40. fejezet + közérdekű közlemény

Türelmetlenül járkáltam a nappaliban, vártam, hogy Sara végre leöltözzön. Feltűnően lassan vette le a kabátját, mint aki egyáltalán nem akarja ezt a beszélgetést. Magam elé meredve újra és újra átéltem az este történéseit. Nem tudtam, mit kéne gondolnom, mivel semmit nem tudtam az egészről. Amit abban a pár órában leszűrtem, az viszont egyáltalán nem tetszett. Valami volt - vagy van - köztük, valami, amit csak ők ketten értenek. Ez nem tetszett, de nem tudtam definiálni azt az érzést, ami belülről mardosott.
Sara végül nekidőlt a nappali ajtajának és a pillantásomat kereste.
- Nem tudom, mi járhat most a fejedben - fürkészett. - Jobb, ha nem is tudom. Egy valamit ígérj meg nekem: Ne akadj ki! - nézett mélyen a szemembe.
Nem nyugtatott meg. Ha valakinek azt mondják, hogyne akadjon ki, a következő másodpercekben úgyis megteszi.
- Nem akartam elmondani neked, nem akartam, hogy tudj róla. Mert ez a múlt, a múltam egy fontos, de már lezárt része. Cris azonban volt olyan drága, hogy elszólta magát, de azt hiszem, már a mondata előtt is észrevetted, hogy nagyon jóban vagyunk. Három évig Londonban dolgoztam, 2009-ben jöttem vissza, a Konföderációs Kupa miatt. Életem egyik legjobb része volt. Imádtam az ottani hangulatot, a precízséget, a divatot, mindent. Nem akartam visszajönni. Nagyjából ugyanazt csináltam ott, mint most, közvetítettem, interjúvoltam, utaztam. A Manchester meccseire kellett mindig elmennem, Cris pedig akkor ott játszott. Eleinte nem foglalkozott velem se ő, se a csapat többi tagja. Egy idő után hozzászoktak, hogy mindig ott vagyok a mérkőzéseken és befogadtak. Fiatal voltam, élveztem, hogy rám irányul a figyelem, legyezte a hiúságomat, hogy maga Cristiano Ronaldo, a világ egyik legjobb focistája is megfordul utánam. Sokáig csak flört volt az egész, szórakoztunk, egyikünk sem gondolta komolyan. Az egyik meccsük után tartott egy bulit, és meghívott...
Mikor ehhez a részhez ért, ökölbe szorítottam a kezem, nem akartam, hogy igaz legyen, ami ezután következik. Mert tudtam, hogy mi fog jönni. Észrevette a mozdulatomat és hadarni kezdett.
- Figyelj Iker, ezt el kell fogadnod. Igen, lefeküdtünk azon az este és utána összejöttünk. Számomra Cris volt az álompasi. Az az egész olyan volt, mint egy álom: nekem ajánlotta a góljait, bármit megvett nekem, meg amúgy is, vele járhattam. Nem volt hosszú kapcsolat. Mindketten fiatalok voltunk, én sokat utaztam, ő meg már akkor sem volt egy hűséges típus... - tárta szét a karjait. - Mikor azt mondta, hogy vége, egy világ tört össze bennem. Utána már nem akartam focistával járni, mindegyikőjüket nagyképűnek tartottam, akik csak kihasználják a lányokat. Pár évvel ezelőtt Cris felhívott és megbeszéltük a dolgot. Nem haragszok rá, nagyon jó barátok lettünk - mosolyodott el félénken.
Én azonban nem viszonoztam mosolyát, le voltam sokkolva. Már a történet felénél tudtam, hogy mire kell számítanom, de kimondva még rosszabb lett. Sara és Cristiano...
- Nem gondolod, hogy erről tudnom kellett volna? - kérdeztem végül fojtott hangon.
Mérges voltam. Úgy éreztem, ezt azért jogom van tudni, de ők direkt elhallgatták, titkolóztak. Ezek után megfordult a fejemben, hogy vajon mit nem tudok még róla? Kétségbeesetten próbáltam kiűzni fejemből a gondolatot, tudtam, hogy ez csak paranoia, csak azért gondolok erre, mert így tudtam meg, hogy jártak. Maximálisan bíztam Sarában, de ez sok volt hirtelen.
- De igen, tudom. Csak...
- Nem érted, Sara? Nap mint nap találkoztam vele és soha, egyetlen szóval sem említette, hogy ti együtt voltatok.
- Mert akkor másképp viselkedtél volna vele. De nem kell, mert ez már a múlt - magyarázta.
- Miért pont ő? - túrtam a hajamba. - Ne értsd félre, de ha már el kell fogadnom, hogy valamelyik csapattársammal voltál, legalább ne vele! Lehet a világ legjobb focistája, de ismerem a csajozási szokásait. Már az is meglepő, hogy Irinával ilyen sokáig együtt van. Lehet, hogy te már lezártad ezt az ügyet. De gondoltál arra, hogy mi van akkor, ha ő úgy dönt, vissza akar kapni?
- Iker, ne! - lépett közelebb. - Nem lesz ilyen - szögezte le. - Ne kombináld túl a dolgokat. Elhiszem, hogy ez most hirtelen jött, elhiszem, hogy nem könnyű elfogadni. Sajnálom, hogy így kellett megtudnod - fonta a karjait a nyakam köré.
Egy ideig nem reagáltam, még mindig próbáltam felfogni Sara történetét. A testem azonban önként cselekedett, automatikusan átöleltem a derekát. Beláttam, hogy igaza van. Hiába akadok ki, ez ellen már nem tudok mit tenni. Együtt volt az egyik csapattársammal, de ez nem szabad, hogy bármit is megváltoztasson.
Elfojtottam egy sóhajt és lehajtottam a fejem, arcom a nyakába temettem. Egyik kezével a hátamat simogatta, érintései nyomán szikrák pattogtak közöttünk.
- Nagyon haragszol? - suttogta.
- Nem - ráztam meg a fejem. - Már nem. De legközelebb mondd el, oké? - nyomtam egy puszit a homlokára, mire megkönnyebbülve bólintott.
- Nem lesz legközelebb, lassan már az összes volt pasimat megismered - nevette el magát. - Akiket még nem ismersz, azokról már én se tudok semmit.
- Ez megnyugtató - suttogtam az ajkai közé, majd megcsókoltam.
Tudtam, hogy tényleg nem lesz több ilyen. Tanult a hibából, látta rajtam, hogy rosszul esett és nem fogja többször megtenni.

×××

Másnap direkt korábban mentem edzésre, tudtam, hogy nem Sara az egyetlen, aki bocsánatot kér tőlem. Nyomtam egy puszit a még alvó szépségem homlokára, aztán rövid készülődés után csendben elhagytam a házat. 

Nem tévedtem, a parkolóban várt, mikor meglátott, kiszállt a legújabb kocsijából és felém indult. Egy ideig csendben sétáltunk egymás mellett, aztán éreztem, hogy a szeme sarkából felém sandít.

- Izé... Ne haragudj a múltkori este miatt. Vagy ha mégis, akkor ne Sarára, hanem rám, az én hibám volt. Kicsit elvetettem a sulykot, de nem kell semmi rosszra gondolnod, nem az volt, aminek látszott...

- Már Sara elmondta - vágtam közbe.

- Mármint az egészet?

Bólintottam, mire ijedten nézett rám.

- És...?

- Cris - sóhajtottam. - Nem esett jól, mérges voltam, amiért nem tudtam meg hamarabb. De Sara tisztázta, hogy eszébe sincs még egyszer összejönni veled, úgyhogy csak te próbálkozhatsz nála, akkor viszont tényleg mérges leszek - nevetettem el magam.

Látszott rajta, hogy megkönnyebbült, mivel oldalba könyökölt.

- Nyugi, békén hagyom Saritát, legalábbis ilyen szempontból.
- Tudom, ennél még neked is több eszed van.
- Hééé - méltatlankodott. - Akkor nincs harag? - kérdezte.
- Nem, megbeszéltük - mosolyogtam rá.
A következő pillanatban észrevette Pepét, úgyhogy utána rohant és a nyakába ugrott. Nevetve ráztam a fejem, ilyenkor úgy éreztem, én vagyok az apa, ők meg a gyerekek. A telefonom megrezzent a zsebemben, Sara hívott.
- Iker, képzeld, mi történt? - hallottam meg a hangját.
- Na, mondd! - szólaltam meg olyan "lepj meg!" hangsúllyal.
- Mire felkeltem, valaki telerakta vagy száz rózsával a szobánkat...
- Na neee - hitetlenkedtem.
- Várj, van még itt valami... - a következő pillanatban elállt a lélegzete. - Iker, te nem vagy normális! Mi ez az egész?
- Szóval rájöttél, hogy ki volt az az ismeretlen? - kérdeztem nevetve.
- Iker, nem is tudom, mit mondjak. Még soha, senki nem lepett meg ennyire - suttogta.
- Ez volt a cél.
- Köszönöm - hangja tele volt hálával. - De Dél-Afrika? Most? Mégis miért?
- Szükségünk van rá, hogy kicsit kettesben legyünk - adtam egyszerű választ.
Tényleg úgy gondoltam, hogy muszáj kizökkennünk egy kicsit a mindennapokból. Túl sokat veszekedtünk túl rövid idő alatt. Bár most újra rendben van minden, de mégis úgy döntöttem, hogy elmegyünk ketten Dél-Afrikába. Csak ketten leszünk, senkitől nem zavartatva, hogy újra minden olyan legyen köztünk, mint régen volt.
- Hihetetlen vagy. Most a legszívesebben megölelnélek - mondta.
- Még van fél óra edzésig, ha összekapod magad és megszeged az összes sebességhatárt, akkor ideérsz - ajánlottam fel, mire felkacagott.
- Inkább nem kockáztatok. Majd este bepótolom.
- Így viszont lehet, hogy én megyek haza gyorsan.
- Csak nem beindítottam a fantáziádat? - kérdezte ártatlanul, de túlságosan jól ismertem már.
- Hagyjuk, mielőtt tényleg kocsiba ülök - kértem. - A főnöktől már elkértelek a hétvégére. Este találkozunk - búcsúztam.
- A legrosszabbra készülj - figyelmeztetett somolyogva, mire elmosolyodtam.
- Már alig várom - nevettem, miközben kinyomtam a telefont.

Edzésen Cris lőtt nekem kapura, néha büntetőket, néha szabadrúgást. Marcelo időközben megunta a saját feladatát és úgy döntött, engem szórakoztat egy kicsit. Gép éppen akkor tette le a labdát, majd hátralépet párat és megállt terpeszben, ahogy minden szabadrúgás előtt teszi. Mögötte pár méterrel a csapat bolondja ugyanezt tette, csak kissé elnagyolt mozdulatokkal, kifigurázva barátját. Nem bírtam megállni röhögés nélkül, ezért a labda úgy süvített el mellettem, hogy meg se mozdultam. Cris kérdőn nézett rám, aztán látva, hogy nem bírom abbahagyni a nevetést, megfordult. Marcelo még mindig ugyanabban a pózban állt, ahogy "elrúgta" a labdát, elég hamar lebukott. A két őrült kergetni kezdte egymást, de nem tartott sokáig a hülyeségünk.
- Cristiano, Marcelo, befejezni! Iker, ha még egyszer meglátom, hogy meg se mozdulsz a labdáért, harminc körrel fejezed be az edzést! - üvöltött át Mourinho a pályán, akinek természetesen feltűnt, hogy nem végezzük a dolgunkat.
Mielőtt visszafordult volna a többiekhez, láttam, hogy azért egy halvány mosoly fut át az arcán. Nem volt miért panaszkodnia. Mióta kikaptunk a Barcelonától, az összes meccsünket megnyertük. A következő mérkőzésünk hét közben lesz, de addig még van idő, így kivételesen elnézte nekünk a jókedvünket.
Miután végeztünk, kifulladva vonultunk be az öltözőbe. Lehuppantam Sese mellé, aki félhangosan énekelt, miközben öltözött. A refrénnél csatlakozott hozzá Pepe is, kisebb koreográfiát alkotva a dalhoz. A különbség annyi volt kettejük között, hogy Sergio tényleg tud énekelni, Pepe viszont csak keresgélte a hangokat.
- Pepinho, belezavarsz a koncertembe - lökte oldalba Sese barátját.
- Jobb, ha megyek - dobtam bele cuccaimat a táskámba.
- Nem tetszik? - kérdezte Sese.
- Bocs, de ma még nem láttam Sarát - mosolyogtam, mire elfintorodott.
- Tudod, mit gondolok - legyintett lemondóan.
Lehet, hogy igaza van és túl romantikus vagyok. De amíg Sara szereti ezt az oldalamat, addig eszembe sincs változni.
Hazaérve sötétség és csend fogadott. Halkan felmentem a lépcsőn és benyitottam a szobánkba. Sara aludt, csak a válogatott mezem volt rajta, haja szétterült a párnán, arcán alig látható mosoly játszott. Csendben figyeltem egy ideig, elbűvölt a tökéletessége. Végül hátat fordítottam neki, hogy had aludjon nyugodtan, de ekkor megmozdult. Nyújtózott egyet, oldalra fordította a fejét és kinyitotta szemeit. Mikor eljutott a tudatáig, hogy éppen ki akarok menni, elmosolyodott.
- Remélem jó okod van rá, hogy nem akartál felébreszteni - nyújtotta ki felém a kezét.
Késlekedés nélkül szeltem át az ajtó és az ágy közötti pár métert, megragadtam a derekát és finoman bentebb toltam, majd felé másztam.
- Ugye tudod, hogy én ebben még játszani akartam? - markoltam meg a felgyűrődött ruhadarabot a csípőjén.
- És nem fogsz?
- Nem hiszem, hogy jó állapotban lesz a ma éjszaka után - csúsztattam kezem a mez alá. - Nincs rajtad melltartó - suttogtam rekedten.
- Tényleg? - nézett rám olyan ártatlanul, hogy az már a szemtelenség határát súrolta. - Lehet, hogy nem csak az nincs - túrt a hajamba, miközben ajkai az arcomat érintették.
Mikor leesett, mire gondolt, elkerekedett szemekkel meredtem rá. felhúzta szemöldökét, várva, mit teszek. A következő pillanatban már távolítottam is el róla a felesleges anyagot. A nagy igyekezetben tényleg sikerült elszakítani a mezt, de abban a pillanatban ez érdekelt a legkevésbé, sokkal inkább Sarára koncentráltam, aki tényleg nem viselt semmit alatta. Halk sóhaj hagyta el a számat tökéletes teste láttán, mire magához húzott és megcsókolt...

×××

A repülő finom zökkenéssel landolt a kifutón, úgyhogy Sara felemelte fejét a vállamról, kinyújtóztatta elgémberedett végtagjait. Rámosolyogtam és egy futó csókot nyomtam az ajkaira, aztán felálltam és kiléptem a közlekedő folyosóra. 

Hunyorogva szálltunk ki a gépből, a verőfényes napsütés szokatlanul hatott a madridi január után. Fogtunk egy taxit, ami elvitt minket a hotelig. Sara közben kitűnően szórakozott rajtam és a nemlétező angoltudásomon, hiszen a sofőr természetesen felismert és kérdezett néhány dolgot, amit nem értettem. Végül megszánt és fordított nekem, de a szemén láttam, hogy magában nevet.

Miután kifizettem a fuvart és felkaptam a cuccainkat, Sara nem bírta tovább és kitört belőle a kacagás.

- Ne mond, hogy eddig nem tudtad! Nyáron komolyan nem tűnt fel, hogy csak spanyolul beszéltem mindenkivel Amerikában? - öleltem át a vállát.

- Nem, tényleg nem tudtam. Vigyázz, ki fogom használni, hogy ebben jobb vagyok nálad - nevetett rám.

- Nagyon szemtelen vagy mostanában - borzoltam össze a haját, majd beléptünk a hotel ajtaján, úgyhogy abbahagytuk a hülyéskedést és próbáltunk felnőttek módjára viselkedni.

Mikor beléptünk a szobába, egy pillanatra mindkettőnknek elállt a lélegzete.

-Húú - foglalta össze tömören a látványt.

A legfelső emeleten voltunk, az erkélyről elénk tárult az esti Johannesburg látképe. Megállt az ablak előtt, én pedig hátulról átöleltem és együtt gyönyörködtünk a panorámában.

- Még csak egy fél órája vagyunk itt, de már most imádom. Köszönöm! - fordult meg a karjaimban.

- Igazán nincs mit - fektettem állam a vállára, miközben közelebb húztam magamhoz. - Mit csináljunk holnap?

- Úgy hallottam, van itt egy stadion, ahol a világbajnoki döntőt rendezték... Volt ott valami csók is, bár a részleteket már elfelejtettem - mosolygott. - Elmehetnénk például oda.

- Olyan bolond tudsz lenni néha - csókoltam meg.

Már ekkor tudtam, hogy az elmúlt napok fekete felhője, ami folyamatosan ott lebegett a fejünk felett, már rég messze jár. Teljesen biztos voltam benne, hogy ezután minden rendben lesz, a Sara szemében játszó érzések végleg meggyőztek. 

Másnap béreltünk egy kocsit, mivel a stadion kicsit messze volt, nem akartunk taxizni. Mikor kiszálltunk a létesítmény előtt, elárasztottak az emlékek. Pár pillanatig mozdulatlanul szemléltem a döntő helyszínét, magamban újraéltem életem egyik legszebb napját.

Belépve a pályára kissé meglepődtem, sokkal nagyobb nézőtérre emlékeztem. Felnéztem a játékoskijáró feletti részre, ahol felemeltem a kupát.

- Azt hiszem, tudom, mi jár most a fejedben - kulcsolta Sara karjait a nyakam köré.

Mosolyogva néztem le rá, majd a pálya közepét vettük célba. A kezdőkörben álltam, Sara pedig körülöttem lézengett, mikor hirtelen a karjánál fogva magamhoz rántottam.

- Mit csinálsz? - suttogta.

- Eszedbe juttatom a csókot - válaszoltam, mintha ez magától értetődő lenne.

Lehajtotta a fejét, de ez sem akadályozott meg abban, hogy puszit nyomjak először az arcára, majd a szájára.

- Visszaértek az emlékeid? - kérdeztem.

- Tökéletesen - ölelte át a nyakam, miközben elpirult.

A stadionban természetesen mások is voltak rajunk kívül, akik kíváncsian fürkészték párosunkat. Tudtam, hogy Sara ezért van zavarban, de túl jól szórakoztam ahhoz, hogy abbahagyjam.

Ajkam a nyakára szorítottam, ő pedig félig kétségbeesetten, félig nevetve próbálta lefejteni magáról kezeimet.

- Iker, már mindenki minket néz! - suttogta a fülembe.

- Hadd nézzenek - nyomtam egy utolsó csókot a homlokára, aztán elengedtem.

- Ezt még visszakapod - próbált fenyegetni, de nem tudtam komolyan venni.

- Szeretlek - szakítottam félbe, mire arcvonásai ellágyultak.

- Én is szeretlek - kulcsolta össze ujjainkat. 

Nagyon kellett mindkettőnknek ez a szabad hétvége, nem csak azért, hogy helyreálljanak a dolgok kettőnk között. Mindketten teljesen beletemetkeztünk a munkába, jó volt újra felszabadultan szórakozni, senkitől nem zavartatva kicsit újra szerelmes kamasznak lenni.

Sziasztok!
Remélem, tetszik az új rész :) Az a helyzet, hogy jövőhéten nem tudok frisset hozni, nem leszünk itthon. 

A másik dolog, amit mondani akarok, hogy gondolkoztam néhány dolgon. A szemfülesebbek észrevehették, hogy kissé megkevertem az időrendet, hiszen a johannesburgi látogatás igazából 2011 nyarán történt... Nagyon egyszerű okom van rá: egy év telt el a történetben és a valóságban is és ez már a 40. fejezet. Nem kell nagy matekosnak lenni hozzá, hogy kiszámoljuk mennyit kéne még írnom, hogy utolérjem a valóságot. Szóval úgy döntöttem, hogy szabadjára engedem a fantáziámat, összekeverem az időrendet és kissé nagyobb léptekkel fogok haladni. Még nem tudom, mennyire lesz drasztikus, ez még csak a fejemben van meg. Majd ha hazaértünk, összeírom, hogy mit akarok mindenképp beleírni. Nem tudom, mit szóltok hozzá, de higgyétek el, jobb lesz így. Mostanában elég nehezen jön össze néhány fejezet. Rájöttem, hogy mi az oka: tudom, hogy miről kellene írnom, és azt is tudom, hogy miről szeretnék írni, de a kettő nem minden esetben egyezik meg. Remélem, ez majd változtat rajta és megint minden oké lesz.

Ennyit akartam, két hét múlva jövök az új résszel :)

Csanna

u.i.: akit érdekel, a tumblr oldalam: http://footballandetc.tumblr.com/  (vigyázat, csak foci rajongóknak!)