56. fejezet

Sziasztok! Már itt is van az új rész, visszaolvasva látom, hogy jó hosszú lett. Köszönöm az előző részhez érkezett pipákat és kommentet :) Remélem, ez is tetszeni fog nektek

Puszi

Csanna

2012 június

A válogatott keret kihirdetése és a barátságos meccsek között volt pár nap, mindannyian tudtuk, hogy valószínűleg ezek lesznek az utolsó nyugis napok, mielőtt elkezdenénk a felkészülést, elutaznánk Lengyelországba és megkezdődne az Európa bajnokság. Sarával úgy döntöttünk, elvonulunk egy kicsit a világ - és főleg a mostanában folyamatosan rólunk cikkező sajtó - elől, erre tökéletes helyszín volt Corral de Almaguer. Sara szülővárosában a paparazzók látványosságnak számítottak mikor néha felbukkantak, úgyhogy széles mosollyal csuktam be a kocsiajtót, mikor megérkeztünk a szülei házához. Ebben a három napban a lehető legtöbb időt kívántam Sarával tölteni, mindenféle stressz nélkül. Ezúttal "lehetett a barátnőm" a kontinensbajnokság alatt, a Szövetség nem ellenkezett, de a világbajnokság hajtásából kiindulva tudtuk, hogy nem sok időnk lesz egymásra.

Felvittem a cuccainkat Sara szobájába és letettem az egyszemélyes ágy mellé, amely láttán fantáziám szárnyra kapott. Magam elé képzeltem, ahogy összefonódva, meztelenül fekszünk rajta, de gyorsan próbáltam kiűzni fejemből ezeket a képeket. Míg itt vagyunk, semmi ilyen nem fog történni.

Ez volt az első alkalom, hogy a látogatásunk nem csupán egy napra szólt, a kialakuló helyzet miatt próbáltam egész nap visszafogni magam, csak akkor csókoltam meg hosszabban, akkor kalandoztak kezeim merészebb tájakra, mikor Goya és Irene nem voltak a szobában. Sara nyilván tudta, hogy miért vagyok ilyen és nemes egyszerűséggel kinevetett. A szemében játszó huncut csillogásból tudtam, hogy nem fogja megkönnyíteni a dolgom.

Vacsora után segítettem leszedni az asztalt és kivittem a tányérokat a konyhába. Sara mosogatni kezdett, úgyhogy magamra vállaltam a törölgetést. Irene és Goya hangja behallatszott a nappaliból, mi azonban csendben dolgoztunk. Mikor az utolsó tányért is beraktam a szekrénybe, Sara megállt előttem és átölelte a nyakam.

- Csókolj meg - suttogta.

Elmosolyodtam nyílt kijelentésén, aztán megtettem, amit kért. Próbáltam minél finomabban csókolni, de neki más elképzelései voltak. Vadul a hajamba túrt, nyelve rátalált az enyémre, miközben finoman harapdálta ajkamat.

- Azt akarom, hogy olyan legyél, mint otthon - susogta, mikor elszakadtunk egymástól. - Ne fogd vissza magad, csak azért, mert itt van a családom.

Lehajoltam, belecsókoltam a nyakába, majd végigpusziltam válla vonalát. Imádtam a bőre édes ízét, imádtam az illatát, ezt a tiszta Sara illatot.

- Ne kérd tőlem, hogy támadjalak le a nappali közepén.

- Nem is ezt mondom - nevette el magát. - Anya tudja, hogy két és fél éve együtt vagyunk, nem most jött le a falvédőről. Semmi kifogása nem lesz az ellen, ha végre megcsókolsz rendesen és úgy viselkedünk, mint akik szeretik egymást - mosolygott rám, aztán kihúzott a konyhából.

Leültem a kanapéra, vártam, hogy Sara is elhelyezkedjen mellettem, de ő úgy döntött, ma mindenképpen megtöri az ellenállásomat és az ölembe ült. Mikor átöleltem a derekát, nekidőlt a mellkasomnak és bár nem láttam az arcát, tudtam, hogy ajkán győzedelmes mosoly ragyog. Goyának rengeteg kérdése volt az esküvővel kapcsolatban, sokáig beszélgettünk.

Azon kaptam magam, hogy apró köröket rajzolok Sara derekára, mire ő hátrafordult és egy puszit lehelt az arcomra. Elkaptam Goya pillantását, ahogy mosolyogva figyelt bennünket és rá kellett jönnöm, hogy igaza volt Sarának.

A szobája ajtaja épp, hogy becsukódott mögöttünk, de ő ajkait már az enyémre szorította. Tudtam, hogy mit tervez és nevetve toltam el magamtól.

- Nem, Sara - ráztam meg a fejem. - Ha akarod, megcsókollak bárki előtt, de nem fogok veled szeretkezni, mikor Irene itt alszik a mellettünk lévő szobában, anyukád meg eggyel arrébb.

- Szende szűz - nyújtotta ki a nyelvét, aztán ügyet sem vetve rám, vetkőzni kezdett.

Kínlódva figyeltem, ahogy sorra tűnnek el róla a takaró anyagok, végül csupán fehérneműben állt előttem. Azt hittem, ezzel végzett, de tévedtem. Előhalászta a mezemet a bőröndből, a melltartója kapcsához nyúlt és elképesztő lassúsággal vette le. Ajkamba harapva figyeltem, ahogy az ismerős domborulatok előtűnnek, aztán újra elvesznek a pizsamája alatt.

Túlságosan is ugyanazt akartam, mint ő és tisztában is volt vele. Ahogy azzal is, hogy nem az a típus vagyok, aki a szülei házában teperi le, ezért húzta kicsit az agyam, de a mesterkedése túlságosan jól sikerült. Végignézett rajtam, szemei csak egy pillanattal időztek tovább a nadrágom elején, de neki ennyi is elég volt és győztes mosollyal feküdt be az ágyba. Kissé dühösen feküdtem le mellé, erősen markoltam meg a derekát és szorosan magamhoz húztam, hogy érezze csábítása eredményét.

- Miért csinálod ezt velem? - suttogtam a hajába. - Miért akarod ennyire? Tudod, hogy én is szeretném, de itt nem fogom megtenni.

Válasz helyett nyakamra szorította forró ajkát, mire tehetetlenül fordultam a hátamra, kibontakozva öleléséből. A plafont nézve próbáltam lehiggadni, kevés sikerrel. A keskeny ágyon muszáj volt szorosan összebújnunk, így a testem minden pontja bizsergett, még többet akarva. A szemeim előtt képek villantak fel, amik nem segítettek az alhasamban lévő görcs feloldásán. Percekig feküdtünk néma csendben, tudtam, hogy ő sem tud aludni. Két lehetőségünk volt és egyértelmű volt, hogy melyiket fogom választani.

Egy sóhajjal megadtam magam és felé gördültem. Láttam, hogy felcsillannak a szemei, de még mielőtt megszólalhatott volna, megcsókoltam. Ujjai már a hajamban kalandoztam, lábait a csípőm köré kulcsolva vont még közelebb magához. Az elfojtott vágyak hirtelen robbantak ki belőlük, tudtuk, hogy ezt most gyors és vad lesz. Leszedtem róla a mezt, ajkam végighúztam a bőrén, egyszerre haraptam és csókoltam, miközben ő már a boxeremet rángatta le rólam. Borzasztóan szerettem volna egyből összeilleszteni testünket, de józan eszem azt súgta, hogy ne siessem el. Egyikünk sem vágyott most hosszas bevezetésre, de perceken keresztül csak simogattuk és csókoltuk egymást. Mikor már mindketten készen álltunk, megemelte a csípőjét, így testünk összeforrt.

Egyre vadabbul szerettük egymást, csípőm mozgása gyorsan űzött mindkettőnket a végső robbanás felé. Mellei minden egyes mozdulatnál a mellkasomat súrolták, puszikkal lepte be vállamat, néha pedig megharapott, hogy elfojtsa nyögéseit. Ahogy közeledtünk a csúcshoz, úgy lettünk akaratlanul is egyre hangosabbak.

- Ssh! - ajkam az övére tapasztottam, hogy tompítsam sóhajainkat, miközben szinte teljesen leálltam a mozgással, édes kínokat okozva magunknak.

- Iker - könyörgött hangtalanul.

Finoman fogaim közé vettem alsó ajkát, fordítottam a helyzetünkön, engedtem, hogy ő irányítson. Szorosan átöleltem a hátát, elszakadtam ajkaitól és áttértem a kulcscsontjára, de mielőtt még lentebbi tájakra tévedtem volna, visszahúzta magához az arcom és megcsókolt, ezzel egy időben éreztem, hogy teste megfeszül, majd remegés futott végig rajta. Magamra szorítottam a csípőjét, pár pillanat múlva én is megtapasztalhattam a semmihez sem fogható érzést.

Egy reszketeg sóhaj kíséretében mellém gördült, mosolyogva simított végig az arcomon.

- Ne mondj semmit! - nevettem el magam halkan, miközben magunkra húztam a takarót.

Reggel óvatosan kimásztam Sara mellől és vigyorogva néztem végig meztelen testén. A haja kócos volt, az ajka a szokásosnál is pirosabb, a kulcscsontján a halvány, de észrevehető karcolásokat nyilvánvalóan a borostám okozta. Leguggoltam mellé, hogy szemügyre vegyem a melle alatti harapásnyomnak tűnő foltot, mikor megmozdult és kinyitotta szemeit. Végignézett ruha nélküli alakomon, aztán lassan mosolyra húzta a száját.

- Még nem öltöztél fel? Mi lesz, ha bejön valaki és meglát minket így? - kérdezte kedvesen gúnyolódva.

- Tegnap éjszaka megváltozott a véleményem. Meggyőző tudsz lenni, ha akarsz.

Megállt mellettem és ő is szemügyre vette a foltokat, aztán a tükrön keresztül rám vigyorgott.

- Úgy tűnik, mindent megtettünk, hogy halkak legyünk - fordult szembe velem, végigsimított a vállamon, melyen ott voltak esti szenvedélyének nyomai.

- Anya? - kérdezte Sara, mikor a konyhában csak Irene-t találtuk.

- Vásárol - kortyolt bele a kávéjába.

- Mióta kávézol? - vonta össze a szemöldökét Sara.

- Ha a mai éjszakát is úgy tervezitek tölteni, mint a tegnapit, szóljatok és lejövök a kanapéra aludni. Vékonyak a falak - vigyorodott el.

Összenéztünk Sarával egy pillanatra, aztán én zavartan elfordultam, ő azonban kihívóan nézett húgára.

- Valami gond van?

- Nem, nincs ezzel semmi baj, felnőttek vagytok - Irene láthatóan élvezte a dolgot, én azonban szerettem volna, ha ejtjük a témát.

- Aludj nyugodtan a szobádban ma este - mondtam, mire Sara döbbenten pillantott rám.

- Csak hülyéskedünk, Iker! Mikor két éve hazaestem decemberben, semmire sem vágytam, csak hogy kisírhassam magam és elfelejtsem az aznap estét, de te akkor sokkal hangosabb voltál, mint mi tegnap éjszaka - nevetett Irene-re, aztán egy puszit nyomott testvére arcára és el volt intézve az apró vita.

Mosolyogva fordult felém, de mikor meglátta, milyen feszült vagyok, elkomorodott. Tudtam, hogy arról beszélt, mikor majdnem a szakításig összevesztünk és fájt hallani, hogy ennyire megbántottam. Mégsem emiatt szorítottam ökölbe a kezem, nem emiatt feszült meg a testem összes izma. Szó nélkül sarkon fordultam és visszamentem Sara szobájába.

- Iker, ne haragudj, sajnálom, nem úgy értettem - jött utánam Sara és becsukta maga mögött az ajtót.

A földön még ott hevertek az éjszaka egymásról eltávolított ruhadarabok, de most egy pillantásra sem méltattam őket. Becsapva éreztem magam, mint akit kihasználtak, a düh lassan áradt szét a testemben.

- Szólhattál volna, hogy azért volt az egész, mert vissza akartál vágni - kezdtem fojtott hangon, de tudtam, hogy nem fogom tudni halkan végigmondani.

- Mi van? - kérdezte apró mosollyal, de az is gyorsan eltűnt, mikor belenézett megbántottságtól csillogó szemeimbe.

- Igazán jólesik, hogy csak azért feküdtél le velem, mert vissza akartál adni egy álmatlan éjszakát a testvérednek. Mondhattad volna hamarabb is, akkor nem kérem, hogy halkabb legyél.

Arcára kiült a döbbentet, majd gyorsan felváltotta a kétségbeesés.

- Nem, hát persze, hogy nem! Iker, úgy néztem én ki, mint akinek az a célja? És különben sem lefeküdtem veled, azt a tinilányok csinálják a pasijukkal, akit alig pár hónapja ismernek...

- Jó, hogy a szavak jelentésén vitatkozunk - szúrtam közbe cinikusan.

- Hallgass végig, kérlek - suttogta.

- Mi másért akartál volna ennyire elcsábítani? Tudtad, hogy mit kell csinálnod, hogy ne álljak ellen - böktem idegesen a földön heverő mezre és a falatnyi selyemből álló bugyijára.

- Mert azt akarom, hogy ezt a házat ugyanúgy az otthonodnak tekintsd, ahol nem kell visszafognod magad. És tegnap alig csókoltál meg, mikor este simogatni kezdtél, már tudtam, hogy nem fogok tudni úgy aludni, hogy te félmeztelenül fekszel mellettem - pirult el. - Eszembe se jutott Irene, mikor feljöttünk. Ma reggel is csak azért hoztam fel azt az éjszakát, mert láttam, hogy zavarban vagy és ismerem a húgom, nem mindig veszi észre, hol a határ. Azt akartam, hogy szálljon le rólad. Fogalmam sem volt, hogy ezt a következtetést fogod levonni.

Sóhajtva félrenéztem, mire bizonytalanul közelebb lépett hozzám. Keze felcsúszott a karomon, végigsimított a vállamon, végül megállapodott az arcomon.

- Soha nem használnálak ki, főleg nem ezért.

Lehunyt szemekkel vettem néhány mély levegőt, éreztem, ahogy csökken a feszültség a testemben. Lassabban és bizonytalanabbul, mint szoktam, de átöleltem a derekát, mire érezhetően felengedett és fejét a mellkasomra hajtotta.

- Sajnálom. Hülye voltam, át kellett volna gondolnom, hogy másképp is lehet értelmezni - kért bocsánatot.

Puszit nyomtam a homlokára és rámosolyogtam, de ő zavartan lehajtotta a fejét.

- Na, most mi történt? - emeltem fel az állát.

- Semmi, semmi - motyogta, de pirosló arca másról árulkodott.

- Ez a semmi szép színt varázsolt neked.

- Ez annyira... Nem szoktunk erről beszélni, legalábbis nyíltan nem és...

- Ezek után még kíváncsibbá tettél - fontam össze mosolyogva karom a mellkasom előtt.

- Szóval... Tudom, vagyis inkább sejtem, hogy a testem rád milyen hatással van. Mármint te férfi vagy és... - egyre szélesedő mosollyal hallgattam zavart dadogását. - És jólesik, hogy így reagálsz meg minden. Ez fordítva is így van, én is hasonlóképpen gondolom rólad - arca már egészen piros volt, még csak véletlenül sem nézett rám, inkább a mellkasomat tüntette ki figyelmével. - Azt akarom, hogy tudd, én soha nem használnám fel. Azért csinálom, mert remélem, hogy élvezed és az önbecsülésemnek is jót tesz, amiket mondasz, de ez csak... Ha akarok valamit, azt megbeszélem veled és nem így szerzem meg - hadarta. - Nem segítenél? - kérdezte végül, mert látta, hogy remekül szórakozom.

- Sara - mondtam lágyan. - Azt, hogy hogyan reagálok rád, ne most beszéljük meg, mert nagyon hosszú lenne, legyen elég annyi, hogy tökéletes vagy. Tudom, hogy mit akarsz mondani, de eddig is tudtam, hogy te nem ilyen vagy. Azt is tudom, hogy az éjszaka ugyanannyit jelentett neked, mint nekem. Nem akartam kiabálni veled. Azt pedig, hogy te mit gondolsz rólam... Kicsit bővebben is kifejthetnéd - kacsintottam rá, mire felnevetett és lábujjhegyre állt, hogy meg tudjon csókolni.

Az egész napot együtt töltöttük a családjával, nyoma sem volt köztünk a reggeli feszültségnek. 

- Mikor lesz kész a ruhád? - kérdezte Irene.

- Hát, még az EB előtt elmegyek egy próbára, utána már csak el kell hozni az esküvőre.

Mindhármójuk arcán valami különleges kifejezés ült, mikor a ruháról beszéltek, tudtam, hogy különleges lesz.

- Iker, ha meglátod, tuti te is elsírod magad. Fantasztikusan néz ki benne - mosolygott rám Irene.

- Mint mindenben - nyomtam egy puszit Sara hajába. - De már annyit beszéltetek róla, hogy tényleg kíváncsi vagyok.

Mikor megszólalt Goya telefonja, csak egy pillanatra kaptuk oda a fejünket, aztán visszatértünk az eredeti témához. Azonban Goya elsápadt, felpattant és gyorsan kiment, miközben némán hallgatta a vonal túlsó végén beszélő valakit. A két lány ijedten nézett össze, azonnal tudtuk, hogy történt valami.

Percekkel később jött vissza, tekintete párás volt a könnyektől. Irene és Sara is odasietett hozzá, kérdőn néztek össze. Nem tudtam, mi történt pontosan, de éreztem, hogy most nem kellek ide.

- Felhívom Sergiot - pattantam fel, de Sara a karom után kapott.

- Maradj itt - könyörgött.

- Sara, ez családi ügy, nem akarok....

- Pontosan azért maradj itt. Mondtam már, hogy a családhoz tartozol - suttogta halkan, hogy csak én halljam. - Kérlek maradj, szükségem van rád.

Sóhajtva bólintottam és engedtem, hogy a karjaim közzé fúrja magát. 

- Tényleg jobb, ha itt maradsz Iker, mert téged is érinteni fog a dolog - bólintott Goya. - A kórházból hívtak, most vitték be a nagyapátokat. Eddig is beteg volt, de ma rosszabbra fordult az állapota. Az orvosok megtesznek mindent, ha lehet, hazaengedik az utolsó... - csuklott el a hangja. - Egy-két hónapra - suttogta végül.

Mikor felfogtam, mit jelentenek a szavai, szomorúan hunytam le a szemem és még szorosabban húztam magamhoz Sarát, éreztem, ahogy elgyengül. Sokszor találkoztam Sara nagyapjával, tudtam, milyen erős szálak fűzik őt össze az unokájával. Azt is tudtam, hogy cukorbeteg, de legutóbbi találkozásunk alkalmával még teljesen rendben volt. Bár már közelebb volt a nyolcvanhoz, mint a hetvenhez, mégis mindig vidám volt, imádta a kertjét. Tudtuk, hogy össze fogja törni, ha nem mehet ki többé a házból.

Vártam, hogy Sara kisírja magát, hogy egy kicsit könnyebb legyen a teher, de mikor a szemébe néztem, nem láttam könnyeket. Erősnek akart látszani. 

Megértettem, miért mondta Goya, hogy maradjak, hiszen az esküvő a jövő hónapban lesz. Egyelőre nem akartam erről beszélni, ezt a döntést nem nekem kellett meghoznom.
Hosszú percekig álltunk csendben, mindenki elmerült a gondolataiban. Végül Sara kissé elhúzódott és felnézett rám.
- Elmegyünk sétálni?
Bólintottam, mire felszaladt, hogy kicsit rendbe szedje magát. Egymást átölelve, céltalanul mászkáltunk a városban, míg végül ránk sötétedett. Egy csendes étteremben megvacsoráztunk, de egyikünknek sem volt kedve tovább menni. Éreztük, hogy most jött el az ideje, hogy szóba hozzuk az esküvő témáját.
- Sara - simítottam végig a kézfején. - Én ezt nem dönthetem el.
- Olyan.. nehéz. Ha azt mondom, hogy tartsuk meg, akkor ő nem lehet ott, vagy azért, mert nem tud eljönni, vagy mert már... - hallgatott el elcsukló hanggal. - Ha azt mondom, hogy ne most tartsuk meg, akkor kárba megy minden munka és nem akarlak megbántani ezzel. Tudom, hogy mennyire várod...
- Kérlek Sara, most ne rám gondolj - mondtam. - Most nem én vagyok a fontos. Ha úgy érzed, hogy tudunk örülni akkor is, ha ő valamilyen okból nem lesz ott, akkor ne töröljük. De nem akarom, hogy szomorú légy aznap. Inkább várjunk, ha úgy érzed, az a helyes.
- Nem tudom, Iker - nyögött fel. - Annyira vártam már, de tudom, hogy mindig oda fogok nézni, ahol neki kéne ülnie. Ő mindig ott volt nekem, ha szükségem volt rám és nem szeretném, ha úgy tartanánk meg, hogy ő közben otthon fekszik az ágyban. Vagy ha már nem... ha már nem élne, akkor is úgy érezném, hogy nem ünnepelhetek úgy, hogy ő nincs köztünk. De ha lemondom, akkor tudom, hogy mérges lesz rám, mert miatta van ez az egész és neki az a fontos, hogy boldog legyek.
Vett egy mély levegőt, egy pillanatra félrenézett, látszott rajta, hogy eldöntötte.
- Ne most legyen - suttogta végül.
Átöleltem a nyakát és hosszú puszit nyomtam a homlokára. Éreztem, hogy ez a jó döntés.
- Ne haragudj rám - mondta halkan, de megráztam a fejem, mielőtt tovább mondhatta volna.
- Eszembe sincs. Nyilván szomorú vagyok, hiszen vártam már, de te is így vagy ezzel. Sara, ez volt a helyes döntés, én is így gondoltam.
- Menjünk haza - kérte.
Belépve a házba Goya és Irene is kérdőn nézett Sarára, tőle várták a választ, de ő segítségkérő pillantást vetett rám.
- Nem most lesz az esküvő - mondtam ki.
Nem válaszoltak, hagyták, hogy felmenjünk és rendbe szedjük a gondolatainkat. Sara csendben tett-vett, végül bement a fürdőszobába és csak hosszú idő után jött ki. Látszott rajta, hogy nagyon tartani akarja magát, de elkaptam egy-egy pillanatot, mikor maga elé meredve bámult, aztán gyorsan kipislogta könnyeit.
Este mindkét karommal szorosan átöleltem, mindkettőnknek szüksége volt a másik közelségére.
- Szeretlek - suttogtam és megpusziltam az arcát.
- Én is szeretlek - fordította oldalra fejét egy rövid csók erejéig.
Így aludtunk el, összeölelkezve, de mikor az éjszaka közepén felébredtem, Sara az ágy szélén feküdt, testét rázta a zokogás. Csendesen mögé gördültem és újra a karjaimba vontam, mire felém fordult és arcát a mellkasomba temette. Nem mondtam semmit, csak csendben simogattam a hátát, hagytam, hogy kisírja magát.
Hosszú percek múlva csitult egy kicsit teste remegése, már nem kapkodta annyira a levegőt.
- Itt vagyok, Sara. Segítek - töröltem le könnyeit.
- Mindig ott volt nekem, mikor kicsi voltam. Emlékszem, mikor szüretelni kellett, maga mellé ültetett a traktorban, kivitt a kertjébe és mindig én szedhettem le az első fürtöt. Olyan nehéz elfogadni, hogy csak pár hónapja maradt. És az esküvő - csuklott el a hangja. - Annyiszor elképzeltem már, ahogy meglátsz a ruhámban és átölelsz, ahogy a fülembe suttogsz, ahogy kimondod az igent... - remegett meg újra.
Kinyitottam a számat, hogy válaszoljak, de ő gyorsabb volt és egyszerűen megcsókolt. Ez a csók most több volt, mint a vágynak a kifejezése, nem csak az ajkunk, de a lelkünk is találkozott. Szükségünk volt egymásra, ma mindketten összetörtünk egy kicsit és a gyógyulás csak így volt lehetséges. Egybeforrott ajkunk többet üzent most, mintha beszélgettünk volna.
Mikor elváltunk, láttam a szemén, hogy megnyugodott és egy halvány mosoly is feltűnt az arcán. Figyeltem, míg elalszik, vonásai lassan kisimultak. Ekkor egy lágy csókot nyomtam a homlokára, aztán hajába fúrtam a fejem és lassan én is elaludtam.