2013. július 30., kedd

52. fejezet

Sziasztok! Újra itt vagyok, visszatértem. Köszönöm az érdeklődést a chatben, el sem tudjátok képzelni, milyen jó érzés, hogy várjátok az új részt. Mint látjátok, mostantól minden fejezet elé ki fogom írni, hogy hol járunk időben, így nem kavarlak annyira össze titeket.
Összeírtam, hogy miket fogok belefoglalni a történetbe, izmos kis lista lett, és még mindig jutnak eszembe apró, de fontos mozzanatok.
Ami ezt a fejezetet illeti, kicsit még a nyaralás élménye alatt vagyok, ami érződik is rajta szerintem :) Nem lett túl hosszú, de nem akartam átcsúszni augusztusba, ha már júliust ígértem. Remélem tetszeni fog.
Puszi
Csanna



2011 november

Amint kiléptem a Valdebebasi edzőközpont kapuján, megcsapott a hűvös novemberi szél. Intettem a srácoknak, majd a kocsim felé vettem az irányt. A főút felé vezető úton rengeteg rajongó állt, a nevemet kiabálták, úgyhogy lehúztam a kocsi ablakát és kiosztottam néhány aláírást. Tapasztalatból tudtam, hogy ha nem indulok el egy percen belül, akkor olyan szinten körül fognak venni, hogy lehetetlen lesz kijutni. Finoman a gázra léptem, szerencsére megértették a jelzést és félreálltak, én pedig felgyorsítottam, átadva a helyem a mögöttem érkező Pipitának.
Örültem, hogy kaptunk két nap pihenőt. A Bajnokok Ligájában megnyugtató volt a helyzetünk, a Ligát vezettük, de ettől függetlenül - vagy éppen ezért - kemény edzéseink voltak.
Sara ugyanakkor állt meg a ház előtt, mint én, mire meglepődtem. Már rég itthon kellett volna lennie.
- Hát te? - kérdeztem egy üdvözlő puszi kíséretében, miután leengedtem a garázs ajtaját.
- Ááá - fintorgott. - Novemberi BL időszak, londoni ATP torna, ligameccsek, túlóra - sorolta, aztán rám mosolygott. - De legalább te itthon leszel egy kicsit és tudsz pihenni.
- Hmm... - fordítottam el gyorsan a fejem és inkább kinyitottam neki a bejárati ajtót. - Mi lesz a vacsora? Farkaséhes vagyok - léptem egyből a konyhába és kinyitottam a hűtőajtót.
Sara mosolyogva arrébb tolt és kivette a már bepanírozott csirkét, hogy gyorsan megcsinálja. Megterítettem, aztán a pultnak dőlve figyeltem, ahogy a vacsoránkat készíti.
- Mennyire lenne nehéz most eljönnöd két napra? - kérdeztem, mikor az utolsó rántott szelet is a tányérra került.
Lágy mosoly játszott az arcán, mikor felém fordult.
- Iker, én is szeretnék itthon maradni ezen a két napon, de csak ezért nem fognak elengedni - simított végig az arcomon.
- És egy utazás elég erős indok lenne?
- Hogy micsoda? - pördült meg a tengelye körül. - Miről beszélsz?
Szélesen mosolyogva emeltem fel a borítékot, majd átnyújtottam neki. Mikor kivette a két repülőjegyet, arcára kiült a döbbenet, amit pár másodperc múlva öröm váltott fel. A következő pillanatban a nyakamba vetette magát, mire felnevettem és önfeledten öleltem magamhoz.
- Imádlak! Köszönöm! - szorította ajkát a nyakamra.
- Már ezért megérte - simítottam végig a haján, mire még szorosabban ölelt.
- De ezt hogy? Miért nem mondtad?
- Tudod, a meglepetéseknek általában ez a lényege... - ültem le, őt is magammal húzva.
- Tudod, hogy értem - grimaszolt kedvesen.
- Pont kapóra jött, hogy kaptunk két szabadnapot november 19 előtt.
- Iker! Ez az évfordulónkra van? Te nem vagy normális! - csóválta a fejét, de arcán továbbra is ott játszott a mosoly. - Elkényeztetsz.
- Megérdemled - emeltem fel a fejét és egy gyors csók után hozzáláttam a vacsorához.
- Én még emlékszem, mikor azt kértem, hogy ne vegyél nekem semmit az évfordulónkra - somolygott.
- Szelektív a memóriám - mondtam két szelet között. - De amúgy is kettőnknek van.
Odahajolt hozzám és egy hosszú puszit nyomott az arcomra, amiben minden benne volt, aztán felállt az ölemből, hogy rendesen tudjunk vacsorázni.
- Holnapután? Akkor megvan a holnapi programom. El kell mennem venni néhány dolgot.
- Sara, két napra megyünk. Biztos vagyok benne, hogy semmit nem kell venni.
- Ó, dehogynem! - villantott rám egy széles mosolyt.
Nagyot nyeltem, mert megsejtettem, mi járhat a fejében és már előre vártam a szállodai éjszakánkat.

Két nap múlva leintettünk egy taxit a római reptéren, majd élveztük a nyüzsgő város látványát.
- Imádom ezt a várost - sóhajtott Sara, miközben haja vadul csapkodott a lehúzott ablakon besüvítő széltől.
- Voltál már itt?
- Nem - fordult felém egy mosoly erejéig. - De Rómát mindenki szereti - nézett ki újra az ablakon.
- Nézd! - mutattam a Colosseum monumentális épületére.
Sara áthajolt rajtam, hogy az én ablakomon keresztül csodálhassa a látványt. Arca közel került az enyémhez, miközben ő a várost nézte, én benne gyönyörködtem. Végül nem bírtam tovább, magam felé fordítottam fejét és megcsókoltam. Mosolyogva viszonozta egy ideig, majd mielőtt elhúzódott volna végigsimított a mellkasomon, érintése csábító ígéretet kínált.
- Később - suttogta a fülembe, miközben visszaült a helyére.
A szállodái szobánk - vagy már inkább lakosztályunk - hatalmas volt, kényelmes és tökéletes panorámát biztosított a városközpontra.
Megvártam, míg Sara kipakolja a ruháit, aztán előálltam az ötletemmel.
- Mi lenne, ha most nem kocsit bérelnénk?
- Gyalogolunk? Oké, csak átveszem a cipőmet.
- Várj már, hadd fejezzem be - kaptam a karja után mosolyogva. - Szóval, mit szólnál, ha robogóznánk egyet?
Válasz helyett egyszerűen átkarolta a nyakam és ráérősen megcsókolt. Ujjai a hajammal kezdtek játszani, miközben nyelve édes játékra hívta az enyémet.
- Eddig is gondoltam, hogy hatalmas mázlim van veled, de most már biztos vagyok benne - susogta.
- És ez a robogózás gondolatára világosodott meg benned? - kérdeztem széles mosollyal.
- Hmm... Nézzük csak - súgta, miközben ajkai a nyakamon táncoltak. - Két nap... veled... Rómában... a világ egyik legszebb városában... - nyomott puszikat a számra.
- Gyere! - húztam magam után nevetve.

Fél óra múlva már Róma utcáin robogtunk, Sara mögöttem ült, karjaival szorosan átölelte a derekamat. Kellett egy kis idő, míg megszoktam az olaszok híres és hírhedt vezetési stílusát, de minden pillanatát élveztük a napnak. Sara néha boldogan felnevetett, miközben olykor forgalmas, olykor keskeny utakon hajtottunk keresztül. Gyakran megálltunk egy-egy látnivalónál, megittunk egy cappuccino-t, vagy beültünk egy szűk utcán található étterembe egy pizzára.

Gyorsan megértettem, miért áradozott Sara Rómáról, még mielőtt belevetettük volna magunkat. A város hangulata magával ragadta az embert, egyszerre azon kaptuk magunkat, hogy mindketten szélesen mosolygunk.
- Ez csodálatos - vette le fejéről a sisakot a Colosseum előtt. Már lefelé indult a Nap az égen, mire elértünk a leghíresebb látnivalóig, direkt ezt hagytuk utoljára. - Köszönöm! - ölelt át és egy gyors csókkal adott nyomatékot hálájának.
- Már mondtad - karoltam át a vállát.
- Fogod még hallani - nevetett fel boldogan.
A ódon falak között sétálva elkapott minket a különleges, titokzatos hangulat, ami belepte az építményt, az ember ösztönösen meghajolt egy ekkora csoda előtt.
- Istenem, ha most ilyen fantasztikus, milyen lehetett, mikor teljes pompájában állt? - nézett fel Sara a nézőtérre.
- Véres - mondtam kissé cinikusan, mire megbökött.
- Ne már! Tudod, mire gondoltam.
- Tudom, de attól még így van - húztam közelebb magamhoz, mikor érezhetően megborzongott. - Gyere, meghívlak egy fagyira. Azt mondják, itt nagyon finom - ültem fel újra az ideiglenes járművünkre.
- Be kéne egy ilyet szerezni otthon is. Egészen más hangulata van a városnézésnek ezzel.

Este a hatalmas erkélyről csodáltam a kilátást, miközben Sara zuhanyzott. Mikor megcsörrent a telefonom, összerezzentem. Annyira elmerültünk a városban, hogy el is felejtettük, azon kívül is van élet.
- Iker, segíts! - kezdte Sese köszönés nélkül.
- Baj van? - kérdeztem kissé ijedten.
- Lara össze akar költözni velem - hadarta, mire akaratlanul is elnevettem magam. - Ne nevess, ez halál komoly.
- Serg - kezdtem, még mindig mosolyogva. - Szereted?
- Igen.
- Akkor meg mit vacillálsz? 25 éves vagy, meddig akarsz még a lányokat hajkurászni?
- De Iker, tudod, milyen vagyok. Tényleg bírom ezt a csajt, sőt, de ha bejön valami gikszer...
- Akkor jön be, ha te rontod el - szakítottam félbe. - Ha el tudod képzelni magad mellett, akkor ne gondolkozz. Próbáld ki, nem olyan rossz dolog ez - nyugtattam. - Ha meg mégse jön össze, megmondhatod neki, hogy lassítsatok. De emiatt ne menjetek szét.
Hallottam, hogy nyílik a fürdőszoba ajtaja, úgyhogy mosolyogva hátrafordultam, hogy közöljem Sarával a hátvédünk problémáját. De mikor megláttam, minden szó a torkomon akadt, a szám önkéntelenül elnyílt és csak úgy faltam a látványát. Csak egy fehérneműt viselt, de teljesen felesleges volt, ugyanis a vékony anyag teljesen átlátszó volt, semmit nem bízva a képzeletemre.
- Iker? Ott vagy?
- Sergio, le kell tennem. Holnap visszahívlak - hadartam.
- De... - kezdte volna, azonban gyorsan kinyomtam és a biztonság kedvéért ki is kapcsoltam.
Sara halvány mosollyal az arcán közeledett felém, csak akkor állt meg, mikor testünk már szorosan összesimult. Felnézett rám, aztán lábujjhegyre állva megcsókolt.
- Látom jól sikerült a bevásárlás - ziháltam, miközben már a hálószobánk felé húztam.
Egyszerűen képtelen voltam betelni a látványával. Eltűrtem haját az útból, majd nyakára hajolva finoman szívogatni kezdtem puha bőrét. Sara nemes egyszerűséggel lelökött az ágyra, aztán felém mászott.
- Tudod, olvastam egy könyvben, hogy minden városnak van egy szava. Tudod, mi a Rómáé? - kérdezte.
Felvontam a szemöldököm, nem egészen értettem, hogy jön ez ide.
- A szex - suttogta. - Ez a kicsiny szócska átitat mindent Rómában, bárhová is megy az ember – még a szökőkutakból is ez folyik, és mint a benzingőzt, ezt lélegezzük be az utcán. Az emberek mást se csinálnak, csak erről ábrándoznak, ez befolyásolja az öltözködésüket, ezt hajtják, ezen morfondíroznak, ezt utasítják vissza, ezt űzik sportszerűen és játékból.*
- Ne lógjunk ki a sorból - suttogtam, aztán a hajába túrva magamhoz húztam.
Csókunk közben kezeit végighúzta az ingemen, gombról-gombra haladva szabadított meg a felesleges anyagtól. Lassan fordítottam a testhelyzetünkön, én kerültem felülre. Kissé elhúzódtam, hogy újra végignézhessek testén.
- Jézusom, de gyönyörű vagy - suttogtam kissé rekedten, mire elmosolyodott.
Kényeztetni kezdtem, ajkaimat és ujjaimat egyaránt használva távolítottam el róla a fehérneműt.
- Ezt megtartjuk - mondtam, mikor újra egy csókért hajolt felém.
- Van még otthon.
Ez az apró megjegyzés teljesen betette a kaput, a vágy, mely az alhasamból indult ki, szétáradt a testemben, kellemes fájdalmat okozva, amit csak Sara tudott enyhíteni.
Újra ő került felőle, művészi ügyességgel szabadított meg a még rajtam lévő ruhadaraboktól, aztán szorosan rám feküdt, hogy testünk minden lényeges ponton érintkezzen. Imádtam, hogy ezer meg ezer féle módon tud csókolni. Reggel hálásan, a nap folyamán boldogan és tele játékkal, most pedig szenvedéllyel fűtve ostromolták egymást ajkaink. Aztán elvált tőlem, elindult lefelé, én pedig felnyögtem, kitalálva, mi fog következni. Még csak a mellkasomnál járt, de már erősen szorítottam az ágyneműt, aztán mikor rátalált érzékeny testrészemre, fejem az ágy támlájának döntve engedtem, hogy magával ragadjon a semmihez sem fogható érzés.
Percekkel később még mindig ziháltam, Sara pedig elégedett mosollyal feküdt mellettem, ujjai nyomán libabőr rajzolódott ki a testemen. Úgy gondoltam, visszaadom neki az örömöt, amit nekem okozott, de ő nevetve csúszott ki kezeim közül.
- Nem, nem, ebből most kimaradsz - harapdálta a nyakam, majd mikor mindketten készen álltunk rá, újra rám mászott és egyesítette testünket.
Hosszú pillanatokig nem mozdultunk, egyszerűen élveztük sokadjára is egymásra találtunk. Aztán előrehajolt, haja függönyként omlott körénk és megmozdította a csípőjét.
Minden mozdulatából áradt, hogy ma én vagyok a középpontban, így fejezte ki háláját az ajándékomért. Sóhajaink betöltötték a szobát, a nyitva hagyott erkélyajtón keresztül lágy szellő áramlott be, mely körülölelt minket és kellemesen hűtötte felforrósodott testünket. Az ajkán játszó finom mosoly, szemei csillogása, testének nőies vonalai minden más gondolatot kiűztek a fejemből, csak ő maradt, ez a pillanat. Remegve omlott a karjaimba, én pedig végtelen egyszerűséggel csókoltam meg, szavak nélkül adva át érzelmeimet.

A másnap reggel ugyanabban a pózban talált minket, ahogy este elaludtunk. Lustán simogatni kezdtem hátát, pár perc múlva megmozdult és hunyorogva rám mosolygott.
- Jó reggelt! - nyomott el egy ásítást.
Hosszan homlokára szorítottam az ajkam, aztán hagytam, hogy kibontakozzon az ölelésemből és felkeljen. Mikor felvette a földről a fehérneműjét, rá vigyorogtam és megszólaltam.
- Ha ehhez hasonlót veszel fel, le fogjuk késni a gépünket, pedig csak délután indul.
Felkuncogott, aztán bevonult a fürdőszobába, én pedig megrendeltem a reggelinket.
Egész délelőtt a városban sétáltunk, felderítve azokat a helyeket, amiket tegnap véletlenül kihagytunk. Délben szomorúan vettük tudomásul, hogy vissza kell mennünk a szállodába kijelentkezni, hogy visszatérjünk Madridba.
- Igazán adhatott volna kicsit több szünetet Mourinho. El tudnék itt tölteni több hetet is.
- Tőle ez is hatalmas nagyvonalúság - öleltem át a derekát. - Visszajövünk még ide, ne aggódj.
A repülőtér felé tartva felhívtam az én idióta barátomat, hogy mire jutott a költözéssel kapcsolatban.
- Hallod, te aztán jól otthagytál tegnap.
- Bocs, de...
- Igen tudom, évfordulót ünnepeltek, el tudom képzelni, mit csináltatok - nevetett.
- Döntöttél? - tereltem el a témát rólunk.
- Ja. Mondd meg Sarának, hogy mostantól nálam éri el Larát.
- Csak van egy kis ész a fejedben. Többször kéne használnod - húztam egy kicsit az agyát, mielőtt leraktam volna.
- Úgy néz ki, Sergio barátunk felnőtt - mosolyogtam Sarára. - Lara odaköltözik hozzá.
- Hívd vissza, hogy Lara erősen rendmániás, takarítson ki - mondta, mire mindketten felnevettünk.
Mielőtt beléptünk volna a terminál kapuján, Sara még egyszer visszanézett. Tekintete végigsiklott az utcán, próbálva a legtöbb emléket megjegyezni.
- Még egyszer köszönöm. Mindent - fordított hátat a forgalomnak és belém karolva felmosolygott rám, aztán beléptünk az ajtón, hogy hazamenjünk.

*Elizabeth Gilbert - Ízek, imák, szerelmek

2013. július 11., csütörtök

Szavazás eredménye

Sziasztok! Lezártam a szavazást, az eredmény a következő:

Az első lehetőség
  3 (10%)
 
A második lehetőség
  18 (64%)
 
A harmadik lehetőség
  7 (25%)
 

Szavazatok száma: 28 

Köszönöm mindenkinek, aki szavazott! 
Az eredmény értelmében a második lehetőséget alkalmazva írok tovább, vagyis a fontosabb dolgokat beleírom. Nekem is ez volt a "kedvencem", de erről nem tudtok :) Nem akarok tippelni, hogy ez hány fejezetet takar, hiszen még azt sem tudom, pontosan miket fogok megírni. Ha van valami, amit szeretnétek, hogy ne hagyjak ki, írjátok le chatbe vagy kommentbe, hiszen szeretném, ha a váltás ellenére is itt maradjatok :) 
Azt tudom, hogy Sara most 14 hetes terhes, elvileg a 18. hét környékén már meg lehet határozni a baba nemét. Nem tudom, hogy nyilvánosságra fogják-e hozni, de ha hallotok/olvastok/tudtok valamit róla, kérlek jelezzétek, mert nem szeretném, hogy azt írom, lányt várnak és december végén - január elején egy fiú fog megszületni, vagy éppen fordítva :) Szóval megpróbálom majd úgy írni, hogy mikor már tudjuk, fiú vagy lány lesz, a történetben akkor mennek majd el ultrahangra. Remélem érthetően fogalmaztam, mert ez egy kicsit nekem zavaros így visszaolvasva :) 
Július végén jelentkezem
Puszi
Csanna

2013. július 10., szerda

51. fejezet

Sziasztok! Kicsit kínlódva, de megírtam ezt a részt, az utolsót a mostani helyzetben. A szavazást holnap leveszem, úgy vagyok vele, aki akart, már szavazott. Köszönöm mindenkinek a megértést és a szavazatokat is! Most elmegyünk nyaralni, aztán a Forma-1-re, július végén vagy augusztus elején jelentkezem a folytatással, akkor már a szavazatok végeredménye szerint. 
Remélem tetszik :)
Csanna


Az első edzések, ahogy azt már megszoktuk, arról szóltak, hogy a csapat újra összerázódjon. Ezért a szokásos feladatok mellett elég gyakran rohangáltunk egymás kezét fogva, fogócskázva. Bár a csapat nagy része közelebb volt a harminchoz, mint a húszhoz, de ezeknél a feladatoknál soha nem panaszkodtunk.
Aztán az első hét végén egyre inkább előtérbe kerültek a normális, agyonhajszolós, izzadós edzések, úgyhogy magunkat kellett szórakoztatnunk. 
Miután Mourinho befejezte a mai edzést és elhagyta a pályát, fáradtan terültem el a füvön. Azonban fél percre sem hagytak békén a többiek, egy labda ijesztően közel a fejemhez ért földet, mire kissé dühösen felültem.
- Hé, Iker! Telefon! - ordított Marcelo.
Tudtam, hogy ez Sara lesz, úgyhogy felálltam és a többiek felé indultam. Cris vigyorogva mutatta fel a telefonomat, majd egy pillanatnyi tétovázás nélkül beleszólt.
- Sarita? Cris vagyok... Iker? Mindjárt adom, csak a többiek próbálják levakarni a csinos masszőr csajsziról...
- Idióta! - kaptam ki a kezéből és tarkón vágtam, mire felröhögött.
- Itt vagyok. Bocs, kezdenek begolyózni - ajándékoztam meg még egy gyilkos pillantással a kitűnően szórakozó csapattársaimat.
- Semmi gond - nevetett Sara. - Gratulálok a tegnapi meccshez.
- Köszönöm - sóhajtottam, miközben leültem az üres lelátó egyik szélére. - Mi újság van otthon?
Mosolyogva hallgattam, ahogy Sara a héten történteket meséli. Örültem, hogy hallom a hangját, talán most először tudtunk egy-két percnél tovább beszélni.
- ...szóval olyan furcsa ez az egész. Le tudom foglalni magam az idő nagy részében, folyamatosan dobozolok, meg elég sokat kell dolgozni is. De mikor van egy szabad fél órám, akkor nagyon hiányzol - mondta.
- Te is nekem. Főleg éjszaka. Sese elképesztően hangosan horkol, és egyszerűen nem ébred fel. Ha így folytatja, le fogom önteni valamivel.
- Azt hittem, egész más miatt hiányzom - nevetett.
- Tudod te is, hogy még miért.
- Ikeeer! Gyere, most kezdjük a pókert - kiabált át Xabi.
Ezek szerint a többiek már rég lezuhanyoztak, csak én ültem még a pályán.
- Egy pillanat - kiáltottam vissza.
- Menj csak, majd este még felhívlak - búcsúzott Sara.
Gyorsan bevetettem magam az öltözőbe, miközben kikiabáltam a fiúknak, hogy öt perc, várjanak meg. Mikor visszaértem a hotelbe, már csak rám vártak.
- Iker, ma én nyerek - vigyorgott rám Pepe.
- Álmodj csak tovább - pillantottam a lapjaim közé és emeltem a tétet, mire a fiúk nagyot nyeltek, én pedig elégedetten elmosolyodtam.
×××
Mivel szombaton értünk haza, nagy tömegre számítottunk a reptéren, de a korai érkezés miatt szerencsére csak páran lézengtek a váróban. Nagy hanggal vonultunk át a terminálon, kiosztottunk egy-két autogramot, de összességében gyorsan kijutottunk. 
- Elvigyelek, Iker? - kérdezte Cris, de megráztam a fejem.
- Fogok egy taxit, hagyd csak. 
Feltettem a napszemüvegem és kiléptem a napsütéses madridi reggelbe. Elindultam a várakozó taxisok felé, mikor a szemem sarkából megláttam. Ellökte magát a kocsiból és gyors léptekkel felém indult, az utolsó pár métert szinte futva tette meg. Akkora hévvel ugrott a nyakamba, hogy félő volt, mindketten elesünk, de az utolsó pillanatban hátraléptem, így sikerült talpon maradnunk.
- Végre már! - motyogta, arcát a nyakamba temetve, mire felnevettem és szorosan átöleltem.
Fantasztikus érzés volt újra tenyerem alatt érezni teste ismerős vonalait, illata bekúszott az orromba, miközben a szívem majd kiugrott a helyéről. Csupán annyira húzódtam el tőle, hogy kezeim közé foghassam arcát, tekintetemmel vadul faltam minden egyes négyzetcentijét. Mikor végül belenéztem a szemébe, már semmi más nem érdekelt. A zöld örvény magába szippantott, de nem tiltakoztam ellene. Homlokom az övének döntöttem, miközben kezeim arcáról a hajába vándoroltak, ujjaimat selymes tincsei közé fűztem.
- Végre már - suttogtam én is, aztán megcsókoltam.
A csókot megédesítette a viszontlátás öröme, ajkai játékosan kutatták az enyémet. Ujjaival a tarkómon körözött, aminek hatására minden idegszálam bizseregni kezdett. Finoman beleharaptam ajkába, majd elhúzódtam tőle és szorosan átöleltem.
- Hogy hogy itt vagy? Nem kell dolgoznod? - kérdeztem, miközben egymást átkarolva indultunk a kocsi felé.
- Cseréltem Isabellel, holnap kell mennem. Ma van jobb dolgom - mosolygott rám, mire újra megcsókoltam.
- Hadd vezessek én - kérte, mikor automatikusan a vezető oldali ajtóhoz léptem. - Biztos fáradt vagy - tette hozzá.
Mikor kikanyarodtunk a reptérről, összevont szemöldökkel néztem Sarára. A házunk a másik irányban volt.
- Hova megyünk?
- Haza - válaszolta teljesen normálisan, mint akinek fel se tűnt, hogy az ellenkező irányba megy.
- De... - kezdtem volna, azonban egy mosollyal elhallgattatott.
Pár utca után rájöttem, hogy az új házunk felé tartunk és kíváncsian vártam, miért ide hozott. Még nem volt olyan állapotban a költözés, hogy itt tudjunk lakni.
- Mit csinálunk itt?
- Mutatni akarok valamit - húzott maga után.
Mikor beléptünk a házba, döbbenten elengedtem Sara kezét és lassan bentebb léptem. Egyszerűen képtelen voltam felfogni, hogy lehetséges ez, mindössze két hét alatt. Ki volt festve, minden pontosan olyan színre, amit megbeszéltünk. A helyiségekben már ott voltak a bútorok, szépen elhelyezve, minden harmóniát és nyugalmat árasztott. Ha meg akart lepni, sikerült. Visszafordultam hozzá, kissé félénk arcot vágva állt a falnak dőlve.
- Tetszik így? Nem tudom, te mit hova akartál, lehet rajta változtatni... - magyarázta, de nem engedtem hogy befejezze.
Szorosan magamhoz húztam és egy csókkal belefojtottam a szót. Éreztem, ahogy a megkönnyebbüléstől elmosolyodik és a nyakam köré fonta karjait. Nyelve rátalált az enyémre, játszani kezdett az enyémmel, miközben karomat még szorosabban fontam a dereka köré és felemeltem, hogy kiegyenlítsem a köztünk lévő magasságkülönbséget.
- Tegyél le - suttogta nevetve, miután egy utolsó puszit nyomtam telt ajkaira.
Teljesítettem a kérését, majd újra körülnéztem.
- Tényleg tetszik? - kérdezte.
- Tökéletes - mondtam egyszerűen.
Ugyanazok a bútorok voltak itt is, mint a régi házunkban, de a nagyobb tér vagy az új elhelyezés miatt egészen más hatást keltett.
- Még vannak apróbb dolgok, amiket nem tudtunk áthozni, de a lényeg már itt van, tudunk itt élni. Megnézed az emeletet?
Még mindig teljesen lenyűgözve követtem a lépcsőn. Nehéz volt elképzelni, mennyit kellett dolgoznia, míg összepakolt mindent, talált egy festőt, aki hajlandó ilyen rövid idő alatt vállalni a munkát és még be is rendezte a házat.
- Hogy csináltad?
- Segítséggel. Bici minden nagyobb dolgot áthozott, a lányok is végig itt voltak.
- Szólj rám, ha találkozunk velük, ne felejtsem el megköszönni.
Mikor benyitottam a hálószobánkba, újra elcsodálkoztam, hogy milyen tehetsége van a lakberendezésben is, emellett eszembe jutott a születésnapja, a szenvedélyes éjszakánk. Valószínűleg tudta, mi jár a fejemben, mert ajkába harapott, hogy visszafojtsa mosolyát és minden megtett, hogy ne nézzen a szemembe.
- Csak nem zavarban vagy? - kérdeztem nevetve.
- Nem, csak... Még nem is volt miénk a ház és... - harapta el a mondatot, miközben arcán halvány pír jelent meg.
- De már nem is lakott benne a tulajdonos - húztam magamhoz és egy puszit nyomtam a homlokára.
- Ez akkor is olyan hülye érzés - motyogta.
- Hidd el, fogalma sincs róla, hogy mit csináltunk és nem hiszem, hogy mérges lenne ránk, ha megtudná.
- Hát az biztos, hogy az az éjszaka külön helyet foglal el a listámon - mosolyodott el.
- A listádon? - vontam fel a szemöldököm vigyorogva.
- Tudod, hogy értem - nevette el magát és kihúzott a szobából, hogy véget vessen a beszélgetésnek.
- A többi szobában mi van? - böktem a másik emeleti háló felé.
- A lentibe bevittük az ágyat, ami a másik házban is volt, de mást még nem csináltunk. Ez meg - nyitotta ki az ajtót - üres. Tudom, hogy te minek szánod, ezért nem akartam bepakolni semmit, hogy ne... szóval hogy ne járjunk úgy, mint a rosszulléteimnél. Azt gondoltam, hogy az sértő lenne, mármint nem akartam, hogy telerakjuk kacatokkal vagy a kimaradt tárgyakkal, mert tudom, hogy te mit szeretnél és... - magyarázta.
- Köszönöm - szakítottam félbe, miközben végigsimítottam az arcán.
- Nem Iker, ez természetes. Kicsit sokáig tartott, de végül rájöttem, hogy nem csak a saját érzéseimet kell figyelembe venni - sóhajtott.
Mosolyogva húztam be az ajtót és egy gyors, de lágy csókkal fejeztem ki a hálámat. Tényleg jólesett, hogy nem rakott be semmi felesleges dolgot a szobába. Nem tudom, mit éreztem volna, ha megteszi, de sokkal jobb így. Nyilván nem fog üresen maradni, kitalálunk neki valami funkciót, amíg nem kerül ténylegesen használatba.

Este az új konyhában figyeltem, ahogy Sara a vacsorát készíti. Kissé idegen volt még a ház attól függetlenül, hogy az ismerős tárgyakkal voltunk körülvéve. Tudtam, hogy csak pár nap és megszokom, ahogy azt is, hogy mit hol kell keresni.
- Megterítesz?
- Persze - löktem el magamat a pulttól és automatikusan ahhoz a szekrényhez léptem, ahol régen a tányérokat tároltuk, most azonban poharakkal találtam szembe magam.
Sara felnevetett, mikor észrevette és arra a szekrényre mutatott, ahova a tányérokat rakta.
- Hidd el, sokkal praktikusabb ez a rendszer.
- Belejövök - nyugtattam, de mikor az evőeszközök helyett fóliát és sütőpapírt találtam a fiókban, már én is elnevettem magam.
Vacsora után bepakoltam a mosogatógépbe, majd csatlakoztam Sarához a nappaliban. Egy ideig csendesen figyeltem, ahogy olvas, de egy gondolat csak nem hagyott békén.
- Mi van a listád élén? - kérdeztem végül.
- Tessék? - nézett fel értetlenül.
- A listád, tudod - mosolyodtam el.
- Iker, nincs lista - nevette el magát. - Azt csak úgy mondtam, hogy kifejezzem, mennyire különleges volt az az éjszaka.
- De ha lenne... - győzködtem, mire a fejét rázva becsukta a könyvet és közelebb ült hozzám.
- Miért érdekel ennyire?
- Nem tudom - válaszoltam őszintén. - Csak kíváncsi vagyok.
- Tényleg képtelen vagyok egy listát felállítani. Annyiszor voltunk már együtt, mindegyik más volt, nem akarok sorrendet csinálni, meg amúgy sem tudnék.
- De kedvenced csak van - mosolyogtam rá féloldalasan.
- Addig fogsz könyörögni, amíg nem mondok egyet?
- Addig, amíg meg nem tudom, melyik a kedvenced - javítottam a megfogalmazásán.
Pár pillanatnyi csend állt be közénk, kíváncsian fürkésztem, hogy mi járhat a fejében.
- Az első éjszaka - sóhajtott végül. - A második helyen pedig ott áll az összes többi.
- Tetszik - vigyorodtam el. - Kis vadmacskám - fordítottam magam felé a fejét és megcsókoltam.
×××
- Van még egy üres doboz valahol? - néztem szét, de már mindegyik tele volt.
- Hozok egyet - állt fel Sara kissé elgémberedett lábakkal.
A reggel még copfba fogott haja most kiszabadult és a tincsek szabadon lógtak, miközben nyújtózott egyet, aztán valahonnan kerített üres dobozt. 
- Azt hittem már nincs itt olyan sok cucc, de ezek az apró holmik nem akarnak elfogyni - nézett körbe.
Mióta itthon vagyok, minden létező szabadidőnket azzal töltjük, hogy a még megmaradt dolgokat visszük át az új házba. 
- Ha nagyon összeszedjük magunkat, ma lehet, hogy végzünk - néztem szét. 
Már csak a nappali volt hátra, de kétség kívül itt volt a legtöbb dolgunk.
- Ezeket kiviszem - mutatott a könyves dobozokra. - Csak fogják a helyet.
- Majd én, ezek nehezek - toltam félre a kezét. 
- Attól még, hogy nő vagyok, elbírom - hallottam a méltatlankodását, miközben lenyomtam a kilincset és kiléptem az utcára.
A kocsi hátsó üléseit lehajtottuk, így nagyobb lett a hely, de már így is szinte tele volt a csomagtartó.
- Iker, ezeket hogy kéne, hogy ne törjön? - mutatott a díjaimra, mikor visszatértem.
- Újságpapír - mondtam, aztán segítettem neki becsomagolni őket.
- Jézusom, mennyi - sóhajtott döbbenten, mikor az összeset beleraktuk a dobozba.
- Nem ez a lényeg - vontam vállat mosolyogva. - Aki csak a díjak miatt játszik, az abba is hagyhatja.
- Tudom, de ez így akkor is jól néz ki, ismerd el.
Nevetve kezdtem el pakolni egy újabb dobozba. Tényleg impozáns látványt nyújtott a doboz, de nem ez számított. Nem azért játszottam, hogy díjakat nyerjek, bár kétségtelenül jólesett, mikor elismerték a munkámat. De a lényeg a játék szeretete, amihez nem kellenek díjak.
Már alkonyodott, mikor az utolsó dobozt is beraktuk a csomagtartóba.
- Kész, vége - mondta Sara halkan.
Átöleltem, aztán mindketten a házra néztünk. Rengeteg dolog történt itt velünk, kissé fáj, hogy itt kell hagynunk, más fog ideköltözni, nem jöhetünk vissza ide, mikor kedvünk tartja. De az emlékek megmaradnak, az új házban pedig sokkal jobb lesz nekünk.
- Menjünk! - csókoltam meg.

- Felavassuk a medencét? - kérdeztem Sarától mosolyogva és kivettem egy üveg pezsgőt a hűtőből.
Eddig nem volt időnk rá, a tényleges elköltözés pedig megfelelő alkalmat kínált az ünneplésre.
- Mit szólsz hozzá, Doce? - hajolt le Sara a kutyához, aki a farkát csóválva jelezte, hogy tetszik neki az ötlet. - Nem hiszem, hogy lesz rá jobb alkalom - bólintott rá ő is. - Átöltözök.
Nekem már nem kellett ezzel bajlódnom, úgyhogy kimentem a medencéhez, a pezsgőt és a két poharat leraktam az asztalra. Sara pár perc múlva kilépett a házból, én pedig újra elámultam szépségén. Az a bikini volt rajta, ami nekem a személyes kedvencem volt, a haja lágyan omlott a vállaira. Elmosolyodott valószínűleg a reakciómon, hogy gátlástalanul bámulom. Nem állt meg, egyszerűen átölelt és megcsókolt, közben finoman meglökött, így mindketten a vízbe zuhantunk, azonban ez egyikünket sem zavarta, nem szakadtunk el egymástól. Hirtelen egy test csapódott mellettünk a vízbe, mire nevetve löktük fel magunkat. Doce boldogan úszott felénk, láthatóan eltökélte, hogy nem hagy minket kettesben. 
- Te kérdezted meg tőle - vigyorogtam Sarára, miközben a kutyát simogattam.
Pár percig kényeztettük, aztán finoman kifelé kezdtem terelni.
- Jól van, Nagyfiú, az este további részére Sara az enyém - mondtam, miközben segítettem neki kimászni a vízből.
Kibontottam a pezsgőt, majd töltöttem, miközben Sara odaúszott mellém, majd elvette az egyik poharat. 
- Szeretlek - mondtuk szinte teljesen egyszerre, majd mosolyogva koccintottunk.
Pár korty után elkövettem azt a hibát, hogy belenéztem a szemébe. Ettől kezdve esélyem sem volt, hogy megigyam az egészet. A poharakat gyorsan a medence szélére raktam, majd magamhoz öleltem, megcsókoltam, miközben újra a víz alá merültünk...

2013. július 6., szombat

Segítsetek!

Tegnap, vagyis már ma hajnalban nem tudtam aludni, akkor fogalmazódott meg bennem ennek a bejegyzésnek az ötlete. Nehéz elkezdeni, mert sokat akarok írni, ráadásul nem ártana, ha értelmes is lenne...

De először: Iker és Sara gyereket vár, Sara 13 hetes terhes! Erre a hírre a legjobb felkelni. Gratulálok nekik, remélem minden rendben lesz :) Nem írok róla többet, mert oldalakat tudnék áradozni, hogy milyen boldog vagyok és hogy mennyire vártam már, de ennek nem most van az ideje.

És akkor most jön a neheze. Mikor rákattintottam a blog létrehozása gombra körülbelül másfél évvel ezelőtt, tele voltam kétségekkel: Van értelme? Fogják olvasni? Írok én elég jól ehhez? Csupán egy dologban voltam biztos. Én nem leszek az a blogger, aki abbahagyja a történetet valahol. Már akkor tudtam, hogy be fogom fejezni.
Most azonban, nem akarom tagadni, egy kicsit úgy érzem, stagnálok, nem tudom azt kihozni egy-egy részből, amit elvárok magamtól és amit ti elvártok tőlem. Ti is érzitek, hogy az utóbbi 5 vagy akár 10 fejezet nem a legjobban sikerült. Mi az ok? Igazából több minden is szerepet játszik benne. Mikor megnyitottam ezt a blogot, úgy gondoltam, gyorsan utol fogom érni a jelent a történetben, és onnantól kezdve tényleg én fogom irányítani a történetet. Azonban soha nem volt tehetségem a saccoláshoz, ezt is jól elszámoltam. Meg se merem tippelni, hol fog tartani a fejezetszám, mikor elérkezünk az utolsó részhez, ha ez így megy tovább, azonban szeretném már kicsit szabadjára engedni a képzeletem, rengeteg ötletem van, de nem írhatom le, mert még nem tartunk ott. A másik ok pedig az, hogy eddig próbáltam nem nagyot ugrálni két esemény között, nem akartam, hogy az egyik fejezetben 2011 nyara van, a másikban meg már 2012 eleje. Azonban a két időpont között, hogy őszinte legyek, nem sok minden történik Ikerrel és Sarával. Ha akarnék, tudnék beleírni balesetet, fenyegetést vagy bármit ezekbe az "üresjáratokba", hogy izgalmasabb legyen, de ha már nagyjából hitelesen írtam eddig ezt a történetet, akkor nem szeretnék eltérni tőle ezután sem. Tegnap este három lehetőség rajzolódott ki előttem:
1. Minden megy így tovább. Nem változtatok semmin, írom tovább. Lesz néhány, vagy sok unalmas fejezet, aztán meglátjuk, mennyire sikerül összekapni magam.
2. Összeszedem, mik a fontosabbak, amit bele szeretnék írni, pl: 32. ligagyőzelem, a Bayern elleni 11-esek, az EB, az elmaradt esküvő, Iker sérülése, stb... Ezeket akár külön-külön fejezetet szánva mindegyiknek, vagy néhányat összevonva egybe megírom, aztán áttérünk a jelenre, 2013 nyarára, és innen folytatom. 
3. Egyszerűen ugrunk egyet, kihagyva mindent, ami 2011 nyara és 2013 nyara között történt, és innen folytatom a történetet.
Kirakok egy szavazást róla. Kérek mindenkit, aki olvassa ezt a blogot, egy kicsit is szereti, vagy érdekli, hogy mi lesz a vége a történetnek, vagy egyszerűen szeretne segíteni nekem, hogy kikerüljek ebből a krízisből, szavazzon. El tudom dönteni én is, de jobban szeretném, ha úgy folytatódna ez a történet, hogy mindenkinek jó legyen.
Most írom a következő fejezetet, de még nagyon kicsi van belőle. Jövőhét vasárnap megyünk nyaralni, ha addig kész lesz, felrakom. A szavazást július végén fogom levenni, akkor érünk haza.
Kérlek titeket, segítsetek!
Köszönöm
Csanna