55. fejezet

Sziasztok! Most hozom a frisst, mert a hétvégén Eötvös kupa lesz, úgyhogy nem sok szabadidőm lesz és nem akartam késni vele. Nem sok mindent tudok mondani róla, csak annyit, hogy hosszú lett :) Remélem nektek tetszeni fog

Csanna

2012 május

Az eredmény már 0-3 volt, a meccsből már csak a hosszabbítás volt hátra. A kispad már talpon állt, hogy a végső sípszó után berohanhassanak a pályára ünnepelni. A szurkolóink, akik ide is követtek minket, hangosan énekeltek, elnyomva a náluk jóval nagyobb számú Bilbao drukkerek hangját.

Végül a bíró belefújt a sípjába, mi pedig önfeledt ünneplésbe kezdtünk. Három év után, két fordulóval a vége előtt megnyertük a bajnoki címet. A kesztyűimet feldobtam a nézők soraiba, aztán csatlakoztam a többiekhez, akik már összefonódva ugráltak és énekeltek.
Egy hosszú és fárasztó szezonon voltunk túl - pontosabban még van két meccs - de ez a pillanat mindent megért. Bárhová is néztem, mindenhol szélesen mosolygó csapattagokkal találtam szembe magam. Percekig ünnepeltük magunkat a pályán, aztán levonultunk az öltözőbe és ott folytattuk tovább. Cris működésbe hozta a hordozható magnóját, úgyhogy üvöltött a zene, miközben másodpercenként készültek a fotók, amelyek rövid időn belül valamelyik közösségi oldalra kerültek fel. Fél órán belül megérkezett a rengeteg pizza és pezsgő, elkezdődött az alkoholfogyasztás, ami várhatóan holnap estig fog eltartani. Sergio és Pepe kész koreográfiát dobtak össze, még a busz felé tartva sem hagyták abba a táncolást.
A repülőn sem fogtuk vissza magunkat, a szűk közlekedőfolyosó megtelt emberekkel, Cris szolgáltatta a zenét, mi pedig ütemre doboltunk az előttünk lévő ülés támláján. A portugál teli torokból üvöltötte a We are the champions-t, erős angol akcentussal és borzasztóan hamisan. Azt hiszi, tud énekelni, de ez nincs így, azonban vagyunk olyan kedvesek, hogy ezt nem mondjuk el neki, így jót tudunk nevetni rajta.
Sese ült le mellém, kezembe nyomott egy dobozt sört.
- Iker, hanyadik ez már neked? Ötödik? - kérdezte széles vigyorral az arcán, mire bólintottam. - Nem unod még?
- Nem - válaszoltam nevetve. - Csak nem irigykedsz? - húztam egy kicsit az agyát.
- Hagyj már a hülyeségeddel - röhögött fel, aztán a vállamra csapott és már ment is tovább, hogy a többieket is boldogítsa egy kicsit a jelenlétével.
Hazaérve már vártak minket a taxik, a klub gondoskodott róla, hogy ne üljünk így autóba. Mielőtt beszálltam volna az egyikbe, Cris gurult mellém a kocsijával és kettőt dudált.
- Hát te? - kérdeztem meglepve.
- Nem iszok. Tudod - nézett rám jelentőségteljesen, aztán intett, hogy üljek be. - Elviszlek, ugyanott lakunk.
Beszálltam mellé, majd lassan kigurult a parkolóból. Csendben figyeltem az esti Madrid fényeit, miközben agyam folyamatosa pörgött. Azon, amit mondott, hogy ő nem iszik. Mindenki ismerte a történetet. Aztán eszembe jutott a sajtó szokásos, év végi hülyesége, miszerint összevesztem vele, Mouval, satöbbi. Vége van a szezonnak, kell valami, amit egy egész nyáron keresztül tudnak boncolgatni.
- Cris - fordultam felé. - Te vagy a legjobb. Focistának és embernek egyaránt. Semmi bajom nincs veled, ne higgy ezeknek az idióta újságíróknak.
- Tudom - mosolyodott el, mire felvontam a szemöldököm. - Mármint hogy nem kell hinni nekik... - kezdte magyarázni a kissé félreérthető szót, de csak megráztam a fejem és felnevettem. - Iker! - lökött oldalba.
- Bocs - tettem fel a kezeimet, de még mindig vigyorogtam.
- Ezt már nem fogom tudni megmagyarázni. Mindegy, kösz. Tényleg - nézett rám elkomolyodva, mire csak bólintottam.
Tényleg így gondoltam. Cris példa minden ember számára, mégsem kapja meg azt a tiszteletet, amit megérdemelne.
- Üdvözlöm Saritát - mondta, mikor megállt a házunk előtt.
- Átadom. És kösz a fuvart - csuktam be halkan a kocsi ajtaját.
Halkan léptem be a házba, de felesleges volt az óvatoskodás, Sara a nappaliban várt. Mosolyogva ugrott a nyakamba és hosszasan megcsókolt. Szorosan átöleltem a derekát és még közelebb húztam magamhoz.
- Gratulálok! - susogta, mire újra összeillesztettem ajkainkat. - Nagyon büszke vagyok rád - csókolta végig állam vonalát.
- Hmm... - szorítottam arcom az övéhez, majd egy gyors mozdulattal az ölembe kaptam. - Menjünk aludni - indultam felfelé a lépcsőn.
Sara útközben is velem volt elfoglalva, ajka minden pontot bejárt, amit ebben a helyzetben el tudott érni. Finoman leraktam az ágyra, majd megpróbáltam lefejteni nyakamról kezeit, de ő továbbra is szorosan kapaszkodott belém.
- Sara, öt perc és itt vagyok - mosolyogtam rá, majd ajkam a homlokára szorítva ügyesen kicsúsztam öleléséből.
A fürdőszobában hideg vizet locsoltam arcomra, hogy kissé kitisztuljon a fejem az alkoholtól, aztán megmostam a fogam, magamra kaptam egy tiszta boxert és visszamentem a hálóba. Időközben Sara is átöltözött, de öltözékét a lehető legnagyobb jóindulattal sem tudtam volna pizsamának nevezni. Bár még csak május eleje volt, Madridban már most nagyon meleg volt, a hőmérséklet éjszaka sem csökkent húsz fok alá, úgyhogy Sara egy melltartó topra és bugyira cserélte a mezemet.
- Direkt csinálod? - kérdeztem mosolyogva, miközben elhelyezkedtem mellette.
- Hiányzol - bújt szorosan hozzám, válasz nélkül hagyva engem.
Összeráncolt szemöldökkel néztem rá.
- Hogy érted?
Elfojtva egy sóhajt állát a mellkasomra fektette, hogy a szemembe tudjon nézni.
- Alig látlak mostanában, szinte csak az éjszakákat töltjük együtt, akkor meg alszunk... - kezdte, de rögtön értettem, mire gondol.
A bajnokság hajrájában bejöttek a plusz edzések, reggel korán elmentem és szinte mindig este értem haza. Interjúk, fotózások, promóciós munkák, minden összejött az utóbbi pár napban.
- Kicsim - suttogtam. - Tudom. De két hét múlva vége a bajnokságnak, utána le se fogsz tudni vakarni magadról.
- Megfeledkeztél az EB-ről - motyogta.
- Most más lesz - simítottam végig az arcán. - Most találkozhatunk. És utána esküvő - emeltem fel a kezét és egy puszit leheltem a jegygyűrűjére. - Csak ezt a pár napot kell még kibírni.
Sóhajtva hajolt felém egy csókért, kezei lassan kúsztak fel az oldalamon, míg végül az arcomra simultak.
- Szeretlek! - súgta, ajkai még mindig az enyémhez simultak.
- Én is téged - fordultam az oldalamra, őt is magammal húzva.
Az órára pillantott, kissé elhúzta a száját.
- Elmúlt kettő, aludjunk. Holnap.. vagyis ma hosszú napod lesz.
- Nem, Sara. Addig, amíg valami bajod van, nem alszok. Beszéljük meg.
- Jól leszek, csak most egy kicsit besokalltam, hogy alig látlak, pedig elvileg együtt élünk. Most élvezd ki, hogy minden rólatok szól, ünnepeljétek a győzelmet, megérdemlitek.
- Te is tudod, hogy ez nem így működik.
- Tényleg nincs baj. Megszokhattam volna már, hogy a szezon vége mindig ennyire hajtós. De igazad van, már csak pár nap és utána több időnk lesz együtt. Ne beszéljünk most erről, fáradt leszel miattam.
Elhelyezkedett a karjaimban és tényleg úgy tűnt, nem akar több időt szánni erre. Én azonban nem voltam olyan biztos benne, hogy annyiban kéne hagynunk a témát. Tudtam, hogy a következő egy-két nap húzós lesz, de utána talán több időt fogunk tudni együtt tölteni. De a tudat, hogy pont arra nem jut időm, akire a leginkább kéne, aki a legfontosabb, elkeserített.
Reggel Sara mindent megtett, hogy elfelejtesse velem éjszakai szavait. Mivel nekem csak délre kellett mennem, akkor kezdődött a hivatalos program, az utolsó percig próbáltam elhúzni az indulást.
- Iker, menj már, elkésel - lökdösött nevetve az ajtó felé. - Hidd el, a tegnap este csak egy kirohanás volt, nem kell komolyan venni. Jól leszek. Menj, érezzétek jól magatokat, erre vártatok egész évben. És ne ess le a buszról, mikor felkötöd a zászlót a szoborra. Szükségem van még rád - mosolygott rám, szemében nyoma sem volt az éjszakai kétségbeesésnek.
Lábujjhegyre állt, hogy elbúcsúzzon, pusziját csókká nyújtottam, mikor átöleltem a derekát és magamhoz húztam.
- El fogsz kési - szakadt el tőlem nevetve, nekem pedig be kellett látnom, hogy lassan tényleg igaza lesz, úgyhogy egy utolsó lágy érintés után kiléptem az ajtón.
A hotelbe érve a többség már ott volt, pár perccel érkezésem után pedig teljes lett a létszám. Ez elvileg egy hivatalos ebéd volt, az elnökkel, Di Stefanoval és sok hivatalos személlyel, de szerencsére ezúttal eltekintettek a formaságoktól, az étkezés után gyorsan magunkra hagytak minket, hogy rendesen is ünnepelni kezdjünk. A hőség ellenére gyorsan előkerültek a magas alkoholtartalmú italok, de tudtuk, hogy muszáj mértéket tartanunk, hiszen a nagy fieszta még csak ezután jön.
Mikor a busz bekanyarodott a bejárat elé, már kifejezetten jó hangulatban voltunk. Birtokba vettük a nyitott tetőteret, aztán elindultunk a Cibeles felé. Lassan haladtunk, a tömeg körülöttünk egyre nőtt, amerre néztem, mindenhol fehérbe öltözött embereket láttam. A térhez közeledve egyre hangosabban szólt a zene, egyre inkább ki tudtunk venni a közvetítő izgatott hadarását. Mikor a busz befordult a térre, elállt a lélegzetünk. Egy gombostűt sem lehetett volna leejteni, annyian álltak ott, ránk várva. Tudhattam volna, hogy erre kell számítanom, hiszen volt már részem ilyen ünneplésben, mégis meglepődtem. Több ezren, talán tízezren éltettek minket, együtt üvöltötték a nevünket a bemondóval, lengették a sálakat és a zene ütemére ugráltak.
A busz megállt, mi pedig leszálltunk, hogy közelebb kerülhessünk a szurkolóinkhoz, miközben a tér közepén álló szobrot körülvevő emelvény felé sétáltunk.
- Ikeeer! - kiabált Cris, karjával hadonászott, hogy menjek már.
Felsiettem a lépcsőn, aztán elvettem a kezembe nyomott zászlót és a szobor mögé léptem. Csapatkapitányként az én feladatom volt, hogy felkössem rá, magamon éreztem a többiek mosolygó pillantását, miközben rögzítettem az anyagot. Megtettem már ezt tavaly is, a Király kupa elnyerése után, de ez teljesen más érzés volt. Láttam már, amint Raúl, Hierro vagy Sanchís megteszi ugyanezt a mozdulatsort és most nekem jutott ez a megtiszteltetés. Felegyenesedve megcsókoltam a címert, majd a szurkolókra mutattam, megköszönve nekik támogatásukat. Záporoztak ránk az apró, fehér konfetti-szerűségek, alig láttam az embereket a rengeteg papír miatt, de így is tökéletes pillanat volt.
A szállodába visszaérve birtokba vettük a bárt és az itallapot. Hatalmas bor, pezsgő és rövidital választék volt, de mi most nem törődtünk azzal, hogy mit kéne inni, inkább a "Jó lesz?" "Persze, hozzad!" típust részesítettük előnyben. Egy idő után éreztem, hogy az alkohol kezd a fejembe szállni, úgyhogy visszafogtam magam. Nagyon régen voltam már igazán részeg és nem most akartam újra elővenni azt az oldalam. Huszonévesen még megmagyarázható volt, de a harmincegy felé közeledve már nem volt olyan vicces dolog.
- Iker, még egy kört? - kérdezte Arbe, de megráztam a fejem, hogy hagyjanak ki a rendelésből.
- Ne már Iker, engedd el magad egy kicsit - grimaszolt Sese.
- Hidd el, nem kell nekem több alkohol - nyugtattam meg nevetve, mert így is sikerült kicsit becsípnem.
Éjfél körül bontottunk tábort, hívtunk pár taxit, összedobtuk a mai fogyasztásra a pénzt, aztán mindenki hazaindult.
- Iker, kell egy fuvar? - lépett mellém Cris, csakúgy mint tegnap.
- Hagyd csak, inkább várok a taxira. Addig is tisztul a fejem.
- San Iker sokat ivott. Ezt meg kell jegyeznem, nem látok ilyet minden nap - vigyorgott rám.
- Ne hívj így! - hárítottam azonnal, reflexből, de csak annyit értem el, hogy még jobban szórakozott rajtam.
- Húsz év alatt igazán megszokhattad volna ezt a becenevet - lökött oldalba. - Na biztos ne vigyelek el? Hamarabb hazaérsz...
- Nem, kösz - ráztam meg a fejem, aztán búcsúzóul kezet fogtam vele.
Pár perc múlva megjöttek a taxik, beültem Sese és Ricky mellé, hogy hazavitessem magam.
- Fizesd ki - nyomtam pár papírpénzt Sergio kezébe, tudva, hogy őt rakják ki legkésőbb.
Sara megint ébren várt, úgyhogy mosolyogva húztam magamhoz egy csókra, de ő nevetve tért ki előlem. Meglepve néztem rá, nem emlékeztem, hogy valaha is visszautasított volna.
- Menj, fürödj le először - tolt a lépcső felé. - És moss fogat! Kétszer - lökött meg finoman.
- Miért? - kérdeztem értetlenül.
- Piaszagod van. Na, menj már! - intett a fürdő felé nevetve.
- Most tényleg nem csókolsz meg? - indultam vissza hozzá és újra a karjaimba vontam.
- Nem - rázta a fejét, remekül szórakozott rajtam.
Kezeimet lecsúsztattam derekáról a fenekére, minden meggyőzőerőmet latba vetve hajoltam közelebb hozzá, de ő finoman eltolt magától.
- Iker, menj! - mondta mosolyogva, de nagyon határozottan.
Továbbra sem engedtem el, mire félredöntötte a fejét és összehúzott szemekkel meredt rám.
- Mehetsz a lentibe is, akkor hamarabb kész leszel - bújt ki az ölelésemből és a fürdő felé kezdett terelni.
- Nem csatlakozol? - kérdeztem mosolyogva, mikor már az ajtóban álltunk.
- Mindketten jobban járunk, ha most nemet mondok.
Finoman, mégis ellentmondást nem tűrve utasított vissza, úgyhogy behúztam magam után az ajtót és ledobáltam magamról a ruhákat. Hideg vizet engedtem magamra, ami gyorsan kitisztította a fejem és rájöttem, hogy milyen hülyén viselkedtem. Fejem a zuhanyfülke oldalának döntöttem, testemre libabőröket rajzolt a víz, de abban a pillanatban nem foglalkoztam azzal, hogy fázok.
Hosszú percek után léptem ki a zuhany alól, magam köré tekertem egy törülközőt, majd megfogadva Sara tanácsát, többször is fogat mostam. Kilépve a nappaliba Sara nem volt sehol, úgyhogy a szobánk felé vettem az irányt. Mosolyogva fordult felém, mikor beléptem, én azonban szégyenkezve hajtottam le a fejem. Elém lépett és hajamba túrva húzta magához az arcom, hogy meg tudjon csókolni.
- Így már sokkal jobb - mosolygott rám az ajkába harapva.
- Ne haragudj - öleltem magamhoz és arcom a hajába fúrtam.
- Nincs baj - simított végig a hátamon. - Iker, emiatt ne szégyenkezz. Felnőtt férfi vagy, aki megnyerte a bajnoki címet a csapatával, persze, hogy az ünnepléshez hozzátartozik az alkohol is - susogta lágyan.
- Nem, nem érted. Én nem vagyok ilyen. Nem akartam ezt tenni veled.
- Nem csináltál semmi rosszat - nyomott egy puszit a mellkasomra, aztán mosolyogva a szemembe nézett. - Ne emészd magad, jó?
- Nem fordul elő többet - mondtam, inkább csak magamnak, aztán halvány mosolyt varázsoltam az arcomra és az ágy felé kezdtem el húzni.

×××

Egy héttel a bajnokság vége után újra visszaállt minden a normális kerékvágásba. Sara dolgozott, de lényegesen több időt tudtunk együtt tölteni, mint a szezon hajrájában. Bármennyire is állította, hogy az a bizonyos éjszaka csak egy érzelemkitörés volt, látszott rajta, hogy most sokkal nyugodtabb.
- Figyelj - huppant le mellém két színmintával a kezében. - Segíts választani, milyen szalag legyen a székszoknyán?
- Az mi is pontosan? - villantottam fel egy féloldalas mosolyt, mire elnevette magát.
- Tudod, az esküvőkön szokott lenni a székeken.. - kezdte magyarázni, míg meg nem értettem.
Azt már korábban eldöntöttük, hogy a fehér mellett a bézs különböző árnyalatait használjuk a díszítéshez, de megdöbbenten, hogy egy színen belül mennyi árnyalat lehet.
- Biztos, hogy az én véleményem kell ide? - túrtam bele a hajamba tanácstalanul.
- Igen. Tudom, hogy az a nap nagy részben a menyasszonyról szól, de azt szeretném, ha neked is tökéletes lenne - magyarázta.
- Hidd el Sara, az lesz. És nem azon fog múlni, hogy milyen szalag van a székre kötve - nevettem el magam. - De ha ez megnyugtat... Legyen ez - mutattam a sötétebbik árnyalatra, mire vidáman puszit nyomott az arcomra és felkapta a telefonját, hogy megrendelje az anyagot.
- Ne tervezz programot holnapra - mondta még gyorsan, mielőtt újra belemerült volna a szervezésbe.
Imádtam figyelni, ahogy pörög az esküvő miatt, ilyenkor újra egy tini volt, aki alig várja élete nagy napját. Próbáltam annyit segíteni neki, amennyit csak tudtam, de mindketten beláttuk, hogy ez a munka inkább neki való, én inkább csak jóváhagytam a döntéseit.
- Mit csinálunk holnap? - kérdeztem, mikor letette.
- Megünnepeljük a szülinapodat - mosolygott rám, aztán már hívta is a következő embert.
- Mondtam, hogy nem kell nagy dolog - kezdtem, de ő csak rám villantott egy gyors mosolyt, aztán újra füléhez emelte a telefont.

Másnap reggel Sara puha csókjaira keltem, még ki se nyitottam a szemeimet, ajkai már az enyémen időztek.
- Boldog születésnapot! - susogta,  éreztem, hogy mosolyog.
- Köszönöm - lestem ki a szempilláim alól egy pillanatra.
- Álmos vagy? - kérdezte nevetve, mikor látta, hogy nem tervezek felkelni egy ideig.
- Igen - húztam vissza magam mellé, de ő már teljesen fel volt pörögve.
- Tudod - kezdte lassan, azzal a tipikus hangsúllyal, amiből tudtam, hogy jól szórakozik - nagyon vártam már ezt a napot.
Felhúztam a szemöldököm, de a szemeim még mindig csukva voltak.
- Elvileg harminc év felett kezdenek el igazán jól kinézni a férfiak. Úgyhogy húzz bele - csókolt a nyakamba, mire nevetve fordítottam magam alá.
- Honnan szeded ezeket? - kérdeztem.
- Jobb, ha nem tudod - vigyorgott rám, aztán megcsókolt, ezúttal rendesen.
- Akkor most jobban tetszem neked, mint huszonnyolc évesen? - kérdeztem kíváncsian, de ő nevetve csúszott ki alólam.
- Ez övön aluli volt, ilyet nem ér kérdezni - tért ki a válasz elől, de szemei csillogásából tudtam, hogy élvezi a dolgot.
- Te kezdted - mutattam rá, aztán én is felkeltem. - Szóval, hova megyünk?
- Majd megtudod - vágta rá kapásból. - Siess, mert tízre várnak minket.
Másfél óra múlva Sara lekanyarodott a főútról, az arcán lévő izgatottságból rájöttem, hogy közel vagyunk. Madridban voltunk, de sose jártam még a városnak ezen a részén. Kíváncsian próbáltam elkapni valamit, amiből rájöhetek, hova megyünk, végül megláttam egy táblát, amin ez állt: Delfinárium.
Elvigyorodtam, mert már tudtam, mit kapok ajándékba és kifejezetten tetszett az ötlet. Még hónapokkal ezelőtt került szóba az úszás a delfinekkel, neki már volt benne része és áradozott róla. Ezek szerint emlékezett rá és megszervezte, hogy én is megtapasztalhassam. Tenyerem a sebváltón lévő kezére simítottam és megszorítottam, mire gyorsan rám pillantott és elmosolyodott.
Percekkel később már egy Diego nevű srác vezetett minket a medencéhez, amiben már ott volt a delfin.
- Ő itt Maia, nőstény és három éves.
Elmondta, hogy mire kell odafigyelni, aztán adott mindkettőnknek egy búvárruha-szerűséget és mehettünk. Eleinte kissé félve közelítettem felé, de Maia elképesztően barátságos volt és mindenre kapható. Elbűvölt, ahogy ez a méltóságteljes állat mindent megtett, hogy a kedvemben járjon, szája vonala miatt úgy tűnt, folyamatosan mosolyog. Sara kissé félrehúzódva figyelte, ahogy a delfinnel játszom, hagyta, hadd élvezzem ki az egy órát. Mikor Diego szólt, hogy vége van, Sara megállt mellettem, egyik oldalról ő, a másikról Maia puszilt meg, mire elnevettem magam.
- Két ilyen szép nővel - öleltem át Sara derekát, miközben lassan sétáltunk a medence széle felé. - Most már értem, miről beszéltél, ez fantasztikus volt. Köszönöm - mosolyogtam rá.
- Igazán nincs mit - karolt belém, aztán elköszöntünk Maiatól és Diegotól is.
- Tudod mit? Menjünk el ebédelni valahova. Farkaséhes vagyok.
- Ezen nem lepődök meg - nevetett fel. - Ha nem vigyázol, lesz egy statisztika arról is, hogy harminc év felett mennyit híznak a férfiak.
- Bolond vagy - karoltam át a nyakát. - De pont ezért szeretlek.