - csóválta a fejét mosolyogva. - Elkényeztetsz - állt lábujjhegyre. - Köszönöm - suttogta, mielőtt megcsókolt volna.
Lassan elmélyült a csók, ujjaim a haját szántották, miközben az ő kezei lassan elérték az ingem alját és meztelen bőrömet simogatták.
- Most már értem, mire mondtad, hogy mással fogok foglalkozni - suttogta elfúló hangon, mikor a falhoz nyomtam.
- Szeretlek! Akarlak! Most! - ziháltam, mire újra megéreztem ajkait az enyémen...
Az ajtótól az ágyig vezető úton ruhadarabok hevertek a padlón, egyértelművé téve, hogy mi történt az elmúlt órában. Sara fejét a mellkasomon pihentette, majd hirtelen halkan elnevette magát.
- Még nem is a miénk a ház és máris felavattuk az ágyat. Kicsit bűntudatom van, remélem a tulaj már nem akar itt aludni - túrt a hajamba, miközben szemeiben huncut fény játszott.
- Már csak a hívásomat várja és már intézi is a papírokat - nyugtattam meg, de mikor végiggondoltam a helyzet abszurditását, én elnevettem magam.
- Azon gondolkoztam, hogy lehet ez kicsit nagy kettőnknek. Most is három szobánk van, de nincs kihasználva, ráadásul ezek jóval nagyobbak - nézett rám elkomolyodva.
Az ajkamba haraptam, úgy akartam válaszolni, hogy ne érezze kényszernek, de tudja, hogy mit tervezek.
- Az földszinti maradhat vendégszoba, ebbe beköltözünk mi, a másik meg... Nem marad örökké üres. Remélem - tettem hozzá az utolsó szót alig hallhatóan.
Mikor rájött, hogy értettem, megmerevedett és legördült rólam.
- Iker, én nem... Még... Most... - túrt a hajába zavartan hebegve. - Még nem vagyok kész rá - hadarta.
- Nyugi - fordultam az oldalamra, hogy láthassam az arcát. - Nem sürgetlek. Ha egy hét múlva, akkor egy hét múlva. Ha fél év, akkor fél év. Ha öt, akkor öt. Csak azt akartam, hogy tudd, én hogy tervezem a jövőt - simítottam hátra arcába hulló haját. - Tudok várni.
- Köszönöm - sóhajtott megkönnyebbülten.
- Ha bármikor akarsz róla beszélni, itt vagyok, oké? - húztam újra magamhoz, mire készségesen simult az ölelésembe.
Felnézett rám, tenyerét az arcomra simította, ajkai finoman becézgetni kezdték az enyémet. Annyi szerelemmel és odaadással csókolt, már-már rajongva, az egész testem libabőrös lett.
- Nem tudom, mikor fogok készen állni rá, de tudni fogsz róla. Ha valamit akarok, akkor azért mindent megteszek - mosolyodott el.
Az ajkamba haraptam, mikor leesett, miről beszél.
- Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem várom - kacsintottam rá.
Elpirulva fúrta fejét a nyakamba, mire puszit nyomtam a hajába és lassan simogatni kezdtem a hátát. Éreztem, ahogy légzése egyre egyenletesebbé válik, innen tudtam, hogy elaludt. Sokáig feküdtem még ébren, a plafont bámulva. Pár hét múlva elkezdhetjük a költözést, ha minden rendben megy. Alig vártam már, hogy újra legyen magánéletem, amit nem kísér minden egyes pillanatban fotósok hada, újra kiléphetek majd úgy a házból, hogy az nem kerül egyből az újságok címplajára.
Lenéztem Sarára, aki szorosan az oldalamhoz préselődve aludt. Sokáig figyeltem békés arcát, amely most teljesen kisimult. Tudtam, hogy szóba fog még kerülni köztünk a gyerek-téma, még nem végeztünk vele. Én már szerettem volna, ha kibővül a családunk, de ez most nem rólam szólt elsősorban. Sara tudni fogja, mikor áll ő is készen, mikor válik neki fontosabbá az anyaság. Addig türlemesen várnom kell, nem erőltethetek semmit, mert csak rosszabb lesz. Egyszerűen el kell fogadnom, hogy neki még a munka a fontosabb, de ez szép lassan meg fog változni. Addig még belefér egy esküvő is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése