2012. december 31., hétfő

32. fejezet

Bocsánat a késésért, nem így terveztem. Az eleje olyan jól indult, de a végén már nagyon meg kellett szenvednem minden egyes mondatért, de még ebben az évben fel akartam tölteni, úgyhogy csak megírtam.
Boldog új évet mindenkinek! :)
Csanna


Mikor reggel felébredtem, Sara még aludt a karjaimban. Mosolyogva néztem kipihent vonásait, de nem csodálhattam sokáig észrevétlenül, mivel mocorogni kezdett és hunyorogva kinyitotta a szemeit. Két nap telt el az eljegyzés óta és szerencsénkre még senki nem fedezte fel, hogy mi történt. Csak a családunk tudott róla, elmentünk Móstolesbe és Corral de Almaguerbe is, hogy személyesen közöljük velük a hírt. Sara anyukája és az enyém is teljesen bepörgött, már alig várták az esküvőt, azonban Sarával megegyeztünk, hogy ezzel még várunk. 
Mikor megszólalt a csengő, mindkettőnk száját egy csalódott nyögés hagyta el. Szerettük kiélvezni, hogy egyikünknek sem kell dolgozni menni és sokáig az ágyban maradtunk.
- Megyek - keltem fel és magamra kaptam valamit. 
Mikor kinyitottam az ajtót, Sese és Lara mosolygós arcával találtam szembe magam.
- Most keltetek? Hosszú volt az éjszaka, vagy mi? - nevetett fel Sergio, miután belépett.
- Sarával szeretnék beszélni - mondta Lara, miközben oldalba bökte barátját.
- Mindjárt jön, addig gyertek be.
Sara pár perc múlva csatlakozott hozzánk, mire Lara beszélni kezdett.
- Sara, megvan még a házad? - kérdezte.
- Igen, most éppen üres. A lány, aki bérelte, visszaköltözött a szüleihez és még nem találtam új jelentkezőt.
- Én találtam egyet. A bátyám itt kapott munkát, ide akar költözni.
- El is adom neki, ha szeretné - vágta rá Sara, mire Sergioék döbbenten pillantottak ránk.
- Mi ez a nagy magabiztosság? 
Mosolyogva Sarára néztem, aztán felemeltem összekulcsolt kezünket, hogy láthassák a gyűrűt. Lara szeme elkerekedett, majd boldogan Sara nyakába vetette magát. Sese láthatóan sokkot kapott, ő kicsit lassabban fogta fel a dolgokat, mint a barátnője. 
- Gratulálok - csapott a vállamra végül.
Aztán lassan elvigyorodott, már tudtam, mit fog mondani, mielőtt még megszólalt volna.
- Elfelejtettetek védekezni, mi? Jön a gyerek? - vihogott.
- Nem! - mondta Sara élesen, túl gyorsan.
Mindenki ránézett, az arca ijedt volt, de gyorsan rendezte vonásait. Nem értettem, mi történt. 
- Sergio, néha nem értem, mit szeretek benned - rázta a fejét Lara. - Mi most megyünk - mosolygott ránk. - Gratulálok még egyszer. Sara, akkor majd hívlak a ház miatt.
- Jó, jó - bólogatott, de látszott, hogy a gondolatai egészen máshol járnak.
Kikísértem őket, mielőtt beszálltak volna a kocsiba, elkaptam Lara pillantását. Ő sem tudta, hogy mit jelentett Sara előbbi kitörése.
Mikor visszamentem, Sara lassan rám emelt tekintetét és felsóhajtott.
- Beszélnünk kell - mondta határozottan, mire bólintottam. - Nem akartam ezt, ne haragudj. Nem akartam kiborulni Sese beszólása miatt, tudom, hogy csak hülyéskedett. De.. Iker - nézett rám könyörgően. - Megijedtem. Én nem akarok gyereket, legalábbis egy ideig még nem. Nem tudom, te mit gondolsz a dologról, de én még nem érzem késznek magamat az anyaságra. Olyan jól mennek most a dolgok a munkámban, végre úgy érzem, hogy elismernek és egy kisbaba... nem, én még nem vagyok kész erre. Ne haragudj! - hajtotta le a fejét.
Egy ideig szótlanul álltam, csak az agyam kattogott. Örültem, hogy Sara mindezt elmondta nekem már most és nem később derült ki. Megértettem a félelmét, hiszen ha huszonhat éves koromban azt mondja nekem valaki, hogy gyereked lesz, én így éreztem volna. Huszonkilenc évesen én már készen álltam a gyerekvállalásra, de tudtam, hogy ez most nem rólam szól. Majd ha ő úgy érzi, hogy kész van rá, hogy szeretne családot alapítani és már nem számít neki olyan sokat a munka, majd akkor megpróbáljuk. 
Odaléptem hozzá és felemeltem a fejét. Szeme ijedten csillogott, nem tudta, hogy mit szólok az egészhez.
- Köszönöm, hogy elmondtad. Nem fogok hazudni, én szeretnék gyereket. De ha valakit el kell képzelnem a gyerekeim anyjának, akkor az te vagy. Várok, Sara, ameddig késznek nem érzed magad - mosolyogtam rá.
Úgy nézett ki, mint akinek egy hatalmas kő hullott le a szívéről. Szorosan átölelt, arcát a nyakamba fúrta és nagyon-nagyon sokáig nem engedett el.
- Meddig leszel itthon? - kérdeztem, miközben a haját simogattam.
- Még jövő héten végig. Miért?
- Menjünk el valahova - mondtam. - Csak mi ketten, pihenjünk egy kicsit.
- Ránk férne - nézett a szemembe.
×××
Három nappal később a barajasi repülőtéren várakoztunk az útlevél ellenőrzésnél, de a sor nem nagyon akart haladni. Gyorsan sikerült elintézni a nyaralást, lefoglaltunk egy szobát a los angelesi Radisson hotelben.
Egyre többen ismertek fel minket, ez eleinte nem volt zavaró, kiosztottam néhány autogramot a bátrabbaknak és ennyi. Hamarosan azonban megérkeztek a fotósok, egyre többen lettek, a vakuk folyamatosan villogtak körülöttünk. Próbáltam figyelmen kívül hagyni őket, de ez egyre nehezebb volt. Sara látta rajtam, hogy kezdek ideges lenni és mosolyogva ölelt át.
- Nyugi!
- Biztos nagyon érdekes, ahogy sorba állok az ellenőrzésnél... - motyogtam, mire felkuncogott.
- Ne húzd fel magad rajtuk, nem is érdemlik meg. Gondolj arra, hogy Los Angelesbe megyünk. Első közös nyaralás, csak te meg én... - somolygott.
Átöleltem a derekát, mire ő egy puszit nyomott az arcomra.
- Ez a tied? - mutattam a szalmakalapra, ami a bőröndökön feküdt.
- Igen.
- Vedd fel! - vigyorodtam el.
- Ezzel még várj egy kicsit. Majd Amerikában - ígérte.
- Akkor viszont csak ez legyen rajtad - suttogtam a fülébe, mire felkuncogott.
- Sshh - tette ujját a számra. - Ezt az oldalad tartogasd későbbre, mikor csak ketten leszünk.
- Csak nem szégyellsz? - vontam fel a szemöldököm szélesen mosolyogva.
- Egészen más érzést váltasz ki belőlem, de az csak ránk tartozik - pillantott rám kacéran.
Ajkamba haraptam, hogy visszafojtsam kitörni készülő nevetésemet, elpakoltam az útleveleinket és ellöktem magam a pulttól.
- Mióta vagy te ilyen... szókimondó? - kérdeztem.
- Előhoztad a legtitkosabb oldalamat - bújt hozzám. - De azért ne szállj el magadtól - tette hozzá, kitalálva, mit akartam mondani.
- Imádlak! - suttogtam a hajába, miközben egyik kezemmel átkaroltam derekát.
Mosolyogva lábujjhegyre állt és megpuszilt. Már rég nem érdekelt, hogy hányan fényképeztek le minket, inkább Sarával foglalkoztam.
×××
Késő este szállt le a gépünk Los Angelesben, az időeltolódás miatt mindketten nyúzottak voltunk. A következő nap mikor felkeltem, Sara már nem volt mellettem. Az órára néztem, ami fél kettőt mutatott. Voltam már máskor is Amerikában, így tudtam, mivel jár a hosszú utazás, de a testem nem tudott azonnal alkalmazkodni. Nagyot sóhajtva dőltem vissza az ágyba, hogy aludjak még egy kicsit, de ebben a pillanatban kinyílt a fürdőszoba ajtaja és Sara lépett ki rajta. 
- Jó reggelt! - mosolygott rám, de tőlem csak valami morgásra futotta. - Rendeltem ebédet, mindjárt hozzák.
- Mióta vagy fent? - kérdeztem kissé rekedten.
- Egy órája. Hagytalak aludni, rád fért - ült le mellém és egy gyors csókot nyomott a számra.
A következő pillanatban kopogtak az ajtón, Sara pedig felpattant, hogy kifizesse a kaját. Mikor pár perc múlva visszajött, mindkét kezében egy nagy pizzás dobozt tartott.
- Legközelebb én nyitok ajtót - morogtam, mire értetlenül nézett rám. - Remélem tudsz róla, hogy ha pár molekulányival kisebb lenne a nadrágod, kilátszana a feneked - mosolyogtam rá féloldalasan, miközben kezem az említett testrészére csúsztattam.
Sara jóízűen felkacagott és megrázta a fejét.
- Olyan bolond vagy! - ölelt át szorosan. - Egyébként nem is igaz.
- Azért kíváncsi lettem volna a srác fejére, mikor kinyitottad az ajtót. Biztos nem az arcodat nézte elsőnek - húztam magamhoz, majd hátra dőltem, magammal rántva őt is.
- Remélem, nem leszel féltékeny egy húszévesre - nézett rám csillogó szemekkel.
- Nem, tudom hogy szeretsz. De legközelebb akkor is én nyitom ki az ajtót - nevettem el magam, majd kinyitottam az egyik dobozt és felé nyújtottam.
Sara befészkelte magát az ölembe, csendben ettük meg a kicsit késői ebédet.
- Mit csináljunk ma? - kérdeztem.
- Menjünk le a medencéhez. Én ma túl lusta vagyok mászkálni - ásított.
Kotorászni kezdett a bőröndjében, majd előhúzta a bikinijét.
- Biztos, hogy jó ötlet ez? Konkrétan fehérneműben leszel...
- Ki kell bírnod - kacsintott rám, aztán levette a pólóját.
- Na nem! Ha azt akarod, hogy ma még lemenjünk a medencéhez, a fürdőszobában öltözz át! - mondtam határozottan.
Sara kitűnően szórakozott rajtam, de végül belátta, hogy igazam van és bevonult a fürdőbe. Öt perccel később már nyílt is az ajtó, nekem pedig elakadt a lélegzetem. Sara nekidőlt az ajtófélfának és elégedetten vette tudomásul, hogy milyen hatással van rám. Egy teljesen egyszerű, kék fürdőruha volt rajta, de tökéletesen kiemelte az alakját, lapos hasát, hosszú lábait. A haját felkötötte, kezében pedig ott volt a szalmakalap.
- Gyönyörű vagy - léptem oda hozzá és egy lágy puszit nyomtam a nyakára, mire ő felhúzta a vállait és elnevette magát. - Mindjárt jövök - léptem be a fürdőszobába, hogy én is átöltözzek.
Talán ha valaki kívülről lát minket valaki, jót szórakozik rajtunk, hogy nem öltözünk át egymás előtt. De tény, hogy Sara teste úgy hatott rám, mint a drog.
Lepakoltunk a medence mellett lévő napozószékek egyikére, miközben magunkon éreztük a többi vendég kíváncsi pillantását. Próbáltuk figyelmen kívül hagyni őket és úgy tenni, mintha ott se lennének. Sara felém nyújtotta a naptejet, mire elfojtottam egy sóhajt.
- Élvezed, ugye? - vontam fel a szemöldököm.
Ártatlanul nézett rám, de tudtam, hogy nagyon is szórakoztatja a dolog. Megfordult, én pedig lassan végigsimítottam a hátán, belemasszírozva a krémet selymes bőrébe. Végighúztam az ujjam gerince mentén, mire érezhetően megborzongott. Oldalra fordította a fejét, én pedig kitaláltam, hogy mi jár a fejében és megcsókoltam. Viszonylag hamar elhúzódtam, hiszen éreztem, hogy egyre többen figyeltek fel ránk és nem akartam Sarát zavarba hozni.
Végigdőlt a napozóágyon, aztán kotorászni kezdett a táskájában és előhúzott belőle egy könyvet. Mikor elolvastam a címét, felnevettem.
- Mi az? - nézett ki a szemüvege felett.
- A spanyol válogatott titkai? - kérdeztem.
- Most miért? Ki tudja, mit titkolsz előlem - mosolygott.
- Olyan titkokat mondok én neked... - suttogtam a fülébe, majd összeillesztettem ajkainkat.
Kuncogva mellkasomra csúsztatta a kezét és finoman eltolt magától.
- Ezt majd fent folytassuk - simított végig az arcomon. - De tudod mit? A te titkaiddal fogom kezdeni - húzta széles mosolyra száját és tényleg arra az oldalra lapozott, ami velem foglalkozott.
- Majd szólj, ha találtál valami újat - mondtam, aztán végigdőltem az ágyon.
Arra riadtam fel, hogy Sara mellém bújik. Hunyorogva néztem rá, mire elmosolyodott és a kezembe adta a könyvet.
- Na, találtál valami érdekeset?
- Hát, nem nagyon - húzta el a száját. - De azért találtam néhány érdekességet...
- Például? - húztam fel a szemöldököm.
- Mofeta? - nevette el magát. - Jó kis becenév.
- Az nem úgy volt - kezdtem tiltakozni, de Sara közbevágott.
- Persze, persze... Én is ezt mondanám - kacagott.
- Szóval nem hiszel nekem? - húztam közelebb magamhoz.
Egy pillanatig a szemembe nézett, aztán mosolyogva megrázta a fejét.
- Nagyon szemtelen lettél. Ezen változtatni kell - fordítottam magam felé az arcát.
- És azt hogy tervezed? - hajolt közelebb, arcunk mér szinte összeért.
- Vannak ötleteim - vigyorodtam el, majd egy gyors puszit nyomtam a szájára és elhúzódtam. - Na, mutasd azt a könyvet! - nyújtottam ki a kezem.
Sara felállt, mire kérdőn néztem rá.
- Megyek megmártózom - mosolygott rám.
A napszemüvegem mögül figyeltem, ahogy lesétál a medencéhez. Egyszerűen képtelen voltam levenni a szemem tökéletes alakjáról. Ahogy kipillantottam a szemüvegem mögül, egy férfit pillantottam meg, aki fényképezőt tartott a kezében. Egy paparazzo. Nem is reménykedtem benne, hogy a nyaralást nélkülük tudnánk eltölteni, de hogy ilyen hamar megjelennek, arra nem gondoltam. Összeráncoltam a szemöldököm, mikor Sarát kezdte fotózni, tudtam, hogy egy halom pénzt fog kapni a képeiért, amiért sikerült lefotóznia bikiniben. Felálltam és csatlakoztam Sarához, miközben egy megsemmisítő pillantást vetettem a fotósra. Szerencsére vette az adást és eltűnt, de volt már annyi tapasztalatom, hogy tudjam, nem adta fel.

Másnap reggel még csukva volt a szemem, mikor megéreztem Sara puha ajkait az arcomon. Megpróbáltam visszafojtani a mosolyom, de nem tudtam becsapni.
- Tudom, hogy ébren vagy - suttogta a fülembe, mire kinyitottam a szemem. - Jó reggelt - mosolygott rám.
- Neked is - öleltem át szorosan és egy puszit nyomtam a hajába. - Mit csináljunk ma?
- Menjünk el San Franciscoba - simított végig az arcomon. - Úgy hallottam, van néhány nagy bevásárlóközpont...
- Szóval vásárolni akarsz? - vontam fel a szemöldököm, ő pedig bólintott.
- Oké, de csak ha először veszünk egy kávét valahol. Még nem álltam át teljesen.
Nevetve szállt ki mellőlem, aztán gyorsan elfoglalta a fürdőszobát, de nem zavartattam magam és utána mentem. Meg akartam borotválkozni, Sara azonban összeráncolta a homlokát és megrázta a fejét.
- Mit csinálsz? - kérdezte.
- Szerinted? - kérdeztem vissza, mert nem értettem, mire akar kilyukadni.
- Miért borotválkozol?
- Azt hittem, nem szereted, mikor szakállam van - tártam szét a karom.
- Én ezt soha nem mondtam - lépett közelebb kuncogva. - Jól áll a borosta - húzta végig az orrát az arccsontomon. - Kifejezetten tetszik - suttogta, majd ajka megtalálta az enyémet.
Egyik keze a mellkasomon nyugodott, míg a másikkal átölelte a nyakamat. Nyelve játszani kezdett az enyémmel, érintéseibe beleborzongtam. Ahogy forró teste az enyémhez simult, minden más gondolat kiszállt a fejemből.
Sóhajtott, majd lassan elhúzódott tőlem, mire ajkam a homlokára vezettem, lehunytam a szemem és mélyen beszívtam illatát.
Két órával később becsaptam a bérelt kocsi ajtaját, aztán megfogtam Sara kezét és elindultunk a vásárlóutca felé. Eleinte még próbáltam normálisan viselkedni, de egyszerűen nem bírtam ki, hogy ne érintsem meg minden pillanatban. Néha megpusziltam, máskor egymást átölelve sétáltunk, vagy éppen megálltunk, hogy megcsókolhassam. Sara boldogan mosolygott, élvezte, hogy ilyen hatással van rám. Mikor már sokadjára állítottam meg az utca közepén, hogy összeilleszthessem ajkainkat, kuncogva a fejemre húzta a pulcsim kapucniját.
- Hé! - nevettem fel és elkaptam a derekát, visszarántottam magamhoz.
Mikor már az én kezem is tele volt különféle méretű bevásárlótasakokkal, leültem egy padra, majd átöleltem Sara vállát és szorosan magamhoz húztam.
- Pihenjünk egy kicsit - mosolyogtam rá.
- Csak nem elfáradtál? Pedig a java még csak most jön - nyomott egy puszit az arcomra, mire felsóhajtottam.

2012. december 20., csütörtök

31. fejezet

Jó olvasást, minden más a fejezet végén :)
Csanna



A következő pár nap nagyon hajtós volt, folyamatosan hívtak minket mindenhova, néha az egész csapatot, néha csak néhányunkat. De aztán ennek is vége lett, lecsengett a nagy felhajtás, újra visszatérhettünk a normális életünkhöz.
A külön töltött egy hónap még szorosabbá fűzte a kapcsolatunkat Sarával, úgyhogy a gondolat, ami még a világbajnokság ideje alatt fogalmazódott meg bennem, egyre inkább kézzelfoghatóvá vált. Senkinek nem mondtam el, csak Xavi tudott róla. Ez az egész annyira intim volt, csak Sarára és rám tartozott, úgyhogy egyedül próbáltam elintézni mindent. Tovább tartott, mint gondoltam, de végül kész lettem.
Mikor hazaértem, Sara még nem volt otthon, ilyenkor sokáig dolgozott. Már mondtam neki, hogy holnap vacsorázni megyünk, nem sejtett semmit. Próbáltam nem feszültnek tűnni a közelében, de néha azért éreztem, hogy kérdő pillantásokat vet rám.
Egy óra múlva hazaért, de látszott rajta, hogy valami nincs rendben, feszült volt.
- Mi történt? - öleltem magamhoz.
- Fáradt vagyok - hajtotta a vállamra a fejét. - Meg hazafelé kikészítettek a fotósok.
- Sara... - simogattam meg az arcát. - Ne foglalkozz velük, próbáld meg figyelmen kívül hagyni őket! Próbálj meg boldog és nyugodt lenni, élni az életed. Nem görcsölhetsz azon, hogy holnap már megint az újságokban leszel. Ne foglalkozz a kritikákkal, akik ismernek, tudják, hogy milyen vagy igazából, akik meg nem, azoknak semmi közük nincs hozzá - néztem mélyen a szemébe.
- Tudom - ölelt át, aztán finoman megcsókolt. - Köszönöm!
- Én rángattalak bele ebbe, ez a minimum, hogy segítek megszokni - mosolyogtam rá.
- Már ne is haragudj, de én döntöttem úgy, hogy beléd szeretek, úgyhogy ne legyen bűntudatod! - nevetett fel.
×××
Másnap este Sara még javában készülődött, én viszont csak gyorsan felkaptam magamra egy pólót és nadrágot. Nem szoktam sokat agyalni azon, mit vegyek fel, de ez most kivételes alkalom volt. Ilyenkor elvileg ki szoktak öltözni, de én úgy döntöttem, nem teszem. Sara mindig is így látott, így ismert, így szeret. 
- Iker, étterembe megyünk, nem jöhetsz papucsban! - állt meg az ajtóban Sara.
- Gyere már! - nevettem és megfogtam a kezét, a kocsi felé kezdtem húzni.
- Jól nézünk ki együtt - mutatott végig kettőnkön.
Ő szépen fel volt öltözve, én meg teljesen hétköznapin ruhákat viseltem.
- Szerintem is - vágtam vissza, mire felhúzta a szemöldökét.
- Komolyan nem fogsz visszamenni átöltözni? - kérdezte.
- Nem. Sara, én így érzem jól magam és egyáltalán nem érdekel, hogy mit fognak gondolni az étteremben - ültem be a kocsiba. - Na gyere!
Nagy sóhajjal beült, de éreztem a felém áradó feszültséget.
- Most haragszol? - néztem rá.
- Nem, ezt így nem mondanám - húzta el a száját.
- Hihetetlen nőszemély vagy, de pont ezért szeretlek - nyomtam egy gyors puszit az arcára, aztán kitolattam a garázsból.
Az étterem elé érve paparazzók hada várt minket. Kézenfogva próbáltunk figyelmen kívül hagyva őket eljutni a bejáratig. Mikor beléptünk, egy pincér azonnal elénk sietett.
- Iker Casillas? Jöjjenek - intett.
Felvezetett minket az emeletre, ahol csupán egyetlen asztal állt. Direkt olyan éttermet kerestem, aminek van felső szintje, amit ki tudok bérelni, hogy csak kettesben lehessünk.
- Ez.. hogyhogy? - kérdezte Sara értetlenül, miután leült.
- Nem akartam tömeget... - magyarázkodtam. 
Nem teljesen értette, hogy mire gondolok, de annyiban hagyta. A vacsora alatt semmiségekről beszélgettünk, majd miután elvitték a desszertet is, felálltam és az ablakhoz léptem. A esti Madrid fényei gyönyörűek voltak, így Sara hamarosan csatlakozott hozzám. Átkaroltam a derekát, ő pedig fejét a vállamra hajtotta.
- Finom volt, köszönöm - mondta.
Nem válaszoltam, mire kissé elhúzódott.
- Jól vagy? Feszültnek tűnsz...
- Minden rendben, nem kell semmi rosszra gondolni - mosolyogtam rá, majd szembefordultam vele.
Egy hosszú pillanatig elvesztem a tekintetében, aztán a hátsó zsebembe nyúltam és a tenyerembe zártam az apró dobozt. 
- Sara - néztem rá nagyon komolyan. - Hozzám jössz feleségül? - kérdeztem egyszerűen, ezzel egy időben kinyitottam a dobozt, amiben a gyűrű volt és letérdeltem.
Sara döbbenten nézett rám, egy pillanatig nem mondott semmit. Aztán szóra nyitotta a száját, én pedig kezdtem nagyon ideges lenni.
- Igen - mondta ki végül.
Széles mosoly ömlött szét az arcomon, majd kivettem a gyűrűt a dobozából és az ujjára húztam. A szemébe néztem, mely könnyesen csillogott, miközben felálltam. A következő pillanatban a nyakamba vetette magát, szorosan ölelt, arcát a nyakamba temette. 
- Nagyon-nagyon szeretlek - suttogtam.
Valami ismerős, mégis ismeretlen érzés öntött el, szinte égette a testemet. Ujjaimmal a hajába túrtam, magamba szívtam az illatát, ezzel együtt a pillanatot. Soha nem éreztem még ilyen intenzíven, soha nem voltam még ilyen boldog, kerek egész. Abban a pillanatban, ahogy Sara igent mondott, valami kattant bennem, a prioritásaim megváltoztak. Végre megtaláltam azt a nőt, aki a társam lehet az életemben, aki fontosabb nekem a saját érdekeimnél, vágyaimnál. És most a menyasszonyommá vált.
Két kezem közé fogtam az arcát, majd összeillesztettem ajkainkat. Eleinte szám csak alig-alig ért az övéhez, a legelső csókunkra emlékeztetett. Aztán édes ajkai egyre hevesebben és hevesebben ostromolták az enyémeket, miközben a hajamba túrva próbált még közelebb húzni magához.
- Iker... - suttogta elfúló hangon, egy pillanatra elszakadva tőlem. - Szeretlek - nézett egy másodpercre a szemembe, aztán újra magához húzta a fejemet.
Órákon keresztül tudtam volna így állni, összeolvadva. Tudtam, hogy valami véglegesen megváltozott a kettőnk kapcsolatában. Bár lehetetlennek tűnt, hogy ennél is jobban szeressem, mégis valóságos volt. Úgy éreztem, hogy ajkainkkal együtt lelkünk egy része is összefonódott, örökre és visszavonhatatlanul.
Mikor elszakadtunk egymástól, egy könnycsepp gördült végig az arcán, amit mosolyogva töröltem le. Finoman az álla alá nyúlva felemeltem az arcát és egy utolsó, szűzies csókot nyomtam ajkaira.
- Ne sírj! - suttogtam.
Nevetve megrázta a fejét, aztán felemelte a kezét és szemügyre vette a gyűrűt.
- Ez gyönyörű - mondta egyszerűen.
- Lehet, hogy egyel kisebb méret is elég lett volna - fűztem össze az ujjainkat.
- Nem baj, majd hordom a középső ujjamon - legyintett. - Kérdezhetek valamit?
- Megtiltottam bármikor is? - kérdeztem vissza.
- Mikor... szóval, tudod... - motyogta.
Végigsimítottam arca lágy vonalán, aztán vettem egy nagy levegőt és beszélni kezdtem.
- Őszintén? Nem tudom pontosan. Ez most nagyon furcsa lesz, de... Én már a legelején is tudtam, hogy ezt a kérdést csak és kizárólag neked tehetem fel. Annyira összeillettünk már az elejétől kezdve, hogy nem is fért hozzá kétség. De igazán komolyan gondolkozni csak a világbajnokság ideje alatt kezdtem el rajta. Túl sokáig voltál távol tőlem, és rádöbbentem, hogy - ez most nagyon csöpögős lesz - de nem tudok élni nélküled. Úgyhogy hazajöttünk és elkezdtem szervezni - vontam meg a vállam.
Csillogó szemekkel nézett rám, aztán átölelte a nyakam és közelebb húzódott hozzám.
- Menjünk haza - suttogta.
Mikor kiléptünk az étteremből, újra fotósok hadával kellett szembenéznünk. A biztonság kedvéért Sara bal kezét fogtam, hogy még csak véletlenül se láthassanak meg semmit. Előbb-utóbb úgyis észreveszik a gyűrűt, ki fogják találni, hogy az egy eljegyzési gyűrű, de a lehető legtovább szerettük volna kiélvezni, hogy csak azok tudnak róla, akiknek tudniuk kell. 

Gyűrű

Hazaérve Sara elment zuhanyozni, de előtte még egy vérpezsdítő csókkal mutatta meg, mit tervez ma éjszakára. Én azonban nem bírtam kivárni, míg végez, így halkan kinyitottam a fürdőszoba ajtaját és próbáltam hang nélkül becsukni magam mögött. Vékony gőzpára szállt fel a zuhanykabinból, Sara teste csak körvonalakban látszott. Háttal állt nekem, nem vett észre. Gyorsan ledobáltam magamról a ruhákat, majd elhúztam a zuhanyzó ajtaját. Sara összerezzent a zajra, megperdült a tengelye körül. Végignézett rajtam, majd ajkába harapva tekintetét az enyémbe fúrta.
- De türelmetlen valaki - mosolyodott el, aztán behúzott maga mellé.
Átöleltem a derekát, miközben hagytam, hogy engem is bevizezzen. Kivettem a csatot a hajából, megbabonázva figyeltem, ahogy megrázza hajzuhatagát, mely finoman szétterült a vállán.
- Csodálatos vagy - mondtam, majd finoman szívogatni kezdtem a nyakát.
Tapogatózni kezdett a háta mögött, míg végül sikerült elzárni a csapot. Bár már nem folyt ránk a forró víz, a testünk teljesen felhevült, így egyáltalán nem fáztunk.
Elhúzódott tőlem, mire kérdőn néztem rá, nem tudtam, mi lehet baj, ő azonban kacéran elmosolyodott és kezembe nyomta tusfürdőjét.
- Először fürdess meg... - susogta.
- Sara, ne kínozz! - nyögtem fel, ő viszont felkacagott.
Felvontam a szemöldököm, majd a tenyerembe nyomtam egy adagot, haját elsimítottam az útból és lassan masszírozni kezdtem vállait. Éreztem, ahogy teljesen ellazul érintéseim nyomán, így lassan lejjebb haladtam. Végigsimítottam kulcscsontján, míg elértem a melleit. Mindketten élesen beszívtuk a levegőt, mikor kezembe vettem domborulatait. Igéző tekintetét az enyémbe fúrta, miközben kényeztetni kezdtem. Sóhajai egyre gyorsabban követték egymást, fejét a mellkasomnak döntve élvezte cselekedetemet, forró leheletét a nyakamon éreztem.
Percekkel később tovább haladtam, bekentem a hasát is, majd nagy levegőt véve továbbhaladtam. Nőiességét csak egy pillanatra érintettem, gyorsan rátértem formás lábaira. Végigsimogattam combját majd lábszárát, végül felegyenesedtem, egy gyors csókot nyomtam a szájára és megfordítottam. Haját átraktam a vállain, lassan végigsimítottam a gerince mentén, egészen a fenekéig, majd visszatértem a lapockáihoz és lassan, körkörös mozdulatokkal masszírozni kezdtem. Puha bőre csak úgy vonzotta a kezem, néha lehajoltam és csókot leheltem teste különböző pontjaira.
Miután teste minden egyes porcikáját megfürdettem, újra szembe fordítottam magammal és mosolyogva néztem, ahogy próbálja összeszedni magát.
- Hmm... - húzta végig orrát az állam vonalán. - Máskor is segíthetsz - nyomott egy puszit a nyakamra, majd kezébe vette az én tusfürdőmet, egyértelműen a tudtomra adva, hogy most én következek.
Elég volt csak elképzelnem, miket fog művelni velem és máris szaporábban kapkodtam levegő után. Miközben finoman harapdálta a nyakamat, kezei bejárták felsőtestemet, izmaim megfeszültek lágy érintései nyomán. Mikor ujjai már az alhasamnál köröztek, nem bírtam visszatartani rekedt nyögéseimet. Végtelen időnek tűnt, míg továbbhaladt és finoman végigsimított már tettre kész férfiasságomon. Fejem a zuhanyzó falának döntöttem, miközben folyamatosan kényeztetett. A szemembe nézett, majd le akart térdelni elém, de én elkaptam a karjait, hogy megakadályozzam.
- Most ne - ziháltam. - Nem akarok most elmenni...
Sara elégedetten konstatálta, hogy teljesen szétestem, ujjait a hajamba vezette és finoman megcsókolt. Nyelve játszani kezdett az enyémmel, egyszerre volt lágy és szenvedélyes. Feneke alá nyúlva felemeltem és a falnak döntöttem, mire ő azonnal derekam köré fonta a lábait.
- Még nem voltam kész - nevetett
- Nem érdekel, kívánlak - csókoltam meg, majd a következő pillanatban összeillesztettem testünket.
Sara felnyögött és az ajkamba harapott, a következő pillanatban pedig egy apró puszit nyomott kisebesedett számra. Lassan mozogni kezdtem, miközben lehajtottam a fejem és kezelésbe vettem melleit. Sara nem tehetett mást, csak kapaszkodott belém, kifejezetten élveztem, hogy most én irányítok. Hol lassabb, hol gyorsabb tempót diktáltam, az őrületbe kergetve ezzel őt és magamat is.
- A.. abba ne ha... hagyd - zihálta, mikor leálltam a mozgással.
Kihúzódtam belőle, de csak hogy a következő pillanatban teljesen beletemetkezhessek, majd megismételtem párszor. Sara körmei a hátamat karcolták, sóhajai betöltötték a levegőt, mindenhol ott volt. Mikor újra mozogni kezdtem, Sara szinte azonnal elérte a gyönyört. Éreztem apró összehúzódásait, aminek köszönhetően én is követtem. Percekig mindketten csak ziháltunk, majd mikor úgy éreztem, hogy már képes megállni a saját lábán is, elhúzódtam tőle és letettem.
- Ezt az oldalad eddig eltitkoltad előlem - hajolt hozzám közelebb, orrunk szinte összeért.
- A megfelelő pillanatra tartogattam - szüntettem meg a kettőnk között lévő távolságot. - Megőrjítesz - mosolyogtam, mikor elszakadtunk egymástól.
- Mondanám, hogy sajnálom, de nem lenne igaz - kacsintott, majd elhúzta a zuhanyzó ajtaját és kilépett. Elvettem tőle az egyik törülközőt, magam köré tekertem, miközben ő a haját próbálta szárítani. Ahogy felemelte a kezét, gyűrűjén megcsillant a lámpa fénye. Odaléptem hozzá, egy csókot nyomtam az ékszerre, majd ujjamat végighúztam meztelen karján, míg végül a hajába túra magamhoz húztam és szorosan átöleltem.

Nagyon vártam már ezt a fejezetet, mikor írni kezdtem ezt a történetet, már nagyjából megvolt a fejemben ennek a résznek a vázlata, de természetesen végül nem azt írtam le, amire akkor gondoltam. 
Ha hinni lehet a sajtónak, a barátaik is ott voltak, mikor Iker megkérte Sara kezét. Mivel nagyjából próbálok reálisan írni, nem sokat változtatni a valóságon. Tudom, hogy nagyon fontos részét alkotják Iker életének, de semmit nem tudok róluk. Nem ismerem a személyiségüket, a szokásaikat, a nevüket is csak a Facebook képekről tudtam meg. Persze nem ismerem se Sarát se Ikert vagy éppen Sesét sem, de az ő személyiségük mégis "nyilvános" valamennyire. Szóval ennek az egésznek az lett volna a lényege, hogy tudatosan hagytam ki az egész történetből a gyerekkori barátokat.
A következő fejezetek nagyon fontosak lesznek a történetben, már csak azért is, mert még nem döntöttem el, meddig írom. Nagyjából tudom, meddig szeretném vinni a fonalat, egy idő után utol fogom érni a valóságot és akkor már a saját fantáziámon fog múlni, hogyan fut tovább a történet. Ez most még nagyon zavaros így, de két fejezet múlva többet fogtok tudni, ígérem :)

2012. december 11., kedd

30. fejezet

Bocsi a nagy késés miatt, nem így terveztem. Ez most igazából nem szól semmiről, de a szemfülesebbek kibogarászhatják ebből és az előző részekből, hogy mi lesz a következő fejezetben. Sietek vele!
Csanna


Elfoglaltuk a helyünket a repülőn, a gép első részében. Beültem Sese mellé, aztán a kezembe vettem a nemrég vásárolt újságot, de odáig már nem jutottam el, hogy el is olvassam.
Álvaro vigyorgó feje jelent meg előttem és az arcom elé tartotta telefonját.
- El akartam olvasni, mit írnak rólunk. És tudod, mit találtam? "Iker Casillas élő adásban csókolta meg a barátnőjét", "Casillas győzelmi csókja", "A spanyol kapus interjú közben kapta le a riportert". Veletek van tele minden...
Mosolyogva megvontam a vállam, nem akartam túlkomplikálni az ügyet, de Sergio nem így gondolta. Kikapta a telefont Álvaro kezéből és első dolga volt megnézni a videót. 
- Romantikus - fintorgott, mikor elolvasta a cikket.
- Na jó, szálljatok le rólunk - nevettem fel. 
A hír persze futótűzként terjedt, minden csapattársamtól kaptam egy-két megjegyzést. Nem törődtem velük, ez a csók csak és kizárólag kettőnkre tartozott.
Mikor kialudtak a biztonsági öv bekapcsolására figyelmeztető lámpák, felpattantam.
- Hát te? - nézett rám kérdőn Sese.
Fejemmel a turista osztály felé intettem, ott utaztak a riporterek, újságírók, a stáb tagjai. Mikor megértette, mire gondolok, lemondóan sóhajtott, így jelezve, hogy reménytelen eset vagyok.
Elhúztam a két utasteret elválasztó függönyt, mire minden fej felém fordult. Sara arca felragyogott, mikor meglátott és gyorsan elpakolta a holmiját a mellette lévő székről.
- Híresek lettünk - adtam egy puszit a homlokára, miután leültem.
- Ne is mondd, mindenki ezzel jön... - fintorgott, majd vállamra hajtotta a fejét.
- Megbántad? - kérdeztem halvány mosollyal az arcomon.
- Dehogy! - tiltakozott azonnal. - Nem is tudod, mennyire jólesett.
Lehajtottam a fejem, hogy összeilleszthessem ajkainkat. Nem volt hosszú csók, próbáltunk figyelemmel lenni a többiekre, hogy ne érezzék kínosan magukat.
- Fáradt vagy - húztam végig ujjam hegyét a szeme alatti halvány árnyékon.
- Te is - vágott vissza, jogosan.
Egyikünk sem pihent túl sokat az elmúlt napokban.
- Aludj nyugodtan - suttogtam a hajába.
- Nem, nem akarok - rázta a fejét makacsul.
Tudtam, hogy érti. Most, hogy újra együtt voltunk, egy percet sem akartunk elvesztegetni az együtt töltött időből.
Elmerültünk a mi kis világunkban, nem törődtünk semmi mással. Apróságokról beszélgettünk, hiszen sokan voltak körülöttünk, de ez is hihetetlenül hiányzott. Néha visszamentem a csapattársaimhoz, hogy csináljunk néhány közös fényképet, de utána mindig visszatértem Sarához. Senki nem vetette a szememre, mindenki megértette, hogy miért vagyok vele. Hallottuk, ahogy Pepe rádiójából folyamatosan szól a zene, aztán hirtelen valaki elhúzta a függönyt és belépett David, Sese, valamint a kapus. Valami szerelmes szám ment a rádióban, szóval úgy döntöttek, hogy szerenádoznak nekünk egyet. Sara kissé zavarba jött, én azonban már hozzászoktam a srácok folyamatos hülyeségéhez, csak a fejemet fogva röhögtem rajtuk. Az ajtóban feltűnt Xavi vigyorgó feje is, kezében egy pohár sört tartott. Átmászott néhány ülésen, míg elért hozzánk.
- Ne is foglalkozz velük - nevetett Sarára.
- Várj, felállok és tudtok beszélni - emelkedett fel a székéből, de Xavi intett, hogy maradjon csak.
- Kikészítenek - fintorgott, aztán felém nyújtotta a sört. - Fél óra múlva megérkezünk, neked kell kiszállni először.
- Oké, kösz, hogy szóltál.
- Mi lesz a program? - kérdezte Sara, miután a fiúk visszamentek az első osztályra.
- Most elmegyünk a Las Rozasba, lesz pár óra pihenőnk. Hattól vár minket a király, lesz egy rövid fogadás a számunkra, utána megyünk a buszhoz és ünneplés egész éjszaka. Éjszaka lesz még egy buli, csak a csapattagoknak és a hozzátartozóiknak. Nem lesz hosszú, akkor már mindenki hulla lesz. Utána visszamegyünk a hotelbe, még senki nem megy haza, a következő napokban együtt kell maradnunk. Ott leszel a téren?
- Hát persze - mosolyodott el.
- Akkor jó - nyomtam egy puszit az arcára. - Jobb, ha most visszamegyek.
- Várj! - kapott a karom után.
- Az esti buli... Oda én is megyek?
- Hozzátartozót mondtam, ugye? - mosolyogtam rá, mire alsó ajkát beharapva a szemembe nézett. 
- Akkor jó.
- Ugye tudod, hogy ez felesleges kérdés volt? - öleltem át, mire arcát a vállamba fúrta.
- Azért jó volt hallani a véleményed...
Nevetve elhúzódtam, miközben az álla alá nyúlva felemeltem a fejét. Egy pillanatra találkozott a tekintetünk, aztán finoman megcsókoltam. Egyik kezét a tarkómra vezette, a másik a mellkasomon pihent. Imádnivalóan csókolt vissza, teli rajongással, odaadással, lágysággal, mosolygásra késztetett. Képtelen voltam elszakadni puha ajkaitól, pedig éreztem, hogy egyre több tekintet akad meg rajtunk. 
- Hé, folytassátok ezt máshol, Iker, gyere már! - hallottuk meg Sese hangját, mire szétrebbentünk.
- Még találkozunk - nyomtam egy utolsó csókot a szájára, aztán kimásztam mellőle.
- Egy percet sem bírtok ki egymás nélkül? - kérdezte Sergio.
- Az a bajod, hogy hiányzik Lara - veregettem meg a vállát, figyelmen kívül hagyva a kérdést. 
Mikor visszamentem a csapathoz, kissé megdöbbentem. Nagy részük az "imádok mindenkit" állapotban volt, de meglepően jól tartották magukat. Ők is tudták, hogy még vár ránk egy találkozó a királyi családdal.
- Mindenki üljön le, leszállunk!
Elfoglaltuk a helyünket, aztán a gép puhán landolt a barajasi repülőtéren. 
- Iker, vidd a kupát! - nyomta a kezembe Andrés.
Az ajtóhoz léptem, aztán visszanéztem a többiekre. 
- Mehetünk? - kérdeztem vigyorogva.
Ebben a pillanatban a steward kinyitotta a gép ajtaját, én pedig kiléptem a lépcső tetejére. Megdöbbentett, mennyien vártak ránk már itt. Több ezren voltak, mindenki éljenzett, a fejünk felett repülőgépek húztak el, nemzeti színű kondenzcsíkot hagyva maguk mögött. Felemeltem a kupát és integettem a rengeteg embernek, aki mind erre a pillanatra vártak, ezért álltak itt kitudja, mióta.
Kilépett mögém del Bosque, majd sorra az összes csapattársam, mindenkit ovációval fogadtak. 
×××
A hotelbe érve reméltem, hogy lesz egy is időm pihenni, de a többiek nem így gondolták. Ott folytatták, ahol a gépen abbahagyták. Megértettem őket, hiszen ki tudja, adódik-e még ilyen az életünkben. Ekkor már csatlakoztak hozzájuk a barátnők, feleségek és gyerekek, mindenhol boldogságtól ragyogó arcokat láttam. Odaültem az egyedülálló társaim mellé, hagyva, hagy élvezzék ki a többiek, hogy újra találkoztak a szeretteikkel.
Abban mindannyian egyetértettünk, hogy ezt a pár órát alkohol nélkül kell eltöltenünk, hiszen nem akartunk kellemetlen bakit a királyi palotában.
Ahogy elnéztem a gyerekeivel játszó Nandot, az őket mosolyogva figyelő Olallát, valami motoszkálni kezdett a fejemben. Eleinte nem volt semmi konkrétum, de pár perc múlva egyre világosabban láttam, mit szeretnék. Először elhessegettem az ötletet, de mindig visszatért, tudtam, hogy miért: már el sem tudtam volna képzelni az életemet Sara nélkül.
- Nagyon elgondolkoztál - lökött oldalba Xavi.
- Eszembe jutott, amit mondtál rólunk. A világbajnokságon - néztem rá.
Egy pillanatra összeráncolta a szemöldökét, aztán elmosolyodott, mikor eszébe jutott.
- Gondoltam, hogy nem fogsz megfeledkezni róla. Figyelj Iker, ez a te döntésed, egyedül a tiéd. Nem is vagyok olyan helyzetben, hogy segítsek, de ha elfogadsz egy tanácsot... Ha tényleg, igazán ezt szeretnéd, akkor nem is kell gondolkoznod rajta. Ha vacillálsz, akkor inkább várj még.
- Nem... Tudom, mit szeretnék. De hogy ő mit gondol, azt nem tudom - ráztam meg a fejem.
- Dehogynem - mosolyodott el. - Érzed te azt.
Lehajtottam a fejem, végiggondoltam a szavait és tényleg igaza volt. Az ötlet egyre szilárdabb formát öltött a fejemben.
- Dolgoznak az agysejtjeid, látom - veregette meg a vállam Xavi, aztán magamra hagyott.

A királyi palotában tett látogatás után egy nyitott tetejű busz várt ránk, ami a Cibelesre vitt minket. Soha nem láttam még ennyi embert egy helyen, még két éve sem voltak ennyien, az Európa-bajnoki cím ünneplésekor. A hat km hosszú utat több óra alatt tettük meg, a busz szinte lépésben haladt, hogy a rajongók le ne maradjanak valamiről. Ekkor újra előkerültek a sörösüvegek, egyesek már alig álltak a lábukon, pedig a show még el se kezdődött. Gerard például leköpte a Szövetség elnökét, ami azért is volt nagy csoda, mert folyamatosan dülöngélt, a többieknek kellett tartaniuk.
Mikor elértük a teret, mindannyian felmentünk a számunkra összerakott színpadra és Pepe elkezdte a showt. Mindenkit személyesen bemutatott, persze a maga módján, meg amennyire a fejfájása engedte. David Bisbal is megérkezett, énekelt, még tovább hergelte a már amúgy is lelkes közönséget. Én is ott voltam, de aztán észrevettem Sarát a színpad mögött és feltűnés nélkül próbáltam hátramenni hozzá. Átöleltem a derekát, mire összerezzent és megfordult a karjaimban.
- Mit csinálsz itt? - kérdezte halkan. - A többiekkel kéne lenned.
- Én döntöm el, hogy mit szeretnék csinálni - mosolyogtam rá.
- Iker, nekem dolgozni kéne.
- Nem akarlak zavarni, csináld nyugodtan a munkád, én csak itt leszek - miközben beszéltem, végigsimítottam a hátán, beletúrtam a hajába, majd egy puszit nyomtam a homlokára.
- Eltereled a figyelmem - nevetett fel.
- Nem direkt csinálom, de túl csábító vagy - néztem végig rajta.
- Na, menj vissza a fiúkhoz! Ünnepelj velük, lehet, hogy nem lesz több ilyen.
- Nagyon el akarsz küldeni magadtól, mit tervezel? - öleltem át a nyakát.
- Csak nem akarlak megfosztani semmitől.
- Akkor hadd maradjak veled - suttogtam.
Még egy jó fél órát maradtam vele, de utána be kellett csatlakoznia az élő közvetítésbe, úgyhogy magára hagytam, hadd koncentráljon.
- Hol voltál? - kérdezte Sese, mikor megálltam mellette.
Fejemmel Sara felé intettem, mire megforgatta a szemeit.
- Pepe nagyon kész van - intett az említett felé, aki éppen elképesztően hamisan énekelt a mikrofonba. - Imádja, hogy szerepelhet.
- Nem normális - ráztam a fejem nevetve, aztán elfogadtam a felém nyújtott pezsgőt. - Lara jön este?
- Dolgozik - mondta Sergio tömören, mire összeráncoltam a szemöldököm.
- Minden oké veletek?
- Persze - legyintett, de láttam, hogy valami aggasztja.
Ráhagytam, úgy voltam vele, hogy úgyis elmondja, ha komoly a dolog. Úgyhogy csatlakoztam a többiekhez, akik egyszerűen képtelenek voltak megállni az ünnepléssel.
Már majdnem éjfél volt, mikor bejelentették, hogy vége a bulinak és a tömeg oszlani kezdett. Elvittek minket egy bárba, amit erre az estére külön nekünk volt fenntartva. Hamarosan befutottak a családtagok is, valaki elindította a zenét és a táncparkett megtelt ölelkező párokkal. Hirtelen megéreztem egy kezet a derekamon, mire odakaptam a pillantásom. Sara felém hajolt és összeillesztette ajkainkat. Ezúttal nyoma sem volt benne a repülőn tapasztalt lágyságnak, vad volt és szenvedélyes. Elfojtottam egy nyögést és még szorosabban átöleltem. Hátrálni kezdett, de nem szakadt el tőlem, végül elértünk a tánctérre. Egyik kezével átölelte a nyakamat, míg a másikkal a hajamba túrt és ringatózni kezdtünk a zene ütemére. Nem érdekelt, hogy hányan látnak, abban a pillanatban csak az övé voltam, semmi más nem számított. A csók kezdett egyre jobban elmélyülni, így végül elhúzódtam.
- Ezzel még várj egy kicsit - simítottam ki egy tincset az arcából.
- Hmm... - fúrta fejét a vállgödrömbe. - Ne sokáig - suttogta, mire elnevettem magam.
- Nagyon hiányoztál - szorítottam magamhoz.
- Remélem tudod, hogy a következő napokban nem lesz nyugtod tőlem.
- Már alig várom - súgtam a fülébe.
Ez már sokkal meghittebb ünneplés volt, mint az eddigiek, de nem tartott sokáig. Mindannyian fáradtak voltunk, szerettünk volna már bedőlni az ágyba és nem foglalkozni semmivel. Hívtam egy taxit, ami visszavitt minket a hotelbe. Nem volt hosszú az út, de egy másodpercre sem engedtem ki a karomból Sarát, még bejelentkezés közben is őt öleltem. Mikor felértünk a szobánkba, egyből végigdőlt az ágyon.
- Mész fürödni? - dőltem neki az ajtófélfának.
- Menj nyugodtan - intett.
Nagyon sokáig álltam a meleg víz alatt, így próbálva lemosni magamról a fáradtságot. Mikor végül kész voltam, magam köré tekertem egy törülközőt és visszamentem a hálóba. Sara ugyanabban a pózban feküdt az ágyon ahogy hagytam, mellkasa egyenletesen emelkedett és süllyedt, elaludt. Neki is nehéz volt ez a pár nap. Gyorsan magamra kaptam egy alsónadrágot, aztán odaléptem mellé.
- Szabad a fürdőszoba - simítottam végig az arcán, mire hunyorogva kinyitotta a szemeit.
Már majdnem aludtam, mikor kilépett. Gyorsan bebújt mellém a takaró alá, fejét a mellkasomra hajtotta, én pedig átöleltem a derekát. Több, mint egy hónap telt el azóta, hogy utoljára így aludtunk. Szorosan hozzám bújt, rám mosolygott, aztán lehunyta a szemeit, pár perc múlva pedig én is elaludtam, még az álmaimban is megjelent az a nyugalom, amit Sara jelenléte okozott.