Sziasztok! Meghoztam a frisst, nem gondoltam volna, hogy még ma sikerül, de elkapott az ihlet :) Eredetileg nem ezt a témát akartam a középpontba rakni, de nem bírtam ki, ha közvetve is, de muszáj volt megemlítenem, mert már alig várom, hogy ténylegesen írhassak róla. Oké, ez így zavaros, úgyhogy csak jó olvasást!
Csanna
2012 július
Leraktam a hazafelé vett vacsorát az asztalra, aztán Sara keresésére indultam. A kertben találtam meg, az egyik napozóágyon feküdt a medence partján. Halkan a vízhez léptem, belemerítettem a kezemet, majd pár cseppet meztelen hasára ejtettem. Ijedten pattantak ki szemei, nem tudtam nem nevetni rémült arckifejezésén. Mikor rájött, hogy csak én vagyok az, csúnya pillantással jutalmazott.
- Nem volt vicces.
- Dehogynem! - vágtam rá, miközben leültem mellé. - Mit szólnál, ha máshol élveznénk kicsit a napsütést? Mondjuk a Bahamákon...
Döbbenten meredt rám egy pillanatig, a következő másodpercben ajkait az enyémre szorította.
- Gyorsan megbocsátottál - kuncogtam.
- Komolyan mondtad? A Bahamák? - kérdezte, mire bólintottam.
- Az eredeti szállást le kellett mondanom, mert a nászutas villát nem adták volna ki nekünk, de a képeket elnézve a szálloda is gyönyörű.
- Miről beszélsz? - tátotta el a száját. - Én miért nem tudtam erről semmit?
- Meglepetésnek szántam volna, de megváltozott a terv - kezdtem magyarázni, de félbeszakított.
- Imádlak - ölelte át a nyakam és szorosan hozzám bújt.
- Gyere, hoztam vacsorát - húztam fel mosolyogva.
- Elviszel a Bahamákra és még vacsorát is hozol... Azt hiszem, megütöttem veled a főnyereményt - nézett fel rám boldogan.
- És még nem is tudod, mit tervezek estére - mondtam titokzatosan, mire felcsillantak a szemei és megszaporázta lépteit.
Teljesen bepörgött, vacsora közben folyamatosan hadart, tervezte a nyaralást. Mikor látta, hogy végeztem, türelmetlenül pakolta el a tányérokat, nem tudtam megállni nevetés nélkül.
- Hova sietsz ennyire? - öleltem át hátulról.
- Kíváncsi vagyok a terveidre - döntötte fejét a mellkasomnak és felnézett rám.
- Ja, igen. Sajnos elfelejtettem, mit akartam. De biztos lesz valami jó film a TV-ben...
Megmerevedett a karjaimban, de mosolyogva magam felé fordítottam és forró csókkal adtam, tudtára, hogy csak hülyéskedek.
- Olyan gonosz vagy! - motyogta.
- Ühüm... - jártam be ajkammal válla vonalát, mire sóhajtva túrt a hajamba. - Mit szólnál egy közös fürdéshez? - kérdeztem két csók között.
- Támogatom - sóhajtott fel, mikor ajkammal megérintettem a füle mögötti apró területet.
Szorosan fogtuk egymás kezét, miközben felsiettünk a fürdőbe. Ekkor újra átöleltem, lágy csókokkal kényeztettem, miközben lehúztam lenge ruhája cipzárját. Kioldottan fürdőruhája pántjait, szemeimmel követtem az anyagot, ahogy földet ér. Mikor újra belenéztem szemeibe, azok már a szenvedélytől izzottak. Egészen elvette az eszemet ez a gyönyörű, mély, egyedülálló zöld tekintet.
Ujjaival egyszerre lágyan és fürgén szabadított meg a ruháimtól, aztán a hajamba túrva húzott magához, hogy összeilleszthesse ajkainkat. Megemeltem és beléptem vele a zuhanykabinba, majd megnyitottam a vizet. A gőz forró páraként szállt fel, körbeölelte összefonódott testünket.
Tusfürdőjének illata orromba kúszott, miközben lágyan kényeztettem teste minden porcikáját. Jóleső sóhajjal fúrta arcát a nyakamba, aztán elrugaszkodott és lábait a csípőm köré fonta. Kezeim azonnal kerek fenekére vándoroltak, de még nem adtam meg neki, amit szeretett volna. Ajkaimmal bejártam minden elérhető területet, teste puhán olvadt az enyémbe.
- Nem kínozz tovább! - rebegte.
Összeillesztettem testünket, mire ajkait egy apró sikoly hagyta el. Lassan mozogtunk együtt, nem üldöztük a beteljesülést, hagytuk, hogy ránk találjon. Tekintetemmel követtem egy vízcseppet, amely legördült a kulcscsontján, majd mellei között áthaladva végül elérte a pontot, ahol egyesültünk.
Halk sóhajaink és hangos nyögéseink visszaverődtek a kabin faláról, még szorosabban öleltem magamhoz, teste minden részét érezni akartam, ahogy az enyémhez simul. Arcát a nyakamba fúrta, karjaival a lehetetlennél is közelebb húzott, miközben éreztem, hogy már közel jár. Testén remegés futott végig, szinte egyszerre értük el a csúcsot, ajkam az övére szorítottam, hogy elfojtsam rekedt nyögésemet.
Hosszú másodpercekkel később zihálva váltunk el egymástól, óvatosan letettem a földre, de nem engedtem el. Újra kinyitottam a csapot, hogy lemossam magunkról az izzadságot. Sokáig álltunk még a zuhany alatt, immáron a szenvedély helyett a szerelem dominált.
- Máskor is lehet ilyen ötleted - nyomott egy utolsó csókot a számra, mielőtt kiszállt volna mellőlem.
Mosolyogva figyeltem, ahogy törülköző mögé rejti tökéletes testét, aztán elzártam a vizet és én is kiléptem.
- Lesz még - kacsintottam rá.
Nevetve várta meg, míg elkészülök, aztán együtt léptünk be a hálószobába. Gyorsan elhelyezkedett a karjaimban, én pedig leoltottam a lámpát. Pár perc telt csak el, mikor lassan nyílni kezdett a nagy sietségben csak félig becsukott ajtó. Összeráncolt szemöldökkel emeltem fel a fejem, a következő pillanatban egy sötét árny jelent meg az ágy mellet és felugrott hozzánk.
- Doce, ki ne találd! - csattantam fel, de elkéstem.
Már összegömbölyödve feküdt a takarón, Sara pedig hangosan nevetett rajta.
- Hát mi van, Gyönyörűm? Féltékeny vagy Ikerre? - duruzsolta neki, miközben kezei közé fogta busa fejét.
Doce mintha csak értette volna, hanyatt vágta magát és a hasát vakartatta.
- Ez kész - dőltem hátra a fejemet fogva. - A kutyám elcsábítja a menyasszonyomat.
Sara mosolyogva fordult felém és könyörgő pillantásának szinte lehetetlen volt ellenállni.
- Sara, ha most itt marad, soha többet nem fogjuk tudni leküldeni - ráztam a fejem. - És különben is, vannak ötleteim, hogy használjuk az ágyat és Doce nem szerepel köztük.
- Te meg az ötleteid - adta meg magát.
- Gyere Nagyfiú, neked kint van a helyed - másztam ki és kiléptem a folyosóra.
Egy kis nógatás árán, de sikerült kiterelni, aztán gondosan kilincsre csuktam az ajtót. Sara szemei csillogtak a sötétben, miközben visszafeküdtem.
- Még hogy velünk alszik... - morogtam miközben finoman rágördültem és egy hosszúra nyúlt jó éjt csókot adtam neki. - Még ha osztoznom is kell vele, az ágy az én területem.
- Iker - nevetett fel. - Hidd el, te vagy az első. Doce... Nem mondom, hogy a gyerekem, inkább a társam, főleg mikor nem vagy itthon. Nyugodtabb vagyok, hogy mellettem van. De a fontossági sorrend egyértelmű.
- Tudom, tudom - fordultam át a hátamra, ő pedig azonnal kihasználta a lehetőséget és a mellkasomra feküdt.
Csendesen feküdtünk egy ideig, a kérdés már ott volt a nyelvem hegyén, mégsem mondtam ki. Felsóhajtott és fentebb csúszott, hogy a szemembe tudjon nézni.
- Tudom, hogy mit akarsz kérdezni. De nem beszélhetnénk meg máskor? Nem akarok most veszekedni... Ahhoz túl boldog vagyok.
Bólintottam, de ezzel a mondatával akaratlanul is megadta a választ. Ha veszekedés lenne belőle, akkor még mindig ugyanaz az álláspontja.
Ennek ellenére nem törtem össze, mosolyogva húztam magunkra a takarót. Igaza volt, ez a nap túl tökéletes volt ahhoz, hogy elrontsuk egy nézeteltéréssel.
Ujjaival egyszerre lágyan és fürgén szabadított meg a ruháimtól, aztán a hajamba túrva húzott magához, hogy összeilleszthesse ajkainkat. Megemeltem és beléptem vele a zuhanykabinba, majd megnyitottam a vizet. A gőz forró páraként szállt fel, körbeölelte összefonódott testünket.
Tusfürdőjének illata orromba kúszott, miközben lágyan kényeztettem teste minden porcikáját. Jóleső sóhajjal fúrta arcát a nyakamba, aztán elrugaszkodott és lábait a csípőm köré fonta. Kezeim azonnal kerek fenekére vándoroltak, de még nem adtam meg neki, amit szeretett volna. Ajkaimmal bejártam minden elérhető területet, teste puhán olvadt az enyémbe.
- Nem kínozz tovább! - rebegte.
Összeillesztettem testünket, mire ajkait egy apró sikoly hagyta el. Lassan mozogtunk együtt, nem üldöztük a beteljesülést, hagytuk, hogy ránk találjon. Tekintetemmel követtem egy vízcseppet, amely legördült a kulcscsontján, majd mellei között áthaladva végül elérte a pontot, ahol egyesültünk.
Halk sóhajaink és hangos nyögéseink visszaverődtek a kabin faláról, még szorosabban öleltem magamhoz, teste minden részét érezni akartam, ahogy az enyémhez simul. Arcát a nyakamba fúrta, karjaival a lehetetlennél is közelebb húzott, miközben éreztem, hogy már közel jár. Testén remegés futott végig, szinte egyszerre értük el a csúcsot, ajkam az övére szorítottam, hogy elfojtsam rekedt nyögésemet.
Hosszú másodpercekkel később zihálva váltunk el egymástól, óvatosan letettem a földre, de nem engedtem el. Újra kinyitottam a csapot, hogy lemossam magunkról az izzadságot. Sokáig álltunk még a zuhany alatt, immáron a szenvedély helyett a szerelem dominált.
- Máskor is lehet ilyen ötleted - nyomott egy utolsó csókot a számra, mielőtt kiszállt volna mellőlem.
Mosolyogva figyeltem, ahogy törülköző mögé rejti tökéletes testét, aztán elzártam a vizet és én is kiléptem.
- Lesz még - kacsintottam rá.
Nevetve várta meg, míg elkészülök, aztán együtt léptünk be a hálószobába. Gyorsan elhelyezkedett a karjaimban, én pedig leoltottam a lámpát. Pár perc telt csak el, mikor lassan nyílni kezdett a nagy sietségben csak félig becsukott ajtó. Összeráncolt szemöldökkel emeltem fel a fejem, a következő pillanatban egy sötét árny jelent meg az ágy mellet és felugrott hozzánk.
- Doce, ki ne találd! - csattantam fel, de elkéstem.
Már összegömbölyödve feküdt a takarón, Sara pedig hangosan nevetett rajta.
- Hát mi van, Gyönyörűm? Féltékeny vagy Ikerre? - duruzsolta neki, miközben kezei közé fogta busa fejét.
Doce mintha csak értette volna, hanyatt vágta magát és a hasát vakartatta.
- Ez kész - dőltem hátra a fejemet fogva. - A kutyám elcsábítja a menyasszonyomat.
Sara mosolyogva fordult felém és könyörgő pillantásának szinte lehetetlen volt ellenállni.
- Sara, ha most itt marad, soha többet nem fogjuk tudni leküldeni - ráztam a fejem. - És különben is, vannak ötleteim, hogy használjuk az ágyat és Doce nem szerepel köztük.
- Te meg az ötleteid - adta meg magát.
- Gyere Nagyfiú, neked kint van a helyed - másztam ki és kiléptem a folyosóra.
Egy kis nógatás árán, de sikerült kiterelni, aztán gondosan kilincsre csuktam az ajtót. Sara szemei csillogtak a sötétben, miközben visszafeküdtem.
- Még hogy velünk alszik... - morogtam miközben finoman rágördültem és egy hosszúra nyúlt jó éjt csókot adtam neki. - Még ha osztoznom is kell vele, az ágy az én területem.
- Iker - nevetett fel. - Hidd el, te vagy az első. Doce... Nem mondom, hogy a gyerekem, inkább a társam, főleg mikor nem vagy itthon. Nyugodtabb vagyok, hogy mellettem van. De a fontossági sorrend egyértelmű.
- Tudom, tudom - fordultam át a hátamra, ő pedig azonnal kihasználta a lehetőséget és a mellkasomra feküdt.
Csendesen feküdtünk egy ideig, a kérdés már ott volt a nyelvem hegyén, mégsem mondtam ki. Felsóhajtott és fentebb csúszott, hogy a szemembe tudjon nézni.
- Tudom, hogy mit akarsz kérdezni. De nem beszélhetnénk meg máskor? Nem akarok most veszekedni... Ahhoz túl boldog vagyok.
Bólintottam, de ezzel a mondatával akaratlanul is megadta a választ. Ha veszekedés lenne belőle, akkor még mindig ugyanaz az álláspontja.
Ennek ellenére nem törtem össze, mosolyogva húztam magunkra a takarót. Igaza volt, ez a nap túl tökéletes volt ahhoz, hogy elrontsuk egy nézeteltéréssel.
×××
- Iker - torpant meg Sara, mikor az egyik alkalmazott a szálloda helyett a különálló házak felé vezetett minket. - Hova megyünk?
- Nézd! - mutattam a kanyarban feltűnő épületre.
- De... Nem úgy volt, hogy ezt nem adják ki?
- A hotelben már minden lakosztály foglalt volt, ezért felajánlották a házak egyikét. Ez nem a nászutas villa, az kicsit odébb van.
- De miért nem mondtad?
- Meglepetésnek szántam - nyomtam egy puszit a hajába. - Gyere! - fogtam meg a kezét és a szállásunk felé húztam.
A fiatal srác már a bejáratnál várt, kinyitotta az ajtót és előre engedett minket. Belépve gyönyörű látvány tárult a szemünk elé. A ház hatalmas volt, tágas és világos. A falak, a berendezések fából készültek, egyszerre sugározva egyszerűséget és luxust. A hatalmas, faltól-falig érő ablakokon besütött az épp felkelő nap, vöröses ragyogásba vonva mindent.
A kísérőnk látva, hogy nincs már rá szükségünk távozott, mi pedig elindultunk, hogy jobban körülnézzünk. Minden helyiségben hatalmas tér és kifinomultság fogadott minket. A hálószobánkon keresztül kiléptünk a teraszra, ahol már megterített asztal várt minket a reggelivel.
- Gyönyörű - suttogta Sara, szemét a saját, feszített víztükrű medencénkre szegezve, amitől csupán pár méterre már maga az óceán hullámzott. - Egy órája vagyok a szigeten és már beleszerettem.
Mosolyogva öleltem át hátulról, csendesen merültünk el a látványban. Az idilli pillanatot hasam korgása szakította meg.
- Nem is te lennél - fordult szembe velem Sara nevetve.
- Kihasználom a szünetet. Amiről a Míster nem tud, az nem fáj neki - ültem le az asztalhoz és nekiláttam a reggelinek.
Mosolyogva puszit nyomott a halántékomra aztán visszament a házba és elkezdte kipakolni a cuccainkat. Mire én végeztem, ő is kész lett. Nem tudom, hogy csinálja, de ha pakolásról, ruhákról vagy vásárlásról van szó, bármikor fel tud pörögni, még egy több óra hosszás repülőút után is.
- És most? Mit csináljunk? - kérdezte, mikor beléptem az ajtón.
- Sara - nyomtam el egy ásítást. - Ha nem alszok legalább fél órát, nem élem túl a mai napot - mondtam egy bocsánatkérő mosoly kíséretében.
- Fél óra - emelte fel az ujját szigorúan, de szemében pajkos fény csillant.
Fáradtan dőltem be a puha párnák közé, egy szempillantás alatt elaludtam.
Fogalmam sem volt, mennyi az idő, mikor kinyitottam a szemeimet. Hunyorogva fordultam át a másik oldalamra, Sara után kezdtem kutatni. Az üvegajtón keresztül láttam, hogy a medencében van, állát a karjaira támasztva figyelte az óceánt. Átöltöztem, aztán halkan elhúztam az üvegajtót, sikerült észrevétlenül mögé lépnem. Egy puszit nyomtam meztelen lapockájára, mire mosolyogva dőlt neki a mellkasomnak.
- Olyan vagy, mint egy kisbaba: eszel és alszol - fordította hátra a fejét.
Kuncogva öletem át a derekát, tenyerem hasára simítottam, ő pedig fejét a vállamra hajtotta.
- Most már később van? - kérdeztem végül.
Nem válaszolt, de éreztem, hogy most nem ütközök ellenállásba.
- Tudom, hogy mit fogsz mondani - mondtam halkan. - Már múltkor is tudtam. Nem azért kérdezem meg mindig, mert siettetni akarlak, hanem mert tudni szeretném, hogy éppen akkor mit gondolsz róla.
- Utálom, mikor látom látom az arcodon a szomorúságot. Bármit megtennék, hogy örömet okozzak neked, de képtelen vagyok rá. Nem tudom azt mondani, hogy készen állok az anyaságra.
- Sara... - kezdtem el tiltakozni. - Én nem várom el ezt tőled. Csak szeretném megérteni, hogy mi okozza ezt a gátat benned, szeretnék segíteni...
Nem hagyta, hogy befejezze a mondatot, félbeszakított.
- Szeretnél apa lenni.
- Igen, szeretnék. Nem lenne nálam boldogabb ember a földön. De ezt veled szeretném megosztani, azt akarom, hogy te legyél a gyerekem anyja. És várok rád, Sara, addig, ameddig szükséges. De látom, hogy van még valami, valami, amiről nem tudok.
- Túlságosan szeretlek - suttogta alig hallhatóan.
A szemöldököm a homlokom közepéig szaladt, fogalmam sem volt, miről beszél.
- Iker, neked fogalmad sincs arról, hogy mennyit jelentesz nekem. Én... én nem akartam szerelmes lenni. Elegem volt a pasikból, főleg a focistákból. Dolgozni akartam, visszamenni az egyetemre, karriert csinálni. A tökéletes tervembe nem illett bele egy szerelem. Aztán jöttél te, mint egy forgószél, teljesen felkavartad az én nyugodt életemet és mire feleszméltem, már te lettél a legfontosabb számomra. De egyáltalán nem bánom, az a bizonyos novemberi nap életem legboldogabb pillanatai közé tartozik. És minden alkalommal, mikor belenézek a szemedbe tudom, hogy mekkora mázlista vagyok, hogy te is ezt érzed. Végre találtam valakit, aki nem akar megváltoztatni, elfogad minden hibámmal együtt és önmagamért szeret. És pont ezért félek. Mi van, ha nem leszek jó anya? Ha csalódást okozok neked? Ha...
Hevesen szorítottam ajkam az övére, addig csókoltam, míg volt levegőm.
- Ezt a butaságot azonnal verd ki a fejedből! - fogtam arcát két kezem közé. - Sara, hogy jut ilyen az eszedbe? Hiszen David imád téged, annyira jól bánsz vele. És pont azért amit mondtál, amiért elfogadjuk egymást mindennel együtt, azért lesz tökéletes minden, mikor eljön az idő.
- De...
- Nincs de! - nyomtam puszit a homlokára. - Feleslegesen aggódsz.
Szembefordult velem, szemeit lehunyva ölelt át. Arcom nedves tincsei közé fúrtam és szorosan húztam az ölembe.
- Miért nem mondtad ezt hamarabb?
- Nem kérdezted - mosolyodott el halványan, mire nevetve ráztam meg a fejem.
- Annyira bolond tudsz lenni néha! Még hogy csalódást fogsz okozni... Csak tudnám, mi jár a fejedben, mikor ezeket kitalálod - simítottam végig az arcán. - Van még más kétséged? - kérdeztem félig komolyan, félig viccesen.
Ezúttal sokkal szélesebb mosollyal az arcán rázta meg a fejét, majd egy hosszú csókra hajolt felém.
- Tudod, mit szeretek még nagyon benned? - húzódott el hirtelen. - Mindig helyre tudod rakni az agyam, ha hülye gondolataim vannak.
- Valakinek muszáj észnél lenni kettőnk közül...
- Azért ne túlozzunk - forgatta meg játékosan a szemeit, mielőtt kimászott volna a medencéből. - Hogy is van ez? Ettél, aludtál, akkor most megint enni fogsz?
- Vagy lemehetnénk a partra is - szóltam közbe mosolyogva, figyelmen kívül hagyva piszkálódását.
Villámgyorsan elszaladt a két hét, már az utolsó napunkat töltöttük a szigeten. Mindenféle kétség nélkül mondhatom, hogy minden napját élveztem. Sikerült elfelejtenünk a mindennapok stresszeit, annyi időt tudtunk egymással tölteni, amennyit egész évben kellene és a média is viszonylag békén hagyott minket.
Mosolyogva figyeltem Sarát, nagyon úgy tűnt, elaludt a tűző napon. Kezembe vettem a naptejet és lassan bekentem testének minden pontját.
- Hmm... köszönöm - nyitotta ki szemeit hunyorogva, majd ujjait a hajamba fűzve lehúzott magához.
- Máskor is, Cigánylány - mosolyogtam rá.
Az utóbbi pár napban rászoktam, hogy így hívom. Amúgy is kissé kreol árnyalatú bőre hihetetlen barna lett, ő pedig tudta, hogy hangsúlyozza ki.
- Csak féltékeny vagy - nevetett ki, aztán karját az enyém mellé rakta, hogy felhívja figyelmem a kettőnk közti színkülönbségre. - Mondanám, hogy te meg Hófehérke vagy, de...
Szavai halk sikolyba fulladtak, mikor felkaptam, tiltakozása nem gátolt meg abban, hogy mindenféle mártózás nélkül, finoman bedobjam a vízbe. Levegőért kapkodva bukkant fel pár másodperc múlva, képtelen voltam visszafojtani nevetésem arckifejezése láttán.
- Ezt még visszakapod! - fenyegetett játékosan.
Széles vigyorral csatlakoztam hozzá, mire azonnal átölelt és hagyta, hogy én tartsam a vízben.
- És hogy tervezed megbosszulni? - nyomtam egy puszit az arcára, még mindig mosolyogva.
- Szenvedni fogsz - susogta, de szemei szavai ellenére boldogan csillogtak. - Nem akarok hazamenni - váltott témát.
- Pedig nem szívesen hagynálak itt. Majd ráérsz szomorkodni, ha én már az edzőtáborban leszek - húztam közelebb magamhoz.
- Nagyon magabiztos vagy - mondta, mire megszüntettem a köztünk lévő távolságot.
Csókunk minden más gondolatot kiűzött a fejemből, telt ajkai jóleső mámort ígértek. Mikor elszakadtunk egymástól, elégedetten láttam, hogy az ő is ugyanazokkal az érzésekkel küzd, mint én.
- Mennünk kell - sóhajtottam és összefűzve ujjainkat sétáltam ki a vízből.
Sara átölelte a derekamat és felmosolygott rám.
- Azt hiszem, ez volt a kedvenc nyaralásom. Mondjuk, tavaly is ezt mondtam meg azelőtt is. Úgyhogy... Hova megyünk jövőre?
- Nézd! - mutattam a kanyarban feltűnő épületre.
- De... Nem úgy volt, hogy ezt nem adják ki?
- A hotelben már minden lakosztály foglalt volt, ezért felajánlották a házak egyikét. Ez nem a nászutas villa, az kicsit odébb van.
- De miért nem mondtad?
- Meglepetésnek szántam - nyomtam egy puszit a hajába. - Gyere! - fogtam meg a kezét és a szállásunk felé húztam.
A fiatal srác már a bejáratnál várt, kinyitotta az ajtót és előre engedett minket. Belépve gyönyörű látvány tárult a szemünk elé. A ház hatalmas volt, tágas és világos. A falak, a berendezések fából készültek, egyszerre sugározva egyszerűséget és luxust. A hatalmas, faltól-falig érő ablakokon besütött az épp felkelő nap, vöröses ragyogásba vonva mindent.A kísérőnk látva, hogy nincs már rá szükségünk távozott, mi pedig elindultunk, hogy jobban körülnézzünk. Minden helyiségben hatalmas tér és kifinomultság fogadott minket. A hálószobánkon keresztül kiléptünk a teraszra, ahol már megterített asztal várt minket a reggelivel.
- Gyönyörű - suttogta Sara, szemét a saját, feszített víztükrű medencénkre szegezve, amitől csupán pár méterre már maga az óceán hullámzott. - Egy órája vagyok a szigeten és már beleszerettem.
Mosolyogva öleltem át hátulról, csendesen merültünk el a látványban. Az idilli pillanatot hasam korgása szakította meg.
- Nem is te lennél - fordult szembe velem Sara nevetve.
- Kihasználom a szünetet. Amiről a Míster nem tud, az nem fáj neki - ültem le az asztalhoz és nekiláttam a reggelinek.
Mosolyogva puszit nyomott a halántékomra aztán visszament a házba és elkezdte kipakolni a cuccainkat. Mire én végeztem, ő is kész lett. Nem tudom, hogy csinálja, de ha pakolásról, ruhákról vagy vásárlásról van szó, bármikor fel tud pörögni, még egy több óra hosszás repülőút után is.
- És most? Mit csináljunk? - kérdezte, mikor beléptem az ajtón.
- Sara - nyomtam el egy ásítást. - Ha nem alszok legalább fél órát, nem élem túl a mai napot - mondtam egy bocsánatkérő mosoly kíséretében.
- Fél óra - emelte fel az ujját szigorúan, de szemében pajkos fény csillant.
Fáradtan dőltem be a puha párnák közé, egy szempillantás alatt elaludtam.
Fogalmam sem volt, mennyi az idő, mikor kinyitottam a szemeimet. Hunyorogva fordultam át a másik oldalamra, Sara után kezdtem kutatni. Az üvegajtón keresztül láttam, hogy a medencében van, állát a karjaira támasztva figyelte az óceánt. Átöltöztem, aztán halkan elhúztam az üvegajtót, sikerült észrevétlenül mögé lépnem. Egy puszit nyomtam meztelen lapockájára, mire mosolyogva dőlt neki a mellkasomnak.
- Olyan vagy, mint egy kisbaba: eszel és alszol - fordította hátra a fejét.
Kuncogva öletem át a derekát, tenyerem hasára simítottam, ő pedig fejét a vállamra hajtotta.
- Most már később van? - kérdeztem végül.
Nem válaszolt, de éreztem, hogy most nem ütközök ellenállásba.
- Tudom, hogy mit fogsz mondani - mondtam halkan. - Már múltkor is tudtam. Nem azért kérdezem meg mindig, mert siettetni akarlak, hanem mert tudni szeretném, hogy éppen akkor mit gondolsz róla.
- Utálom, mikor látom látom az arcodon a szomorúságot. Bármit megtennék, hogy örömet okozzak neked, de képtelen vagyok rá. Nem tudom azt mondani, hogy készen állok az anyaságra.
- Sara... - kezdtem el tiltakozni. - Én nem várom el ezt tőled. Csak szeretném megérteni, hogy mi okozza ezt a gátat benned, szeretnék segíteni...
Nem hagyta, hogy befejezze a mondatot, félbeszakított.
- Szeretnél apa lenni.
- Igen, szeretnék. Nem lenne nálam boldogabb ember a földön. De ezt veled szeretném megosztani, azt akarom, hogy te legyél a gyerekem anyja. És várok rád, Sara, addig, ameddig szükséges. De látom, hogy van még valami, valami, amiről nem tudok.
- Túlságosan szeretlek - suttogta alig hallhatóan.
A szemöldököm a homlokom közepéig szaladt, fogalmam sem volt, miről beszél.
- Iker, neked fogalmad sincs arról, hogy mennyit jelentesz nekem. Én... én nem akartam szerelmes lenni. Elegem volt a pasikból, főleg a focistákból. Dolgozni akartam, visszamenni az egyetemre, karriert csinálni. A tökéletes tervembe nem illett bele egy szerelem. Aztán jöttél te, mint egy forgószél, teljesen felkavartad az én nyugodt életemet és mire feleszméltem, már te lettél a legfontosabb számomra. De egyáltalán nem bánom, az a bizonyos novemberi nap életem legboldogabb pillanatai közé tartozik. És minden alkalommal, mikor belenézek a szemedbe tudom, hogy mekkora mázlista vagyok, hogy te is ezt érzed. Végre találtam valakit, aki nem akar megváltoztatni, elfogad minden hibámmal együtt és önmagamért szeret. És pont ezért félek. Mi van, ha nem leszek jó anya? Ha csalódást okozok neked? Ha...
Hevesen szorítottam ajkam az övére, addig csókoltam, míg volt levegőm.
- Ezt a butaságot azonnal verd ki a fejedből! - fogtam arcát két kezem közé. - Sara, hogy jut ilyen az eszedbe? Hiszen David imád téged, annyira jól bánsz vele. És pont azért amit mondtál, amiért elfogadjuk egymást mindennel együtt, azért lesz tökéletes minden, mikor eljön az idő.
- De...
- Nincs de! - nyomtam puszit a homlokára. - Feleslegesen aggódsz.
Szembefordult velem, szemeit lehunyva ölelt át. Arcom nedves tincsei közé fúrtam és szorosan húztam az ölembe.
- Miért nem mondtad ezt hamarabb?
- Nem kérdezted - mosolyodott el halványan, mire nevetve ráztam meg a fejem.
- Annyira bolond tudsz lenni néha! Még hogy csalódást fogsz okozni... Csak tudnám, mi jár a fejedben, mikor ezeket kitalálod - simítottam végig az arcán. - Van még más kétséged? - kérdeztem félig komolyan, félig viccesen.
Ezúttal sokkal szélesebb mosollyal az arcán rázta meg a fejét, majd egy hosszú csókra hajolt felém.
- Tudod, mit szeretek még nagyon benned? - húzódott el hirtelen. - Mindig helyre tudod rakni az agyam, ha hülye gondolataim vannak.
- Valakinek muszáj észnél lenni kettőnk közül...
- Azért ne túlozzunk - forgatta meg játékosan a szemeit, mielőtt kimászott volna a medencéből. - Hogy is van ez? Ettél, aludtál, akkor most megint enni fogsz?
- Vagy lemehetnénk a partra is - szóltam közbe mosolyogva, figyelmen kívül hagyva piszkálódását.
Villámgyorsan elszaladt a két hét, már az utolsó napunkat töltöttük a szigeten. Mindenféle kétség nélkül mondhatom, hogy minden napját élveztem. Sikerült elfelejtenünk a mindennapok stresszeit, annyi időt tudtunk egymással tölteni, amennyit egész évben kellene és a média is viszonylag békén hagyott minket.
Mosolyogva figyeltem Sarát, nagyon úgy tűnt, elaludt a tűző napon. Kezembe vettem a naptejet és lassan bekentem testének minden pontját.
- Hmm... köszönöm - nyitotta ki szemeit hunyorogva, majd ujjait a hajamba fűzve lehúzott magához.
- Máskor is, Cigánylány - mosolyogtam rá.
Az utóbbi pár napban rászoktam, hogy így hívom. Amúgy is kissé kreol árnyalatú bőre hihetetlen barna lett, ő pedig tudta, hogy hangsúlyozza ki.
- Csak féltékeny vagy - nevetett ki, aztán karját az enyém mellé rakta, hogy felhívja figyelmem a kettőnk közti színkülönbségre. - Mondanám, hogy te meg Hófehérke vagy, de...
Szavai halk sikolyba fulladtak, mikor felkaptam, tiltakozása nem gátolt meg abban, hogy mindenféle mártózás nélkül, finoman bedobjam a vízbe. Levegőért kapkodva bukkant fel pár másodperc múlva, képtelen voltam visszafojtani nevetésem arckifejezése láttán.
- Ezt még visszakapod! - fenyegetett játékosan.
Széles vigyorral csatlakoztam hozzá, mire azonnal átölelt és hagyta, hogy én tartsam a vízben.
- És hogy tervezed megbosszulni? - nyomtam egy puszit az arcára, még mindig mosolyogva.- Szenvedni fogsz - susogta, de szemei szavai ellenére boldogan csillogtak. - Nem akarok hazamenni - váltott témát.
- Pedig nem szívesen hagynálak itt. Majd ráérsz szomorkodni, ha én már az edzőtáborban leszek - húztam közelebb magamhoz.
- Nagyon magabiztos vagy - mondta, mire megszüntettem a köztünk lévő távolságot.
Csókunk minden más gondolatot kiűzött a fejemből, telt ajkai jóleső mámort ígértek. Mikor elszakadtunk egymástól, elégedetten láttam, hogy az ő is ugyanazokkal az érzésekkel küzd, mint én.
- Mennünk kell - sóhajtottam és összefűzve ujjainkat sétáltam ki a vízből.
Sara átölelte a derekamat és felmosolygott rám.
- Azt hiszem, ez volt a kedvenc nyaralásom. Mondjuk, tavaly is ezt mondtam meg azelőtt is. Úgyhogy... Hova megyünk jövőre?
Szia!
VálaszTörlésNagyon tetszett ez a fejezet. Kicsit fura úgy olvasni a gyerek témáról és az ezzel kapcsolatos "vitákról" hogy már tudni lehet hogy úton van a kicsi. Már nagyon várom azokat a részeket és hogy hogy fogod megírni. Én már annyifélekképpen elképzeltem hogy derül ki, Iker hogy tudja meg úgyhogy kíváncsi vagyok arra te hogy gondolod.
Várom a következő részt, csak így tovább!
Puszi,
Fruzsi
Szia!
TörlésMióta tudom, hogy Sara terhes, várom azt a részt, ahol végre írhatok róla, minden nap eszembe jut egy új ötlet. Már csak pár rész és az következik :)
A fejemben már létezik egy ötlet, de szeretném tényleg tökéletesre írni azt a részt, bár tudom, hogy nem tetszhet mindenkinek.
Köszi hogy írtál!
Csanna