62. fejezet

Sziasztok! Bocsánat a késésért, szalagtűzőt szervezünk, emellet kicsit rövid is lett, de nem akartam túl sok mindent belezsúfolni. Kettős érzéseim vannak a fejezettel kapcsolatban, vártam is meg nem is. Ezzel a résszel egy új fejezet nyílik meg a történetben, szerintem tudjátok, miről van szó. Van benne egy nagy ugrás, augusztus és december között, de nem akartam felesleges részekkel húzni az időt. A folytatást illetően annyit szeretnék még, hogy természetesen nem lesz minden rész nagyon vidám ezek után, valamint a saját véleményem is benne lesz, elrejtve, nem elrejtve, de nem fogom tudni kibírni, hogy ne írjam le, én mit gondolok az elmúlt majd' egy évről. Hihetetlen, hogy lassan egy éve történt...

Egy kérdésem is van: maradjon Lara a történetben, vagy Pilarral folytassam, ahogy a valóságban is?

És még valami, a hétvégén tuti nem lesz friss (szalagtűző), de sietni fogok.

Puszi

Csanna

2012 augusztus

Izgatottan várakoztunk a játékoskijáróban, már csak másodpercek voltak hátra, hogy megkezdődjön számunkra az új szezon. Az első meccs ráadásul egyből egy rangadó volt a Valencia ellen. Jól sikerült az előszezonunk, a frissen igazolt játékosok gyorsan beilleszkedtek, összhangban volt a csapat.

A Bernabéu közönsége hófehérben fogadott minket, a nézők legalább annyira várták már az új szezont, mint mi. Az elvárásaink ugyanazok voltak: a bajnoki címvédés mellett megszerezni a Tizediket. 

Eleinte minden úgy alakult, ahogy szerettük volna. Pipitának köszönhetően gyorsan megszereztük a vezetést és tudtunk irányítani annak ellenére is, hogy a gól után visszavettünk a tempóból. Nem volt sok dolgom, elégedetten vártam a félidőt, úgy teljesítettünk, ahogy azt elvártuk magunktól. 

Előtte azonban még hátra volt egy szabadrúgás az ellenfelünknek. Tino Costa beívelte a labdát, láttam, hogy Jonas fejelni készül, így kijöttem a kapuból, hogy el tudjam halászni előle a játékszert. Azonban nagyon rosszul számoltam ki a labda ívét, ráadásul Pepe és Xabi is érkezett felszabadítani, az ütközés elkerülhetetlen volt. Éreztem, ahogy Pepinho feje ütközik az enyémmel, éles fájdalom hasított a halántékomba, aztán teljes képszakadás...

Fájdalom. Nem éreztem mást, csak hasogató, szúró, éles fájdalmat. És szédültem. Kinyitottam a szemem, a homályos foltok egyre élesebbek lettek, lassan ki tudtam venni a fölém hajoló orvosunk, Juan Carlos aggódó arcát. 

Mi történt? Miért vagyok a földön? Az utolsó emlékem, hogy elindultam a labdáért...

- Iker? - kérdezte Juan, ezzel egy időben a szemembe világított. - Minden rendben?

Próbáltam felülni, de a szédülés csak még erősebb lett.

- Maradj még egy kicsit - nyomott vissza.

Elvégezte a rutinnak számító vizsgálatokat, aztán engedte, hogy igyak egy kicsit. Körülnézve láttam, hogy Pepe sincs jobb állapotban.

- Mi történt? - kérdeztem.

- Ütköztetek és elájultál pár másodpercre. Tudod folytatni? 

- Megoldom - bólintottam, majd lassan talpra álltam.

A szédülés lassan elmúlt, de még mindig kába voltam, a halántékom pedig szörnyen fájt. 

- Iker, oké vagy? - kérdezte Sese aggódva.

Bizonytalanul bólintottam, igazából én sem tudtam. A kijelzőre pillantottam, hogy megtudjam, mennyit kell még kibírnom, de amit láttam, megdöbbentett. 1-1-et mutatott.

- Gólt kaptam? - ráncoltam a szemöldököm, de bármennyire törtem is magam, képtelen voltam felidézni az eseményeket.

- Ja, Jonas fejelte. Ne emészd magad, mi sem voltunk a helyzet magaslatán. Még van időnk nyerni - veregetett vállon.

A percek összefolytak, nem tudtam volna megmondani, hogy mi történt a szünetig hátralévő időben. A szemem sarkából láttam, hogy Toni az alapvonalon melegít, magamon éreztem a társaim aggódó pillantását. Nem voltam jól. 

Amint meghallottam a sípszót, már indultam is az öltözőbe. Leültem a helyemre, fejem a szekrényajtónak döntve behunytam a szemem és mélyeket lélegeztem. Pepe még nálam is rosszabb állapotban volt, egyértelmű volt, hogy ő nem fogja tudni folytatni. 

Csendesen hallgattam, ahogy a Míster a folytatásról magyaráz, közben tűrtem, hogy az orvosok még egyszer megvizsgáljanak.

- Nincs agyrázkódásod, ez a fejfájás el fog múlni pár perc múlva. Nem látom akadályát a folytatásnak, de ezt te döntöd el - közölte a diagnózisát Juan.

Tudtam, hogy igaza van, már most jobban éreztem magam és még volt tíz percünk. Végignéztem a társaimon, mindannyian a döntésemre vártak.

- Rendben leszek - mondtam végül.
A dokinak igaza volt, mire elkezdődött a második félidő, egy enyhe fejfájáson kívül semmi bajom nem volt, ez pedig nem akadályozott a koncentrálásban.
Sajnos az eredményt már nem tudtuk megváltoztatni, hiába volt rengeteg helyzetünk. Döntetlennel kezdtük a bajnokságot, természetesen csalódottak voltunk, de tudtuk, hogy még nagyon soká lesz vége, a két pontos hátrányt simán le lehet dolgozni.

A meccs után gyorsan letudtam az interjúkat, siettem haza, tudtam, hogy ha Sara látta a meccset, most aggódik, annak ellenére, hogy végig tudtam játszani. Mikor megálltam a ház előtt, a lámpák égtek a földszinten. Már az előszobában várt, mikor beléptem.
- Iker! - sóhajtott fel és a nyakamba borult. - Jól vagy?
- Nincs semmi baj - próbáltam megnyugtatni, de csak még szorosabban ölelt.
- Nagyon megijesztettél - suttogta.
- Sajnálom - szorítottam ajkam homlokára, aztán rámosolyogtam. - De most már jól vagyok.
- Biztos? - fürkészett, továbbra is féltő gondoskodással a szemeiben.
Felemelte a kezét és óvatosan végigsimította arcom azon részét, ahol egy apró púp emlékeztetett az ütközésre. Elkaptam tenyerét és belepusziltam.
- Jobban vagyok, mint valaha.
Mélyen a szemembe nézett, meg akart győződni róla, hogy nem csak azért mondom, hogy megnyugtassam.
- Nem csináld ezt többé velem, nem tudom mit csináltam volna, ha valami komoly bajod van - rázta a fejét.
- Nyugi - csókoltam meg lágyan. - Tényleg teljesen rendben vagyok.
Lehunyt szemekkel fúrta arcát nyakamba, szoros ölelésében érezni lehetett a megkönnyebbülést.
- Fél óráig komolyan azon gondolkodtam, hogy nem engedlek többet meccsre - vallotta be halvány mosollyal az arcán.
- Sara, ez egy véletlen baleset volt, amit ráadásul el is tudtam volna kerülni, ha odafigyelek - próbáltam nyugtatni.
- Tudom, de eszembe jutott, hogy mi van akkor, ha...? Ha esetleg lesz még ilyen. Ha máskor nem leszel ennyire szerencsés. Megijedtem.
- Vigyázok magamra - nyomtam puszit az orrára, mire halkan felnevetett.
- Ajánlom is! Menjünk aludni, elég izgalom jutott mindkettőnknek mára - húzott a lépcső felé, én pedig képtelen voltam ellent mondani neki.

×××

2012 december

Az év vége felé közeledve egyértelműen nem álltak jól a csapat dolgai. A bajnokságban már most jelentős volt a Barcelona előnye és bár a Bajnokok Ligájában jó volt a mérlegünk, nem lehettünk elégedettek. A tavalyi, rekord döntő év után a mostani már-már szörnyű volt. Hiányzott a csapatból az a bizonyos plusz, az a valami, amit nem lehet körülírni, szavakba önteni, mégis feltétlenül szükséges.

Mourinho sípja élesen hasított a levegőbe, mire abbahagytuk a feladatunkat és körülálltuk. Lélegzetünk fehéren szállt a hideg levegőben, ahogy kissé kifulladva hallgattuk a holnapra kitalált taktikát.

- Oké, fejben már megy, most ültessük át a gyakorlatba! - kezdte el kiosztani a trikókat az edzőmeccsre. 

Néhány játékoson elgondolkozott, máskor egyértelmű volt, hogy ki melyik csapatba kerül. Toni fázósan ugrált mellettem, minket hagyott utoljára a Míster.

- Toni! - mutatott az egyik kapura. - Iker, a másikba! - nyújtotta felém a neonszínű edzőtrikót.

Elkaptam kapustársam meglepett pillantását, mikor rájött, hogy ő került a nagy eséllyel holnap kezdőként pályára lépő csapatba. A héten ez már nem először fordult elő, úgyhogy le tudtam vonni a következtetést. Hétfőn még a többiek is kérdőn néztek Mourinhora a csere miatt, ma azonban már tudomásul vették a dolgot
Valószínű volt, hogy a holnapi meccsen nem én fogok védeni. Nem voltam biztos benne, hogy mi ennek az oka, a Míster nem mondott semmit. De volt elég önkritikám, hogy tudjam, az utóbbi pár meccsen többet bizonytalankodtam a szögleteknél és szabadrúgásoknál. Mindent megtettem annak érdekében, hogy javítsak a teljesítményemen, de megértettem edzőnk döntését.
Edzés után a szálloda felé vettük az irányt, holnap reggel utazunk Malagaba.
- Hallod, Iker - csukta be Sese közös szobánk ajtaját. - Mi lesz holnap?
- Remélem nyerünk, szükségünk van minden pontra.
- Nem így értettem. Veled mi lesz?
- Ja - vontam vállat, de nem válaszoltam.
Nem tudtam, mit mondhatnék, de Sergio nem hagyta ennyiben a dolgot.
- Tényleg Toni fog kezdeni, vagy mi van?
- Valószínű - bólintottam végül, megadva magam a kíváncsiságának.
- De miért?
- Figyelj, Toni nagyon jó kapus és csak tisztelni lehet azért, amit tesz. Elmehetne rengeteg klubba játszani, de ő inkább itt marad és az év végén játszik pár meccset. Felnézek rá emiatt.
- Persze, hogy jó, nem ezzel van a bajom. De miért rak ki téged?
- Sok gólt kapok mostanában - motyogtam.
- De nem tehetsz te az összesről! A legtöbben mi is benne voltunk, a védelmet mégsem változtatja meg.
Elmosolyodtam felháborodásán, jólesett, hogy engem véd, de azzal nem jutok előre, ha elkezdek lázongani.
- Sese, holnap Toni véd. Aztán jön egy szünet, utána pedig mindent meg fogok tenni, hogy újra engem válasszon. Te is tudod, hogy van ez. Te is ugyanúgy versenyzel a kezdőbe kerülésért, ahogy én. A maximumot fogom hozni edzéseken, hogy meg tudjam győzni a Místert, hogy nem romlott a teljesítményem.
- Ezt akartam hallani. Jössz kajálni? - pattant fel vigyorogva, mire elnevettem magam. Tipikus Sese.

Fázósan húztam össze magamon a kabátot, miközben leültem Calleti és Alvarito mellé a kispadra. A többiek is lassan szállingóztak kifelé, a második félidő kezdete gyorsan közeledett. Eddig gól nélküli döntetlen volt az állás, ami nem kedvezett nekünk. Ráadásul a játékunk is hagyott némi kivetnivalót maga után annak ellenére, hogy több helyzetünk volt, mint a Malaganak.
A második félidőt azonban szívesebben elfelejtettem volna. Legszívesebben felrohantam volna a pályára, hogy tizenkettedik emberként segítsek a srácoknak, de ezt sajnos nem tehettem meg. Hiába szurkoltam, kiabáltam végig a meccset, nem tehettem semmi konkrétat és ez kikészített. Bármit megtettem volna. hogy egy kicsit átvállaljak a fájdalomból. Mert ez most az volt. A Malaga jobb volt nálunk, a csapatunk pedig csak keresgélte önmagát.
- A bal alsóba fogja lőni! - sziszegtem, mikor Santa Cruz került szembe Tonival.
Természetesen a csatár is észrevette a túlságosan szabadon hagyott pontot és már két góllal vezettek.
Nem sokat javított a kedélyállapotomon, hogy sikerült még egy gólt szereznünk, az eredmény így is 3-2 lett. Egy pillanatra kétségbeesetten dőltem hátra, a kabátot a fejemre húztam. Jó lett volna, ha kiderül, hogy ez az egész csak egy rossz álom és még el sem kezdődött a meccs, de ez hiábavaló remény volt.
Az öltözőben mindenhol csalódott és szomorú arcokat láttam, letaglózott minket az eredmény. Csak abban reménykedtünk, hogy a karácsonyi szünet alatt össze tudjuk szedni magunkat egy kicsit és frissebben kezdünk neki a szezon második felének.

Hajnalban szállt le a gépünk Barajasban, alig vártuk már, hogy hazaérjünk és kialudjuk magunkból a nem túl pozitív érzéseinket. Halkan morogtunk valamit köszönés képpen, aztán bepattantunk az autóinkba és a lehető legrövidebb úton indultunk haza.
Csendesen léptem be a házba, óvatosságom azonban felesleges volt. Doce hevesen üdvözölt, Sara pedig lesietett a lépcsőn. Minden érzelem az arcára volt írva.
- Mielőtt bármit mondasz... - kezdtem, de félbeszakított.
- Kérlek, hadd pofozzam fel Mourinhot - mondta dühösen, elérve, hogy morcos hangulatom ellenére elmosolyodjak.
- Abból semmi jó nem sülne ki.
- De miért gondolta, hogy attól jobb lesz a csapat, ha téged leültet? Zseniális ötlet, ennyi erővel indulhatott volna 1-0-ról a meccs, akkor öngólt lőtt ezzel az ötlettel - füstölgött.
- Sara - próbáltam csitítani. - Nem Toni a hibás a vereségért.
- De ha te vagy a kapuba, nem kaptatok volna hármat.
- Elfogult vagy - borzoltam össze a haját.
Öt perce se voltam itthon, de már sikerült javítani a kedvemen. Tisztában voltam azzal, hogy teljesen szubjektív az irányomban és mindig az én pártomat védi, de dacos ellenállása az edző döntésével szemben szórakoztatott.
- Te vagy a csapatkapitány, a többieknek szükségük van rád! Miért pont téged vett ki? Volt néhány játékos a pályán, akiket le kellett volna cserélni, de a te helyed alap a kezdőben.
- Azt tette, ami szerinte a legjobb a csapatnak.
- Hát akkor elég fura véleménye van a dolgokról. Ha legközelebb nem te védesz...
- Ez most fenyegetés? - mosolyodtam el.
- Nem veszel komolyan - fintorította el arcát sértődötten, mire nevetve húztam magamhoz.
- Sara, mindent megteszek, hogy engem válasszon legközelebb, de nem vonom kétségbe a döntését. Nem volt ma jó a csapat és nagyon valószínű, hogy akkor se nyertük volna, ha engem küld a pályára. Tudod, hogy nagyon sokat jelent nekem, hogy ennyire mellettem állsz és máris sikerült felvidítanod. De tiszteletben kell tartanom az ő véleményét is, attól nem lesz jobb, ha összeveszek vele és a fél csapattal.
- Utálom, hogy ilyen igazságtalan veled szemben - suttogta.
- Én pedig nagyon szeretlek, amiért ennyire kiállsz mellettem - mondtam őszintén.
- Ez természetes.
- Nem, nem az - csókoltam meg. - Hidd el, ez most nagyon sokat segít nekem.
- Én is szeretlek. És ha a következő meccsen nem te játszol, esküszöm, hogy...
- Átadjam neki? - kérdeztem, komolyságot színlelve.
- Természetesen - válaszolta ugyanolyan arckifejezéssel.
Egyszerre pukkant ki belőlünk a nevetés és ha már elkezdtük, alig tudtuk abbahagyni, Elképesztően hálás voltam neki, amiért akaratlanul is elterelte a figyelmemet mindenféle baljós gondolatról és biztosított arról, hogy bármikor kész megvédeni, bárkivel szemben. Csak is neki köszönhettem, hogy a vereség és a kispad ellenére is sikerült viszonylag nyugodt érzésekkel elaludnom.